1. Önportré, önábrázolás

Az a helyzet, Csaba, hogy egyre inkább azt érzem, hogy te így lemodellezed a mozgásokat, amit a fa szerinted végez. Itt is, mint egy forgalomirányító a repülőtéren, már csak a két zászló hiányzik a kezedből. Én ezt értem, de a csonkolásokat nem nagyon. Térdnél történik egy vágás. Ha a felső régiót ennyire nyitottan hagyjuk, akkor az alsót miért vágtuk le? Jó ez az elszánt tartás, de megint nem látom a tekintetet. Megint ugyanaz az a helyzet, mint a parton készült képnél, hogy civil. Ha ez egy Levis reklám akar lenni vagy egy Caterpillar bakancs reklámja, akkor értem, akkor van szerepe, de akkor nem működik a fekete-fehér, mert akkor harsány, reklámszínekkel kell dolgozni: nézd, ez a szabadság és mindezt ez a nadrág és ez a cipő adja. Visszaadnám átgondolásra. (hegyi)

Megjött a tükör megint egy új megoldásban, és nekem ebben az az izgalmas, hogy mintha kifogyhatatlan lenne ez az eszköztár. És ez azért érdekes, mert egy kis zsebtükörről beszélünk. Nagyon jó ez a ritmus, amit itt most kapunk, nagyon örülök neki, hogy a formák rendben vannak. Talán a kép bal oldalából egy fél centit lehetne vágni, de minden esetlegességével működik ez a dolog. Nyilvánvalóan technikailag bele lehet kötni, bár azt gondolom, hogy ez a fajta zajosság, és ez a zsebfényképező hangulat nem elítélendő ügy, pontosan azért, mert a szubjektivitást, a személyességet, a napló jelleget erősíti. És érdekes az, amikor egy ilyen kis csillanás, vagy felragyogás van a naplóban, egy megemlékezés, egy fontos pillanat. Aztán megy megint a hétköznapi daráló és akkor jönnek ilyen áldott pillanatok, és ennek ez egy jó ritmusa. Kicsit azt a szemöldököt, mintha túl kiszedted volna, nekünk a bal oldali szemöldöknél látom ezt, de egyébként a dolog nagyon jól megoldott, úgyhogy ez egy 3 csillagos lecke, köszönöm. (hegyi)
értékelés:    

Egy színpadi helyzetet látunk. Látjuk a bűnöst, és látjuk a gyóntató papot, vagyis a meghallgatót. Mindegy, hogy ebbe most bekapcsolunk-e bármilyen transzcendens vonalat, vagy pedig a gyónás átvitt értelmét értjük ezen, ami akár egy baráttal szembeni közlés is lehet, ilyen szempontból ez mindegy. Azt gondolom, hogy maga a póz inkább a vallással, az egyházzal kapcsolatos helyzetre utal. Ugyanakkor van egy szürreális csavar az egészben, és ez a mezítelenség ábrázolása. Ez is egy jó irány, bár filozófiájában vitatkoznék. Ugyanis egy gyónásnál nem vetkőzik le mindenki. A meghallgató arctalan, és az ő szerepe nem az, hogy viszontgyónjon, pedig itt most azáltal, hogy mind a két figura meztelenre van vetkőztetve, ezáltal azt sugallod, mintha ez igaz lenne arra is, aki meghallgat, és én ezt nem gondolom így. Ez az egyik, amit, mint filozófiai meglátás szerettem volna elmondani. A másik pedig az, hogy gyengíti most egymást, hogy mind a két fél lecsukott szemmel van ábrázolva, mert addig, amíg a gyónó fél logikus, és érthető, ha befelé figyelve behunyja a szemét - akár egy kicsi szégyen is lehet ebben, mint érzés -, és feloldozásra vár, de aki a gyóntatást végzi jelen van, ő nem merülhet el a saját gondolataiban, mert akkor nem figyel arra, aki ezt az egészet elindította, mint folyamatot. Ettől függetlenül azt is el tudnám képzelni, hogy ez legyen maga az üzenet, hogy van egy gyónó fél, és a másik meg magával van elfoglalva, de akkor a pozíciót kellene mozdítani, mert ő most itt odatartja a fülét ahhoz a falként jelenlévő függönyhöz, és azt gondolom, hogy ezzel mégiscsak a figyelésre összpontosít. Ha ezt is figyelembe veszem, akkor azt mondom, hogy érdemes lenne a két figurát formailag egy kicsit távolabb helyezni egymástól. Még egy megjegyzés: a jobb oldali figura a fényben nagyjából a helyén van, a bal oldali figuránál az alsó megvilágításból adódóan érdekes játékok jöttek létre, és azzal, hogy a kezet odatetted, a behajlított ujjak miatt, csak egy kézfejet látunk, ráadásul az arcra is elég furcsa árnyék vetül. Erre érdemes lenne figyelmet fordítani, vagy nem kötelező mind a két figurának ugyanabban a fényviszonyban lenni, és ezzel is meg lehetne különböztetni egymástól a kettőt, akár azzal, hogy az egyiket alsó megvilágításba helyezzük, a másikat felsőben. Milyen különbséget hoz a kettő? Lehet, hogy csak fénnyel létre lehetne hozni, hogy bár mind a két figura mezítelen, de más érzelmi hatást hordozzanak. Ez egy nagyon jó irány, és nagyon érdekes gondolatokat ébreszt, mivel önportré leckére készült. Még azt az irányt is el tudom képzelni, hogy ez egy belső gyónás saját magunknak, és egy saját magunkkal folytatott diskurzus. Viszont, ha ez a cél, és ez a gesztus, akkor mindenféleképpen a legutolsó gondolatomnál maradnék, hogy ne legyen más megkülönböztető a két figura között, mint a póz, és a világítás, de ezeket határozottan kell kezelni. A lecke 3 csillagos, és mindenképpen elfogadom leckemegoldásként is azzal, hogy szeretném Szilárd ígéretét venni abban, hogy ezt megismétli. (hegyi)
értékelés:    

Kaptam egy leiratot: „... talán ez már nem ’mímes’ ” Egy biztos, hozzám sokkal közelebb áll ez a kép, mint az előző. Kicsit nekem szűkre vágott. Barának gyönyörű haja van és ebből a gyönyörű hajból egy kicsit többet kérnék, mert ehhez a ritmushoz, amit ezek a növények képviselnek, a haj nagyon jól illik, passzol és kifuthatná magát ez a dolog, ha ennél kevésbé lenne szűkre vágva. Ettől függetlenül az ívek, a ritmusok és a fények játéka rendben van. Benne van az álmodozás is, bár nem vagyok benne biztos, hogy ebbe az irányba néztem volna. Lehet fölfelé nézni, nincs azzal semmi baj. Annyira befelé nézel most, hogy ezzel így belül maradsz egy történeten, tehát nem a jövőbe, vagy felfelé nézel, ez kicsit bátortalanabbá teszi élményben ezt az egészet. Ettől függetlenül ez egy olyan önportré, ami megint egy új iránynak a megmutatása, egy új kapu, vagy egy új ajtó kinyitása és bátorítanálak arra, hogy ebbe az irányba menjél tovább. Megvan a 3 csillag és a leckemegoldás is. Hadd tegyem hozzá, Bara, hogy nagyon jó lenne az is, ha a 4. és az 5. lecke felé is mozdulnánk egy kicsit, már csak azért is, mert jó lenne ebből az első osztályos szintből kiemelkedni most már lassan a második osztály felé, és nagyon kevés hiányzik. Hogyha bemész a saját adatlapodra, akkor ott látod, hogy melyek azok a leckék, amik már megvannak, és egy kis energiát kellene fektetni azokba is, amik még nincsenek meg, hogy azokkal is dolgozzunk. De ez egy nagyon jó irány, és ne engedd ezt el. Érzelmes és annak örülök a leginkább ennél a képnél, hogy nyitottál magadon felénk, ha csak egy lépésnyit is, de nyitottál. (hegyi)
értékelés:    

Nagyon érdekes ez a kép! Azért, mert két abszolút technikai rész közé kerül a fej, de formában, hisz a fej is egy kerek forma, a lánckerék is az és a kerékpár kereke is, tehát a ritmus, az abszolút jól érzékelhető. Két problémám van, az egyik az, ami a homlokra került, mint árnyék. A másik, kisebb problémám a lánckerékhez benyúló fa, vagy fűszál, vagy kis kórócskának az ágacskája. Szóval ez a kettő az, amit én kiküszöböltem volna, legfőképpen a homlokra került árnyék az, ami nekem nagyon erős. Ahhoz túl határozott forma, hogy ne vegyek róla tudomást, úgyhogy ez az egyetlen, amire oda kell figyelni a későbbiekben, mert maga az üzenet az abszolút jól érthető. Mindazzal együtt, hogy van ennek egy primér közlése, hogy ’elmentem bicajozni, aztán be kell állítani a fékbowdent, mert majdnem elestem’, de közben azért ez nem erről szól elsősorban. Pont az áttételessége és a formai áttét miatt abszolút értelmezhető az az irány, amit mutatni akarsz és van ennek egy humora és egy iróniája, ez nagyon jó. A kivitelezés most emiatt az árnyék miatt nem százas. Azért én megadom rá a 3 csillagot és a leckemegoldást is, azzal, hogy kérnék még erre a leckére képeket. (hegyi)
értékelés:    

Az az érdekes, hogy ez a kép valószínűleg az előző leckének az ellenpontja akar lenni - ugye, ott láttunk egy fekete-fehér portrét, ami nem volt túl vidám és egy filmes megközelítésben az alávetettség érzetét erősítette -, itt pedig kapunk egy színes portrét, amiben a modell mosolyog és a világítás is nagyjából arra az irányra mutat, hogy ez egy vidámabb helyzet. Azt kell, hogy mondjam, hogy ez egy 3 csillagos lecke és megvan a leckemegoldás is, de egyrészt van egy olyan gesztus, amit mind a két képnél alkalmazol, és mivel ez már másodszor jelentkezik, szeretném felhívni a javításra a figyelmedet. Másrészt viszont van egy olyan része is ennek a képnek, ami érdekes módon még mindig a keserűbb, kicsit szomorkásabb hangulatot hozza. A gesztus, amiről beszélek, az a kéznek a gesztusa. Ennél a képnél is, és az előző portrédnál is a válladhoz tetted a kezedet egy olyan takarásban, aminél az ujjak lemaradnak. Ettől olyan érzete van az embernek, hogy nincsenek ujjaid, hogy valami baleset történt, és hát, szegény lány, ujjak nélkül maradt. Ezt csonkolásnak hívják és ezt a csonkolást nagyon egyszerűen ki lehet kerülni, mert átteszed a másik oldalra a kezed, a gesztus így ugyanúgy megmarad, de lehet látni, hogy az ujjaid átfogják a saját válladat, nyakadat, és ebben a pillanatban máris értelmezhetővé válik minden és nincs hiányérzete a nézőnek. Úgyhogy ezt érdemes lenne kipróbálnod. Másrészt pedig az egy érdekes dolog - többször szoktam mondani -, hogy ha letakarjuk a szemet, vagy ha letakarjuk a szájat, akkor különbség van a kettő között. Minél tovább nézem ezt a képet, annál inkább az válik a meggyőződésemmé - és a ezzel a technikával (a szemletakarással) lehet ellenőrizni ezt az irányt -, hogy ez a mosoly, ez a vidámság, vagy ez a kedvességre való törekvés, ez valamilyen szerep, amit meg szeretnél nekünk mutatni. Máshogy mondva, ilyenkor szokta az ember azt mondani a barátok, vagy rokonok, vagy szülői kérdésére, hogy ’köszi-köszi, már jól vagyok, nincsen semmi baj, már túl vagyok rajta’ – és ehhez jön egy mosoly. Elhitetni, hogy tényleg jól vagyok. És ez még nem az a pont, amikor valóban kimondódik. Ezt azért mondom, mert fontos, hogy a dolgokat helyre rakjuk az önismereti utunkon, hogy milyen belső helyzeteinkre milyen külső megnyilvánulási forma fog passzolni, vagy milyen belső élmények, és érzelmek milyen külső formát hoznak, akár akarva, akár akaratlanul, vagy tudat alatt is.
   Olvastam a hozzászólásokat is, amiben azt vitattátok, hogy ennek a képnek színesnek, vagy fekete-fehérnek kellene lennie. Én azt gondolom, hogy mindazzal együtt, hogy tényleg van egy enyhe problematikája a tónusrendnek attól, hogy valami manipuláció történt a képpel és ettől az arcnál ezek a pirospozsgás jelek nem azt a tónusátmenetet kapják meg, mint ami a valóságban történne, ez nyilvánvalóan jelen van a képen. De semmi esetre sem tenném át ezt a képet fekete-fehérre, legfőképp azért nem, mert ehhez az üzenethez nagyon erősen hozzátartozik a szín. Ezek az egészen őrjítően kék szemek és ez a száj, hogyha ezt én elveszíteném, mint szín információ, akkor az egésznek a kettősségét, ezt a dinamikát veszíteném el, amit az előbb próbáltam részletezni a valós, belső érzelmekkel és a külső megnyilvánulásokkal kapcsolatban. Nekem a színek is ezt erősítik. Úgyhogy ez egy nagyon jó portré, és nagyon szeretnélek kérni, hogy ez a ’feladtam’, ez legyen inkább egy vicces zárszó itt a kép alatt és tessék folytatni ezt a munkát. Mert azt gondolom, lenne értelme, mert egy nagyon erős portrés irányt lehet ebből kihozni, és nyilvánvaló, hogy ennek az első lépcsője az önportré. Tehát én folytatásra bíztatlak, sőt, kifejezetten kérem, hogy folytasd. Szeretném, ha ezzel még dolgoznál. (hegyi)
értékelés: