A kérdéseidre próbálok először válaszolni. Portrét szerintem úgy kell készíteni, hogy az ember felkészül a modellből. Ez azt jelenti, hogy nyitott rá, hangolódik, figyel. Persze lehet csípőből is lőni, főleg, ha nem vadidegen az alany. De azért a klasszikus portrét megelőzi a figyelés. Van az arcnak egy geometriája. Figyelünk arra, ami a különös. Nagy füle, kis orra, magas homloka, tokája van, vagy más egyéb, szeplős, öreg, fiatal, minden számít, mert minden lehet kiemelendő vagy eltakarandó. Az igazolványkép feladata az azonosíthatóság. Ha torz, maradjon az, ha idomtalan, maradjon az, ha sápadt, maradjon az, tehát minél kevésbé torzítani a valóságot, hiszen alkalmasint a kép alapján kell azonosítani a személyt. A portré túlmegy az azonosítás igényén, a külsőségen. Megkísérli feltérképezni a személyiséget. És a fotós felelőssége, hogy mit tesz a modellel. Adalék: a portrét az alany olykor idegennek érzi, ennek oka abban keresendő, hogy magát az ember tükörben, tükrözve látja, tehát ilyen esetben érdekes lehet, ha horizontálisan tükrözzük a felvételt, az alany komfortosabbnak érezheti, magára ismerhet általa.
   Ez a kép izgalmas beállítás. Egyrészt azért, mert a modell el van forgatva. Másrészt azért, mert a világos, tehát fontos és hozzánk közelebb érzett része, a szemek, orca, az most a távolabbi, és előtérbe került egy hajzuhatag, ami miután tónusban helyén van, sötétebb, így hátrébb érződik, ez ad egy előre-hátra dinamikát a képnek. Egy dolgon módosítanék utómunkában, és ez a nyak. Azt egy-két tónusértékkel is akár sötétebbre venném, mert most szinte azonos tónusban van az arccal, és ezért konkurál vele. De nagyon jó dolgokat hoztál elő, ha nem tudod, akkor ösztönösen, például hogy ne szorítsa az ajkait a modell, mert az feszültséget mutat, vagy az a kis rész jobb oldalon a hajjal, ami a nagy tömeget visszahozza, szóval jó az irány, folytasd! (hegyi)

Éva, örülök, hogy újra látlak, jó ez a visszakapaszkodás, fenn pici árnyék még kéne tömegében nekem, ott nagyon vékony maradt a szél, de az üzenet átjött, értem. Folytatást kérek, és ha lehet ilyet, akkor tartós és határozott jelenlétet, ezt írtam Jánosnál is, mert akkor tudunk összehangolódni, ha vannak képek. (hegyi)

A legizgalmasabb nekem az első és az utolsó kép, a harmadik kakukktojás, az ott formailag nekem nem adja azt a határozottságot, mint ami az elsőn vagy másodikon megvan, szóval azt lehet, hogy kihagynám. Mindenképp szeretném a figyelmet az első léceinek és a talán kocsibeálló sráfozásának formai párhuzamára felhívni, nagyon finom a játéka, gratulálok! Tamás, remélem idén erősítesz a jelenléteden! (hegyi)

Vicces a két partizán, és nem is akarnám ezt nagyon szételemezni, cincálni, mert a lényege a humor, az meg átjön, bár azt kell mondjam Áncikám, hogy lassan már itt az ideje, hogy az ilyen történetmesélő képeid is hordozzák azt az úgymond szakmai gondosságot, amik hellyel-közzel már tartósan felfedezhetőek a többi munkádban, magyarán a fotós akkor is fotós, ha bohóckodik, például nem felejti el, hogy merről jön a fény, és a hátteret is kitalálja, szóval ja, szuper, vihogtam a kartalan szegény menekülteken, de jövőre már ugye majd fotográfiailag is megoldott lesz a dolog, nem csak poénilag? (hegyi)

Nyilván, amikor készítetted, a szemednek más az átfogása, ezért nem láttad a sötétek bebukását és a tartó túlvilágítását abban az arányrendszerben, amiben itt most megjelenik, ez gyakorlással majd megjön, hogy mi mennyit jelent a képen majd tónusban, ahogy a kommentet olvasom, te is érezted, hogy sok lesz az a fény ott. Ilyenkor az a megfejtés, hogy oda mérünk, ami a sok fény, az árnyékos résznél meg derítéssel emelünk a fényen, és akkor kompenzálódhat a különbség, belül kerülhetünk az átfogóképességen. De nekem más a problémám. Azt mondod, ez a virág ott lett felejtve a balkonon. De hol a balkon, mert ez most a lépcsőháznak tűnik, de nem nagyon tudom jól azonosítani a szitut, azaz külön életet él a virág és külön életet az ablak, a kettő most nem kapcsolódik össze. Így a két tömeg sem kötődik, billeg, nem lesz közük egymáshoz, tehát valamit a kompozícióval kellene kezdeni, hogy egy világba kerüljön a két dolog, mert úgy érzem, hogy ebből a nézőpontból most ez nem oldódik meg. (hegyi)