Rengeteg kép van a szobámban. Az én képeim, és családi fotók. Utóbbiakat nagyon szeretem egyrészt mert fekete-fehérek, másrészt pedig mert számomra kedves személyek vannak rajtuk. :)

Ebben a képben az egyik legfontosabb dolog számomra az, hogy Viktória piedesztára emeli azt a kis mikró, vagy privát, vagy esendő teret, amely mindannyiunk számára minden nap egy fontos visszahúzódási helyzet. Az álom, az alvás mindig egy olyanfajta töltődés is és olyanfajta oldás, amely a mindennapoknak a meneteiben, tevékenységeiben valami egészen mást ad, valamilyen más birodalomba vezet el. Többnyire azt hiszem, hogy ha az emberek privát környezetét, a hálószobáikat láthatnánk, olyan pici rekvizitumokkal, tárgyakkal vannak körbe ölelve, körbe tapétázva, amelyek azt a békességet, vagy azt a kuckót, ahová az ember az álmok idején visszahúzódik erősítheti, személyessé teszi. Ilyesmiket láthatunk itt a falon is, még akkor is, hogyha ezekből nagyon nehezen tudunk azonosítani, hiszen messze vannak ezek a pici tárgyak, a kisgyerek arc és más fotók, sőt az ágyba se látunk bele, nem látjuk azt, hogy az ágy vajon megvetett, van-e valamilyen személyes tárgy elhelyezve. Én mégis azt mondom, hogy ez nem baj, mert attól, hogy Viktória az ágy elé a talajra fekszik le és egy alsó gépállásból fotózza a szobáját, attól mindaz, amit az előbb az álomról, arról a békességes kuckóról mondtam el, egy jó szemszög választással, tehát tulajdonképpen nem zavarában és nem elemzőn mesél az ágy kategóriában az ő fészkéről, hanem mint egy ezüst tálcára fölhelyezi és azt mondja, hogy tessék gyerekek én így létezem én így élek. Annyi csak a megjegyzésem, hogy talán nagyon jót tenne a képnek, hogyha ebben a képben vagy a testrészed egy szakasza, vagy te magad valamilyen módon kéznyomként jelen lennél. Ez nem kötelező, csak érdemes elgondolkodni. Nem azt akarom mondani ezzel, hogy ismételd az ágy kategóriát, de ha érzel magadban annyi affinitást, akkor attól, amitől Viktóriás lesz, amitől összetéveszthetetlenül nem Gerlei Gábor ágyát látjuk, megváltozna minden. Ha van kedved, akkor próbáld megcsinálni ezt a házi feladatot még egyszer. Három disznó. (szőke)
értékelés:

Fényképezgettem a Duna parton témát keresve. És találtam is!

Viktóriának nagyon jó munkái, nagyon jó képei érkeztek eddig már be az Estiskolába és azért merem megkockáztatni, hogy próbálok üzenetet küldeni, mert nagyon érdekes anyagai voltak már eddig. És akkor az üzenetem az pedig az lenne, hogy tehát, Viktória, eddig már nagyobb mélységekbe is eljutottunk, ennek a képnek úgy érzem, hogy az alapkérdései a 10-es lecke köldök kategóriában - ami nem egy kis sorszámozású házi feladat - az, hogy mindazt, amit itt megtaláltál, a rés, a mélység, a kút, a természet, a test, a testformák, az árnyék és a fény játéka, valamilyen módon úgy transzponáld, hogy ne csak egyszerűen egy fényjáték tanulmány, ne csak egyszerűen egy természeti tárgy megfigyelése legyen mindez a kép, mert ha erről a képről lebontanánk a címet, lebontanánk a házi feladat hívó szavait, akkor nem biztos, hogy önmagában is a kép tudná hordozni azt a szimbolikát, amit a 10-es leckét jelzi. Ezalatt azt értem, hogy nagyon jó lenne, ha úgy próbálnád ezeket a házi feladatokat megfogalmazni, hogy kicsit bátrabban használod benne önmagad, saját magad, vagy a környezetedben lévő embert. Nem az a probléma, hogy az emberi jelenlét nincs meg ebben a képben, hanem igazából picit sematikus a megközelítése a képnek. Én visszaadnám ezt ismétlésre, de azért, mert nagyon várom, hogy elkészítsd az igazi köldök házi feladatodat és azért is adom vissza, mert több bátorságot kérek tőled. (szőke)

Fekete-fehér képet látunk, ahol egy közvetlen előtér és egy középtér ritmusával dolgozik az alkotó. Jobbra komponál, miközben balra nyitott a félig guggoló emberi test, a tekintet jobbra fölfelé néz. Ez két dolgot jelez. Hogy valami a képen kívül történik, amit soha nem fogunk ebből a képből megtudni, hogy mi, és most a képkivágás nem is indokolja, hogy mi az, amit a kompozíció vagy az alkotó, tehát a fényképész eltitkol előlünk. Nyilvánvalóan, ha a címet is megpróbáljuk értelmezni, akkor a hiányzó szereplőről, vagy a hiányzó kapcsolódásról gondolkodhatunk képen kívül. Ezt nem láthatjuk, mert ebbe a képbe mi nem tudunk belépni. Nyilvánvalóan a női alak és a tegeződő mód arra utal, hogy valószínűleg egy társ hiánya az, amiről szól ez a kép. Ugyanakkor maga a kompozíció avval, hogy az előtérben tulajdonképpen csak esetlegesen van egy függőleges, majdnem függőleges metszés a baloldalon, és a fekete-fehér formátum olyanná változtatja ezt az üzenetet, mintha egy valamilyen filmbejátszásból egy képkockát látnánk. Önmagában a ritmikai rendszere a képnek a vízszintes fürdőkádszegély, a gázvezetékcső, vagy vízvezetékcső, a baloldali szürkés falforma ezek kicsit esetlegesen hozzák a dekomponált formavilágot. Határmezsgyén mozog a komponált, középen jól instruált szereplő és a dekomponált körülötte lévő környezet, WC csésze abszurditása között. Az én véleményem szerint ez azért van, mert nincs a kép üzenetrendszere 100 százalékosan tisztázva. De nagyon érdekesnek gondolom azt a kísérletezést, a filozófiai kísérletezést, amit az alkotó végez. Tehát én azt javasolnám, hogy a hétfő délutánnal a Camilla foglalkozzon még. Nem ugyanezt a képet kell megismételnie, hanem azt a gondolatiságot, amely a Hiányzol című képnél Camillában itt megfogalmazódik. Tehát várom a hétfő délutánra a folytatást. (szőke)

Láncreakció Dóczy.

Itt kapunk egy támpontot, hogy – láncreakció Dóczy – tehát, hogy a Dóczy Ferenc által elindított láncon egy láncszemet kellene látnunk. Ha igazándiból az asszociációs rend az akt és a test körül indul el, akkor én nem biztos, hogy ezen az úton most együtt tudok haladni, de ez nem jelent semmit. Nem kötelező nekem mindent 100 százalékig érteni. Ugyanakkor a képnek van egy kompozíciós rendje és a kompozíciós rendje az nagyon is fontos és nagyon is határozott kompozíciós rend, mert a Dénes úgy határozott, hogy a perspektíva eldöntésével egy döntött képformával fog dolgozni és ebben a döntött képformában egy átlós elrendezéssel hoz létre egy kompozíciót. Ugyanakkor mindamellett, hogy létrehozta ezt a kompozíciót, vannak olyan jelek ezen a képen amik ebbe a kompozíciós rendbe nem illenek bele. Például a bal alsó sarokban lévő árnyék, ami lehet, hogy a térde, vagy a könyöke a fotográfusnak, nem tudom, hogy ezt mi okozta. Például nekem ebből a helyzetből ez a szemeteskuka félig ott az alján kilóg a képből. És abban sem vagyok biztos, hogy ez az orvosi szék ez megfelelő, vagy méltó formája ennek az alátámasztásnak, amit a kép támasztékául használ. Tehát, hogyha azt mondom, hogy érdekelnek ezek a háromszögek, amik létrejönnek ezzel a kompozícióval, hogyha érdekel az a kék, ha érdekel az a vörös forma és mindezzel akarom, mintegy előre dobni, vagy mint egy mozgásba, vagy helyzetbe hozni ezt a festményt, ami tulajdonképpen egy tárgyfotó is lehetne és a tárgyfotótól ez által kívánom elemelni, akkor igenis ezekre a kompozíciós helyzetekre oda kell figyelni, hogy akkor ezek a háromszögek ezek ténylegesen jöjjenek létre és nagyon pontosan kell tudnunk mérni. Tehát ez mértan és matematika is. Bármilyen helyzetet csakis az indokol, hogyha ezt figyelembe vesszük, egyébként elkezd csúszkálni a történet. Ismétlés. (szőke-hegyi)

Bara amióta ő először tisztelt meg bennünket azzal, hogy ellátogatott hozzánk és tulajdonképpen azt lehet mondani, hogy rendszeresen küldi az üzeneteit az ő életéből, tulajdonképpen számvetéseket készít. Ha valaki veszi a fáradtságot és a Medvegy-féle képeket végignézi, akkor jól láthatóan egy olyan fejlődési pályát lát, amely a mai világban, ha nagyon lazán és vidáman fogalmaznánk, akkor a most elfogadott oktatási módszerekben nyilvánvalóan nem lenne jól mérhető pedagógiai megközelítésben. Mégis azt kell mondanom, hogy tökéletesen jól látható egy felfelé ívelő szellemi folyamat, de ez a szellemi folyamat és ez a felfelé ívelés nem a mai mércével mért belső tanulás, hanem egy olyan, inkább a személyiség legrejtettebb, legindividuálisabb tereibe vezet el bennünket, amelynél tulajdonképpen, bár nincs itt az idő, azt is kellene mondani, hogy valójában a Medvegy Bara képei aktok. Sokszor beszélgettünk a fórum rovaton arról és sok kérdés elhangzott, sokszor harcias mondatokkal is, hogy vajon mi az akt fogalma. Hiszen az akthoz a test fogalmát, a test megmutatásának fogalmát kapcsoljuk és a test az európai ember számára tabuként kezelt létezését is kapcsolja. És azt is, hogy az emberi test tabuként való megjelenítése mindig valami olyan rejtett mezsgyére vezet el az alkotó által, amibe az átlagos, mindennapi, távolságtartó helyzetünkben nem juthatunk el. Ha kellően könnyedén és nyugodt időszakban tekintjük meg a Bara képeit, akkor pedig azt látjuk, hogy ezek a vallomások nagyon is kitárulkozóak, nagyon is beszédesek. És ezek azért kapcsolódnak az akt fogalmához, mert egy olyan intimitás tárul fel, egy olyan szemérmesség is, amely szemérmességben mindig benne van egy emberi kapcsolatban a következő lépésként, hogy azokat a fedőrétegeket, idézőjelben ruhákat, maszkokat az ember egy másik számára, egy másik ember számára, aki közel van, leveti. És ez a legvédettebb falakon belüli szituációkban történik meg, amelyből a világ, az a világ, ami kint zakatol, nem részesülhet. Márpedig azok a képek, amelyeket mostanában Bara küld, azzal a szemérmességgel, amely tulajdonképpen csak a képkereteket jelenti, a képei kereteit, azon belül használt képi jelzések, azon belül használt motívumok összeolvasva, annak a képnek az eredeti nyelvezetében nagyon is meglepő dolgokról üzennek nekünk. És ha ezeket az összeolvasásokat megtesszük, tulajdonképpen nem is olyan rejtjelezettek. Az itt látható kép címe Kilátás. De ha az ember kellően fáradtan nézi meg ezt a weboldalt, este, vagy éjszaka, akár kiáltásnak is olvashatná mindazt, ami pedig hát elég jól láthatóan egy jövőképet, egy valós helyzetet mutat. Az ablak, ez a forma is, amely itt elég egyértelműen van elhelyezve, az elhelyezés alatt természetesen azt is értem, hogy nyilván a fotós választotta ki az elhelyezést, nem feltétlenül azt értem én ezalatt, hogy ő odatett egy zárt ablaktokot, hanem megtalálta ezt a pozíciót, vagy kompozíciót amit itt látunk és a hozzánk kapcsolódó szokásaink, a hozzánk kapcsolódó tudásunk az mindig az otthont, a házat, a családot és az otthon védelméből való kitekintést is jelenti ebben az esetben. Kell, hogy ez a kódolás akár egy Németországban élő, vagy akár egy innen távoli országban, Ausztráliában, Amerikában, Kanadában élő embernek is valami hasonlót jelentsen. Az ablak mindenütt, mindenkinek ugyanazt jelenti. A falon egy kilátás, vagy a falon egy betekintési lehetőség valahova. Ez az ablak vak. Pont azért mert a kiválasztási helyzet, ahonnan fényképezett a Bara, akkor is hogyha grafikailag ebbe valamilyen módon beleavatkozott, egy vak ablakot mutat. Egy olyan ablakot mutat, ahonnan nem látunk ki sehova és nem látunk át sehova. És még akkor sem látunk át egy másfajta álmot látva, ha ezen az ablakon keresztül a mezőn át egy települést, annak a házait vehetnénk észre. Talán, talán nem baj itt újra megemlíteni René Magritte-et, akiről már többször szó volt az oldalon és az Estiklopédiában. Talán, talán nem szemtelenség a tükör által homályosan kifejezést is használni ennek a képnek kapcsán. Nagyon fontos az, amit összegez egy tájképnél, egy manipulált tájképnél a Bara. A manipuláció alatt azt értem, hogy nem elégszik meg így sem egy egyszerű tájleíró formavilággal, pedig akkor is azt kellene mondani, hogy ez a kép nagyon szép pillanat, hanem odateszi a kézjegyet, odateszi a létállapotának a kézjegyét, a szignóját azzal, hogy szürreálissá változtatja a múltat, a leromboltat jelző formával, az ablakformával, egy zárt formával, amely ma már sehova nem fog nyílni, vagy legalábbis nem az eredeti létállapotának megfelelően fog nyílni ez az ablak, hanem valamit, ami eltörlődött, azt húzza sokszorosan alá. Épp ezért, a személyessége miatt és a „megyvegybaraiság” miatt gondolom, hogy a 13-as lecke épített környezetre jó választás, amit a Bara küldött. És mindezeket, amiket itt elmondtam ezért érzem helyénvalónak, hogy erre a leckére küldte be, merthogy azt sejtem, hogy nagyon is átgondolta, nagyon is súlypontozta a dramaturgiáját a képi üzenetnek, és csak a reményem az, hogy Bara belső útjával, a saját önkép keresésében, ezek a látszólag nevetséges kis házi feladataink segíthetnek. Mindezeket csak azért mondtam el, mert hiszem azt, hogy egyrészt talán a Bara életének is segítenek ezek az állomások és hiszem azt, hogy az ő bizalma felénk, hogy magát és a létállapotait megmutatja nekünk, az pedig ugyanígy gyógyíthat minket is, akik itt nézhetjük mindannyian. Itt attól, hogy én vagy a Zsolt beszélünk a képekről és esetleg a többiek megnézik, ugyanabban a pozícióban vagyunk a Bara szempontjából, mi mindannyian azt láthatjuk, hogy ő mit mesél nekünk és ezt én nagyon fontosnak tartom, hogy ilyen képekkel van köztünk és remélem, hogy folytatni fogja ezt a munkáját. Tehát három disznó. (szőke)
értékelés: