a padló és a csőalagút keretezése, a simított beton és a szennyeződések. Száraz falevél lágy és a befoglaló beton kontrasztja. Próbálkozás a kép három térnegyedre osztására.
a padló és a csőalagút keretezése, a simított beton és a szennyeződések. Száraz falevél lágy és a befoglaló beton kontrasztja. Próbálkozás a kép három térnegyedre osztására.
István, örülök a próbálkozásnak, ahogy írod és annak is, hogy újra látlak, várom a munkáid továbbra is. A kompozíció tetszik. A tónusokkal van problémám, leginkább az, hogy a mélyebb tónusok már közel feketék maradnak, így a kép azon része, ahol sötét van, tényleg kivehetetlen és emiatt billen fel az egyensúly. (hegyi)
értékelés:
Zsófi, elmondom, mi a bajom a képpel, ami javarészt mondhatóan egyéni problémám, bár, fene tudja, majd eldöntöd. Nem tudok mit kezdeni azzal, ha a 3:2 vagy a 4:3 képaránytól nagyon eltérő fotót látok, mindig az az érzésem, hogy a készítő nem tudott mit kezdeni a kompozícióval és ezért vágta körbe kisollóval az egészet. Nem voltam ott a helyszínen, nem tudom, mi volt, de szerintem bárhogy is volt, a földből és a falból is lehetett volna többet adni lenn és fenn. Vagy vágni oldalról. Miért kell ez az elnyújtott képarány? A másik, hogy ha jól látom, van egy ajtószerű áttörés, ami mögött is grafika van. Ez lehet izgalmas, de akkor ezt valahogy érzékeltetni kell azzal, hogy a teret szabdalod, és odakomponálsz valakit például a másik térbe. Persze, könnyű mondani, ha nem járt épp arra senki rajtad kívül. Ilyenkor jöhet jól az állvány és az időzítő, hogy át tudj oda szaladni, vagy egy barát, aki beáll neked oda valahogy. Szóval szívem szerint ezt úgy adnám vissza ismétlésre, hogy ezzel a térrel, mint egy színpaddal, kezdj valamit. Már ha megoldható. (hegyi)
Nem a személyes kedvencem, mivel a város ezen része nagyon zsúfolt és tele van felesleges üzletekkel, ugyanakkor ez akkor sem hétköznapi. Szeretek úgy végigmenni rajta, hogy nem ezekre figyelek...
Szeretném érteni azt, amit a leiratban írsz, de ott abban némi ellentmondást érzek, hogy nem érdekelnek a reklámok és üzletek, mégis elég sok elég jelentős helyen szerepel a képeden. De maradjunk a fotónál. VAn egy vöröses beütése a képnek, ami lehet attól is, hogy nagyon hajnalban készült, de lehet fehéregyensúly kérdés is. A tónusrend az, amiben én módosítanék, mert most a mélyebb tónusoknál eléggé bebukik a kép. Nem HDR kell, mert az nagyon nem illene ide, de azért a mélyebb tónusokon lehetne valamennyit emelni. Nekem ez kellene ahhoz, hogy a kompozícióban megjelenő hangulat erősebb legyen és egyértelműbb. V-rom a munkáid. (hegyi)
értékelés:
Szép káosszal tértél vissza, jó játék ez az élességgel, formákkal. A bal felső sarka nekem bajos, a jobb oldala meg picit üres. Mivel ez a káosz több módon is vágható, ez a két probléma könnyen orvosolható. Mó, várom a képeid! (hegyi)
Samsung galaxy s8al fotóztam.
A helyzet az, hogy ha ez pontosan van megfotózva, érdekes játék lehet a körhintával és az épülettel mögötte, de ehhez elsőként is középre kell állni, másrészt a felső végpontján kell a játékot fotózni. És hát igen, mondjuk 3 órával korábban. (hegyi)
Azzal kezdem, hogy ez egy nagyon jól elkapott pillanat, beszédes az, hogy mekkora a kabát és mekkora a nő, jó, hogy nagyjából lejöttél az ő magasságához. Adódik az ellentét keresés a turkáló alak és a divatház között, ezt kábé ki is használtad. Azért mondom, hogy kábé, mert ha még lejjebb vagy a kamerával, ez a két dolog még közelebb kerül egymáshoz. A másik, hogy ha elmozdulsz oldalra, akkor a háttérbe kerül jobban a zárt kirakat. Persze ott helyben ezt gyorsan kell eldönteni és kimozogni, nem biztos, hogy ez olyan egyszerű, ahogy elmondom, de erre kell törekedni, hogy az evidensen túl is legyen valami kapcsolódás, üzenet, valami, ami megfogja a néződ. Készítettem egy verziót, mert az utómunkával van problémám. A szociónál könnyű belecsúszni a drámázásba. Nem kell. Bízz benne, hogy enélkül is megáll. Nem kell ennyire komorra venni, mert ez ellene dolgozik a képnek. De összességében tetszik, jó munka, megvan a 3 csillag, várom a képeid! (hegyi)
értékelés:
Levágtam a sarkait. Ennyi utómunkát használtam. Samsung galaxy s8 al fényképeztem.
Bocsánat, de ebben az értelemben nem tudom hova tenni, hogy a húgod pózol. Amit én látok, hogy egy kislány zavarban van, hogy fotózzák, volt valami pillanat előtte, de az elmúlt, próbál a fotósban bízni, de valahogy nem megy. Láb elvágva, az egész kényszeredett. (hegyi)
Esőben ráadásul
Kálmán, örülük neked, hogy újra küldesz, folytasd, fontos tag vagy, várom a munkáid. Ennél a képnél most elsőre a technikai izével kezdem, mert valami nem kerek nekem. Történt valami a fölső részben, amitől bekockázódva van az ott az a valami, nem tudom, mi lehet az, de a jpg tömörítési hiba ott erős. Azt ott háttérnek utólag csináltad oda? A másik, hogy picit sötét az egész. A kompozíció tetszik, meglepő az egész, hogy ennyi madár mit csinál ott. Amivel kezdeni kell valamit, az a technika. Az is lehet, hogy valami szoftverrel csináltad ezt a miniatürizálás effektet és az nyúlt ott bele fenn a háttérbe, nem tudom. (hegyi)
értékelés:
Újra megpróbálom az első feladatot teljesíteni. Egész szép természetes árnyékot csinált egy társasház udvarán a napfény, csak a karom nem volt hosszabb hogy több tér legyen a képen.
Örülök, hogy újra próbálkozol, ez fontos, ráadásul elég jó eredmény is jött ki belőle, összehasonlítva az elsővel itt mondani akartál valamit ezzel és ehhez kerested a fényeket, formát, mindent, szóval öröm ez, jó meló. Kicsit talán ha magasabbra állsz, nem sokkal, csak pár centivel, még jobban közéjük tartozol, és a nyakad is látszik valamennyire. (hegyi)
értékelés:
Tetszik a színes megvilágítással való játék egy portré esetében. A kép egy ilyen játék eredménye.
Technika:
Gép állványon. Megvilágítás színes lámpával.
1/25
F5.6
ISO200
28mm
Sony A7
Sony FE 28-70
Gábor, az szuper, hogy kipróbálsz mindenféle helyzeteket, példádul ezt a sötétkamrára hajazó vörös fény. Lehet ezeket keverni is, több fényforrással, takarással kiemelni vagy színezni át dolgokat. Ha szereted, próbálkozz vele még. Ami a portré részét illeti, nem árt, ha jobban érzékelhető a szem, a tekintet, nem azt mondom, hogy kötelező a kamerába nézni, de annak különös okának kell lennie a portrénál, hogy ne lássam a modell szemét. (hegyi)
értékelés:
Hogy elfedjük a sebeket, melyek amúgy sem látszódnak.
Szeretem, ahogy a képekről gondolkodsz, hogy hajlandó vagy áldozatokat hozni egy fotóért. Ez a kép is ilyen, azzal, hogy összemaszatoltad magad, létrehoztál egy új történetet, amiben bárki lehetsz, mint egy mesevilágban. Ez jó. Technikai bajom van, valahogy mintha életlen lett volna a kép és ezt akartad volna élesítéssel korrigálni, nem tudom, de valami nem tökéletes. És még egy gondolat. A póló. Lehet az jó is, de akkor azt is mint egy kelléket kell használd, önmagában ha csak póló, ebből a kifestett világból kivisz. Arra is ki kell valamit találj. Várom a munkáid. (hegyi)
értékelés:
Sokat beszélgettünk erről a képről, sok próba készült vele, a többiek nem biztos, hogy tudják, hogy Olivér úgymond Látszótéren túl is tanítvány, és ez a kép mint egy munkafolyamat vége került fel ide. Kedvelem az üvegeket, a növényeket, de leginkább azt a párbeszédet, amit ez a két szereplő folytat. Olyan, mintha egy veszekedés kellős közepébe csöppentünk volna. (hegyi)
értékelés:
Érdekes levél és fej forma, érdekes cím, jó erős kontrasztos tónusok, felhők, ez mind együtt elég határozott világ. Egy kérdés van bennem, hogy miért kell a jobb oldalon az a plusz tér? Ha valami indokolná, jó lenne kimozdítani a középpontból, de ami a képen szerepel, azok a képelemek ekkora üres helyet nem indokolnak. Feri, várnám a munkáid itt is, instán látom, hogy készülnek, de ide valahogy nem jutnak el. Ne hagyd cserben az oldalt kérlek. (hegyi)
értékelés:
A Látszótér Alapítványt
banki átutalással
MagNet Bank
16200120-18524112
vagy PayPalon keresztül
Hozzászólások
Hegyi Zsolt
2024. 12. 17. - 21:08
chat: - lesz ma kis turbulencia, mert lesz két zeneszám, de a szpíker azt mondja majd, hogy nem…
Frantisek Balga
2024. 12. 17. - 08:50
Köszönöm Au, minden jót, fünf komma vier, drei, zwo, eins, zero.
Aureliano
2024. 12. 16. - 19:58
Feri, ezt a képet még mindig szeretem. Bezár a rádió, utolsó adásomhoz kölcsönvenném borítónak.…
Aureliano
2024. 12. 14. - 20:24
Köszi Ányesz, hogy utolsó műsorunkhoz ilyen jó illusztrációt készítettél, jó előre! Nem is tudom,…
Török József
2024. 06. 21. - 23:06
"Nagyon kúl ez az AI-muzsika...döbbenet. Mondhatnám, ijesztő." "-Menj el Madeirára, és a…