5. Absztrakt és struktúra

Megannyi zöld békaufó néz ránk ebben a szürreális színvilágban, és a (f)elforgatás, képkivágás mind egy irányba mutat: egy jó megfigyelés hatásos megvalósítása felé. István, azt kell mondjam, hogy jó lenne, ha ezekből a pillanataidból csipegetnél és archiválnál magadnak, mert jó lenne, ha más fotós barangolásaid idején is fel tudnád idézni ezt a lelki- és fizikai állapotot, ugyanis erre van szükség akkor, amikor az ember fotóban szeretne közölni. Pontosan arra gondolok, hogy el kell tudni rugaszkodni a valóság kötöttségeitől ahhoz, hogy egy új minőség jöhessen létre. Itt ez megtörténik, ráadásul semmi izzadt erőszak, semmi pepecs nincs rajta. Gratulálok! (hegyi)
értékelés:    

Értelmes, tiszta, határozott vonalakkal dolgozó feladatmegoldás. Szépek a színek, szépek a tónusok, jók a formák, jó a megfigyelés. Nem teljesen pontos a képkivágat, mert ha már ennyire mértanian dolgozunk, akkor nem nagyon értem a bal oldalnál, annál a narancssárgánál miért nem hagytuk, hogy az a háromszög csúcsban érjen véget. Ugyanez igaz egyébként a másik oldalon lévő, ugyanennek a ferde vonalnak a másik oldalon kifutó élére, hogy ott sem értem, hogy miért nem hagytuk ezt háromszögben. Ezek apróságoknak mondhatóak, bár én azt gondolom, hogy ha azért ez egy kiállítási munka lenne, akkor azt én ott számon kérném, hogy az ott miért nincsen precízen megcsinálva, miközben a kép felső részénél precíz voltál abban, hogy hogyan zárod ezt az egészet. Szóval, megvan a 3 csillag leckemegoldással. Szeretném azt kérni, hogy az első három leckére térjünk vissza, mert gyönyörű, ahogy ezzel a formával dolgoztál, látom, hogy ez megy neked, de érdekelne az, hogy az emberekhez és saját magadhoz milyen viszonyod van. Úgyhogy csináljuk meg azért azt az első három leckét, és kezdjünk el az első pár leckével is foglalkozni, négyes, ötös, hatos – érzelmek, emberek, ez egy fontos terület, nem minden a halott környezet. Tessék ezzel dolgozni, már csak azért is, mert valaki, aki ilyen sikeres a pályázatoknál, nem árt, ha a házi feladatok között is megmutatja és felcsillantja azt, hogy mit tud. (hegyi)
értékelés:    

Nem tudok túl sokat hozzáfűzni ehhez a képhez, mert ez úgy jó, ahogy van. Szeretem ezt a képet. Talán annyi, hogy egy kicsit kevésnek érzem körben a szélét, tehát, ha ez a ritmus nagyjából ott folytatódik a többi résznél is, akkor én nagyobb teret adtam volna, magyarán meghagynék annyi húsát ennek oldalirányba, mint ami két ablak között van, és akkor az egésznek kevésbé lenne ilyen körbevágott érzete. Ez természetesen akkor igaz, ha ez megvan ezen a képen, vagy ha ez megoldható. A megfigyelés tökéletes. 3 csillag, leckemegoldás, minden megvan. Itt mondanám el azt, hogy nagy divat mostanában, főleg műszaki beállítottságú embereknél, én pont a Műszaki Egyetemnek láttam ilyen játékát megvalósulni, amikor a világításnak az elektronikus vezérlésével létrehozzák azt, hogy attól függően, hogy melyik szobában ég a villany, vagy melyikben nem, különböző feliratok, vagy szmájlik, vagy jelzések jöhetnek létre. Legutóbb amikor ilyet láttam, ott tetris-t jelenítettek meg, úgyhogy van ennek létjogosultsága, de hát, ez azért ennél egy kicsit több. Tehát itt az idő, a koszossága a megfolyások miatt egy nagyon szép gondolat. Köszönöm szépen! (hegyi)
értékelés:    

Érdekes. Igen, az a helyzet, hogy ezt utólag már nehéz megoldani. Szerintem jobb lett attól, hogy nincs rajta az ereszcsatorna, de azért veszítettünk is belőle, szóval én most azt mondom, hogy ha ez megoldható, és vissza lehet oda menni, akkor érdemes lenne elgondolkodni egy ismétlésen, hogy honnan és hogyan lehetne ezt úgy megcsinálni, hogy ez hordozza azt, amit kell, mert most valahogy még mindig nem tökéletes. Fene tudja, hogy miért? Valahogy még mindig nem kész ez az egész. Lehet, hogy attól, hogy nincs eldöntve határozottan, hogy mi merre dőljön, vagy mozduljon. Most valahogy nincs meg az a stabil bázis, amiből aztán ki tudna mozdulni az egész. A vágások az oldal széleivel is olyan sután esetlegesek, szóval valami nem áll össze, de ha megversz se tudom megmondani, mi. (hegyi)

Jók ezek a megfigyelések. Azt gondolom, hogy bizonyos tekintetben a fotográfia ezekből a megfigyelésekből építkezik, a környezetünkből, abból, amit észreveszünk, amikor egy furcsa fény megcsillan, amikor egy ilyen vízmelegítőnek a krómozásán átalakulnak a tárgyak valódi formái, és új tartalommal, új értelemmel töltődnek meg. Abban nem értünk egyet, hogy az a nyél ott van, pontosabban a nyél jelenlétével nincs túl sok baj, inkább a formai megjelenésével, a határozottságával. Ez egy fontos kérdéskör, mert több kép esetében találkozom ezzel a problémával, hogy el kell dönteni, hogy amit látok, az egységes-e, vagy nem, vagy hogy maga a gondolatisága belefér-e az én elképzeléseimbe, és ha igen, akkor határozott döntéseket kell hoznom. Ha kell az a fül, mert vissza akarom hozni a valóságot, mert kötni akarom valamihez, mert nem csak egy elvont üzenetet akarok hozni, hanem a nézőt szeretném ezen az úton segíteni azzal, hogy ne kelljen nagyon sokat matekolnia azzal, hogy mit lát, vagy mi volt a kiindulási alap, akkor ezt határozottan kell megjeleníteni, akkor legyen a fül fül. Ugyanis így most hiba. Életlen is, furcsán is van csonkolva, olyan érzésem van, hogy elforgatnám ezt a vackot, hogy ne legyen ez ott benne, miközben ha meg elforgatnám, és csak a króm edény lenne, akkor meg az egész elmenne egy ilyen művészkedésbe, szóval ahhoz meg túlságosan absztrakt formák vannak, hogy az önmagában így megálljon a lábán. Tehát kell a fül, csak ennek a megoldásán egy kicsit kellene még agyalni. Ez egy 2 csillagos ügy most, és ha Istvánnak van kedve ezzel játszani még, akkor bíztatnám erre. (hegyi)
értékelés:

A makrovilág a titkok, a rácsodálkozások világa, és én üdvözlöm azt, hogy valaki ezzel elkezd foglalkozni. Részben azért, mert ehhez türelem kell, részben azért, mert fantázia, hogy a mi úgymond átlagos, normál világunkból kitekintve végiggondoljuk, hogy mi is történhet akkor, ha elkezdünk belenagyítani ebbe a történetbe, és ezeket az apró rezdüléseket a mi szintünkre felnagyítjuk. Nyilvánvaló, hogy ehhez az első út, az első gondolat, az a víz, vagy a vízcsepp, ezen keresztül vezet, hiszen nap, mint nap találkozunk vele, akár a bepárásodott italos poháron, akár fürdésnél a testen legördülő vízcseppekkel, és nyilvánvaló, hogy ez már eleve felkelti az ember érdeklődését, és ha eszköze és lehetősége van, akkor ebbe a világba szeretne jobban betekinteni. Szóval, azt gondolom, hogy ez a része a dolognak tökéletesen működik. Itt most nekem ez az egész kettészakad. Van egy világ ezzel az íves felülettel, amit – bevallom férfiasan – nem tudok dekódolni, hogy micsoda, lehet akármilyen tárgy, vagy homok, vagy még akár azt is el tudom képzelni, hogy ez egy testfelület, szóval sok minden lehet, de nem tudom megfejteni. Szépek a struktúrák, amik létrejönnek, jók a tónusok. És van a főszereplő, ez a folyadékcsepp. Igen ám, de a főszereplőt kitoltuk a kép aljához, és ez nem aranymetszésben van, hanem annál jobban kiszorul a képhatárhoz, és ettől feszültséget kelt. Másrészt pedig önálló életet él, és nincs köze ahhoz, ami történik a kép többi részénél. Ha még ehhez hozzáveszem azt is, hogy a háttérben mi történik, és az elmosott formák mit hoznak, akkor tulajdonképpen azt mondom, hogy nem érzem a nyugvópontján ezt a történetet. Tehát a képelemeknek kommunikálniuk kell valahogy egymással, és együtt kell létrehozniuk valami egyéni és erős dinamikát. Laci, ezt visszaadnám ismétlésre, azért, mert maga a megfigyelés jó, akár még ezekkel a tárgyakkal, helyzetekkel is lehetne dolgozni, már csak azért is, hogy megfejtsük azt, hogy mit látunk. Technikailag nagyon fontos, hogy megtaláljuk azokat az eszközöket, amikkel megoldjuk ezeket a problematikákat, de nem elég a technikai megoldás, törekedni kell az esztétikai megoldásra is. (hegyi)