6. Impresszió, hangulat

Ablak mögött

avagy Férfiak az ablak mögött
(reakcióként Hegyi Zsolt Nők a pult mögött c. képére)

Hát kérem a péntek délelőtt, az egy ilyen gesztusvilág hangulat, ebbe nagyon nehéz beleszólni, különösen egy Bartos Ágnesnél, aki már szinte egy egész imázst kiépített a sulirádión belül, tehát az ember itt a falusi életében a munkáit is abbahagyja, amikor egyszer-egyszer itt különböző számítógépeken megszólal a Bartos Ágnes-i varázshang doboz, és hát ebbe a mesevilágba tartozik itt félig-meddig ez a kép is bele. Amivel lehetne itt vitatkozni, de hát ugye azt tudjuk, hogy ez egy reflektálás, ami régebben már egy sorozatban működött, és ebben mi vagyunk a hibásak – elsősorban én - hogy a láncreakció még egyelőre nem záródott le. Tujandonképpen itt egy láncreakció kezdődő folyamatait látjuk, hiszen az én sejtésem szerint Ágnes, Zsolt képére reagált és arra egy üzenet ez. És mivel ez egy reakció, ez egy markáns üzenet egy másik Estiskolás munkájára így főt kell hajtani és az kell mondani, hogy Péntek délelőtt 23-as lecke Bartos Ágnes Ablak mögött című képe rendben van, hozza a Krúdy-t, tehát három disznó. (szőke)
értékelés:

illene felkelni
illene felkelni

Megmondom őszintén, hogy mikor ezt a képpárt láttam, akkor tulajdonképpen bennem felvetődött a képriport fogalma is, hogy valójában itt egy riporthelyzet van. Nyilván, hogyha a hármas vagy négyes képet látnánk, akkor egy teljes kis kommunikáció sejlene fel a fényképész és a kisfiú belső világában. Én úgy gondolom, hogy ennél a két képnél ami fontos és amiről jó lenne beszélni, az az, hogy a Viktória elkezdte megérezni a kamera mögötti alkotó dramaturgiai szerepét. Nyilvánvalóan lehet érezni az instrukciókat. Instrukció alatt azt is értem, hogyha a fotós játszik, párbeszédeket folytat a szereplőjével. Hiszen ezáltal hoz létre egy helyzetet, jelesül itt a durcásságot, a nézéseket, a tekinteteket, a mozdulatokat. Tehát a fotós olyan, mint egy valódi színházi vagy filmrendező: rendez és trükköket, technikákat alkalmaz dörzsölt módon. Valójában hogy jól érhető legyen a fotós, tulajdonképpen az ő megélt múltját is használja abban, hogy egy-egy ilyen helyzet 1 pillanat alatt exponálható legyen, hiszen ebből sejthető, hogy ő is volt kisgyerek, ő is feküdt ugyanígy, ő is ismerte ezeket a szituációkat és mint egy zsonglőr, vagy mint egy bűvész alkalmazza a trükköket, és az ő ki szereplője aztán létrehozza azt a kép világot a fotós számára, amit a fotós később rögzíteni szeretne és megmutatni a külvilágnak. Tehát ebben a két képben én azt tartom fontosnak, hogy egy továbblépés történt Viktóriánál, elkezdte a képeket, és a képen jelen lévő szereplőket rendezni. Ez már egy második fokozata a fényképészeti munkának, a csak megfigyelésből és a dokumentum filmességből egy továbblépés. Ez egy nagyon nehéz utca különben, tehát ezért tartom ezt fontosnak és három disznós kép. (szőke)
értékelés:

Gyűrűk

A rezonancia leckére maga a rezgéshullámok, a víz felszínén keletkezett gyűrűk egy jó megoldásnak tűnnek és nagyon szép az a fajta fényjáték, ami ezeken a gyűrűkön megjelenik. Nagyon jó a víz cseppenés pillanatának elkapása, ugyanakkor azt kell hogy mondjam, hogy ez a 3 gyertya, kis teamécses, ami úszik itt a víz színén, ez a három mécses az, amit ebben a tömegelhelyezésben nagyon sok. Attól a finomságtól, attól a fajta érzékenységtől, ami a víz felszínen megjelenik, ez a fajta konkrétság elviszi a figyelmet és borítja az egész kompozíciót. Énértem, hogy ezek azért is fontosak, hogy jelen legyenek, mert valamilyen szinten szeretnék a realitáshoz kapaszkodót adni, hogy ezek a kis fénypamacsok nem utólagos manipuláció által kerülnek a képre, ugyanakkor azt mondom, hogy függetlenül attól, hogy én ezt a fajta megközelítést értelmezni tudom, de a néző számára ez a fajta tömegelhelyezés mindenképpen borítja a kompozíciót. Más megoldást kell keresni, és valószínű, hogyha egy olyan helyzetet próbálok megtalálni, ahol esetleg a háromból kettő ugyan a fényét leadja, hozzáadja ehhez a kompozícióhoz, de nem szerepel magán a képen, esetleg egy, és az sem biztos, hogy teljes mértékben, akkor lehet, hogy már kiegyensúlyozottabb lesz ez a történet. Másrészt azt szeretném még hozzáfűzni, hogy itt fényértékben nagyon nagy most a különbség a gyertya fénye és a maga a víz felszín között, ettől a vízfelszín egy ilyen szürkés, koszos színben tűnik föl és ez nem nagyon előnyös. Tehát valamilyen, esetleg színes lámpával akár, lehetett volna esetleg ezt a történetet deríteni és akkor ezek a világosabb formák kaptak volna egy olyan reflexet, ami egy szebb színt, egy élettelibb színt ad, de maga az elgondolás az jó és én 2 disznót megadok rá. (szőke)
értékelés:

Színek

Egyszerű aquarellek

Itt is Katalin szorgalmiba küldte be ezt a kis munkát, makro felvételt, ahol a hozzáfűzött szöveg is nagyon primeren fogalmaz, nem akar többet mondani, mint amennyit vállal evvel az alkotó, mégis azt szeretném mondani, hogy fontos lenne az önbizalma, mert ritmikai játékban és ritmikai képletben ez egy nagyon jó és nagyon izgalmas vállalkozás. Különösen a kép elejében, első, hozzánk legközelebb eső traktusában az életlenül látható sárga színű, aranysárga színű ceruzahegy, majd a mellette olajzöld másik ceruza, amely billenti a képet balra és közben a szép, szivárványszerű háttér, a rózsaszín, a mályva, a türkizkék, világoszöld, ezek pedig mind visszabillentik ezt a formát. És ettől egy nagyon jó és nagyon izgalmas, szinte azt lehetne mondani vonalvibráció jön létre az erősen megvilágított felületek és a háttér sötétben tartottsága miatt. Ez egy nagyon jó kis házi feladat. Közös döntéssel emeltük bele a rezonancia leckébe és három disznó. (szőke)
értékelés:

Szoba

Egy kedves ismerősöm naalijának részlete

A szobarészlet, ahol talán egy kis tálaló, mögötte borospohár látszik és egy japán esernyő és valamilyen állólámpa rúdja, egy posztó, takaró egy asztalt fedve, picit kaotikus annyira, amennyire az ember intim terei, belső terei is azoknak tűnnek. A talán fémfelület, vagy a tálalónál elhelyezett kis mécses sokszorozza meg magát a borospohár felületén és ezek a ragyogások, ezek uralják elsősorban a vöröses-barnás tónusban tartott képet, amelynek van egy nagyon jó belső hangulata. Hozzá kell tennünk, hogy a mi önös döntésünk volt az, hogy a szorgalmiból Katalin képét a csend leckére emeltük át, mert úgy gondoltuk, hogy fontos, hogy a kép itt a házi feladatok sorában legyen látható. És az érzelmi megközelítése ennek a témakörnek véleményem szerint nagyon jó. Természetesen azt szeretnénk lelkesíteni evvel a képpel is a Katalinban, hogy ásson mélyebbre ezekben a történetekben és egy picit a kompozícióval, a kompozíciós renddel többet kellene foglalkozni. Ennél a képnél elsősorban a bal alsó sarok és az ott található üres tér a többi formavilághoz képest az, amivel egy picit többet kellett volna foglalkozni, amely helyrerántaná a kompozíciós billentést, de ettől függetlenül a kép szerethető, mert a személyessége ott van ebben az üzenetben. Kettő disznóra értékelem ezt a képet és várom a további feladatokat. (szőke)
értékelés:

esti fohász

A kép címét nagyon jónak és nagyon segítőkésznek tartom a kép értelmezésében, hiszen a fohász, vagy ima az mindig egyfajta belső csend, koncentráció, visszavonulás, a belső történések pontosítása és a fohász és az ima az emberhez kapcsolódik. Ezen a képen a legfontosabb üzenet maga az ember, az emberi test. Az árnyékból, a körvonalakból ítélve a női test, a női test dicsérete a nőiség oltára és a nőiség szépsége. Alsó gépállásnak tűnik a kép még akkor is, hogyha esetleg itt valami domb, vagy valamilyen magaslatnak támaszkodhat a kamera és az operatőr, és valószínűleg az emberi alak mögött látható felület, a víz teszi ezt, amitől oltárszerűvé válik az emberi alak. Az úgynevezett ellenfényes beállítás, ahol természetesen a lemenő Nap tükröződése a vízen egy tölcsérformában látványát használja ki a fényképész és a tükröződés végét a part menti csillogást, ragyogást használja föl az emberi alak ábrázolásában, „díszítésében” és ez a ragyogás az emberi test arányaiban az alsó régiókat; a teremtést, a teremtő, a gyökér, a talajhoz kapcsolódó megszületés szimbolikáját használja. Így azt hiszem, hogy talán ebből a nagyon hosszúra nyújtott körmondatból érthetővé is válik, hogy az én véleményem az, hogy ez a kép 100 százalékosan eredeti megközelítésében, a címmel azonosan a nőiség ódája. Ebből pedig véleményem szerint az következik, hogy az egész képet tekintve egy tájkép és az előbb említett szimbolika keveredését látjuk. Semmi nem indokolja a kép fölső harmadában jelenlévő, bár csodálatosan szép, szinte giccses, képeslapszerű naplementés tájat és az előbb említett szimbolikát. A kettő keveredik. Nincs tudatosítva, nincs határozottan eldöntve az alkotói szándék. Csak a bátorságot tudom erősíteni a Bélában, hogy azokat a gondolatokat, amelyeket - itt a példa rá a kép alsó harmadában – ő megfogalmaz és kimond, ne szégyelje, merje vállalni érte a felelősséget, merje kimondani és ezáltal szegmentálni és sűríteni. Így a képei pontosodnának, sarkalatosabbá válna, és több drámaiság jelenne meg bennük. Az egész képet tekintve a tájképszerkezet olyan, mintha egy picit csúsztatás lenne, picit mellébeszélés, csak az önbizalmát szeretném erősíteni a Bélának, hogy a kép alsó harmada meg kell, hogy önmagában álljon, mert ott van a valódi üzenete a képnek. Abban található meg a Béla szignója, abban található meg Béla személyisége, a világgal kapcsolatos mai álláspontja és a másik az tulajdonképpen egy szemérmesség, ami gyöngíti az egész üzenetet. Valahogy úgy, mintha egy képfelületen erős vöröseket és zöldeket szeretnénk használni, majd aztán úgy döntenénk, hogy ragyogóbb színekre van szükség, és fehérrel szeretnénk higítani. Az mindig kilágyul. A kép egésze kilágyítja a kép alsó kétharmadában látható üzenetet. Nagyon nehéz azt megmondani, hogy kompozícióban akkor viszont milyen döntéseket kéne hozni, mert hiszen a női alakra koncentrálva lenne megállapítható, hogy valamilyen felületen jobbra, balra vágni kellene e a képet. Azt szeretném még egyszer kimondani, hogy az irány nagyon jó, amiket meglát, megfigyel. Azt mindig is lehetett látni, hogy a Béla könnyedén talál meg látványfelületeket, aztán egy kicsit túlcizellálja, ellágyítja mindezt. Úgyhogy erre a képre én a Bélának kettő disznót adnék. (szőke)
értékelés:

tudathasadás

Örülök, hogy a Bara tulajdonképpen a fotózást színházként is, happening-ként is megtudja mostanában élni. A Bara képek korai időszakában is volt egy-két erre utaló jel. Az nagyon jó, hogy a hosszú expozícióval mint egy ilyen szendvics rendszerben tulajdonképpen koreografálnia kellett és jó, hogy ezen a mezsgyén is utat keres a Bara. Ezért szeretném lelkesíteni, egy háromdisznós ponttal, hogy haladjon ezen a szakaszon tovább, mert látszik, hogy az utcaképek megfigyeléseken alapuló munkák mellett szüksége van erre a fajta extatikus expresszív beszédmódra is. Én nagyon szeretem ezt a képet. (szőke)
értékelés:

Fokok

Nagyon jó ritmikai képlet a terméskőlépcsőre rávetülő korlátárnyék, a duplázások. Megint azt tudom mondani Áginak, hogy jók a megfigyelései, hogy ezeket észreveszi, ezeket a ritmusokat, ugyanakkor meg kell, hogy jegyezzem, hogy a 27-es lecke, rezonancia lecke nem véletlenül ilyen magas sorszámú. Talán, és pont az Ági eddigi munkáinál elvárható lenne, hogy az én véleményem szerint ez egy háttér plakátkép, ami elől hiányzik az információ, és hogy az Ági ennél többre képes. Most csuklóból meg van oldva egy történet, hogy a 27-es lecke is meglegyen és nincs benne az a plusz, amitől önálló alkotássá válna ez a kép. Ezt nem tudom elfogadni, kérnék ismétlést. Véleményem szerint ez valaminek egy vázlata, egy háttérfelület, amire aztán elkészülhetne a kép. Most ez a kép nincs megoldva. És ezt pont az Ági miatt mondom, aki tudom, hogy nagyon sok jó történetet letett már ide az asztalra. Ez ismétlés. (szőke)

Cím nélkül

Bátor vállalkozás, amit itt lehet látni. Nem elsősorban azért, mert a tükröződéssel nem történt már eddig is egy csomó jó kísérlet, hanem az önportréban a velünk együtt közösen beszélő üzeneteinkben a kettősség, a tükröződések és a tükör által megmutatott torzított kép nem csak gyakorlatilag jelenik itt meg, hanem az arc kiemelésével, az alsó megvilágításával sok minden másról is beszél, mást is tükröztet ez a kép. Arról sokszor szó esett már az Estiskolán, hogy esetleg ez az arcok tanulmányozásánál nagyon érdekes, hogy az arc gesztusrendszere a felnőttkortól nagyon sokszor maszkként működtetődik a mindennapi ember számára, és a valódi válaszok azok többnyire az emberi szemben, az emberi szem megfigyelésében jelentkeznek. És miközben úgy tűnik, hogy ezen a képen az alkotó, aki egy önportrét készít, kvázi mosolyog, a kép minden tekintetében inkább egy ördögi görbe tükör. És azért mondtam, hogy bátor vállalkozás, mert ez a görbe tükör idehelyeződik elénk is ugyanúgy, ahogy az alkotó elé is. Az számomra azért egy érdekes kérdés, hogy vajon az én megközelítéseim mennyire helytállóak, mert érdekes módon, amelyek számomra nagyon erős képeknek tűnnek furcsa mód most egy ideje végigtekintve a hozzászólásokat pont azoknál a képeknél nincs egy deka aláírás, párbeszéd, ezt így nem igazán értem. Nyilván magamban is el kéne gondolkozni, de én ettől függetlenül én továbbra is határozottan azt szeretném mondani, hogy ez egy nagyon jó kép. Attól függetlenül, hogy bár elég sokan vagyunk az Estiskolában, elég sokan beszéltek egymással, nagy a csapat, annak ellenére nagyon érdekes, hogy az itt látható Cím nélkül képre egyetlenegy hozzászólás nem érkezett. Fontosak az önmegismerések, fontosak a szembenézések számunkra, még akkor is időnként, amikor azok nem rózsaszínűek, nem örömteliek. Én ezért tartom ezt egy fontos dolognak, amit itt a 24-es lecke csend házi feladatban érkezett Mariann részéről és mondom, ezt annak a bizonyos másik utcának érzem a makro világ mellett, amit valamennyire én úgy saccolok, hogy lassan közelíteni látok. Az emberi test, az emberi alak megfigyelései és a parányi összeköttetéseiben. Valahogy úgy tudnám mondani, hogy a kicsiben a nagy és a nagyban a kicsi lassan szerintem rövid időn belül Mariannál össze fog találkozni és ez a két út konzekvensen most halad előre, hogy a találkozóponthoz érjünk. Három disznónak gondolom ezt a képet. (szőke)
értékelés:

Nők a pult mögött

Hát én nagyon nehéz helyzetben vagyok, mert én ugye pontosan tudom, hogy ez a kép hol és mikor készült. Akkor várakoztunk az öcsi zsidótemető archív anyagai megérkezésére egy kis cukrászdában a Széchenyi levéltár mellett és tudom, hogy mikor készült ez a kép. De én ezt a képet tulajdonképpen azóta nem láttam, és hát tegyük hozzá finoman szólva, hogy nem most kaptuk meg ezeket a neveket, hiszen a Dörögdi Fesztivál is már elég régen zajlott le és azelőtt nekünk sokkal régebben meg kellett szereznünk a szövegeket. És nekem ez nagy öröm, hogy ezt a képet, amit ott a helyszínen láthattam a rögzítő eszközből, hogy itt újra láthatom az Estiskolánál. Nagyon jó megfigyelésnek tartom és nagyon örülök, hogyha most a Hegyi-féle utolsó képeket nézzük, akkor újra egy összerendezett Hegyi filozófiát, a megfigyelő Hegyiből újra a visszabillentődött és nem a kaotikus, hanem a kicsit Dévényi Ádámos hangulatú zenéket idéző Hegyit láthatjuk itt. Én ezt a képet nagyon szeretem. Nyilvánvalóan az én számomra a kép attól válik értékessé, ami a háttérben a megbúvó, talán egyetemista kislány, aki a nyári időszakban pénzt keres, már nem elsősorban a térdén, hanem ott munka közben valamilyen írást folytat elbújva, hogy a fagyizógép mögött ne láthassák azt, hogy ő nem a munkakörének megfelelően tevékenykedik. Szóval ez egy jó szocio és szeretem nagyon ezt a képet. Három disznó. (szőke)
értékelés:

Báb

Tulajdonképpen valamilyen filmrészlet is lehetne, ha kellően jókedvűek humorosak és lennénk, akár azt mondhatnánk, hogy a 60-as évek végén nagyon híres Balázs Béla Filmstúdió Kedd című filmjéből is lehetne, ne adj Isten, egy részlet, ez a barnás-fekete tónusban tartott monokróm kép. Ráadásul a fekete-fehér keret, amivel mi mindig harcolunk és mindig azt mondjuk, hogy nem kell külön megerősíteni ezeket a munkákat, itt most a fekete-fehér keret is azt sugallja, hogy olyan ez, minthogyha egy filmkocka, egy mozgóképi filmkocka kivágását látnánk. Jól elkészített szép megfigyelés és jó arányokkal dolgozó képet látunk itt. Az számomra kérdéses, hogy a cím az vajon mit jelent, mert erre a képre ránézve nekem nem elsősorban a báb fogalma jut eszembe. Egy szép és tisztelettel elkészített munkát lehet látni egy emberi arcról. Picit van a stílusában - talán ha meg tudjátok nézni, egy korai Polanski film, a Kés a vízben, amely még Lengyelországban készült – picit van erre az időszakra utaló érzékisége, bája, visszatekintése ennek a képnek. Az, hogy mindenféleképp manifesztálódik a kép modellje, azt esetleg a kameraszint kezelése is okozhatja, mert a kamera horizontja, az mindenféleképp az itt látható emberi arc alá helyezkedik el és így tulajdonképpen bennünket arra késztet, hogy felnézzünk a modellünkre. Én evvel a képpel abszolút egyetértek, szeretem, elfogadom, hogy a 22-es lecke hétfő délutánra érkezett, nem tudom ugyan, hogy mért, de ezt nem biztos, hogy itt kritizálni kellene. Azt nem tudom hozzácsatolni, hogy a báb fogalom az mit takar, de mint kép én gondolom, hogy helyén van ez az alkotás és a három disznó megvan erre a képre. Itt csak annyi zárójeles megjegyzésem lenne, hogy néha tényleg érdemes a címekkel is játszani, gondolkozni, az is ugyanolyan segítség lehet a néző számára, vagy ugyanolyan vonalvezetés, ami a kép belső üzenetéhez érkeztet bennünket. Most csak hirtelen egy olyan megközelítés jutott eszembe, hogy, ugye nem oly régen én is küldtem be saját képet és ott hosszú és parázs vita zajlott, annak a képnek is a címválasztásánál. És természetesen azt most is szeretném mondani, hogy a saját magam, mint alkotó által beküldött képeknél is ez nagyon fontos, hogy ugyanilyen kritikusan, vagy ugyanilyen összehasonlító módon végezzétek el, vagy végezzük el, vagy mondjuk ki azokat a helyzeteket, hogyha számunkra, mint néző, mint befogadó számára nem érthetőek az alkotó üzenetei. Hiszen nem egymással kell nekünk vitatkoznunk, vagy nem egymással kell nekünk megharcolnunk, hanem a külvilág vizuális üzeneteinek, vagy akusztikai üzeneteinek a megértése miatt hoztuk létre ezt az oldalt, és éppen az talán a hosszútávra ennek az oldalnak az erénye, hogy felkészít, segíthet mindannyiunk, együtt, akik itt vagyunk, a közös beszélgetéseinkkel abban, abban a káoszban, ami a körülöttünk lévő világban akár vizuális szinten is jelen van. (szőke)
értékelés:

Csepp

Egy különleges mozgásban lévő helyzet exponálását látjuk itt. Egy egész külön világ az ilyen makró felvételekkel, vagy ilyen mozgásfelvételekkel foglalkozó műfaj. Nagyon hálás dolog, sok-sok türelmet igényel. Ennél a képnél valami ilyesmit látunk. És úgy sejtem, hogyha az ember hosszú időt szán az ilyen kis „fizikai kísérletekre”, akkor érdemes megint a fény szerepét, a fény segítségét behívni ezeknél a kísérleteknél. Ha picit inkább, mint térképészek próbáljuk fölülnézetben vizsgálni ezt a helyzetet és nem fotográfusként, vagy fényképészként, akkor elképzelhető, hogy azt mondhatjuk, hogy ezek a talán vízcseppek térbeli elhelyezkedésben rögzítődtek kamerához közel, kamerához távolabb. Jól látható egy háttér, egy lakótelepi környezet elmosódottan, talán egy erkélykorlát, de mindezek nem kellő színvilágban ölelik körbe itt ezt a mozgáshoz kapcsolódó eseményt. Túl sok minden van a képen, ami – bocsánat, hogy így mondom – bezavarja ezt a különleges folyamatot. Ehhez pedig semmi mást nem kellene csinálni, ha majd még foglalkozik az alkotó ezekkel a megfigyelésekkel, mint egy másik fényértékben, egy másik helyzetben akár este próbálja lefényképezni mindazt amit itt lehet látni. Feltételezhető, hogy ezek a pici csíkocskák éppen a szórt fényből adódóan, a nappali fényből adódóan átvilágítják, megvilágítják a kamera felé ezeket a mozgásokat és így láthatjuk, mint karcolatokat. Ha ez a fény természetesen nem lenne, akkor nem válna láthatóvá itt a kamera közelében ez a játékrajzolat. Viszont ha ez a fény valamilyen módon, akár mesterségesen egy teraszlámpával, bármi mással hasonlóan az erkélyen kívülről lenne megvilágítva, míg a háttér az kevésbé lenne dinamikus, akkor nagyobb hangsúlyt kaphatna ez az eseménysor, ami most egy picit elveszik, síkra redukálódik. Olyan mintha egy fénykép sérüléseit, egy analóg fénykép sérüléseit látnánk karcolatait a felületén. De az irányt én jónak tartom és remélem, hogy a rezonancia házi feladatban a Mariann ezzel fog még kísérletezni, akár egy másik helyszínen. Egy disznót tudnék adni erre a képre. (szőke)
értékelés:

Este

Van gondom evvel a képpel, mert itt elöl az álomhozó manó NDK-ból kisbojtos sapkával, vagy valaki bekandikálhatna rögtön az optikába, de ugyanakkor meg, hát nem tudok mit csinálni, szeretem ezt a képet. Szeretem a foltjait, szeretem a kiszűrődő zöldes, neonzöldes, vagy műtőasztalos fényt ott a fölső harmadban. Van az egésznek valami furcsa, őszt magába szívó melankóliája, meg biztonságérzete is, de ugyanakkor az egész képnek a fényei, folthatásai mégis csak működnek. Tehát jó lenne még egy picit trükközni itt evvel az előtér, háttér viszonylattal, de közben meg azt kell, hogy mondjam, hogy jó látni ezeket a város biztonságát idéző foltokat. Ugye van valami régi dal, ahol az énekesnő énekli, hogy – Budapesten azért jó, mert hallja az ember a városban a gépzajt.. – és aztán nem tudom, ez talán egy 60-as évekbeli dal és teljesen abszurd, de mégis időnként faluról fölérkezve a városba tényleg fura az az energia, amit ott az ember megérez, még ha csak rövid ideig is, hogy amíg itt már késő éjszakák vannak és egy másik fajta világ, Pesten, vagy a nagyvárosokban így kiszűrődnek a fények, és valahogy olyan biztonságos jelenlétté varázsolódik mindez. Ez nekem egy háromdisznós kép. (szőke)
   Hegyi belekotnyeleskedik András elemzése után, elfogadva az elfogódott 3 malacot, hogy akár az előző, akár a mostani képnél a kompozíció - tudom, ez matek, ez szakmázás - lehetne feszesebb, tehát minden rendben, impulzív módon alkotunk, de be kell emelni mindazt a tudatosságot is az ösztönös varázslásba, amit akár a táborokban elleshetünk, gyakorolunk. (hegyi)
értékelés:

Reggeli fények

Igen, ez egy érdekes dolog, hogy mit kellene mondani Gerlei Gábor képéről. Hol kellene belekötni háttérrel kapcsolatban vagy bármivel. Azért nincs értelme ezt megtenni, az egyértelműen látszik, hogy a Gerlei egy olyan fajta lírai költő, vagy egy olyan fajta irodalmár, aki folyamatosan a lassulással és a csenddel nagyon jól tud dolgozni. De ez csak az egyik titok a Gerlei-féle történeteknél. A másik, hogy igenis jól és különlegesen tud bánni az emberekkel. Az más kérdés, hogy olyan emberekkel, akikkel a Gerlei akar foglalkozni, de akivel akar, azokat az embereket megnyitja. Nagyon furcsák lesznek valószínűleg, amiket most mondok, hogy ez a kép látszólag egy portré, látszólag egy normális, konszolidált beállítás. Tele érzelemmel, erotikával, vággyal, szexualitással, lemondással, szomorúsággal, örömmel és nagyon sok mindent el lehetne még mondani. És egy kép komponensekből állhat össze elképzelésem szerint. Az egyik az alkotó különleges megfigyeléseiből, helyzetismeretéből, ha ez egy családi környezetben történt, akkor ott, amelyet reprodukál, létrehoz és keletkezik belőle ez a fotó, másrészt pedig amit az alkotó kisugároz, mert hogy az alkotó instruál, a munka közbeni instrukciók egészen bizonyos, hogy nem csak szavakból kell, hogy álljanak az alkotók szempontjából. Hanem lehetnek érintések, csendek, elharapott félszavak, pislantások, zavart ruhaigazítás, de olyan szoros kapcsolat van, az egyértelműen látszik, a modell és a fotós között és mi ennek csak tanúi lehetünk, csak beleselkedhetünk egy belső történetbe, egy érzelmi helyzetben, nézők, aminél tulajdonképpen, ha akár a Mario és a varázsló című méltán híres történetet ide lehetne emelni, a varázslótól függően az ő engedélyével nézhetünk bele a titkok birodalmába. Ez egy titkos és titokzatos kép amit megenged Gerlei a fényképezőgépén keresztül, hogy mi belefülelhessünk, beleszagolhassunk. Ez egy büszke kép, egy büszke tartással. Ez köszönhető annak, hogy a Gerlei megteszi, exponálja, rögzíti, elénk tárja, hogy ez a látvány itt van. De köszönhető annak a bizalomnak is, az, akit ő fényképez, a jövőnek manifesztál, hogy ő teljes egészében a bizalmával, a Gerlei varázsütése miatt kitárulkozik. Ettől van olyan gyönyörű módon ábrázolva a nőiség, az érzékiség, a szexualitás, vagy akár az anyaság. Ezt egy nagyon jó képnek tartom. Ha megtehetném, akár négy disznót is adnék rá, de három disznó a maximum, amit adhatunk. (szőke)
értékelés:

Apró titkok

Kezdem azt feltételezni, hogy Pablo Picassonak is különböző korszakait tudjuk a memoárokból megismerni, itt a Mikolics-féle kék korszak van, ahol ezekkel a kék hangulatokkal dolgozik a Mariann. Nem biztos, hogy ez baj, csak a Mariann-féle személyes íz, az most egy picit a kék miatt úgy elillant és valahogy a kéknek az öröme, a vágya ezzel a majdnem monokróm hatással valamiben csak talán ez a bordó fonott kis ékszerféleség adott egy más ritmust, hogy ennek az öröme, ennek a színnek a megtalálásának az öröme egy kicsit most a Mariannt mintha elcsúsztatta volna az önmagával való még mélyebb foglalkozástól. Természetesen tudom, hogy a gyöngyök ezek a kis formák, mind-mind a személyes létezés kellékei, de talán egy picit érdemes volna jobban fölrakni önmagunk számára a lécet. Az megnyugtató, de ezt csak megint ismerősként mondom, természetesen fotográfiai újságokban, szaklapokban, akár külföldi újságokban, külföldi alkotóktól látunk ilyet, és ezek bárhol megállnák a helyüket ezek a képek, de hát azért csináljuk mi ezt a kis Estiskolát, hogy a magunk számára folyamatosan meg tudjunk felelni. Úgyhogy én ezt egy kettődisznós képre értékelném. (szőke)
értékelés: