6. Impresszió, hangulat

A kép 2019 utolsó napján, napnyugta előtt készült az orfűi Nagytónál.

Szeretem a képet, mert van valami elvágyódós meditatív hangulata, viszont a bal oldalát soknak tartom. Akkor lenne értelme ennyit hagyni, ha korábban exponálsz és mondjuk a hajósod ott lenne oldalt és igyekezne be a fa koronája alá. Így zavaró, hogy el tudok nézni a téma mellett. (hegyi)
értékelés:

A hangulat, a tónusok jók. A helyszín is izgalmas. Az, hogy csálé, az nem öröm. A másik, hogy nem tudom eldönteni, hogy az asztalhoz várunk valakit még, vagy a háttérbe, mi a fontos. Ebben neked kell segítsd a néződ. (hegyi)
értékelés:

Boldog karácsonyt szeretettel!
Wesołych świąt z miłością!
Merry Christmas with love!

Nyári balatoni öböl. Ebben a képben számomra benne van a balatoni hangulat kis szelete.

Elfogadom, hogy tetszik ez a hangulat neked, ami egy kicsit engem zavar, hogy ennél picit jobban szeretném érteni, mi a sztori, ezért hogy ennyire sötétek még a középtónusok is, elveszik minden részlet és így külön életet kezdenek a formák élni. Értem, fontos az olajszerű hatás a vízen. De utómunkában azért a víz környezeténél lehetne picit emelni a tónuson. (hegyi)
értékelés:

Amikor epekedve vársz egy pillantást, egy mosolyt, egy arcot, egy hangot... és mindez csak ritkán, pillanatokra, távolságtartón adatik meg, és nem tudod, nem tudhatod, mit hoz a jövő, akkor kegyetlen zsarnokká válik a szeretet. Elhatalmasodik benned, és legyőz. Felülkerekedik rajtad. Már nem a barátod, hanem az ellenséged. Felemészti előbb lelkedet, aztán egész valódat. Már nem szépet ad, hanem fájdalmat. Egyre nagyobb és nagyobb fájdalmat. Amit már nem tudsz elviselni.

Nem klasszikus családi kiránduló kép, de én így látom. Szeretem a hangulatát. Volt időszakom, amikor a közeli, szűk vágások voltak a mániám, most nagyon élvezem, hogy kinyitom a teret, használom az eget, a távlatokat. A kép számomra arról is beszél, hogy stressz helyzetben tudok-e teljesíteni. A képen a fiaim vannak, a szívinfarktus előtti utolsó pillanatokban lőttem.

Reggeli gyaloglás közben készült, nyilván telefonnal. Meglepően erős, mármint őszi reggel volt, a gyerekkorom jut eszembe róla, akkor még jobb volt a szemem, élesebbnek, ütősebbnek tűntek a dolgok. Most hogy nézem a képet, mintha egy óóóóóriási kutya nyoszolyája lenne kifeküdve ott a fűben. Szerencsére már előbb elment, minthogy odaértem volna, ő is koránkelő.

Jutott nemrégiben néhány tavaszias nap is az őszünkbe. Ez mindig jó ok egy telefonos, giccsesen kihúzott színű virágos képre (úgy maradt a szépítés funkció vagy mi). Lehet hogy majd feldobom a FB-on az Irénke mulatós rádiója vagy az Úgy csinálunk, mintha 50 felettiek lennénk csoportokba. Legjobb, ha mindkettőbe :D

Kács, Borsod Megye,
Olympus XA
APX 400

A bükkaljai Tibolddarócon a két világháború között a lakosság fele a község feletti szőlőhegyekbe vájt sok száz barlanglakásban lakott, az 1930-as népszámlálás szerint 1459-en. Ezzel Budafokot követően ez az a település hazánkban, ahol a legtöbben éltek egykor a föld alatt. A könnyen véshető riolittufában már a török időkben vájtak menedéket, végül közel egy kilométer szélességben, általában három-hét szint magasságban alakultak ki a pincefalu „utcái”. Noha a barlanglakások között voltak egy-két szobás, alápincézett, igényesen kifaragott megoldások is, a higiénés körülmények igen rosszak voltak. Az elköltöztetés feltételei nehezen adódtak, még az 1970-es években is 29 barlanglakásban éltek emberek. Mára a felső szinteken lévő hajdani lakások többségét az erózió tönkretette, az alsók viszont borospincévé alakultak.