Spot the Landy

A Land Rover Owner közösségben van egy ilyen "játék", hogy készítünk egy természetfotót, amelyen valahol - nem szem előtt - van egy LR, amit meg kell találni. Innen a cím, mert ez a kép is erre készült eredetileg. A helyszín a Transzfogaras, az eszköz megint csak a szifon, hisz' csak játéknak indult, és két kép között a három kisjányommal kergetőztem a patakmederben, így nem készültem rá komolyabban. De valamit talán mégis sikerült megfogni, ami több egy szimpla kirándulós emléknél, vagy egy f@szbúkos ittisjártam fotónál, mert azóta ez a háttérképen a laptopon, és nem esik le.

Voyage, voyage

Igazából nem nagyon tudok mit hozzáfűzni. Gyönyörű helyen kocsikáztunk a kiscsaláddal (Transbucegi), szép fényekkel, mélykék éggel, igazi zen hangulatban (a kölykök kifáradva a hátsóülésen). A Canon valahol a csomagtartóban, szóval csak szifon volt kéznél, azzal próbáltam megfogni a hangulatot. Vezetés közben. Mea culpa.

Ez én vagyok

Elég sokáig húztam az első leckét. Eleinte csak lustaságból, meg hogy rólam jó képet nem lehet készíteni. Kicsit jobban belegondolva a lustaság mellett bennem volt egy kisebb félelem is hogy én ezt úgy se tudom megcsinálni. Igazából nagyon nehéz ez a feladat. Borzasztó nehéz! Előkészül az ember és beül nyugodtan a "másik" oldalra. Néz, gondolkodik, milyen arcomat mutassam, milyen pofát vágjak, hogy is nézek ki valójában? Milyennek szeretném látni magamat a kész képet. Majd megszületik az első. Huh, hát ez borzalmas. Készülnek a képek, sorozatban, arc torzul, megy a fejkörzés milyen is lenne a legjobb pozíció. Láttam én a könyvekben, meg hát olvastam is róla. Mégse megy. Kicsit megnyugszik az ember és látja. Majd megszületik az amit az elején is tudtál csak még nem láttál tisztán. És innentől már mennek a dolgok. Exportálod a képet. Újra megnyitod. Keresed a hibát, hibákat keresel, de nem találsz, mert még kezdő vagy, majd egy elégedett csettintés után feltöltöd. Bocsánat ezért a hosszú írásért, de úgy éreztem ez valahogy kell a kép mellé, mert így lesz teljes számomra.

Partszéle

Kocsiból készült kép, menet közben. Néhány pillanat jutott csak a komponálásra, exponálásra.

Cseppek

,,Tartsd vissza a könnyeidet, tegyél úgy, mint aki jól van. Vagy zokogj a zuhany alatt - a víz a könnyek terepszínű álcázása."

Miért a hónap képe:

“Ürítsd ki az elméd, és legyél alaktalan. Alaktalan, mint a víz. Ha vizet egy csészébe öntöd, akkor egy csésze víz lesz. Ha egy palackba, akkor egy palack víz lesz. Ha egy teáskannába, akkor egy teáskanna víz lesz. A víz vagy folyik, vagy szétfeszít maga körül mindent. Barátom, legyél olyan, mint a víz.” (Bruce Lee)

A hónap képe számomra Harangozó Zsófia Cseppek című alkotása. A másik önportréd is nagyon tetszik. Nagy elemzésbe nem folynék bele. Azért választottam ezt a képet, mert érdekes a színvilága, meg ahogy a víz áramlik a testen, szinte eggyé váltál vele. Az aránya is érdekes, meg ahogy hajat formáznak a vízcseppek. Gratulálok Zsófi a munkádhoz és kíváncsi vagyok a többi képeidre is, vagy ami a fejedben van. Jó válogatást neked a köveztkező hónapra! (Lality Áron)

Piramistető, belülről

Keszthely, főtér, ivókút színes teteje belülről. Amikor bementem és felnéztem, nagyon megfogott a látvány. Ezek a színek varázslatosak.

Piramistető

Keszthely, főtér, ivókút teteje. Ez előző elemzés alapján megpróbáltam jobban összetettebb képet alkotni, hogy ne legyen szétesett a kép.

Balatoni horgász

Július közepén készítettem Balatonbogláron a mólón. Egy lelkes horgász. :)

Színes háromszögek

Ismétlés gyanús ez a lecke. Kemény dió így elsőkörben. Absztrakt eddig számomra semmitmondó volt, de így hogy alkotnom kellene eggyet, így egészen átértékelődött,, bennem,, e művészi ág, annyira nehéz, hogy normális címet sem tudok adni a képnek. Rögtönzött fénykép, élesség nélkül. Lapszűrőtartóba applikált háromszög bokehval próbálkoztam.

Nagyhal

Ki tudja miért a zarándokházban felborogatták az asztalokat, de rendesen. Hiszen egy rendben, rend van.

A motor őrült

Ezt a képet egy régi Huawei telefonnal készítettem és szelfi bottal. Ettől függetlenül szerintem ez inkább önportré, ugyanis szimplán csak magamat szeretném vele megmutatni azt aki én vagyok, és ami nekem a legfontosabb a motorozás és a természet.