Mintha egy szellem suhant volna el mellettem... :-)

Érkezett már néhány izgalmas megoldás a hosszú expozíciós éjszakai felvétel kategóriában, melyeknek jellegzetességei ezek az elhúzott, ritmikus színes fénycsíkok megjelenése - mozgalmas és jelen képnél erősen perspektivikus hatást keltve. Nem könnyű előre tervezni ezeknél a képeknél, hiszen csak saccolható, hogy adott fényviszonyok mellett adott expozíciós idővel milyen utat járnak be ezek a fénycsíkok, milyen intenzitásúak és hosszúak. Ennél a képnél ezt a hatást még az is bonyolítja, hogy a kamera láthatóan kézből készítette a felvételt, vagyis nem csak az elhaladó autók fényei festik és csíkozzák a felületet, de a kéz mozgása, rezdülései is érdekes jelenségeket hoz létre. Egy előző értékelésnél beszéltünk már róla, hogy fontos, mennyi reális információ marad meg a néző számára ahhoz, hogy az absztrakt, szürreális világ mellett be tudja azonosítani a szituációt, és itt a bal oldalon látható szürkés forma sejthetően egy elhaladó autó formája, tehát ez az, ami a valósághoz tud minket kötni. Természetesen elfogadható kép ez a mozgás leckére is, bár épp azon gondolkodtam, hogy nekem néha a vasárnap hajnalok ilyenek, amikor Dörögdről hazafelé mentem, mondjuk a filmforgatás után, és örültem, hogy már az autópályára értem, mert ott nem jönnek a macikák... szóval én ezt jó képnek gondolom, és arra kérem Nórát, hogy ha van kedve, játsszon még ezzel a technikával, mert itt azt fontos elsajátítani, hogy a csíkok, mozgások között felsejlő valós információ milyen hangulatokat hoz, mennyiben marad felismerhető, tehát a szubjektív nézőpont (kézmozgások, a kiválasztás szubjektivitása) miképp alakulhat a nézőben objektívvé. (hegyi)
értékelés:

Ennél kreatívabb és romantikusabb címet ki se lehet találni :)

Finom, jó kiválasztás az, ami ennél a képnél az ősz leckére István által beküldésre került, nagyon szeretem azt a grafikai hatású finomságot, amit a szélben elmozduló ágakkal létrejön. De figyelembe kell venni azt, hogy ez a mozgás balról jobbra történik, dinamizál, tehát a képhatárokat is ennek megfelelően kell választani. Ha ez egy álló helyzet lenne, akkor indokolt lenne a kép alsó részén a mező talapzat mennyisége, az ég nagyon jól megtalált színrendszerének felső határon lévő kiemelése, azonban ez a fa mozog, hiszen a szél mozgatja, vagy akár azt is mondhatnánk, hogy a fa fut. Ha fut, ha mozog, akkor ennek a mozgásnak jelentősége van. Lehet szűkre komponálni, hogy feszítse szét a képhatárokat a fa dinamikája, de akkor nem csak oldalt kell szűkíteni, hanem alul és felül is. Ha pedig a tér is fontos, ahol ez a mozgás létrejön és a tér álló, nyugalmas helyzete a dinamikai kontraszt alapja, akkor oldalirányban el kell dönteni, hogy a szél fújja a fát, vagy a fa mozog és fut, és ennek megfelelően kell oldalirányban a képhatárokat bővíteni. Nagyon köszönöm ezt a képet, mert egy szép megoldás és ez a bemozdítás finom, de mégis dinamikus, a képhatárokkal kell még dolgoznod. (hegyi)
értékelés:

Boldog lovak.

Anita lángoló hajú ménese mint bábjáték jelenik meg a képen, de ez a két figura csak mint mellékszereplő van jelen, a figyelem középpontja a fények és a hátrább helyezett térbeli elhelyezés ellenére Anitán van, az ő arcán. Három képsíkot különböztethetünk meg, az első síkban a két kézfej, a lepedő és annak gyűrődései szerepelnek, a második sík a két lovacska, és a harmadik sík a szereplő arca. Ebben a rendszerben azzal lehet izgalmas helyzetet teremteni, ha a világítást úgy állítjuk be, hogy az előtér, az első sík hasonló fényerőt képviseljen, mint a hármas, hátsó sík, ez tudná megbolondítani ezt a képet, ráadásul most a kézfejek túl is vannak világítva, miközben a fő motívum az arc, az üzenet Anita arca. Tehát a fények, árnyékok rendszerével kellene még tanulmányokat folytatni, hogy milyen változásokat hoz egy lámpa arrébb helyezése, egy árnyékot vető felület mozgatása, de nagyon szép az elrendezés, nyugalmas, mégis dinamikus a kompozíció és szuggesztív a tekintet. (hegyi)
értékelés:

Bara a család leckére küldte ezt a portréját, ezért külön választanám a lecke értékelését és a képelemzést. A lecke szempontjából a család a feladat, és ez a szomorkás kérdő vagy akár vádlónak is mondható tekintet erősen kommunikál a nézővel, így azt a megoldást adja, hogy a képen látható kislány egyedül van. Ha elfogadjuk ezt az irányt, ez lehet megoldása a család leckének, mert sokszor előfordulhat az, hogy családon belül is egyedül maradunk, a felhúzott térdek, az átkulcsolt karok is ezt a magány érzetet erősítik, a szereplő mintegy saját magát öleli át, saját magát ringatja el, zárt rendszeréből csak a szemei kommunikálnak kifelé. Ha a fotósnak azonban van kapcsolata a szereplővel, akkor ez a kapcsolat akár meg is jelenhet a képen valami formában, nem szeretnék ötleteket adni ehhez, ezt Barára bíznám, hogy elfogadja a magányosság üzenetét, vagy sem. Ami a képet illeti, a világításra szeretném felhívni a figyelmet. Most két oldalról érkezik fény, és ettől a szereplő arca sötétebb tónust mutat, mint a vállak, a ruházat. Határon mozgunk, mert az is helyén való irány lenne, ha az arc alig kapna fényt, ezáltal a helyzet még drámaibb lehetne. Ha azonban fontos a tekintet, akkor egy kis tükröző felülettel a szemekre, az arcra kellene fényt visszaverni, hogy ne keletkezzenek árkok, hogy a szembogár is tónust kaphasson. A másik kérdés a vágás. Oldalt és felül rendben van ez a képhatár, de alul hiányzik, vágva van az a gesztus, ami igenis fontos, hiszen a kislány magát karolja át, és ez az üzenethez hozzá tudna adni, ha nem lett volna a kar levágva. (hegyi)
értékelés:

András tanulmány sorozatából a talp leckére érkezett ez a kép és kompozíciójában egy klasszikus megoldást mutat, míg a kivitelezés dinamikus, erős és hatásos. Azt nem tudom, hogy a szkenner vagy fénymásoló mennyit engedne még, hogy ne legyen ennyire szoros a képhatár, ha volna még tér mellette, az jót tenne ennek a képnek. Nagyon szépek a gyűrődések, torzulások, érdemes ezzel a technikával dolgozni és kísérletezni tovább, megkeresni azokat a helyzeteket, amik a valós és a technika által torzított szürreális formákat dinamizálják. (hegyi)
értékelés:

Mi is ez tulajdonképpen...?

Ez András te vagy. :) Nagyon örülök, hogy tanulményozod ezt a technikát, mert sok mindenhez hozzásegíthet, hogy formákkal, helyzetekkel foglalkozz. Ilyen megoldásoknál az egyetlen mankó a kompozíció. Mit hogy és hová teszünk a képen. Ha ezt elfogadjuk, akkor el kell vonatkoztatni a konkrét alap szituációtól, hogy én most itt a fejem nyomom neki a szkennernek, és a végeredményt mint absztrakt képet figyeljük meg. A képen szerepel egy vöröses-rózsaszín forma, egy fekete forma, és egy szürkés csíkos forma. Ezeknek kell megtalálni a súlyát és helyét, ezekből kell rendszert kialakítani. Ha ezen a szálon indulunk el, márpedig sok más segítségünk nincs, akkor jelen képnél a szürke csíkos forma az, aminek a fekete viszonyrendszerében létre kell tudnia hozni valami ellenpontot vagy párhuzamot a fő motívummal, a testformával, akár sziluettesen, felelni rá, mert az összhatásból nem vonható ki az, ami a fényekkel és árnyékokkal létrejön. Nem azt mondom, hogy legyen homogén fekete a háttér, de értelmet kell nyerjen a szürke és fekete kapcsolódása is. (hegyi)