1. Önportré, önábrázolás

Én is nagyon remélem, hogy ezzel a tükörrel lesznek még megoldások. Kicsit azt sajnálom, hogy ezt a másfél millimétert az alján nem vágtuk le, mert ezért túlságosan hangsúlyos lesz az a torzítás, amit az objektív maga csinál. Talán, ha ez raw-ban készülő felvétel, akkor ez korrigálható és korrigálandó is lenne. Ennyi csak, amit hozzá tudnék fűzni. Izgalmas ez az egész, ahogy itt megkapunk téged, ez a gyermeki figyelem, miközben a koncentráltsága abszolút felnőttes, de pont ez a jó benne, hogy megvan ebben az egészben a játékosság, ami a kiskamaszkor után nagyjából elveszik, és utána nagyon kétséges, hogy az ember visszatalál-e hozzá. Én ezt jónak gondolom. (hegyi)
értékelés:    

Nagyon örülök annak, hogy újra látom Szilárdot, és annak is nagyon örülök, hogy mindenféle külső behatás nélkül egyszer csak eljut odáig, hogy a környezettel valamilyen viszonyrendszert kezd kialakítani. Nem mondom azt, hogy ez már száz százalékosan kész van, mert nyilvánvaló, hogy ezen lehet még gondolkodni, hogy milyen párhuzamokat lehet még erre visszarímeltetni, de az, hogy a saját önarcképét behelyezi ebbe a térbe, és utána még ebben a térben ott van ez a virágfotó, vagy virág kép, nagyon jó gondolatnak tartom. És ez a kettő már most is elkezd tömegben egymással feleselni, egymásra rímelni, tehát ez egy nagyon jó irány. Én azt mondom, hogy ne álljunk itt meg. Ha a továbblépést kérdezed, akkor azt mondom, hogy ez egy tónusban is, és mindenben egy rendben lévő kép, tehát ezzel most már nincsen kérdés, amivel viszont van, az az, hogy oké, akkor ez a virág a falon miképp tud úgymond nem verbálisan, hanem artisztikusan átkerülni a valóságba? Tehát van egy festett kép a falon, és ez milyen ritmusban tud együtt dolgozni a testtel? Nem akarok itt nagy tanácsokat adni, mert hát ezt mindenkinek magának kell megtalálnia, de azért annyit hozzáteszek, hogy nagyon érdekes, és szürreális hatás lehet a testen a virág, a virágszirmok, főleg egy férfi testén. Férfi és virág. Ezek nagyon érdekes gondolatokat indíthatnak el, főleg úgy, hogy ott van a falon is egy. Csak mint játéklehetőséget mondom, hogy itt van egy ajtó, amin akár át lehet menni. Nagyon jónak tartom ezt az önportrét, és abszolút a 3 csillagos leckemegoldás kategóriába sorolom. (hegyi)
értékelés:    

Azt kell mondjam, hogy István megint egy újabb kaput próbál kinyitni, és ezt nem tartom rossznak, sőt! Összerendezettebb a dolog, az üzenetértéke is nagyobb, szóval azt gondolom, hogy maga ez az irány nem rossz. Kell még ezzel persze vacakolni, mert az orron lévő fény nagyon erős, így azzal valaminek kellene történnie, mert ott most nagyon el van vágva, mint egy ilyen különálló rész, úgy néz ki ettől az orr, mintha utólag lenne odarakva, de a többi része nekem elfogadható, és rendben van. Megadom a 3 csillagot erre István, és a leckemegoldást is azzal, hogy azt kérném, hogy dolgozz azért egy kicsit azért szaporábban, jó? Több képet kérek, és ezt a szintet most már ne add lejjebb. (hegyi)
értékelés:    

Megint az idegen nyelvű cím... Én azért próbálok ez ellen ennyire ágálni, és itt most nem személyesen Camilláról van csak szó, hanem arról, hogy ez úgy tűnik, hogy valamiféle dömpingben jelenik most meg az oldalon, mert a kép címének van értéke és értelme, de annak is, ha valamit idegen nyelven közlünk. Ez nem azt jelenti, hogy nincs létjogosultsága az idegen nyelvű címnek, de akkor annak plusz jelentéstartalmának kell lennie, hogy miért nem azon a nyelven közlünk, amin a többi néző esetleg ért, és itt most nem látom azt, hogy mi ennek az oka. Ami a fotót illeti, kedvelem a beállítását, kedvelem azt, ahogy ez megvalósul, főképp azt a fürkésző, kíváncsi tekintetet, ami a kamera mögül felénk néz. A technikai megoldással viszont nem értek egyet. Nem tudom, hogy miért van szükség arra, hogy ennyire szétroncsoljuk ezt az egészet. Ha azért, mert a valóság túl hétköznapinak bizonyul, akkor én azt gondolom, hogy bíznod kellene magadban abban, hogy a szemed, a gesztus elég erős ahhoz, hogy elvigye a vállán ezt a képet. Mivel ez egy önismereti tréning is, amit csinálunk, azt tudom javasolni neked Camilla, hogy ezen a 2. leckén ne lépjünk túl még, és ha lehet kérnem, akkor küldjél még önképeket ahhoz, hogy elfogadd azt, hogy ez működhet, mint közlési forma. Egyfajta önbizalom erősítésként gondolok erre, mert a bizonytalanság abban van, amikor az ember utólag elkezd bindzsizni a képpel, hogy valamit túl akar rajzolni, valamit túl akar színezni, túl akar gondolni, mert a valóság nem elég erős számára, holott a valós jelenlétnek kell a képről lejönnie, és ha ez megtörténik, akkor nincs szükség a manipulációra. Úgyhogy most azért vagyok bajban, mert ha a szemeket figyelem, akkor ez egy 3 csillagos kép, ha az utómunkát, akkor meg nem, így most azt mondom, hogy 2 csillag. (hegyi)
értékelés:

Azzal együtt, hogy erről a képről már beszélgettünk, én elfogadom ezt a megoldást is. Ikonikus hatása van az egésznek, nagyon érdekes ez a fajta képkivágás, nagyon szép az a ritmus, amit a haj, a kar, és a kézfej mutat, és ennek a lírának egyfajta ellenpontja az, ami a fejnél, és a tükröződő tekintetnél létrejön. Egy szerepjáték az, amit látunk, és ez nagyon izgalmassá teszi az egészet, pont azért, mert ebben a szerepjátékban, ha akarom, akkor más kultúrák, más vallások üzenetét is hordozhatom (csador), de azt is mondhatom, hogy a kukucskálás is bekapcsolódhat ebbe a történetbe (Aliz tükörvilága), szóval sok mindenről szó lehet. A saját megfigyelésem, a saját személyiségem rétegeinek a felfejtéseiről is szó van. Az üzenet rétegei tehát abszolút jól érthetőek. Én mégis azt mondom, hogy foglalkozz még ezzel, ne engedd ezt még el, mert van ebben még, még nem vagyunk az út végén. (hegyi) értékelés:    

Két régebbi munkát látunk itt összemontázsozva. Nekem nincs bajom a montázs technikával, csak legyen valamilyen értelme azon kívül, hogy megnézzük, hogy ez hogy mutat egybe. Mert most ez így egy csomó olyan formai kapcsolódást hozott létre, amik nehezítik az értelmezést. A fül és az orr, a fül és a szem összemásolódása nekem formailag nem működik. Lehet, hogy abból adódik ez a kép, hogy az előző kettővel nem voltál elégedett, és megnézted, hogy hátha ennek a kettőnek az összessége plusz értéket tud képviselni, és ezzel nincsen semmi baj. Arra kell törekedni, hogy ha ezt most megfigyelted, akkor ezt tessék megismételni úgy, hogy eleve arra készülsz, hogy ez egy több expozícióból álló kép lesz, és ezt akkor megtervezni, hogy melyik expozíció hova kerül, és az együttese mit fog kihozni. Érdemes ezzel foglalkozni, abszolút bátorítalak erre, de azt tervezni kell, legalábbis fejben, ha papíron nem is, hogy mi hova fog kerülni, és miért. Tehát ez egyrészt egy esztétikai kérdés, másrészt kompozíciós kérdés, harmadrészt értelmezési kérdés. Visszaadom ismétlésre. (hegyi)

Érdekes ez a kép, nem mondom, hogy erénye és előnye ez a szürke tónus. Amennyire ismerem most már Zolit, van ebben az egészben egy olyan önvallomás jelleg, hogy ő saját magát lényegesen alább becsüli, mert hát, akkor valószínű, hogy kevesebb a kudarcélmény, és ennek néha hangot is ad. Szürke vagyok, nem vagyok fontos, bocsánatot kérek, hogy élek. Ez az egyik gondolati sík. Én szeretném, ha ezt idővel levetkőznénk, mert bár értem, hogy miért kapaszkodik ebbe Zoli, nyilvánvaló, hogy amikor az ember saját megát le-, alábecsüli, akkor azért annak megvan egy olyan „előnye”, hogy nincs számon kérhetőség, mert hát, én megmondtam, hogy béna vagyok, és hogyha valamit elrontottam, széttárom a karomat, mert hát, én béna vagyok. Ez nem jó irány, pontosabban megúszós. A kép nem erről szól. Egy tónusban nem jól tartott kép. Az egésznek van egy ilyen porossága, és ez nem tesz neki jót. Ha te a magad szürkeségét akarnád ábrázolni, azon el kellene még egy kicsit gondolkozni, hogy azt hogy lehetne megvalósítani egy önportréban. Valószínű, hogy meg lehet, de nem így, nem azzal, hogy elrontom a technikát. A beállítással nagyjából egyetértek, érdekes az egész, van egy ilyen 70-es évek feelingje, nem tudom megmondani, hogy miért, de van egy ilyen érzés, ami bennem feléledt a kép kapcsán. Azt is tegyük hozzá, hogy kicsit szűkek vagyunk. Több bátorság, és kérek egy ismétlést ezeknek értelmében. (hegyi)