Szakkör | Page 724 | Látszótér

Torony szélkerékkel
Ezt a képet csak azért, csak nektek, csak most, mert tudom, titkon szeretitek a műfelhős képeimet.:-)
Valójában ez az első olyan kép amely ff tónusaival elégedett vagyok.

Egy nagyon érdekes megfigyelést tehetünk ezzel a képpel, amit szoktunk mondani, a Leonardo Trattatora della Picturával kapcsolatban, mégpedig a légrétegekről, mint fátylakról, a kép strukturális felépítésében, a mélységek érzékeltetésében fontos eszközről. Ennél a képnél ugye látunk egy hátteret és egy előteret; a háttérben egy történetet és az előtérben egy történetet, ami nagyon határozottan ebben a felfogásban értékelhető így is, mintha rétegeket látnánk. A háttérben látunk egy természeti jelenséget, a Nap fényének a beszüremlése a kamerához létrehoz ilyen sávokat és a képhatár felső részének a középpontjából indulnak el ezek a fénypászmák, és ezek a fénypászmák sugárirányban jelentkeznek a képen. Ez egy nagyon határozott háromszögrendszert hoz létre, ha megfigyeljük, még akár egy perspektivikus dolognak is mondhatnánk. Ugyanakkor a képelem, ami a címet is adja, ebben a háromszögrendszerben is perspektivikusan van ábrázolva, de a két rendszer nem kapcsolódik egymáshoz. Létrejött egy ilyen háromszögstruktúra, vagy kompozíciós helyzet a háttérben a nap fény beszüremléseivel, és egy másik a szélkerékkel és a toronnyal. Az egyik, a háttér állapota egy nyugalmat, stabilitást sugárzó állapot, merthogy azt már beszéltük, hogy a talpára állított háromszögek nyugalmat, stabilitást sugároznak, miközben a torony és a szélkerék az egy nagyon éles, hegyes, a kép jobb felső sarkába mutató kompozíciós rendet ad, és ezzel az átlós kompozícióval tulajdonképpen felülírja ezt a nyugalmas háromszögrendszert a háttérben. Itt van egy dinamikai helyzet, ami megjelenik a képen, de a kompozícióban nem jelentkezik a két rendszer összekötése. Tehát ha ezeket a háromszögeket mondjuk berajzolnánk erre a képre, a két háromszögnek nincsen egymáshoz kapcsolódó szára, egymáshoz kapcsolódó kompozíciós értéke. A háttérben lévő háromszög kitart a képből, a felső képkereten kívülről érkezik, ha pedig odaarányítjuk a két háromszög végpontjait, akkor azok a képet megbillentik. Nem azok a tengelyek billentik el, a fekete vasformákat látjuk, hanem ez a belső tartalom, ez a háromszögkompozíciós rend billenti el a képet, és nem húzza vissza a háttér fátyolháromszöge sem az előtérben lévő nagyon drasztikus ikerformát. (szőke)
értékelés:

Coffee and Cigarettes

Jarmusch-nak van egy ilyen filmje, és ez ennek egy nagyon jó továbbgondolása, ill. fotós megoldása; érdemes megnázni ezt, mindenkinek ajánlom, egy félig dokumentumfilm, félig filozófiai gondolatfutam. Talán csak annyit jegyeznék meg, hogy a két szereplő szemét én jobban szeretném ha benne lenne a képben, lehet vágni a fejet, de engem zavar a szem vágása. De azt mondom, hogy ha a Katalint izgatja ez a fajta gondolatiság, vagy láta ezt a filmet, és szeretne ezzel dolgozni, akár a riport leckére lehetne ezt tovább feldolgozni, akár a kávéház életét, akár az egyik szereplő életét. Ez egy jó irány lehet. Riport lecke! (hegyi)
értékelés:

A második őszünkbe kezdünk bele, ha mint iskola nézzük, ez a második őszi szemeszternek is nevezheztő. Ennek is köszönhetően jónéhány frissítésbe, javításba és nem kevés új feladatba fogtunk bele. Néhányat megemlítenék, a teljesség igénye nélkül.

- új videolejátszó (tesztüzemben vagyunk még vele, reméljük mindenkinél működik)
- új hanglejátszó (a rádió rovatban kell majd figyelni)
- szélesebb sablon (700 pixeles képekre lehetőség)
- az estiskola motorjának frissítése, ami elvileg ma este lesz, remélhetően probléma nélkül
- kisebb technikai, működési dolgok javítgatása, finomítása

Mindemellett új fejezeteket is nyitunk hamarosan. Az egyik az a Szorgalmik című fejezet lesz, ami részben a mostani Szakkörben lévő szorgalmik és az Olvasókönyv összevonásából fog létrejönni, de a filozófiája úgymond ennél azért bővebb lesz. Röviden a lényeg az, hogy a Szakkör lesz a házi feladatok, elemzések helye, a Szorgalmi fejezetben pedig az általatok nem házinak beküldött képek, filmek, írások, de akár zenék, hangfelvételek találhatóak majd. Itt ebben a fejezetben majd mi is úgymond szorgalmiból leszünk jelen, ha valami megtetszik és lesz róla mondanivalónk, elemezzük, beszélgetünk róla, de nevéből adódóan mi is csak mint szorgalmi munka végezzük majd ezt.

A másik nagy fejezet az Ősők Háza nevet (és domaint is) fogja viselni. Itt lesz megtalálható minden, ami Taliándörögdhöz, az Ősök Házához, az ottani történelemhez, programokhoz köthető, legyen szó akár írásról, képről vagy filmről. Érdemes lesz benézni azoknak is majd ebbe a fejezetbe, akik a Szőke-féle dörögdi nyári osztályfőnöki órákat látogatták.

Azon is dolgozunk, hogy az Estiklopédiát összevonjuk a Szertárral, vagyis a szertárban található felvételek, beszélgetések vagy illusztrációk az estiklopédia rendszerét színesítsék, bővítsék. Természetesen az eddigi részek, feladatok és helyzetek tovább működnek, tehát a fő csapásvonal a leckék iránya marad, a feladatoké, értékeléseké, a fent leírt dolgok pedig a közösséget hivatottak szolgálni. Sok új leckénk is lesz, hamarosan kerülnek fel a Szakkörbe majd, amint a technikai frissítéseken túl leszünk.

Nem olyan soká el szeretnénk indítani - előbb kísérleti jelleggel - az Estiskola rádióját is. A Tilosos Szőke rádiózik műsor természetesen megy tovább, csak saját stúdióból, ezen felül pedig a ti közreműködésetekre is számítunk, akár zenei összeállítások, akár riportok, interjúk, mesék, elbeszélések formájában.

Itt van tehát az ősz, reméljük mindenki jól töltötte a nyarat, és újult energiákkal tud ismét bekapcsolódni a munkákba itt is, külditek a leckéket, elemzitek egymás munkáit, beszélgettek a fórumban, szóval hajrá mindenkinek, és a fentikekkel kapcsolatban pedig várjuk a hozzászólásokat, véleményeket akár itt is, de talán jobb lenne ezekről a fórumban beszélgetni.

Ágyam (ismétlés)

Anita, ehhez a képhez azért nem fogunk igazából hozzáfűzni sok mindent, mert még egyszer szeretném mondani, hogy ez az a szint, amiért megérte annyit vitatkozni, küzdeni, személyesen is, itt Dörögdön, a fotózásról, a vizualitásról is. Nagyon remélem, hogy nem csak négy hozzászólás lesz ehhez a képhez, számomra azért ez kérdéseket vet föl, hogy mik azok a képek, ahol intenzív a jelenlévőknek a kommunikációja, és mik azok, ahol noha szerintem 100 %-ig szép és jó képekről van szó, mégis furcsa módon nem kapnak érzelmi segítséget az alkotók. Két-három jószándékú hozzászólást kapnak, és aztán eltűnik az estiskola süllyesztőjében a kép. Azt határozottan szeretném mondani, hogy az eddigi munkáid között a kékfestős kép mellett az egyik legjobb alkotás, amit eddig elküldtél, nagyon örülök, hogy el tudtunk jutni erre a szintre. Nagyon furcsa nekem, hogy bár ennyien küldünk be képeket, mégis egy ilyen alkotás nem kommunikációra gerjesztő a többieknek. Holott szerintem büszkeségre ad okot, hogy van egy ilyen képe az estiskolának. És ezt nem azért tartom fontosnak, hogy a többieknek írni kellene ehhez a képhez, hanem azért, mert ezzel az Anitának is, a benne zajló küzdelmeknek, értelmezéseknek is segíthetnénk. És ha mi nem segítünk egymásnak egy szabadidős oldalon, akkor úgy gondolom, hogy nem tehetjük fel a kérdést, hogy a világ, ami összeszorított minket itt az estiskolán, összegyűjtött bennünket ide, ahol a magunk döntései miatt keressük egymás kapcsolatait, az ottani kérdéseket vajon hogyan fogalmazhatnánk meg, ha itt, az oldalon belül nem figyelünk egymásra? A képet három disznósnak értékelem. Ha tehetném, adnék többet is, de így csak annyit mondok, hogy az egyik kedvenc képem. [Szőke] Én adok az én disznóimból egyet hozzá, a Gábornak is adtam. [Hegyi] Én is. [Szőke], azaz öt disznós a kép. (szőke-hegyi)
értékelés: ++

Öröm 2

A Baráról tudjuk, hogy egy nagyon jó és hűséges modellje van a kislánya személyében, és nagyon nagyon jól ábrázol a Bara a kettőjük kapcsolatából mintegy naplószerűen történeteket. Egy kicsit számomra ezeknél a képeknél, már említettük, hogy a világításnál vannak némi-némi továbblépésre ösztönző gondolatok, mert azt én fontosnak tartom a gesztusokat, azoknak a befejezettségét, és fontos az, hogy a gesztusok, az érzelmeknek az arcon megjelenésének mindig van egy csúcspontja, és a fotográfia célja az, hogy ezeket a csúcspontokat megtalálja, és a néző felé koncentráltan közvetítse. Ez Barának többnyire jól sikerül megtalálni, és ez a kép is egy ilyen jól megtalált pont; amikor a két szereplő a két hölgy kapcsolata, barátsága megnyilvánul a képen, a mosoly egy bizalmas helyzet, a kisember a nagy emberre felnéz, majdnemhogy katonai tisztelgésnek felfogható gesztussal, figyel a kislány az anyjára, az anya a lányára, tehát nagyon sokrétű ez a kapcsolat. Egy picit kompozícióban és világításban vannak nekem kérdéseim. A gesztus egyrészt vágódik könyöknél, és az egy kérdés, hogy ez szükségszerű-e. Ha a kettejük kapcsolatára koncentrálok, akkor akár még szűkebbre is vághatom ezt a képet, és csak a két arc kommunikációját hagyni meg; ha viszont fontos a testkommunikáció is, akkor ez a vágás nem indokolt, és ugyanez a helyzet a Bara fejtetőjénél a hajkorona határánál történő vágásra. Ott is lehetne még szűkebbre vágni, és akkor csak az arc gesztusai beszélnek, vagy pedig fontos lenne ezeket az íveket is befejezni. Tehát azzal, hogy milyen közelit vagy plánokat választunk ezzel mindig a nézőt helyezzük egy virtuális színpadon egy jelenethez közelebb vagy távolabb, és az üzenet bensőségességét erősítjük vagy gyengítjük, egészen eltartásban a szemlélő vagy megfigyelő szerepéig. Tehát a vágás azért fontos, mert ez az, ami az üzenetnek az erejét, iráyultságát meghatározza. (szőke)
értékelés:

Macsk
Macsk
Macsk
Macsk

4 képből álló képsort látunk, és érdekes, hogy azóta került feladásra a riport lecke, és a riport leckére azóta érkeztek is már megoldások, amiket majd fogunk is akkor elemezni, de érdemes a lecke beküldőknek elgondolkodni azon, hogy a riportnál nagyon fontos a történet időbeli megjelenítése, és ez ennél a képsornál nagyon erőteljesen látszik. A képsor eredetileg a házi kedvenc kategóriára lett beküldve, de itt most ezt áttesszük a riport kategóriába, mert ez a képsor nem a házikedvencről szól, hanem súlypontosan Diane Arbus képei kapcsán őrületes kritika, őrületes szocio, szarkasztikus, a valóságban gyökerező szürrealizmus fogalmazódik meg benne. Hát ez egyáltalán nem a macskáról szól, hanem a macska minősíti, a macska értékeli egy egészen furcsa kapcsolatot. Ez a riport kategóriájában nagyon pontosan fedi azt, amiről már beszéltünk, hogy mit értünk riport alatt, ugyanakkor egy olyan többletet is ad, hogy az állat-ember kapcsolata elmesélődik, ami miatt riportként nagyon erős a képsor. Itt a macska egy eszköz egy személy életének, attitűdjeinek, jellemének, vagy érzelmi állapotának a bemutatásához. Akár szólhat ez a magányról, akár szólhat ez az időskorról, a szeretetről, a ragaszkodásról, a mankókról, amit az emberek használnak az életükben hogy stabilizálják magukat. Itt látszik, hogy egy már-már fojtogató szeretet jelenik meg, a képsor által, és ez a szeretetéhségről is szól, akkor, amikor ez a főszereplő hölgy ezzel a kis állattal játszik, vagy vele játszva, őt helyzetbe hozva a kapcsolatukat megmutatja. Mind a négy képre szükség van, és a képsor jó ritmusban van elosztva, az első kép egy felvezetése ennek a helyzetnek, a szereplők, az idős hölgy és a macska bemutatása, a második képnél hangsúlyosan, közeliben szerepel a kis állaton kívül a hölgy nyaklánca, keze, tehát itt is a kapcsolat megmarad, nem gyengül, aztán a harmadik képnél akár egy beállítottnak is mondható helyzet van, hogy a hölgy nagyon akarja számunkra megmutatni, hogy ő mennyire ragaszkodik ehhez a kis állathoz, szegény kalimpál itt a lábával, és csak tűri ezt a fojtogató szeretetet, és ez a beállítottság, ahogy a kamera jelenlétére reagál a hölgy nagyon fontos, és a negyedik kép már egy, a nyugalmat sokkal jobban sugárzó helyzet, ott már nem bemutatás történik, hanem a két szereplő közötti valódi kapcsolatot látjuk. Tehát nagyon jó a képsorozat történetisége, és akarva-akaratlanul egy élethelyzetet mutat be az alkotó, ahol az általános felé is el tud mozdulni, azaz nem csak ennek az idős hölgynek a helyzetét, hanem általában idős hölgyek helyzetét, szeretethiányos helyzeteket is be tudja mutatni. Ez három disznós képsor és nagyon köszönjük. (szőke-hegyi)
értékelés:

2008 Földodüsszeia

A fekvő formátumú képről nekem még a Sugarlandi hajtóvadászat is eszembe jut, de persze abszolút hozzza ez a kép a szénabálákkal ezt a sci-fi hangulatot, ahol ezek akár birodalmi lépegetők, akár más űrobjektumok is lehetnek, itt a tájban , és ez egy nagyon jó meglátás is. Talán ha egy picit közelebb ment volna a Béla ezekhez a bálákhoz, de még úgy, hogy maradjon köztük tér, talán jobb ritmust lehetett volna elérni, és kevésbé kellett volna ennyire panorámára komponálni ezt a képet. (hegyi)
értékelés:

Monet
Még 2003-ban a Monet kiállítás idején készült a kép, amit most Berecz Pistának ajánlok szeretettel. A képen nem az én házam és nem az én autóm látható.

Nekem igazából inkább a pop-art, és az USA 60-70-es évei jutnak erről eszembe, de a leiratot is tekintve ez akkor egy popos gesztuskép, ahogyan bár az impresszionizmus és a pointillizmus is szóba került Monet kapcsán, akinek a leghíresebb alkotása a Monet: Manet műterme, azt is mondhatjuk, hogy a popkultúrát nagyon is megelőzte az alkotó, hiszen ez a műve már olyan pop-artos cím, ami arra a híres képre utal, és fejet kell hajtanunk, hiszen Gábor filozófiai rendszere behívja azt a történelmi hátteret, ami ezt a képet, ami itt most egy autó fényezett karosszériáján lévő torzuláson keresztül megmutatja a környező világot. Ezért azon az útvonalon halad, jól és kellő belső humorral, amely a körülöttünk lévő világ személyünkön való átszűrésével értelmezi, véleményt formál, megmutatja ebben a rácsodálkozásban a világot, szemlélteti. Ugyanakkor egy picit megjegyezném, hogy a Gábornak az az alkotása, amelyen családi környezetében, gyermekeivel, akárcsak egy pici lábujjával is megjelenik, és bár fekete-fehér kép, mégis mélyebb és súlyosabb üzenetrendszert tartalmaz a Gerlei Gábor belső világáról, mint az itt lévő, nagyon jó szemmel észrevett és megfigyelt torzulásos játék. Azért mondom ezt, mert látom az ő eddig munkáit, és tudom, hogy mélyebbre is tud ő ennél menni, és ezért noha örülök ennek a képnek, mégis kettő disznóra értékelem. (szőke)
értékelés:

A táncos

Szintén dokumentumképet látunk, aminek a lényege az, hogy egy asszociációt használ az alkotó, egy modern szoborkompozíciót emberi alaknak, egy táncosformának, cirkuszi bohócnak tekint a háttérben lévő zászlókkal együtt. Mint egy revü, olyan. Ilyen értelemben jónak tartom a képet, azért, mert megint az történik az estiskolán, hogy kezdünk kiemelni, rácsodálkozni, meglátni, megérinteni a körülöttünk lévő világot. Igenis ez azt jelenti, hogy bennünk összehasonlítások történnek, értelmezések zajlanak, véleményünk van a különböző körülöttünk ható látványelemekről. Talán annyit mondanék a Katinak, pontosan azért, mert látható itt a munkáiban, gondolok itt a szürke-vörös képre, az abban lévő érzelmi töltésre, hogy a vágy kategória alkalmas arra, hogy azt a benne lévő személyes attitűdöt is elhelyezhesse ebben a munkában. Pontosan az eddigi munkái miatt is mondom ezt, hogy ezen már a Kati túllépett, hogy ránéz a világra és meglát benne valami – tegyük hozzá, hogy az absztrakt, avantgarde alkotás amit itt látunk az egy könnyű préda, hiszen azt egy szobrász művész már elkészítette, és abból könnyű asszociálni olyasmire, amire nyilván az adott építész vagy szobrász is már predesztinálódott. Ő azt már oda megalkotta. Ezért azt a pici kéznyomot hiányolom a képben, ami a Simon Kati előző alkotásaiban már megvolt, tehát azt mondom, ezen lépjünk túl, és mindig tegyük oda a kézjegyünket, menjünk mélyebbre magunkban és úgy tedd oda a Simon Katit. Két disznó, és a vágy kategóriában nyugodtan lehet majd ismételni. (szőke)
értékelés:

Bemutatom kamaszkori szobámat. Sok időt töltöttem interaktív falai között.

Ez a film, ahogy a leirat is közli velünk a gyermekkori szobát mutatja be részben, ami persze nagyon érdekes felvetéseket hoz elő, hogy ez a kis Tasi Laci annó a Windows asztalát, vagy az operációs rendszernek a felületeit tette a szobájának a fő motívumává, és ez bemutatkozásnak egy nagyon jó helyzet, bár visszautal időben is a gyerekkorhoz, tehát lehet, hogy ez a megoldás érvényes lehetne a gyermekkor leckére is - de azért jó bemutatkozás is. Ugyanakkor a filmnek az egyik hiányosságának tartom, hogy ezek a felületek megkívánnák az interakciót, valamilyen beavatkozást, manipulációt, tehát ha már van ez a dolog, akkor ezeket egyrészt mozgásba lehetne hozni, másrészt az alkotónak a viszonyát, viszonyulását ehhez a történethez nem biztos, hogy megismerjük. El is kezdődik ez a beavatkozás a kis egér kurzorral, de hogy mire kattint, hogy utána mi történik, az már nem világos, nem nyit újabb irányt. Azt, hogy ő ebben a világban esetleg a mai napig benne tud maradni, vagy már egy kritikai szemlélete van ezzel a dologgal szemben, tehát azt, hogy ő ehhez a gyermekkori szobabelsőhöz milyen módon viszonyul, az a filmből nem derül ki. Márpedig ez egy fontos dolog lenne, mert nagyon erős a képi üzenet, nagyon szürreális ez a világ, amit ő itt bemutat, hogy belekerülünk tulajdonképpen a Mátrixba, a rendszerbe, de ez csak az üzenet egyik fele, és minden ilyen történetnél az alkotó személyes, érzelmi kötődése, kapcsolata, ami lehet bármilyen irányú, hiszen az nekünk mindegy, nem mi határozzuk meg, de az biztos, hogy létezik, csak itt mintha erről hallgatna az alkotó, mintha nem akarná megosztani velünk ezt az érzelmi vonalat. Úgyhogy én azt mondom, hogy az első leckére ez egy elfogadható megoldás, de azért várnánk ezt a megközelítést, amit egyébként a Lacinak az előző képénél nagyon is láthattunk. Tehát ha ott egy ilyen koncentrált megfogalmazást tudott tenni, és ilyen filozófiai üzenetet tudott számunkra megmutatni, és nem csak a verbális üzenetben, akkor ennél a munkánál ez éppúgy számonkérendő, hiszen ezek a leckék ezekről a személyes kapcsolódásokról szólnak. Én három disznót javaslok erre a munkára. (szőke-hegyi) értékelés:

Ó-Massán
Béláim fotózkodjunk :)

Nagyon szeretjük ezt a képet, a perspektívával való játék-megfigyelés mellett ezek az acélgolyók és a felületükben jelentkezett albumszerű fotós emlékkép annak ellenére, hogy nem erről szól, nagyon is idézik Huszárik Zoltán Szindbád című filmjét, ahol ilyenfajta vizuális víziók, emléknyomok tárháza van jelen, véleményem szerint a háború utáni magyarországi filmkészítés egyik legfontosabb alkotása a Szindbád. Nagyon közvetít egy ilyenfajta érzést, és ez jó, ettől ilyen karácsonyibb, anzixszerűbb ezek a gömböckék, és miközben egy erőteljes perspektivikus hatás van jelen, másrészt a gömbökben ezek a képek a képet készítő alkotóról jól és játékosan vannak megfigyelve, ezt is a dokumentumkategóriában használnám én, ha megtehetném, mert a világ különböző jelenségeire, tárgyi és formai világára és az azokon keresztüli rezonanciákra figyel a fotós. Körbenéz a környezetében és megfigyeli, hogy mennyire variábilis és izgalmas, mesei, körülöttünk az élet, és ezt nem fikcióval hozza létre. Tehát ez tulajdonképpen egy megtekintő szemlélet. (szőke)
értékelés:

Tánc

Nagyon szeretjük ezt a képet, amin az alkotó egy viszonylag egyszerű eszközzel, a kamera és a test közös elforgatásával hoz létre mozgásélményt, ami által a háttér, ez a szőnyegminta elfordul a tengely körül. És ez a szőnyeg háttér az, ami hangsúlyt kap, hiszen az élesség is ott a legerősebb, és a ruha ezekkel a kis nyuszifülekkel, amit a forgás emelt így fel, a személyességet erősíti. Itt megintcsak szeretnék visszautalni a plakátművészetre, hogy az acélszürke és a vörös kapcsolata az, ami elsősorban a 20-as évekbeli plakátművészetben csúcsosodik ki, folyamatosan dinamizálást és vibrációt kvázi figyelemfelkeltést hoz létre. Mivel színvilágában csak ezt a színpárt láthatjuk, színeiben ez a bizonyos extatikus, érzéki, de feszültebb hangulatvilág van jelen tónusaiban. Formavilágában is ez a figyelő nyuszi, ami akárha hunyorítva nézzük, mintha egy színházi emberforma is lehetne, ez jól illeszkedik, és azt is jónak tartom, hogy forgással, mozgással dolgozik a Katalin. Tehát ez egy háromdisznós kép a vágy kategóriában, mert igenis ott van benne az érzékiség, a szexualitás. (szőke)
értékelés:

Becsuhéztam (javitás)

Sokkal jobb lett a kép, amit Anita alkotott és véleményünk szerint megérte változtatni, a kép alsó sarkán a felkar felülete egy picit a képet billenti, mivel túl sok rajta arányaiban a fény. Ezen többféleképpen lehet változtatni, részben az exponálásnál, mondjuk a fény útjába betakarni, nem túl közel a vállhoz, hogy ne legyen éles az árnyék határvonala, vagy utólag laborban, photoshoppal, de ez már nüansznyi világítási kérdés, a photoshopban pedig a többiek akár tudnak neked segíteni, hogy kell ezt megoldani. Ettől még ez a kép egy három disznós kép, és nagyon örülünk annak, hogy Anita foglalkozik ezzel a kérdéssel, hogy ha egy képénél valami észrevételt teszünk, akkor kipróbálja, megnézi magának, mi lenne, ha másképp közelítene egy megoldáshoz. (szőke-hegyi)
értékelés:

Ez is csak egy naplemente

Ha jól emlékszem, akkor ez az Erika képére született válasz valamilyen szinten, és hát itt a Ferinek a technikai bravúrját látjuk; hogy halszemoptikával vagy fotoshoppal csinálta tulajdonképpen mindegy. Egy nagyon jó kompozíciót látunk, és itt a naplemente csak színben felfogható, és át is alakul egy formai játékká, mert a főszereplő itt a villanyoszlop és az ő drótjai, ami egy nagyon szép ívet és szépen dinamizálja ezt az egyébként csak színjátéknak felfogható történetet. (hegyi)
értékelés:

Viszem már!

Én akár ezt a képet a mozgás leckében is el tudtam volna képzelni, úgy sejtem, hogy itt folyamatos mozgásban vagyunk, mint egy riportfotónál vagy sportfotónál, ugye itt nagy sebességgel halad a modell valamilyen illóolajos tégellyel vagy kávéscsészével, nem tudom mivel, és talán egy konyhában, talán belső térben, és a húzott hátterekből, az elmosódott formákból arra lehet következtetni, hogy majdnem tengely körüli forgást végzett az alkotó a géppel a kezében. És ez nagyon jót tesz a képnek, ez a tengely körüli elfordulás, ez nagyjából hasonló ritmusban történik, mint a modell mozgás közbeni sebessége, s ettől a modell leválik a háttérről, és kiemelődik belőle, ez ad a képnek egy ilyen egészen jó, két felületes, sík-osztást, térbeli viszonylatban. Leválik a modell, manifesztálódik a háttér, ezáltal a modell hangsúlyt kap. Ha ez elfogadható, akkor annyit kellett volna igazítani, vagy ismételve ezeket a helyzeteket megfigyelni, játszani velük, hogy nagyon szép az a kis hajcsat hátrahúz a koponya tetején, és fényben díszíti a haj fényeit - amelyet itt jelen pillanatban a fényképész levág. Az a fej, koponya és a nőiség jelzései a fejen sérült módon jelentkeznek a fejen, mert a hirtelen mozgás, a spontán módon exponálás miatt, a riportszerű helyzetben a fényképész nem tudott korrigálni, a géppel, és a fej vágva van. A döntés itt az, hogy vagy itt ez számunkra nem fontos, és nagyobb a felső vágás, vagy pont azért, mert így az óvó mozdulatok, a hát, a vállak, a fejtartás, ahogy egy picit előre meghajol, tehát viszi a forgást itt ezen az állóképen, hogy ezt mutatom, tehát tágabbra komponálom a képet; vagy pedig a kis illóolajos tégely és a kéz mozdulatai és az arc, a díszített ruha, a csukló környékén, erre koncentrálok, erre a fekete hullámritmusra, amelyből a kezek mint egy pantomimes helyzet nyúlnak ki, és szűkebbre veszem. Szerintem az lett volna a jó megoldás, ha tágabbra hagyjuk a képet. (szőke-hegyi)
értékelés: