Egy érdekes színjátékot látunk Gime előadásában. Az ég kékje megmaradt, és mintha ezek a faágak egy aranyló-narancsos helyzetet kaptak volna, és ettől az ember nem tudja eldönteni első pillanatra, hogy ez egy fa ága, vagy pedig egy vízbe hajló gyökérnek a növényzete, vagy egy vízben úszó hínárfolyam. Furcsa hatást ért el ezzel Gime. Nem mondom azt, hogy ez indokolatlan, nem gondolom azt, hogy ezzel baj lenne, mert kompozícióban is, és formában is rendben van. Hozza azt, amit a cím mondani akar, hogy ez egy álomkép. Ez egyébként egy viszonylag könnyen elérhető fotoshop effekt, amivel ez a megoldás létrejön. Ami a továbblépésnek az iránya lehet, az, hogy keressük meg ennek a formai és színjátéknak a megfelelőjét a valós környezetünkben. Talán az hosszabb szavatosságú képet fog adni, de ezt, ha egy illusztrációként látom, akkor azt mondom, hogy elfogadható kép, mint illusztráció egy meséhez. Hogy ez miért a Rezonancia leckébe került, azt nem tudom megmondani, jönnek érdekes képek a leckékre, ezt én nem nagyon értem, ezzel nem tudok mit kezdeni, hogy hol van ebben a rezonancia. De a kép rendben van, bár vitatkozni se nagyon tudok vele, hogy miért nem rezonancia, de az indokát sem érzem. Ettől még nem teszem át, bizonytalan vagyok, de megadom rá a három csillagot. nem az én világom ez a torzítás, nem is gondolom nagyon követendő útnak, de elfogadom a létezését. (hegyi)
értékelés:

A mi MüPánknak megfelelő intézmény. (Róma, 2011.04.24.)

Hat képből álló képsort kaptunk, és ami nekem rögtön szembetűnő, az a színvilág: a vöröses-narancsok a téglákkal, és egy kicsit furcsa zöldek. Olyan, mintha erre a zöldre valami erősítés került volna, nagyon furcsa világ. Közben az is látszik, hogy ez egy tavaszi felvétel, éppen zöldbe borultak a fák, valószínű ez az első fű lehet fűnyírás előtt vagy után, és talán ez is okozza azt, hogy a színek ennyire furcsák, ennyire nyers zöldek. Ha megfigyeljük a képeket, háromszor két képpárra oszlik ez a feltöltés, nem nagyon tudom egyértelműen értelmezni például az első képpárt, hogy miért pont ez a két kép került egymás mellé. Mivel nem látom magát az épületet a maga teljességében, ezért jóllehet, valami formai egymásból folytatólagos történet lehet az, ami a megfejtés, nem tudom, de nekem ez az összekapcsolás picit furcsa. A harmadik és negyedik kép izgalmaz a fákkal, facsoportokkal, ahogy a természetet és az épített környezetet összekapcsolta a tervező. Az utolsó két kép is izgalmas, ami nekem érdekes, az a bátorság, hogy a legutolsó, hatodik kép is bekerül ebbe a sorba. Ha, mint konstrukció figyelem ezt a képsort, nekem ez a hatodik kép ami nekem a legizgalmasabb azzal a négyzetekből álló formával, aminek ellenpontja ez a pici kis zöld a kép alján. Jó ritmusú képek, de nem tudok elvonatkoztatni ettől a zöldtől, nagyon furcsa. Erre valami magyarázat lenne szükséges, mert ha így színtónusban próbálom a megoldást megkeresni, mintha a kékek hiányoznának. Az épületet, magát a hangulatot nagyon jól adja vissza a képsor, bár ha az utolsó előtti képet megfigyeljük, akkor engem izgatna ennek a külső térnek a megmutatása, ez most csak részletekben történik meg. Érdekes, és nagyon bátor vágások vannak a képsorban. Azért mondom, hogy kettő csillag, mert ezek a vágások néhol nekem olyan formákba is belevágnak, amiket jó lett volna ritmusként meghagyni, akár a negyedik képen az ívet a tetőnél, akár az ötödik képnél a színpadtérnek az ívét, ezek nekem hiányoznak. Ez a zöld nem egy barátságos zöld most. (hegyi)
értékelés:

Humoros megoldás a mozgásra, viccek kicsit elcsépelt poénja a csiga sebessége, ennek illusztrációját kapjuk. A csiga annyira nem gusztusos, valószínűleg ez egy meztelen csiga, őt annyira nem szeretem, ha már csiga, akkor legyen neki háza, de ez az én személyes problémám. A geg jó, a humor jó, a leckét megoldja, de hiányzik nekem ebből valami, ami miatt én ezt a falamra akarnám akasztani. Jó poén, egyszer megnéztem, de ennél nem sokkal több. Nem akarok visszatérni a képre újból megnézni, mert egyből levettem, hogy oké, csiga, húzta a nyálát, és látszik, hogy merre kolbászolt. Mariann, ennél menjünk mélyebbre. (hegyi)

Budapest, 2010.10.07.

Nagyon izgalmasak ezek a belső terek azzal az optikai játékkal, amit Sándor előszeretettel használ, mert ezek a széttartó vonalak mégis valamilyen koncentrált ritmust tudnak létrehozni. Most nagy szerencsével ez megint létrejön, tömegelhelyezés is viszonylag rendben van. Egy kicsit sajnálom azt a fiatalembert, akinek csak a profilja és a karja jutott a képre, meg egy pici a lábából, de ezek a rózsaszín ruhás gyerekek nagyon izgalmasak. Létrejön az a helyzet, amikor annyira határtalan a bírhatnék, hogy én most kapcsolatot akarok teremteni azzal az elefánttal, ha ő nem akarja, akkor is - ez tökéletesen jól jellemzi a gyerekkornak ezt az élményét. Nagyon jó megfigyelés, és az is izgalmas, hogy vajon itt most egy családról van-e szó, és mindenki rózsaszínbe van öltöztetve, mert ez a trendi, vagy a véletlen hozta ezt így össze. Én nem tudom, de őrületes ez a sok pink. Köszönöm szépen, a három csillag megvan. A leckemegoldáshoz ez távolságtartó megközelítés. Jól hoz egy élményt, de nem tudom, hogy mennyire saját élmény. Sándor, majd szeretném, ha a saját gyerekkori élményeidből is kaphatnánk valamit képi megoldásban, legalább ennyire erősen, mint ennél a képnél. (hegyi)
értékelés:

(Két képből raktam össze, nem akartam igaziból könyvet égetni. Technikailag meg még nem tudtam jobban megcsinálni.)
Még most is 220-al megy a szívem, pedig azt hittem, már túl vagyok rajta. A történet csak annyi, hogy már iskolás korom előtt megszállottan szerettem olvasni, és ezt a szüleim nem nézték jó szemmel. Mert ilyenkor nem láttam és nem hallottam a környezetemből semmit. A mai napig nem tudom és nem értem, apu mért tépte ki a kezemből a könyveimet és miért hajította őket bele a cserépkályha lobogó tüzébe. És mire kérdezni mertem volna, már nem volt kitől...

A film forog, visszatekerődik, és újból éljük az emléket. Abban biztos vagyok, hogy ezzel még fog dolgozni Mariann, és én azt is javaslom, hogy dolgozzon. Ezt a képet vissza fogom adni ismétlésre, de nem azért, mert a kép rossz, hanem azért, mert kell ezen még munkálkodni ahhoz, hogy kiforrja magát a megoldás abban a tekintetben is, hogy amikor megvan az a belső pont, ahonnan ez az élmény kiforgatható a sarkaiból, akkor a technika is, és a kompozíció is már önmagától össze fog állni, elő fogja magát hívni. Most didaktikus a megközelítés: lángokban elpusztult könyveket ábrázolok szendvicsnegatívként, egy tűz képeit összemixelve a gyermek mesekönyvekkel. Én abszolút értem azt, hogy miért nem szeretne Mariann elégetni a könyveket, én is ezzel nagyjából egyetértek, bár az alkotói szabadság mindent megenged, ott nincsenek kötöttségek. Ott egy képért bármit meg lehet tenni. Ezek a fékek társadalmi elvárási, és nevelési fékek, ugyanakkor a megélt élményhez szükségesek. Hermann Nitsch-et hoznám példaként, a galériában láthattok egy misztériumjátékát, aki pont azt mondja, hogy menjél oda, vegyél rajta részt, vérezd össze magad, kend össze magad azzal az anyaggal, ami egy disznóvágásnál, vagy bármilyen szertartásnál létrejön, legyél részese, és éld meg azt a misztériumot, azt a csodát, ami aztán, mint katarzis, felszabadít. Tehát értem az okot, de mégis azt mondom, hogy nem biztos, hogy egyetértek vele. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ennek a képi megoldása csak és kizárólag az lehet, hogy gyerekkönyveket égetsz, de valahogy közel kellene jutnod az élmény újraéléséhez, mert akkor fog a kép megszületni. Itt most az úgy csinálni, mintha az nem elég, az emlék didaktikus ismétlése nem segít se az alkotónak, se a befogadónak. Ismétlés. (hegyi)