Mivel még egy kép érkezett ide Budapest Villalobos Venagas Camilla 6-os lecke házi kedvenc, azt sejtem, hogy, Budapest maga ez a plüss kutyuska lehet, és őróla látunk itt két képet. Innentől kezdve pedig azt kell mondanom, hogy mivel a két kép egymás után van, Budapest szempontjából, meg a szituációk szempontjából is, bár más címe van a két képnek, hogy hasonló filozófiai rendszer az, amiben Budapesttel találkozunk. Nem érzek igazából a házi kedvenc kategóriában úgymond fejlődést a két képhez képest, tehát nekem egyrészt egy döntést kell hoznom, és a két kép közül az egyik képet fogom tudni elemezni, a másik képnél pedig azt tudom mondani, hogy az egyik képben megtörtént a megoldás és a másik kép igazából nem tesz ehhez hozzá. Mivel nekem kell döntenem itt, most a 6-os lecke házi kedvenc kategóriában, a Budapest nevűt preferálnám jobban, hiszen Budapest portréja, Budapest testgesztusai, Budapest bizonytalan tekintete és Budapest nem mosolygó, hanem kicsit elhúzott szája jobban közvetíti Budapest létállapotát, és azon keresztül természetesen az alkotóhoz kapcsolódó asszociációkat, hiszen nyilván nem feltételezhetjük, hogy Budapest a Budapest nevét magától választotta, mert ő nem egy élőlény. Én úgy gondolom, hogy formavilágában a fonott kis kosár, amiben egy pléden Budapest lakik, és ezt itt láthatjuk részben, minden azt mutatja, hogy egy az élettelen tárgyakból létrehozott tárgycsoport az életről mesél, az érzelmekről, tehát ezen keresztül az alkotóról is, az alkotó környezetéről is. Ezt ironikusabbnak, pontosabbnak érzem a Budapest nevű képnél, és úgy érzem, hogy abban, mivel többnyire ha megnézzük a házi kedvencekre valamilyen élőlényt küldtek be az emberek, megvan a pontos helyzetleirat, tehát én ezt egy három disznós képnek tartom, és azt gondolom, hogy ehhez jelen pillanatban a rúdon gondolkozó Budapest mindennap edz című kép nem tesz pluszban hozzá. Tehát én azt mondanám, hogy a 6-os lecke házi kedvencben a Budapest című Villalobos Venegas Camilla kép a három disznós, és a másik képet nagyon szépen köszönöm, azt kérném szépen áttenni a szorgalmiba. (szőke)
értékelés:

Tudom, hogy nem szabad ezt mondani, beleavatkozni más munkájába. Biztos, hogyha én csinálom, akkor én vagyok annyira szemtelen, hogy ezt a mozgáskategóriába küldöm be éppen azért, mert ezek a biciklik nem mozognak, de a gyermekkor kategóriában is el kell tudni fogadni, hogy igen, ezek a körök kis és nagy kör, kis áttétel, nagy áttétel az élet pici és nagy áttételei ezek a gyermekkort jelentik, a mostani gyermekkort. És én talán annyit tennék, miközben itt az egészen izgalmas történet az az előtérben zajlik le, a Galaxy nevű bicikli első, hátsó kereke, meghajtó karja és a hullahopp karika, mindezek, úgyhogy minden más ami mögötte van az tulajdonképpen csak káosz. A kerítések, a kézilabdapálya, vagy nem tudom én, utca vagy oszlopok. Tehát hogyha valamilyen módon egy olyan fényviszonyban is lehetne dolgozni evvel a játékkal, mert szerintem bármikor újra beállítható, akkor én erre az előtérre koncentrálnék igazából, mert itt történnek az események, az egymásba ívelő körök. Vagy pedig azt mondanám, hogy vinném tovább a szoció felé, hogy mindez ez a Galaxy körök játéka ez ebben a retro valóságban, ebben a szutykos-saras őszökben ebben van a mi életünk beleégetve. Tehát azt mondanám egyszerűbben, hogy amit régen is mondtam, el kéne dönteni, hogy mire megy ki a fuvar. Hova akarom vinni a nézőmet? Mit szeretnék vele lemondani? Most ha mi találkoznánk egymással és ülnénk egy kávézóban és azt mondanám, hogy na Camillám, egy mondatban mondd meg, hogy miről szól ez a kép, nem biztos, hogy sikerülne. Pedig biztos, hogy tudod, hogy miért csináltad, mert az élmény ott van benne és lehet érezni. Azt kellene mindig tisztázni, hogy miért csinálom.
   Lehet, hogy én elmebeteg vagyok – állapítja meg Zsolt – nekem erről a képről egyébként azok a varró szituációk jönnek elő, amikor ilyen körformás rámában kifeszítik a textilt és azon kezdenek el át varrni. Tehát itt létrejön egy képkereten belüli keretezés ezzel a körrel ami egy elég extrém dolog.
   Igen, igen, – szól András – én azt mondom, hogy természetesen ez is ott van. Értsd már meg Zsolt, hogy asszociálni lehet mindenről, csak azt kéne pontosítani, hogy miért készülnek a képek. Abszolút igazad van, de mondom, az nincs eldöntve, mindig a határmezsgyéjén vannak ezek a képek azon, hogy egy mestermű születik, vagy egy kicsit be van koszolódva-taknyolódva. (szőke)
értékelés:

A 26-os lecke ünnep kategóriájába érkezett ez a kép és azt nem teljesen pontosan tudom, hogy hogy lehetett ennek a valóságban az előtér, háttér viszonya, hogy a tárgyak hogy lehettek elhelyezve, annyira redukált a tónusrendje ennek a képnek, hogy elveszítjük a mankóinkat a valós környezethez és innentől kezdve kezd el ez a kép működni, pontosan azért, mert hogy ezzel a redukcióval, ezzel a fajta egyszerűsítéssel és ezzel a technikai megoldással az alkotó koncentrálja az üzenetét és univerzálissá teszi. Pontosan az az ereje ennek a képnek, azért fogadom ezt el, és nagyon jó az ünnep megfogalmazására, mert használ alap, és talán azt mondhatom hogy nemzetközileg, vagy mindenféle környezetben érthető jeleket, szimbólumokat, de nem a szokványos megfogalmazásban. Ugye az ünnephez hozzátartozik a gyertya, az ünnephez hozzátartozik a csillag, sok mindent mondhatunk, mégis ebben a képben olyan rendszerbe kerültek összerendezésre, ami egy új értelmezést is ad ennek a képnek, és ez az értelmezési fonal az, ami ennek a képnek nagyon nagy ereje az a fajta csöndesség, az a fajta nyugalom, az a fajta nem is tudom pontosan megfogalmazni, 24-éhez kötődik nálam ez az érzés, amikor az ember készül az ünnepre, csomagolja az ajándékot, megfőzte a halászlevet, elkészült a borleves, minden sikerült, bár még az elején délelőtt nem úgy nézett ki, hogy kész leszünk, mindenki megkapta az ajándékát, nem kicsi a póló, nem nagy a pulóver és egyszer csak úgy leülünk szusszanni egyet. Már lehet, hogy a család többi része alszik és mi aki ezt az ünnepet úgymond celebráltuk, elmerengünk esetleg az egész napon, az egész éven, a viszonyunkhoz ebben az egész történethez, tehát ezért, ez indul be bennem mint befogadóban, ennek a képnek a láttán, ez az ereje ennek a képnek és ezért három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

Szent Margit Kórház 2008. A fotó az igazgató engedélyével készült.

Fekete-fehér képet látunk, ahol a perspektívát használja az alkotó, balra rendezi el a folyosó perspektíváját. Könnyű helyzetben van, mert az üres térben, az épített környezetben az úgynevezett tolókocsiknak az ütköző, védő formái ezek a korlátok viszik a szemet valahova a végtelenbe, ahol természetesen zárt az ajtó, vagy természetesen zárt a hetedik szoba bejárata, ahova talán tolókocsival el lehetne jutni, de egyelőre az az ajtó nincs nyitva. A hármas, vagy a kettes szoba az igen, ahol egy olyan gazdátlan tolókocsit látunk, amely nem tudni mikor volt utoljára használva, az egyik lábtartórész az fel van hajtva - egy olyan közegben, egy olyan környezetben vagyunk, ami látszólag dokumentum szituációt mutat, de egy alapvetően egy fikciós környezet, aminek nyilván az a célja, hogy történeteket, gondolatokat indítson el a nézőben, a befogadóban. A tolókocsi és a vele oldalirányban jobbra nyitott (ez az egyetlenegy nyitott ajtó ahonnan a fény betárul ebbe a terembe) ajtóban egy emberi alakot látunk, valószínűleg női alak, nem biztos, hogy összetartoznak, ez is ad egy riadt feszültséget, nem látunk sokat az emberi testből, azt látjuk, hogy az emberi test fedetlen. Sok mindent, mivel több támpontot nem kapunk, sok mindent elindít a befogadóban, az biztos, hogy egyértelműen látszik, hogy valamilyen gyógyászati helyen, valamilyen kórházban vagyunk és ráadásul a leirat is ezt erősíti. Ugyanakkor nem tudjuk pontosan, hogy milyen helyzet, szituáció közben vagyunk és épp ettől erős ez a fotó, mert miközben a sajtófotó nyelvezetén beszél, közben mesei feladatokat ró a nézőre. A néző egyfolytában azokat az elfojtott és ki nem mondott vágyait erősíti, gyermeki vágyait, amely a játékosságból árad, beszél és mondja, hogy az ott egyetlenegy élő személyként látható emberi alak igenis jöjjön ki az ajtón, vagy menjen be, forduljon meg, látszik, hogy odalépne be talán, de támaszkodik jobb válla az ajtófélfának, mi történhet ott bent a fény titkos birodalmában, ki jöhetett a tolókocsival és ezer kérdés vetődik föl és ettől jó ez a kép, miközben ugyanakkor a fő csapásiránya ennek az egész történetnek egy ilyen félárnyékban tartott furcsa, félelmetes folyosó és mint olyan nagyon érdekes, hogy pont egy kórházi helyszínre asszociálódik ez, amelynél sajnos azt kell, hogy mondjuk, hogy a kórház ma, abban a világban amelyben élünk egyáltalán nem pozitív élményszerző helynek van elkönyvelve. Maga a kórházi közösség a kórházi létezés az egy félelemkeltő vízióközpont, és ebben a vízióközpontban ettől álomszerű az egész. Szokatlan az, hogy megjelenik az emberi test, miközben az emberi testtel nagyon is sokat foglalkoznak a kórházterekben, de nem feltétlenül szakrális értelemben. Ez a kép pedig egy szakrális kép. Három disznó, mert ez a meseiség erőteljesen jelen van. És én még annyit hozzátennék, hogy a Ferinek az eddigi munkáit figyelve valami nagyon erős ugrást, vagy lépcsőt lépett ő meg, nagyon erős ugrást tett ezzel a képpel. Minthogyha azáltal, hogy meglát egy helyzetet, hogy egy helyzetbe kerül, vagy nem tudom, hogy mi a háttértörténet, mint hogyha ezáltal elvesztette volna azt a görcsös tétkeresését, ami eddig talán fellelhető volt, és minthogyha azt mondta volna magának, hogy itt van egy helyzet, és én ezt a helyzetet szeretném befogadni, vagy szeretném transzponálni a magam világába, és nincsen még plusz tétje. Megcsinálom magamért, megcsinálom mert nekem ez fontos, mert engem ez megérintett, és ezért ezt nagyon fontos pillanatnak, momentumnak tartom, mert ez a lépés az, ami őt segíteni fogja, hogyha ide visszafog tudni idővel majd nyúlni ehhez az élményhez akkor, amikor egy másik feladatot, vagy másik helyzetet akar képileg megoldani, hogy igen, ezt keresse magába, ezt a fajta szabadságot. (szőke-hegyi)
értékelés:

Nem tudom megállapítani, hogy ez pókháló, vagy valamilyen anyagkarc, vagy mi az, amitől ezek a szöszmöszök itten az előtérben láthatóak a fák alatt, de azt tudom mondani, hogy nagyon jó érzés ezt látni. Nagyon asszociatív és nagyon furcsa és nagyon boszorkányos ez a kép, és mint ilyen úgy gondolom, hogy a 10-es lecke köldök házi feladatra pont emiatt az asszociáció miatt működik Gergelynek a házi feladata. Örülök annak, hogy magát az égi fényt, azt nem középre helyezte el, ettől van az egésznek egy ilyen furcsa spiralitása. Jók ellenfényben ezek a gallyak és én ezt egy jó házi feladatnak tartom függetlenül attól, hogy nincs hozzászólás. Ezen el is gondolkoztam mostanában elég sokszor, hogy vajon velem lehet-e a baj, hogy azok a képek, amelyek bennem sok mindent elindítanak, azok mások számára nem biztos, hogy igazán izgalmasak. Vajon mi történt velem, hogy mások a kiemeléseim, tehát mivel egyelőre még arra vagyok megkérve, hogy próbáljam a képeket értelmezni én azt mondom, hogy ez a kép egy nagyon fontos kép. (szőke)
értékelés:

Én nagyon szeretem ezt a képsort és itt most egy egész szokatlan dolgot fogok most tenni, mert a gyermekkor kategóriájában nagyon asszociatív és nagyon bátor az a képlet amelyet ebben a képsorban összerakott. Nem valaminek a variációi, hanem külön vizuális értékekként, de mégis vizekhez kapcsolódóan van itt egy sorozat, ami persze értelmezhető triptichonként is, ahogy a cím utal rá, de önálló alkotásként is mind a három. Tehát a három disznó a három képre 16-os lecke kategóriában megvan. Igenis kötődik egy belső világhoz az, ami itt látható és nagyon álomszerű például a kezdőkép a hínárral, ami a vízen átsejlik. És nagyon fontosnak, tartom – szólal meg Zsolt – hogy ott van a bal felső sarokban az a kis pici kis realitás, mert ettől lesz az egésznek súlya.
   Másrészt pedig én azt mondanám, hogy - és most barátomat is kérdezném, hogy mit gondol erről - mind a három kép önállóan is megállja a helyét, tehát én mindháromra külön adkék három-három disznót. Jó - helyesel a pedellus – mert mind a három egy jó kötődés a gyerekkorhoz, tehát vagyunk annyira hülyék, hogy azt mondjuk, hogy kilenc, remélem a többiek nem köveznek meg érte minket. (szőke-hegyi)
értékelés: