6. Impresszió, hangulat

Képválogatás közben készült fénykép, szorgalmi, hogy a derítésre mutassak egy példát. :)

A kép igazából, ha nem ismernénk a körülményeket, akkor akár még a család házi feladatba is nagyon könnyedén beilleszthető lenne. Lehet, hogy szokatlannak tűnik, hogy most utólagosan a szorgalmikból mért történik akár több átemelés is. Ennek az oka az és különösképpen az itt látható képre is érvényes ez, hogy szeretném, ha az adott technikai megoldásokat tudnátok ti is a későbbiekben alkalmazni. Meggyőződésem, hogy ezen a fényképen az a technikai ötlet, amiről szeretnék most beszélni jól és szervesen épül bele a kép egészébe és a kép filozófiájába, gondolkodásába. Azt persze zárójelbe jegyzem meg, hogy az egész kép pikantériája, hogy Magyarország ma élő fotóművészei, fotográfusai közül az egyik legnagyobb ember van ott a képen, tehát már csak azért is, mert Demeter látható ezen a fotón, már csak azért is megéri erről a képről beszélni, hiszen egy fotós, aki tökéletesen tudja, hogy az a beállítás, ahol ő modellként jelen van és ahol összetett módon egy világítástechnikát alkalmaznak, az majd mit eredményez. Ez okozhatja azt is, hogyha megnézzük a modell arcán jelenlévő gesztusokat, ez a gesztus valamilyenfajta beletörődés, valamilyenfajta bizalmas, de áldozati helyzet, mint egy igazolványképet felmutató póz, mintegy bizonyítási póz, de megadó póz, amelyben ő áll. Ugyanakkor a fények, ez az összetett, alapvetően ellenfényes, hátsó megvilágítás a kép középpontjára, mint egy belső színházi térre, mint egy varietében, egy belső fényben, mint egy lokálban látjuk azt a kevés fényt, amely a modellt, a modell előtt lévő képet, amely nyilvánvalóan látszik, hogy nagyon erősen kapcsolódik hozzá, és itt azt mondom, hogy teljesen mindegy, hogy a konkrét, vagy az általunk elképzelt történetet gondoljuk-e, ha nem tudnánk a valóságot, akkor nyilván azt lehetne látni, hogy igen, itt valaki hozzátartozott ehhez az emberhez. Sejtésem szerint ez így is lehet, hiszen Demeter saját fotóját láthatjuk itt, tehát ez érvényes ugyanúgy is, ha nem tudjuk a valós történést. Mindenesetre a gesztus, a testbeszéd, amelyben Bara Margit fényképe a beállításhoz képest mélyebben helyezkedik el, mint Balla Demeter arca, nagyon érdekes, és a kéztartással együtt nagyon érdekes háromszöges kompozíciós rendet alakít ki. Ugyanakkor tessék azt megfigyelni, hogy evvel a furcsa, trükkös megvilágítással valamilyenfajta reflex-hatással a fénykép mintegy kivágódik ebből a térből, ebből a belső terem hangulatból és nem csak hogy egy személyigazolvány fotóvá, egy stigmává, egy bélyeggé válik, hanem az egész képből, mint egy manifesztum, vagy mint egy plakát felhívó jele előre kerül. Tehát ha megnézzük a duplázást, Bara Margit körbevágott portré fotója és Balla Demeter fölötte elhelyezkedő, kamerába tekintő arca, mintha duplázódnának ezek a képek, nagyon izgalmas fény-árnyék és ellenfény megvilágított felületjátékot hoznak létre. Egyrészt ezt szerettem volna elmondani, másrészt pedig az a javaslatom, hogy érdemes lenne a magatok számára is megnézni, tanulmányozni akár egy kis kockás papíron felülnézetben azt, hogy vajon ennek a képnek a világítását hogyan hozták létre. Figyeljük azt meg, hogy a Bara Margit kép mögött, miközben Balla Demeter keze, bal keze fogja ezt a fénykép formát, a mögötte lévő ing az végig megvilágított, egy alsó megvilágítást kap és a jobb keze is hátulról kap fényt, mintha ott a háttérben valamilyen terasz fényből jönne ez, de közben azért árulkodik erről ez a szemüveg, amit nem véletlenül sok operatőr gyűlöl és utál, mert ezek a szemüvegek azok, amelyek például mozgófilmeknél, különböző jeleneteknél lebuktatják a helyzeteket a szereplőket, ugyanis a szemüveg tükrözi azt hogy hol van fényforrás. Érdemes ezen a képen elgondolkodni, én nem akarok itt mindent 100 százalékosan rátok erőltetni, hanem igazából csak annyit szerettem volna, és csak azért teszem meg az átemelést, hogy érdemes ezeken a fényviszonyokon egy picit elgondolkodni, mert látszólag egyszerű beállítást, látszólag egyszerű helyzetet és látszólag egyszerű képet látunk itt. De azért ez véleményem szerint csak elsődleges megközelítés. Nagyon is hordozza a hétfő délután házi feladat hangulatát, annál is inkább, mert aki esetleg majd megkapja azt a lehetőséget, hogy Demeterhez ellátogat, vagy esetleg a Demeter életébe egy pillanatra bepillanthat, nagyon is ott van ez a fajta csöndes, szűrt, oldalsófényekkel teli közeg amely ezen a képen látható. Ez egy három disznós kép. (szőke)
értékelés:

Előtér-háttérel dolgozik az alkotó, és mivel már voltak nagyon erős munkái, így megkockáztatom, hogy kicsit határozottabb leszek a képpel. Az üresség természetesen arra utal, hogy a télre, a téli időszakra egy szép szobrot az önkormányzat becsomagol, vigyáz rá, hogy ne legyen baja a szobornak, és ettől tulajdonképpen egy avantgarde képzőművészeti alkotás lesz akaratlanul is. Nyilván ez egészalakosban lenne igazán érdekes, hogy a parkosított klasszicista épületkörnyezetben egy nejlonfóliával, cukorspárgával és leukoplaszttal összeragasztgatott avantgarde szobrot látnánk, ami alatt lehet, hogy egy történelmi személyiség lapul. A Zsolt itt közben említett egy világhírű performert, Christo a neve, akinek ez a mániája, és van is hozzá pénze és kapcsolatrendszer, hogy olyan helyen csomagol be a világ számára jól ismert épületeket, formákat, véleményem szerint eléggé értelmetlenül, a neoavantgarde egy híres művészéről beszélünk. A probléma ezzel a képpel az, hogy ha ezt az abszurditást keressük, ha azt keressük, hogy a szobor identitása, eleve a szobor egy abszurd dolog szokott lenni, hogy ennek a különlegessége most, eben a környezetben egy becsomagoltság, egy szürreális információ, ez egyrészt akkor él, ha a térből kiderül, hogy ez hol abszurd, és ez most nem teljesen érzékelhető, másrészt az abszurditás az anyagok különbözőségből is adódik, tehát abból, hogy az átlátszó cellux, a spárga, a fólia gyűrődései mind egy nem élő, hanem egy manipulált környezetet mutatnak. Ezek tónusokat, foltokat, ritmusokat is jelentenek. Hogyan keresgélünk itt mi az estiskolán, és ezt direkt mondom megint az Anitának, hogy miközben nagyon jók a meglátásai, az ötletei, a fénnyel tessék dolgozni! Ha ideviszek megint egy olyan fényvisszaverő anyagot vagy táblát, amit a képen kívül elhelyezve a kép jobb alsó részén reflexként használok, akkor kaphat egy olyan megvilágítást ez a szobor forma, amitől még jobban elválik a szobor a környezetétől, még szürreálisabb, még absztraktabb lesz. Tehát világítással, fénnyel, esetleg más napszakot választva létre tudom hozni, hogy ez a forma még extrémebb legyen abban a környezetben, ahol Anita most észrevette. Mert nagyon jól csodálkozik rá, veszi észre, a külvilág abszurditását, de amikor ezt le akarja képezni, akkor elmaradnak az érzékeléshez tartozó pici kis morzsák, amitől ez a képen is érthető lesz. Tehát túl gyorsan hozza létre a képet, kevesebb eszközzel, kevesebb olyan tartalékjelzéssel, mint amit ő a valóságban lát, és emiatt mi ezt már nem úgy érzékeljük. (szőke-hegyi)
értékelés:

Hosszú, fekvő formátumú, panorámaszerű képet látunk nagyon kevés információval, valami szórt fényben látunk egy tavat, ez lehet a Balaton vagy Velence esetleg, vagy valami nagyobb vízfelület, ahol nem zavarják meg a látványt nádasok vagy fák behajló levelei. Talán egy nagyon kevés hullám jelenik meg alul, de alapvetően az egész képre egy szürkés tónusváltás jellemző. A képen egyetlen egy pont, egy fontos információ van, ez a fából készült csónak ami egy kétevezős, ívesen faragott jellegzetesen piros szegőcsíkkal. Ez a motívum uralja, irányítja az amúgy egyszerű, szinte szőnyegszerű felületet. A két érték, aminél már más képeknél is beszéltünk, a csónakon lévő többi szín, ami aránylag a fehér-szürkésfehér felé mozdul el, tehát a két érték az ez a vörös, a csónak szegőcsíkja, és az egész képet meghatározó szürke; és ennek a dinamikája, az asszimetriája irányítja azt a látványt, amit nézünk, amin ráadásul nagyon dekomponált a kishajó a baloldali felületre. Miközben a csend leckére érkezett ez a kép, a Csabának van erre hajlandósága és érzéke, már több alkotása is került be ide, ahol ez a fajta ’feszült nyugalom’ a kísérlet tárgya, ahol akusztikusan ugyan csend van, de valami feszültség mégis meghúzódik a háttérben. Ezen a képen is lehet ezt érezni, egyrészt a dekomponáltság miatt, másrészt a vörös-szürke kapcsolódás is létrehozza azt, hogy egy látszólagos nyugalmat érzékelünk. A japán akvarellfestészetben is alkalmazzák pl. ezt a fajta kompozíciót. Ugyanakkor ehhez az ázsiai szemlélethez nagyon is közelít ez a kép, az az érzésem, hogy igen, a csónak a kép baloldalára van komponálva, de maga a szerkezete és a formarendszere, ez a szilvamag vagy barackmagféle forma, és ennek is van egy tengelye, egy forgása, és a hajó tengelyiránya is kifelé-fölfelé mutat ebből a képből, az egész tengely iránya a baloldali részen ferdén halad át, és valami nehezen meghatározható miatt bármennyire is tudatosan balra van a kép komponálva, mégsem áll meg 100 %-osan ez a kétoldali kapcsolódás. Nem arról van szó, hogy a jobboldali vagy alsó felületbe el kellene helyezni valami tárgyat, de mégis valami miatt a kép billen egy kicsit. Ilyenkor nehéz az, amit elvárnak sokszor, hogy az ember egy adott esetben rögtön tudjon válaszolni, hogy mi az, ami a képben adott esetben erőteljesebben fog tudni mesélni, ez a kép nagyon szerethető, és hogy ez a munka mitől lesz pontosabb, precízebb, jobban elmondható, az a Csabának a következő lépéseiben fog tisztázódni. (szőke)
értékelés:

csend...hallod?

Egy olyan kompozíciót kaptunk, ahol az előző képek értelmezését is látjuk, azt a temetőt, ahonnan az eddig kiválasztott darabok származnak. Én nagyon szeretem ezt a képet, mert ez a rend, maguk a formák, amik a sírkövekkel létrejönnek, egy nagyon jó ritmust hoz létre, ráadásul fényben, színben is ez a ritmizálás megtörténik, Amit viszont tanácsként tudnék mondani, az az előző képnél is felmerülő szemsík megválasztása , ami nagyon fontos, mert most lenézünk ezekre a tárgyakra, magasabbról van exponálva ez a kép, mint ahol ezek a kövek befejeződnek, és ez a fajta lefelé néző ábrázolás ez a szóban is benne van, a kapcsolatot jelzi, és szerintem nem ez volt a célja a Margitnak tehát ebben a helyzetben ha csak picit roggyant a térdén vagy legugol, egy teljesen más üzenet jön létre, mert a ritmizálások is erőteljesebbek lettek volna, pl. itt az előtérben álló szögletes tetejű sírkő megnőtt volna, jobban az ég felé törne, másrészt a horizonttal való kapcsolat is érdekes lett volna, hogy némely sírkövek ebből a formanyelvből ki tudnának beszélni, harmadrészt meg, hogy a kép jobb oldalán belóg egy faág, ami zavaró, tehát ha picit elmozdulunk és legugolunk akkor mindkét problémát meg tudtuk volna oldani. (szőke-hegyi)
értékelés:

Szavak nélkül, hallgatva is hallhatsz, ha figyelsz.

Igazából a Margit képe, amin egy temetőt látunk, nagyon kérdéses az, hogy a gyász leckébe átkerülhet-e ez a kép, de most a csend leckében próbáljuk meg elemezni. Alapvetően még az is megkockáztatható, hogy akár csendéletként is jó lenne a kép. Azt azért el kell mondani, hogy két, ember által létrehozott építészeti forma, két szimbolikus forma, két sírkő, és ezeken faragások, szövegek láthatóak. A két kő mérete, formái nagyon különbözőek, és ezek egy természeti környezetben, egy őszi időszakban növények között jelentkeznek. Maguk a formák leegyszerűsítettek, függőlegesek, körívek vannak, és ezek a függőlegesek ezek sok helyütt párhuzamosak, a két sírkő kapcsolata, ezek erős ritmikájában adnak egy tengelyt. Ugyanakkor a kép ezt a két függőlegest jobbra döntött formában komponálva mutatja. Ez adódhat talán az optika torzításából, talán nagylátószögű, vagy a keresőn keresztül kézből nem látta jól az alkotó, hogy ezek az egyenesek picit buknak jobbfelé. Ugyancsak a méretkülönbség, ez a Stan és Pan, szürke tónusaiban a két kő viszonylatában megintcsak jobbra tolódik, jobbra támasztékolódik. A háttérből bevillanó égfehér, és a pici zöld nem tudja visszabuktatni ezt a súlypontozást, és miközben a sírkövek egyenesei is jobbra dőlnek, az egész kép jobbra súlypontozódik. Ennek korrigálására adott esetben lehetőség lenne, hogy valami a kép bal felső sarkában legyen látható, akár egy emberi alak, vagy egy arc, vagy bármi, ami visszahúzná ezt a dőlést. Vagy a kamerával addig próbálok mozogni, amíg ezt a ritmusharmóniát meg tudom találni. Úgy gondolom, hogy maga a kép témaválasztása nagyon jó, ez egy hálás feladat, és én sejtem, hogy ide vissza is lehet térni és talán, amit esetleg javasolnék a többieknek, akik jobban értenek ehhez, a fórumon például, hogy beszélgessenek arról, hogy sejtésem szerint fontosak azok a feliratok, amik ott a köveken vannak, de itt, most a monitoron látva bebukik a hosszabbik kő felülete, és nem nagyon láthatóak ezek a faragások rajta. Általában tudunk használni olyan tükröket vagy olyan felületeket, amik reflexhatásokkal megvilágítják kicsit, belecsalnak a valóságba. Ezekről javaslom, hogy a fórum rovatban lehet beszélgetni. De a kép jó, az irány jó, és két disznó. Még a szemmagasságról is lehet még beszélni a kép kapcsán, kérem a többieket, hogy akár a fórumon, akár itt beszéljenek, segítsenek a Margitnak ebben is, ha ezt megtettük már sokszor, akkor ne kelljen elkényelmesedni, segítsünk az új alkotóknak a saját tapasztalatainkkal is. (szőke)
értékelés:

"De a kocsma bezzeg hangos!"

Én inkább azt mondanám most, hogy bár van megjegyzés a képhez, hogy megpróbálok a Berecz Pista képeire figyelni, és az ő vicces világát most elfelejteni, és azt mondani neki, hogy hála a jó istennek a kép jó, és a leiratot és egyáltalán Petőfi világát, akit én nagyon szeretek, mégsem kapcsolnám ehhez a képhez. Mert ez nem erről szól. Remélem, hogy ez a Pista készítette ezt a képet, és az ő érzékenysége, szenzitivitása líraisága, meseisége jelenik meg rajta – de teljesen más módon, mint Petőfinél, és hála istennek, hogy ez egy ilyen képet adott nekünk, amit én nagyon szeretek, elsősorban azért, mert ezt a kis tanyasi épületet, ahol talán még a konyhában egy kis fény világít, és ezt a párálló mezei csatorna mellett ez a kis fénypászma teszi rendbe ezt a demerungos, fél-éjszakai tájképet. Nagyon szeretem, mert anélkül, hogy a fotóknál tényleg hallanánk a hangokat, maga az a kis házikó azzal az emberi létezéssel bennünk hozza létre a hangot, azt a viszonyítást, ahogyan ott vacsorázgatnak, nevetgélnek, a család beszélget, de mindez mibennünk zajlik le, mert a kép néma marad, a tapasztalata is néma marad és hogy megkockáztatom, hogy maga a csend fogalma még reális történeteknél is mindig a viszonyulásból jön létre. Ha megnézünk olyan filmes helyzeteket, ahol cellákat, börtönöket vagy feszült helyzeteket látunk, akkor észrevehetjük, hogy a csend jelenléte mindig viszonylagos; utalnék itt Bergmann Csend című filmjére, hogy az igazán fojtó csend úgy jön létre, hogy előtte-utána-mögötte valamihez képest dialektikusan vagy dinamikájában valamihez képest lefojtódik a helyzet. Tehát pl. egy börtöncellában is a külső beszűrődő zajok, messziről érkező zajok erősítik fel a belső csöndet, és ez a kép szerintem ezért jó, mert ezt a fajta asszociációs rendszert használja a képi jegyekkel, akár azzal a kis világító házikóval. Kompozíciójában az az érdekes, hogy első nekifutásra számon kérhetnénk a horizont dőlését (ott fenn az a zsineg az nem kéne...), mindaddig, amíg nem jelenik meg a képen a sárga fényeivel a kis házikó, mert az billenti helyre ezt a dőlést, hiszen ez adja a dinamikát, feszültséget is a képnek. (szőke)
értékelés:

Azt nem tudom megállapítani, hogy ez egy kanapé, ágy vagy mi, aminek a takaróját lehet jobb oldalon látni - szeretem a képet és jó a hangulata is, fáradt, égő szemű vasárnap hajnali ébredés érzés, amikor legszívesebben visszaaludnánk... a tónusokkal kéne valamit kezdeni, nem sokat kell marceálni, de picit sok a fény és az árnyékok ettől bedőlnek. Fent meg lehetne vágni azt a fekete keretet vagy mit. (hegyi)
értékelés: