6. Impresszió, hangulat

helló Kyle
Üdvözlet Szabolcsból a "föld" várból...

Tulajdonképpen egy képzőművészeti performanszt lehet itt ezen a képen látni, ahol az alkotó a maga kis tárgyaival, tárgyi kultúrájával, használati eszközeivel egy üzenetet és egy képeslapot küld Kyle-nak, akinek nagyon örülünk, most jelentkezett ide az Estiskolába, és a rezonancia házi feladatra küldte István ezt a képet. Részben a rezonanciához azért kapcsolódik nyilván ez a házi feladat, mert Kyle első üzenete ízig-vérig a rezonanciáról szól. A hangokról, a rezgésről, a hullámokról, az átélésről, a szívről azzal a dallal, és tulajdonképpen a maga módján az István is ezt próbálja itt vizuálisan leképezni. Mint üzenet egyértelműen, mert hogy nem volt az István erre predesztinálva, egyértelműen üzenetként megvan a három disznó erre a képre, mint gesztus. Másrészről pedig, hogyha a képet önmagában vizsgáljuk, akkor azt gondolom, hogy a keresztmotívumok, amelyek megjelennek a korpusz-szerű, kifeszített emberi alakra hasonlító sámánformán és megnézzük magát a dobfelületet, amely oldalirányról kap egy erős fényt. És ugyanígy, ezeket a keresztmotívumokat megtaláljuk itt a körte, vagy almafa oldalára függesztve, akkor én úgy érzem, hogy a motívumrendszere amit adhatna a kép, a természetben ezek a kereszt formák, azok ad hoc módon jelennek meg. Lásd padok a kép alján. Nagyon szép a háttér amit kiválaszt, de egy picit kellett volna elmozogni a kamerával és egy picit ezt a színházi helyzetet egy picit jobban kellett volna komponálni. Te mit gondolsz erről Zsolt?
Egyetértek - Kemény Henriknek jut eszembe a bábszínháza, de azok jobban kitalált helyzetek, tehát formailag most ez valahogy itt ilyen… pedig dolgozott ő ezzel rendesen, mert ott a kifeszítő zsinóron azért lehet látni, hogy ez azért nem egy egyszerű helyzet. Úgyhogy a három disznó főképp arra utal, hogy Pista vette a fáradtságot, hogy reagál Kyle bemutatkozására, és a többieket is arra szeretnénk bátorítani, hogy küldjenek üzeneteket képek formájában, filmek formájában. (szőke)
értékelés:

péntekre elkenődök egy kicsit

Az Estiskolán többször elhangzott a nagy mester André Kertész neve. Különösen az a híres sorozat, ahol torziókat hozott létre fémlapokkal és emberi alakokat fotózott (Distorsion). Egy különleges kísérlet volt ez legalább 60 vagy 70 évvel ezelőtt, de lehet, hogy még régebben, nem tudom pontosan az időpontot - természetesen nem számítógépes trükkökkel. Az egyik nagy erénye és nagy izgalma ennek a képnek is az, hogy az alkotó, a fotós a saját szubkultúrájában, életterében felfedezésre indul a belső kamerájával és észreveszi a környezet adta játékos reflexiókat. Sejthetően egy teáskannának a krómozott felülete segít itt ebben a belső portréban és nagyon izgalmas, ahogy ez a félgömbfelület elnyújtja a teret mintegy önirónikus nagyító megmutatja ezt az OSB szobát, vagy ezt a belső kis konyhafelületet és erre még rásegít az a gesztus, amelyet az alkotó evvel a meghajlott, szinte tisztelgő, köszöntő mozdulattal mutat itt nekünk ezen a képen. Ha jól sejtem, akkor maga a fényképezőgép a mikrohullámú sütő előtt helyezkedik el. Tehát még egyszer mondom, hogy nagyon jó az, hogy a környezetből látja meg, emeli ki a tér izgalmát és nem valamilyen számítógépeinken megtalálható technikával hozza ezt létre. Ugyanakkor az is nagyon fontos, hogy vannak jelzések a képen arra, hogy tehát nem egy trükköt, hanem egy valós térben található tárgy üzenetét fényképezi le a fényképész. Sejthetően a gáztűzhely gázrózsája és a kis tartóvas látható itt és a piezós rész, ami fölött ez a fémtárgy helyezkedik el, ugyanakkor ez a kép alsó mezejében egy, talán 1/8-nyi felületen van jelen és egy picit lehet, hogy többet kellett volna mutatni ebből a valós térből, amely értelmezi a kép geg rendszerét, ezt a fölső torzulást. És talán lehet ezt mondani, azért is, mert ugye ez egy funkcióban, többnyire ez egy funkcióban lévő szerkezet - ez egy gáztűzhely, gáztűzhely gázrózsája - és a teáskanna is ebben a fajta feladatkörében általában úgy szokott itt elhelyezkedni, hogy ez a kis gázláng ég. Nagyon jót tenne, vagy érdemes lenne egy pici kísérletet megtenni újból erre a képre, mert talán reprodukálható, hogy mi van, ha a gáztűzhely működésben van és ez a láng ég. Lehet, hogy egy egészen izgalmas alsó régiót is létrehozhatna ezen a képen. De véleményem szerint a három disznó megvan akkor, hogyha ez a változtatás megtörténik a képen. (szőke)
értékelés:

Félportré
Nem vagyok sem ördög, sem angyal...

„Nem vagyok sem ördög, sem angyal…”. Gondolom, hogy a mondat úgy folytatódna, hogy „…ember vagyok.”. Az Anita képeinél, munkáinál, alkotásainál, rádióműsorainál, és sok mindennél, amit az Anita megengedett, megmutatott magából, bennem mindig az vetődik fel kérdésként, hogy ha valaki ilyen szinten tud megfigyelni, tud összefoglaltan beszélni, dolgozni, akkor közben miért készülnek mellette hevenyészett, szinte golyóstoll szintű dolgozatok is? Ki hajt, Anita, téged annyira, hogy ne hagyj magadnak időt az alkotásaid elkészítésére? Ugyanis a huszonegyes lecke vasárnap hajnal képed azért tökéletes, és azért háromdisznós, mert egyértelmű, hogy egy hosszú megfigyelési munka, egy első lelki munka egyetlen pillanat alatt elkattintott, nagyon jól sikerült, érzékeny képzőművészeti üzenete az emberről. Ennek, ebben egészen biztos vagyok, egészen hosszú időszak az előzménye. Miért nem lehet ezt megtenni egy kisvirágnál, egy erdőrészletnél, satöbbi, satöbbi? Azért, merthogy azokat is valószínűleg évek óta figyeled. Ugyanerre a mélységre, ugyanerre az érzelmi fűtöttségre lenne azoknál a képeknél is szükség. Még egyszerűbben próbálom mondani. A kisvirág is te vagy, a levél is te vagy, a fák is te vagy, a járdák is te vagy, a rádióhang is te vagy, és ha egyszer valaki képes ilyet elküldeni, elkészíteni, ezt már akkor lehetett érezni, amikor az a kékfestős vödör-ecset-kiskályha ügy volt egy jó idő után, ahol küzdöttünk ugye a képekkel, hoppá, itt van egy ember, aki valamit gondol a világról. De akkor innentől kezdve, Anita, azt kell hogy mondjam, hogy fogni fogom az ostort, mert ilyen nincs, hogy véletlenül ilyen képek elkészülnek időnként, kéthavonta így sutty, Babos Anita küld egy ilyet, közben meg minden mást. Tessék komolyan venni ezt az alkotást is, mert itt van az eredménye, hogy képes vagy nagy mélységeket is megszólaltatni. (szőke)
értékelés:

Pihenő

Egy mondatban intézem el azt, hogy ismerem a helyszínt, ismerem azt, hogy mikor készült a kép, ez az aktfotó táborban egy pihenő időszak lehetett. A Mariann egy megfigyelést tett, egy fénytani megfigyelést, azzal, hogy az ablakra ráhelyezett textilstruktúra mennyiben módosítja a fény hatását. Itt van ugye egy direkt fényünk, és aztán tulajdonképpen a szobának a belső világához pedig egy szórt fény, amit ez a drapéria okoz, ez a szórt fény ad tónusértékben valamennyit hozzá. Tehát egy fénytani megfigyelést látunk, és mint fénytani megfigyelés egy nagyon jó hangulatú eredményt kapunk. Ugyanakkor azt mondom a Mariannak, hogy erre a képre is, és erre a helyzetre is igaz, hogy akkor, amikor én meghozok egy döntést, hogy márpedig engem érdekel ez a fajta játék, márpedig engem érdekel az, hogy mit lehet ebből kihozni, ott felkeltetted az érdeklődésedet, miközben akár a csapat többi része aktot fotózott, akkor ugyanazzal a bátorsággal, ahogy egy modellt instruálunk, úgymond a tárgyi világot is instruálni vagy rendezni kell. Önmagában, ahogy megtaláltuk, az úgy nagyon kevés esetben lesz jó. Mire gondolok? Itt vannak olyan tárgyak ezen a képen, ebben a kompozícióban, amik rendben vannak, ilyen az ablakkeret, ilyen a nyugágy beállítása. És vannak olyan tárgyak, amik esetlegesek. Esetleges az a nyugágyra ledobott ruhadarab, esetleges a nyugágy lábánál elhelyezkedő kábelköteg, valamilyen fagyisvödröt látok itt még az előtérben, tehát ezek a tárgyak, ezek viszont ott vannak, ahol hagytuk munka közben, viszont az meg egy döntés, hogy én most mit is akarok csinálni. Egy szociografikus úgymond werkfotót akarok elkészíteni, hogy lám így dolgoztunk a táborban, vagy pedig az üzenetem ennél tovább akar mutatni. Mivelhogy ezt a huszonnégyes lecke csend kategóriájába küldted, feltételezem, hogy ezt a döntést magad belül meghoztad, hogy téged ennek a líraisága érdekel, akkor viszont igenis, Mariann, oda kell menni ahhoz a nyugágyhoz, meg kell igazítani azokat a rongyokat, hogy annak a formája valamilyen tipikus dolgot hozzon ki, igenis azt a kötelet el lehet rakni onnan a nyugágy lábától a nylonzacskóval. Tehát valamennyire ezt a rendezetlenséget rendezni kell és le kell úgymond nyugtatni, kompozícióba kell helyezni. Ez a kompozíció semennyivel nem másabb, mint bármi más, csendélet, vagy bármi más beállítás. Tehát én azt mondom, hogy maga a fény meglátása miatt egy disznó megvan, és a következőkben pedig figyelj erre, hogy rendezned kell, te vagy a főnök. (szőke-hegyi)
értékelés:

Holtszezon

Hát, hogy csendélet-e vagy sem, azt most így rögtön nem fogom tudni nektek megmondani, pontosabban ebben van egy kis kétségem, de mindenféleképp egy nagyon jó kompozíciós játékot látunk. Nagyon jók azok a ritmusok, amit itt az Ádám megfigyelt. Mégpedig az, hogy itt vannak úgymond ebbe a téli környezetbe beleillő színek és formák és hangulatok, gondolok itt a nagy vízmezőre, vagy víztérre ami befagyott és hó került rá, gondolok itt a háttérben lévő szántóföldre, vagy a fákra, még akár a stégre, erre a mólóra is, amin van egy régi pad. Aztán van egy nagyon érdekes játékossága is ennek a történetnek amely az egészet beindítja és bemozgatja éspedig ezek a műanyag színes kerti székek, még ott látunk egy napernyőt is. Tehát itt van egy nagyon erős ironikus vonal. És ráadásul, hogyha megfigyeljük, akkor ezek kompozícióban is nagyon izgalmasan vannak föltéve ezek a színek, a két narancssárga, ahogy kommunikál egymással, és ahogy ezt az egészet mintegy spirál ívben beforgatja, bemozgatja. Annyi meglátásom volna, hogyha már egy ilyen megfigyelést megteszünk és erre rájövünk, ezek nem szaladnak el ezek a székek, tehát lehet nyugodtan azt mondani, hogy csinálok több felvételt is, esetleg más állásból is megpróbálom ezt megcsinálni, mert hogy ennek a képnek még egy izgalmas része lehetne és ez pedig a mező és onnan a továbblátás, mert hogyha egy picit lejjebb guggolok, ha egy picit leülök oda arra a földre, akkor is megmarad ez a kompozíció. Egy picit talán az a mólón hagyott egyedülálló sárga szék közelebb is kerül ehhez a másik kompozíciós részhez, viszont kapok egy átlátást, egy kilátást a háttér felé. Ez az egyik dolog ami számomra egy lehetőség lett volna. A másik pedig az, hogy azért itt akárhogy is nézzük van egy horizontunk, és az a horizont most indokolatlan módon dől és ezt is jó lett volna kiküszöbölni. Én két disznót mindenféleképp megadnék. Azt nem mondom, hogy most menjen el az Ádám ezt megismételni, de ezt raktározza el magában, hogy a későbbiekben erre azért nem árt figyelni ezekre a kérdésekre. De a két disznó megvan, és ezt áttenném a csend leckére a csendéletből. (szőke-hegyi)
értékelés:

Szomorú nap
És csak csendben ült ott....

Legalább három olyan motívum van ebben a belsővárosi, szinte ablakból kitekintő látképnek, ami önmagában is izgalmas lenne. Nem csak a kelta díszített formájú keresztre és a fölötte ülő misztikus varjúra gondolok itt, hanem ugyanebben a közegben fura módon, egy egészen meglepő élőlény, egy ilyen pálma bekandikál a kép alján. Nem beszélve a pálma fölött látható családi kéményről, aminek a tetején egészen biztos vagyok benne, hogy nem fantás pillepalackok helyezkednek ott el egy gázkémény kimenőnyílásaként, de innen mégiscsak valami asszociációt adnak az úgynevezett urbánus kreativitás jeleként. Mert hát most úgy tűnik, minthogyha ott két ilyen üvegpalack még a kéményre rá lenne helyezve. Ezeknek a pop-kultúrához kapcsolódó abszurditása, tehát, hogy - a városi környezetben megjelenő pálma, a mai urbanizált városban megjelenő kelta asszociáció a városi élőlénnyel, a misztikus madárral mind-mind nagyon izgalmas történetek, a kémény a palackokkal - de most egy kicsit úgy érzem, ebből a kompozíciós rendből, amibe belógnak egy kicsit a betoncserepek itt jobboldalt, a kis antennák lógnak ott a tetőn, ebből a gépállásból, ahonnan fényképezett a fényképész, picit sok minden más információ is beszűrődik. És az egészen zseniális, abszurd formák, amikről az előbb beszéltem, azok pedig visszafojtódnak amiatt, hogy minden más is rekvizitumként, mint egy ilyen raktárban, megtalálható. Tehát azt javasolnám, hogy érdemes ugyanezeket a rácsodálkozásokat folytatni, egy picit súlypontozni a kamera szempontjából, hogy mi az, amit szeretnék a többieknek az én világomból bemutatni. De a két disznó, úgy gondolom, hogy megvan a képre. (szőke)
értékelés:

Galambok

A szabadtéri fényképezésben általában, amikor fényképezőgép szempontjából egy erős, megvilágított háttérfelület jelentkezik, itt jelen esetben az ég háttérrel dolgozunk, és mi nem használunk semmilyen más fényforrást és bár a körülöttünk lévő égbolt az szórt fényfelületként is jelentkezik, olyan erőteljes a háttérben lévő fénymennyiség, ami, ha külön, valamilyen speciális megvilágító eszközt, erős lámpákat, akár filmgyári lámpákat nem használunk a modell, vagy a beállított tárgyak szempontjából, akkor többé-kevésbé sziluettessé, vagy ellenfényessé válnak a felületek. Természetesen itt ezen a valamilyenfajta kötélen, elektromos zsinóron, valamilyen kötözött formán láthatóak részletek, és a négy kis galamb különböző pozícióján is egy-egy fénycsík megjelenik, de ha alapvetően egy picit hunyorítva nézzük a képet, akkor azt látjuk, hogy ez egy sziluettes ritmusjáték. És mint ilyen, a csend kategóriájában egy érdekes, finom humorral készített alkotás. Már ha csak arra gondolunk, hogy az ejtett kötél és a rajta ülő galambok olyanok, mintha valamilyen zenei munkának a kottájának egy darabját látnánk. Nyilván egyfajta ritmusgyakorlat is ez, ahogyan a hasonló alkatú kis állatok különböző módon helyezkednek el ezen a kötegen és ettől egy jó formajáték megfigyelés is létrejön. Én úgy gondolom, hogy ez elsősorban ennek a képnek az előnye. Nem igényli ezt a bizonyos plusz megvilágítást a kép. Elég nehézkes is lenne ezt létrehozni, amelyben azt feltételezzük, hogy ezek a kis állatkák élőek és ők ott most leültek beszélgetni, körbenézni, megpihenni. Ugyanis ez a sziluettes ritmusjáték is épp eleget tesz annak, hogy egy vizuális gyakorlatot az alkotó elvégezzen. Az a lényeg inkább ebben amit szerettem volna hangsúlyozni, hogy mostanában sok olyan képetek érkezik be az Estiskolára, ahol tulajdonképpen már olyasmi zajlik, amit annak idején, amikor az Estiskolát elkezdtük Zsolttal, mi minden tekintetben vágytunk volna rá, hogy az ideérkező alkotók folyamatosan értelmezzék a maguk körüli világot. Rá tudjanak csodálkozni és az értelmezésükben adott esetben mindig legyen egy vizuális kritika, vagy egy összehasonlító szemlélet. Ilyen értelemben ez a kép ezeket a feladatokat próbálja teljesíteni. És csak azért szerettem volna itt újra elismételni ezt, hátha segítek az ilyenfajta továbbhaladásban. Magának a házi feladatnak, a 24-es leckének a csend kategóriáját szerintem teljesíti a kép, tehát a Viktóriának megvan erre a három disznója, ugyanakkor azt feltételezem, hogy a Viktória eddig beküldött képei, gondolatvilága az alkalmas arra, hogy ezekbe a nagyon nagy sorozatszámú házi feladatokba belépve – mert azért az alatta lévő sorszámokat nem mindet teljesítette még eddig a Viktória – tehát ezekben a nagy sorszámokban azokat a mélyebb értelmeket is próbálja megkeresni, amely az eddigi képeiből sejthető. Azt az érzékenységet is nyugodtan lehet tovább bontogatni. Egyszerűbben mondom, hogy megvan a három disznó erre a képre, de én nagyon örülnék, hogyha lenne ismétlés még a csend kategóriával. Nem most rögtön, később, de véleményem szerint a Viktória tud ennél erősebbet is, de ez a kép önmagában természetesen teljesíti a feladatait, úgyhogy megvan a három disznó és várom a további képeket. (szőke)
értékelés:

A rezonanciának egy nagyon is kézzelfogható és nagyon is alap történetét látjuk, mert valami technikai helyzet a hangerőváltozást mutatja vizuálisan, hallunk egy feszes zenét alatta. Viszonylag hosszú filmet kapunk, viszont azon kívül, hogy a filmnek van bevezető képsora, amin a címet látjuk, és van egy kifutó képsor, egy vége főcím, ahol az úgymond stáblistát látjuk, aki ennek a filmnek a létrehozásában közreműködött, a kettő az, ami keretezi ezt a munkát, de maga a tárgyalás rész, tehát maga az információs rész az nagyon sok változást nem hordoz magában. A hangerő-változással, a zene ritmusának változásával, vagy a zene feldúsulásával változik valamennyit ugyan az a zöld forma, de igazándiból megmaradunk ugyanott, ahol a kezdeteknél elindul ez a film. Ez egyrészt sokban hasonlít azokra a gerjesztett, torzított képsorokra, amiket a hetvenes években létrehoztak a filmesek, és amivel dolgoztak, de én már másik dologra is tudok asszociálni, és ez pedig az, hogy egyes médialejátszóknak vannak ilyen relaxációs szoftverei, amik hogyha zenét hallgatunk a computeren, akkor közben nekünk oda a háttérbe valamilyen véletlen - vagy álvéletlen - generált formákat hoz. De hát ezekben a variabilitás az egy random módon, de mégiscsak egy számítógép által kiszámított módon történik. Én azt mondom mint rezonancia ötlet egy disznót tudok erre adni, de én azt kérném az Adriántól, hogy ha lehet, akkor küldjön már még munkákat, merthogy szeretném, hogyha el tudnánk indulni egy közös gondolkodásban, és hát ezzel a filmmel azért így nehezen tudok ennél többet kezdeni. (szőke-hegyi) értékelés:

Rezonancia

Valamilyen képzőművészeti formát, környezetet lehet látni talán egy szobában egy reluxa előtt. A megfigyelés nagyon izgalmas. Nagyon örülök annak, hogy egyre több alkotó a fényképezőgépen keresztül a körülötte lévő világot megfigyelőként is feldolgozza. Tehát nem csak egyszerűen történetek, hanem most már egyre több rácsodálkozás, elemzés érkezik be képi szempontból. Ezért szeretem ezt a képet, a geometriája miatt, a tárgyaknak és a tárgyformáknak részleteiben való megfigyelés miatt egy másik tér, egy másik világ kinyitása okán. A problémám a képpel az, hogy véleményem szerint nem megfelelő az élőtér illetve a háttér világítása, ugyanis azt valamennyire lehet érzékelni, hogy ezek a kis virágok, talán nárciszok, vagy nem tudom megmondani, milyen növények, hátrébb helyezkednek el a térben, és még hátrébb egy zárófelület, még egyszer mondom, sejtésem szerint valamilyen reluxa vagy valami redőny. Az előtérben ez az összetett talán üvegforma pedig megint csak egy másik síkot jelez. Ha olyan helyen találhatóak ezek a tárgyak, amely bármikor újra használható, érdemes lenne visszatérni erre, mert az ötlet jó, de véleményem szerint nem jól van megvilágítva, nem jó fényben készült a fénykép, azért, mert valójában most a különböző becsillogásoktól, fényfelületektől zavaros az egésznek a térbeli elrendeződése. Nem az ide-oda való komponáltsága, mert azt jól lehet érzékelni, hogy nagyjából szimmetrikus rendszerrel dolgozik, hanem a kamerától élességben a végtelen felé, a horizont felé haladó térbeli elrendeződéséről próbálok beszélni. Esetlegesen a megvilágítások változtatásával más fénytani helyzetben - nyilván ezt ott az alkotónak kéne kamerán keresztül megfigyelnie – sokkal eredményesebb munkát tudott volna beküldeni. Én ezt visszaadnám ismétlésre úgy, hogy közben azt szeretném mondani, hogy maga a megközelítés az jó, de dolgozni kéne fénytanilag ezzel a képpel. Az ötlet el van indítva, és nincs befejezve a mondat. (szőke)

Mariann kérdésére, hogy a lecke teljesíti-e a Rezonancia lecke feladatát a válasz: véleményem szerint igen, mert a háttérben lévő műanyag redőny, vagy valamilyen vízszintes formák csíkozata, az előtérben életlenben tartott növényi formák csíkozata, és a fölső képfelületen lévő elhajló virágtestek mind egyfolytában egy vibrációt működtetnek ezen a képen, egy hullámzást. Nem csak csíkbeli, hanem térbeli hullámzást is. A rezonancia mint olyan, mondjuk a fizikában vagy bizonyos technikáknál mindig a hullámmozgással is összefügg. Mindegy, hogy azt most zenei értelemben nézzük, vagy fizikai értelemben. Itt akár egy mérőműszerrel ezek a kapcsolódások, a csíkoknak és a felületeknek a kapcsolódásai mérhetőek lennének hullámformában is. Mindenféleképp itt egy hullámzást lehetne fizikus szemmel leírni ennél a képnél. Ez a rezonancia házi feladatra abszolút érvényes. (szőke)

A csend hatása

A képek értelmezésénél próbál az ember valamilyen kapcsot, valamilyen fogódzót mint néző, befogadó, találni az alkotás folyamatával, és az alkotói történésekkel. Itt az első ilyen tájékozódási pont, hogy egy nem elsősorban felülnézeti, hanem kicsit oldalról fényképezett, az optikai hatásától torzult grafika rögzítése, lefényképezése látható. Egy valószínűleg nagyobb, összetettebb grafikai forma egy részletét látjuk itt. Arról lehet és lehetne bárhol másutt is képzőművészeti szempontból beszélni, hogy a szürrealizmus, az asszociációs rajz hogyan, milyen módon működik, de úgy gondolom, hogy ennek a képnek az csak egy részmegközelítése, hiszen itt most fotóként érkezett be egy alkotás. Véleményem szerint sejthetően ez a grafikai láncrendszer az eredeti képen, az eredeti rajzfelületen nagyobb, összetettebb formacsoportot jelenthet, és ennek egy részletét látjuk itt. Én pedig úgy gondolom, hogy most fotós szemszögből egy nagy fotó részletkifotózása jelenik itt meg, és valami oknál fogva ez nem tud átfordulni önálló képzőművészeti munkává, hanem ez egy részletmegfigyelés, mint egy ilyen stúdiumfotó jelenik itt meg. Ez pedig szerintem a huszonnégyes lecke csend kategóriáját nem fedi. Én úgy gondolom, hogy ezt a házi feladatot visszaadnám a Mariannak ismétlésre. (szőke)

Korlát
Korlát
Korlát

Én egy nagyon jó asszociációs rendnek tartom ezt a képhármast, ezt a képsort, mégpedig azért, mert hogyha megfigyeljük, ezeken a képeken bár egyiken sincs ember, egyiken sincs az életnek konkrét nyoma, mégis ott vannak azok a csendek, ott vannak azok a gyermekzsivajok, ott vannak azok a lépcsőn lefutások, ott vannak azok a szerelmek, ott vannak azok a várakozások, ott vannak azok a füttyök, amik ezeket a lépcsőházakat jellemzik. Amikor hazafutunk az iskolából, amikor vasárnap hajnal van mondjuk, és vasárnap elindulunk és elmegyünk a barátunkhoz, barátnőnkhöz. Tehát ez egy nagyon fontos történetmesélés, és nagyon jó ritmusban ráadásul, nagyon szép az a kontrasztarány, amivel ő dolgozik, nagyon szépen feldolgozza azokat a mikrotörténeteket, amikkel a hétköznapjainkban nagyon sokszor találkozunk, és azt kell hogy mondjam, hogy szerencsére, és hogy szerencsére ez a tárgyi világ még megvan, és hogy ennek a tárgyi világnak ilyen tisztelettel lehet úgymond mementót vagy úgymond emléket állítani, vagy megőrizni az utókornak. Én egyébként külön kiemelném a harmadik képet, pontosan azért, mert ott maga ez a nyitott ajtó az, ami két világot összeköt, egy külső és egy belső világot, de ott van rajta a várakozás, és mégis ezekkel a barnás arany tónusú fényekkel nyugalmat áraszt az egész. Nincs feszültség, nincsenek drámai kérdések, hanem egyszerűen egy nyugalmas helyzet van, és várjuk az azon az ajtón belépő embert, várjuk a hazatérőt. Én nagyon szeretem ezt a képsort, és háromdisznósnak gondolom. (szőke-hegyi)
értékelés:

No more change
A 11-es végleg befejezte szolgálatát. Megnyugodott. Körötte is csend van. Ha néha mégis erre téved egy vonat... nem mozdul... ő már nem.

Badár Sándor, vagy Jiri Menzel is megirigyelné azt, hogyha Csongrád alsó után egy kis bakterház mellé kiáll az ember, ilyen jó megfigyeléseket végez valaki. Két esély lehet. Egyrészt, hogy Vécsi Béla szereti a vasút atmoszféráját, világát, szagát, bádogtetőit és azokat a fajta Mekalor gázolaj kályhás belső történeteket gumipadlóval, vagy olajos deszkapadlóval, ami a bakterházakban zajlott, vagy egyszerűen tud erről a világról valamit. Ugyanis az a fajta empátia és az a fajta szeretet, ami ezen a képen megvan, az nem nagyon feltételezhető egyszerűen úgy, hogy Vécsi Béla a családdal átment a sorompónál Nagyhegynél a szedertemető mellett, aztán gyorsan megállt azt kattintott egy ilyen képet. Látszik, hogy a megfigyelés szeretetteljes. Nem egyszerűen egy szocio képet látunk. Pedig semmi nincs rajta. Nem megy hátul a Sorompós Maca, Badár történetéből, stb, stb. Hanem látunk megint kézzel festett ellensúlyokat és az egésznek van valami hihetetlen romantikája. Nézzük meg azt az öntöttvas szerkezetet, amin ez a lámpa dobozka áll. Én nagyon szeretem ezt a képet. Nem akar se többet, se kevesebbet, csak egyszerűen a múltról beszélni és nekem jó ritmusban van fényképezve. Tudom, az árnyék kilóg, tudom, a fölső 11-es bádogdoboza le van metszve, de én azt mondanám, hogy néha érdemes azt is nézni, hogy ebben a zavaros világunkban valaki hirdet és meglát ilyesmit is. És én ezt a képet három disznósnak gondolom. (szőke)
értékelés:

Ketten

Kedves Bara, az előtérrel kezdtem volna valamit. Itt ahol állsz, itt azért ebben a bizonyos hármas térelrendezésben, amit nem elsősorban síkban, hanem előrehaladva vízen járó hajó, két emberi alak, rakpart, fotós viszonylata, itt a fotós előtt valamit belógattam volna azért, mert ez egy határozottan tájkép kategóriába illő megfigyelés, és mint olyan ennek a tájképnek a térbeliség a lényege és itt az előtér nincs megoldva. Mindenféleképp valamit ide, ebbe az alsó jobboldali háromszögben lévő sötét foltba, itt valamit el kellett volna helyezni, amin megcsillan egy kis fény. Ez segítené elő még jobban azt a távolságot, ami a folyami hajó, madarak, horgászó, vagy nézelődő emberi alakok sziluettje és az előtér kapcsolatában van. A kép fölső vízszintes felülete improvizatívan van vágva épp azért, mert ez a térszerkezet nem lett eldöntve. Ha jól látom ott a Parlament van. A háttérben lévő Budai hegy, házak, talán Bem rakpart, Clark Ádám tér. Ez a szakasz, ez igazából nincs eldöntve, hogy mért ott van vége a képnek. Azért van ott vége a képnek, mert addig tartott a fényképezőgép fölső peremrésze. Márpedig ezt el kellett volna dönteni, hogy mit, hol, miért metszek. Vagy le kéne a fölső szakaszból még egy nagyon picit vágni, hogy csak a szürkék domináljanak a háttérben, akkor van az a trikolór helyzet, mint egy zászlónál, vagy pedig tovább kellett volna kiengedni, hogy azok a szép ívek amik a Szabadság szoborral és a fölső felületekkel ugyanígy szürkévé jelentkeznének, vagy a Parlament formái, hogy akkor az meglegyen, vagy pedig visszább venni, hogy az a szürke csík legyen a záró momentum. Úgyhogy mivel ez egy tájkép, nem ezt mutatja a kép, ezért ez egy disznó, mert tudsz jobbat. (szőke)
értékelés:

Ajtók

Egy belső bérházi udvart látunk valahonnan, talán a negyedik emeletről. A gangot, a falakat, okkersárga felületeket, rácsos ablakokat, rácsos ajtókat, amelyek egy belső körfolyosóra nyílnak. Az ajtóknak barna, vagy csontszínű felületei vannak, a rácsok különbözőek ugyanúgy, ahogy sejthetően mindegyik másik-másik család él és védi a saját életét. A rácsok a kézjegyek, attól függően, hogy hol laknak Szabóék, Kovácsék, Kissék, Fehérék. Nagyon érdekes ritmusa van a képnek. Elég sokat vitatkoztunk azon, hogy a kép baloldalán ez a tűzfal csontszínével, mellette pedig ez a szépen fogott barnás felület, ez a hosszú csík, ez vajon megfelelően osztja-e, absztrahálja-e a teret, avagy sem, kevés-e, vagy sok. Véleményem szerint ez a két ritmus az, ami az egyszerű szocio képet, vagy a bérházi belsőudvar milyen, és hogy ez egy egyfajta naptárjegyzet maradjon 2009 február huszonakárhanyadikáról. Véleményem szerint attól mozdul el ez a kép, hogy a baloldalon ez a két festői forma, ez a két tengely, ez ott erőteljesen jelen van. Az ajtók, az ablakok ritmusokká válnak, fényfoltokká és mégis megmarad konkrét rendszerként mindaz, amit talán egy nagyváros, nagy Budapest, vagy Szeged, vagy bármilyen nagyváros belvárosi XIX. századi, de átalakított formája mutat. Azért szeretem ezt a képet, és azért szeretem, hogy ez a hétfő délután házi feladatba érkezett meg, mert sokunknak az élete ilyen. Hogy van 40, 60 m2 egy életen keresztül, ugyanaz a körfolyosó, ugyanaz a gang, védve két darab, vagy három darab ráccsal, befelé építkezve egy olyan környezet felé, egy olyan világ felé, ahol parányi, pici területen megszólalnak a mesék, a Karácsonyok, a főzések, a csöndek, az ébredések, a kávéivások, a gyereknevelések. Ezen a képen nem sok minden történik, de mégis elgondolkoztató, hogy nagy, kiterjedt emberi sorsok egy-egy ilyen rácsos felület mögött hogyan virágoznak, vagy aztán hogyan hervadnak el. Beszédesek a rácsok és beszédes az életünk egy része a rácsok kapcsán, hogy a mindennapjaink folyamatosan tulajdonképpen hasonlóan telnek. Kénytelenek vagyunk ebben a világban először az összekuporgatott tartalékainkból rácsokat létrehozni, hogy mögötte azt tehessük, vagy azt mondhassuk, hogy érdemes létezni. Először meg kell védenünk azt a pici territóriumot, ami a privátot jelenti, ami a személyest jelenti. Ezek a rácsok a kabátok, ezek a rácsok a ruhák, a zoknik, a kalapok, a sálak. Ezek mögött a rácsok mögött vannak ott véleményem szerint a karok, a hátak, a hasak, a köldökök, a talpak, a portrék arc nélkül és emiatt gondolom azt, hogy ez egy jó választás volt, hogy Viktória látszólag nagyon egyszerű dolgot és nagyon egyszerű módon fényképezett. Még abban az esetben is, hogyha esetleg beszélgetnénk, beszélgetnétek és a Viktória azt mondaná, hogy ő csak egy gangot akart lefényképezni. A festészetről, a képzőművészet szobrászati, grafikai, akár fotográfiai ágáról sokszor mondják azt, hogy egy olyan furcsa, mágikus tevékenység, ahol egy idő után maga az alkotás önálló életre kel, egy saját rendszerben elkezd létezni. Például, ha a Pinokkió történetét megnézitek, elolvassátok, amikor azt mondja a mester, hogy Burattino, Burattino és a kis faszerkezet, amit ő megalkotott önálló életre kel. Sokszor ugyanez van az alkotásainkkal, hogy bár nem gondoltuk, de hosszú évek múlva ezek egy olyan üzenetrendszerrel is rendelkeznek, vagy olyan üzeneteket is hordoznak, amit lehet, hogy akkor, amikor a fényképész, vagy a festő elkészítette, nem szándékozott odatenni, vagy nem is gondolt rá. Valamilyen módon pedig mégis azt kell mondani, hogy ezzel összeköttetésben van az alkotó, legfeljebb tudat alatt, ösztönösen, érzet szintjén. Van egy olyan sejtésem, hogy a Viktória nem csak egyszerűen elment egy ismerőshöz és megállt a gangon és fényképezett, mert onnan jó volt lenézni, hanem olyan régi élményekből, olyan régi emlékképekből hozta elő ezt az itt lévő házi feladatot nekünk, ami mélyen ott van benne. És ezért tartom ezt a képet jónak annak ellenére, hogy látszólag mondhatnák azt a többiek, hogy de ezen a képen nincs semmi különös, és nem történik semmi. Ez a kép egy embertelen kép, mert nincs rajta ember. De az emberekről szól. A falakon, az ajtókon az emberek nyomai látszanak emberek nélkül. Nekem hasonló, mint egy temető, ahol szintén nem nagyon látunk embereket, de az emberek nyomait, de az emberek jelzéseit igen. Ahol kis téglatest-szerű, szögletes felületeknél, valamilyen felirattal, mintegy névjegycímkével az ajtókon, vissza lehet azonosítani, hogy hol, ki található. Én emiatt tartom ezt egy jó képnek. Ez egy három disznós kép. (szőke)
értékelés:

Mi lesz?

Az Ági játékos képe kicsit félősen, kicsit trükkösen egy kommunikáció felénk, az Estiskola felé, az estiskolások felé, az Estiskolára látogatók felé. Olyan bartoságisan ott van ebben, hogy meg is mutatom magam, és el is bújok tőletek. Talán ez egy nadrágnak a vöröse, vagy valamilyen felületnek, ahonnan kikandikálok, kilesek a védelemből, itt is vagyok, de nem is vagyok itt. Ezt a gesztust látjuk itt ezen a képen egy belső helyzetbe. Lehetne természetesen azt mondani, hogy a koponyába miért vágtunk bele, de én úgy gondolom, hogy ennek az egésznek a gesztusa, ahol ugyanakkor egy vörös nagyon is uralkodik ezen a képen, az a vörös, amely tele van tűzzel, tele van érzelmekkel, azért az egy elég határozott döntés, hogy ezen a képen ilyen mennyiségben kitakar, tehát ez mindenféleképpen tükrözi az Ágit. Ezért ez három disznó. (szőke)
értékelés: