1. Önportré, önábrázolás

Ez egy 3 csillagos kép, minden tiszteletem a tiéd azért, hogy ezt a képet megcsináltad, és azért, mert biztosan nem egyszerű önmagunkat ezekben a helyzetekben szembesíteni, biztos, hogy nem egyszerű felvállalni ezeket az üzeneteket. Tudom azt, hogy ehhez nem könnyű a rákészülés. Talán annyit hozzátennék, hogy egy fokkal kontrasztosabbra venném, ebből a szürkéből egy kicsit kihoznám, de ez csak utómunka kérdése, ez megoldható. Nagyon köszönöm, 3 csillag leckemegoldással. És könyörgöm, küldj képeket, ne várj rám. (hegyi)
értékelés:    

Köszöntünk a Téren, kedves Erika, és hát, tudod van olyan, hogy az elemző kiesik a szerepből, és csak annyit mond, ez kafa! Na jó, mondom én tovább, csak szerettem volna jelezni, hogy erős a megoldás, amit beküldtél. És még a pánt se zavar, mert keretez és feszességet ad. Szóval hajrá, ez 3 csillagos leckemegoldás, de ne hagyj minket kép nélkül, ne várj rám, dolgozz! (hegyi)
értékelés:    

Kedves Csaba, nem tudom merre jártál, ezek szerint talán Skóciában - őrülök, hogy visszataláltál hozzánk, és azt mondom neked, hogy a játék jó, csak itt a geg nincs végigcsinálva. A sapka kevés ehhez, az ing nem működik, én azt gondolom, hogy túl finomkodó ehhez az egészhez. És még egy fontos dolgot mondanék, hogy érdemes ezt az egészet valamerre túlhúzni. Bátrabb megfogalmazást kérek. A világ, ami körülvesz minket, megfigyelések tárháza, és amikor a sztorik megtörténnek, akkor azok adott helyzetben, mint egy film, egyrészt az időbeli lefolyásuk, másrészt a térbeliségük miatt megfelelő töltettel rendelkeznek. Egyszerűbben fogalmazom meg, amikor seggre esünk a jégen, annak van egy kezdete, egy csúcspontja, és egy befejezése, és ez így együtt elég vicces lehet. Röhögünk rajta, és egy jó emlék. Amikor ezt fotográfiában akarjuk megoldani, akkor tudnunk kell, hogy mikor van a csúcspont, és azt kell elkapnunk. Minden egyéb kevés lesz ahhoz, hogy egy nézőnél, aki ott sem volt, ugyanazt az élményt hozza, vagy legalábbis valamilyen megközelítőleg hasonló szintet. Tehát, amikor én azt mondom, hogy erősebb gesztusokat igényel egy alkotás, akkor erre gondolok, hogy nem elég beülni a kamera elé, és nagyjából elmerengeni azon, hogy én most skót vagyok, hanem elrajzoltabban, nagyobb intervallumban kell tudnunk fogalmazni, azaz egy kicsit vadabbul ahhoz, hogy az ember, amikor utána megnézi, akkor evidens legyen az a megoldás, amit lát. Ennek az egésznek megvan a humora ezzel a műhajjal, a pompommal, de egyrészt a világítás elveszi, letompítja az erejét, másrészt pedig ez a szipálmártonos mosolyalbum beállítás meg annyira közhelyes, hogy önmagában ez nem elég. Ha azt akarod hozni, hogy a skót csávó elment a fotóműterembe portrét csináltatni magáról, akkor tessék még jobban karikírozni. Lehet, hogy jót tesz, ha előtte nem alszol egy napig, mert erősebb tónusokat fog létrehozni a bőrön, meg mondjuk a ráncokat is megerősíti egy kicsit, lehet, hogy jó, ha nem borotválkozol még egy nappal többet. Nem akarom én most ezt az egészet itt felfejteni, de egy biztos, ez akkor működik, ha karcosabb, ha harsányabb, így most ez nekem még nem elég, úgyhogy visszaadom ismétlésre. Remélem, megvan még a sapka. (hegyi)

Azt gondolom János, hogy ez egy erős megoldás. Itt nincsenek nagy kérdések, mert minden oda koncentrál, ahol az üvöltés történik, ráadásul szerencsére egy kicsit ki is mozdultál a középpontból. Ez ad az egésznek egy kis esetlegességet, egy kis fűszert, ez jót tett. A probléma az, hogy a szemedet nem látom, arra majd azért érdemes lesz odafigyelni legközelebb, hogy abból is kapjunk valamit, mert a dühnek és az indulatnak a kifejezése nem csak az üvöltésben nyilvánul meg, hanem a tekintetben is. A világításra még mindig azt mondom, hogy egy kicsit fapados. Tessék deríteni, tessék visszahozni ebből a nagyon kopogós irányból. A kopogósság mellett azért a térbeliséget nem kell elveszíteni. De ez egy 3 csillagos leckemegoldás. Ha elindulsz ezen az úton, hogy a különböző érzelmi állapotaidat mutatod meg a nézőknek, és látod te magad is, lehet, hogy egy jó játék. (hegyi)
értékelés:    

Olyan ez a kép nekem, mintha egy régi barátnővel beszélgetnék videó telefonon. Nagyobb távolságból mesélne arról, hogy hogyan él, mi van vele most, milyen volt az éjszakája. Ez egy hosszabb beszélgetés, és kicsit elfáradtunk már a mesében, keressük az új impulzust, hogy hogyan is folytassuk a sztorit, mert már elmondtuk, hogy kit ünnepeltünk tegnap, már elmondtuk, hogy milyen ruha volt rajtunk, meg mit csinált Feri, meg hogy mi volt a pultos fiúval. Az egésznek ez a fajta fáradtsága az, ami ezt a képet jellemzi. Megvan a koncentráltság a kapcsolatban, fontos, ne tedd le, legyen hozzám türelmed, hallgass végig, fogok még mesélni, van még mit mondjak, csak fogadd el, hogy ez a tegnapi nap egy kicsit hosszúra nyúlt. A másik, ami eszembe jutott ezzel a képpel kapcsolatban, hogy amikor a gyereklány felnőttet játszik, és amikor rádöbben, hogy az a felnőtt világ nem is annyira jó. Amikor először rádöbben arra, hogy az a vágy, hogy ő felnőtt legyen, és emberszámba vegyék, előbb-utóbb úgyis eljön, akár akarjuk, akár nem, ha siettetjük, ha nem, és lehet, hogy mégiscsak jó lett volna gyereknek maradni. És olyan kis bénán kifestettem magam, meg ittam is, meg felnőtt lettem az este, de a büszkeség nem engedi, hogy lemossam a festéket, meg az, ami az este történt tulajdonképpen felnőtté is avatott, de jó lenne visszamenni a gyerekszobába. Van ebben egy kis megtörtség. Köszönöm, 3 csillagos leckemegoldás. Vera, küldjél képeket! (hegyi)
értékelés:    

Az előző képelemzésnél azt írtam, hogy jó lenne, ha kommunikálnánk arról, hogy tulajdonképpen milyen elemzéseket is vársz tőlem, és ezt még most is tartom, hogy nem ártana ezt tisztázni, hogy milyen irányba mozduljunk el. Nem célom az, hogy a képelemzések rosszkedvet szüljenek, vagy elbátortalanítsanak bárkit, szóval, ha van értelme a kommunikációnak, akkor az az értelme, hogy előre tudjunk lépni. Mivel még nem beszéltünk erről, vagy nem tártuk fel ezt a területet, ezért ennél a képnél megmaradok a technikai és a formai elemzésnél, a tartalmi elemzést későbbre halasztom. Egy képnél két szembetűnő jellemző lehet, az egyik az, hogy milyen képhatárral milyen területet jelöl ki az alkotó, a másik pedig a világítás. Itt most egy fekvő képet látunk, és ebben a képformában helyeződik el a modell, enyhén kimozdítva jobbra, és ez ad egyfajta dinamikát ennek az egésznek, tehát a nyugalmas, centrális kompozícióhoz képest elmozdítottuk a tömeget, és ennek a mértékét és a pontos helyét kell megtalálni. Most, ha megfigyeljük, a fej fő motívuma egyrészt a vízszintes tengelyen mozdult el. Ez az elmozdulás a haj formájával indokolható, és erre a világítás is rásegít. Annyit talán hozzátennék, hogy a kép jobb és bal széle között van egy lényegi különbség, ugyanis az egyik világosra fut ki, a másik inkább sötétebb tónusra, és itt nem ártott volna letenni a voksunkat valamelyik mellett. A másik elmozdulás a függőleges tengelyen van. Az arcnak meghatározói a szemek, az orr és a száj, és az ez által adott hármas az, amit valahová elhelyezünk. Indokolhatja a középről való kimozdítást a haj, vagy a szakáll, vagy egy sapka, itt most azt a döntést hozta meg az alkotó, hogy közelíti a szemet a kép középtengelyéhez. A kérdés az, hogy ezzel most milyen irányt vettünk? Én azt gondolom, hogy egy kicsit lecsúsztunk a képen, mert a kényelmesnél lejjebb van most a szem, ettől megkapjuk a homlokot, ami nem olyan nagyon izgalmas, viszont az állnál, a szájnál a szőrzet tulajdonképpen már vágásra kerül, és itt nekem formailag problémáim vannak. Ez a fajta súlyozás nyilvánvaló, hogy a tekintettel is játszik, de ha a fej tetejénél nem történik valami izgalmas, akár fényben, akár a haj formájában, akkor ennek a hatásnak az ereje szerintem csökken. Magyarán van egy szuggesztív tekintetünk, de ez önmagában nem fogja elvinni ezt a képet. A formai részen túl, tehát a kompozíciós helyzeten túl említettem a fénytani helyzetet, itt a kérdés az, hogy egy formát miképpen tudunk elhelyezni, vagy megjeleníteni a térben. Ehhez az eszközünk a világítás, és a mélységélesség megválasztása. Most beszéljünk a világításról, mert az nagyon határozott ennél a képnél, ugyanakkor kérdés az, hogy milyen térbeli forma jön létre ez által a világítás által. A fej felfogható úgy is, mint egy tojás forma. Tegyünk le az asztalra egy tojást, és kezdjük el két lámpával megvilágítani, és látni fogjuk, hogy az milyen térbeliséget tud kapni. Ha ezt most erre a képre alkalmazzuk, akkor azt mondom, hogy két oldalról, de főképp nekünk bal oldalról érkezik több fény, valamennyi derítést kapott a jobb oldal is, tehát ez a része tökéletesen működne, ha ehhez a fényértékhez szemből elég fény érkezne. Most ez a térbeliség nagyon érdekes módon, mivel a két oldalán többet kap, mint középen, ettől ez a tojás forma kilapul, vagy még azt is mondhatnám, hogy elkezd a középvonalánál behorpadni. Ez azért furcsa, mert közelebbinek érezzük a hajat, meg a fül vonalát, mint amit az arcnak tulajdonképpen a legkiemelkedőbb része, amit az orr, vagy a homlok rész képviselhet. Egyszerűbben fogalmazok, akármilyen szuggesztív lehet a tekintet, mert ha sötéten hagyjuk, ha árkok vannak a szemben, ha ez az egész nem kap megfelelő világítást, akkor ennek az erejét lecsökkentettük. Tehát, a két dinamizmus egymás ellen hat, és azt kell, hogy mondjam, hogy sokkal izgalmasabb dolgok történnek a hajjal, mint ami az arccal történik. Most kifejezetten a fénytani helyzetre gondolok, mert laposra van világítva az arc, és az oldal fények azok, amik izgalmasabbak. Ennek az egésznek olyan hatása van, mintha egy másik, izgalmasabb fénytani helyzetből kifordult volna a modell a kamera felé, és ez a kifordulás az, ami ezt az egészet olyan furcsává teszi. Én nem gondolom azt, hogy ez jót tesz ennek a képnek. Két dolog van, aminek az indokát itt most nem látom, az egyik az, hogy miért döntöttünk úgy, hogy függőlegesen elmozdítjuk, és ennyire elmozdítjuk ezt a képet, a másik pedig az, hogy ha már úgy döntöttünk, hogy elmozdítjuk, akkor ezt az elmozdítást határozottabbnak kellene mutatnunk. A másik a világítás, azt a fajta játékosságot, azt a fajta dinamizmust, amit a hajnál létrehoztunk, azt az arcon is meg kellene tartani, és akkor működhetne ez a portré. Én azt gondolom, hogy ez az önbemutatásnak, még egyszer mondom, nem érintve a személyes irányát, egy jó gondolatisága lenne, de pontosítani kellene a technikát. (hegyi)
értékelés:

Nagyon érdekes az, amit a Mariann felrajzol most nekünk, mert az egy nagyon furcsa kérdés, és ezt a kérdést én már nagyon sokszor feltettem nektek az elemzésekben, hogy mi van az élességgel, meg mi van a tónusokkal, és hogy mindig csak a szépen készre és élére vasalt dolgok azok, amik jó megoldások. Azért örülök ennek a képnek, mert erre most Mariann választ ad. Azt gondolom, hogy egy nagyon pici fekete még kellene bele, akkor is, ha ezt az egészet ebben a szürkében akarjuk hagyni, mert ez elérhető azzal is, ha picit a feketét behozzuk, és a középtónusokat visszük el ebbe a szürkébe, vagy legalábbis, ha nem a tökéletes, száz százalékos fekete kellene, de talán egy árnyalatnyival több fekete. Ami viszont a gesztust illeti, abban Mariann nagyon erős. Tulajdonképpen az az érdekes, hogy amikor a selfie mint - számomra legalábbis borzalmasan irritáló - jelző elindul, vagy legalábbis felfedezték maguknak az online újságírók, hát, ebben az időben azt gondolom, hogy Mariann bizonyítja nekünk, hogy az önarckép igenis értékes alkotói irány lehet. (Azon kívül ugye, hogy mi ebben a közösségben már 7 évvel megelőztük a kort, hiszen az első három lecke ezek szerint selfie.) Ugyanis az egy nagyon érdekes kérdés, hogy honnantól beszélünk önálló alkotásról, és nekem itt az a kérdés, hogy mi van előbb a megfejtésben? Az, hogy tudom, hogy itt az alkotó van, vagy nagyon jellegzetesen ő van jelen, és ez viszi el a prímet, hogy látok a Mariannról, a Gézáról, vagy a Jánosról egy képet, és elkezdem őt megfejteni, de úgy, hogy tudom, hogy ő, és ez a képnek a fontos jelentése. Vagy pedig azt látom, hogy van egy kép egy nőről, akárki lehetne, mert univerzális a dolog, és az univerzalitásában fogalmaz meg egyedi gondolatot, és utána jön pluszként a hab a tortán, hogy és ez ráadásul egy önarckép. Azt gondolom, hogy ez a második helyzet az, ami felé elmozdulunk, és remélem, hogy ezt egyre többen fel fogjátok fedezni magatoknak, hogy ez az első három lecke nem egy büntető feladat, hanem akár egy kiteljesedés lehetősége is. Ennek én nagyon örülök, mert ez egy magas színvonalon megoldott kép. Nem tudok nagyon belekötni, és nem is akarok. Talán annyit tennék hozzá, hogy a kép jobb oldalán a járomcsontnál lévő csatlakozási ponton a képhatárnál, egy nagyon hajszálnyit, azt a függőleges sávot lehet, hogy tónusban egy picit visszább venném, hogy formailag meglegyen ez az egész, és ne lapuljon ki ott a kép. Talán ennyi, ott olyan furcsa, egy világítási probléma ez, ami azt okozza, hogy úgy tűnik, mintha a fej olyan furcsán kiszélesedne, de én ismerem a Mariann fejét, nincs azzal semmi baj. De ez akár utómunkában is megoldható. 3 csillagos leckemegoldás, várom a folytatást. (hegyi)
értékelés: