Szakkör | Page 593 | Látszótér

Álmom

Az ágyban az álmomban.

Az egyik fontos megjegyzés a képhez, hogy nyilvánvalóan a feladatot gondolatilag, filozófiailag közelíti meg, tulajdonképpen kimondható, hogy egyfajta kollázst látunk itt. A kollázsra, mint munkamódszerre az asszociáció, az impressziók az érzelmi megközelítés mindig is jellemző volt. Ha megnézzük például a buddhista ábrázolásokat, a buddhista formaművészetet, motívumokkal, kéztartásokkal, akkor azt tudjuk, hogy ott mindig, akár több száz év nagyon kötött szimbolikája van jelen, nagyon fontos szabályokkal. Tehát mondjuk egy buddhista képzőművészeti alkotás – festmény vagy szobor – az ilyen értelemben nem tekinthető egyszerűen egy művészeti attitűdnek, hanem egy pontos szabályrend szerint elkészített munkának. Itt pedig az a fontos, az a jó hogy nagyon bátran egy érzelmi rendszer valósul meg a kollázs technikával. Ami esetlegesen megjegyzés, hogy a kép alsó jobb sarkában az emberi arc nagyon erőteljesen kiég, egy picit több részlet nagyon jó lett volna, hogy az orrból, az ajkakból is többet lehessen látni. Természetesen ettől függetlenül ez egy három disznós kép, és ugyanúgy várjuk, hogy a következő munkák ezen a szinten érkezzenek a Tímeától. (szőke)
értékelés:

hermanito

Fontos ezen a képen a gesztus, az arc, fontos az a belső szobai környezet, ahol nagyon jellemző a számomra ismeretlen személy kéztartása is. Jó a megfigyelés ilyen értelemben és szeretem ezt a képet. Bár itt is a háttérben a hajkorona fölött megjelenik egy kép, de nem a kép lényeges ebben, hiszen nem lehet teljesen azonosítani, hanem a kép fényértéke, ami kicsit most olyan, minthogyha a hajnak vagy a fejformának lenne egy fénytani meghosszabbítása. Tehát egy nagyon picit az egészen távol lévő falfelületet sötétebbre lehetne hagyni vagy esetleg az a képet – vagy ha volt ebből egy sorozatkép – akkor azt esetleg le lehetne venni vagy olyan beállítást is megnézni, ahol ez nem közvetlenül a fej mögött látszik. Bár akkor viszont elveszítenénk ezt az egész élményt, a felénk tekintő személy bemutatkozását. Ugyanakkor a fekete ing, vagy sötét ruha az stabilizálja az egész képet, egy nagyon-nagyon parányi részletgazdagságot örömmel vennék, merthogy ha a textíliák részleteit láthatnánk, az emberi test, a vállak, a kar, a kar kapcsolódása fölerősödhetne, és nem lenne ilyen kivágásszerű az összedörzsölt vagy esetleg imára utaló kéz. Tehát egy pici részletet én a sötét ruhába megpróbálnék belevinni, ha lehetne ismételni ezt a képet, de nagyon szeretem. (szőke)
értékelés:

Minden Egy

Az almák, a tiltott gyümölcsök és a gyertyaformák az asztalon elhelyezve és talán ott valamilyen elszáradt levelek, ilyen kis katonás sorba, oszlopsorba vannak rendezve, és szépen jelennek meg rajtuk a fények. Ezek mindig hálás játékok. Akár akarjuk, akár nem – pedig nem teljesen így van elrendezve a történet - az első, a bal oldali részen lévő alma a főszereplő. Valamiért ő helyet követel és ebből az is következik, hogy nagyon jó lenne az összetett gömb formára pici reflex játék: fehér fátyollal, alufóliával, játékosabb fényt elhelyezni azért, hogy amit most a tudásanyagukban tudunk - hogy a gömb, mitől gömb szerkezetű - az itt ebben a festői fényhatásban ne egy tömör, sötét foltként jelenjen csak meg ritmikailag, hogy egyensúlyban tartsa a képet, hiszen a háttér van annyira színgazdag, hogy nem hagyja ezt az előtérben történő színházszerű jelenetet főszereplővé válni. Ha valamilyen módon fényjátékokkal nagyobb szerepet kaphat az alma a közelben, akkor a szoba szociográfia így finomabbá válik és megmaradhat teljes egészében, mert most a faragott szék, a háttérben látható asztal mögötti fehér fényfoltok vagy az absztrakt kép, az most azért eléggé bekavar és eléggé sokfelé mozdítja ezt a rendszert. Tehát két út van véleményem szerint. A hátteret, tehát szék, absztrakt festmény és a háttérben lévő nagyon jó színű okker, ezt az egészet egy mélyebb, árnyékosabb tónusra váltani kevesebb részlettel, vagy az előtérben lévő almának valamilyen fényjátékkal nagyobb feladatkört adni. Így ez a kép kettő disznó. (szőke)
értékelés:

Épülő Q1 épület

Egy valóságos kép, picit módosítva.

Sok alkotását, munkáját láttam az Ákosnak, nagyon sokat segített az Estiskola eddigi életében, társasági munkában, fesztiválokon, programokon a Zsoltnak, nagyon sok képet lehetett látni az Ákostól, és nagyon sokszor a szándék, a lelkesedés, az alázat megvolt – még egyszer mondom, nagyon sokat dolgozott velünk – , és időnként az a valamilyen plussz az pedig keresés alatt maradt. És azért szeretem ezt a képet nagyon, mert fogalmam sincs, hogy hol készült, fogalmam sincs, hogy a Q1-es épület hol van, és mi az és ki dolgozik evvel, de egy nagyon érdekes színpadszerű - a mai modern német színházi díszletrendszerekben vannak hasonló hangulatú képritmusok – előtér, középtér megfigyelést lehet látni. Itt nyilván középtérben építőanyagok vannak, de ha mondjuk itt egy pillanatra bárki, kisgyermek vagy egy nyúl vagy egy kerti törpe abba a belső térbe belehelyeződne, akkor azt mondanám, hogy ez a Bayreuth-i színházi vagy operai programokban ez egy tökéletes színházi fotó tudna lenni. Ez nem azt jelenti, hogy ettől ez a kép hibás, biztos, hogy még erőteljesebbé lehet varázsolni, de valamilyen módon a szemléletet azt ebből az egészből jól lehet látni. Nem zavar engem, hogy a zsaluzott vasbetonfelületekben azokból a lyukakból mennyit látunk, és hogy a negyedik lyuk az most félbe van vagy nem. Van az egésznek valahogy egy izgalmas bauhaus-os megközelítése. Talán én annyit tettem volna, hogy vagy valamilyen színes fénnyel megvilágítottam volna itt ezt az előteret, ezeket a falakat, a rajtuk lévő különböző vízfolyásokat, vagy pedig még sötétebbre vettem volna az előteret, és így több kiemelést kapott volna a háttér. De én nagyon örülök ennek a képnek és szeretném lelkesíteni, és pont azért adnék három disznót, hogy lendületbe hozzam, hogy minél több mostani munkáját láthassunk. (szőke)
értékelés:

Az otthonom felett

Azok a fajta dokumentumfotók, dokumentum élmények – ilyen például az itt látható repülőgépen való közlekedés – ahol az embert ráébreszti a természetben, a világban mondjuk egy különleges szituációból látható vizualitáson keresztül arra, hogy a világ mennyire élőlényszerű, azok mindig csodálatosak. Tehát nehéz helyzet van itt, mert egyrészt ugye egy város fölötti látképet láthatunk, ahol mint egy érrendszer, mint egy ilyen véredény hálózat mutatja ennek az elő városnak a pulzálását, lüktetését valódi élőlényként, amit ott lent a mélyben a házak között, a beszélgetéseknél, az italoknál, a bevásárlásnál, a szatyroknál, a taxival közlekedésnél ezt nem láthatjuk. Ezek mindig erős élmények: a természet segítségével, amikor valamit összefoglalva érzékelhetünk. Nagyon nehéz ilyenkor ez a helyzet, mert a dokumentumfotó kategóriájában ezekben a helyzetekben annyit lehet rögzíteni, amennyit egy ilyen parányi ablakon kitekintve úti képként az ember meg tud figyelni. Tehát egyrészt azt mondom, hogy maga a megfigyelés iránya az jó, ugyanakkor önmagában a kép tulajdonképpen egy anzix, de az adott helyzetből valószínűleg nem lehetett többet kicsavarni. Én ezért mondanám azt, hogy meg van az egy disznó, de ott van a lehetőség is, mert a gondolkodás iránya, ahogy a Camilla gondolkodik most – amiket ugye jó ideig nem lehetett az ő alkotásaiban látni – az irány az nagyon jó. Én azt mondanám, hogy van időnk, nem kell rohanni a 13-as lecke, Épített környezettel ugyanebben a gondolati mélységben lehet foglalkozni és egészen biztos vagyok benne, hogy a Camilla tud még jobb képeket küldeni erre a házi feladatra. (szőke)
értékelés:

hogyha

őriznél-e

Egy olyan szépiaszerű színvilággal ellátott levelezőlapot, emlékképet láthatunk itt, ahol az egyik legfontosabb jellemzője ennek az alkotásnak, hogy talán az ágy felületein plüss, vagy valamilyen szálas takarórendszer fényei is nagyon hasonlóak tónustartományban, nagyon hasonló foltelrendeződésben, nagyon hasonló nyelvezetben láthatóak - például a kép fölső kétharmadánál a bal térd fölött - , mint az összetett, fekvő pozícióban látható testformák. Ez azért jó, mert nem válik külön az akt vagy az emberi test és a környezet, hanem ez a kép egységesen tónusritmusokból épül fel és ebben éppen annyira látható az emberi test, hogy kimondható legyen, hogy egy intim és egy belső pillanatot látunk. Ráadásul a gesztusrendszere abszolút személyesség teszi, tehát nem csak egyszerűen egy akt fotográfiává, vagy egy testtanulmánnyá, hanem erre a szituációra összetéveszthetetlenül jellemzően, szinte kézjeggyel ellátva kapunk egy nagyon jó mozdulattanulmányt. Ebből az is következik, hogy bár az elemzés elején az hangzott el, hogy egy képeslap üzenet érkezik ide az Estiskolára – a képeslapokra hogyha visszagondolunk a ’20-as, ’30-as évekre nagyon sokszor nem csak a megcímzendő felület, hanem a települést, falut ábrázoló képes részre is sokszor szignóztak, dedikáltak, írtak – itt is látunk ilyen dedikációt. Véleményem szerint a kép önmagában képes közvetíteni azt a sűrített üzenetet a házi feladatra, amelyet az alkotó szeretett volna megismertetni, és nem szükségeltetik hozzá a külön grafikai beavatkozás. Olyan, minthogyha az egy megerősítés, egy bizonygatás akarna lenne, minthogyha például más képeknél vannak alkotók, akik keret használnak, pedig a képeik önmagukban is nagyon erőteljesek. Tehát az én véleményem szerint ez egy három disznós kép, még akkor is, hogyha azt kell, mondjam az írások picit – bocsánat a kifejezésért – koszolják az üzenetet. Bátorságot szeretnék önteni az alkotóba, hogy nyugodtan dolgozzon, nyugodtan készítsen bátran a munkáit, nem kell külön megerősítenie, mert ezek a verbális üzenetek nagyon is ott vannak ezen a képen. (szőke)
értékelés:

Nórival koccintottunk

A címből ítélve - talán egészen messze, ott életlenben a háttérben - egy női arc mosolyoghat és ő lehet Nóri, ezt nem lehet megítélni, hiszen csak szinte egy ilyen vízjelszerűen van ott a háttérben, és az előtérben egy közeli alkohol, vagy színes ital kiöntése látható. Ez uralja a képet: a poharak ragyogása, a patakszerűen vagy vízesés-szerűen lecsorduló folyadékfolyam, és ezek nagyon szépek. Nagyon szép az, hogy egy egységes rendszerben látható ez a ragyogás. Ebből az is következik, hogy a közvetlen előtérben látható szerkezetek, ezeknek a csillogásai, ezek a főszereplői a képnek, és talán itt a pohár szempontjából valamilyen módon több munkát lehetett volna a csillogásra fektetni, még jobban ügyelni, mert ez egy hálás feladat, s most egy picit a poharak kompozícióiban, helyzeteiben is pontatlanul vannak szerkesztve a képen. Nagyon jó az ötlet, nagyon izgalmas ez a megfigyelés, csak valahogyan vagy a gépet mozgatva, vagy ezeket az üveg tárgyakat valamivel még picit építve, megcsillantva kellene dolgozni ezzel az egésszel, mert most, ebben a pillanatban egy picit adhoc jellegűnek tűnik a kamerához közeli helyzetek megfigyelése. Úgyhogy én erre egy disznót adnék, és esetlegesen a továbbiakban is várnám Camillától az ünnepre további változatokat. (szőke)
értékelés:

bemutatkozás

Esik. A szobában tizennyolc fok.
Nyirkosak a ruhák, nem szárad a törülköző.
Korán sötétedik.

A szék túl magas, az asztal rendetlen.
Az a kis rózsaszín virág a sarokban, a szúrós leveleivel
hét kis virágot hozott.

Esik. Ázik a kutya háza.
Hideg vízben mosatlan edények.
Három lépés távolságban minden.

"Hibátlan marionett. Nem lehet szebb, se hidegebb."
- szól a rádió.
Aztán lassú tánc.

Függöny. Sötét. Egyedül vagy. Elvesztél.

Egy hang. A Hang. Kövesd! Testetlen, megfoghatatlan. Erõs. Kövesd!

Neszek. Patakcsobogás, madárhang. Faillat. Sötét. Szénabála. Nekiütköztem. Érzem. Szúrós. Jó illatú. A Hang tovább vezet.

Sötét. Mély. Erõszakos. Zajok. Ordítanak. Pittyegõ gyalogosátkelõ. Autó dudál. Félre léptél... Tovább

Szagok. Citrom. Alma. Burgonya. Kókuszdió. Kemény, szúr. Piac.

Lépcsõ. Pánik. A Hang. Megvagy! Nyugalom.

Mesél a Hang - szomorú. Felejts! Egyre aljasabb a sötét...

Bohóc

A fekvő formátumú képnél a bal oldali résznél a női haj sötétek nagyon erőteljesen kirajzolják a járomcsont, állkapocs, állcsúcs íveit, és nagyon szép a mozdulat, ahogy az egész fej kompozíciós rendszere szűkre van vágva. Ugye itt egy stílusjátékot lehet látni, tehát miközben egy portré nyelvezet jelenik itt meg, nagyon erőteljesen használva van a smink. Talán az arc valamilyen fehér arckrémmel is esetleg le van kenve, és abszolút a klasszikus cirkuszi produkciókra jellemzően torzítva megjelenik a száj mosolygó formája, miközben látjuk azt, hogy alapvetően egy szomorú, melankolikus állapotról van szó. Ez szerintem a képnek az erénye, egy jó és bátor vállalkozás, de ott vannak a szemek, amelyen szintén erőteljesen – sejtés szerint – vannak kifestve, nagyon jó lett volna, hogy ha a két szembogár csak egy pici csillanásra láthatóvá válik, mert attól hitelesítődik a személyiség. Tehát hogyha ott valamilyen kis tükör vagy bármi megcsillanthatná a két szem picike kis fehérjét, akkor ez a kép egy tökéletes munka lenne. Én ezt most – nyilván a Mariann nagyon sok kísérletet tett már és nagyon jó alkotásokat készít – két disznósra értékelném, és ugyanúgy bátorítanám, hogy esetleg második lecke, önportréban dolgozzon ezzel tovább. (szőke)
értékelés:

Kint

Nagyon jó, hogy az Ági utazásaiban, túráiban, kirándulásaiban folyamatosan foglalkozik az építészettel, az építészeti formákkal, az építészeti formák természetben megjelenő elhelyezkedésével. Attól függetlenül, hogy ez egy szimbolikus című házi feladatra érkezett ez a munka, itt a kép vizuális adataiból azt lehet érzékelni, hogy a formavilággal, építészeti szerkezetekkel foglalkozik a kép, a barokkhoz kapcsolódóan majdhogynem szimmetrikusan. Ugye egy villanyzsinór valahol a kép fölső szakaszán áthalad ezen a bezárt kapufelületen, ez nem nagyon tesz jót ennek a képnek. Látszanak részletek ezen a mészkő felületen, korrózió, és kitekintve ezen a kapun keresztül egy valószínűsíthetően egy élő várost, egy modern várost látunk egy autóval elhaladó emberrel. Esetleg, ha egy olyan időszakban készült volna ez a dokumentum fotó, hogy a háttérből úgy tűnik, hogy egy szórt fény van jelen, ahol még jobban részletszegényebb lenne ez előtér – ez valamilyen árnyékkal oldható meg – tehát, ha lefordítjuk és nem tekintélyeszközöket használunk, akkor nem lehet tudni, hogy napfelkelte vagy naplemente merre van. Az árnyékokat valamennyire lehet érzékelni, de hat az egész felületösszeg egy sziluettesebb állapotban kerül exponálásra – mondjuk délután, késő délután vagy kora reggel, attól függően, hogy merről mozog a nap, tehát ez az egész felület kevésbé részletgazdag -, akkor valószínűleg a kitekintés élmény sokkal erőteljesebb, és esetlegesen ez a vágásszerű villanydrót is talán kevesebb értéket kap a képen. Én ezt egy disznós képnek értékelem, azért elsősorban, mert az Ági nagyon fontos és nagyon jó dolgokat megfigyelt már. Egy kicsit úgy érzem most, hogy a 22-es lecke, Hétfő délután filozófiája az nem teljesen van itt megkeresve ebben az üzenetben, ugyanakkor a kép önmagában azokat megjegyzéseket tartalmazza, amiket az előbb elmondtam. Úgyhogy az értékelés mellett várok esetleg egy ismétlést is erre a házi feladatra. (szőke)
értékelés:

plakátarcok

Nagyon kedves, ahogy akár a Béla, akár a Bea, vagy együtt észrevették ezt a szimmetriát és az ebben lévő szatírát, mert ez egy szatirikus kép. Nem vicces, nem humoros. A fogalmak között az a különbség, hogy ebben a képben van szeretet a gesztusok miatt, van érzelem, van melankólia. Ettől más és ettől emelkedik el a szokványos humor vagy akár valamilyen fajta paródia kategóriájától. Egy ritmikai játékot látunk itt, ugyanakkor az is fontos szerepe ennek a képnek, hogy a valóság megfigyeléséből táplálkozik. Valahol ők kirándulás közben, vagy nyaralás közben, vagy ott ahol élnek megtaláltak egy ilyen felületet, ezt a felületet kihasználták, tovább építették és ugyanúgy egy lenyomatot, egy üzenetet küldenek magukról. Az egész kép színvilágára egy – hát régies kifejezéssel – Eastman, egy ilyen amerikaias színhatás jellemző ezektől a fakult feleletektől – lásd a pad színei, maguk a ruhák is, amelyek szürkés tónusúak – nincsenek olyan nagyon dinamikus színek a képen. Talán annyit lehetne, vagy lehetett volna kezdeni, mert úgy tűnik, hogy ez egy nyári felvétel, tehát nehezen ismételhető, hogy ha picit a fényviszonyokkal várnak, mondjuk egy délutáni vagy egy kora reggeli időszakban, akkor az történhet – nagyon nehezen dönthető el így a képből, mert nem látszik a környezet, - hogy a plakát felület és az előtte lévő pad egy egységes tónusú háttérré tudna válni. Ha festészetileg közelítenénk meg, akkor kapna valamilyen fajta lazúrt, ami egy sötétebb tónus és, hogy mennyire sötét azt így most nehéz eldönteni. A kép szemei, hiszen itt a plakát az, ami egy kódnyelv és a főszereplők a két élő személy, tehát mindenféleképp azt kell ebben az egész történetben előtérbe helyezni, nyilvánvalóan az ő színeik, testük tónusa, ruházatuk az elsődlegesen fontos. Tehát, amennyiben lehetőség lenne rá, a környezetet egy nagyon picit sötétebb, egységes fátyollal ha ellátná az ember, akkor a maga ritmusjáték még erősebb lenne. Én ezt egy két disznós képnek értékelem, de nagyon örülök annak, hogy amit a korai időszakokban is többször mondtunk, táborokban, beszélgetésekben többször elhangzott, az is a cél, hogy az alkotói munkában a külvilágot próbáljuk értelmezni és a külvilágba való elhelyezkedésünket, s ez a kép abszolút egy ilyen irányt mutat. (szőke)
értékelés:

Kézmű

Egy fekvő formátumú képet látunk balról érkező fényekkel, főfénnyel, tulajdonképpen ez az egyetlen egy fényforrás érzékelhető, ahogy az alkotói kezeket látjuk és azt a kézműves tárgyat, amelyet az alkotó készít. Nagyon koncentrált és szép, ahogyan a mozdulat rögzítve van. Nem csak a kézfej szimmetriája, hanem mind a két kézfejen az ujjakon látható két gyűrű, amelyen nagyon szépen jelennek meg a fények. Tulajdonképp azt lehet mondani, hogy festői kép az, ami itt most megjelenik. Azon túl, hogy az első lecke, önportré arc nélkül házi feladat ismétlése és ennek a feladatnak a megoldása a kép egyik erénye az, hogy önmagában is – attól függetlenül, hogy egy feladat megoldásra érkezik – több ennél. Az a probléma a képpel, hogy miközben a kép középpontjában, a középponti üzenetrendszerben a két kéz, az alkotói kéz és a munka látszik, amelyben szimbolikusan nagyon is ott van ez a bemutatkozás jelleg, a kép bal oldalán a fonás alatt látható tárgy: szatyor, kosár, a hozzá tartozó még befejezés alatt álló gyékény felületek ezek borítják egy kicsit a képnek a bal oldalát. Talán meg kellene próbálni kompozícióban változtatni ezen. Ha feltételezhető, hogy az alkotó ezeket a munkamódszereket folyamatosan használja, tehát műhely, ezek a fények, a tárgy reprodukálható, akkor érdemes lenne egy olyan kompozíciót létrehozni ennek alapján, amely a kézmozdulatra koncentrál. Most az a baj, hogy a bal oldali felületen lévő, ugyan nagyon izgalmas formák, azok bezavarnak és ettől sűrítve több minden jelenik meg, és így nem tudunk csak a kéz nagyon szép fény útjaira koncentrálni. Tehát én abban az esetben adom meg a három disznót, hogyha egy ismétlésben tudatosítva, hogy az a mozdulat fontos, elkészül egy másik változat. Ha önmagában csak ez a képet nézzük és azt mondjuk, hogy ez most erre egy válasz, amin nem történik változás, akkor ez egy kettő disznós kép. (szőke)
értékelés:

Zsuzsi

Rosszalkodni fogok, mert ez a kép nem portrénak készült. A kép az aktfotó táborban készült. Portré lett belőle, de tulajdonképpen a helyzet az akkori az aktfotós helyzetnek abban az adott pillanatban való megkerüléséről van szó. Akkor az volt a feladat, hogy aktot fotózzunk és a Mariann portrét készített. Ha most ezt úgy próbálom venni, minthogyha most érkezne és nem tudnám ennek a képnek az előéletét és nem tudnám azt, hogy itt tulajdonképpen a sublótból lett ez a kép elővéve, akkor azt mondanám, hogy igen, ez egy nem rossz portré. Ugyanakkor, az aktfotó táborunk után volt egy világítós táborunk, ahol a Mariann ott volt, és ha a világítós táborban tanultakat figyelembe vesszük, akkor a derítésnél lehetne egy picit azért segíteni ezen, hogy a nekünk jobb oldalra eső szembe is egy picit több élet kerüljön, több fény és ezáltal több élet. Másrészt pedig van egy homlok ezen a képen és ez a homlok nagyon nagy fénnyel van megvilágítva és ettől a néző tekintete az folyamatosan a homlok és a szem és az orr, és a homlok és a szem és az orr és aztán egy picit a száj, aztán megint a homlok, a szem, az orr, a homlok, a szem, az orr között mozog, Nem tudunk megnyugodni, nem találunk egy nyugvó pontot, mivel a világításnál egyféle fényértékkel lett ez a modell bevilágítva. Tehát azt tudom mondani, hogy ha egy ennyire szuggesszív portét készítünk, ennyire szűkre vágva, akkor nagyon is fontos az, hogy a fényekkel milyen játékot hozunk létre ahhoz, hogy kiemeljünk valamit, ami nekünk fontos. Itt most látunk egy arcot, és ennél az arcnál nem tudom eldönteni, hogy a Mariannak a modell szeme volt a fontos, a orr íve volt a fontos, a száj, a száj gesztusa volt fontos, mi az, ami ebben tulajdonképpen a prímet elviszi. Ezen kívül pedig azt gondolom, hogy egy picit talán – mivelhogy látunk egy kart, egy karnak a vonalát – én úgy érzem, hogy szűkre van vágva alul, nekem. Ez kompozícióban egy kérdés. Tehát én azt gondolom, hogy ezek megfontolandó gondolatok lehetnek. Én visszaadnám ezt a leckét ismétlése Mariannak, azért mert én szeretném, hogyha most, a mostani tapasztalatai alapján készítene egy portrét, és mivel ez a 34-es lecke egy magas számú lecke, én szeretném hogyha ez a portré olyan személyről készülhetne, akit esetleg nem ismerünk, hogy a bemutatás jellege is erős lehessen ennek a képnek, vagy ennek a házi feladat megoldásnak. (szőke-hegyi)