1. Önportré, önábrázolás

Örülök annak, hogy elindultunk egy irányba és örülök annak, hogy ezt nem csak a valós helyzet bevilágításával és megrendezésével, hanem utómunkával is elértük. Fontos ez utóbbi különösen, mert az utómunkának nagyon fontos szerepe van a fotográfiában. Visszautalnék az analóg technikákra. Ritka az az eset amikor negatív filmeket vagy diákat nézegetünk úgy, ahogy ezt az exponálás után megkaptuk. Tehát bemegyünk a laborba, készítünk egy papír verziót, jó esetben, ha urai vagyunk ennek a technikának, akkor belenyúlunk: maszkolunk, kitakarunk, erősítünk vagy gyengítünk dolgokat. Ez a feladat mindenképpen ránk vár. Akkor is, ha digitális képeket készítünk. A photoshop vagy az a szoftver, amivel tulajdonképpen láthatóvá tesszük a képet, az a szoftver nem csak arra szolgál hogy átméretezzük, esetleg vágjunk belőle, hanem mindenképpen reánk vár az a feladat, hogy tónusban is rendbe rakjunk, kiemeljünk vagy csökkentsünk hatásokat a képen belül. Itt ez megtörténik azzal, hogy a hátteret úgymond maszkolással sötétítetted. Tulajdonképpen ez majdnem rendben is van. Kicsit, főképp egyébként a képnek a bal oldala felé eső résznél, egy fényudvar azért létrejött, erre érdemes odafigyelni. Mindenképpen örülök annak, hogy elkezdtél ezzel foglalkozni. Ami a képet illeti, egy őszinte vallomásjellegű képet kapunk. Azt is mondhatom, hogy Zoli elindult egy irányba, ami a vicces vagy a humort kereső irányból a valóság felé visz minket. Azért nagyon fontos ez, függetlenül attól, hogy mennyire sikerül tökéletesre egy megoldás, mert az őszinteségének a szintje sokkal erősebb, mint azoknak a képeknek, amikor valamilyen vicces szituáció mögé állva - tulajdonképpen ezt az egészet, mint egy szerep fogjuk fel, és elvicceljük - elvesszük az egésznek az élét. Szembenézés minden önportré. Azért fontos ez a szembenézés, mert az önismeret az egyik legerősebb fázisa a portrézásnak, vagy tárgyak, csendéletek fotózásának. Akkor ebből fogunk tudni meríteni, ez lesz az a pont ami egyrészt a biztonságérzetünket adja, mert ismerem önmagam, tudom hogy mire vagyok képes, másrészt azért, mert az önismeret által jutunk el oda, hogy egy másik embernél vagy egy másik tárgynál észre vegyük a sajátosságokat. Például azt ami ő benne eltérő hozzám képest. Ha ezt meg tudjuk figyelni, akkor itt már meg fogjuk tudni hozni azt a döntést hogy ezt a differenciát, ezt a különbséget kiemeljük, mert pozitív, fontos vagy egyedi, vagy pedig gyengítjük, csökkentjük a hatását, mert esetleg olyan irányban tér el az átlagtól, hogy az a modellre nézvést nem előnyös. Hogy egyszerűbben fogalmazzak: ha magunkat megfigyeljük és tudjuk, hogy milyen az, amikor szemüvegesek vagyunk, nagy vagy kicsit, az orrunk, fülünk vagy borostásak/szépen borotváltak vagyunk, akkor ezt a megfigyelést, amikor másokkal fogunk dolgozni, már elő fogjuk tudni venni és tudjuk azt mondani, hogy igen, nekem nagy a fejem, ezt úgy tudtam csökkenteni hogy az objektívet, világítást úgy választottam meg, hogy egy optikai tunning által csökkenjen ennek a hatása, tehát ezt majd a leendő portrénál, ha egy olyan alannyal találkozom, akinek szintén nagy a feje, akkor már elő tudom venni, mint egy rutint. Ehhez szükséges a szembenézés, szükséges az, hogy keresetlenül őszinték legyünk. Még egy fontos dolgot hadd mondjak ide. Azért is szükséges ez a szembenézés, mert a hitelességünket teremtjük meg általa. Azt a hitelességet, hogy hihető, érvényes, valós üzeneteket tudjunk küldeni. Minden belefér – a fotográfia nagyon sok mindent elvisel. Egy-két dolgot viszont nehezen: egyrészt a verbalitást, amit le szokott magáról dobni, mert a képi nyelv nem az irodalmi megfogalmazások nyelve, a másik azokat a dolgokat, aminél - és ezt most nem tudom szebben mondani - kamuzás van, amikor szégyellem a magam deformáltságát, nem fogadom el azt, hogy nekem másképp áll a hajam, másképp állnak az ujjaim, más habitussal rendelkezem és ezt megpróbálom úgymond eltüntetni – nem szembenézni vele. Visszatérve ehhez a képhez: az őszintesége abszolút rendben van. Arra próbállak sarkallni téged a továbbiakban Zoli, hogy keresd meg azokat a helyszíneket és helyzeteket, amik kevésbé zavarosak, amikkel kevesebb utómunkát kell csinálni. Ez nem jelenti azt, hogy csak steril háttér előtt érvényesek a portrék, mert annak a háttérnek jelentése van. Mégpedig az a jelentése, hogy mint enteriőr kiemelhet személyiségjegyeket, tehát egyszerűen fogalmazva egy írót lehet az íróasztalnál fotózni, mert magára a funkcióra, a személyiségnek egy részére ad utalást - ez a primér megközelítés -, de lehet egy olyan is, hogy egy írót mondjuk kutyasétáltatás közben ábrázolok azért - ez a szekunder megközelítés -, mert a kedvence a kutya, vagy az egy híres könyve, vagy csak azért mert meg szeretném mutatni, hogy igen, az ő személyiségében ez egy plusz jel vagy irány. Itt most a háttérben valami kis üvegcsék vannak, naptár, polc ami lényeges, mert üzenet lehet arról, hogy a Zoli milyen körülmények között mozog. Azon kell elgondolkodni, hogy ezek a körülmények mennyire jellemzőek a személyiségedre. És itt húznék meg egy nagyon erős határvonalat. Mert a személyiségről kell beszélnünk, nem az adott állapotukról - az már szociográfia lesz. Ha arról beszélek, hogy igen, én egy pincében dolgozom, ahol kevés a fény, dexion salgó elemek vannak és egyébként iszonyatos kupleráj és lepusztult bútorok, akkor ez elvisz engem a szociografikus ábrázolásban abba az irányba, hogy a magam nyomorúságáról beszélek, a környezeti lehetőségeimről, de ez nem biztos, hogy a személyiségem megismeréséhez sokat ad hozzá. Inkább az adott élethelyzet megismeréséhez ad hozzá, de ott háttérbe szorulok én magam. Így az élethelyzet lesz az, ami a fő csapásvonal. Száz szónak is egy a vége: jó az irány Zoli, fokozzuk még ezt! Én most azt mondom, hogy keresd azt a környezetet, amiben jól érzed magad, ami a te saját miliődben a te kis várad, vagy kuckód. Lehet ez egy kedvenc fotel, lehet ez egy kanapé, te tudod, próbáld meg mint kedvenc helyet bekapcsolni ebbe az ábrázolásba. Másrészt nézzük meg azt hogy mi az a ruha, mi az a jelmez, és megint azt mondom, ami a legtöbbet mesél rólad. Nem biztos, hogy ez a vékony csíkos ing lesz az, mert ennek a vibrálása elviszi a figyelmet a fejedről. Ebbe az irányba mozduljunk el. Ez most egy háromcsillagos portré, a saját utadon nézve, tehát működik a dolog, de van hová még fejlődni. (hegyi)
értékelés:

Megint az az érdekes, mint az előző képnél is, hogy elindítasz valamit, ami zseniális, de mintha saját magad megrettennél attól, hogy mit fognak szólni, mit fognak szólni, hogyha... és ezért valami csavarral elveszed az élét annak, ami egyébként ennek a gesztusnak a valóságát adná. Lefordítom Hegyiről magyarra. Mit látunk a képen? Van egy bűvöskockánk, egy lencsénk, egy férfi a háttérben és van egy polc. A bűvöskocka abszolút 10 pont, tökéletes ezzel a kopottságával, zseniális darab! A könyvespolc ábrázolhat téged vagy utalhat rád - megint azt mondom, oké. A lencse, mint új felfedezés ott van, fontos neked. De tovább mentél, mint ahova kellett volna és fejre állítottad az egészet, hogy majd a lencse legyen talpon, tehát amit ott látok. De miért? Nem értem. Hacsak azért nem, mert közben magadtól létrehoztál valamit, ami az előző képnél például tökéletes lenne. Egyébként azt mondom, hogy ha képes vagy ezt vállalni, ha képes vagy ezen az úton elindulni, ahogy ez - és ritkán utalok más alkotóra - Mészáros Istvánnál is reveláció, megfigyelhettük és rá is nagyon nagy hatással volt: ugyanis levetted az inget. Tehát magyarán, rájöttél arra hogy az a kockás ing nem biztos, hogy jó mert túlságosan távolságot tart - és ezt te hozod létre. Aztán közben megfordítod az egészet, mert hogy az agyalás része az túlhúzódott, tehát túl sok lett. Kevesebb agyalás és több érzelem. Ez az, amit talán erre tudok mondani és akkor működik. Ha ezt visszafordítod a talpára, már magában erősebb lesz az üzenet, mert hagyod magad esendőnek. Mert az ember nem mindig szerepel, nem mindig jólfésült. Ez szerintem nagyon fontos dolog lenne. Én nagyon-nagyon szeretném azt, ha a kettes és a hármas leckével dolgoznánk és azt, hogy ezeket próbáld mint felfedezés megtenni. Tudom, hogy nem könnyű amit mondok, de örülök neki, hogy önmagad felfedezted azt, hogy igen, olykor az emberi test, mint háttér vagy közlésnyelv, sokkal erősebb hatás, mint minden más, amit mint manifesztum, úgymond mint civilizációs kötöttség magunkra erőltetünk. Most egy olyan döntést hozok, ami furcsa lesz. Erre megadom a három csillagot és megadom a leckemegoldást is azért a felfedezésért amit tettél, a bűvöskockáért, és egyébként meg azt mondom, hogy ismétlés. Nem biztos, hogy ebben a fényviszonyban, nem biztos hogy színesben, de akár színesben is. Gondold végig, hogy esztétikailag hol tudsz ezen úgy emelni, hogy az egész mint üzenet, elrugaszkodjon a matematikai megfejtéstől és ne matematikai megfejtés akarjon lenni. (hegyi)
értékelés:    

Nagyon jó tanulmányt kapunk. Mondanék egy ötletet, ami esztétikában egy kicsit segíthet és izgalmasabbá teheti ezt az egészet. A tükrön kívül egyéb tárgyakat is a kezedbe foghatsz. Ez lehet egy kendő, amit a kezedbe teszel, és úgy fogod meg a tükröt, vagy bármi más, nem akarok én most konkrét ötleteket mondani. Mindenféleképp lehet ezzel még játszani, és akkor az előtered, ami a valóság, kaphat egy díszítést. Ez csak egy javaslat, majd meglátod, hogy milyen irányba hogyan tudsz elmozdulni. Azért mondom, mert izgalmas, amit látunk. Talán az arányokkal van annyi játéklehetőség még, amit érdemes lehet végiggondolni, hogy hol a hangsúly. Az előtéren, vagyis a valóságon vagy pedig azon, amit tükörben látunk. Attól, ahogy ezt most beállítottad, szemérmessé válik az egész, miközben maga a póz is az, és ez inkább a félénkségét hozza a dolognak. Ez nem baj, de talán akkor, amikor elindulunk egy ilyen úton, akkor érdemes ezt az egészet valamilyen kontextusba, valamilyen történetbe helyezni. Nem biztos, hogy a teljesen homogén fehér háttér ehhez most jól jön, mert ettől nekem olyan érzetem van, hogy túl sprőd, miközben gyönyörű maga a gesztus. Én erre most kettő csillagot adok. (hegyi)
értékelés:

Én ezt átteszem az Önportré leckébe, mert az arc nélküliség nem egészen áll. Attól, hogy kitakartad a szádat, még az arc elég jelentősen ott van. Itt is azt mondom, hogy ha megvan a forma, a technika, ha abban biztonsággal mozgunk, és ha az érdeklődés, az izgalma ennek az egésznek spannol minket, akkor az fogja hozni az egésznek a dinamikáját, és onnantól kezdve már nincs bizonytalanság. Ez a kép is erre bizonyíték. Mit érdekel engem, hogy mobillal készült, tökéletesen érthető, rendben lévő üzenet nagyon jó ritmussal. Itt annyit hozzáteszek, nyilvánvaló behatárol az, hogy fürdőszobában készült, és mit lehet ebből kihozni, kicsit visszahúz a valósába engem az a konnektor a bedugott zsinórral. Gondolom ott egy mosógépet lehet a háttérben látni, gondolom arra ültél rá, amennyit tudtál, kitakartál ebből, és ez tök jó, a hely nem túl nagy, és ez behatárolja a lehetőségeket azzal is, hogy az ajtóból valamennyi látszik. Ha már fürdőszoba, akkor ezt az egészet össze lehet kapcsolni a funkcióval: ha fürdőszobában vagyok, akkor fürdök, aztán hogy ezt hogyan oldod meg, én rád bízom, de a hátrányból mindig előnyt lehet kovácsolni, megvan rá az esély. Még egy dolog, amire még jobban oda kell figyelned: hogy ne csússzon be semmilyen reklám, a telefonnak a típusa, vagy bármilyen testápolóé, erre érdemes odafigyelni, mert ez is tud visszavenni az ízből. A három csillag megvan, és a kettes leckére is a leckemegoldás, jó ötlet, jó a geg. Aztán próbáld ki, hogy mi van akkor, ha leoperálod a keretet erről a tükörről, mert az is érdekes lesz. (hegyi)
értékelés:    

Nagyon jó ez az ékforma, az élére állított háromszögről tudjuk, hogy nem egy statikus dolog, billeg az élén, és ez hoz az egésznek egy feszültséget, és ennek a billegő háromszögnek a tetején van a fejed, ami őrületesen erőssé teszi azt, hogy elvileg nem tudunk máshová nézni, mint a tekintetedre és az arcodra, mert ennek a háromszögnek az egyik vonalában helyezkedik el a szemed. A tekinteted nagyon erős, és nagyon jó üzenet. Néhány tanács: az egyik az, hogy mindezzel, amit most csináltál, ellentmond a póló. Ehhez a nagykabáthoz ez a póló ebben a formában nem működik, de nem azért, mert póló, hanem azért, mert fehér, és ez elviszi a tekintetet. Javasolnám póló nélkül megismételni, csak ebben a zakóban, sokkal kevésbé lenne zavaró az egész, mert most, mivel a fehér póló a legvilágosabb rész, azt figyelem, és az elviszi a szemeidről a figyelmemet. A másik dolog az, hogy ha a póló lecserélődik, vagy akár marad, csak egy sötétebb lesz, akkor már látni fogod, hogy tónusban egy kicsit szürkék, kicsit koszosak vagyunk. Ez a digitálisnak sajnos hibája, hogy ha simán átkonvertálunk egy színes felvételt fekete-fehérre, akkor a középtartományok vannak megnyomva, és ettől az egésztől a kontrasztossága, a húsa elveszik. Érdemes egy kicsit az utómunkánál ezen módosítani. Nem kell nagyon kopogósra venni, de arra figyelni kell, hogy a testnek a színei ne egy beteges szürke valamiben mozogjanak csak, hanem legyen egy nagyobb dinamikatartománya a világostól a sötétig. Erre érdemes odafigyelni, egyébként nem tudok belekötni a képbe, ez egy nagyon rendben lévő üzenet. Ez egy három csillagos leckemegoldás úgy, hogy mindez mellett várom az ismétlést. Ne menjünk nagyon más irányba, dolgozzál saját magadon, aztán ha megyünk tovább az úton, akkor ezeket a dolgokat és a gesztusokat lehet finomítani. Egyelőre most próbáljuk rendbe hozni a tónust, és az öltözéket. (hegyi)
értékelés:

Én nagyon örülök annak, hogy Ádám újból itt van közöttünk, egy viszonylag hosszabb időt hagyott ki a közös munkából, én örülök annak, hogy újból ránk talált, ráadásul egy nagyon érdekes és izgalmas portréval. Talán annyit hozzátennék, hogy most ez a fajta nyúlánkság a kép fölső részén nem annyira indokolt, onnan egy ujjnyit én vágnék, de egyébként a ritmus nagyon jó, ahogy ez az egész megjelenik van ebben sok fájdalom, sok érzelem, szóval én nagyon örülök ennek a képnek, és annak is, hogy újból látunk. Hajrá, várom a folytatást, most megvan a három csillag és a leckemegoldás is. (hegyi)
értékelés: