Hát, én nem tudom, hogy kik ők, biztos fontos szereplők, és ha az ember elmélyed ebben a kultúrkörben, akkor biztos fejből mondja, hogy ezek kik, nagyjából hasonlatosnak érzem ezt a fajta szcénát, mint a stand up-osokét, nagyon remélem, hogy nem fog elmenni az egész abba az irányba, de várjuk ki a végét. A helyzet nagyjából értékelhető, van egy színpadi terünk, van egy előadói terünk, ahol szövegeket mondanak, majd a végén meghajolnak. A dolog megvan, csak valahogy nincsen lelke az egésznek. Azért mondom ezt így Ágnes, mert valahogy olyan érzésem van a riportjaid egy részénél, mintha valami feladatot megoldani próbálnál, de magadat kihagyod, ebből az egészből kivonod. Azt gondolom, hogy ez azért nem biztos, hogy jó, mert el kell gondolkodni azon, hogy itt van pl. ez a képsor, kapunk 4 képet, de ebből a négy képből én nem látom, hogy ők most egy kultúrházban vannak, vagy milyen szituáció ez, és azt sem nagyon értem, hogy ez milyen érzelmi helyzetben van jelen. Valamilyen közömnek ehhez nekem lenni kell. Ezt úgy tudom megoldani, hogy változtatom a plánokat, változtatom a nézőpontomat, közelebb – távolabb megyek, játszom ezzel az egésszel, és a végén ebből, mint egy ilyen tánc, kijön majd valami, kimozogjuk ezt az egészet, de most nem érzem ezt, hogy kiválasztottál volna két személyt, vagyis kiválasztottad őket, de nem értem, hogy miért pont őket. Megállsz egy bizonyos szintnél, és nem megyünk tovább. Nyilvánvaló, hogy az adott hely adottságait is figyelembe kell venni, hogy mennyire lehetett volna ebből talán jobban kijönni, de azt gondolom, hogy ha az ember fotózik, akkor próbálja meg kihozni a legtöbbet, ami kihozható. Most ezt ennél a képsornál nem érzem. És hol a közönség? Vagy ők most itt kik előtt hajolnak meg? Azt írod, hogy ez a Sziget Fesztiválon van, de ebből meg nem kapok semmit. (hegyi)
értékelés:

Nem azt mondom, hogy ezzel én annyira ki vagyok békülve, mert ez az ökörködésnek az a szintje, ami nekem nem annyira fontos, tehát én biztosan nem vettem volna elő a fényképezőgépemet egyik képnél sem, kivéve az utolsót. Ha ebből a képsorból van olyan kép, amivel érdemes foglalkozni, akkor az az utolsó, az összes többi nekem felejthető, és csak a pillanatról szól. Mint képsor sem tudok vele mit kezdeni, nincs íve a dolognak. Felejtsük el, hogy ez ünnep, felejtsük el, hogy ez Sziget, ezeket vegyük úgy, hogy én most kidobtam a kukába, és maradjon az utolsó kép. Ugyanis az utolsó kép zseniális. Ez a két figura akár egy filmből is ideugorhatott volna, miközben az egésznek megvan az a valóságtartalma, ami miatt tudjuk azt, hogy ez egy póz, és ez egy helyzet, amibe beálltunk mi ide, de mégis az egész egy nagyon szerethető kettős portré, a szigorúan ellenőrzött vonatok befutottak a Hajógyári Szigetre. Szóval, én ezt egy nagyon jó képnek gondolom, miközben erre most egy csillagot sem fogok adni, azért, mert nem tudok vele mit kezdeni így, mint képsor, az utolsó képre meg adok hármat, úgyhogy ez most a 0 és a 3 együttese.
   Jó lenne, ha Ágnes elkezdené komolyabban venni a fotografálást, és csinálná, engem nem érdekel, hogy mennyi munkája van, az sem érdekel, hogy milyen magánéleti helyzet van, vett egy jó fényképezőgépet, és a rendszertelenség az oka, hogy várakozunk, hogy egy nagyobb áttörés történjen. Annyira ritkásan jönnek a munkák, annyira kapkodva, ide-oda belekapva készülnek a dolgok, hogy eljutottunk odáig, hogy véletlenszerű az, hogy valami megtörténik-e a képen, vagy nem. Bocsánat, ha túl keménynek tűnik ez a pár szó, de azt gondolom, hogy egyszer csak valaki el kell, hogy mondja Ágnesnek azt, hogy kapja össze magát, és úgy látom, mintha ezt a társaság többi tagja nem tenné meg. Kicsit megy a nyalom a hangod, én meg a nyalom a hangoddal nem tudok mit kezdeni, mert az nem visz előre. Az utolsó kép jó, a többi kuka, és most akkor mi van? (hegyi)
értékelés:

Ebben a riportban minden benne van, aminek benne kell lennie. Van eleje, van vége, a történet érthető, készül egy főzés, a szereplők is jól láthatóak, beazonosítható a helyszín. Ez egy jó ritmusú üzenet, egy rendben lévő riport. Azért tartom fontosnak elmondani ezt most, mert sokszor érzem azt, hogy ott vagyunk egy szituációban, de vagy lemaradunk a végéről, mert már megy a vonat, és akkor össze kell csomagolni, vagy három sörrel többet ittunk a kelleténél, és elment a kedvünk, vagy az elején nem vagyunk ott, mert hasonló okból elkeveredtünk a sztoriban, és szerencsére, ez most nem így van. Ez így egyben van, és ez egy jó kis üzenet, és abszolút jónak gondolom. (hegyi)
értékelés:    

Ez egy érdekes tükröződéses játék, valószínű, hogy el is van forgatva, és ettől izgalmas az egész, hogy mi hogyan kerül a képre. Egy kicsit bosszant, hogy az ablakon beáramló külső fény tulajdonképpen túlexponálja ezt az egészet. Próbáld ki azt, hogy ha letakarod a felső részt, akkor egyből a kép belsejében maradunk, ez meg most kivisz minket a francba a képből. Valahogy ezt a fénymennyiség különbséget kompenzálni kellett volna, a fényméréssel lehetett volna ezen egy kicsit segíteni, mert ha a külsőhöz igazítjuk ezt az egészet, akkor a belsőt utómunkában már vissza tudjuk hozni, de most a külsőt nem tudod így utólag annyira lerekeszelni, hogy abban információ maradjon, mert annyira kiégett, hogy ott már nem maradt semmi. Ez az egy problémám van. (hegyi)
értékelés:

Erőltetjük ezt a természetfotó dolgot, mert ugye volt már egy kép a lépcsőházban lévő muskátlival, és nagyjából én ezt most ugyanoda tudom sorolni. A megfigyelés rendben van, és nagyon tetszik az, hogy a korlát díszeivel foglalkoztál, és ezek a képen szépen megjelennek, bár egy hajszálnyit belevágtál ebbe, és ez lehet, hogy kár volt, mindenesetre jó ötlet, hogy megjelenik a képen. Ugyanakkor nem nagyon értem, hogy mi szükség van az ajtó részre, ami a gangon megjelenik, mert ha a képnek ezt az egynegyedét egy határozott vágással a bal oldalon levágom, akkor lehet, hogy egy izgalmas képet kapok egy feszes kompozícióban. Ott most ez kigyengül, a figyelmet is elviszi, mert a legvilágosabb rész az lesz, és azt nézem, hogy mikor fognak kijönni az ajtón, és nem a galambbal foglalkozom. (hegyi)
értékelés:

Az, hogy ez nem természetfotó, az száz százalék, és ezt nekem így ne adjuk el, mert ez egy más kategória. Át kellene sorolni egy másik leckébe, és ezt hadd ne én tegyem meg. Erre kérném Ágnest, hogy tegye meg, hogy elgondolkodik ezen. Utólag azt mondom, hogy már ne rakosgassuk, de fejben nem ártana elgondolkodni azon, hogy mitől lenne ez természetfotó? Nyilván lehet azt mondani, hogy: mert hát, a lakótelep is a természet része. Én meg azt mondom, hogy: a francokat! Az városfotó, az enteriőr, az nagyon sok minden más lehet, de ne akarjuk a természetre ráerőltetni magunkat, sajnos a valóságban így is megtesszük rendesen. A kép azonban nagyon rendben van. Egy dolgon lehet, hogy érdemes lenne változtatni, és ez utómunkában megoldható, hogy a perspektíva korrekciót megtesszük, mert most az objektív gyújtótávolsága miatt az, hogy ez egy nagy látószögű beállított objektív, van egy ilyen hordótorzítása ennek az egésznek. De ez az utómunka szoftverben helyrehozható, és érdemes is helyrehozni, mert maga a kép, amit mutat, az abszolút rendben van. Következő lépcső majd az lesz, hogy egy kis tükörrel, vagy alufóliával abból a fényből, ami ide bever - mert itt azért elég erős délutáni fény van -, abból a fényből valamennyit visszatükrözzünk erre a bedöglött muskátlira itt a baloldalon, mert annak ott azért elég sok része van árnyékban, és érdemes lenne ott egy picit deríteni. Ettől függetlenül a kép tökéletesen rendben van, úgyhogy én adok erre 3 csillagot, leckemegoldásnak viszont nem tudom elfogadni. De a kép egy nagyon erős kép! Mondhatom azt, hogy Ágnes utóbbi időben készített munkáinak, és itt az utóbbi időt az elmúlt fél évnek veszem, az egyik legerősebb, ha nem a legerősebb képét látjuk. (hegyi)
értékelés:

Az, amit mutatsz, egy nagyon izgalmas helyzet. Biztos, hogy akik értenek a felhőkhöz, azok megmondják rögtön, hogy ez milyen kumulusz, és mi ennek a neve, ám én ehhez nem értek, és ez nem is biztos, hogy baj. Minden nagyon szép, minden nagyon jó. Talán egyetlen dolog van, amit érdemes megfigyelni, hogy a kép alsó régióinak is érthetőbbnek kell lennie egy fokkal. Ez akár utómunkában is megvalósítható, mert attól áll meg ez az egész a lábán, az támasztja alá. Ennyit tudok hozzátenni, miközben az egész egy jó gesztus. Én most erre megadom a három csillagot, de tessék majd az utómunkával dolgozni. (hegyi)
értékelés: