1. Önportré, önábrázolás

A sztori maga megkapja a 3 csillagos leckemegoldást, és üdvözlöm és csókoltatom az embereket, akik benne voltak. Sokat gondolkodtam azon, hogy mi a különbség a selfie fogalma és a között, hogy mi önportrékat csináltatunk veletek, és nem volt könnyű, de megtaláltam. Talán a mi lecke ügyünk annyiban más, mint a selfiezés, hogy mi ebben itt keressük önmagunkat, és nem csak dokumentáljuk azt, hogy valahol éppen voltunk, a selfie meg arról szól, hogy jelen voltam, itt voltam, összefotózkodtam valakivel. Szóval, ott a lényeg, hogy a selfienél mindig összefotózkodunk valakivel, aki vagy egy személy, vagy egy helyszín, és mint régen voltak ezek a múzeumi stemplizések, hogy lehetett gyűjteni a pecséteket egy kis füzetbe, és akkor jártad az országot, és bepecsételtettél, hogy ott voltam, és az milyen jó. A selfie körülbelül erről szól, nálunk azért a helyzet egy kicsit szofisztikáltabb. De a dolog megkapja a 3 csillagot. (hegyi)
értékelés:    

Ha az előző nem lenne, akkor nyilván ennek örülnénk, de a kettő közül az az erősebb. Az határozott, vagány, ahhoz képest ebben tétovázást érzek. Az nem baj, hogy több verzió is készül, ez teljesen normális és annak is örülök, ha láthatjuk, hogy hogyan jutunk el a végállomásig egy gondolatnál. Szóval ezt most azért mondtam el itt, hogy ha azt mondom, hogy ez két csillag, az a másikhoz viszonyítva igaz. A képre viszont ne írjunk rá, randa és nem véd. (hegyi)
értékelés:

Az az érdekes ebben a képben, hogy ugyanazt a határozottságot érzem rajta, mint az előző képednél. Valószínűnek tartom, hogy ez nem egy olyan egyszerű történet a háttérben, hogy az ember csak úgy odatesz könnyű kézmozdulatokkal valamit, mert én azt gondolom, hogy van ebben valamiféle megharcoltság, de ez jó, ez kell. Amire érdemes lenne majd odafigyelni, az az, hogy nem árt, ha egy picit többet kapunk a tekintetből. Tehát, van egy tónusrendünk, ami nagyon érdekes, ehhez képest a fény eléggé kemény. Abszolút értem azt, hogy ez kell ahhoz, hogy az ember érezze azt, hogy ez egy reggel, vagy hogy tényleg egy olyan helyzet, amikor hosszú idő után először néz – ahogy írod - az angol tavaszi fénybe, de nem tudom nélkülözni a szemeket. Valami minimális módon legalább nem ártana, ha ott lenne, ugyanis most olyan mély árkokat, és olyan mély feketéket kezdesz el a szemednél alkalmazni, ami ijesztő. Eleve kemények egy kicsit a fények, eleve markáns rajzokat hoz az arcon, és a szem adná meg azt, ami ezt az egészet értelmezné, akár abban az értelemben, hogy a tekintettel visszahozzunk ebből a keménységből, akár abban, hogy erre még ráteszünk egy lapáttal. Mindenesetre jó lenne, ha bele tudnánk kapaszkodni. Az ötlet jó, tetszik, tehát az irány abszolút rendben van, úgyhogy én megadom erre a 3 csillagot, és ez egy jó leckemegoldás, de ezek mellett kérnék egy ismétlést. (hegyi)
értékelés:    

A gondolat tetszik. Ami a megoldást illeti, nem nagyon tudok vele mit kezdeni, mert nem fotográfiai megoldást kaptunk, hanem egy fénymásolós üzenetet. Az a nehéz ebben a kérdésben, hogy ahhoz, hogy ezek a dolgok pontosan tudjanak működni, ahhoz az alap dolognak is, amiből kiindulunk, jól kell működnie. Mondok egy másik példát. Nem tudom, hogy szoktál-e főzni. Én szeretek főzni, és szerintem jól is megy. A középfokú szint szerintem onnan kezdődik a főzésnél, amikor rájön az ember arra, hogy nagyon nem mindegy, hogy milyen alapanyagokból dolgozom. Sok olyan étel van, például a pörköltek, amibe szokás tenni vörösbort. És ezt az emberek általában úgy oldják meg, hogy valamit levesznek a polcról, amit a Béla hozott, és nem akarom meginni, mert túl savas, és nem bírom, meg valamilyen asztali bor, de hát, az jó lesz a pörköltbe, ha már meginni nem jó. És ez egy óriási félreértés. Az alapanyagnak ugyanis professzionálisnak kell lennie ahhoz, hogy azt hozza ki az ételből, amire vágyunk. A bor sem lehet másodosztályú, még akkor sem, ha elfőzöm a pörkölttel, mert teljesen más ízanyagok fognak felszabadulni belőle akkor, ha az egy csinált, úgymond tablettás bor, mintha mondjuk egy francia borvidék termése. Hogy miért mondom ezt ennél a képnél? Mert azok az alkatrészek, amikből egy ilyen montázs összeáll, szintén nem mindegy, hogy milyen minőségűek. Az alapnak, vagyis annak, amiből kiindulunk, jól kell működnie. Az nem működik, és nem jó irány, vagy legalábbis én nem tartom helyesnek, hogy van egy kevésbé jól sikerült képünk, és azt mondjuk, hogy oké, de azzal majd beülök a laborba, és majd lesz belőle valami. Ráhúzok egy effektet, vagy rámásolok valamit, és akkor majd azzal történik valami. Ha az alap felvetés nem pontos, akkor a megoldás is billegni fog, amit így létrehozunk.
   Térjünk rá a konkrét esetre, nem látom indokát annak, hogy miért ez a tömegelhelyezés jött létre ennél a portrénál, nem nagyon értem a képkivágást sem, főleg a homlok tekintetében nem. Több nagyon szép része is van ennek a képnek, ugyanakkor nem látom azt, hogy eldöntötted volna, hogy melyikre teszed a voksodat. Gyönyörű a haj esése, nagyon szép az ellenoldalon a szem árnyékolása, gyönyörű az orr íve, a szemöldök, nagyon szép részletekből áll össze ez a kép, és valamiért még sincs kész. Azért nincs, mert valószínű, hogy az alap, amiből kiindultál, az nem volt eléggé érdekes, vagy számodra nem azt az eredményt hozta, hogy úgy önmagában megálljon a lábán. Az, amiről beszélek, most már sejthető, hogy azt is fogja jelenteni, vagy azt a véleményemet is talán tükrözi, hogy ezek a szendvicsnegatívos montázstechnikás ügyek nagyon ritka esetben állnak meg a lábukon, mert az esetek nagy többségében vagy arról van szó, ahogy már elmondtam, hogy vagy egy kevésbé sikerült képből próbálunk többet kihozni. Ha pedig nem erről, akkor arról szokott még szó lenni, hogy van egy jó képünk, arra viszont az ember általában rájön, hogy kevésbé biztos, hogy érdekes, vagy érdemes valami művi üggyel manipulálni. És akkor kérdezheted, hogy jól van Zsolt, de akkor hogyan tovább? Ha a vaterán jársz, vagy barátoknál, vagy akár, ha otthon szétnézel a padláson, akkor lehet, hogy fogsz találni egy diavetítőt. Vannak a régiek, amivel mesefilmeket vetítettünk, az is izgalmas, vannak újabb fajták is, tulajdonképpen a dolog technikáját illetően mindegy, hogy milyet találsz, ugyanis az a lényeg, hogy legyen benne lámpa, ami világít. És ha ebbe beleteszel bármit, és azt a bármit bármire kivetíted, akkor ez a valóságban fog létrejönni, ami itt most ezzel a térképpel egy manipuláció folytán jött létre, és nem egy külön lebegő rétegként kerül a képre, vagy ha külön lebegő rétegként is, akkor annak is megmarad a térbelisége, nem úgy, mint itt. Azt javasolnám, mert érdekes, hogy próbáld ki, hogy mi van akkor, ha ezt az egészet a valóságban hozod létre. (hegyi)

Az az érdekes, hogy a kép megad minden választ, ezt nektek kell majd megtanulni olvasni. A tónusok! Megint azt mondom, hogy pofon egyszerű a kérdés, hol vannak a legvilágosabb pontok? Tessék berajzolni erre a képre. Húzd körbe egy filccel a két fület, a orcánál, a pofacsontnál a két flekket, húzd be a nyakat, ezek azok, amik a legvilágosabb pontokat képviselik. Na, most akkor megkérdezem, hogy hova esnek ezek a pontok, tömegelhelyezésben ezek mennyire kiegyensúlyozottak. Nem azok, mert ha egy másik filccel elkezdenéd a sötét foltokat bejelölni, azok csak a felső régióban vannak, és ettől az egész lecsúszott. Én elfogadom, hogy ez az egész gondolatiságában ide kellene, hogy komponálódjon, de a világítás ennek ellene dolgozik. Ezért nincs kész a kép. Mi a megoldás? Az, hogy csinálsz valamit a hajjal, világítsál oda egy kicsi surlófényt, és máris felhúzza az egésznek a grafikáját, és onnantól kezdve, mivel oda is elkezdenek majd kerülni pontok, csökkenti a súlyát a mérleg serpenyőjében a sötét tónusoknak, és növeli a súlyát a világosabb tónusoknak, és máris elkezd a mérleg mutatója középre visszaállni. Egy másik irány lehet az, hogy lesötétíted a mellkas részt, és az lesz megint egy ilyen sejtelmes valami, és abból kezdesz el dolgozni. Igen ám, csak hogy ha lesötétíted a mellkas részt, akkor elveszíted annak az egésznek a terét, tehát, akkor tulajdonképpen majd lógni fog a semmiben egy fej, ami kevésbé érdekes. Úgyhogy világítási problémáim vannak. (hegyi)
értékelés:

A címes viccelődés nem az én műfajom, arra hadd ne térjek ki. Én sem beszélek angolul erősen, de ez a tipikusan angol nyelvet nem ismerő embernek a humora. Én nem javasolnám ezt az irányt, mert lebuktatja az embert, hogy tanulatlan. Szerencsére a kép érdekesebb a címnél. Kijelöltünk egy képhatárt, és abban a képhatárban hozott az alkotó egy nagyon határozott döntést, hogy tulajdonképpen a száját lehagyja ebből a ritmusból. Fontos, mert az üzenetet általában a szem és a száj egyszerre közvetíti egy képen, ha azt mondom, hogy ez engem nem érdekel, akkor azzal már eleve szűkítettem a kommunikációs csatornám, magyarán erősebb fókusz kerülhet a szemre. De még erre is azt mondta István, hogy nem érdekli, mert a szem egyrészt életlen, másrészt még az egyik szemébe is belevágott. Részben ezzel sincsen baj, bár én a szembe való belevágást nem tartom jó iránynak, de még ez is működhet, és ezt abszolút erősíti az is, hogy a világítással is tulajdonképpen a homlokára helyezte a hangsúlyt. Mégsem működik igazán jól a dolog, és ez azért van, mert a kép határoló vonalai, főleg a bal oldali, és az alsó határoló vonal az egészet fájdalmasan, nem jó érzést keltően vágja el. Az orrnál is odafért volna egy fél milliméter, a szemnél nem ártott volna, ha meghagyjuk legalább a szem feketéjét egészségesen egyben, szóval, nem vágjuk szét. Ez a fajta döntés esetlegesnek tűnik nekem, és nem átgondoltnak. Nincs azzal semmi baj, hogy a szádat levágtad, működne, adna egy dinamikát is az egésznek, a térbelisége is megvan ennek az üzenetnek, de ezek a vágási pontok most nekem nem meggyőzőek. (hegyi)
értékelés:

Édesanyád büszke lehet rád. Egyrészt egy egészséges, kedves, szerethető embert látunk, aki szép, de nem túlcsinált, hanem egy érett és nyitott személyiség. Nagyon érdekes az, ahogy ábrázolni tudod magadat - egy kicsit most nehéz helyzetben vagyok, de talán a te korodban még mondhatom ezt – idősebbként. Olyan ez, mint egy ilyen 30-40 közti csaj, aki vadítóan itt van velünk. És ez azért érdekes, és azért is merem mondani, mert ez egy olyan húzás, ami a korábbi reggelizős, meg különböző szituációs gyakorlatokat megoldó képeidnél is jelen volt, mert olyan, mintha beleképzelnéd magad egy filmszerepbe, mintha eljátszanál valakit, aki majd leszel, vagy aki lehetsz. Olyan, mintha kipróbálgatnál utakat, hogy milyen lesz akkor, ha majd két gyerekkel leszek anyuka, milyen lesz akkor, ha egyedülálló csaj leszek, mintha ezeket a szituációkat fejben lepróbálnád. Valamiért, nekem mindig ezek az élmények jönnek fel a képeidről, és ez jó, nekem ez tetszik. Az baj, hogy ennyire szűkre vágtad alul, amivel nagyon már nem lehet mit csinálni, mert ami nincs a képen, azt nehéz hozzágondolni, de én ezt egy abszolút 3 csillagos leckemegoldásnak gondolom mindezzel együtt, úgyhogy lábjegyzetnek odatesszük, hogy a kompozíciót mindannyian tudjuk, hogy egy kicsit elcsesztük. (hegyi)
értékelés: