5. Absztrakt és struktúra

« első
‹ előző
…
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11

Quetzalcoatl

Régi képem, csak most, a keresgélés alatt került elő.

Valószínű a cím valami indián istenség neve lehet, ennyire nem vagyok ebben otthon. Ez egy nagyon izgalmas kép, tetszik az, amit István itt megfigyel. Finomak a vonalak, bár talán máshova tettem volna az éles pontot. Ezek a leszakadó tolldarabkák, amik a széleknél látszanak nekem fontosabbak. István, egy vallomást kérnék tőled: biztosan van ezen éles valahol? Vagy elmozdult? Mintha sehol nem találnám az éleset, most lebuktál. Mindegy, de erre azért nem árt odafigyelni, hogy legyen valami éles. Hogy itt most maga ez a tollszerelék mozdult el, vagy a kamera, azt nem tudom, ettől függetlenül maga a kép nagyon tetszik, szép ritmus, dinamikus és jó megfigyelés, jó a vágás is, tehát minden egyéb más rendben van. (hegyi)
értékelés:

Utasszállító repülőgép leszállás előtt. A vaskos hídtartó huzalkötegek (Megyeri híd) és a repülőgép által az égen húzott lágy vonalak fényképezésre ösztökéltek.

Leheletnyi problémám van, mégpedig az, hogy ha hozok egy döntést, hogy átlós rendezést csinálok, akkor nagyon nem mindegy, hogy ezek a vonalak hova kerülnek, mert nagyon kevés képelemmel dolgozom. Ezt utólag nyugodtan lehet rendezni, tényleg csak két milliméter, amit a tetejéből vágunk, és akkor az oldalsó sodrony pont a képhatáron fut ki. Most ez nem teljesen így van. Ezek azért fontosak, mert ezek azok a részek, amikre azért érdemes odafigyelni, mert egy kiállításnál attól válhat valami kiállítási képpé, hogy ezekre az ember odafigyel. Kicsinek tűnő szőrözés, de fontos. Amit Attila itt megfigyelt, az nagyon rendben van, lehet, hogy én feszesebbre vettem volna, és szinte négyzetesre komponálom, hogy ez a repülő kiszoruljon a kép szélére, és jobb oldalból a felhőrészt leveszem, vagy pedig itt lehetett volna alkalmazni azt a komponálási elvet, amit a portrénál, a második önarcképednél alkalmaztál. De a három csillag megvan, köszönöm. (hegyi) értékelés:

Korlát

Érdekes ez a kép, mert valami miatt dől, és nem tudom megmondani, hogy mi miatt. Izgalmas az a ritmus, hogy a kép egyik oldalán is vannak sráfolások, és a másik oldalán is, ezek el is fordultak egymástól, de mégis valami azt mondatja velem, hogy ez nincs kész. Hogy ez a kép bal fölső sarkában lévő növényzettel borított terület miatt van, vagy a kép hozzám közel eső részén ez a nagy rönk, ami itt életlenben van, nem tudom. Talán, ha az a rönk éles, akkor ez helyre kerül, tehát a mélységélesség lehet, hogy megoldaná ezt a problémát. Kicsit tanácstalan vagyok, várom a többiek megoldását is. (hegyi)
értékelés:

kristálykoponya

Szerintem elég absztrakt, de nem vagyok benne biztos, hogy ebbe a leckébe tartozik-e.

Izgalmasak ezek a makrofotográfiák, mert elindítják az ember fantáziáját, és legalábbis számomra a makro fotózásnak pont ez a lényege, hogy ez a fantáziamunka beindulhasson. Ennél a képnél ez nagyon jól érzékelhető. Nyilván itt a koponyának a fölső részét kapjuk, ne keressünk állkapcsot, fogakat, orrlukat, de azért valamennyire tényleg érthető, amit itt Mariann mutat. Talán annyi itt is, hogy a kompozíció kicsit lötyög, tehát a kép fölső egy-negyede ehhez a kompozícióhoz nem ad hozzá akkora erőt, miközben a kép alsó részénél azok az ívek vágódnak, amik, mint tartópillérek is fölfoghatóak lennének. Talán a kamerát elmozdítottam volna egy kicsit lefelé, hogy ez az egész helyzet helyére billenjen. (hegyi)
értékelés:

Az elmozdulás

Scanogram.

Régen mi ezt a technikát fénymásolóval állítottuk elő, amihez annyit szükséges megjegyeznem, hogy a 80-as években nem volt egyszerű dolog fénymásoló közelébe jutni, és anyám munkahelyén erősen meglepődtek a kollégák, amikor a fénymásoló szoba ajtaját kinyitva, engem a tárgylemezre bukva, az arcomat az üveghez préselve találtak, bár megnyugodhattak, hogy nem valami szamizdat kiadványt sokszorosítok. Ennél a képnél a nyíl, ami a mozgás irányát hivatott ábrázolni testidegen számomra. Ami igazán izgalmas az az alma elmozdulásának középső szakasza - ha absztraktot keresek, ott találom meg. A kísérlet izgalmas, amennyiben Tamást ez érdekli, folytassa ezt a munkát, gyűjtse a tapasztalatokat ahhoz, hogy minél kevesebb magyarázó, didaktikus jelet kelljen a képen hagynia. (hegyi)
értékelés:

kompozíció 00

Dani, ez absztrakt gumióvszer. Ez egy ilyen sci-fi filmben lehetett, és valami földöntúli hagyhatta itt, és kicsit félelmetes is. Az a helyzet, Dani, hogy el lehet ezt viccelni, meg én értem, hogy ez hogy meg mint, de nem véletlenül kérdezték tőled a hozzászólásoknál, hogy ez micsoda. Egy kicsit olyan "Pistike vicces" nekem az egész, hogy mondogatjuk a dolgokat, hogy koton, pisi, kaki, és ettől vicces meg humoros. De ettől ez még kompozícióban sincs nekem kész. Mit csináljak, Dani, én ezt visszaadom ismétlésre, ez most nem jött be. ismétlés. (hegyi)

Egy óriás lába - részlet

Az erdőben botlottam bele - olyan nagy volt, fel se mertem nézni.

Szubjektív történetmesélés jön: gyerekkoromban néha elmentünk a szüleimmel erdőbe. Anyám volt az, aki mondta, hogy: "és nézd, Zsoltika, hát ez nem olyan, mint egy manónak az szája? Ez nem olyan, mint egy óriásnak a lába?" Én akkor néztem ki a fejemből, és gondoltam magamban, hogy "nem, anya, ez egy fa". Ez most nem arról szól, hogy az embernek van-e fantáziája, vagy nincs ezeket belelátni, de ezek számomra olyanok, amik nagyon ritkán megoszthatók mással. Én magam úgy látom, mintha, aztán nagyon kevés az olyan helyzet, amikor ez jól indokolhatóan másnak is hozza ezt az élményt. De azt is mondom, hogy és ha olyan, mint egy óriás lába, akkor mi van? Itt elvisz téged ez a formai hasonlóság. Ha ez egy mesekönyv illusztráció, akkor azt mondom, hogy oké, de akkor is nagyon le van vágva, ez maximum egy óriás lábfeje. Lehet, hogy ez most belőlem hiányzik, de én ezzel most nem tudok mit kezdeni, bocsánat. (hegyi)

A római Auditorium részletei gyönyörű absztrakt képeket adnak

Róma, 2011.04.24.

Vitatkozom a képcímmel, Sándor, ne akarjuk befolyásolni a nézőt, hogy ez gyönyörű, vagy nem, meg hogy absztrakt vagy nem. A római Auditorium részletei. Egyébként a kompozícióval vannak problémáim. Nagyon finom az a meglátás, amit mutatsz, nagyon finom részleteket vettél észre, és tényleg izgalmas az egész, de nem nagyon értem, hogy például az első képnél miért dől a horizont. Így kifordulunk a térből, tehát valahogy az egész, attól, hogy nem középre álltál, ez az ív csap be minket, ami létrejön a nézőtérnél. A kép alját nézzük meg: ott elindul egy fehér ív, aztán van egy nagyon vékony vöröses-narancs vonal, aztán van egy kicsit fádabb barackvirág színű csík, aztán megint elindul ez a vöröses-narancs csík, de az már a kép feléig tart, az nekem kicsit befejezetlen. Itt van a második kép is: valamit nevezzünk ki függőlegesnek meg vízszintesnek, az nem baj, ha mást nevezel ki annak, ami a valóságban függőleges és vízszintes, de most semelyik se az, minden fordul, mozdul, és nem érzem az indokát. A forma akkor is megmaradt volna, ha azt mondod, hogy téged a korlát érdekel, ahhoz viszonyítasz, és ahhoz képest minden más már adja magát, mint építészeti játék. Hozzám leginkább a két utolsó kép áll közel, de ebből elég lenne egy. Attól, hogy ez megismétlődik, nem látom azt, hogy ez mitől érdekes kettőben: egy balosban meg egy jobbosban. Ha választani kell, akkor inkább az utolsó kép, amit választanék, de itt is az a kérdés, hogy mitől nem függőleges a függőleges, és mitől nem vízszintes a vízszintes. Én értem, hogy maga ez az épület egy olyan forma, amiben nincsenek nagyon vízszintesek, mert egy körív, ráadásul egy organikus módon megoldotta az építész, hogy hogyan szabdalja a teret. De ha már eleve egy absztrakt döntést hoz az ember, és azt mondja, hogy ebből kimetszek maganak számomra izgalmas térrészleteket, és utána már tulajdonképpen nem az Auditoriumot látom, hanem elkezdek ezekkel a vörösekkel, a téglalapokkal és háromszögekkel foglalkozni, akkor az absztrakciónál engem akkor már nem érdekel az, hogy mit akart az építész. Egyenrangú alkotótárs vagyok akkor, ha nem egy dokumentarista megközelítést keresek. Akkor már az én döntésem, és nekem kell igazolni, nem a téglasor kell, hogy engem vezessen, hanem bizony-bizony a saját meglátásom. Itt is ez a problémám, ez a nagyon pici dőlés. Szeretném, ha Sándorral erről beszélgetnénk, hogy ez miért történt így, mert lehet, hogy én nem értek valamit, könnyen lehet, hogy valami olyan indok van, amit nekem kell megtanulnom, én ezt el tudom fogadni, csak jelen pillanatban tanácstalan vagyok. (hegyi)
értékelés:

A kéz

Én nem tudom, hogy hol járt Nóra, de amit itt talált, ez valami eszméletlen őrület. A boltívek között megbújó ornamentika, az erre nagyon is hasonlító szín a kézfejen, hogy az ember nem tudja, hogy ez most egy pantomimes helyzet, vagy valaki a szoborral játszott, és festette össze a kezét, és ez a valaki, mint egy henna-festő, létrehozta ezt az ornamentikát, szóval nagyon izgalmas. Az benne a jó, hogy nem áll meg ennél a szintnél ez a megfigyelés, hanem építészetileg is jó az a keresés, amit Nóra itt mutat, és ráadásul az egész odakoncentrál erre a kézre, onnan robbannak az ívek, oda fókuszál képszerkesztésben a majdnem aranymetszésben elhelyezett pont, erre felesel az ajtó. Ráadásul tessék megnézni az ajtót azzal a berakással, hogy mennyire nem illik ehhez a térhez, hasonlítsuk össze az ajtót, és az ajtó fölött lévő mintázatot, két külön világot látunk. Várom azt, hogy mikor fog ez a valaki az oszlop mögül kibukkanni, és belevicsorogni a fejembe, nagyon tetszik. Hogy absztrakt-e? Bizonyos tekintetben igen, mert elvont formákkal hoz párhuzamba organikus testi formákat, és az absztrakció emiatt működik, de azért ennél erősebben az absztrakt felé venném az irányt ebben a leckében. Ez nagyon a határon billeg, most átbillent a határon, főképp a szín-párhuzamok miatt. Köszönöm. (hegyi)
értékelés:

Lépcső

Igen, ez érdekes, azért, mert Bara, ha már kubizmus, és absztrakt, akkor ezt elkezdte megoldani, elkezdett valahogy fotográfusi eszközökkel felelni erre. Egy kicsit itt szintén a perspektívával van problémám, azzal, hogy ez az egész dől hanyatt. Ettől van az az érzete az embernek, hogy elfordul az óramutató járásával ellenkező irányba, miközben látjuk, hogy a vízszintesek vízszintesek, de a függőlegesek folyamatosan egy ilyen haránt irányba mozdulnak el, így ezzel van némi problémám. Ez akkor lenne helyrebillenthető, ha ezt a függőleges részt, ami a kép bal oldalán van, levágnánk. Tudom, csorbulna az az érzelmi helyzet, hogy itt egy térbeli dolog és tükröződés van, ezt elveszítenénk, ugyanakkor ha ezt levesszük, akkor a tömeg elkezdi helyrebillenteni a függőlegeseket. Erre most rájátszanak azok a vonalak, amik ott még erősebben dőlnek. Itt fekete vonalakat látunk, mint kotta vonalak, függőlegesen, de épp ez az, hogy nem függőlegesek. A másik az, hogy ezeket kinevezem függőlegesnek, és ezekhez képest kezdek el játszani, akkor a vízszinteseimet veszítem el. Nem könnyű helyzet, ez egy érdekes kérdés. Még egy megoldás van: ha ugyanezt a helyzetet akarom mindenáron használni, hogy nekem oda kell a függőleges rész, akkor azt mondom, hogy oké, de akkor valamivel billentsük az egész tömeget helyre. Ez úgy valósulhat meg, ha várok egy kicsit, mondjuk amíg a legfelső emeletnél az erkélyre a kép jobb oldalán valaki kijön, vagy kitol egy kerékpárt, vagy elkezd teregetni. Ez az egésznek a játékosságára is ráerősít, és visszahúzta volna a tömeget. Megvan a három csillag, mert az Absztrakt leckére jó ritmus. (hegyi)
értékelés:

Üldögél

Takarítás közben.

Ezt a képet is helyretesszük, mint kategóriát, mert jó lenne, ha a Csendéletből átkerülhetne az Absztrakt leckébe. Sok minden más leckébe találna, a csendélet ennél szigorúbb meghatározásokhoz kötött. Tessék megnézni a leiratban, vagy a Tanfelügyelő által szerkesztett Estiklopédiában a csendélet leírását. Amit viszont képileg kapunk, az egy tökéletesen rendben lévő meglátás. Én annak örülök ennek a képnek a kapcsán, hogy nyitott szemmel jár Zsófi, és figyeli azt, hogy mit lát a környezetében. Ezek nem csak annyira elegendőek számára, hogy megfigyeli, elmosolyodik rajta, és kész, hanem veszi a fáradságot, előveszi a fényképezőgépét, és nekünk is megmutatja azt, ami neki élményként megjelent. Ahogy a leiratból látjuk, hogy takarítás közben a fűtőtestre helyezett törülköző olyan élményt adott neki, mintha valaki átfont lábakkal várna, és üldögélne a radiátoron, és nézné őt, hogy Zsófikám, mikor megyünk már buliba, már unom ezt a takarítósdit. Tehát az üzenet tökéletesen rendben van, szeretem ezt a fajta absztrakciót. Még egy fontos dolog: visszatértünk a fekete-fehérhez. Ez azért jó, mert megint arra tudnék utalni, hogy lehet, hogy ez egy koszlott sárga radiátor, hulla színű falakkal, és lehet, hogy ez egy halovány kék törülköző, ami lehet, hogy abban a formában nem azt az esztétikai élményt adja, és elvitte volna a nézőt más irányba. Ez egy nagyon jó döntés, hogy redukció történik, hogy a szürke árnyalatokkal sokkal nyugalmasabb, a színektől kevésbé zaklatott helyzetet mutat ez a beállítás. Ezt is erénynek gondolom, sőt arra tudnám sarkallni a többieket is, hogy ennek kapcsán figyeljétek meg, hogy esetleg mégiscsak jó lenne azt az őrületet is kipróbálni, amit Hegyi mond, hogy egy jó darabig próbáljunk meg fekete-fehérben fotózni, azért, hogy a formai és tónusbeli dolgokat be tudjuk gyakorolni. Ezt egy három csillagos megoldásnak gondolom, ha Zsófi egyetért azzal, hogy ez az Absztrakt leckébe átkerüljön. (hegyi)
értékelés:

Az absztrakció, az elvonatkoztatás minden alkotási folyamat alapja, de ennél a leckénél ez a nonfiguratív formák, a természetben, környezetünkben megtalálható ismétlődések, geometriai rendszerek esztétikai ábrázolását jelenti. Nagyon fontos szerepe van a színdinamikának, a tónusnak, a kompozíciónak, a tömegelhelyezésnek.

Az absztrakt művészet a tárgy nélküli művészet, a természetelvű ábrázolásmóddal szembehelyezkedő festészeti-szobrászati törekvés. Lényege a tárgyszerű valóságtól való elvonatkoztatás, absztrakció. Az érzéki valóságtól elvonatkoztatott ábrázolásmód gyökerei visszanyúlnak a természeti népek művészetéig, a görög művészet geometrikus stílusáig, vagy a népművészetig. Az absztrakt művészet közvetlen előzményei azonban a XIX. század végi - XX. század eleji mozgalmak: az impresszionizmus, a posztimpresszionizmus, valamint a kubizmus, melyeknek közös jellemzője, hogy a formai elemek mindinkább elszakadnak az ábrázolás tárgyától.
A nonfiguratív, tárgy nélküli, konkrét művészetnek is nevezett absztrakt művészet a vizuális elemek önmagukban rejlő szellemi tartalmára épít. A tér, a formák, a színek, a vonalak és a felületek a maguk tisztaságában jelennek meg anélkül, hogy a világ látható jelenségeire közvetlenül utalnának. Az I. világháború után európai mozgalommá szélesedve a művészetnek szinte minden területét (építészet, szobrászat, színházművészet, tipográfia, design) megtermékenyítette; a művészetekben máig is élő tendencia (Bauhaus, szuprematizmus).

Kattints ide a feltöltéshez!