Régen Egri Jánosnak volt azt hiszem olyan vetélkedője a tévében, hogy valami nehezen felismerhető és többértelmű képet mutatott és ki kellett találni, mit is ábrázol a kép valójában három lehetséges verzió közül. Elhíresült választás volt a "dalai láma lúdtalpbetétje". Hát, most valahogy így érzem magam, lehetne mell is, lehetne fenék is, de akár két paradicsom, és nem jutok előrébb. Főképp abban nem, hogy ha a cél nem a vicces feladvány, akkor mi az ok arra, hogy ez így lefényképeződjön? Segíts Feri! (hegyi)

Hát, jó lenne tudni, ki az, aki bitorolja szobrászi zsengém stílusát, ugyanilyet, pontosan ilyet csináltam anno persze kis méretben forrasztóónból csepegtetéses technikával, a macska lelökte, úgyhogy kell rajta javítani - egy cigarettázó terhes nő aktja egy kisgyerekkel, akinek lufi van a kezében és az anyja húzza maga mellett. A szobor nem rossz, persze az enyém sokkal áttételesebb és jobb üzenet, de hát ez van, ha hamisítják az embert. A kép se rossz, mondjuk hogy miért a homokozóba állították fel a szobrot, a fene se tudja, nyilván ezzel sokat nem lehet képileg kezdeni. (hegyi)

Feri, most vagy Everest, de akkor miért fekete a háttér, vagy sejtelmes szörnykaktusz. Azt a pirosat én mindenképpen kihagynám, új ritmus, viszont nem kap jelentőséget formailag, csak a színe által, így elviszi a figyelmet. És még egy. Ahogy balról felsejlik a sötétből a kép, jobbra is hasonlót kellett volna elérni, mert így most a képhatárra olyan erős vágás jött létre, ami kizökkent a hangulatból. (hegyi)

Én ezt a képet nagyon kedvelem, sok filmes utalás jut az eszembe róla, Fellini hajója akár, hangulatában alapvetően jó pillanat és elég általános, hogy megtalálja mindenki benne a magáét, de elég egyedi is, hogy a tiéd legyen. Ha jól értem, akkor a szöveg arra akar képi utalás lenni, amikor a verőfényben olvasunk és beég a retinánkba az adott sor, és ha máshová nézünk egy homogén, sötétebb helyre, akkor úgymond visszük magunkkal az adott sort, ilyesmi érzete van itt a szövegnek számomra. Azonban egy fokkal halványabb talán a kelleténél ahhoz, hogy mindez érthető legyen, talán érdemes lenne picit a szöveget még világosabbra venni, kicsit talán életleníteni inkább, tehát ha a cél az volt, amit fentebb leírtam, akkor még akár egy fokkal nagyobb betűméret is elmenne. (hegyi)

Hát, ez még mindig inkább az első lecke, arc nélküli kép, a tükröződés ötlete jó, és ad is az egésznek egy robotszerű élményt, de meg kell mondjam, hogy a kikockázás így most nekem annyira nem jött be. Jók a lépések, ahogy egyre beljebb haladsz a Látszótér közösségében, emelni lehet a tempón, itt javarészt senki se harap (nagyot), szóval hajrá, várnám a folytatást, ha lehet, akkor egy kettes leckés önportréval. (hegyi)

Én bevallom, ezzel nem tudok mit kezdeni. Nem értem, mire megy ki a fuvar, mi a cél, mit akarsz mutatni. Oké, gondolom a tetőt. De miért? Mi fontos van egy tetőben? Talán az árnyékok. De azt a kerítés szétkaszabolja. A kettő együtt nem tud működni, a kerítésben nincs semmi izgalmas, viszont annyira határozott, hogy azt a finomságot, amit az árnyék mutat, egyből agyonveri. Szóval hát ez így most nem áll össze képpé. (hegyi)