6. Impresszió, hangulat

de a
"De a kocsma bezzeg hangos!"

Én inkább azt mondanám most, hogy bár van megjegyzés a képhez, hogy megpróbálok a Berecz Pista képeire figyelni, és az ő vicces világát most elfelejteni, és azt mondani neki, hogy hála a jó istennek a kép jó, és a leiratot és egyáltalán Petőfi világát, akit én nagyon szeretek, mégsem kapcsolnám ehhez a képhez. Mert ez nem erről szól. Remélem, hogy ez a Pista készítette ezt a képet, és az ő érzékenysége, szenzitivitása líraisága, meseisége jelenik meg rajta – de teljesen más módon, mint Petőfinél, és hála istennek, hogy ez egy ilyen képet adott nekünk, amit én nagyon szeretek, elsősorban azért, mert ezt a kis tanyasi épületet, ahol talán még a konyhában egy kis fény világít, és ezt a párálló mezei csatorna mellett ez a kis fénypászma teszi rendbe ezt a demerungos, fél-éjszakai tájképet. Nagyon szeretem, mert anélkül, hogy a fotóknál tényleg hallanánk a hangokat, maga az a kis házikó azzal az emberi létezéssel bennünk hozza létre a hangot, azt a viszonyítást, ahogyan ott vacsorázgatnak, nevetgélnek, a család beszélget, de mindez mibennünk zajlik le, mert a kép néma marad, a tapasztalata is néma marad és hogy megkockáztatom, hogy maga a csend fogalma még reális történeteknél is mindig a viszonyulásból jön létre. Ha megnézünk olyan filmes helyzeteket, ahol cellákat, börtönöket vagy feszült helyzeteket látunk, akkor észrevehetjük, hogy a csend jelenléte mindig viszonylagos; utalnék itt Bergmann Csend című filmjére, hogy az igazán fojtó csend úgy jön létre, hogy előtte-utána-mögötte valamihez képest dialektikusan vagy dinamikájában valamihez képest lefojtódik a helyzet. Tehát pl. egy börtöncellában is a külső beszűrődő zajok, messziről érkező zajok erősítik fel a belső csöndet, és ez a kép szerintem ezért jó, mert ezt a fajta asszociációs rendszert használja a képi jegyekkel, akár azzal a kis világító házikóval. Kompozíciójában az az érdekes, hogy első nekifutásra számon kérhetnénk a horizont dőlését (ott fenn az a zsineg az nem kéne...), mindaddig, amíg nem jelenik meg a képen a sárga fényeivel a kis házikó, mert az billenti helyre ezt a dőlést, hiszen ez adja a dinamikát, feszültséget is a képnek. (szőke)
értékelés:

Nyil
Nyil
Nyil

Közben kiderült, hogy ezt három leckére akarta Dani beadni, a véletlen figyelmetlenségem viszont szerintem egy jó hármast hozott, ráadásul így most ez a képsor egyfajta délelőtti tevés-vevés, döntéshozatal, merre menjek, melyik buli lesz a jó hétvégére, kivel, hol, szóval van egy ilyen dinamikai helyzet és ez szerintem kifejezi a péntek délelőttjét Daninak, ahogy az újabb és újabb ötletek jönnek arra, hogy hogyan is alakuljon a péntek délután-este. Olyan is picit, mintha valami repülőtér lenne, mintha landolás előtt lennénk. Szeretem. (hegyi)
értékelés:

Lámpa

Azt nem tudom megállapítani, hogy ez egy kanapé, ágy vagy mi, aminek a takaróját lehet jobb oldalon látni - szeretem a képet és jó a hangulata is, fáradt, égő szemű vasárnap hajnali ébredés érzés, amikor legszívesebben visszaaludnánk... a tónusokkal kéne valamit kezdeni, nem sokat kell marceálni, de picit sok a fény és az árnyékok ettől bedőlnek. Fent meg lehetne vágni azt a fekete keretet vagy mit. (hegyi)
értékelés:

Hazafelé (javitás)
Javítottam az előzőn, most ott a kezem a kormányon.

Előre szólok, hogy nem elégedetlen vagyok, hanem szeretném, ha a maximumot hoznátok ki egy-egy megoldásból, az irány nagyon jó, három malacka megvan, és csak ha van kedved, akkor ismételj - egyrészt az A oszlop alja nem kell már a képre, másrészt picit koszosabb ablak jót tenne, harmadrészt egy füzetlap is elég lenne ahhoz, hogy a kezed egy pici ellenfényt kapjon és ettől legyen formája, az jó lenne, mert akkor még jobban tagolódnának a képsíkok. Szeretem a képet, szóval így is jó, de ha felkeltettem az érdeklődésed ebben az irányban - aminek nagyon örülnék - akkor bindzsizz vele még ott a kocsiban. (hegyi)
értékelés:

Ködös reggel
út a délután felé

Nagyon szeretem ezt a képet, a lecke besorolással nem értek egyet, ha reggel, akkor miért a hétfő délután az, amit ezzel el akarunk mesélni? Jó a kompozíció, jó ez a várakozással teli merengő helyzet, finomak a fények, a pára, az, ami összemossa a színeket, kicsit ugyan dől a horizont, amit jó lett volna korrigálni, mert az ilyen kevés elemmel dolgozó képnél fontos, hogy minden a helyén legyen, nincs indoka a síkok dőlésének. Szóval picit meg vagyok keverve ezzel a lecke besorolással, ebben kérem Mariann segítségét, hogy erről mesél még, és folytatását kérem ezeknek a leckéknek is. (hegyi)
értékelés:

Fáradtan

Azt érzem, hogy ha adtok magatoknak időt arra, hogy egy-egy lecke megérintsen, átszűrődhessen rajtatok, megtaláljátok azokat a momentumokat, amikről esetleg korábban azt gondoltátok, hogy nincs is meg bennetek, nincs közötök hozzá, nincs történetetek. Erre a legjobb példa ez a leckecsoport, ami olyan élményeket hivatott előhozni, amik nem a napi azonnali történések rögzítéséről szólnak, hanem az emlékekről, az érzelmekről, a környezetünkkel való emocionális kapcsolatról. Ez a keresés hozhat olyan képi megoldásokat, mint például ezen a fotón, ahol több korábbi előtanulmány egyesítsét látjuk - bemozdult, hosszú expozíció, fényfestés, szubjektív kamerahasználat. Ha egy lépéssel még előre halad Nóra, akkor a bal oldal kirakata még jobban a szélre kerülhet és akkor nincs ekkora holt tér a bal oldalon, ennyi, amit kompozícióban hozzá tudok ehhez tenni, de az élmény, az érzés megvan. (hegyi)
értékelés:

Hullámkör

Izgalmas kompozíciós megfigyelés, az irány is nagyon jó, hogy tulajdonképpen a faágak három síkon is szerepelnek, mint vízen úszó, mint azon tükröződő és mint a valós térből belógó képelem. A tömegelhelyezésben a nagy kör képvisel egy tömegértéket, és ehhez kell arányítani az ellenpontként szereplő belógó faágat, vagyis abból több kellene, főleg a felső sík bal oldala felé koncentrálva. Érdekes asszociáció a péntek délelőttre, hiszen nincs konkrét kapaszkodónk, csak a színek és a fények, az, ahogy a felhős ég ellenére is beszűrődik a fény, és ahogy élővé, élettelivé varázsolja a víz színét. Szeretem ezt a képet, egyszerű, könnyed fogalmazás. A felső ág tömeg miatt csak kettő malac, amúgy három lenne. (hegyi)
értékelés:

Az Idő
Az Idő, mely időtlenül időz felettünk s időnként ad némi időt - Időtlenné lenni...

Béla egy jól megoldott úgynevezett kettős expozíciót, vagy szendvics felvételt mutat nekünk ebben a leckéjében, amivel alapvetően egyet is tudok érteni, a napóra jó utalás az időre, átvitt és konkrét értelemben is. Ugyanakkor a lecke a vasárnap hajnal, és ez a meleg sárgás tónus akkor lehet elfogadható, ha ez egy belső történet, belső felvétel, lámpafény, korán kelés, de itt a kép kompozíciós utalásai inkább a külső történetre utalnak, szóval ebben némi bizonytalanságom van, hogy ez most akkor hogy van. Tömeg elrendezésében pedig a barnás és az aranysárga felületek egymáshoz viszonyított méreténél egy picit kevesebb is elég lenne a barnából. Egy arc formát is felfedezhetünk aki hanyatt fekszik a napóra alatt, ha ez valós irány akar lenni, erre rá lehet trükközni, hiszen ezen kívül csak a napóra az, ami konrétum, a többi háttér. Szóval nem rossz az irány, de ez most így két malac, plusz ismétlése a leckének. (hegyi)
értékelés:

Vándor

Egy álló formátumú képet látunk, ami szocio irányba mozdul el, vagyis egy élethelyzetet szeretne átadni a nézőnek, erre utal a cím is, mindez a hétfő délután leckéhez érkezett. Annyit a lecke besoroláshoz szeretnék ponotsítani, hogy ezek a leckék, ahogy a többi is, elsősorban rólunk szólnak, a mi élményeinket, érzéseinket közvetítik, tehát a megoldásoknál is erre kellene törekedni. A kép főszereplője egy sejthetően hajléktalan ember, mellette egy fényben fürdő kuka, előtte a nagyjából üres utca és a főszereplő távolodik a kamerától. Ha a cél a hajléktalan létforma megutatása, tehát ha a főszereplő életét szeretnénk értelmezhetővé tenni, akkor azt gondolom, hogy egy picit nem ártott volna olyan exponálási pontot választani, ahol egyrészt nem olvad ennyire bele a téglafalba, másrészt ami szemsík tekintetében is rá irányítja a figyelmet. Ez lenne a hagyományos megközelítés. A dekomponált formavilág szerint pedig egy olyan formát kellene megtalálni, talán a fekvő kép lenne erre az alkalmasabb, amiben más elemekhez képest hozunk egy viszonyrendszert és ebben helyezzük el a szereplőt ellenpontban, mintegy mellékszálként. Összefoglalva én ezt egy egy malacos képnek gondolom, és a hétfő délutánra egy személyesebb megoldást kérek Barától. (hegyi)
értékelés:

Hazafelé
Nem tudom, hogy visszaadja-e a hétfő délután érzetét; nekem úgy nagyjából stimmel.

Egy igen érdekes, minimalista szubjektív felvételt látunk egy autó belső teréből fotózva, és mint hangulati megoldás tökéletesen elfogadható a hétfő délután leckére, az alkotó élményét, érzéseit a néző egyrészt a táj megválasztásával élheti át, hiszen tudatosan egy nem részletgazdag, nem bejárt utat, úttestet mutató, tehát a jövőt némileg bizonytalannak, egyhangúnak és fáradtnak láttató asszociációs rendszert hoz, miközben második síkon a víznyomok, esőmegfolyások az ablakon szintén ezt az érzetet erősítik, és jól osztják a teret is. Ami talán még hozzáadhatott volna ehhez a képhez, az a kormánykerék úgymond kihasználása, vagyis hogy az alkotó ha akár egy kézzel megmarkolja valahol 10 óra magasságában a kormányt, az kompozícióban még izgalmasabbá, térbeliségében hármas osztatúvá varázsolta volna ezt a képet. (hegyi)
értékelés:

Neszóljhozzámfotó
Verbálfotó ON
Amikor az ember egy buli után hajnalban megy hazafelé, a világ összezsugorodik, és csak egy hangosan villogó fénypontként jelentkezik a fájó tudatalattiban, míg a környezet mély kussban lapít, hogy ne zavarja az amúgy is zavart, és így potenciálisan agresszív Őrült Elmét - a normalitást itt csak a természet drasztikussága tudja visszaadni, amikoris nekimegyünk a faágnak, ami kijózanít.
Verbálfotó OFF

Csak vicceltem. A vasánap hajnalt egyszerűen nem tudom komolyan venni, mint fotótémát. :-)

A Nóra itt adott egy egészen hosszú leiratot és utána persze látunk egy képet is, én most azt mondom, hogy egy kicsit rosszalkodni fogok, és nem a képpel fogok foglalkozni, függetlenül attól, hogy tetszik is, és egy jó ötlet, és ráadásul nagyon szabadon kezeli a teret, tehát ebből a szempontból is egy jó megközelítés, és nagyon tetszik ez a monokrómra redukált színrendszer is; de én most a leirattal foglalkoznék, ami a VerbálfotóON és a VerbálfotóOFF között van, ami azért fontos, merthogy itt a Nóra ad magának egy nagyon jó leiratot, egy szkriptet arra, hogy mit is kellene megfotózni. Én tudom, hogy ennél felmerülhet, hogy ez egy kitalált történet, nem az én történetem, csak a Hegyi orrára akartam fricskázni ezzel a történettel, hogy ilyen hülye leckéket adtok fel, akkor én most akkor írok egy történetet, hogy mire is gondolhattok, ugyanakkor én meg azt mondom, hogy miért ne lehetne ezt a történetet megfotózni? Miért ne lehetne az, hogy az ember megy haza egy buli után, és összezsugorodik a világ... miért ne lehetne ezt képileg is leírni? Tehát én azt mondom, hogy valamilyen szinten, a humor szintje fölött, ezek a mondatok azért íródnak le, mert gondolati szinten megjelentek az alkotóban. És ha a gondolati szinten ez ilyen rendezetten és korrektül meg tud jelenni, akkor lehet arról szó, hogy ezt a viccet, ezt a fricskát megfogalmazom fotóban. Tehát én azt mondom a Nórának, hogy akkor ezt a leckét, és az összes leckét is meg lehet úgy is közelíteni, hogy játszunk, mert ez egy nagyon fontos dolog, szerepjátékot is játszhatunk, és akkor az a megoldás, és ebben a szerepjátékban is fel lehet oldódni, ezek éppúgy segíthetnek az önmegismerésben. Másképp fogalmazok. Én is szeretném ezeket a leckéket fotóban vagy filmen megoldani, mivelhogy nekem pl. a vasárnap hajnal, szintén nem egy általános helyzet, mert nincsenek nagyon vasárnap hajnali élményeim. De azt meg tudom, hogy az élet hordalékából – nagy szavak, tudom - viszont összegyűlik tapasztalatként annyi, hogy pontosan lehet tudni azt, hogy miről akarunk beszélni. Még akkor is, ha ezek nem biztos, hogy könnyen előhívható élmények, töredékek, emlékek. És én ezt a munkát azért tartom fontosnak, mert valami olyanhoz segíthet hozzá, ami a későbbiekben, amikor már egyszer megcsináltuk, vissza tudunk nyúlni. A fotográfiában mindig is van egy olyan ellentétpár, ami lehet, hogy kibékíthetetlen ellentétpár, ugyanis azt mondja az egyik csoport, hogy a fotográfia az dokumentálás, a valóság bemutatása, míg a másik csoport szerint a fotográfia az egy szabadon kezelhető eszköztár, mint a festmény vagy az írás vagy a film. És éppúgy létrehozható benne bármilyen szürreális történet, aminek nem a valósághoz, hanem a gondolatvilágunkhoz van köze, az élményeinkhez, ami akárcsak egy vágyként funkcionál, akár valós és megélt élmény. Ha el tudnánk fogadni ezt a második csoportot, hogy a fotónak nem csak a dokumentálás a feladata, vagy a lehetősége, akkor el lehetne indulni azon az úton, hogy előhívunk magunkból akár megélt, akár csak vágyott élményeket, és ezekből próbálunk mesélni. A vágy lecke nem csak arról szól, ami a vágykeltésnek a primér formája, vágyni elképzelt történetek megvalósulására is lehet. Vágyni ki nem mondott helyzetekre is lehet, és ezeket néha még könnyebb áttételesen megfogalmazni képi eszközökkel, mint leírni. Úgyhogy én azt tudom mondani a Nórának, hogy ennek a képnek a kapcsán ezt elmondhattam, hogy vegyük észre és merjünk játszani, és vegyük észre, hogy egy játék eszköze van a kezünkbe adva, mert ez az egész estiskolás dolog akkor jó, ha nem egy megfelelési kényszer vezeti, még akkor sem, ha itt házi feladatok vannak, hanem a játékosság, és a közös játékkeresés élménye. És ha ezt el tudja a Nóra fogadni, ha mind el tudjátok fogadni, akkor máris a kezetekbe kerül egy kulcs, és ez a saját szabadságotok kulcsa. Én erre a képre most adok három disznót, és nem is nagyon vitatkozok ezen, hogy miért három, talán ebből az egész leiratból érthető, hogy miért, és talán a Nóra is megérti a leiratból, hogy bizony, ahogyan más alkotóknál is lehet látni azt, hogy nagyon kínlódik, nem tudja vagy nem akarja megoldani, vagy kikerüli, és ennél a leckénél ez ugyanúgy érthető, ha ezeket a vágyainkat nem olyan könnyű felfedni. Csak egy példát mondok a saját életemből. Sokszor szembesültem azzal a helyzettel, ami ’a pesti csávó’ helyzete, ami ráadásul nem is biztos, hogy egy jól megélt helyzet, mert belül én nem egy nagyvárosi fickó vagyok, csak egy nagyvárosi környezetben élek. És azt is tapasztalom, hogy ez a helyzet, ez a fajta életperiódus ez most nem arról szól, hogy megéljem a vasárnap hajnalt. De ez nem azt jelenti, hogy nincs bennem a vágy, vagy nincs bennem egy elképzelt kép, ahogy nekem ez jó lenne, ha megtörténhetne. (hegyi)

Kezdődik a hétvége
Ez a nap is pontosan úgy kezdődik, mint a hét többi hétköznapja, csak ma talán a lámpa fénye ragyogóbb.

Hát... itt a leirattal együtt tudom értelmezni a képet, amit a Feri ír, hogy a lámpa fénye ragyogóbb, és ez ami a péntekre utal... de hát azért legyünk már annyira őszinték egymáshoz, hogy kimondjuk, Feri, a lecke az péntek délelőtt. Ez mondjuk lehetne a vasárnap hajnalra egy megoldás, de ez hogy mondjam, csak ezzel a verbális megközelítéssel áll meg, egyébként hát ez nem péntek délelőtt nekem. Márcsak azért sem, mert nem délelőtt. Itt megint az a kérdés, mint a naplementés képeknél, hogy látunk két bokrot vagy két fát, egy utcai lámpát, ami fénysugarakat vet a kamera felé, és egy vizes utat, ami megcsillan a fényben. Namármost lehet ez egy megközelítés, és dolgozhatunk a hiánnyal, de akkor ennek a hiánynak nagyon határozottan létre kell jönni. Tehát ha engem izgat az, hogy ennyire kevés eszközzel mi jön létre, és maga az a líraiság, ami az úton megcsillanó fény által jelenik meg a képen, és azok a struktúrák – akkor én azt mondom, hogy a lámpa fölötti rész feketesége az nem szükséges, míg az útból lényegesen többet adnék, hiszen úgymond rangsorba kell állítani a képelemeket, a hatásokat, kell egy fő motívum, és ahhoz képest minden más csak értelmezés, díszítés. Egy disznó, és szeretném ha a Feri ezeket a leckéket saját magán átszűrve, a saját élményeiből ezekbe a leckékbe beletenni, ebben a három leckében, ahogyan azt már ezekre a leckékre mondtam, viszonylag úgy tűnik, hogy eddig ezek ilyen viszonylag humoros vagy vicces megközelítések akarnak lenni, de én azt mondom, hogy ez a három lecke ez egy elvontabb, absztraktabb megközelítést kíván. Nem képileg absztraktabb, hanem egy lényegesen nagyobb szabadságot kaptatok a lecke megfogalmazásában, ugyanakkor nagyon is konkrétan behatároltuk azokat az időszakokat, amikről a leckék szólnak. Úgyhogy ez a kép az egy disznót megkapja, ugyanakkor ismétlést kérek. (hegyi)
értékelés:

Hazafelé
Ez már régen volt. (Bár a kép friss) Hosszú kollégiumi kimaradások, nagy séták. Ma már nem ilyenek a vasárnap hajnalok.

Ezen a képen érzem azt a személyességet, amit a vasárnap hajnal jelent, függetlenül attól, hogy mit olvasok alatta leírva, azaz ez így rendben van, és megoldja a feladatot, 100 százalékosan – ugyanakkor azt mondom, hogy egy kicsit számomra mindig kérdéses, hogy... az rendben van, hogy valami bemozdul, meg az is, hogy valami életlen – de hogy életlen is meg bemozdult is, az olyan nagyon már nincsen rendben. Tehát ha van egy futási helyzet, mert azt látjuk, hogy ezek az alakok átfutnak a zebrán, akkor már nemigazán értem, hogy most már miért van még bemozdítva ez a kép. Értem én, hogy maga a futó alak belefényképezett ebbe a tükörképbe – mondjuk kérdéses, hogy valóban ez történt-e, mert szerintem nem, csak illúzióból van úgy, hogy magából ebből a tükörből fényképeződött ez a kép, és ha pedig nem onnan fényképeződött, akkor ezt el lehet érni úgy is, hogy nem mozdult be ennyire ez a helyzet. Ráadásul megint az a kérdés, hogy mi mihez kapcsolódik, mi mivel van párhuzamban, mert most egy kicsit esetleges ez a történet. Lehet az a szituáció, hogy úgy futottunk, hogy majd kiszakadt a tüdőnk, ezért hát persze, hogy esetleges, akkor viszont erre az esetlegességre még rá kell erősíteni. Két disznó (hegyi)
értékelés:

Tévé
NEMTÓÓÓM nincs ilyen lecke vasárnap délután... pedig itt ez az egyetlen értékelhető félnapja a hétnek.

Verának is azt mondom, hogy Vera, én nagyon szeretném, ha ezeket a 21-22-23-as leckéket a helyiértékükön kezelnétek, hogy igenis ezekben merjünk elvonatkoztatni, és merjünk belemenni a saját személyes terünkbe, hiszen ezek a leckék legalább annyira rólunk szólnak, mint az első leckék, a portrék. A 21-22-es lecke sem más, mindegyik egy-egy, általunk elfogadhatónak tartott érzelmi helyzetet, érzelmi szituációt próbál keresni, úgyhogy itt nem kell a Verának azt mondania, hogy a vasárnap délután az, ami valami érdekeset hoz – de a lecke az a vasárnap hajnal, és nézzük meg azt, hogy mi a különbség eközött és a hétfő délután között. Ezt a három leckét jó lenne egymáshoz is viszonyítva végigrágni, átereszteni magunkon, hogy igenis itt van három jellegzetes helyzet, a péntek délelőtt, amikor már mennénk, de még nem tudunk, a vasárnap hajnalról, akár a hétvégéhez csatlakozó történetével, és a hétfő délutánról, amikor már túlvagyunk az első munkanapon vagy iskolai helyzeten, azaz ezek az általunk jellegzetesnek talált pontok.
   A kép nagyon szép és érdekes, és én nagyon szeretem, akármelyik leckére is küldte az alkotó – én az épített környezetbe át is tenném, hogy ne kelljen itt beleszorongatni ide, de hagyhatjuk itt is. Nagyon jó ritmusban építkezik, jól talál rá erre a tyúkólra, ezekre a faszerkezetekre, azoknak a struktúráira, hogy azok hogyan osztják a képet, és ezeknek az osztásoknak az erejére és jelentőségére, még az aranymetszésre is – és amellett, hogy ez egy hangulatot hoz, és egy nagyon szép formai játékot, emellett azért főszereplők is vannak, hat darab szárnyas, tyúkok vagy kakasok, azaz nagyon jó, ahogy ezen a kis dombocskán állnak és kommunikálnak a nézővel – egészen furcsa mintha egy ilyen gyertyatartó vagy egy szoborcsoport, nagyon szürreális, ahogyan ezek ide összegyűltek, miközben látszik, hogy nagy terük lenne és mégis őket az érdekli, hogy itt kint mi van és ez a kommunikációs helyzet. Ezt egy nagyon szép és plasztikus ábrázolásnak tartom, és három disznót adok rá úgy, hogy a Vera legyen szíves küldjön nekem leckét a vasárnap hajnalra is, mert az így nincs kész. (hegyi)
értékelés:

Napfény
Zúzmarás álmából ébresztette az őszt.

Anita szokott nekünk küldeni ilyen irodalmi utalásokat is, és ehhez csatlakozna ez a megoldás is. Ugye a 22. lecke a hétfő délutánról szól, és nyilvánvalóan mi, akik városban élünk, teljesen más súlypontokat találunk, máshol vannak a jelentőségteljes pontok, mint annak, aki egy kisvárosi, falusi netán tanyasi környezetben éli meg ezeket a pontokat, helyzeteket. Ezért ezek a párhuzamok nyitottak, és én el tudom ezt fogadni a hétfő délutánra mint irányt – érzem, mire gondol az Anita, de nem érzem benne a személyességet. Nem tudom, hogy ez mennyire jellemző helyzet, nem a konkrét fák vagy bokorágacskák vagy mik, nem erre gondolok elsősorban, hanem hogy mennyire jellemző az Anita hétfő délutánjaira, mennyire jellemző ez a meglátás. Tehát értem én a líraiságot, csak a kérdés az, hogy az Anita mindig ilyen líraian éli meg a hétfő délutánokat? Vagy ha nem is mindet persze, mert mindegyik hétfő más, de jellemző-e ez a helyzet? Ami a kompozíciót illeti, van egy problémám vele, és ez a bal felső sarok, ami ki van lyukadva. Ez nem nagyon tesz jót ennek a kompozíciónak. Szerintem lehetett volna keresni egy olyan kompozíciót, ahol az a sarok nem ilyen szürkéből kékbe úszó átmente csak, miközben a képen egy dinamikus helyzet van, a mélységélességgel is dolgozik az alkotó – úgyhogy ha az Anita nem haragszik meg, én ezt visszaadnám ismétlésre. (hegyi)