Megmondom őszintén, hogy mikor ezt a képpárt láttam, akkor tulajdonképpen bennem felvetődött a képriport fogalma is, hogy valójában itt egy riporthelyzet van. Nyilván, hogyha a hármas vagy négyes képet látnánk, akkor egy teljes kis kommunikáció sejlene fel a fényképész és a kisfiú belső világában. Én úgy gondolom, hogy ennél a két képnél ami fontos és amiről jó lenne beszélni, az az, hogy a Viktória elkezdte megérezni a kamera mögötti alkotó dramaturgiai szerepét. Nyilvánvalóan lehet érezni az instrukciókat. Instrukció alatt azt is értem, hogyha a fotós játszik, párbeszédeket folytat a szereplőjével. Hiszen ezáltal hoz létre egy helyzetet, jelesül itt a durcásságot, a nézéseket, a tekinteteket, a mozdulatokat. Tehát a fotós olyan, mint egy valódi színházi vagy filmrendező: rendez és trükköket, technikákat alkalmaz dörzsölt módon. Valójában hogy jól érhető legyen a fotós, tulajdonképpen az ő megélt múltját is használja abban, hogy egy-egy ilyen helyzet 1 pillanat alatt exponálható legyen, hiszen ebből sejthető, hogy ő is volt kisgyerek, ő is feküdt ugyanígy, ő is ismerte ezeket a szituációkat és mint egy zsonglőr, vagy mint egy bűvész alkalmazza a trükköket, és az ő ki szereplője aztán létrehozza azt a kép világot a fotós számára, amit a fotós később rögzíteni szeretne és megmutatni a külvilágnak. Tehát ebben a két képben én azt tartom fontosnak, hogy egy továbblépés történt Viktóriánál, elkezdte a képeket, és a képen jelen lévő szereplőket rendezni. Ez már egy második fokozata a fényképészeti munkának, a csak megfigyelésből és a dokumentum filmességből egy továbblépés. Ez egy nagyon nehéz utca különben, tehát ezért tartom ezt fontosnak és három disznós kép. (szőke)
értékelés:

Fúj a szél. És késik a vonat.
Ha most egyedül lennék, elsírnám magamat.

Megmondom őszintén, hogy nem tudom megmondani, hogy a technológiának mi a lényege, hogy ugye a környezet egy ilyen lágy fátyolban jelenik meg és tulajdonképpen a színek is csak az arcon láthatóak és talán egy picit a monochromból, egy picit a szürkés-zöld garbó az, ami színt kap, de alapvetően egy szürkés világból tekint valahova az arc. Nyilvánvalóan egyértelmű az üzenet, hogy az élet az a személyiségben van meg így ebben a döntött beállításban is. Én szeretem ezt a képet, talán, ha a mi számunkra küldendő vizuális levélről van szó, esetleg még erősebb tudna lenni a kép, hogyha ezek az acélkék szemek ránk tekintenének. De a képet nagyon szeretem és én várom a további munkákat, és ez egy háromdisznós kép. A későbbiekben lehet igazából lemérni, megállapítani a Rozi képeiből, hogy merre fele fog tovább haladni ez a vonat. (szőke)
értékelés:

A rezonancia leckére maga a rezgéshullámok, a víz felszínén keletkezett gyűrűk egy jó megoldásnak tűnnek és nagyon szép az a fajta fényjáték, ami ezeken a gyűrűkön megjelenik. Nagyon jó a víz cseppenés pillanatának elkapása, ugyanakkor azt kell hogy mondjam, hogy ez a 3 gyertya, kis teamécses, ami úszik itt a víz színén, ez a három mécses az, amit ebben a tömegelhelyezésben nagyon sok. Attól a finomságtól, attól a fajta érzékenységtől, ami a víz felszínen megjelenik, ez a fajta konkrétság elviszi a figyelmet és borítja az egész kompozíciót. Énértem, hogy ezek azért is fontosak, hogy jelen legyenek, mert valamilyen szinten szeretnék a realitáshoz kapaszkodót adni, hogy ezek a kis fénypamacsok nem utólagos manipuláció által kerülnek a képre, ugyanakkor azt mondom, hogy függetlenül attól, hogy én ezt a fajta megközelítést értelmezni tudom, de a néző számára ez a fajta tömegelhelyezés mindenképpen borítja a kompozíciót. Más megoldást kell keresni, és valószínű, hogyha egy olyan helyzetet próbálok megtalálni, ahol esetleg a háromból kettő ugyan a fényét leadja, hozzáadja ehhez a kompozícióhoz, de nem szerepel magán a képen, esetleg egy, és az sem biztos, hogy teljes mértékben, akkor lehet, hogy már kiegyensúlyozottabb lesz ez a történet. Másrészt azt szeretném még hozzáfűzni, hogy itt fényértékben nagyon nagy most a különbség a gyertya fénye és a maga a víz felszín között, ettől a vízfelszín egy ilyen szürkés, koszos színben tűnik föl és ez nem nagyon előnyös. Tehát valamilyen, esetleg színes lámpával akár, lehetett volna esetleg ezt a történetet deríteni és akkor ezek a világosabb formák kaptak volna egy olyan reflexet, ami egy szebb színt, egy élettelibb színt ad, de maga az elgondolás az jó és én 2 disznót megadok rá. (szőke)
értékelés:

Az mindenféleképp erénye ennek a képnek, hogy egy olyan helyzetet mutat, egy olyan helyzetben mutatja a szereplőt egész alakos portré leckére, ami nem egy szokványos helyzet, nem egy szokványos bemutatkozás, hogy állok a kis fánál vagy állok a kertkapunál, tehát ebből a szempontból mindenképp egy jó döntés és egy jó meglátás. Nagyon jól keretezi a kompozíciót az a tetőtéri gerenda vagy lécsor, azok a nádak, amivel ez megoldott, tehát ez a felső háromszög egy nagyon jó keretezést ad ennek a képnek. Nyugalmat sugárzó ez a szimmetrikus elrendezés és az ebben szereplő ágy, ezt a nyugalmat billenti ki úgymond a bár nyugalomban elhelyezkedő emberi test, ami mivel hogy egy picit ugye a test elhelyezésétől jobbra komponálódik, ezért ezt a centrális elhelyezkedést egy picit megbolondítja, ugyanakkor nincs tömegben ez a képalkotó elem helyre billentve valami más olyan képalkotó elemmel, ami ezt a jobbra húzást úgymond helyrebillentené. Másrészt viszont a képnek nagyon is fontos része az a nyitott ablaktáblás kis ablak, amin a külső fény beáramlik a szobába, de ezen az ablakon nem nagyon értelmezhető, amit látunk és nem nagyon történik semmi. Tehát hogyha egy ekkora, úgymond labdát, nem ütünk le, hogy valamit oda képzelünk vagy oda helyezünk, akkor bármennyire is jó ez a kompozíció, de igazándiból túlságosan középponti helyet kap most így az ablak. Nem képvisel olyan értéket, mint amekkorát az őt megillető hely indokolna. Másrészt egy picit a világítással lehetett volna esetleg segíteni a képnek a jobb alsó részén és a jobb oldalán. Valószínű, hogy ez maga az a fényviszony, ami ebben a szobában érvényesül, de ezt esetleg valami kislámpával, vagy derítéssel lehetett volna egyensúlyba hozni. És hát látunk két éjjeli lámpát, ami így most hogy nincs felkapcsolva, így ebben a formában – bár a logika azt mondja, hogy nappal van minek kapcsoljak lámpát – de viszont szerepel a képen, és így most ezek a lámpák, mint két vak szem szerepelnek a képen. Talán érdemes lett volna mégiscsak felkapcsolni őket. Én azt mondom, hogy két disznót megér ez a kép. (szőke)
értékelés:

Nem az én gyermekkorom, de Svejk talán örök.

Egy makro felvételt látunk, talán egy tonett szék díszítő felületén egy kis kerámiaforma van beragasztva a tonett szék díszítésébe. Ugye a tonett székeknél ezek az ívek nagyon szépen vannak egymásba fűzve és a háttámlák azok mind ilyen indaszerű formákba állnak össze, ez a tonett egyik fontos lényege, hogy abban a korszakban ez egy egész különleges eljárás volt. Az addig masszív felületeket játékossá tette, tehát Svejket az alsó ív, amely tartja a Svejk-gyűrűt, azon is a lakkozott felületen szépen csillan a fény. Egy picit jó lett volna alul hagyni, vagy esetleg még szűkebbre vágni ezt az egészet, de gondolom, hogy ennek a képnek az abszurditása éppen az, hogy egy szobában egy asztal előtt egy használati eszköz van ilyen egész meglepő módon díszítve, mert ez a titka a kép üzenetének és ezért egy picit jó lett volna ha picit bővebben lett volna ábrázolva a beágyazódó felület, maga a szék. De ettől függetlenül a képet szeretjük és ez egy kétdisznós kép. És elsősorban azért, mert tulajdonképpen vallomásában a Viktória is azt mondja, hogy – nem az én gyermekkorom -. Ezért azt kérném, hogy ugyan a két disznót megadom erre a képre, de a 16-os lecke gyermekkort ismétlésre visszaadnám, hiszen azt mondtuk, hogy a személyes kézjegyeket, a magunk önmegismerését, a magunkkal szembeni megfogalmazásokat keressük és bár ez a kép nagyon jó és szerethető, kicsit kibúvónak érzem Viktória részéről egy elég magas sorszámú házi feladat kapcsán a gyermekkor megoldást. És tudom, hogy ő tud ennél sokkal jobbat, úgyhogy ez kettő disznó és várom az ismétlést a 16-os lecke gyermekkorra. (szőke)
értékelés:

Édesanyámmal.

Három tagozódása van a képnek, mint ahogy egy család is, egy klasszikus család három elemből áll. A táj, a város, a környezet, anya és lánya. Ez a hármas tagozódás uralja a fekvő formátumú képet és függőleges ritmizálásban jól is osztódik mindez, mert a télikabátok, a télikabátok sötétjei, a hajkoronák árnyékai, amelyek körbeölelik az arcokat mint egy ikon formában, kiemelik a két arcot, amely beletekint a kamerába. A hármas tagozódásban a harmadik nagy egység pedig mint egy ilyen prágai látkép a város, a mögöttes táj felülnézetből, valamilyen várfalról, akár Veszprém is lehetne. Tehát a háttér és az előtér jó kapcsolódásban van együtt. Nagyon érdekes a címválasztás. Hozzátéve, hogy fontos az is, hogy a kép fekete-fehérben van tartva. A fekete-fehér forma az anzix jelleget, az emlékjelleget erősíti, mint ahogy a legtöbb múlt századi, vagy század eleji emléklapoknál, fényképeknél is ugyanígy házak előtt a családfők, családtagok beletekintenek 100 évvel későbbre az időbe. Ez az anzix jelleg jól van eljátszva és jól van manifesztálva. Ettől személyes ez az egész. Nagyon jó a gesztusrendszere, amiben érezni lehet a kapcsolódásokat. Tehát maga az üzenet, a család házi feladatban jó érzékelhető. A címre vissza kell térnünk egy picit, mert pont a címválasztás az, ami ironikussá és önironikussá teszi a képet, amely természetesen egy védekezést is jelent, önmagunk megmutatását, önmagunk színpadra helyezését, hogy ez mennyire nehéz dolog és mennyire veszélyes sokszor kimondatlanul, hiszen megismernek bennünket, látnak bennünket. Ezért gondolom azt, hogy az állig begombolkozott emberi alakok is ugyanezt a címet, amelyben természetesen lehet a humort érzékelni, erősítik. Ezt a képet egy jó képnek tartom, nagyon szeretem és ez egy háromdisznós kép. (szőke)
értékelés: