Szakkör | Page 665 | Látszótér

Havazik

Olyan lecke nincs, hogy A tél?

Egy nagyon szép tájképet látunk, azt is mondhatnánk, hogy ez egy képeslap is lehetne. Ez a Hegyinek a külön heppje, hogy ez a keretezés a kereten belül nem szükséges, nem ad hozzá a képhez, imitálása valaminek, ami nincs. Ugyan nagyon vékonyan, de itt van egy fekete keret, ami gyászossá teszi ezt az üzenetet. Ami kompozícióban döntési helyzet lenne az az, hogy akkor most mi érdekel engem jobban? A vízen való tükröződés, vagy pedig a háttérben lévő hegyek. Tehát most valahogy ennek az arányrendszere nem egészen eldöntött. Mind a kettő izgalmas lenne, de akkor egy sokkal határozottabb döntést kéne hozni. Ugyanakkor hát a tél leckére persze elfogadom. Annyit azért hozzáteszek, hogy ezek a leckék is, a tavasz, a nyár, az ősz meg a tél, főképp, hogy ti könyörögtétek ki, hogy legyen tél, mert nekünk nem volt eszünkben telet csinálni, pontosan azért, hogy ne legyen ennyire didaktikus a rendszer, de ha már van, ezeknél is azért egy kis transzpozíciót, egy kis elrugaszkodást azért jó lenne, ha belevinnétek a képbe, hogy mitől Viktóriás ez a kép? Mi közünk a télhez? Tehát a tél nem csak annyi, hogy látunk egy szép tájképet. Neked mi közöd hozzá? Neked. Mert ha neked van ebből egy élményed és azt velem meg tudod értetni, akkor közelebb kerülünk hozzád, másrészt pedig a képeslap történettől tudunk elrugaszkodni. (szőke-hegyi)
értékelés:

Performance

Most már több mint két év elteltével azt hiszem, hogy a Zsolt nevében is mondhatom, hogy nagyon is van értelme azoknak az alkotóknak a munkáit megfigyelni, akik visszatérően akár többször, akár folyamatosan újradolgozzák a házi feladataikat és nem mi miattunk, nem azért, hogy gyűjtsünk kismalackát, nem azért, hogy valamilyenfajta sorrend létrejöjjön közöttünk, hanem nagyon is érezhető az, hogy belső folyamatok, belső érési folyamatok generálódnak. Talán ha így nem érthető, másként azt szeretném mondani, hogy Medvegy Bara első lecke portré arc nélkül képét a Performance-t nem tudta volna elkészíteni akkor, amikor ideérkezett hozzánk. Eltelt egy hosszú folyamatos, belső érlelési folyamat, nagyon mély és nagyon kemény mondatok hangzanak el, ha visszanézitek, vagy visszanézi ő a saját munkáit önmagával kapcsolatban, a világgal való viszonyában, viszonyaiban, hiszen nagyon sokáig egy hálás és hűséges modellen keresztül kommunikált, maga a fotós pedig folyamatosan a háttérbe vonult. Most érzékelhető egy elég erőteljes változás, ahol a nő, a színpadon megjelenő nő, a kitárulkozó nő, az alkotónő, a táncosnő látható, az árnyékjátékkal úgy dolgozik az alkotó, hogy közben beszédes és jól értelmezhető gesztusokat, táncos mozdulatokat, mozgásszínházi mozdulatokat használ. Tudatos az építkezése a kiválasztásnak, az árnyékkeresésnek, mert a talán szauna, vagy öltöző előtérben, vagy folyosó előtérben a függőleges falfelületek, a belső fény oly módon torzítja el az emberi alakot, amely még jobban ezt a kihívó, szinte tangószerű táncmozdulatot erősíti, húzza alá. Természetesen, ha a tangó itt említődik, akkor ebben mindig valamilyen módon ott van az érzékiség, ott a van a női és a férfi habitus, egyértelműen egy nőies és egy kihívó képet látunk. A kép még egy fontos erénye hogy egészen puritán eszközökkel, szinte három soros vers szintjén próbálja mindezt megfogalmazni. Tehát nem látunk fedetlen testfelületeket, nem látunk naturalisztikus jelzéseket a szexusra, viszont a gesztusrendszerrel és a formavilággal egyrészt hozza megint csak a tőle megszokott vibrációt, másrészt pedig nagyon is könnyedén, mint egy akvarellel megfogalmazza ezt a most egy ideje érzékelhető pozitív változást a nőiségben. Három disznó. (szőke)
értékelés:

Egy nyár a paradicsomban
Készül az öcsi paradicsomlé.

Csendélet elemek, a csendélet rendszerei láthatóak itt és érzékelhető az is, hogy a fotós élménnyel közelít mindahhoz a látványrendszerhez amely nyilván ott az adott munkából, a paradicsom passzírozás, paradicsom befőtt vagy nem tudom hogy hívják, püré készítésekor megragadta őt. Az alapvető problémám az, hogy zseniális részlet megfigyeléseket lehet felfedezni, nemcsak az előtérben lévő fémtál fényeivel, formáival, nemcsak a laposabb, a háttérben látható laposabb tálban elhelyezett anyagokkal és az oda beérkező ellenfénnyel dolgozó, munkálkodó kezekkel, hanem a kép jobb fölső sarkában is egy egészen izgalmas tükröződő felületet láthatunk a még egész paradicsomformákon és abból a tükröződésből látható, sejthető, hogy ebben a teremben valahol egy ablak, amelynek a fényei itt megjelennek. A problémám az, hogy egyszerre három zseniális út is jelentkezik ezen a képen és a bőség zavarában maga a fotós az, aki nem dönti el, hogy akár egy képsorozatban, akár külön megfigyelésekkel, a külön megfigyeléseket, a fénytani megfigyeléseket, formai megfigyeléseket, csendéletszerű szellemiséget külön dolgozza fel. Olyan ez, mint egy nagy esküvői étlap, ahol minden egyszerre van összezsúfolva, és egyszerre jelentkeznek. Tehát a problémát abban látom, hogy László azon túl, hogy az élmény erőteljes volt, nem döntötted el, hogy az egyszerű tudósításon túl hogyan tudsz továbblépni. Az örömöt lehet érezni, az alkotás örömét a fényekkel, formákkal, de nem voltál elég határozott, vagy szőrösszívű magaddal, hogy ezekből a kis kincsekből, ezekből a féldrágakövekből melyiket válaszd. Meg kell hoznod tudni azt a döntést, pontosan a magad szempontjából az elbeszélés módod miatt, hogy eljusson a közönséghez az amit üzenni akarsz, hogy prioritást hozz létre. A belógó vörös tál, a félbehagyott kéz, ezek mind igazából nem a ritmikai érzéketlenség miatt, hanem a döntés meghozatalának hiánya miatt jönnek létre. Nagyon jó az irány, csak kellene előtte, mielőtt a gépet elkattintod magadban hozni egy döntést, hogy mi az üzenetem. Egy disznó. (szőke)
értékelés:

A három pont ...
Itt olvasok, eszem, alszok... (Láncreakció Margit képére.)

Mivel a képet a láncreakcióba elfogadjuk, ezért a képnek, most itt nem történik meg az elemzése, hanem a tervezett közös gyöngysor egyik része, ott fogunk vele foglalkozni. (szőke)

Szem

A Barbara visszatért a korábbi munkáinál is már használt tükröződésekkel való folyamatos ritmikai megfigyelésekhez, amelyben nagyon jó geometriai kapcsolódásokat fejleszt. Egyrészt alapvetően uralja a képet a fölső harmadban egy, talán nem lesz furcsa azt mondani, hogy egy Hórusz szemre, az egyiptomi képzőművészetben oly sokat használt formára hasonlító kollázs rendszer. Ez valószínűleg valamilyen lépcsőházi korlát, üvegdarabkák, tükröződések összessége, amely középpontjában, tehát a szemgolyó középpontjában maga a fotós és a fotós varázs szerkezete, a mindezt exponáló fényképezőgép van. Ebből sugárirányban szintén egy játékos tükröztetéssel maga a fényképész lába és a fényképész teste mintegy régi kártyakép, ahol összefordulnak a kártya alsó és felső formái és így folthatásaiban a kép, az absztrakt szemforma és ez a furcsa sugárirányú formamegoldás összekapcsolódik. Tehát a kép valójában kétféle irányban is mesél, kommunikál velünk. Egyrészt a nagyon ötletes és nagyon jó ritmusú absztrakciós játék, amelyben természetesen még mindaz a pulzálás, vibrálás benne van, amely körülbelül két-három hónappal ezelőtt az alkotásokon érezhető volt - itt elsősorban az akkori habitus, az akkori lelkiállapot, amire utalok. Ezt kompozíciós rendben úgy oldja meg az alkotó, hogy a legtöbb információt, a legtöbb izgalmat a kép fölső felületére helyezi el és az alsó harmadban a járólapok barnái, folthatásai pedig könnyedebben vannak kezelve ezáltal fölülről lefelé nyomódik, törekszik a kép egyfolytában dinamikát létrehozva - ha akarjuk, mondhatnánk azt is, hogy bizonytalanságot generálva. És ebben az egészen szénfekete, majdnem hogy részlet nélküli lábformák erőteljesen osztják ezt az amúgy sematikusabb alsó harmadot. Ez az egyik megoldási képlete talán ennek a képnek. A másik pedig, hogy közben gazdag formavilágot, mesélhető, történetszerű formavilágot is használ, nemcsak egyszerűen ritmikai elemeket, a kovácsoltvas ornamentikális díszítéseket, a gipsz stukkókat, a freskó egy részletét, az emberi alak testkódjait, testgesztusait. Itt valószínűleg maga a mozdulat az a fényképezési technikából adódóan az optika előtti kitakarást jelzi, hogy a kabát nekünk a kép jobbalsó szélén ne lógjon be ebbe a kompozíciós rendbe, de amitől ez mégis fontosabbá válik az az érvényesség, hogy maga a gesztus, ha nem ismernénk a Barát, akkor is sejthetően női gesztus, a női habitusra is utal. A két kéz ebből a téli öltözetből, ahogy kivillan egyszerre kihívó és egyszerre egy védekező tartás is. Maga az egész kép olyan, mint a tágra nyílt szemek. Rácsodálkozik a világra, másrészt pedig a Barától megszokott védőfal, védőburkolat ebben a gesztusrendszerben is ott van. Itt vagyok, láthattok, láttatok, látlak benneteket, de azon a határon belül, amit én szabok meg. Nagyon jó alkotás, három citromdisznó.
- Egy személyes megjegyzés – veszi át a szót Zsolt -, hogy egyébként ez a tükörfelület a Mai Manó ház lépcsőfordulójában látható és az Estiklopédiában Mai Manóról többet megtudhattok. (szőke-hegyi)
értékelés:

Találkozásom Szőkével
Nem épített, sőt bontott, de újra felépített, nem saját környezetből való, de kapcsolódás van és személyes emlék.

Nyilvánvaló, hogy ebben van egy humor, ha jól tudom az osztályfőnökünket is Szőkének hívják, meg ahogy én itt olvasom ide is az van írva erre a téglára, s ahogy az emlékezetembe ezt visszaidézem valószínűleg az Ősök Házában készült ez a fotográfia, tehát ebből kifolyólag többszörös kapcsolódás van - mondja Hegyi. Igazándiból értem és ez egy jófajta kapcsolat, ugyanakkor mint tárgyfotó, ettől a humortól el kell egy picit tekinteni. Azt kell hogy mondjam, hogy oké, itt vannak téglák, épített környezet, és ha ebben a formában elindulunk, akkor nyilvánvaló, hogy valami olyasmit akar fölvetni az alkotó, hogy az épített környezet egyik alappillére a tégla. Ugyanakkor ezek meg úgy néznek ki, mint egy emeletes ház, vagy egy nagyvárosból kicsippentett részlet. De ha ezt jól látom, ebben erősítsen meg a Laci, akkor viszont a történet második részének, tehát a második jelentésrétegnek kell erősebbnek és kidolgozottabbnak lennie, hogy ténylegesen azt higgyük, hogy ez egy, mittudomén, felhőkarcoló. És akkor működik a dolog. (szőke-hegyi)

Apróünnep
Javítás, mínusz két képpel.

Ez egy javítás, azt az ötletet adtuk a Mariannak, vagy azt kértük, hogy nézzük meg ezt a képet önmagában. Én igazolva látom azt, amit mondtunk, hogy ez a kép önmagában így megáll és rendben van, és máris működik az a történet, ami ott a másik képnél. És várjuk a Marianntól a továbbiakat. (szőke-hegyi)

Corpus
ma is, mint aznap

Corpus latinul testet jelent, nagyon sokszor útmenti keresztekre, régi keresztekre, azon Krisztus különböző módon megformázott alakjára is szokták azt mondani, hogy út menti corpusok. Itt egy tanulmányt látunk, ahol az ősz hatására elsárgult, összeaszott levélformát figyeli meg az alkotó. Ugyanakkor mint formatanulmány, túl sok mindent tartalmaz a kép. Ennél a makro felvételnél azért ez a műkő párkány felület erőteljesen ott van a háttérben. Amennyiben csak a levélre koncentrálnék, akkor én azt mondom, hogy még szűkítettebb kompozíciót kellene használni, vagy pedig egy olyan felületen elhelyezni ezt a kis levelet (ez megtehető, mert egy parányi tárgyról van szó), ahol a levél mögötti háttérfelület az nem ennyire domináns. Márpedig a zöldes háromszög és a szürkés másik forma a levél fölött határozottan nyomja a levelet, és így nem tud igazából a levél főszereplő lenni, miközben az élesség és minden, és a fények is rendben vannak rajta. Olyan, mintha ez két kép lenne. Nagyon tetszik, és azt mondanám, Csaba, hogy dolgozz ezzel a fajta tanulmány jellegű szemlélettel, de visszaadnám ismétlésre. (szőke)

Láncreakció
Tóth Margit képére.

Az üzenetét értem a képnek, ugyanakkor azt gondolom, hogy Egon Schiele az Egon Schiele, de nem ő adta ezt be leckének, hanem Dénes. Az eddigi munkáid alapján többet várnék el. Tehát nagyon kérlek, hogy ne más képzőművészeti anyagok segítségével próbálj létrehozni egy új lépcsőt önmagadból, hanem ahogyan régebben is tetted, próbálj meg a magad kreativitásából építkezni. Nem fogadom el, várom továbbra is a Dénestől a képeket. (szőke)

vihar előtti?
Ejj, de szükség van rá, hogy néha csak úgy merengjünk csendben.

Az ilyen sziluettes, kontrasztos, kevés képelemmel dolgozó képeknél mindig van egy technikai minimum, aminek meg kell tudnunk felelni. Addig, ameddig egy szubjektív, mondjuk portrénál ez nem kérdés, addig igazándiból ezeknél a képeknél ez mindig is fel fog merülni. Én magát a kompozíciót elfogadom, és még azt is, hogy a csend leckében dolgozik ez az egész, és azt mondom, hogy azt látom, hogy olyan, mint hogyha egy jpg kép nagyon sokszor egymásra lenne mentve. Tehát én nem tudom eldönteni ezt, ebben kérem, hogy Laci segítsen, talán írja le ide a hozzászólásokhoz nekem azt, hogy hogyan is készít ő egy képet, tehát hogy milyen technikai feltételekkel és milyen metódussal, mert lehet, hogy valahol kisiklik ez a vonat. Olyan, mintha valahol el lenne ez technikailag kefélve. De a képpel nekem nincs bajom. Megadom rá a három disznót, de beszéljünk a technikáról, könyörögve, sírva kérem, hogy beszéljünk róla. (szőke-hegyi)
értékelés:

Karácsonyi csendélet
Karácsonyi menü

Abban az esetben – merthogy ez a kép nem jó, minden össze van benne kavarodva, de annyi történetet érzékelek mégiscsak – megadom, Csongor, a három disznót, hogyha ehhez küldesz nekem egy mesét. Egy szöveges mesét a bejglikről, a bóléról, vagy nem tudom mi ez, gyümölcskoktél, vagy a narancs Tropicana dobozról is, mindenről ami itt nem látható. Ha írsz nekem egy egy oldalas mesét, amit én az Estiskola Rádióban be tudok olvasni, azt elküldöd záros határidőn belül, akkor megadom rá a három disznót. Merthogy ez egy történet, de igazából ha fotós szemszögből nézzük, akkor nincs eldöntve, hogy azon túl, hogy a karácsonyi készülődést lefényképezted, miről szól. Az a kategória, hogy csendélet és az is a címe, hogy Karácsonyi csendélet. De ez nem csendélet, nem attól lesz csendélet valami, hogy nincsenek rajta emberek, és ott most csend van, mert éppen bejött a szakács és lefényképezte. Nincs eldöntve, hogy a kép vizuális rendszerében mi a súlypont, miért élmény ez nekem. Azon túl, hogy ezek őrületes sütik, tehát itt ha valami nagyon erős, az az, hogy nézem ezt a képet és el vagyok keseredve, hogy miért nem ülhettem ott, mert mindent fölettem volna, ami oda van rakva. Zsolt a zserbót, én meg itt a pizzát oldalt. Ha küldesz egy történetet és azt én be tudom olvasni az Estiskola Rádióban, akkor megadom a három disznót. De a képpel bajom van. Úgyhogy ismételj is azért. (szőke-hegyi)
értékelés:

Mozgásban a legvégsőkig
Romániai utunk során egy tucat balesettel találkoztunk az autópályán. Állítólag éjszakánként sokszor látni az úton kivilágítatlan fatolvajokat is, mi már csak a hűlt helyüket találtuk.

Én itt a kompozícióról, a világításról és az egyéb dolgokról nem is nagyon szeretnék beszélni. Nyolcas lecke, mozgás kategóriába érkezett ez a lecke, és nyilvánvaló, a leiratból egyértelmű az, hogy itt egy baleseti helyszínt látunk, és ez van tulajdonképpen fotográfiai eszközökkel dramatizálva azáltal, hogy egy hosszabb expozícióval az elsuhanó autók fényeiből egy vízszintes csíkot hoz létre a fotográfus. Én a mozgás leckébe el tudom fogadni, értem is az áttételt, hogy az autó is mozog, az ember is mozog, aztán a kettő találkozik, és ebből létrejön egy ilyen baleseti helyzet. Ugyanakkor azt mondom, hogy ahhoz, hogy ennek a drámája el tudjon indulni, meg kell találni azt a kötődést, hogy nekem ez a szituáció mit jelent. Ezt a kötődést akkor tudom megtalálni, ha ezzel van időm foglalkozni. Nyilvánvalóan rácsodálkozom erre a helyzetre amit a leírat is elmond, hogy úristen, és milyen szörnyű, és ezek tényleg így vannak, csak ezek az érzések ebben a megfogalmazásban nem tudnak túllépni azon, hogy az ember szokványosan szörnyülködik akkor, amikor valami olyan újsághírt vagy híradót lát, ami egy ilyen balesetről szól. Maga a fotográfia azáltal többé válik, hogy nem a naturális balesetet mutatja, mint egy helyszínelő kép, ugyanakkor a személyességét, hogy a Lacinak ez mit jelent, azt nem tudom meg a képből. A leírat segít, de ha a leíratot eltakarom, akkor nem tudom, hogy az ő véleménye micsoda Azon kívül, hogy van egy konvencionális, sztereotip véleményünk erről a történetről, hogy igen, szörnyű hogy elütik az embereket, meg szörnyű hogy ez a fatolvaj életének vége. Hát igen, szörnyű. Erre azt mondom, hogy és még huszonhatmillió más történet is szörnyű, de ahhoz nekünk valami közünknek kell lenni, hogy fotográfiába tudjuk emelni. Ettől még én megadom rá a három disznót azért, mert a mozgás leckére jó. (szőke-hegyi)
értékelés:

kisherceg megszelidítettél, ezért most lerókázlak.

Az ötlet az nagyon jó, hogy a Pista a kamera elhelyezésével, a kamera szubjektív használatával, kamera látószöggel játszik. Ugye itt egyértelműen mindenki számára érthető, meg talán a hozzászólásból is következtethető, ha jól látom ott egy vécélehúzó kandikál ki Pista bal oldali nyakrészénél, és ugye itt egy vécéülőke, ami egy űrközpontnak a tetejét jelzi, az fedi a kompozíciót. Ebből arra lehet következtetni, hogy magában a vécékagylóban helyezte el István a fényképezőgépet. Ez egy gesztuskép, és mint olyan nem nagyon lehet vele vitatkozni. Azt nem nagyon értem, hogy maga ez a raszteresség, ez a homokszemcseszerű lazúr miért van rajta a felületen, mert maga a kép szerintem nem indokolja. Lehet, hogy egy technikai hiányosság, nem tudom. Mint gesztust, el tudom fogadni.
Nekem ezekkel az a problémám – fűzi hozzá Hegyi –, ezekkel a helyzetekkel - akkor én leszek most a rossz rendőr -, hogy amikor elkészülnek, akkor és ott megvan a szavatossági idejük, és aztán le is jár.
Mitől tudunk meg többet az Istvánról? – folytatja Szőke – Mitől tudunk meg arról a Berecz Istvánról többet, aki a korai időszakában amikor az Estiskolára elkezdett járni, ha most rákattintunk és megnézzük a legelső alkotásokat, egy egészen más világot képviselt. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az Istvánnak azok a képei voltak jobbak, hanem olyan, mintha most megpróbálna megfelelni egy adott környezetnek, egy adott közegnek, annak a közegnek, amely manapság, az elmúlt fél évben a képekből leszűrhető. Miközben Berecz Pista Berecz Pista, jó lenne ha ő olyan lenne, amilyen, és esetleg nem a kreativitása miatt, az ötletei miatt a jól alkalmazkodó, jó stílusérzékű ember. Nekem ez a bajom. Úgyhogy ezt áttesszük a szorgalmiba. (szőke-hegyi)

Barátom
Nézd mit mutat! Lentről felfelé könnyedén, rugalmasan, de tartással.

Én kedvelem ezt a képet azért, mert nagyon emberi az a mód, ahogy ezt a beállított talán táncpozíciót - biztos van ennek egy neve, én nem tudok táncolni, tehát én nem tudom ezt megmondani - megmutatja nekünk. Mégpedig az, hogy egy olyan környezetet választ, ami egyébként nem erre a célra szolgál. Tehát nem egy gyönyörű bálterem táncparkettjét látjuk, hanem nyilvánvalóan történt egy felkérés, hogy „Te, Kati, légy szíves mutasd már meg nekem azt a pa-dö-dö lépést, amit a múltkor is csináltál ott a diszkóban”, és akkor ez itt megtörténik. Nekem ez pont a keresetlensége miatt tetszik. Annak nagyon örülök, hogy egy ilyen keresetlen háttérben, egy keresetlen helyzetben mutatkozik ez meg, és nem egy beállított történet, miközben a póz meg az. Ennek a dinamikája az, ami ezt a képet elfogadhatóvá teszi. Ugyanakkor azt mondom, hogy a világítással problémám van, mégpedig az, hogy valószínűleg ez egy vakus felvétel, és attól, hogy nagyjából egyforma fényértéket képvisel a háttér, az előtér, a modell, a kandalló fatartó része, az ablak, az ablakban lévő kis karácsonyfa, ezért az egésznek nincsen plaszticitása. (szőke-hegyi)
értékelés:

Ősz
Csipkebokor és a pákozdi medence

Előtér és a háttér viszonylatával dolgozik itt Csongor, és alapvetően egy klasszikus, útleíráshoz is használható tájképet látunk, amely nagyon szépen egy konszolidált formát, egy konszolidált rendszert közvetít. Ki kell mondani azt, hogy vannak olyan helyzetek, amikor nem biztos, hogy szükséges valaminek avantgardnak, döntött képnek és abszurdnak lenni, hanem egyszerűen a táj szépségét, az őszi fényeket, színeket próbálja Csongor rögzíteni. Nagyon jópofa, ahogy a csipkebogyók itt a közelben látszanak. Talán annyit lehetett volna, egy picit manipulálni, hogy esetleg ez az égbe lógó egy szára a vadrózsának, meg az az elszáradt fa, ezt a kettőt esetleg meg lehetett volna igazítani, és akkor a háttérben lévő hegy-forma és az előtérben lévő növények nagyon szépen illeszkedtek volna. De megvan a két disznó a képre. (szőke)
értékelés: