Szakkör | Page 653 | Látszótér

Kiszolgáltatva

Átlók

Talpak

Szemlesütve

Kérek

Figyelem

Tükröm, tükröm...
Fehér Vera - Élettér

A láncreakcióba bekerült, ezért nem elemezzük. (szőke)

No more change
A 11-es végleg befejezte szolgálatát. Megnyugodott. Körötte is csend van. Ha néha mégis erre téved egy vonat... nem mozdul... ő már nem.

Badár Sándor, vagy Jiri Menzel is megirigyelné azt, hogyha Csongrád alsó után egy kis bakterház mellé kiáll az ember, ilyen jó megfigyeléseket végez valaki. Két esély lehet. Egyrészt, hogy Vécsi Béla szereti a vasút atmoszféráját, világát, szagát, bádogtetőit és azokat a fajta Mekalor gázolaj kályhás belső történeteket gumipadlóval, vagy olajos deszkapadlóval, ami a bakterházakban zajlott, vagy egyszerűen tud erről a világról valamit. Ugyanis az a fajta empátia és az a fajta szeretet, ami ezen a képen megvan, az nem nagyon feltételezhető egyszerűen úgy, hogy Vécsi Béla a családdal átment a sorompónál Nagyhegynél a szedertemető mellett, aztán gyorsan megállt azt kattintott egy ilyen képet. Látszik, hogy a megfigyelés szeretetteljes. Nem egyszerűen egy szocio képet látunk. Pedig semmi nincs rajta. Nem megy hátul a Sorompós Maca, Badár történetéből, stb, stb. Hanem látunk megint kézzel festett ellensúlyokat és az egésznek van valami hihetetlen romantikája. Nézzük meg azt az öntöttvas szerkezetet, amin ez a lámpa dobozka áll. Én nagyon szeretem ezt a képet. Nem akar se többet, se kevesebbet, csak egyszerűen a múltról beszélni és nekem jó ritmusban van fényképezve. Tudom, az árnyék kilóg, tudom, a fölső 11-es bádogdoboza le van metszve, de én azt mondanám, hogy néha érdemes azt is nézni, hogy ebben a zavaros világunkban valaki hirdet és meglát ilyesmit is. És én ezt a képet három disznósnak gondolom. (szőke)
értékelés:

endi bárhol 2
Nem is annyira bárhol: ennek a képnek a háttere az Indiai-óceánon készült, a kabinablakomból. Az orrom közepe táján halványan látható színváltás a horizont lenne. Ne dőljetek be, a tenger és az ég találkozása MINDIG vízszintes, én tartottam ferdén a gépet. :) Akkor is ugyanennyi érzékem volt a fotózáshoz, mint manapság.

Én nem tudom, hogy folyamatosan mért jut eszembe a Tamás előző képe kapcsán itt is a Pajor Tamás-féle Neurotic. Nekem valamiért a Neurotic időszak és a Fiatal Művészek Klubja és ez az egész Sex-e-pil és ez az egész idő sorjázik vissza. Talán, mert mondom, akkoriban használtuk ezt - Kőbányai Filmstúdió, KÖZGÁZ Vizuális Brigád - mert nem voltak más technikáink. Ugye a monitorról kamerával visszavett képeket gerjesztettük, áttüntettük, nem voltak még ezek a technikák, amik most és ezekkel készítettük el a különböző klipjeinket. Ebbe az időszakba kapcsolódik ez a kép. És egy variáció, egy félprofilos variáció az előző képre. Mondom, szerintem ezek önmagukban ezek a képek jók. Szóval ezek a ki színek, foltok, nyílván korabeli technikai hiányosságokból adódnak. Tehát azokkal én azért nem foglalkoznék, mert úgy a Xerox-nál és a fénymásolóknál is voltak ezek a kezdetleges hibák. Szeretem ezt a képet. Ez három disznó és többet ebből a típusból ne küldjél, hanem csináljál olyanokat, amiket most csinálsz, ne legyen az belőle, hogy négy hónapig ilyen szolarizált cuccok vannak, hanem most már dolgozzál, mert jó vagy. (szőke)
értékelés:

Biztos lábakon

Nagyon szép az, ahogy az épületrészbe az ablakon beszűrődő természetes fény árnyékait észrevette, a különböző fémszerkezetek kapcsolódásait, ritmikáját, árnyékait és, hogy mindezt egy egészen szokatlan nézőpontból, ilyen kisegér, vagy kismacska pozícióból lentről, a föld közeléből figyeli ezt meg. Mivel egy nagyon hosszúkás, elnyújtott képet látunk, az egésznek van valami moziszerű, valami filmszínházszerű varázsa. És talán a hatvanas évek-beli alumínium és fémszerkezetekből összerakott fényképészlámpa formája is hozhatta, hogy itt a döntés egy fekete-fehér verzió mellett született. Tehát helyénvalónak érzem itt a fekete-fehéret. Nyilván, ha nem ez lenne, akkor bizonyos színek megjelennének. Szürkék, nem tudom milyen a szőnyeg, nem tudom ott a falfelület milyen. Habár lehet, hogy ezt a képet vidámítaná, vagy könnyeddé tenné. De ennek a képnek éppen ez a ritmusjáték, ezek a traverzek, ezek a formák, ez a fontossága, mert például a vélhetően fényképészállvány, a háromlábú állvány átlépései ide az előtérbe, a másik állvány mögött tartott lábak, ezek mind egy érdekes ritmikus táncszerű kapcsolódást hoznak létre, és ez fekete-fehérben jobban érzékelhető. Én ezt egy nagyon jó kis tanulmánynak tartom és örülök, hogy nem akarta az egész formát értelmezni. Pont attól jó, hogy ilyen kihasított módon egy részletét figyeli meg ezeknek az ipari szerkezeteknek. Ez szerintem három disznó. (szőke)
értékelés:

A kis etűd, amiben egy plüss tárgyat mutat be a Tamás egy „road movie”, igazából utazás közben elkészített film, fekete-fehér formátumú és eredeti hangos. Ez azért fontos, mert van egy olyan szövegi háttér, amitől a film iróniája érzékelhetővé válik. Egy, nem értem, hogy mitől fekete-fehér a film, azért nem kellene – ezt nem csak a Tamásnak mondom, mindenki másnak, biztos van oka, ezt ő majd elmondja, hogy mért – mindig, folyamatosan fekete-fehéret alkalmazni, csak azért, mert, hogy az egy kicsit múltba hajló és sűrítésre alkalmas eszköz. Többeknél látom azt, hogy előszeretettel használják a fekete-fehér fotót, fekete-fehér filmet. Annak kell, hogy legyen meghatározott oka. Ugyanúgy, ahogy egy fűszert nem vödörrel öntünk bele az ételbe - mert hogy ez egy kis vidám történet rengeteg humorral, tehát nem értem, hogy mitől kéne drámainak lenni. Sejtésem az, hogy esetleg nem olyan a színvilága az eredeti exponált anyagnak. Ez az egyik. A másik, hogy nagyon ötletes az, amit a Tamás amúgy is szeret alkalmazni szubjektív kameránál, hogy valamilyen mozgó alkatrészre helyezi, fixálja a kamerát. Itt például a kormányhoz rögzíti a saját kezével és közben, mivel az autó kanyarodik, közben ugye a tér is megmozdul velünk. Ezek nagyon jó ötletek. Nagyon fontosak azok a szövegek, amiket elmond, mert abból derül ki, hogy mi a meséje, mi a története ennek a kis tárgynak és a családjának és neki. Ebből az is következik, hogy fontos lenne, hogy ezt értsük. Tehát, ha egy alkotó arra ügyel, hogy kitaláljon szubjektív gépállásokat, hogy kitalálja ezt az egész helyzetet, a kameramozgatást, ugyanúgy azt gondolom, hogy pontosan azért, mert e nélkül nem jut el jól az üzenet hozzánk, fontos a mikrofon helyzetét is megoldani. Itt azért ilyen nehezen hallható az autóbelsőben a szereplőhang, mert a kamera saját mikrofonja veszi ezt a belső teret. Ez nem minden esetben megfelelő azért, mert a kamerának a mikrofonja az optika fölött van többnyire elhelyezve és ez a mikrofon általában az optika irányába, előrefelé néz egy kicsit V alakba. Ez azt is jelenti, hogyha a kamerát elmozdítom, vagy ha a kamera optikai szögébe van valamilyen zajkeltő eszköz, akkor ez a mikrofon kénytelen lesz ezt is összeszedni, mert úgy van megépítve. Tehát ha ezt tudom, akkor ha van rá lehetőségem, akkor plusz mikrofont, akár egy csíptetőst, bármi mást el lehet helyezni. Ha nincs, akkor hangosabban kell beszélni - mivel fontos ennek a szövege, én azt kell, hogy mondjam, az ugyanolyan szerves része kell lenni, szerkezeti részének kell lenni egy filmnek. Meg kell oldani. Ugye ezek technikai hiányosságok. Mivel a Tamás egy nagyon precíz filmalkotó és azt kell, hogy mondjam, hogy nem ma kezdte a szakmát, joggal róható fel neki ilyen értelemben – miközben egy nagyon jó geget csinál – miért „slendrián”, mért nem veszi ezt a részt komolyan? Másrészt pedig a kacsa szereplő dialógban valami, ha geg szempontjából nézzük, akkor valami parányi, pici dolog hiányzik a végén. Mert, ugye amikor először meghalljuk a kacsa válaszait, akkor két verzió van. Egyrészt az, hogy Tamás, mint hasbeszélő a kacsát is leszinkronizálja, vagy ugye ennek a nyomogatós kacsának a kis géphangja megszólal. Amikor harmadszor válaszol a kacsa ugyanazon a géphangon, akkor oda még valamilyen geget el kéne helyezni. Nem véletlenül súgom azt, hogy esetleg, hogy a Tamás hangján is kéne egyet hápogni, hiszen ő a Hápi kacsa. Így most igazából ez a geg sincs teljes egészében kidolgozva. Ebből az is következik, hogy a filmnek nem az a vége, nem ott van a csúcspontja, hogy elköszönök és leteszem a kacsát – annak tűnik – de nem ott van a vége, hanem valószínűleg a harmadik hápogásnál, vagy még annál a gegnél, ami ebbe a filmbe nem került bele. Ezért két disznó. Nem azért, mert nem szeretem a filmet, hanem azért, mert Tamás ezeket meg tudná oldani. Úgyhogy természetesen a logikai rend az jó, úgyhogy szerintem egy következő etűdben ezt érdemes kidolgozni. (szőke) értékelés:

Az őr
Reakció Camilla "spagettihadsereg" c. képére.

Sors és szabad akarat
Sorsod fogja vagy.

Érdekes a kép címének témafelvetése, amire próbál rárímelni maga az a vizuális megfejtés, amit az alkotó itt alkalmaz. Nevezetesen, hogy van egy belső terünk, ahol megjelenik az alkotó, de mindez egy rácson keresztül szemlélődik, a néző számára szemlélhető, a néző számára. Az mondom, hogy nem tudom, hogy a - és ez egy kérdés - képet azt a Szilvia exponálta-e önkioldóval, vagy időzítővel, vagy pedig valakit megkért rá, hogy süsse el a fényképezőgépet? Akár ez, akár az a helyzet, az egy jó döntésnek tűnik, hogy a rácsokból kialakuló négyzetekbe a fej nem egy szétkaszabolt módon jelentkezik, hanem tulajdonképpen komponálva van az egyik ilyen négyzetbe. És az is jó döntés, hogy mindez egy világosabb háttér előtt történik, tehát a fej formái, a haj és a kabát, az tulajdonképpen jól, kontrasztosan jelenik meg. Ami egy picit számomra kérdéses, hogy ahogy látom, valószínű valamilyen vakuval derítve volt ez a történet, merthogy a falon megjelennek ezek az árnyékvonalak. Hogyha ezt valahogy meglehetett volna oldani világításban másképp - tételezzük föl, mondjuk azon a folyosón, ahol az alkotó halad, azon a folyosón helyeznénk el egy lámpát. És én itt nem akarok ötletet adni, hogy milyen magasságban, de mindenféleképp megszűnne ez a kettős keretezés, ez az árnyékvetés. Ennyit a technikáról. Ami a képnek a mondanivalóját illeti és ami a kép drámaiságát adja, az pont ez a kint is vagyok, bent is vagyok érzet. Talán ennek a két síknak az arányrendszerével kéne még foglalkozni. Azzal, hogy hogyan tud megjelenni hasonló értéken ez a két eszmei és vizuális sík. Ugye az egyik a sors, a másik a szabad akarat, hogyha a címet akarom használni. Vagy az egyik az a belső világom, a másik a kintről szemlélt világ, vagy a kintről látható világ, de mindenféleképp valahogy most ezt az arányrendszert azért át kéne gondolni újból. Ez vizuálisan most nem tűnik eldöntöttnek, picit esetleges. De egyet tudok érteni azzal a mondanivalóval, amit itt a Szilvia számunkra közölni akar. Nyilvánvaló, hogy az a zárt testtartás, mert hogy bár zsebre dugott kezeket látunk, de a kabát vonala mindenféleképp egy zárkózott helyzetet mutat, hogy ez a zárt testtartás, és hogy a szereplő nem néz a kamerába, hanem valahová maga elé figyel, még azt is mondhatnánk, hogy olyan távolságba figyel, ami valószínűleg nem is biztos, hogy a valós tér számára megadatik. Tehát minthogyha egy falon átnézne, vagy egy nagyobb távolságba nézne, mint maga a lehetséges folyosó, ez mind azt mutatja, hogy van egy belső küzdelem, van egy belső koncentráltság ennél az üzenetnél, csak ezt valahogy még erősebben kéne megjeleníteni, mert most ez a rácsrendszer a maga vékony rácsaival és rózsaszínre módosult színével – nem tudom, hogy a valóságban is ilyen rózsaszín-e, vagy csak a vakutól válik ilyenné – ez most így csökkenti a drámaiságot, kevésbé tűnik határozott döntésnek. Úgyhogy én megadnék rá egy disznót azzal, hogy szeretném, ha a Szilvia foglalkozna még ezzel a kérdéskörrel és pontosítaná ezeket az irányokat. (szőke)
értékelés:

Ketten

Kedves Bara, az előtérrel kezdtem volna valamit. Itt ahol állsz, itt azért ebben a bizonyos hármas térelrendezésben, amit nem elsősorban síkban, hanem előrehaladva vízen járó hajó, két emberi alak, rakpart, fotós viszonylata, itt a fotós előtt valamit belógattam volna azért, mert ez egy határozottan tájkép kategóriába illő megfigyelés, és mint olyan ennek a tájképnek a térbeliség a lényege és itt az előtér nincs megoldva. Mindenféleképp valamit ide, ebbe az alsó jobboldali háromszögben lévő sötét foltba, itt valamit el kellett volna helyezni, amin megcsillan egy kis fény. Ez segítené elő még jobban azt a távolságot, ami a folyami hajó, madarak, horgászó, vagy nézelődő emberi alakok sziluettje és az előtér kapcsolatában van. A kép fölső vízszintes felülete improvizatívan van vágva épp azért, mert ez a térszerkezet nem lett eldöntve. Ha jól látom ott a Parlament van. A háttérben lévő Budai hegy, házak, talán Bem rakpart, Clark Ádám tér. Ez a szakasz, ez igazából nincs eldöntve, hogy mért ott van vége a képnek. Azért van ott vége a képnek, mert addig tartott a fényképezőgép fölső peremrésze. Márpedig ezt el kellett volna dönteni, hogy mit, hol, miért metszek. Vagy le kéne a fölső szakaszból még egy nagyon picit vágni, hogy csak a szürkék domináljanak a háttérben, akkor van az a trikolór helyzet, mint egy zászlónál, vagy pedig tovább kellett volna kiengedni, hogy azok a szép ívek amik a Szabadság szoborral és a fölső felületekkel ugyanígy szürkévé jelentkeznének, vagy a Parlament formái, hogy akkor az meglegyen, vagy pedig visszább venni, hogy az a szürke csík legyen a záró momentum. Úgyhogy mivel ez egy tájkép, nem ezt mutatja a kép, ezért ez egy disznó, mert tudsz jobbat. (szőke)
értékelés:

endi bárhol
Nem vagyok benne biztos, hogy ez így érvényes próbálkozásnak számít-e... Sok-sok évvel ezelőtt készítettem ezt a képet magamról, szerintem nem is vagyok felismerhető, de a második leckében talán pont ez is része a feladatnak. Vagy mégse? Talán túl direkt?

Andy Warhol szitanyomatai, tán Marilyn Monroe-ról is készített ilyen nyomatokat és ez egy hosszú, nagy sorozat volt, ahol egészen kiégett grafikai megközelítéssel híres alkotásai készültek. Többek között magáról is. Erre az időszakra és erre a pop-art stílusra utal Tamás képének címe. Ugye egy szójáték – endi bárhol – Andy Warhol. A leiratban a Tamás írja, hogy régebben készülhetett ez a játék. Az előző képéből sejtve, talán körülbelül abból az időszakból, amikor a mi korosztályunk, akár még egy Pajor Tamás zenét is hallgathatott. Volt egy olyan időszaka, elsősorban a rendszerváltást megelőzően, de még talán a rendszerváltás környékén is, amikor az a generáció, az a fiatal generáció, amely egy váltás időszakában volt, folyamatosan befelé is, kifelé is lázadt. Ezek a lázadások nem mindig voltak látványosak a társadalom felé, hanem inkább olyan kérdésfelvetések zajlottak ezekben a lázadásokban, ahol a kelet európai alkotó önmaga felé irányította vissza a kérdéseket és nagyon sokszor nem ironikusan, hanem drámaian. Annak ellenére, hogy grafikai formajátékot látunk, az arcból, az emberi arcból mégis azt lehet látni, hogy ez nem egy vidám helyzet, nem egy vidám pillanat. Mégis a foltocskákkal is úgy tűnik, hogy a szem felénk tekint, a grafika szemformája, és még ha jövőbe is tekint, nem száz százalékosan pozitív az a léthelyzet, amit ez a grafikus megoldás mutat. Nyilván annak van oka, hogy miért egy régi kép érkezik ide hozzánk. Talán az egyik, mert úgy tűnik, hogy Tamás komolyan veszi a házi feladatait. Dolgozik, foglalkozik vele. Talán az egyik oka az lehet, hogy ez a létállapot valahol a humor ellenére ugyanúgy jelen van a mindennapjaiban. Ha a szójátékot próbáljuk értelmezni, a bárhol szót, akkor esetleg még erőteljesebben az lehet a sejtésünk, hogy ez az állapot most is jelen van a mindennapjaiban. Ilyen értelemben pedig a kettes lecke önportré kategóriájában elfogadható mindez. Az ugyanakkor kérdés számomra, hogy ezek a türkizkékek, ezek az aranysárgák és ezek a rózsaszínek vajon tudatos díszítései ennek a szolarizált folthatásnak, vagy pedig valamilyen elektronikai zaj? Ez valószínű egy TV, mert sejtem, hogy itt van egy Sony felirat, és csak annyi, hogy ha ez egy akkori technikai probléma, mint a például a xeroxozás, fénymásolás, amiről beszéltünk, talán mai technikával érdemes lenne ezt megismételni. Bár lehet, hogy az arc ma már nem ezeket az anatómiákat mutatná. Ez egy három disznós kép. (szőke)
értékelés: