Nem sok kiút van, az is kétséges, hogy merre visz, és bár nappal van, mégis az egésznek van egy elég erős thriller érzete, egy olyan hatás, ami hát, megint azt kell mondjam, hogy nem nagyon vidám üzenet. Ha a kivetülést verbalizálni kell, akkor nekem ez egy útkeresés lezáratlan kudarca, egy olyan magára hagyott érzet, amiben benne van a dac, hogy tovább kell menni, de benne a kétség is, hogy merre és hogy van-e értelme. Persze primer módon szép és akár a babós sztori filmesei, akár az Avataréi megirigyelnék ezt a helyszínt. (hegyi)

Ez egy nagyon jó kompozíciós játék, egyensúlyos, érthető, és amellett, hogy formailag jól megoldott, még gondolatisága is van a magányos kabátnak. Nagyjából ennyi, amit látunk, amit kapunk, egy stabil képi formanyelvet, és ez annak fényében is fontos, hogy Zsuzsa általában nem szokott ennyire puritán eszközöket használni ahol jószerivel nincs képmódosítás, szóval egy olyan ajtón nyitunk be, amit eddig nem mutatott Zsuzsa nekünk. Köszönet. (hegyi)

Lehet, hogy nem szerencsés épp akkor elemeznem ezt a képet, amikor az Alfa holdbázist nézem újra épp, mert így minden űr, minden ufó, vagyis jóllehet a te elvonatkoztatásod más lenne, de nekem ez ugrik be elsőre. A kérdés mindig az, hogy az adott technikai ügy miképp tud egyetemleges üzenetté válni, vagyis hogy azt, hogy elmozdulunk a kamerával, hogy csillannak a fénygömbök, csóvát húznak, az miképp társul azzal, ami a kép úgymond alap rezgése, vagyis az, amit a színvilág, a háttér, a konkrétumok adnak. Enélkül csak látványos játék marad. Ahhoz, hogy emelkedett szinten működhessen egy alkotói üzenet, azt magadban magadnak kell pontosan érzelmileg megfogalmazni, aztán a technika már kiadja. De nem maradhatsz te magad kétségek között a miértet illetően, mert akkor a néhőd mibe kapaszkodjon? (hegyi)

Nyugodt, csendes, de nem feszültségtől mentes kép, nem andalgunk, csak szemléljük ezt az északi hangulatot, ahol Mads Mikkelsen bármikor feltűnhet akár gyalog vagy csónakon. Nagyon finomak a fények, a parton az apró arany csillogás eleganciája, az acélos kékek, a megbecsülhetetlen távlatok, szóval Gábor nagyon jól dolgozol ezekkel a tájfestményekkel, el tudnám a falamon képzelni. És vegyük észre, ha nincs az a letört szikladarab, az egész érdektelenebb lenne. (hegyi)

Rendkívül jó hangulata van ennek a tájnak, és azt gondolom, hogy nagyon jó a képkivágás is, sőt, alapjában azok a fád színek is jók, ami globálisan ezt a képet jellemzi, tehát ez egy kitűnő alap. Az utómunka az, amivel én még dolgoztam volna. Egy tájkép esetén ha megvan, hogy mit akarunk lefotózni, a következő lépés annak megfigyelése, hogy hogyan jár a nap, milyen hangulatot ad reggel, délben, délután vagy estefelé. Ebbe a megfigyelésbe persze belezavarhat és áthúzhatja a számításunkat az, ha amikor nekiduráljuk magunkat a kép készítésének és kivonulunk a terepre egyszer csak ott teremnek a felhők. Ekkora homogén felületnél ugyanis a felhők szerepe felerősödik. Itt most van egy elég nagy flekk, ahol a kép sötétebb, részlettelenebb. Itt jön a képbe az utómunka szerepe, mert ez körberajzolható (maszkolható) és egyenesbe hozható, visszább vehető a kontrasztszegénység. Ezt a legegyszerűbb a raw formátumnál még jó előre megtenni, utólag a tif vagy jpg macerásabb. Kis kontrasztemelés, színkorrekció és a dolog megvan. Érdemes, mert az alapanyag jó. (hegyi)

Jó a dinamikája ennek a képnek, nem csak tónusában, de főleg a szerkesztésében, ahogy a perspektivikus torzulás okozta húzás ellenében egy másik irány, főleg a kép jobb szélén megjelenik. Sőt, nem csak a belvilág dinamikus, de ezt jól fűszerezi a tükröződésben megjelenő külső tér is, e kettő is jól ritmizál egymással, szóval jó bemutatkozás, még ha kicsit szerényen mutatod is magad, de tulajdonképpen a fotós jelenléte javarészt ilyen. Várom a folytatást! (hegyi)