Zoli, ez egy szép megoldás, igaz, távolodunk a börtönérzettől, de sebaj, viszont azt nem értem, miért ez a szürke fátyol, ez a fényszegénység, miközben adná magát, hogy ami csillogni látszik, abban legyen erő, hogy ez az egész éljen. Megnéztem a tónusgörbét, a tetejében van vagy 30% még, szóval behúztam és nekem ez így jobban él. (hegyi)

Szerintem ez egy jó reflektálás, az ötlet nekem működik, a hangulat is rendben van, egy dolog, amire figyelni kell, hogy egy ennyire kevés képelemmel dolgozó, és emiatt ennyire mértani elosztású képnél a perspektíva torzulásait vagy ki kell küszöbölni, azaz a gép legyen merőleges, mert ha nem, akkor a papírtálca torz lesz, vagy olyan mértékben kell felrúgni, hogy ne is akarja a szemem a hibás oldalakat párhuzamba gondolni. (hegyi)

Jó, hogy keresed a megfigyelés lehetőségeit, helyszíneit, és a kád ehhez valóban jó terep, az árnyjáték is jó ötlet, bár azt kell mondjam, hogy egy ziccer most nincs jól kijátszva, mégpedig az, hogy két árnyék is van, a fenti el van vágva és alig érzékelhető, tehát azzal kell kezdeni valamit, ha már a szerencse a kezedre játszik, akkor azzal történjen valami. De a fő gondom az, hogy a test maga, az a részlet, amit adsz, túl elvont lett, ettől nem lehet vele mit kezdeni, mert nem kapok elég támpontot ahhoz, hogy tudjam hova tenni a dolgot, szabadon vagyok engedve az asszociációmmal, márpedig a nézőt nem lehet elengedni az erdőbe. (hegyi)

A megfigyelés nagyon fontos és jó, örülök, ha ilyesmiket észrevesz valaki, mert azt gondolom, hogy ezek azok a dolgok, amik a nagyvárosi létezést élhetővé teszik. Beadni valamit ingyér a közösbe, ez szerintem a legfontosabb és legkönnyebben megtehető dolog, és remélem, hogy ez az irány sokáig menő lesz a fiatalok között (is). A kép ereje ebben rejlik, a kompozíciója számomra laza, túl sok külső dologra akar koncentrálni, talán kevesebb is elég lenne. A második postaláda nem nagyon kéne és fenn, amennyire lehet vágnék még, mert nagyon lenn van most a könyv. A 13-as csábító, de a falragasz meg nem, a kettő üti egymást. Ezek ollóval megoldhatók, a lényeg, hogy a kép elkészült. (hegyi)

Én valamiért ezt a képet elforgatnám szívem szerint 90 fokkal az óramutató járásával visszafelé, tehát talpára. Valahogy azt érzem, hogy úgy stabilabb lenne, miközben lehet, hogy a piramis párhuzam is áttevődne erre a szép szőrös micsodára. Nagyon kedvelem, ha valaki belebújik egy témába, hogy elmütyürkézik vele, mert ez eleve ad egy ritmust, hiszen be kell ehhez lassulni, ez a belebújás mint fotós attitűd lehet nagyon fontos, bármi más területen is, tehát nem arra akarok utalni, hogy maga a makrofotó lenne a jó irány, sőt, igazán a makrofotó engem nagyon nem tud lekötni, hanem az, hogy közel kerülünk az alanyhoz, vele vagyunk és rá figyelünk. (hegyi)

Az a helyzet Zoli, hogy ez a kép szinte tökéletes, ha innen nézem, ha onnan, akkor meg azt kell mondjam, hogy a kép problematikája az a fényképész problematikáját tükrözi általában, tehát a "most légy okos" esete forog fenn, innen, vagy onnan nézzem? Hiszen össze van rakva, meg van fotózva, kábé a tónusok is rendben vannak, legfeljebb a derítés mértékén vitázhatunk, és egészen biztos vagyok abban, hogy ha ezt mondjuk egy közösségi oldalon megosztod, sok lájkot fogsz érte kapni. De - remélem - nem erre vagy kíváncsi tőlem. Hanem az onnani meglátásra. Mi az akadály? A bizonytalankodás. Ezt a fotózás dolgot akarni kell. A kép eleve olyat csinál, ami a valóságban nincs, örökkévalóvá emel egy pillanatot. Kimetsz és megörökít. Nyilván a muskátli nem rohan a növéssel, tehát itt a kimetszés a kérdés. Mi legyen a képarány, az hogy tud megvalósulni, mi hova kerül, forma, tömeg. Azért mondom, hogy ez a fotós bizonyosság-bizonytalanság kérdése, mert a döntést te hozod meg, de ahhoz, hogy azt meghozd, neked kell tudni, mit akarsz. Írod a kommentben a kórház párhuzamot. Ez nem kórház, de lehetne. Valóban. Akartad, hogy az legyen? Vagy nem voltál biztos benne, hogy az jó lenne? Ugyanis ez okán lett a végeredmény kompozíciója bizonytalan. Így ahogy most van, inkább vágnék és lemondanék a csempéről, mert zavaró tömeg és indok nélküli. Mert a virág akart több lenni. Te akartad azt nagyon. Az a primer üzenet. Mellesleg az az unalmasabb is, mert az csak forma. Ahhoz, hogy több legyen, közelebb kell menni, ezt is leírod, de nem fotózod meg. Tehát te magad a két lehetséges irányt tökéletesen tudod, de nem döntesz közte, hanem valami se ide se oda dolgot csinálsz, biztonsági játékot. Nagyot így nem lehet vele bukni, de nyerni se. Mit gondolsz erről? (hegyi)

Mielőtt kitettem volna, kérdeztem Gábort, hogy ezt biztos, hogy így akarja közölni, ennyire utómunka nélkül? Azt válaszolta, hogy igen, tegyem így ki, és ha gondolom, csináljam meg a javított változatot is. Az elemzés végén ott lesz, az se jó, csak próbáltam ebből kihozni, amit lehet. Ugyanakkor azt azért el kell mondjam, hogy bármennyire jó is a helyszín mondjuk, azt nekünk kell berendezni, olyan szociofotó márpedig nincs, ami úgy jó, ahogy megtalálták, ha mást nem, de a kamera nézőpontját, az objektívet, a fényeket a fotós előtte rendezi, mielőtt kattint, és az nem mentség a pocsék kivitelezésre, hogy ha azzal védekezünk, hogy de hát nem akartuk az alanyokat felismerhetővé tenni. Ha nem akartuk, akkor tegyük el a gépet, ugyanis álságos az, ha az ember azt gondolja, hogy akarok is egy problémával foglalkozni, de jajj a szereplőkkel mi lesz. Semmi. Ha nem akarnak szerepelni, nem készül kép, ha akarnak, akkor viszont úgy kell ábrázolni, hogy az a legjobban visszaadja a helyzetet, márpedig ehhez itt most kell az arc, mert megszemélyesítesz egy problémát, tehát azt nem lehet az alakok negatív foltjával megúszni. A másik, hogy oké, neked kellett a lámpa, mert a bura nélküli vakuló fény az erős üzenet. Rendben, de akkor menj lentebb a géppel, keresd meg azt a pozíciót, ahonnan az alanyaid "felnőnek" a térbe és nem lesz ekkora üres semmi fenn, miközben lenn meg esetleges vágással nyiszabolod a lábat. Összhatásában olyan, még javítva is, hogy elmentél egy rádióriportra, de ha már ott voltál, kattintottál véletlenül egyet. Gábor, a dolog sokkal fontosabb annál, hogy ne legyen benned annyi alázat, hogy jól csináld meg, úgyhogy kérlek, ismételd a képet. Mindegy, hogy ez hol van, menj vissza és csináld meg újra. (hegyi)