napraforgók és Eszter

Nagyon jó és szerethető ez a színvilág és a’70-es évek nagyon nagy örömmel használja a nő és a napraforgók párhuzamát, ebben ez egy jó kis kísérlet. Nyilván a hiba fogalom az arra utal, hogy az egész képen tulajdonképpen nem lehet találni éles pontot, sem közelben, sem távol. És ez akár felfogható lenne hibának. Én igazából, ha máshogy közelíthetem meg, akkor azt mondom, hogy talán egy picit a baloldali függőleges irányból vettem volna el, és ugyanabból talán egy ujjnyi kompozíciós vágásból áthelyezve a jobb oldalra ez egy tökéletesen komponált kép is lehetne és én talán gyakorlati értelemben csak ezt találnám hibának. Nagyon szerethető ez a kép, és azt gondolom, hogy az irány, az hogy festőivé válik egy technikai hiányosság miatt a kép, tehát az élesség hiánya miatt az egész egy foltrendszerré, egy vízióvá válik, ez szerintem egy fontos dolog, mert egy technikai hiányosságot dramaturgiai eszközzé változtat az alkotó, ezt fontos ennek a képnek kapcsán megérteni, de a két disznó megvan. (szőke)
értékelés:

Elveszett Gyermekkor

Az álló formátumú kép, amely jól láthatóan egy klasszikus felső gépállás, talán fáról valamilyen magaslesről fényképezett lefelé tekintő kép, amely ugye egy értelmező szemléletet mutat, amiről már sokszor beszéltünk az estiskolán látható képeknél, tehát hogy mennyire fontos az, hogy a kamera szemszöge különböző üzeneteket tud közvetíteni a nézőnek, alulról fölfelé monumentalitás fölülről lefelé valamilyen fajta összefoglalás. Tulajdonképpen azt kell, hogy mondjuk azért nagyon fontos ez a kép, amit a Gergely küldött, mert jól értelmezhetően látható egy szerkezeti összefoglaló megközelítés ezen a képen, ugyanis egy bádog vízi járművet talán kétevezős kis hajót, ladikot látunk. A színekből érzékelhető, hogy hosszú időt töltött el a szabadban ez a szerkezet, korrózió látszik rajta, festékfoltok. Mindez ugyanakkor ami a képen formajegyekben látható és a 16-os leckéhez kapcsolódik egy nagyon- nagyon fontos lépcsőfok az eddigi értelmezésekhez kapcsolódóan is, jelesül a felső gépállásra gondolok itt. Ugyanis ha egy picit elvonatkoztatunk a valóságtól, elvonatkoztatunk attól, hogy valamilyen mosószeres flakon, kötelek és más valós tárgyak láthatóak a képen, és ez picit pont a gyermekkor címszóhoz kapcsolódóan hátradőlünk és hunyorítunk, akkor a képet tulajdonképpen értelmezhetnénk úgy is, hogy egy sötétzöldes háttérárnyalatban valójában egy kis ikonormát, egy kis oltárképet látunk. Egy olyan oltárképet, vagy egy olyan kis ékszerformát, amely a féltett kincsek kategóriájába tartozik, nyakbavalóként, amelyeknek kihajtható ablakai voltak és mögötte vagy pici rózsaszirom vagy egy régi kép volt látható vagy azok a szakrális helyszíneken látható sokszor kazettákban elhelyezett oltár formák amelyek mindenféleképp valamilyen fajta szentséget valamilyen fajta imádságra hajlamos helyszínt, helyet mutattak. Tulajdonképpen ezt a klasszikus formát követi a kép kompozíciós rendje, ugyanis a felső gépállás ellenére is sokféleképpen lehetett volna fényképezni ezt a csónakot. Nyilvánvalóan az eredeti funkció kialakítás adja azt, hogy ennek a csónaknak az egyik fele csúcsos, amerre halad sebességgel előre, a másik felén pedig az evezősök ülnek és hajtják a vízen tova az ilyen szerkezeteket. Ugyanakkor ez az egész forma, most így a talpára állított állapotában ez a síkra redukált felület úgy használja, komponálja mindezt a szerkezetet, hogy mindféleképp a szakralitása lesz fontos ennek az egész történetnek, és ha ezen a vonulaton haladunk tovább, akkor nagyon érdekes ebben a szimbólumrendszerben, maga ez az oltárforma közepe olyan, mintha vértől áztatott lenne, mindenféleképp van az egésznek így folthatásaiban, formáiban valami olyan, talán még akár a kereszténységre való átvitt üzenete, amely nemcsak a fájdalomról szól, nemcsak a véráldozatról, hanem valahol a szív, a szeretet, az érzelem munkájáról. Ha komolyan vesszük a címet, és a cím első felét is vizsgáljuk, ahol egyértelműen negatív módon minősül a gyermekkor fogalma, egy elveszett álomként, egy eltűnt időként, teljesen logikusnak tűnik az a színvilág, amit a kép most használ: a zöldek, a vörösek, a fakult kék, a szürkék, minden ami tulajdonképpen olyan, mintha kicsit fáradt lenne, kicsit sérült és kicsit halott lenne. Még egyszer mondanám, hogy ebben a képben, ennél az alkotásnál, a Gergely munkájánál azt tartom az egyik legfontosabbnak, hogy végre egy olyan tudatos gépállás, egy olyan optikai helyzet lett megkeresve, amely nagyon beszédesen manifesztálja mindazt, ami az elmúlt 2-3 évben elhangzott a különböző kompozíciókról elhangzott nézőpont szempontjából. Én ezt egy nagyon jó kísérletnek tartom ezt a képet, 3 disznónak gondolom, talán ha a hajó, a helyzet, a szituáció megvan és a Gergely vissza tud ide térni, akkor érdemes foglalkozni mindazzal, hogy ha ezt egy fikciós helyzetnek fogjuk fel, és talán újra vissza lehet mászni ezzel a kamerával ugyanide a magasba és ez a hajó is megvan, valamilyen emberi alakot elhelyezni. Megint nem beleavatkozva mondom, hogy akár összegömbölyödve, kiterítve, ezer félét ki lehetne találni. Talán az ember jelenléte még nagyon sokat adhatna még ennek a képnek a továbbgondolásához, de a három disznó, véleményem szerint megvan. (szőke)
értékelés:

Száj

Az a meghatározás, amely jó pár képpel ezelőtt Mariann portréjánál elhangzott a fényképezőgépekkel kapcsolatban, tehát az, hogy a fényképezőgépek optikai rendszere éppen azért, mert a kereskedők, vagy a kereskedelem olyan gépeket próbál gyártani, ahol az úgymond mindenkori fölhasználó minél többet tudjon egy szobabelsőből rögzíteni, ezért az optikák nagyon sokszor úgy vannak elkészítve, hogy annak ellenére, hogy alap optikáknak tűnnek, mindig egy picit nagy látószögűek legyenek és emiatt torzítanak, itt ennél a képnél úgy gondolom, hogy az, ami a másik képnél hiányként jelenik meg, itt erény. Tehát az a torzulás, amely az optika széleitől jön létre, ennél a képnél egy nagyon szép elrajzoltságot, egy nagyon szép lírai hangulatot hoz. Annál is inkább, mert sötétben van az állcsúcs és az állkapocs tartva, tehát az egésznek tulajdonképpen egy zeneiséget kölcsönöz. Azt gondolom, hogy ez a kép egy nagyon szép munka, egy háromdisznós munka. (szőke)
értékelés:

Szerelem - szeretet?
Szerelem - szeretet?

Viki a rádiós műfajban szinte azt mondhatnánk, hogy már verhetetlen, tehát tudjuk azt, hogy benne az irónia, önirónia az jelen van és ez nagyon fontos. Nagyon fontos, mert ez mindig valamilyen átgondolásnak, valamilyenfajta világgal kapcsolatos elemzésnek is az eredménye. Itt is ugye ez a verbális humor, ez a „LOVE BÉLA” „LÓVÉT BÉLA”, egy ilyen Pap Viki féle üzenetet jelez. És ezt biztosan ő ide is tárja elénk, hozzátéve, hogy azért véleményem szerint pontosan az ő rutinja a humor oldaláról az könnyen eltitkolja, hogy ez valamilyenfajta védekezése is az adott házi feladatnak, az első leckének a portré arc nélkül. Ugyanis a véleményem szerint a 70-es évek Mozgó Világ című újságjának hangulatát idéző kép, zöldes színvilág, textilruha, amelyből a vállnál fölhúzott ingből kilóg ez a kvázi tetoválás, ez tulajdonképpen hordoz valamilyenfajta szociót is. Viszont a textília, amit választ, a ruha amelynek az anyagához ugye csíkok, formák tartoznak, ezek sajátságos rendszere azt is jelzi, hogy miközben egy vágott, közeli felületet, szinte egy ilyen tetoválásgyűjtő képet látunk - ugye nyakat, fejet nem látunk -, mégis azt kell, hogy mondjam, ahogyan követi a fényképezőgép a baloldalon a hát ívét, és a rajtalévő drapériát, ugyanúgy kellene követnie a jobboldalon az ing, a mellek és az azon végigfutó drapériacsíkok és a rajtalévő kis vonalak rendszerét is. Tehát én nagyon fontosnak tartom azt, hogy mivel ez a kép annak ellenére, hogy a szövegi része a fontos üzenete, egy jobbra néző modellbeállítást mutat, egy picit a jobboldalon nyitni kellett volna a kompozíciót és nem ennyire szűkre vágni. Igenis meghagyni a mellek szép ritmusát és így egy profilos, kettős A B verziót látnánk itt. (szőke)
értékelés:

tükörkép

Az az út, amit elég határozottan, elég konzekvensen visz a Bara a saját dolgaiban, az a belső út az itt is nagyon jól érzékelhető. Nekem nem hiányzik az, hogy valamilyen konkrét tárgyviszonyítást hozzon létre a tükröződő felülettel, vagy a tükröződő felület alatt lévő altalajjal. Most itt úgy érzem, hogy éppen elég az a konkrétság, amiből sejthető, hogy valami épületbelsőben, vagy épület előtt egy tócsa, vagy pocsolya, vagy egy útfelületen lévő víz tükrözi ezeket az ablakokat vissza, mert sokkal erősebb az az árnyékkeretezés, amit a víz ad. Szabadjon azt mondani, hogy szinte sztalkeri, ahogyan játszik ezekkel a foltokkal. És azért szeretem ezt a képet, mert a Barában megvan az a pimasz bátorság, hogy adott esetben beküld egy ilyen magas pontszámú házi feladatra egy látszólag könnyedén odavetett képet és azt mondja, hogy én ezt képes vagyok megoldani. Én ennek a képnek a kapcsán csak azt vetném fel, hogy az lenne jó, ha mindig ugyanilyan magabiztosan készülnének el az alkotások, mert hogy folyamatosan azt látni, hogy benne a tehetség, az az adottság, amely nem tanulható az megvan, de mindig ugyanilyen módon, 100 százalékosan kellene minden feladathoz hozzáállnia. Ehhez drukkolok, hogy ez mindig így is legyen, mert minden házi feladat ugyanolyan fontos ebben a játékban, amit mi játszunk. Tehát ez három disznó. (szőke)
értékelés:

A bringa

Itt egy ügyes fintorral egy szójátékot látunk, mert a 60-as, 70-es években, meg talán még a 80-as években is, ugye pont a budapesti "jassz” nyelvben a bringa nem csak effektíve a kerékpárt jelezte, vagy jelentette, hanem sokszor a bringát emberi szimbólumokban is használták a városi nyelvekben. Az jó, hogy a háttérben tényleg valójában ott van egy camping bicikli és nekem tetszik ez az archaikus színvilág. Sőt nekem az is nagyon tetszik, ahogy a modell beállítása látható itt a képen. Csak egy picikét hagytam volna levegőt a jobboldalon, mert hiszen az egész test, a test beállításai jobbra hordoznak egy üzenetet. Tehát egy nagyon kicsit tágabbra komponáltam volna ezt. Adott esetben, hogyha ugye az a gond, hogy a háttérben az a bicikli akkor viszont vajon jó helyen van-e, akkor nyilván megtehető lett volna, hogy egy kicsit arrébb guggol az ember, de a kettő disznó úgy érzem, hogy megvan erre a képre. (szőke)
értékelés:

Egy vallomást lehet látni ebben a kisfilmben. Ez egy magas sorszámú házi feladat, amire beérkezett ez a lecke, de akár így az egész szerkezetet tekintve, még a korai leckék, portrék kategóriájában is megállná a helyét. Mert ugyan egy történet, méghozzá egy nagyon drámai történet mesélődik itt el, de valójában ennek a történetnek az elmesélése az egy emberi viszonyulást, a környezettel való viszonyulást jelenti és azt, hogy hogyan zajlik le egy emberi állapotban. Ez elsősorban a film elejétől a végéig egy verbális közlés. Ez tulajdonképpen egy monológ. Ehhez a monológhoz maga a kis filmes munka egyetlenegy arcképet, egy arcképrészt használ. Ráadásul egy olyan helyzetben, ahol az arc nagytöbbsége sötétben van tartva. És nem csak az arc nagytöbbsége, hanem az egész kép ebben a helyzetben tulajdonképpen filmes szakszóval – alulexponált. Talán az orr felületén egy pici fény az jelen van, de igazából szinte sötétben, nagyon kevés mozgást látva egy arcot látunk, ahol elhangzik egy monológ. A monológ teljes egészében kerek, bár három részből tevődik össze. Az első részben folyamatosan nem egyes szám első személyben, hanem távolságtartással egy helyzet felvezetése hangzik el. Csak körülbelül a szöveg egyharmadától válik még súlypontosabbá, amikor a vallomás egyes szám első személybe tevődik. És a harmadik nagy egység, az ennek az egész eseménynek a konklúziója, majd ennek a tulajdonképpeni búcsúzásnak, bocsánatkérésnek a lezárása, mint egy üzenet, vagy mint egy híradás, harmadik részt jelenti a szövegkörnyezetben. A legdrámaibb és legerősebb része természetesen ez a középső szakasz, amelyben az esemény tárgyalása, az esemény leírása történik. És mint ilyenkor, egy ilyenfajta munkánál nyilvánvalóan, mivel mozgóképről beszélünk olyan filmről, amely a hang és a kép egységével működik, nagyon fontos szerepe lenne az arcon történő eseményeknek. Gondolok itt arra, hogy hasonló szituációkban a szem, a tekintet mit tükröz, mit közvetít, vagy mi történik a szem körül. Adott esetben könnycsepp, szemvillanások, minden olyan, ami egy összetett történetet az arc mozgásain keresztül tesz nézhetővé. Ennek a kis etűdnek az egyik nehézsége tehát az, hogy miközben hanghordozásban is, történetmesélésben is érezzük a hitelességet, érezzük a megélt drámát, sokkal közelebb tudnánk ahhoz kerülni, hogyha magát az emberi arcon is jól érzékelhetően láthatnánk mindezt. Az itt látható kis anyag ugyanakkor nem indokolja azt, hogy vajon az esemény helyszínén történik-e egy utólagos rekonstrukció és azért van sötétben az emberi arc, de az biztos, hogy nagyon fontos lenne, hogy mindaz, ami a nagyon egyszerűen fogalmazva gyónás kapcsán látszik, az az emberi arcon hitelesítse az adott történetet. Azt tudom javasolni a Zsoltnak ennél a házi feladatnál, vagy ennek a házi feladatnak a megoldása kapcsán, hogy amennyiben túl tudunk lépni azon, hogy egy-egy feladat az természetesen egy üzenet, az is fontos az alkotó számára, hogy az üzenet eljuthasson a címzettekhez. Fontos, bár nagyon nehéz, picit távolságtartással kezelni magát a munkafolyamatot. Ez azt jelenti, hogy egyszerre kívül és egyszerre belül kell elhelyeződni egy ilyen parányinak tűnő kis etűdnél is, amelyben szereplőként, alkotóként az ember teljes átéléssel benne van a kamera előtti világban, ugyanakkor pedig külső készítőként, megfigyelőként pedig ezt az egészet megpróbálja egy olyan formába önteni, amely mindenegyes technikájával azt segíti elő, hogy a néző, jelen esetben a Süni című filmnél, ezt a drámát 100 százalékosan átélje. Ezért nem beszélünk itt, mondjuk ennél a feladatnál egy rádiójátékról, vagy egy rádióüzenetről, vagy hangjátékról, hanem egy filmről, mert nagyon fontos az, hogy mi történik közben az előadó arcán. Mivel nincs vágva a film és a kompozíció az egy szűken tartott arc, ahol a jobb szem látható végig, vagy lehetne látható, hiszen a szájba is belevág a kamera, ezért azt kell mondani, hogy jelen pillanatban a sejthető képen a legfontosabb szereplőnek, a szemnek kellene lennie. Ugyanakkor ez nem történik meg, nem látható a szem, nem látható, hogy a szemen keresztül mi zajlik le az elmesélőben. Ez nagyon fontos lenne azért, mert a hangrészből egyértelműen látható, hogy nem egy mache, nem egy kitalált, nem egy helyzetgyakorlathoz készült szövegről van itt szó, hanem egy nagyon is fontos belső élményről, egy nagyon is fontos emberi átélésről. Tehát a 25-ös lecke tisztelet, búcsúzás, gyász kategóriájába tökéletesen beletartozik a házi feladat és ha ezt a hármas egységet vesszük, például azt, hogy a szöveg eleje az végig leiratként és nem egyes szám első személyben hangzik el, majd a középső rész nagyon is személyesen és a végén egy összehúzás, egy zárás van, akkor egy kisfilmes rendszert klasszikusan követ ez a munka. Az egyetlen hiányossága az, hogy a kép nagyon az értékelhetőség határán van. Ugyanakkor azt gondolom, hogy az a történet és a történethez való irodalmi hozzáállás, ahogyan például a süni jelzőkkel van ellátva, az egész történetnek a verbális megközelítése és annak az előadásmódja hangban van olyan drámai, amely azt a hiányosságot ami a képből adódik áthúzza magával. De a későbbiekben nagyon fontos lenne az alkotónak arra ügyelni, hogy amennyiben tudható, rákészülhető előadási szempontból, hogy egy ilyenfajta filmes munka és ez akármilyen picinek tűnik ugyanolyan fontos, mint egy nagy játékfilm, hogy fontos olyan körülményeket teremteni, ahol teljességgel a néző számára elfogadható, megérthető, látható ez az esemény. Márpedig ezen a képen a szemnek van itt ilyen feladata. Mivel az is feltételezhető, hogy maga a vallomás úgy készült, hogy nyilván az alkotó tudta, hogy elindítja a kamerát, és tudta, hogy ezt a vallomást létre fogja hozni és nem valamilyenfajta külső megfigyelésről beszélünk, így el is várható az, hogy úgymond, amit az előbb mondtam, hogy bentről is és kintről is tekinteni egy ilyen folyamatot, hogy ez megtörténjen. Éppen azért, mert valószínűleg az alkotónak nagyon fontos az, hogy ez az üzenet megtalálható legyen, hallgatható, látható, elgondolkodhattató legyen, ezért csak annyit kérnék, hogy a későbbiekben is, amikor ilyesmi megtörténik, hiszen egy nagyon értékes szakaszról beszélünk itt ennél a házi feladatnál, a Hegyi Zsoltnál, az nagyon fontos, hogy elérje azt a szintet, amivel átadható az üzenet teljességgel a nézőknek. Ennek ellenére azt gondolom, hogy a négy disznó az megvan a filmért és mindaz, ami itt most elhangzott, az a továbbiakra érvényes. Azért érvényes a továbbiakra is, mert úgy tűnik, hogy ezek a fajta belső helyzetjelentések olyan üzenetek, amelyek logikusan következnek belőlük, hogy megismételhetetlenek. Ez pedig azt jelenti, hogy ahhoz, hogy mindig odaérkezhessék a mi nézőinkhez, látogatóinkhoz, hiszen ez nekünk fontos, azért csináljuk ezt az oldalt. Ez az oldal nem egy klasszikus munka, hanem a mi lelki üdvünkért, vagy a mi lelki boldogságunkért és nem csak azokra értem akik csinálják az oldalt, hanem mindannyiónk számára egy olyan szabadidős oldal, ami nekünk fontos, ezért feltételezhető, hogy akik ide jönnek és akik megnézik ezeket az üzeneteket ugyanezért jönnek, hogy ugyanúgy kapjanak, tanuljanak belőle, ugyanúgy tudjanak vitatkozni, együtt gondolkodni. És ezért fontosak ezek az etűdök, hogy minél jobban, a lehetőségeinkhez képest minél jobban meséljünk, mert hogy evvel segíthetünk másoknak is. Gyógyítanak ezek a történetek bennünket és evvel, hogyha jól értelmezhetőek a történeteink gyógyítjuk a többieket is. Együtt gyógyulunk, hogyha láthatóak, megfoghatóak a gyógyszereink. Köszönöm szépen. (szőke) értékelés:

Dísszemle
Dísszemle
Dísszemle
Dísszemle
Dísszemle
Dísszemle

Mercedes old timer felvonulás és seregszemle

Nagyon szépen, konzekvensen építi föl a Gábor azt, hogy hogyan halad előre, mint fotográfus, mint riportfotográfus egy folyamatban. És az is biztos, hogyha ezen az eseményen ő jelen volt, akkor feltételezhető, hogy ő ezeket a csodálatos régi járműveket tiszteli és szereti. Ha mint ilyen, mondjuk úgy, hogy egy lelki gyűjtő is, aki ezeket a régi formákat, ahogyan az építészettel foglalkozva is látszik, hogy alázattal figyeli meg, akkor azt gondolom, hogy pont a Gábor precizitásából adódóan el is várható tőle a pontosság - nem tudom, mert nem vagyok jó autóvezető -, hogy a második képen látható két kerékkel rendelkező, legalábbis felém két kereket látok fehér körbefestéssel, a bordó színű autó milyen márkájú, de azt tudom, hogy a csomagtartó része lemarad és a sárvédő része lemarad erről a képről, és egy pici igazítással már a régi Mercedes és az a bordó autó találkozása egész élvezetessé tehető lett volna. Ugyanez érvényes a harmadik képnél, ahol nagyon izgalmas az, hogy korabeli stílusban öltöznek be a korabeli autóhoz, tehát egy jó geg, egy jó üzenet látható itt a képen - egyetlenegy apró probléma van, hogy a fotósnak egy picit kellett volna elmozdulni, ahogy a nyári kalapos úr is ugyanúgy partnerként jelen lehessen, mint ahogy az 1960-as években, olasz magazinokban látható hölgy, és hogy ne a 47-es sorszámú versenykártya legyen itt a főszereplője elsősorban ennek a képnek. Vagy pedig kifejezetten erre kellett volna a fotóriporternek hangsúlyoznia. A következő képet, ahol a kerekek párbeszéde van, azt megint egy jó megfigyelésnek tartom. Bárha a kerekek különbözősége és a kerekek beszéde itt a riportban a cél, akkor megint azt mondom, hogy a Gerlei Gábortól elvárható precizitás mért nincs jelen például balról jobbra haladva a második képnél, ahol a sárvédő, sárhányó elég határozottan kitakarja a következő kereket, majd a következő egy picit, de esetlegesen kitakarja a Mercedes kereket és így tovább, és így tovább. Nincs eldöntve, hogy a lámpaformák, a hátsó felületei ezeknek a fémszerkezeteknek, avagy a kerekek különbözősége az üzenete ennek a képnek. Még egyszer mondom, hogy a megközelítés az jó, csak egy picit vannak elrajzolva a dolgok. Ilyen értelemben a következő képet a képriportban jónak tartom, tulajdonképpen bármilyen fotósszaklapban megjelenhetne. És az utolsó képre is ez érvényes, bár én azt mondom, hogy a Gerlei féle precizitásból, ahol ugye pici megfigyeléssel, látjuk azt, hogy maga a fotográfus jelen van itt ezeken a krómozott felületeken, megint csak azt mondom, mert Gábornál láttunk már ilyet, elvárható lett volna, hogy ott a Mercedes felületen bekacsintson és visszatükröződjön nekünk. Avagy nem, de akkor viszont a sejtését sem kéne meghagyni, hogy egy fél test ebben a tükröződésben látható. Úgyhogy én ezt a képsorozatot most kétdisznósra értékelem. (szőke)
értékelés:

Útravaló

Tudod-e merre van a semerre?
Arra-e, esetleg emerre?
Balra-e, jobbra-e,
lent-e, arra már valaki ment-e?
Nem járt még soha ott senki, semerre soha nincs semmi.
Sehonnan sose jön Dani,
semmiről nincs mit mondani.
Az, aki nem indul sehova
nem juthat se ide, se oda
(Keszeli Ferenc: Útravaló)

Szeretem azt, hogy az alkotók sokat foglalkoznak mozgásban lévő fényképezéssel, ahol elmozognak és mozgó emberi alakokat, mozgó környezetet fotóznak. De ettől még ugyanúgy érvényes az, hogy pontosan a Szilvia eddig, tehát most az utolsó időkben beküldött képeire nagyon is jól megfigyelhető komponálási adottságok megvannak, tehát akkor elvárható ennél a képnél is, hogy ne egy szuper 8-as, vagy ne egy mozgófilmes, másodpercenként 24, vagy 25 kockát lepörgető film képvetítőgépének a képének egy kiragadott kockáját lássuk. Egy kicsit az az érzésem, hogy olyan ez, minthogyha egy klasszikus filmből egyetlenegy kiragadott képkockát figyelnénk itt meg, ahol a modell továbbszaladna, nagyon szép, ahogyan ez a hosszú haj szaladás közben fátyolszerűvé válik. Nagyon szépek a fátyolszerű hátterek, de talán egy picit kellett volna komponálni, ha itt esetleg készült több kép, akkor érdemes lenne mérlegelni, mert most semmi nem indokolja, hogy mért szalad ki a képből, a sötétebb felület mért a jobboldalon van. Folyamatosan az egész kép, bár a mozgásról szól, tényleg mozog el és jobbra dől. Úgyhogy én ezt visszaadnám ismétlésre ezt a házi feladatot. (szőke)

Egész más alak

más alakban

A kép egy fekete-fehér világ, ami nagyon jót tesz ennek a rendszernek, mert összegez, sűrít, ugyanakkor pedig egy szép fénytani tanulmány. Elsősorban, ha megnézzük a nyak, váll, hát, derék és a combok ívét és a mögötte sötétben tartott hátteret, nyilván ez adódik az ablakfelületek melletti árnyékos falfelületből és nagyon, nagyon szépen rajzolódik ki az árnyékban tartott jobb állkapocsrész, nyak, vállak, kezek, könyök, has rész, és a mögötte lévő világosabb szürkés háttér. Ez nagyon jó ritmus. És ebben van még egy érdekes, játékos szimbolika, a has és a modell elé helyezett labda, felfújható labdaforma, mint szatirikus megközelítés. Ugyanakkor klasszikus modell, egész alakos modell pozíciót látunk itt és ezért kérdéses az, hogyha ez a szép fénytani forma jelen van, látható, akkor elsősorban a comb, fenék és a láb, talprész miért vágódik le a képből? A fölső felületnél az érthető, hogy az arc nyilvánvalóan szemérmesen itt kikomponálódik, azzal nem is lenne igazából gondom, de azt a gyönyörű szép ívet, amit a váll, hát, derék, fenék és talprész kiadna, azt itt igazából túl szűkre vágták. Én azt gondolom, hogy a kettő disznó erre a képre megvan, és esetlegesen a Tímea, ha adottak a fényviszonyok, ha adott a tárgyi környezet és van erre idő, akkor érdemes lenne ismételnie, ha van hozzá kedve. (szőke)
értékelés:

Előre?

Még akár azt is mondhatnánk, így, egy ilyen, talán üvegablakon, valamilyen gyors felületben való elmozgásnál, ezzel a szürkés, húzott felületekkel, hogy Kínában járunk, hát persze tudjuk, hogy nem. Egy jó ritmikai játékot látunk itt az Istvántól. Azt is lehet tudni, hogy az István sokat küzdött a házi feladatokkal, s házi feladatok vizualitásával. Sokszor voltak olyan gegek, ami nyilván egy védekezés is, ahol megpróbálta megcsavarni úgy a történeteket inkább filozófiai módon, ami hol sikerült, hol nem. Itt én úgy érzem, hogy jó szándékú és jó rendszerű mozgás házi feladat van, amit ő elkészített, és nem is akart ennél se többet, se kevesebbet. Azok a ferdék, egyenesek, amelyek így a mozgásból az elmozgó – talán autóból – adódnak, azok pedig jól viszik itt az, azt hiszem Székely kapu formát el a kép baloldala felé. Én úgy gondolom, hogy itt a két disznó megvan. Nekem igazából a címmel kapcsolatban inkább az lenne a kérdésem, mert ugye itt egy kérdőjel van, hogy Előre?, hogy én inkább azt, kérdezném, hogy Berecz Pista hol van ebben a képben? (szőke)
értékelés:

Csavaros sorozat

A rezonancia házi feladat itt egy ritmikai megfigyeléshez társul ahol építészethez használható ipari formáknak a játékritmusát látjuk egy múltidéző barnás tónusban. Tehát van a képnek egyrészt egy ilyen klasszikus stúdium jellege és ez véleményem szerint jó ritmusban van megoldva és ehhez van a címválasztással és a házi feladat kiválasztásával, van egy filozófiai üzenet. De ahhoz az kell, hogy bárki ismerhesse azt az óriási tömeget, amely a vasúti síneken végighalad és ezeket a csavarokat folyamatosan az ott, alattuk elhelyezett spirál, vagy alátét felületekkel megmozgatja és elmozdítja. Tehát az asszociáció az a házi feladat szempontjából és a cím szempontjából is akkor jön működésbe, ha magát ezt a mechanizmust ismerjük. Én úgy gondolom, hogy ennek ellenére a kép mint kompozíciós rend szépen megoldott és tulajdonképpen a rezonancia történet is jól kapcsolható ehhez. Egyetlenegy kérdésem van. Vajon Nagy Zoltán kapcsolódása, a benne lévő 27-es lecke – hiszen itt egy nagyon nagy sorszámú házi feladatot látunk – hogyan jelenik meg, és ezen a képen milyen módon kapcsolható hozzá azon túl, hogy természetesen kiment, lefényképezte mindezt? Tehát ami miatt én megadnám a két disznót, de azt mondanám, hogy a Zoltán a 27-es leckét ismételje az az, hogy várnám azt, hogy ez hogyan, milyen módon csak és őrá érvényesen válik működő képpé. Nem azt akarom evvel mondani, hogy bárki más is elmehetne vasúti síneket fotózni, de egy picit sarkallnám Zoltánt arra, hogy tegye rá a kézjegyét ezekre a képekre. (szőke)
értékelés:

családikép

Egy játékos helyzetet, szituációt látunk egy nagyon szűk térben, ahol valószínűleg két szereplő, az alkotó és mellette egy kisgyermek látható perspektivikusan, felső gépállásból, magát a fényképezőgépet egészen magasra helyezve. Jó ritmus jön ebből létre, ráadásul egészen szokatlanul fogja meg a kisgyermek a kilincset, ettől, miközben a kép fölső, jobb fölső harmadában a sötét, keretezett, falon elhelyezett kép húzná ezt az egészet jobbra, az alsó baloldali harmadában történő játékos kéztartás ezt az egészet visszacsavarja és ebből egy felülnézetből, mint egy ilyen spirál el kezd mozogni ez a kép. Talán annyi megjegyzés lenne, hogy esetlegesen ott a padlón, ott a lábujjak, vagy valamilyen kis mamusz, vagy valami, ahova tartanak ezek a tengelyek, ezek az oldalsó lábazatnak a faborításnak tengelyei, a test tengelyek ahova tartanak, oda még valami apróságot még el lehetett volna helyezni. Egy gyűrűt, vagy egy kis pénztárcát, vagy valamit, ahova ezek a ferde egyenesek tartanak. De én azt gondolom, hogy így is első lecke portré arc nélkül ez egy nagyon ötletes, nagyon jó bemutatkozás. A három disznó megvan. (szőke)
értékelés:

Egy mosoly

Nagyon örülök ennek a képnek elsősorban azért, mert egy vidám pillanat látható itt, színeiben, hangulatában. Az más kérdés, hogyha a Mariann szemébe tekint az ember, vajon ugyanazt az örömöt, ugyanazt a vidámságot látja-e ott, mint ami színekben és mosolyban megjelenik. Másrészt pedig nagyon nehéz munka, nagyon összetett munka önportrét elkészíteni azokkal a fényképezőgépekkel, amelyeket manapság használunk. És elsősorban azért, mert ezeknek az optikai rendszere, még egy megszokott, egyszerű optikai rendszer is sokszor nagyít, torzít. Ez elsősorban a kereskedelmi feladataiból adódnak ezeknek a gépeknek. A tervezők úgy építik meg, hogy az átlagos fogyasztó, használó bármilyen térben minél többet, mindent tudjon rögzíteni, hogy aztán azt a családi albumba hazavihesse. Itt a majdnem állóformátumú képnél elsősorban a kép fölső harmadánál lehet érezni, hogy a kép valamilyen szinten torzít. És az optikai rendszer egy picit a kulcscsont, állkapocs állcsúcs, nyakkörnyékét megint egy picit elhúzza és ettől olyan, minthogyha egy valamilyenfajta tükörképet, vagy egy tükröződő képet látnánk, miközben maga a kép és a helyzet, a fények is nagyon szépek mégis egy picit ez az optikai játék túlzottan karakteressé teszi a látványt. Ezzel kellene egy picit foglalkozni. Talán esetleg nem ennyire szűkre vágni a képet, ahol ezek az arányok egy picit kisimulnak. De a kettő disznó megvan erre a képre. (szőke)
értékelés:

Dóm

Linz

Gábor nagyon szereti megfigyelni a múlt csodálatos, ember által alkotott eseményeit, legyen az természeti jelenség, legyenek azok állattartással kapcsolatos történetek, legyenek azok épített környezetek. Itt is ugye egy épített környezetet látunk, ahol eleve a kameraválasztás, kamerahelyzet választás is egyfajta tiszteletet sugároz, mert egy óriási szakrális építményben, az ember által alkotott teret csodálja, arra tekint fel, ahol mint virágmotívumok jelennek meg ezek az óriási terhek. Ugye ezek hatalmas súllyal nehezednek az oszlopokra ezek a tetőfelületek, és tudjuk azt, hogy ezek a korszakok a gótika és a későbbi építészeti stílusok is nem birtokoltak akkor még olyan különleges technikai eszközöket, amely ma már rendelkezésünkre áll, és mégis a mai napig ezek a csodálatos építészeti formák léteznek, állnak, sokkal jobban, mint esetleg a XX. század építményei. Ilyen értelemben ez egy jó kompozíció és egy érdekes megfigyelés a templomi környezetből. Ami nekem egy zárójeles megjegyzésem lenne, vagy egy érdekesség, hogy magán a tartóoszlopon, ezen a mészkőfelületen külső beszűrődő fények, foltok jelennek meg. Most jelen pillanatban nem eldönthető, hogy olyan minthogyha egy ilyen exponálási, vagy exponálásból, laborálásból adódó fehér fényfoltok lennének, kiégett fényfoltok, vagy pedig a színes ólomüvegablakokon átszűrődő fény hozná létre ezeket a szép és absztrakt folthatásokat. Megmondani nem tudom, hogy hogyan lehetne evvel még pontosabban játszani, de az biztos érdekes párhuzam lenne, hogy amíg egy úgymond megszokott belsőépítészeti fényképet látunk, közben egy kicsit a fotós lelki játékossága megfigyeli és behozza valamilyen módon kompozícióban, vagy fényhatásban fölerősíti ezt az abszurd fényjátékot, ami az oszlopon jelenik meg. És ennek a kettőnek, a racionális és az álomszerűnek a kettő párhuzamba állítása esetleg egy még erősebb képzőművészeti eredményt hozhatna ennél a képnél. De úgy gondolom, hogy a három disznó megvan. (szőke)
értékelés: