6. Impresszió, hangulat

Hullám
Télen a hullámok is csendesebbek.

Annak örülök, hogy a Gábor a témahatárokat kreatív módon használja és nem a tél leckére küldte ezt a képet, ott is nagyon szépen megállná a helyét. Ami miatt ez mégis egy elvontabb üzenet, az pontosan az a rétegeződés, ami egy sejthetően megfagyott víztükör, és a víztükör alatt elhelyezkedő valamilyen vízbe fagyott formát mutatja, ha jól sejtem, de lehet ez akár egy ablaküveg is, ezt innen nem tudjuk megmondani, mert hogy nem ad hozzá segítséget. De azt a nyugalmat, azt a meditatív helyzetet, amit a csend lecke feltételez, vagy amit a csend lecke behív a leckék sorába azt nagyon jól illusztrálja. Talán ez egy autónak az ablaküvege a vezetőülésnél itt a szélénél, és azért van egy kicsit megolvadva… egy ház tükröződik benne. Én azt mondom, hogy én most nem kérném számon az előtér, háttér, középtér dolgot, hogy milyen reális dolgokat tudunk bekapcsolni. Pontosan azért nem, mert talán azt a csöndet, azt a belső csöndet zavarnánk meg vele és dinamizálnánk túl, ami most ennek a képnek nagyon nagy erénye. Annyi talán csak amit én hozzá szeretnék fűzni, hogy ugye a kép egy átlós elrendezésű kompozíciót mutat és a felső háromszög, a világosba futó háromszögben én egy picit több részletet kérnék, vagy várnék, mert most néhol az abszolút, mondhatóan már szinte struktúra nélküli szürkés-kékké fut ki. Tehát ott egy picit talán tónusban még lehetne vele játszani, de a három disznó megvan. (szőke-hegyi)
értékelés:

Első pillantás
A virág, amit a hét elején kapott, még szép. Ami akkor már virág volt, már elhervadt. Ami akkor még bimbó volt, már kinyílt.

Én itt igazából mindent aláírnék, és nagyon szeretem ezeket a vöröseket, szeretem azt a terítőt, amin lévő motívumrendszereket a hálószobában vagy szobában is láttunk, és azt is mondom, hogy nagyon jó a ritmizálás, tehát hogy a középtérben a csokor virág balra van helyezve, jobbra pedig ez a ragyogó fénycsík. Egy kérdésem van, hogy nem érzem azt, hogy valamilyen szatirikus hangvétel lenne a szándék, hanem ez egy klasszikus beállítás. Ugyanakkor határmezsgyén mozog az számomra, hogy a kerámia tartó, maguk a növény díszítések és a rózsák valós növények avagy valamilyen szárított vagy műanyag szerkezetek. Abban az értelemben, hogy ez valós növényzet-e avagy sem, jelen pillanatban a kép szempontjából lényegtelen beszélnünk, azért mert most az érzet jelenti azt, hogy nem kap elég hangsúlyt a virágváza és a virágok. Tudom én, ott van, de most valahogy olyan az egész, mint keresztanyáméknál, Búzás Lajosnénál Marikánál meg keresztapámnál Búzás Lajosnál a Dr. Lakos Imre utca 19. számú házban a nagyszobában szoktak lenni ilyen kerámia szerkezetek, csak azért merek ehhez két mondatot hozzáfűzni, de ott hat éve vagy hét éve ugyanott állnak ezek a virágvázák. Ez nem azt jelenti, hogy a képpel valamilyen baj van, hanem miközben van egy irdatlanul erős, érzéki (hiszen a vöröseket használjuk, és a vörösön keresztül előretörő fénycsíkot) hangvétele a vöröseknek, ez nincs eléggé párhuzamban véleményem szerint magával a virágmotívummal. Határmezsgyén mozog. Vagy sokkal több virágnak kéne lenni, egy bődületes nagy csokornak, vagy valamilyen egészen furcsa helyzetnek, most pedig egy picit, miközben a háttér éppen azt mutatja, hogy lázadó képet készítek, az egészében pedig konszolidálódni látszik a belső történet. Nem dolgom azt mondani, hogy valamilyen más tárgyat kellene ide az asztalra elhelyezni, ha ez a fajta színdramaturgiából adódó lázadás érzékelhető itt, vagy pedig afelé kéne elmozdítani, hogy ennek legyen egyfajta szocio hangulatra. Ez a kép azért nem szocio, mert a vörösektől kap egy egészen fura szürreális hatást, de túl távolságtartó a kerámiatárgy és a virágok kapcsolata a fotóssal. Nem véletlenül nem azt mondtam, hogy előtér, hanem azt, hogy középtér. Messze van, diszkrét a virágábrázolás. Egy disznó. (szőke)
értékelés:

neoluxitikum
az őskortól, napjainkig. avagy hogyan zajlott az átmenet a mágikus realizmusból a formális animizmusba. (és onnan a publikus nihilizmusba?)

A cím valószínűleg a Neolux szprére, a falfestők illékonyabb anyaggal dolgozó, ecset nélküli technikájára utal. Többnyire ezek a fajta gyors képzőművészeti alkotások valamilyen úgynevezett maszkkal készülnek pontosan azért, mert a városokban, településeken ugye ahhoz, hogy ezek az alkotások megvalósulhassanak, megörökíthetőek legyenek, gyors technikára van szükség. Itt jegyezném meg, esetleg az Estiklopédiában vissza tudunk majd erre térni, hogy a huszadik század eleji alkalmazott festészet, ilyen például a szobafestés, az ezt a technológiát, ugyan nem ezzel a festékanyaggal, de nagyon előszeretettel használta elsősorban a polgári kultúrában. Ezek az ún. betétes hengerezést megelőző időszakot jelentik, amelyeket patronmintáknak hívtak. Elsősorban a mennyezetfestéseknél, fal díszítések zárásaként ez egy külön díszítő festészeti eljárás volt. Különböző ornamentikák, virágminták formái voltak pozitív formában kivágva, és ezek a patronminták akár többféle folthatásokkal egymásra helyezhetően újabb és újabb ráfestésekkel sarokdíszítéseket, a biedermeier, a rokokó hangulatát idéző díszítéseket segítették elő. A technika sejthetően ugyanaz. Itt sejtésem szerint egy dokumentáció történik, egy alkotó valaki más vagy a saját alkotását rögzítette. Ha ezt a szocio felől közelítjük meg, hiszen itt már egy képzőművészeti alkotás másodlagos interpretációjáról beszélünk, akkor talán érdemesebb lenne a körülötte lévő környezetre nagyobb hangsúlyt fektetni, vagy azt a környezeti felületet teljes egészében elhagyni. Mivel ez egy zsaluzott vasbeton felület, így sejtésem szerint ha egy olyan megvilágítási helyzetet találnánk, amikor a súrlófények erősek lehetnek, akkor amit a bika hát körüli részénél amit a szórópisztoly és a fölhelyezett maszk kapcsolatából látunk, ahol egy picit a festékanyagok szétszóródtak a fehér felületen, ha mindez kapna egy súrlófényt, akkor a textúra teljesen másként jelenne meg. Most ugye azok az ún. technikai pontatlanságból adódó festéklefolyások is részei a képnek, viszont a kép aközött a két út között lebeg, ahol ez egy sokszorosan átalakított fotón keresztüli képzőművészeti munka, vagy egy képzőművészeti munka rögzített állapota. Nincs eldöntve, hogy mi az irány, ezért én azt gondolom, hogy a huszonhetes lecke rezonancia munkára, hiszen a rezonancia a huszonhetes számával egy magas házi feladat szám, és Dánielt tekintve, az ő érzékenységét, összetettségét, talán joggal várható el, hogy elmélyüljön ebben a házi feladatban is. Mindezek figyelembe vételével szeretném azt mondani, hogy nem graffitikkel és nem a graffitiábrázolással van gondom, hanem úgy érzem, hogy egy könnyű csuklómozdulattal lett megoldva ez a házi feladat. Tehát akár ha a graffitik világában halad tovább, akár egy új házi feladatot készít, mind a két út jó, sőt több út is lehet, sőt a házi feladatokhoz sokszor vissza lehet térni, itt azért én szeretném ismétlésre kérni Danit. (szőke)

Emlék egy barátnak
Ez a kép akkor készült, amikor egy hozzám nagyon közel álló barát/példakép elment. Még mielőtt András megkérdezné hol ebben a képben a Kepes Jóska (mert valószínűleg ez nem jön le a képből, és amit magyarázat formájában nem akarok megadni), hát szerénytelenül az egyik tuskó vagyok én. ;)

Egy olyan tájképvariációt látunk itt, ahol két irányban indul el az alkotó. Egy eléggé súrlófényben működő, talán balatoni nappali téli fényben látható, árnyékokra is építő aszimmetrikus kompozíciós rend, amelyben a kikötőmóló fa formái és a hosszan vetődő árnyékok egyfajta létrát, egyfajta lépcsőt mutatnak valahova a képen kívülre. Ez a geometria a betonfelületekkel, annak sötéteivel uralja a kép jobb oldalát. Ez ellentétpárban helyezkedik el a víz lágy hullámzásával és valamilyen technikai jelenséggel, amelyben a Nap csillogása, ragyogása apró csillagfényekké, foltocskákká válik. Ennek a kettőnek a ritmizálása az, ami meghatározza elsősorban a képet. Klasszikus módon klasszikus vállalást látunk itt. A képhez tartozó leiratot elolvasva maga az indító ok egy nagyon fontos érzelmi indító ok. A huszonhetes lecke rezonancia házi feladatban a kép önmagában egy jól értelmezhető alkotás, mégis azt mondanám, hogy a képhez tartozó leiratból következtetve a rezonancia az érzelmi indíttatásban van, az alkotó döntésében, ahogy egy tiszteletet, egy megemlékezést, egy vallomást szeretne valaki kapcsán a látogatók felé is létrehozni. Minden ilyen személyes történetbe nagyon nehéz beleavatkozni, és talán csak a kép felől van jogunk javaslatokat tenni, mert az érzelmi folyamatokat, azok mélységét, erejét azt nem lehet megítélni egy háromsoros szövegből, és talán nem is szabad. A kép szempontjából mondanám azt, hogy a kép önmagában egy szépen megoldott feladat, egy szépen megoldott munka, ugyanakkor el kell fogadni azt, hogy a személyes üzenet a leiratban jelenik meg, a kettő véleményem szerint képzőművészeti szempontból viszont nem száz százalékosan kapcsolódik. Mindaz, amit a szövegben a Kepes Jóska leír, az sejtésem szerint inkább az önmagával történő harcról szól. Nekem nem szándékom őt predesztinálni bármire, másrészt pedig a saját magával való küzdés harcai azok, amiért úgy érzi, hogy nem eléggé látom azt a jelenlétet, amely Kepes József valódi jelenléte az itt látható képzőművészeti munkájában. Ez egy sejtés és egy prekoncepció, hiszen az üzenet hamarabb készült, mint ahogy tudtam volna erre válaszolni. Talán abból a szempontból fontos erről beszélni is, és kapcsolódni a képhez, mert nyilván érdemes arra két-három percet rászánni, hogy Thorward Dethlefsen véleménye szerint ami felzaklat bennünket és kritikaként éljük meg, azon mindig érdemes elgondolkozni. Mivel a Jóska itt konkrét kapcsolódást is tett, talán pont az előző munkák miatt, azokra a javaslatokra, amelyeket a képeihez szoktam fűzni, így igazából szeretném megerősíteni, hogy természetesen a kép jó, és azt eddig is lehetett tudni, hogy Kepes József jó képeket készít. Bátorságra szeretném ösztönözni, hogyha az az érzelmi állapot, amelyről itt ír, fontos számára, akkor a következő lépcsője – de ez az ő döntése, hogy meg akarja-e lépni ezt a lépcsőt –, igen, az, hogy Kepes József még jobban legyen jelen ezekben a képekben. Nem fogok tudni mondani eszközt, formát, világítást, technikai megoldást, csak szeretnék segíteni az út keresésében, amennyiben ez elfogadható, tiszteletben tartva azt is, hogyha - hiszen felnőtt emberről van szó - ő a saját rendszere szerint halad tovább. A kép mint fotográfia természetesen a három disznót megkapja, és abban a tekintetben foglalkozzon ezzel a megjegyzéssel Kepes József, ha úgy látja, hogy szeretne továbbhaladni az önmagával és a világgal kapcsolatos helyzeteken, mert a leiratból pont az derül ki, hogy nagyon fontos dolgok történnek vele. Az események nagy része az életünkben nem biztos, hogy csak kizárólagosan vidám és pozitív. Az élet ritmizálása és hullámzása viszont épp ettől teljes. (szőke)
értékelés:

Világok harca a gyerekszobában

Ennél a képnél azt hiszem – egy fekete-fehér képet látunk – érzékelhető, hogy mi a szimbólumrendszere. Ugye egy úgynevezett csuhébaba figura és a modernkor transzformer személye kapcsolódik itt össze, tulajdonképpen egy olyanfajta képzőművészeti gegget látunk, amelynek elsősorban verbális a humora, verbális a kapcsolódási rendszere. A modern és az archaikus. Ugyanakkor az egész képre egy expresszív hatás nyomja rá a bélyegét. Talán a vaku miatt, talán az eléggé sarkított megvilágítás, amelyből a részletek, az árnyékok, a finom, leheletszerű fátylak hiányoznak. Én ezt igazából nem érzem 100 százalékosan összekapcsoltnak. Egyszerűbben próbálom mondani. A filozófiája és a képzőművészeti megvalósítása az nem kapcsolódik jól össze. Eléggé tárgyilagosan van megoldva ez a képi abszurd. Nem kerül a vizuális része abba a mélységbe, mint amiről a múlt és a jelen játék filozófiája szólhatna. Én ezt egy egydisznós képnek gondolom. (szőke)
értékelés:

Merengés

Semmilyen tekintetben nem tudom azt mondani a képre, hogy nincs szépen elkészítve, hogy nincs benne szeretet, hogy klasszikus értelemben mint feladat nincs megoldva. Mint feladat tökéletesen hordozza a hetvenes évek balatoni táj albumköteteinek, vagy más tájleíró fotóalbumoknak a mindenfajta ódiumát. Nekem a problémám az, hogy arra szeretnélek rávenni Gergely, hogy légy szíves kezdj el bátor lenni önmagaddal, és lépj abból tovább, hogy feladatokat teljesítesz. Feladatként teljesítettél dolgokat, végre kezdj neki az élvezetnek, és végre pontosan az élvezeten keresztül tetten érhető leszel a képeidben. Az pedig azt is jelenti, hogy súlypontozni fogod a létezésedet a vizualitáson keresztül. Most pedig, ha ezen az úton mész tovább, akkor mindig ott lesz valamilyen módon a jövő iránti félelmed, mert teljesíteni akarsz, és hogy jól tudod-e teljesíteni. Innen azt szeretném mondani, hogy a teljesítés sikerült, tehát kezdj el végre játszani. De a két disznó a csendre az megvan. (szőke)
értékelés:

Üres táncok terme

Az oroszok és a finnek ismerik ezt a fajta erotikát. Szinte látom magam előtt, ahogy Alla Pugacsova fölugrik onnan a székről és egy ragyogó, fehér csípő-bugyiban a Harlekin című számot elénekli. Őrületesen ért a Mácsai ahhoz, hogy amíg ugyanebből a képből egy másik variációt pár képpel ezelőtt megnézünk, és ad egy fülledt hangulatot, addig mindezt akár távolságtartással is tudja kezelni, ahol már látjuk, hogy nem is hajópadló, hanem régi metlaki műkő csempék és vasradiátorok régi történeteiben a táncosnő a tánc előtt eltakarja magát. Talán annyi megjegyzésem lenne, hogy nagyon izgalmas, ahogy a kalap takarja az arcot, egy picit a kazettákat, a stációkat, amely kiemeli ezt az előteret itt a hátsó ablakokra gondolok, egy picit a modellt lehetett volna egy ilyen ellenfényes ablakkazetta felé elmozdítani és keveset azzal a fehér fátyolszerű anyaggal dolgozni, vagy valami pici él-fénnyel, vagy valamilyen kis pont fénypászmával megküldeni, ahol a test formái ugye csak sejlenek, és ahol ez a vékony, parányi kis fehérnemű a csípőtaréjnál ott egy ilyen kis ívet hoz. Avval kontrasztba hozná, ezzel a vágykeltő erotikával a szociót, a 70-es éveket, vagy a 60-as éveket, a vasbetont és a gyárépület kultúrtermét, amely disco is volt. De a három disznó így is megvan, és nagyon drukkolok, hogy a Feri ugyanezen az úton haladjon csak tovább. (szőke)
értékelés:

Meditáció

Egy absztrakt képet látunk és egy nagyon érdekes megfigyelést – én direkt nem akarnám megfejteni, hogy ezek mik, hogy most ez váza, vagy bögre, vagy mi akar lenni, mert nem ez a fontos. Merthogy sikerült a Camillának egy olyan fénytani helyzetet létrehozni, és itt is azt mondom, hogy nem érdekel, hogy manipuláltan, vagy valós térben így történtek az események, amivel el tud rugaszkodni, és amivel pontosan a környezetet olyan szinten tudja kizárni, hogy az ember akármennyire is keresi ugye kapaszkodókat, hogy hol vagyok, és mit látok, egyszer csak föladja és azt mondja, hogy jó, átadom magam neked Camilla és átadom magam annak az érzésnek amit itt mutatsz. Tehát ez nagyon jól sikerült, vagy nagyon jól látható. Nekem ezzel a képpel kettő problémám van, és ebből a kettőből másfél tulajdonképpen technikai kérdés. Egyrészt az, hogy valamilyen szinten a képtömörítésnél olyan zajok jönnek létre, amik nem igazán odavalók. Ezek a képnek a tetején lévő narancsban úszó színeknél látható igazán. És ezen nem árt, hogyha a kép mentésénél javítana a Camilla. A másik pedig az, hogy én, nekem picit szűkre van vágva oldalt a kép. Tehát az, hogyha azt a döntést hozom, hogy fönt és lent hagyok ennek a jelenésnek levegőt, nekem, nem indokolja semmi, hogy oldalt miért van ez ennyire bezárva. Ez egy tökéletesen működő kép négyzetes kompozícióban is, de a három disznó nekem megvan. (szőke-hegyi)
értékelés:

Bence
Bencével egy iskolai kiránduláson voltunk, és le akartam fényképezni, de nem hagyta, elfordult, de fordultam után a géppel. Az eredmény az lett, hogy nincs benne az arca a képben, viszont a háttér nagyon érdekes lett, mintha egy átjáró lenne egy másik világba. De Bence mégis csak szereplője a képnek, hiszen ő hozta létre.

Viktóriának ez a képe számomra azért kedves, mert amit a kis leiratában, ebben az iskolai kirándulással kapcsolatos történetben leír és amennyiben – bocsánat, hogy így mondom - az „évődés”, kölcsönös játék ezt eredményezte, amit ő itt leír, tulajdonképpen bármilyen furcsa, a Viktória a rezonancia házi feladattal tökéletesen elkezdett foglalkozni. Igaz, hogy ember és ember közötti rezonanciáról beszélünk, nem is akármilyenről, a fiatalkor rezonanciájáról. Az is igaz, hogy több körkörös felület jelentkezik. Maga a technika, az nem egy különleges technika, mesében nagyon nagy szeretettel használják ezt, úgy örülnek, hogy ilyet létre lehet hozni, de attól, hogy Bence koponyája, a Bence fején lévő kis hajtincsek ugyanúgy egy gömbfelületet hoznak létre és mögötte az erdő, a fák, vagy nem tudom, ugyanúgy pörög, forog, igen, ebben benne van az a rezonancia, amit ha akarunk Krúdy szerelemnek, évődésnek, játéknak, táncnak, forgásnak hív és én szeretném a Viktóriát bíztatni, hogy nyugodtan haladjon csak ezen az úton. Három disznó (szőke)
értékelés:

Hétfő délután

Már kaptunk ilyesmi képeket az első leckére is, a portré arc nélkülre is, és mégis azt mondom, hogy annak örülök, hogy a Mariann eljutott arra a pontra, amikor elkezd másképp fűszerezni. Minthogyha egy főzésnél, amikor az ember elkezdi gyakorolni azokat az ételeket, amiket otthon tanult és egyszer csak elkezd a saját ötlete, vagy a saját élménye alapján belekeverni valami izgalmasat, valami érdekeset. Amiért ezt mondom, az pontosan az, hogy itt tényleg hajszálnyi, mikro mozdulatok, vagy a bőrnek a mikro gyűrődései, vagy a szemnek, a szemhéjnak az, hogy mennyire van lecsukva, mennyire van kinyitva, tehát ezek nagyon apró kis jelek, ami miatt ennek a képnek az üzenete túlmutat azon, amit az első lecke lefed. Azért is gondolok erre, merthogy nagyon érdekes és figyeljétek meg azt, amelyik történet elindul magán az írisznél, tehát, hogy ott a tükröződésben is egy mikro világ fölfedezhető, egy függöny, vagy egy ablak, ahonnan a fény ugye beérkezik, és szemmel látható, hogy az alkotó az nem ránk néz, nem velünk kommunikál, nem velünk foglalkozik, hanem pontosan arra figyel, vagy arra mozdul a tekintete, amerre ez a fény sejthetően bejön a képbe. Ami még nagyon fontos, amit meg kell jegyeznünk, hogy nagyon pontosan, precízen használja a mélységélességet és ettől lesz az egésznek tere, ettől lesz az egésznek íve. Most az, hogy ezt utólag, elektronikusan éri el, vagy ott sikerül ennyire precízen ezt megoldani, ez a kép végeredménye szempontjából mindegy, mert hogyha még utólagos módosításról is van szó, akkor is teljesen rendjén való ez a fajta beavatkozás. Úgyhogy én nagyon szeretem ezt a képet és azért is, mert olyan íveket láthatunk, amely ívek egymásra felelnek. És ezek az ívek ráadásul absztrakt módon is értelmezhetőek. Tehát, hogyha elvonatkoztatunk attól, hogy mit látunk magán a képen, akkor ezek a körívek nagyon is egy féltő, nagyon is egy óvó női attitűdöt mutatnak. (szőke-hegyi)
értékelés:

Rémálom
a pénz miatt...

El kell mondani az Estiskolával kapcsolatban, hogy igen, ez egy felnőtt oldal. És egy felnőtt oldal felnőtt történetei nagyon sokszor tartalmaznak örömet, játékot, vidámságot, gyermekkort és sokszor a felnőttkor fájdalmait is. Én nem akarom pontról-pontra az összes grafikai elemet értelmezni, mégpedig azért nem, mert úgy gondolom, hogy az az elmúlt két év, amit itt együtt töltünk, töltöttünk az Estiskolán és képeket néztünk, akik ezeket természetesen rendszeresen olvassák, használják, beszélnek - itt nem szükséges azokról a képi motívumokról külön megfejtéseket közölni, mert elég egyértelműen kapcsolható az embrió, a vér vörös színe, a kés és a pénz kapcsolata és ehhez kapcsolódóan a rémálom is. Egy ilyen alkotásnál nem biztos, hogy az az elsődleges cél, hogy a pontos időpontot, a pontos helyzetet, a neveket fölmondjunk mintegy bírósági jelentésben, hanem arról kell inkább beszélnünk, hogy egy kép, még ha nem is boldog és vidám, vajon tudja-e hordozni formamegválasztásában, ritmikájában azt az üzenetet, amit az alkotó szeretett volna közölni. És azt kell, hogy mondjam - vállalom érte a felelősséget -, hogy ez a kép hordozza mindazt, ami most az alkotóban zajlik, még ha ez egy nagyon fájdalmas történet is. Éppen ezért azt gondolom, hogy a színválasztások, a kollázs-szerű szerkezet, ez a transzparens-szerű ordító expresszionizmus, ez mind annak érdekében van alárendelve, hogy a kép ezt a bizonyos fájdalmas üzenetet elmondja nekünk, és ezt meg is teszi. (szőke)
értékelés:

Mr.Bob Marley lelke

Ugye egy olyan leckéhez találunk itt egy utalást, ami viszonylag magasabb számú leckének mondható és itt az asszociáció az, ami ezt a leckét életre hívta, egy asszociációs játék a rezonanciával, és a Camilla egy olyan tárgyfotót küldött amiben részben a mozgással, részben az expozíció idő megválasztásával létrehozott egy alkotást, egy utalást, ami azon kívül, hogy a rezonanciára, a hullámmozgásra felel, azon kívül ugye a cím is erre utal. Azok akik ebben a kultúrkörben elmélyedtek , ezt a kultúrkört tanulmányozták tudják, hogy ezen a kis tárgyon, ugye ami lehet egy nyakba akasztó, vagy lehet egy síp, vagy nem tudom én, hogy ez micsoda, de ezen a kis tárgyon, amit látunk egy zászló formájában van jelen ez a piros, sárga, zöld. És, hát nyilvánvaló, hogy az az utalás, ami ebben a képben megvan a lélekre, a spiritualitásra utaló rezonanciával is párhuzamot kíván állítani és mint ilyen én ezt egy jó elgondolásnak látom. Technikailag annyit azért hozzá szeretnék tenni, hogy ahhoz, hogy ezek a színek és ezek a helyzetek jól érvényesüljenek azért világításban mindenféleképpen jó, hogyha egy picit rásegítünk. Gondolok itt arra, hogy van egy fő fény, ami a kép jobboldaláról érkezik, és hogyha ezt valamilyen eszközzel, egy tükörrel, sztaniolpapírral, valamivel reflexeltetjük, visszaverjük, akkor a tárgynak a másik oldala is valamennyi fényt tud kapni és így a színek jobban tudnak jelentkezni, mert ebben a világban a színek nagyon erősen jelen voltak. Tehát a világításra azért nem árt, hogyha nagyobb hangsúlyt fektetünk, de azt gondolom, hogy a két disznó az megvan. (szőke-hegyi)
értékelés:

Psyché tánca

Feri szakmai és technikai ismereteihez most itt egy ellenfényben fényképezett munkánál nem is szólnék hozzá, mert úgy gondolom, hogy amiket itt összeszerkeszt azok nagyon jól működnek, és azt is gondolom, hogy mindaz, ami most a Feri munkáiban megjelenik, egy új ízt, egy új utat sejtet. Ha csak visszagondolunk – itt a többieknek is mondanám -, vagy visszalapoztok a tavaly nyár környéki Mácsai-féle munkákra, én úgy érzem, hogy a fény útja. Ez nyilván ezzel az egy fényforrásos megoldással itt megjelenik, hiszen nagyon egyszerűen lefordítva a sötétségben egyfelől érkező fényben az emberi alak elindul a fény felé című történetet látjuk. Én ezt komolyan is szeretném venni és azt érzem, hogy mostanában a Mácsai-féle képek abból a mély fájdalomból, befelé fordulásból elindultak egy új úton. Én ennek nagyon örülök, és annak is, hogy most talán már egyre több képben újra modellekkel vagy modellel is dolgozik. Tehát véleményem szerint a vasárnnap hajnalra megvan a három disznó. (szőke)
értékelés:

Hullámzás

Bara technikája, meglátásai, közelítései rendben vannak. Amit kérnék, az az a fajta bátorság, amely a cicával megvan. Egy félig fényt áteresztő felületnél, amelynél pont a sejtelmesség, a kicsit sejthetőek látványa van jelen, merned kell alkalmazni az emberi alakot, az emberi testet. Ez a kép teljesen rendben van, olyan, mintha egy finom csigatésztalevest tálaltak volna föl, csak azok a bizonyos kis extra fűszerek, a bors és egy pici csípős paprika, az hiányzik belőle. Kellene oda egy kis kéz, egy arc valami a függöny mögé, vagy egy emberi testrész, rád van bízva. De a három disznó így is megvan. Azért jó lenne ha kitalálnál valamit a függöny mögé. (szőke)
értékelés:

Törés

Ugyanúgy, ahogy az előző képnél, a parányi belő világ a témaköre most Mariann fotóinak. Érdekes módon amíg azt mondtam, hogy a tél házi feladatnál szűkíteni kéne az irányt amiről mesélni szeretnél, addig itt pedig csak jégfelületeket vagy jéghez hasonló felületeket látunk és színfoltokat, mégis nagyon erőteljesen asszociálódik, asszociálható ez a mostani kép. Tehát annak ellenére, hogy azt mondhatnánk, hogy a képen igazából konkrét szinten alig látható valami, a foltrendszere és az asszociációs rendszere a foltok kapcsán megnyitja, elindítja ezt a történetet és véleményem szerint a nőiség felé. Én ezt a képet el tudom fogadni, három disznó. (szőke)
értékelés: