Tárgyfotónak ez talán egy kicsit érdekes megközelítés. Nyilván, egy szobor is lehet tárgyfotó. Van inkább ennek egy szociografikus megközelítése, egy hír megközelítése, és talán ez lenne az, ami jellemzőbb. 3 képet kapunk, ebből az első egy szubjektív megközelítés, és egy fotós kolléga munkáját látjuk, ahogy József Attila hátát fotózza. Érdekes, hogy jelen vagyunk egy ilyen pillanatban, bár azt gondolom, hogy ezek nem annyira fontosak, de meg lehet mutatni azt, hogy más is dolgozik itt, hogyha egy fotóriportról beszélünk, de 3 kép nem fotóriport. Szóval ezt a képet én nem tartom annyira fontosnak, túl sokat nem mond. A második kép egy nagyon furcsa helyzetet ábrázol, mert a szobrokat nem úgy szoktuk meg, hogy egy kőbányába vannak kidobva, és ez egy nagyon jellemző helyzet sajnos a mai viszonyainkra. A harmadik kép pedig egy egyébként a sajtóból már ismert megfigyelés, egy konkrétabb közlése az előzőnek. Azt gondolom, hogy ha a 3 képet összevetjük, akkor az elsőt kihagynám, mint emlék, és dokumentáció fontos lehet. Így a döntés a 2. és a 3. kép között kellene, hogy megtörténjen abban, hogy végülis melyiket válasszuk, vállaljuk fel. Én azt mondom, hogy a harmadikat viszonylag sokan megcsinálták, nyilvánvalóan ott van a két kavics, ennek is van egy bizonyos szerepe bizonyos helyzetekben, ugye temetéseknél szokás ezzel úgymond leróni a tiszteletünket és a gyászunkat, tehát lehet ez erre egy utalás, de ez a megközelítés már viszonylag ismertebb. Úgyhogy én a második képet gondolom olyannak, ami ebben a helyzetben jelentéssel bír. Az egy kérdés, hogy vajon mi lett volna, ha a kamera egy kicsit még kifordul, tehát többet ad ebből az egész fekete, gyászlepelből, talán akkor még erősebb lenne a közlés. Persze, én nem voltam ott, tehát nem tudom, hogy mennyire lehet ehhez a törmelékkupachoz közel menni, vagy honnan lehetne ezt esetleg úgy megfotózni, hogy a szobor valahogy jobban a két vaskorlát közé kerüljön, de azt kell, hogy mondjam, hogy ebben az állapotában is egy jól értelmezhető kép, és egy fontos üzenet, kordokumentum. Úgyhogy én most mindazzal együtt, hogy három képről beszélünk, és nem egyről, némi bizonytalanságot érzek, de a 3 csillag megvan, és ha tárgyfotó, legyen, el tudom ebben fogadni. (hegyi)
értékelés:

Hej, tulipán, tulipán, hogy kerültél erre a kies vidékre? Gondolom, hogy ez volt az a gondolat, ami Ágnest is foglalkoztatta, hogy hogy a francba került ide ez a tulipán? Nyilvánvaló, hogy ettől még lehet, hogy ez egy olyan helyen készült, ahol a másik oldalon egy nagy park van, és akkor onnan tévedhetett ide ez a virág, nem tudom, de egy biztos, hogy érdekes a kontraszt. Ugyanakkor azt mondom Ágnes, hogy ugyanazt kérem számon, mint amit már többször: formailag pontos fogalmazást kérek. Mi az, ami ebben felpörgetett téged annyira, hogy ezt a képet elkészítsd? Miért ebben a formában készítetted el? Ezek a képen belül indokolhatónak kell, hogy legyenek. Párhuzamot vonhatok a villanyoszlop és a tulipán szára között, vagy mondhatom azt, hogy az épület keménysége, szögletessége, sarkossága, és a tulipán gömbölyű formája, amik ellentétpárba vannak állítva. Igen ám, de közben meg nem nagyon értem, hogy miért nem mentél lejjebb, és egy kicsit közelebb a tulipánhoz, mert azt gondolom, hogy ha ebben a környezetben szemlélem ezt az egészet, akkor az a vastraverzes épület az, ami érdekes. Itt, a kép bal oldalán lévő rész, ahova most a tulipán került, a mögötte lévő (talán) kocsimosó annyira nem fontos, nem jellegzetes. Az igazán jellegzetes részhez viszont, hogy párhuzamba kerüljön ez a két tárgy, egyrészt oda kell kucorodni a virághoz teljesen, fel kell őt úgymond emelni, másrészt pedig közelebb kell akkor vinni ezt a két tömeget egymáshoz. Most ez olyan, mint amikor egy puzzle-ből ott van már minden darab az asztalon, és akkor el kell kezdenünk kirakni. Úgy érzem most, hogy ennek a kirakásnak nem értünk a végére. Annak nagyon örülök, és mindenféleképpen csillagot ér az, hogy egyáltalán rácsodálkozol egy ilyen helyzetre, és odafigyelsz rá. Az egy másik kérdés, hogy végigviszel-e egy gondolatot, és én ezt többedszer mondom, hogy az ember, ha csinál valamit, akkor azt csinálja végig. Menjen végig azon az úton, ne hagyja abba! Szeretném, ha ezt a továbbiakban szem előtt tartanád. Ez most egy 1 csillagos kép, és ismétlés nem kérek, mert nyilván ez a virág már elvirágzott, de érdemes lenne majd azon gondolkodni, hogy hogy lehet ezeket a formákat jól összekötni. Az organikus és az épített környezet fontos kapcsolódási pont, de ezeket valahogy egy képre kellene tudni komponálni. Most ez olyan, mintha két különálló képrészt kaptunk volna. (hegyi)
értékelés:

6 képből álló sorozatot látunk, és azt gondolom, hogy ez egy jó ritmusú megoldás. Lehet, hogy az első és a második képet én megcseréltem volna, mert történetiségében valahogy a kettő helyet cserél a fejemben, de ha magát ezt a ritmust nézem, akkor ez egy jól elkészített feladat. Az utolsó képnél van egy formai probléma abban, hogy mennyire hagytuk összecsúszni a hátteret a fő motívummal. Érdemes ilyenkor beavatott embert használni, akár azzal, hogy van egy segítőm, akit megkérek, hogy kérjen már el valakitől egy jó kis jellegzetes bicikli formájú tárgyat, és aztán az én instrukcióim alapján tartsa azt a magasba, mert ez már kikacsintás a fotográfiából, ez már egy olyan emblematikus üzenet, ami a plakátművészethez visz közel, és ott nem biztos, hogy jó, ha nem fogalmazunk formailag pontosan. Az összes többi kép tökéletesen rendben van, úgyhogy maga a sorozat is rendben van, a 3 csillagot megkapja, sőt, a leckemegoldást is, mindazzal együtt, hogy arra kérném Ágnest, hogy ezekre az apró nüanszokra kezdjen el odafigyelni, mert szerintem már itt az ideje, hogy egy lépéssel feljebb lépjünk. (hegyi)
értékelés:    

Nagyon érdekes kép abban a tekintetben, hogy egy tükröződéssel játszik a fotós. Látunk egy fotelt üresen és látunk könyveket. A párhuzam abszolút érthető. Ugyanakkor a kompozíciót nem nagyon értem. A fotel tömegére lényegesen többet kéne helyezni, hiszen ott történik a dráma, ott van a hiány, abban a fotelben nem ül senki. Ha ezt el tudod fogadni, akkor már megadja azt, hogy hol vágok. Itt van egy háromkötetes valami meg még mögötte két-három kötet, a fehér gerincű „Akkor…„ az már nem kéne nekem. A fotelhez viszont kellene még. Ott a karfánál, a háttámlánál olyan furcsán van vágva. Ezektől már helyre is billenne az egész. Ha akarjuk a teret ábrázolni, akkor sem vághatom ezt így el. Viszont akkor fölfelé és lefelé is kell növelni, mert a végén eljutunk egy panoráma felvételhez, amit meg nem indokol semmi. Itt a kompozícióval van bajom. (hegyi)
értékelés:

Azt gondolom, hogy ez nem egy eltalált leckebesorolás, több okból is. Egyrészt a dolog egy kettős portré, ha tetszik, ha nem, egy viszonyrendszert mutat egy riporthelyzetben. Van két szereplőnk, nem tudjuk, hogy kik ők, az egyik varr, a másik ül mellette, sejthetően az egyik szereplő egy nő, a másik talán egy férfi lehet, de ebből nem derül ki, hogy miért épp a varrás az a tevékenység, ami miatt ez a kép elkészült, vagy miért pont varrás közben készült ez a kép. A varrás része, ha ez a fontos, és tényleg a zsánerre utazunk, akkor valamiről le kell mondani. Tehát a másik szereplő statikus, figyel, gondolom én, de ezt nem tudhatjuk, mert lehet, hogy közben ő tévét néz, ez nem derül ki ebből a képből. A képhatáron túli rész csak a fotós számára volt valóság, nekünk nem jön át, mivel az a határon kívül rekedt. És látunk egy képszélre sodródott személyt, aki épp ezt a varrás csinálja. A kettőjük közti viszonyrendszerről nem sokat tudunk meg. Még egyszer mondom, elfogadom, hogy valami kapcsolat van kettőjük közt, de csak bemondásra. Ha mind a ketten a tv-t nézik közben, akkor semmi nem történik, és kb. ugyanígy fognak ülni. Az egyik mechanikusan viszi a varrást, mert már neki ez nagyon nagy rutin, a másik meg elfoglalta magát. Azért mondom most ezt el, mert nem tehetünk olyat, hogy bemondásra kelljen valamit elhinni a nézőnek, ennél akkor erősebb gesztusokkal kell dolgoznunk. A másik része az a dolognak, ami a zsánerről szól, merthogy a szociografikus résszel értünk így a végére. Ami a zsánerről szól, az életképről, az valamilyen jellegzetes cselekvés bemutatásáról szól, tehát ennyiben másabb a zsáner kép a sima portrétól. Az is egy válfaja ennek tulajdonképpen. Azt kell, hogy mondjam, hogy zsáner fotó nehezen készül el fej nélkül. Ott kell lennie a fő motívumnak, ahogy itt a varrás történik, de fej nélkül ez nem működik. Úgyhogy fogalmilag kellene ezeket a dolgokat először is pontosítani, és azután lehet arról beszélni, hogy hogyan világítok, hova helyezem a gépet, vagy hogy minek milyen fontosságot tulajdonítok. (hegyi)

A helyzet az, hogy a hangulat rendben van, és örülök neki, hogy elindultunk afelé, hogy megpróbáljunk kevés fénnyel dolgozni, de most a szemeket és a tekintetet nem kapjuk meg, a forma elveszik. Ráadásul a maci lábait levágtuk, de miért is? Mindazzal együtt, hogy oldalt nagyvonalúan kezeljük a teret, fent is van még belőle hely, nem nagyon értem, hogy a lábnál miért vágtunk? A kérdést megint magadnak kell feltenni, hogy mi érdekel ebben engem? Miért csinálom ezt a képet? Melyik része a fontos, a tárgyias ábrázolás, hogy fekszik a maci, vagy a környezet, hogy ő ebben a magányban elhevert, mert már elfelejtkeztem róla, vagy mint egy portré próbálom ezt megoldani szembesítő erejűen, vagy akár a magam múltjával újból felveszem ezt a fonalat a gyerekkorral? Ezeket a kérdéseket tisztázni kell, mert ha ezek nem pontosak, akkor a néző sem tud mit kezdeni vele. Szerethető képet akarok? Félelmetest? Megrázót? Az úgy nem működik, ha az ember azt mondja, hogy majd meglátjuk, mi lesz belőle. Az exponálás előtt ezeket el kell dönteni. Ágnes, én ezt visszaadom ismétlésre. (hegyi)