A címmel nem értek egyet, felesleges ez az embörözés, vicceske, nem indokolt, ráadásul hogyismondjam, sokan sokat használták. A képsornál kicsit bizonytalan vagyok. Egyrészt mert nekem a harmadik kép önmagában is megáll. Az első kettő nem olyan erős, hogy fontosnak tartsam, hogy igen, a szereplő egy fehér falról vette le az álarcot. Ha a környezet, ahol a maszk van, maga is egy történetmesélő környezet, akkor igen, akkor van honnan elrugaszkodni, de így most a sorozat eleje lehetne egy asztal is, lehetne más hely is, nem jellegzetes és nem jellemző az, ahonnan indítunk. A gesztus jó, ahogy ujjaiddal belenyúlsz a szemrészbe, de ez is olyan, hogy nincs kellően dramatizálva, ettől a geg nem érik meg. A harmadik kép, mint írtam, önállóan is értelmezhető. Vannak technikai kérdések, amiken majd a következőkben lehet finomítani. Az egyik, hogy minden maszknál a technikából adódóan a szemrésznél árnyék keletkezik. Tehát a valós szem, ami fontos lenne az üzenet szempontjából, az nem látszik jól. Akár egy picike elemlámpával a maszkban, akár külső segítséggel kívülről bevilágítva élővé lehet tenni a szemeket. A másik a gesztus, a kéz gesztusa. A kéz, az ujjak tartása olyan, mintha görcsös lenne ez a tartás, nem határozott és nem nyugodt. A kéz is mesél, erre is kell figyelmet fordítani. Az nagyon jó, hogy a civil Ádám kikandikálhat a masz mögül, a haj, a fül, a nyak - abban nem vagyok biztos, hogy a jelen öltözet erős és indokolt lenne. Ha a pókember irány a fontos, egy pókember ritkán jár szerintem szürke melegítőben. Ha az irónia a fontos, akkor pedig jellemzőbb, színben és formában dinamikusabb kapcsolatot adó ruha kellene. Az ötlet jó. A kivitelezéshez több idő és figyelem kellene, mert az önmagában még nem történet, hogy Ádám leakasztotta a falról a spiderman álarcát és maga elé tette. Nem kapunk választ a miértre, nem tudjuk mi történik, ha Ádám ezt felveszi, tehát a mesét kellene erősíteni. Kérdezhetitek, miért két malac. Mert Ádám keresi az útját és ez a keresés pontosan látszik, a saját maga megkérdőjelezése is, tehát az irány nagyon jó, és ha kérhetem, Ádám jó lenne, ha több időt szakítva az alkotáshoz, megismételné ezt a munkát. (hegyi)
értékelés:

Eszter régebben már küldött egy hasonló csendéletet, erre utalhat a kettes szám is. Egy nagyon jó tanulmányt látunk, abban szeretnék segíteni, hogy ez valóban csendéletté érhessen. Izgalmas az a fényviszony, amit észrevett Eszter, és ahogy sejtem, a falon más tárgyak is izgalmas árnyékokat vetnek, most ezt a két dolgot - tehát a konkrét tárgyat és az árnyékot - kellene szerkeszteni. Egy pici trükk is eszembe jut: ha még van szénsav a palackban, exponálás előtt egy picit megnyomva a kart a csövön előbukkanó csepp is jó lehetne, hiszen ezzel kicsit élettelibbé válna a tárgy, a használati tárgy. A képen még egy fontos szereplő van, a képkeret a falon. Ez most jelzésként van jelen, azt én nem tudom, mennyiben mobilis a talapzat, amin a szifon áll, de valahogy jó lenne ezt a képet is bekapcsolni az üzenetbe. Eszter, kérlek ismételd meg ezt a felvételt, ha van mód rá, mert érdemes! (hegyi)

Egy nagyon bensőséges, finom képet kaptunk Marianntól, és nagyon jó lenne, ha tovább dolgozna a modellel, mert nagyon sokrétű az az irány, ami kihozható, elmesélhető általa. A kompozícióval nem értek egyet. Igen, az egy szabály, hogy amerre néz a modell, arra többet hagyunk - de nem betonba öntött szabály. Ha ezt a szabályt követjük, akkor (és ebben segít, ha hunyorítunk) tömegként képzeljük el, folthatásként a modell formáját, és ehhez a tömeghez kell, mint egy cukrászdában, a mérlegünkön hozzámérlegelni azt a másik tömeget, ami ezt egyensúlyba hozza. Tehát ha a tekintet irányára vonatkozó szabályt be szeretnénk tartani, akkor vagy a bal oldalból egy picit vágunk, vagy a jobb oldalhoz még teszünk, hogy valóban legyen tere a tekintetnek és a testforma tömegét egyensúlyba hozzuk. De van egy másik irány is, a dekomponálás, aminél ez a szabály megfordítható, és akár a modell nekünk jobb vállánál már vágható lenne a kép. Mit hoz ez? Egy olyan dinamikát, ami a lírai beállítást kontrasztba hozza a kompozícióval, és ez egy feszültséget ébreszt a nézőben, hogy mi az, amit nem mutat meg a fényképész, mit nézhet a modell. Érdemes ezzel kísérletezni, és szeretném, ha Mariann ismételne. Mége egy megjegyzés a végére: a fények. Egy picit lehet határozottabb a kontraszt, vagy, és ez megint egy másik irány, a lírát erősítendő lehet lágyabb a fény - ez megint alkotói döntés, hogy melyik irányba szeretné a nézőt elvinni. (hegyi)

Úgy tűnhet, Mariannt mostanság a mikrovilág érdekli, hiszen második képe, ami ezekkel az üvegfelületekkel dolgozik - és nagyon fontos az, hogy a parányiban, a környezetünk nap mint nap látott tárgyaiban észrevegyük azt, ami egyetemlegesen kifejezheti érzéseinket, ráadásul ezek a struktúrák olyan felfedezések, mint amikor a gyerek először néz a kaleidoszkópba. Azonban egy fontos dolog van ezeknél a makro felvételeknél, amire érdemes odafigyelni, mégpedig hogy a makro világ akkor kezd élni, ha nem húz bennünket semmi se vissza a valós helyzetbe. Értem ez alatt azt, hogy például ennél az üveggömbnél az húz vissza, hogy nem lett letakarítva és az ujjlenyomatok ottmaradtak. Ez azért hiba, mert a történetbe mint egy óriás lábnyoma, úgy kerül bele, miközben nem része a mozinak, nem kerül kontextusba. Tudom, hogy macerás, de ezek az aprónak tűnő dolgok éppoly fontosak, mint amikor modellel dolgozunk és egy portrénál sminkelünk, vagy a hajat beállítjuk. Kompozícióban izgalmas a meglátás, bár nekem a fekete és a szinte fehér jobb szél között nem jön létre az a formai játék, ami ezt a két szélső értéket összehúzná. Érdemes ezzel még játszani. (hegyi)
értékelés:

Nagyon szeretem ezt a képet. Egyrészt azért, mert a Viktóriás szín nagyon jót tesz a képnek azzal, hogy a sziruposságot leveszi a képről. A másik, hogy mindez ráadásul időben is visszavisz minket, finoman kézen fogva abba az időbe, ahol ez a dísz használatban volt. Jó a megközelítés, jó az, amit Viktória megtalált - esetleg jobb oldalból egy ujjnyit lehetne vágni, hogy ott az a zavarosság megszűnjön - szóval ez egy igen jó ünnepi kép, mert minden eszköze ismert, mégis új meglátást tud mutatni nekünk. (hegyi)
értékelés: