Annak örülök, hogy a Zsolt tulajdonképpen elkezdett most egy kísérletezést, egy nagyon hálás fénytani jelenséggel, és mással nem szoktuk összehasonlítani ezeket a dolgokat, de más alkotóknál is azt hiszem, most már ki kell tudni mondani, hogy miközben ugye itt nagyon zaklatott pontgyűjtés is zajlik, mindenki elsősorban saját magáért gyűjti a feladatokat, a hozott pontokat, azért most már vannak olyan alkotók, akik módszeresen egy-egy témát kapcsolnak, egy kutatási témát kapcsolnak a házi feladatokhoz és szépen vagy visszatérve oda az ismétlésekkel, vagy verziókat keresve egy-egy házi feladatnál avval a témakörrel, vagy fénytani jelenséggel, vagy filozófiával foglalkoznak folyamatosan. Ez szerintem egy nagyon jó dolog és most a többedik ilyennel kísérlet érkezik a Zsolttól, ami úgy tűnik, hogy ugyanazzal a problémakörrel foglalkozik, de nem ugyanolyan módon. Tehát egy újabb felvetés érkezik az árnyjátékkal kapcsolatban, és ha már a címet tekintjük és ez fontos, hogy is mondjam csak, komolyan vesszük, ugye ez valamilyen dal idézet is lehet akár, nekem egy másik idézetforma jut eszembe, ez a Dávid és a Góliát viszony, amiben olyan sejtésem van, hogy talán egy testrész lehet az amely az árnyban, vagy testrészek megjelennek, és ezek a testrészek pontosan az árny torzító hatása miatt óriásiknak, nagyobbnak tűnnek mint az elég jól kirajzolódó különböző üvegcsék, tálak, borosüvegek, flakonok vagy flaskák. Nagyon jó ritmusú és jó arányú a kép, talán annyit tennék még, hogy az emberi test motívumait, legyen az egy orr, vagy egy fül, vagy egy ujj, emberi testrész, tehát ami még jobban utal az óriásra, a Góliátra, megmutatnám, azt még esetleg ebbe az árnyjátékba elhelyezném. Tehát én úgy gondolom, hogy maga a feladat az tulajdonképpen jó, két disznót megadnék és visszaadnám ismétlésre, mert megéri megpróbálni ezeket a formákat, testformákkal még játszani egy picit. (szőke)
értékelés:

Ezen a lépcsőn fellépkedve jutunk el abba az utcába ahol felnőttem. Először a gyermekkor kategóriába gondoltam, mert amikor megszülettem apukám itt landolt fenéken a jeges fokokon amikor rohant, mert megtudta megszülettem, itt találkoztunk suli után a barátokkal, nagyokat beszélgettünk... de ez csak nekem mesél ilyen meséket. Hát így lett épített környezet.

Egy nagyon izgalmas kompozíciót kaptunk, mert ez a lépcsőforma, mint egy villám vágja tulajdonképpen kétfelé a képet és ez nagyon jót tesz ennek a képnek és nagyon izgalmas helyzetet hoz. Két meglátásunk lenne a képpel kapcsolatban. Az egyik a világítás. Hogyha az alkotó valami olyan időpontot választana az exponáláshoz, mondjuk a hajnalt, amikor épp pirkad, vagy a lemenő napot, vagy a lemenő fényeket, a délutánt, estét, akkor lehet, hogy a struktúrájában még jobban kiemelődne, vagy még drámaibbá, vagy még erősebbé tudna válni ez a fajta fényjáték, ami már most is jelen van a korláttal, de mégsem olyan erős mint amilyen erős lehetne. A másik az pedig a személyes jelenlét. Itt a leiratban a szerző utal arra, hogy miért fontos neki ez a hely. És én azt értem, hogy ez egy emlék, még azt is eltudom fogadni, hogy ez akár átkerülhetne a gyerekkorba, de ahhoz kellene valamilyen személyes jelenlét. Akár egy lépcsőn lepattogó labda, nem akarok ötleteket adni, de valami olyan, ami utal arra, hogy itt emberek szoktak ülni, vagy ez valakiknek ez fontos ez a hely, és nem csak egy elhagyott elfeledett lépcső az erdőben, mert ez nagyon izgalmas dolog, hogy olyan mintha egy erdőben vezetne ez a lépcső. Meg kéne ismételni a feladatot, pontosan azért, mert nagyon fontos emlék ez az alkotónak, tehát megérdemel akkor annyit a helyszín. Tehát, hogy tiszteljük meg annyival a munkát, épp azért, hogyha érdekli őt, akkor szerintem lehet evvel még foglalkozni. (szőke-hegyi)

Tudom ez egy szokványos képbeállítás, de ez nagyon ritka pillanat nálunk, amikor mindhárman együtt lehetnek, anyukám és a két fiam.

Azért szeretem ezt a képet, nem akar másmilyen lenni, nagyon erőteljes a kultúrvilága, az otthonkákkal, a pulcsival, szemüvegekkel, a tekintetekkel és nagyon-nagyon jó az, ahogy a fotós bele tud lépni ebbe a világba és látszik, hogy a fotós tökéletesen jelen van ebben a közegben. Bizalmat kap az ott lévőktől, és ettől olyan megejtő az egész, ettől láthatunk bele egy valós térbe, mert odaengedik a fotóst, aki a gépen keresztül közvetítheti nekünk ezt a szeretetteljes családi történetet, ahol gondolom nagymama és a gyerekek láthatóak. Az a nagymama aki megengedi, hogy mellette a fiatalember akár így hajoljon rá, telepedjen rá. Én ezt a képet nagyon szeretem ez három disznó. A következő lépcső, hogy egy ilyen bennsőséges szituációban is megtalálja a fotós, hogy miképp tud fotósként is úgy jelen lenni, hogy a világításra is figyelem jusson. (szőke)
értékelés:

A Hegyi Zsolt féle Mérleg című kép kapcsán fölvetődött az előtér-háttér viszonya, amely azt gondolom, hogy anélkül, hogy az elemzést az alkotó olvasta volna, tulajdonképpen és ez nagyon örömteli, magától elindult egy ilyen úton. És érdekes, hogy a kronológiában is így következik, hogy itt az előtér megjelent az árnyképekkel kapcsolatban. Ugyanakkor azt mondom, hogy ami igazából izgalmas most jelen pillanatban, az előtér viszonylata, a háttér az gyönyörű szép, az tényleg csoda, az előtérben a madárkalicka felső fényei és az a fényképezőgépszerű kis négyzet alakú szerkezet, én tudom, hogy mi, de az a szerkezet amely nem pontosan meghatározható, de olyan mintha valami régi fényképezőgép lenne. Ezek amik igazából izgalmasak. Ugye a rádió, valami rádióforma az sötétben van tartva. Egyszerűbben szeretnék fogalmazni, én azt sejtem, hogy valószínűleg a fényképezőgépet mélyebbre kell helyezni és ezáltal az előtérben lévő tárgyak, amelyek valójában nem az előtérben vannak, hanem középteret jelentenek, középtérben helyezkednek el, nagyobb hangsúlyt kapnának. De továbbra is azt mondom, hogyha itt ugye megfigyelések és manipulált megfigyelések is jelen vannak, bár ezt a manipulációt nem a fotós hozza létre, hanem az idő, az elmúlt egy év, két év, tíz év távlatában, ahogy tárgyak bekerülnek egy térbe és mindezt egy jelenségen keresztül megfigyeli. Picit azt mondom, hogy lehet bátornak lenni és manipulálni úgy, hogy még továbbra is azt mondom, hogy a középtér van megoldva és a háttér van megoldva és az előtér nem működik és nem kap elég hangsúlyt most a középtér sem. Nagyon érzékenyen kellene ezekkel játszani, de úgy gondolom, hogy mivel ez egy izgalmas kísérlet, úgy gondolom, hogy a kettő disznó az megvan erre a képre. (szőke)
értékelés:

A manók néha megengedik, hogy megláthassuk őket.
Megjegyzés – a manók néha megengedik, hogy megláthassuk őket –

Ez a kép valahol egy ártéren, vagy egy erdei területen gyökereket, gallyakat és elszáradt füvet és agyagfelületeket ábrázol. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy nem manót fényképezett az alkotó, hanem mindezeket, amit fölsoroltam. És azért vagyok kicsit szőrös szívű, mert avval egyetértek, hogy a manók néha megengedik, hogy megláthassuk őket, de az is biztos, hogy ez a fényképezőgép ezt a manót nem látta meg. És evvel nem az a gond, hogy a természeti formák asszociációs rendjébe világítástechnikával, beállítási módszerekkel, kompozíciós renddel lehet egy ilyenfajta közlést működtetni, lásd Arcimboldo képei, az Estiskolán már foglalkoztunk vele, hanem az a probléma, hogy ezt kell is, hogy a kép közvetítse. És én úgy gondolom, hogy természetesen lehet hunyorítani és lehet keresni a manót ezen a képen, de nyilván a fotósnak kell megtennie mindent azért, fénytanilag, formabeállítással, hogy a néző láthassa a természet furfangját, vagy a természet játékosságát. Tehát ez egy animációs munka is, ez egy nagyon nehéz műfaj, meg egy manipulatív fotózási eljárás. Nem egyszerű ezt létrehozni. Én azt mondom, hogy ennek még nem biztos, hogy itt van az ideje, mert mindezeket én nem látom ebből a képből, másrészt pedig a 16-os lecke gyermekkor kategóriájában, ami nem véletlenül egy magas számú házi feladat, azt a fajta önelemzést, amit eddig a Margitnál, most már az újabb képeinél lehetett látni és elvárható, azt ebben a képben nem tudom felfedezni, tehát a 16-os lecke gyermekkor kategóriát visszaadnám Margitnak ismétlésre. (szőke)

(téli kutya)

Ez a házi kedvenc kategóriába is érkezhetne. Nagyon szeretem a megjegyzését Hápcinak, ugyanis zárójelben az van, hogy téli kutya. Az utóbbi időkben azt mondom, hogy ez egy, nem tudom, hogy ezt így akarták, vagy véletlenül a Pedellus csak ennyit gépelt le, de akárhogy van, ez az utolsó időszakoknak számomra az egyik legörömtelibb hozzáfűzése, mert annyira szikár, Örkény egypercesei jutnak erről eszembe, hogy gyakorlatilag mindent elmesél. Szeretem a címét is, mert hogy fonetikus, tehát háp-ci, az jelentheti a telet, jelentheti a kutyust, jelenthet sok mindent. Nem ott van az élesség ahol kéne, ott mozog ahol nem kéne, szóval minden tekintetben szeretem ezt az egészet, mert olyan spontán és olyan egyszerű ez a kép. Megmondom őszintén, nem szoktam összehasonlítani képeket, eddig az Estiskolán ott láttam hasonló jellegű, szeretet teli fotókat, ahol macskás tulajdonosok voltak, akik ugyanígy a kis állataikat megfigyelték és, itt nem csak egyszerűen egy kutya bemutatást látok véleményem szerint, mert nem így szoktuk a kutyánkat bemutatni. Lefekszünk oda a földre és amikor olyan szépen beáll…, itt olyan esendő az egész, olyan kutyás ügy amit itt látunk. Ez az én véleményem. Én szeretem mozgás házi feladatra Simon Katalin képét és megvan a három disznó (szőke)
értékelés:

A mérleg - gondolkoztam ezen sokat - nyilvánvalóan a beszűrődő fény megvilágította ablakkereszt motívumra értendő. Nem volt egyértelmű nekem, de aztán rájöttem, hogy az a mérleg, és a mérleg nyelve ugye, amely tulajdonképpen például a mérlegeknél egyfajta számadást, számvételt jelent. Ez a kép elsősorban azért nagyon fontos, mert egy ilyen számadás zajlik itt. Ha nem a cím alapján indulunk el, hanem azt mondjuk, hogy megkerestük kódnak ezt a számadás szót, akkor elérkezhetünk adott esetben egy konyha spejzába, vagy egy olyan raktárba, ahol az élet különböző elhasznált, használt, vagy még használandó, vagy felhasználásra váró tárgyait látjuk. A savanyú uborka üveget, a savanyú uborkás üveget, a kétszer lefőzött birsalmát 1973-ból, a szódásüveget, aminek a patronjai ugyan most nem beválthatók, de biztos, hogy még lesz és akkor a patronnal a szifonnal majd átalakítjuk - még jó lesz az még - című polcokat láthatunk. És ezeken a polcokon sokszor elteszi az ember mindazokat a különböző életében fontos tárgyi motívumokat, amelyre mindig azt mondja – majd jó lesz az még – aztán egy idő múlva, amikor vagy más bejön ebbe az élettérbe, vagy ő maga visszatekint erre, azt mondja, hogy hova az Úristenbe gyűjtöttem össze ezt a sok kacatot? Valahol ezek a fajta történések katonás rendben vannak, és van ahol kaotikus művészi rendetlenségben. Ha itt az árnyék motívumokat nézzük, akkor tulajdonképpen valamilyenmódon mégiscsak egyfajta katonás rendezettséget is látunk, és ha jobbról balra indítjuk el ezt a sorjázást, föltűnik a jobboldali szélső részen valami egészen meghatározhatatlan, fura, talán üveg lehet, de nem tudjuk megmondani, hogy mi. Aztán mellette két akár Star Tonic-os formájú üveg árnyékforma, azt csak zárójelben mondom, hogy természetesen én tudom hogy a két Coca-Colás fém üveg, amit a nyáron elkészítettünk a Szigetre, de formájában mindenesetre két hasonló árnyékforma. Mellette egy következő hasonló üveg amit én tudom, mert én tettem rá, a Mikulásnak a sapkája van, de mindenesetre egy összetett forma. Azután következnek keret árnyékok és egy furcsa emberi fej, ami szintén erre a polcra, mint egy lehúzható maszk, vagy mint egy télen használt sapka, ugyanerre a polcra be van rakva, ahol utána varázsgömbök, gyógyszeres méreggel teli fiolák, és különböző boszorkány szerszámok sorjáznak. Ezt látjuk a kép alsó felén. Én ezt egy nagyon jó, nagyon jó döntésnek tartom, hogy az árnyékokkal elkezdett az alkotó foglalkozni. Azt sejtem, hogy tulajdonképpen egy lépcső elején vagyunk most, ahol megtalált valamit az előtér, középtér, háttér kategóriájában, megtalált valamit, amivel most kezdett el foglalkozni. Annyit megjegyeznék a képre, hogy miközben megvan a három disznó, nem véletlenül mondtam az előtér, középtér, háttér kategóriát, mert a háttérrel nagyon izgalmasan variációkat rakhat majd föl a későbbiekben és remélem, hogy ezt a sorozatot nem hagyja abba. Miközben az előtérrel, evvel az egészen közeli makro vagy mikro előtérrel nem foglalkozik jelen pillanatban a kép. Abban az esetben fog a dialektikája nagyon jól működni ennek az egész árnyvetítési mesetörténetnek, hogyha az előtérben valami, picike is lehet ez, megjelenik. Abban a pillanatban rögtön egy dinamikát kap a kép, de így is megvan a három disznó. (szőke)
értékelés: