Szakkör | Page 838 | Látszótér

Karácsony

Mesélj nekem angyalokat,
pöttyös labdát, hintalovat,
kisautót, mindjárt négyet,
ceruzákat, csupa kéket!

Hóesést, meg jégvirágot,
napsütötte szép világot,
csillagszórós fenyőfákat,
napelemes Jézuskákat!

Nem tudjuk értékelni. (szőke-hegyi)

Paradog
Ez itten egy magyar vizsla. 3268 éves. Azért néz így ki. Szegényt kikezdte az idő, meg az atmoszféra, merthogy még mindig nem szokott hozzá. "Kolbászorrú Hadvezér Rosta Sándor" (ezt a nevet kapta) NEM a Földről való. Ő 1 parakutya. Látta a piramisok építését, Jézus születését és ott volt Rákosi elvtárs 43-ik születésnapján a komlói Fekete Gyémánt Étteremben. Azért gondolom, hogy nem a Földről való, mert valami teljesen ismeretlen nyelven beszél, amit senki sem ért. Eztet megmondta Lőrincze professzor úr is.

Nem tudjuk értelmezni ezt a képet. Az önmagáért valóságában nincs kapaszkodó, nincs kohézió. A szöveg ahogy látjuk, szinte szokásos csapongó forma, irodalmi értékét nem tisztünk megítélni. Arra ösztökélnénk, hogy próbálj a képekkel foglalkozni, mert volna értelme, hogy azt, amit most ezekkel az üzenetekkel akarsz közölni, képek által mondd el nekünk. (szőke)

Én személy szerint azt kérném, hogy lehessek egy darab templomtorony. Mer ottan van kérem szépen harang, meg kereszt vagy szélrózsa - attól függően, hogy milyen templom az éppen -, meg toronyóra (ahol idő van, az meg ugye pénz), meg még mindenki azt fényképezi, mint Alain Delont. Tulajdonképpen nem is templomtorony szeretnék lenni, hanem inkább Alain Delon.

Itt megint arról van szó, hogy a verbális humor, a szöveg elválik a képtől, a képi üzenet sokkal gyengébb, mint lehetne. Ráadásul a szöveg kontextusa, egysége egy igen erősen szubjektív értelmezésben működik csak, nem hagy teret a befogadónak, magyarán ez az asszociációs lánc csak neked működik, ami Delont a toronyórával összeköti. A képnek önállóan meg kell állnia. Ez a kép önmagában értékelhetetlen. (szőke)

Idő
Az Idő. "Az idő soha, soha meg nem áll" - mondta ezt Vjacseszlav Tyihonov barátom, akivel együtt voltunk Szocsiban egy Munkás-Zenész Találkozón. Ő Munkást szívott, én Symphoniát. Mindamellett az idő pénz, hát többek között ezért a legjobb barátom az Idő.

A kép izgalmasnak ígérkezik, itt is azt a precizitást, figyelmet kérem számon, hogy a kompozícióra figyelj, mert itt az órát vágod esetlegesen. A perspektíva megválasztása jobban fogadható lenne, ha a kamera szögét úgy választod meg, hogy az órák érzékletesebben legyenek láthatóak, a fehérek, kékek játéka, a körformák is egységes kompozíciót mutassanak, kevesebb esetlegességgel. Furcsa, szürrealisztikus játékot lehetne ebből kihozni. Feltételezhető, hogy volt időd beállítani ezt a kompozíciót, de ha ez így van, akkor érdemes mondjuk olyan dolgokra is figyelni, mint az élesség, a bemozdulás, mert ez sokat hozzáadna a képhez, de most így ez is az esetlegességet erősíti. Ha ez a hely megvan még, érdemes lenne még dolgozni ezzel a szinte pop artos helyzettel, mert most a félbevágott óra, az ívek metszése nem segíti elő azt a fajta húzást, amit egyébként a beállítás ad. Most a számok és idők helyzete elmorzsolódik, nagy egészében nem tud átlépni a szürreálisba, mert pontatlanok a formai megfigyelések. Az alsó óra nem tesz hozzá, se benn, se kinn nincs most. (szőke)
értékelés:

Tőzsdecápák
Ezen a képen éppen megpróbálok "kikerülni" néhány igen veszélyes tőzsdecápát, akik még a Nagy Gazdasági Világválság idején vetették magukat az óceánba New Jersey-nél és szerencsétlenségemre éppen 2006-ban értek partot Dél-Angliában, éppen akkor, amikor homárra vadásztam, mert szerettem volna bebizonyítani Bede Róbertnek, hogy a homár nem egy habostorta. Lehetne a kép címe akkor is...

Ha Badár ezt látná, ezt a képet, akkor valószínűleg egy hosszú szöveget tudna ehhez csatolni, amely Burgesz mellett az Európa Kempingben zajlott, és ott esetleg még női nevek és különböző medúzák is feltűnnének, emlékképek a nyárból. Ezt a feladatkört, mármint az albumból kiragadott emlékképét ez a kép valamilyen módon teljesíti, de mégis azt mondanám, hogy érdemes lenne ebben az albumban körbenézned és megfigyelni, hogy mitől tudod ugyanezt az élményt még személyesebb naplóüzenetben elküldeni. Csak ezért nem tudunk disznót adni, mert várjuk, hogy még őszintébbek, még személyesebbek legyenek az üzeneteid. (szőke)

Dorchester

A fotó, a grafika és a mese kapcsolódását látjuk itt, mint egy forgatókönyvi vázlatot, mint egy tervrajz maradékot, egy helyzetről, szituációról. Nagyon szimpatikusnak tűnik, de ha az üzenetek személyesek, szubjektívek, akkor ennek a képnek nagyon jót tenne, hogy vedd a bátorságot, fogj egy tintaceruzát és a saját kézírásoddal, saját jelenléteddel csináld meg, mert itt a precíz, gép által szerkesztett munka miatt lusta megoldást látunk, az üzenet többet érdemel. (szőke)
értékelés:

Intro
Ott vagyok a képen én is; asztráltestek utcabálja a celluloidon + mellé néhány vidám gondolat. Enjoy.

Ez a fajta módszer is a szentendrei festészetből, a kollázsból, Bálint Endre, de más alkotók munkáiból is ismerősnek tűnik, egy kevert technika látható, egy vizuális üzenet és egy vers, ami megerősíteni látszik a képen érzékelhető utcaképet. A szövegrész hasonlóan döntött a képhez, de a két dőlésszög nem egyforma. A képpel az a gondom, hogy két alkotást látunk, ez a két kép van egymásba olvasztva. Feltételezem, hogy egy érzelmi üzenetet is kellene érzékelnünk az alkotóval kapcsolatban, azt, hogy benne is ez a kettősség dolgozik, a jobb és a bal oldal küzdelme, nevezhetjük lágyságnak és logikána, nőnek és férfinak, mégis azt mondanám, hogy mivel itt mi egyszerű dolgokat próbálunk érzelmezni, mert egyszerű emberek vagyunk, ezek szerint a szabályok szerint nem tudom megkerülni, hogy ez egy keretbe foglalt információ. Így ez a kettőssék nem együtt jelentkezik a kereten belül, hanem széttöri egymást. Nagyon nehéz módszer, amivel az alkotó játszik, de a ritmikák összezavarják egymást. (szőke)
értékelés:

Szétszedem és összerakom

Meg nem tudom mondani, hogy mitől szomorú ez a kép, de nem vagyok tőle nagyon vidám... keresem hozzá a kulcsot. A kockák összerakása, ez a mozaikrendszer a Dokumenta kiállításokon a hetvenes években nagyon örömmel használt játék volt, mintha valami furcsa lencsén nézne át az ember. Ennek ellenére van konkrét üzenete is a képnek, egy női személy egy kabátban nem egy oldott formában, hanem vigyázállásban, fegyelmezetten, szinte kiterítve, mintegy séma itt van előttünk, és érdekes, hogy ehhez a mozgássorhoz képest csak egyetlen egy kockán jelenik meg a távolban a férfi szimbóluma, üzenete. Talán ez lehet az egyik ok, hogy a kép melankóliát, szomorúságot mutat. Ehhez nyilvánvalóan ezek a fehér foltszínek, a hiányok, a kietlen táj, a kabát barnái is hozzá tartoznak és ha nem feltételeznénk, nem látnánk a háttér fehérjét, talán kevésbé lenne meglepő és félelmetes a kép, de ezek a fehérek is ezt az obeliszk formát erősítik. Nem érzem vidám képnek, de jónak tartom. (szőke)
értékelés:

nem Csaba vágya

Ez a kompozíció az Estiskolán már látott eszközökkel dolgozik, úgynevezett bemozdulásos fotót látunk, ahol a fotós kéri a modellt, hogy a hosszú expozíció alatt mozgást hajtson végre, és mivel az expozíció hosszabb, mint a mozgás egy-egy fázisa, három fázis törlődik egybe. A fotós megfigyelései alapján ez pontosan a mozgásról, a mozgás emléknyomáról szól, másrészt ad egy festői elrajzolt, szinte álomszerű illúziót. Azt mondanám, hogy mivel figurális kompozícióról van szó, ahol az anatómiai arányok felfedezhetőek, ezért ebben a ritmikában érdemes lett volna arra odafigyelni, hogy a modell bal térdének íve és a jobb lábfejének a fége ne metsződjön a képen. Ha jól érzem, itt egy kéz kapcsolódik érzelmi módon a bőrfelülettel, ez egy fontos üzenet a képnek, meg kéne tisztelnünk annyival a női test szépségét, hogy nem csonkoljuk indokolatlanul a térdet, lábat. Arra következtetek, hogy gyors reagálású fotót látunk, látszólag ez egy könnyed munkastílus, de ilyenkor is szükséges az előkoncentráció, a történet fejben való lemodellezése, így kerülheti el a fotós azt, hogy ez a csonkolás megtörténjen. Az irány szép, több alázat szükséges, hogy ez a hosszú expós fikciós üzenet pontos legyen. Még egy megjegyzés, hogy ebben a festői hangulatú világban ügyelni kell a világításra is, hogy a lámpa ne rajzoljon csúnya, éles kontúrú árnyékokat. (szőke)
értékelés:

Ő sosem szól vissza
...ha szomorú vagyok, csak ránézek, és mosolygok tőle.

Üzenetével, kompozíciójával egyetértek, nagyon érdekes az árnyékokkal és a háttérrel való játék, ami kiemeli a tárgyon keresztül a színeket. Mégis azt mondom, hogy valamilyen módon a szürkéskékek sötétjein kellene több részlet. A kamera mögül picit reflexelni kellett volna, hogy ennek a formának a térbelisége jobban kifejeződjön. És hát Boglárka, ott a héttér a jobb felső sarokban bizony ki is van lukadva. (szőke)
értékelés:

Ősz

Nagyon szimpatikus, speciálisan értelmezett tájképfotót látunk, nagyon izgalmasak az előtérben a makro értékhatáron belüli csillanások, és nagyon izgalmasak az élességek is, amelyek megjelennek ezen a mezei virágszálon, jó ritmusban érzékelhetők a tűszerű szőrök, de mégis azt mondanám, hogy ezek a képek azért igényelnek valami fotós trükköt a természeten kívül. A természet is nagyon sokat segít, de mondok egy javaslatot, hogy miért kérdéses számomra a kép bal alsó felén látható szinte háromszögszerű sötétbarna. Ez azonos tónusú a bogáncs belsejében lévő felülettel, amiben részleteket nem is lehet felfedezni, olyannyira azonos ez a két tónus, hogy egy térbe helyezi a hátrébb lévő talajon lévő sötéteket az előtérben lévő sötét folttal, ezáltal az a térbeli játék, amit az élességgel és a tűhegyekkel létrehozott, megzavarja a térérzetet. Az a javaslatom, hogy valami parányi tükörrel vagy reflexanyaggal egy picit reflexelni kellett volna erre a bogáncsra, hogy mégiscsak érezzük ennek a növénynek a térbeli hengerformáját. Így most olyan, mintha egy nagy késsel bele lenne vágva a bogáncsba, pedig ez nem valószínű. A belseje így lyukként érzékelhető, azért is, mert ez a tónus megtalálható a síkra redukált bal oldallal. (szőke)
értékelés:

Pityu
Jelenleg nincs háziállatom, így a Pedellus leckéjére csak egy régi, ámde számomra annál kedvesebb képet tudok küldeni. Pityu, a papagáj közel 8 évig élt velünk családtagként. Számítógépfüggő volt. Leginkább a monitor tetejének kellemes melegében szeretett szunyókálni, de a billentyűzetet sem vetette meg, és igencsak meg tudott sértődni, ha én számára érthetetlen módon gépelésre akartam azt használni.

Pityu egy nagyon érdekes, informatikával foglalkozó, a pannon csiga és valami festékbe esett állat keveréke, amelynél ritmikában a klaviatúra billentyűzete, a sötét háttér és a papagáj színe jó kapcsolódásban látható. Ugyanakkor az a szép, szinte spirális összetekeredés, amely látható, nem tud érvényesülni, mert túl szűkre van vágva a kép jobb oldali része, olyannyira, hogy talán a papagájnak a tollába is belevágtunk. Ha a kép még nyújtottabb formátumú, akkor a madár kapna egy még erősebb ritmizálást, vagy talán a bal oldali feketékből egy részt metszeni is lehetne, ezt így most nehéz meghatározni. Azt is feltételezem, hogy ebbe számítógéppel is belenyúltál, úgyhogy a súlypontokkal lehet majd játszani tovább. (szőke)
értékelés:

Zsupsz!
Ez is egy izraeli képem...

Nagyon fontos, hogy gyors expozíciókkal dolgozva Renátó nem adja fel és próbál megközelítéseket végezni, ugyanakkor valami hasonlóról kell itt is beszélnem, mint az előző leckénél, hogy nagyon izgalmas az emberi alak lendülete, szárnyalása, a pillanat kimerevített megfigyelése, és itt is értem, hogy a platánfára emlékeztető fa, amiről az ugrás történik, az ott van a képen, de ha a kép ritmikáját figyelem meg, attól függetlenül, hogy nyilván nehéz egy ugró embert lefényképezni, de hát az alkotó választotta ezt a feladatot, nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt, hogy a képen folthatások együtteséből érzékelünk egy sík felületre redukált teret. Márpedig, ha nem platánfát, nem eget és szárnyaló embert nézünk, hanem a folthatásokat, akkor azt lehet látni, hogy a szárnyaló ember foltkomplexuma elveszik a mögötte lévő háttér hasonló tónusaiban, ugyanakkor az ég fehérjének foltjai és az előtérben lévő fatörzsek foltjai ritmikában összekeverednek, ennél fogva a kép fontos témáját, a repülő emberi alakot gyengítik, miközben a fa éggel való kapcsolatának szép ritmikája is pontatlanul van kimetszve. A fehérek szerepe az kellene, hogy legyen, hogy kiemelik a sötét formákat, de itt a sötét formák össze vannak keveredve, és így a fehér sem segít, hanem összezavar. Tehát a szép emberi mozdulat, a táncos figura elveszik és külön életet él a kép többi részétől. Tudnám javasolni, hogy ehhez a feladathoz tanulmányozzuk a táncfotókat. Ezek nagyon nehéz témaválasztások, amiket most csinálsz, aminek nagyon örülünk, és javasoljuk, hogy foglalkozz vele tovább. (szőke)
értékelés:

Ez az én vágyam...
Hát ez az én vágyam. Rally versenyző lenni... Sokféleképpen meg tudtam volna ezt a dolgot fogalmazni... csajt nem raktam volna fel mert az már az én dolgom... De ez teljesen publikus és ez érint meg engem leginkább.

A képhez tartozik szöveg is, de mi alapvetően képeket próbálunk elemezni, és azt, hogy a kép eléri-e azt a szintet, ami a vágy kategóriában fel lett adva, azt most nem minősítenénk. A képen részben a porfelhő miatt, részben a demerungos ég miatt egy szürkés árnyalat van jelen, egy autót látunk kicsit elemelkedni a földről. A porfelhő, vagy kipufogó gáz foltrendszere éppúgy metszve van, mint ahogy azt már más, figurális esetben is láthattuk az estiskolán és jeleztük, hogy nem jóleső az, ha egységes részeket ad hoc módon, mert a kamera annyit látott belőle, csonkolunk. Megítélésünk szerint ez a kép ezzel a porfelhővel, ezzel a szürkés folttal együtt lenne egységes, és a kép bal oldalán látható nagy üres tér, amerre ez a mozgásban lévő szerkezet halad, ez ugyan mutatja ezt az irányt, de csak abban az esetben nevezhetjük elfogadhatónak ezt az irányt mutató ürességet, ha az autó mögötti porfelhő nem lenne csonkolva. Ugyanis az autó és a hozzá kapcsolódó porfelhő egységet képez. El tudjuk fogadni, hogy ez a vágás azért ilyen, mert nagyon gyors sebességnél próbált az alkotó exponálni, és ezzel egy nagyon nehéz feladat elé állította magát, ami dícsérendő, de mintha a fotós túl gyorsan exponált volna és nem várta volna meg, hogy az autó a fotós által kijelölt képmezőben elfoglalja a helyét. Ilyen értelemben ez inkább tekinthető sajtófotónak, de egy sajtófotónál, sportfotónál is elvárás, hogy a kompozíció rendben legyen (már csak azért is, mert ha mondjuk egy képszerkesztő választ egy eseményről egy fotót közlésre, azt fogja választani, ami ezt a feltételt is teljesíti). Ebben már a hatvanas-hetvenes években is igen kiemelkedő teljesítményt nyújtottak fotográfusok, ha megnézzük, kik fotóztak akkoriban sajtó vagy sport fotókat, egészen nagy nevekkel is találkozhatunk. Talán ez nem véletlen, mert ezt is ugyanolyan fontosnak kell tekinteni, mint hogyha bármi más témakörben fotózunk. Ha ez érthető, akkor az is világos, hogy miért mondjuk azt, hogy ez a kép egy citromdisznós, miközben maga a vállalás nagyon is értékelendő.
Ha mégis figyelembe veszem azt, ami a képaláírásban szerepel, akkor ott van egy fiatalos viccelődést vélek fölfedezni, főleg annál a kifejezésnél, hogy csajt nem raktam volna fel, mert az már az én dolgom. Ha az estiskolán személyes történeteket keresünk, és amennyire tőlünk telik, próbálunk őszinték lenni, akkor talán ez a fotó pontosan akkor lenne érdekes, hogyha ezt a fel nem dolgozott témakört is ideraknánk, tehát a női princípium, és a férfiasság megtestesítője, a sebesen rohanó autó mint erő, milyen kapcsolatrendszerben van, és hogy komponálható bele egy ilyen üzenetbe. Talán úgy, hogy a női személy nem feltétlenül az autóban, hanem az optikához közelebb eső felületen, a makro, vagy közeli térben helyezkedik el, akár arccal, akár dekomponáltan - és úgy az a tér, ami felé feltételezhetően az autó halad, vizuális szempontból elkezdhetne működni.(szőke)
értékelés: