1. Önportré, önábrázolás

Az nagyon jó, ahogy ez az egész itt színben megvalósul. Ez a fű tényleg zseniálisan jó színvilágú és hozza azt a hangulatot, amit mutatni akarsz, hogy jó itt lenni. Azt nem teljesen értem, hogy miért hagysz a fejed fölött ekkora teret, hogy túlnézhessünk rajtad. Mert ez olyan, hogy oké, figyelem itt ezt a csajt, de mi fog ott a háttérben történni? Tehát mit várunk ott? Mert onnan akkor várnék valami kutyát, vagy macskát, aki beoson oda a képbe. Tehát lehetne ott azzal a térrel dolgozni, de ez most nem történik meg és ettől nyitva marad egy feszültség. Nem mondom, hogy ez rosszat tesz a képnek, de valamennyivel kevesebb elég lenne belőle. Most elvitted a fókuszt, tehát ez most nincs kidekázva, egy ujjnyival kevesebbet hagysz és akkor is megmarad ez a feszültség, de akkor te maradsz a főszereplő. A viszonyrendszer a fontos, hogy hogyan viszonyul egymáshoz a főmotívum és a kiegészítő képi elemek aránya. Ettől még a leckemegoldás megvan és a 3 csillag is megvan, mert őszinte és ez fontos. (hegyi)
értékelés:    

Örülök annak, hogy János is elkezd magával foglalkozni, és annak is, hogy újraértelmezi saját magát. Jó az, hogy egy olyan úton halad, amiről azt már elmondta, hogy nem a legközelebb áll hozzá az önportrézós világ, de a kedvünkért elfogadja, hogy ezzel is kell dolgozni. Lám-lám haladunk, még akkor is, ha az áttörés várat magára, mert itt két olyan irány van, amivel nem nagyon kezdtünk még semmit. Az egyik irány az, hogy minden karctű éles, minden nagyon szabályos: látom a párna redőit, meg látom a szőrszálakat a kezeden, a bőrödnek a pólusait is, a hajadat is. Ez mind ellene dolgozik annak, hogy ez a portré portrévá váljon, mert itt valami belső érzelmet szeretnél, amik sosem ennyire keményen megfoghatóak, tehát kell egy pici elmosás ebben. Tudom, hogy digitális probléma ez, mintha kilóra adnák az aranyat, úgy bántok ti ezzel az élesség kérdéssel, és jól be is szóltok egymásnak, ha valamelyik kép nem borotvaéles. Én ezt humorosnak tartom, nem baj, majd csak leszoktok egyszer róla. Még egy dolog: a tónusok. Most a legvilágosabb pont a homlokodon megcsillanó fény, ami egy hiba. Az én bőröm is zsíros, ettől tud csillogni, de vagy a világítással megoldom ezt, vagy kölcsönkérem az asszonynak a púderét, és kicsit lepuffolom, akkor már nem fog ennyire csillogni. Ha letakarom ezt a csillogást, akkor máris sokkal jobban elkezdek foglalkozni a szemeddel, a tekinteteddel. A valóság is kérdés itt. Oké, hogy a valóságban te odamentél a kanapéba, belefúrtad a fejed a párnába, de miért? Mi történt? Ezt most ebből nem tudom meg. Hogy valami csalódás ért, és ezért, vagy csak fáradt voltál, vagy ért már csalódás az életedben, és ezt szeretted volna eljátszani. Nem egyértelmű. Én nem az érzelmeiddel vitatkozom, hogy azok megtörténtek-e, hanem azzal, hogy ezt sikerül-e átadni. A karkötő, a szemüveg idegen. Tudom, hogy ha az embernek elege van mindenből, akkor a szemüveg az első, amit odadob, hogy nem akarom látni, befelé akarok látni. Ez a befelé akarok látni, befelé akarok fordulni ennek pontosan az ellentéte az, hogy fönt van egy szemüveg, amiben jól akarok látni. De mit akarsz jól látni egy olyan helyzetben, amikor tulajdonképpen belefúrod a fejed egy párnába? Aztán itt van ez a karlánc, ami nagyon szép, de a fotónál ezeknek nincsen helye, mert elviszik a figyelmemet, elkezdek azzal foglalkozni, hogy hú de gazdag csávó, volt 40 deka aranyra pénze. Ez megint kivisz a hangulatból. Tessék ezt újra átgondolni, és ne sokat gondolkozzunk, ne az legyen, hogy most Hegyi visszaadta ismétlésre, és János elteszi a fiókba, egy kicsit savanyú, és jó, majd foglalkozunk inkább mással, mert ez most olyan nehéz. Tessék megcsinálni hamarosan. Ismétlés. (hegyi)

Van ebben némi verbalitás, István, ezzel, hogy ez mitől Newton keresztje, nem biztos, hogy tudok mit kezdeni. Oké, Tingecz Dávidnak volt egy macskás képe, de maximum annyi lehet a párhuzam nekem, hogy az is valahol a közepén volt a leghibásabb, de ez a kép nagyon másról szól nem nagyon értem az összefüggést. Kicsit van benne ilyen szomorú bohócos vonal, még akkor is, ha valamennyi minimális mosoly mintha bujkálna az arcodon, de ennek az aránya talán 5 százalék alá tehető. Ennek a képnek az erőssége abban rejlik, hogy olyan hatása van a tekintetednek (gondolom ennek javarészt az az oka, hogy valami sötétebb felületre nézhettél), ami ezzel az orra helyeződött körrel együtt nagyon erős ritmust ad. Ez egy szokatlan maszkolással, egy szokatlan képkivágással együtt egy nagyon hatásos és jó portré. Én ezt a besorolást a Humor leckébe direktnek érzem, de elfogadom, maradjunk abba, hogy megvan a három csillag, és a lecke megoldása még egy kicsit várat magára, a következő képeidnél majd lehet, hogy meglesz. (hegyi)
értékelés:

Azt többször mondtam, hogy érdemes megfigyelni, letakarni először a szemet, utána a szájat, hogy ugyanarról beszél-e a szem és a száj. Most ez, amit látok a képen sok mindenről mesél, de a nosztalgiáról nekem nem. Azért nem, mert az összeszorított száj, a pengeszáj inkább belső feszültséget tükröz, mintsem valami nyugalmas, merengő állapotot. A szemed beszélhet nagyjából erről, ha akarom, de nem értem ezt a szájtartást, nem értem mit akarsz. Kicsit föl vannak az arc zacskói is fújva, valami belső túlnyomás is van, és ezt szorítod össze a szájjal, ez olyan mint amikor visszafogod a kilégzésedet, valamilyen helyzetben azt mondjuk, hogy „a fenébe”. Nekem ez nem egy nyugalmas helyzet. A másik dolog pedig a szín: ezzel a vöröses-naranccsal nem nagyon tudok mit kezdeni, főleg úgy nem, hogy a környezet egy abszolút halott, szürke környezet. Gergő, kérnék erre valami választ, mert ezzel nem tudok mit kezdeni. Ha elfelejtem azt, hogy mit akartál a címmel, akkor sem, mert nagy az ellentét: a testpóz, a száj, a szem most három külön dolog. Az egyik egy vagány, kicsit félprofilos mozdulat, a másik feszültség, a harmadik pedig merengés. Jó lenne, ha ezek egy irányba mutatnának. Ismétlés. (hegyi)

Vadmacska szemek, kedves és közvetlen kép, kifejezetten jó a gesztus, szimpatikus, és jó, hogy játszol a mélységélességgel, vagyis térbe helyezed magad. Ettől és a világítástól válik személyessé az üzenet, ahogy idehajolsz hozzánk. Köszönet, várjuk a folytatást! (hegyi)
értékelés:    

Érthető szimbólumokkal dolgozol, azt gondolom, hogy ez egyértelmű és világos, nem csak nekem, de valószínű internacionálisan is, hiszen a sakk figurái közismertek. Az is jó, hogy jelentése van a figuráknak, a király óriási árnyéka, a testre rajzolódó többiek, az árnyékod, a merengés és az arckifejezés egyben kiadja, hogy a meccs tétre megy, és ehhez kifejezetten passzol a félakt is. Örülök, hogy elindultál, jó irányba mégy és láthatóan saját magaddal kapcsolatban erős felfedezéseket teszel. A feladat az, hogy ezt rögzítsd. (hegyi)
értékelés:    

Az ötlet nem rossz, de azt nem nagyon értem, miért vagy magaddal kegyetlen, miért fotózol bele az orrodba, és ez még hagyján, de mi az oka, hogy nem szereted magad. Mert ezzel a torzítással magad olyannak ábrázolod, ami nem biztos, hogy előnyös. Na igen, nem kötelező mindig szép képet festeni magunkról, másról se, de talán ha nem a szépség, akkor az igazság lehet az irány, és mintha itt nem lennél igazságos magadhoz. Nem tudom, nekem most ezek a gondolatok jöttek elő, hogy valamiért magad mint valami manó basa fotóztad, mint egy gnóm uralkodó. Ez abból adódik, hogy bár lefelé nézel, de a képkivágás nem a nagyságot, hanem épp ezt a kisemberséget erősíti. Hát, nem tudom, nem tudom, István meg vagyok most lőve, hogy mi is, amivel itt szembesíteni akartad magad. Azért adom vissza, hogy pontosíts. (hegyi)