Jó. Akkor most próbáljuk elképzelni ezt a képet úgy, hogy nem vagyunk lusták és leülünk a géppel a földre és onnan készítjük el a képet. Mert hogy épp a főszereplő, a fa, ami igényelné, hogy ha már magányos, akkor ne vegyüljön ennyire el a háttér fasorában, és akkor ha lejjebb megy a kamera, akkor a fő motívum feljebb fog kerülni. A másik, hogy ez a képarány a szokásos digit képaránynak tűnik, nem annyira szeretem, alul egy ujjnyi még jól jönne előtérnek, és akkor közelebb is kerülnénk a fő motívum esetében az aranymetszéshez. A tónusaid szépek. (hegyi)

János, azt kell eldönteni, hogy valóban a négyzetes megoldás azért készült, mert az az egyedül üdvözítő, vagy azért, mert mondjuk az 500 pixeles képmegosztón vagy az instagramon ez az elvárás. Értem én, ha az emberben felbuzog a publikálási vágy, hisz néha jól jön a buksisimogatás a dilettáns nézőktől, de azért olyan nagyon nem törném magam azért, hogy megfeleljek egy külső kényszernek, ha a kép maga ledobja magáról a négyzetet. Az, hogy ezek a képmegosztók a négyzetest preferálják, az az ő bajuk, de ha bedőlök nekik, akkor az meg az én saram. (hegyi)

Jánosom, maradjunk abban, hogy ebből ennyit lehet kihozni, a meglátás nem rossz, azért olyan nagyon nem is ver a földhöz, egy sorozatban lehet helye ennek, a hangulata megvan, most talán így a vágás is helyén van. (hegyi)

Az a helyzet Éva, hogy egyik szemem sír, a másik nevet, mert örülök annak, hogy magaddal dolgozol, sőt, ha tehetném, mindenkit arra terelnék, hogy foglalkozzon magával, mert egyrészt kéznél van, másrészt az önismeret az alapja minden alkotói dolognak, szóval ez a része nagyon is bátorítandó, de a megoldásban vannak problémáim. Remélem nem baj, ha ezeket is megosztom. Szóval az van, hogy a torzó fontos dolog, sőt, abszolút érvényes forma, viszont az nem mindegy, hogy mennyire evidens az, ahogy a képhatárok vágják a testet. Úgy tudnám ezt érzékeltetni, hogy ahhoz, hogy közelebb jussunk a jó vágáshoz ebben az esetben, az lehet a segítség, ha nem mint testet figyeljük az objektet, hanem mint tárgyat, mintha ez szobor lenne, vagy két virág, szóval hogy nem az, ami, mert az elvisz, hogy ha a térdet térdnek számítom, hanem hogy ez egy kúpos forgástest, és azt hogy tudom jól megmutatni. Ez a vágás kérdése. A másik kérdés a térbeliségé. A világításnak azt kell szolgálnia, hogy ez a térbeliség működjön, vagy úgy, hogy ellene dolgozom, és elveszem a térhatást, vagy úgy, hogy kiemelem, erősítem azt. Itt jön a képbe az anatómia, amihez javaslom nézegetni Barcsay Jenő könyvét, ha máshol nem, könyvtárban vagy múzeumok shopjában megtalálható. Most itt az az érzet, hogy a csontokat kihúzták a testből és ettől a tartása összeomlott, behorpadt a felület. És még egy: ha fázol, akkor a libabőr ki fog jönni, ami lehet cél, de akkor arra rá kell erősíteni a fényekkel, vagy melegebbet kell csinálni, tehát ezt is el kell dönteni, mert ha csak azt látom, hogy a modell fázott, én se fogom mint néző jól érezni magam. Mondom, ez lehet cél is, de akkor ennek is indokának kell lennie. Összefoglalva, várom a folytatást. (hegyi)

Mindenkinek más és más színvilág csatolódik a pompa, az elit, a minőség világához, én el tudom a kékest is fogadni, bár nekem így picit hideg az összhatás, viszont az biztos, hogy szívem szerint emelnél a kontraszton, hogy a feketék kopogósabbak legyenek, hogy határozottabb legyen az összkép. Ami igazán izgalmas, az a boltívek játéka, ez egy nagyon jó megfigyelés, szóval én azt gondolom, hogy mindent összevetve és a lehetőségeket is kalkulálva ez egy jó munka. (hegyi)

Mazsi, én befizetlek ide a Vári cukrászdába, hogy folytasd ezt a melót, mert van értelme, jófelé keresel, sőt, azt mondom, hogy egy projekt irány is lehetne az, hogy mindazt, amihez habos-babos hepi hangulatot társítunk, megmutasd a magány felől közelítve, de akkor ebbe lelkileg és tempójában is bele kellene állni. Azért is mondom ezt, mert tudom, hogy nem csak a képességeid vannak meg hozzá, de a nyitottságod is.
   Ez a kép nem sikerült még. Elkezdhetjük boncolni, mi az oka tárgyilag, tehát hogy a fény az asztalon, vagy maga ez a felület, vagy a még mindig nem egyértelmű asszociációkat adó sütimaradékok, de azt gondolom, hogy ha úgymond idegrendszerileg beleállsz ebbe a dologba és meglesz a húzása, akkor ezek össze fognak állni. Kell, hogy az ember a meglévő érzéseiről elgondolkodjon, kiválogassa, mi az, ami lényegi, mert arra kell a képben is erősíteni. Mondom a magam példáit. Dac, keserűség, csakazértis, mindenmindegy, unalom, csakmegneromoljon - szóval most az van, hogy az a jó, hogy visszavettünk a vidámságból, az irány jó, de még jobban kell, hogy ez karcoljon, hogy ne legyen kérdés, mit látunk és miért. Lehet, hogy tányér van, de a gyűrt papíron, vagy lehet, hogy a villa helye, ami túl szabályos most, a két tömeg elhelyezése is fontos kérdés, ahogy az is, mennyi és milyen jelekkel kell jelezni a sütit. Mazsi, ne add fel, várom a folytatást, mert úgy érzem, ez lehet kulcs. Önarckép ez is. (hegyi)

Ez nekem tetszik, picit sok a kontrasztemelés, de az ötlet is jó, a kivitelezés is, még szerencse, hogy ezek szerint pang a piac, mert így legalább jöhetnek a képek, amiket várok is, jöjjön a kettes lecke! (hegyi)