6. Impresszió, hangulat

etűd

A kőszegi kiránduláson készítettem a képet, úgy két-három hete.

Én nagyon kedvelem ezt a képet. Volt itt a hozzászólásokban egy beszélgetés folyam arról, hogy most kell-e oda az a tábla vagy nem, meg hogy kellett volna ezt vágni vagy hogy nem, meg hogy csend-e az erdő vagy nem. Én azt mondom, hogy egy kicsit azért jó lenne, ha megpróbálnánk a valóságtól elvonatkoztatni egy kép szemlélése esetén. Ez a kép elsősorban nem arról szól, hogy az erdőben csipognak-e a madarak vagy sem, hanem arról az élményről, amit egy ilyen esetben az egyébként városban élő, városi stressznek, rohanásnak kitett ember megél. És itt ez a viszonyítási pont fontos, merthogy mihez képest? És ez a mihez képest abszolút indokolt, és ezt el kell tudni fogadni, hogy bizony-bizony az egyébként valóban nem egy nagyon csendes erdő önmagában lehet a csend megtestesítője annak, aki pörgő életet él. Ez az egyik, filozófiai meglátás. Képileg azt mondom, hogy egészen szigorúan véve se macit, se madarat, semmi más élőlényt nem látok képen, tehát ez nekem abszolút a csendről szól, nem tépázza vihar a fákat, ebből kifolyólag még az sem lehet, hogy a zúgó szélvihart hallom. Tehát nekem ez a fajta rend, ami a fák függőleges vonalai mutatnak, és az a kanyargó út, ami a semmibe vész, ez együtt nekem hozza azt az élményt, amit a csend leckéről én gondolok. Nagyon köszönöm ezt a megoldást, én ebben nem tatálok kivetnivalót. Engem nem zavar az a tábla sem ott a jobb oldalon, mert hozzá tartozhat ehhez a helyzethez. Igazándiból még azt is mondom, hogy a képnek a jobb oldalán lévő facsoport az, ami keretezi a képet, ennek egy izgalmas játékát adja meg ez a fajta mozgalmasság, amit ez a kis tábla jelent. Miközben a kettő között jár a szemünk, egyszer csak elindulunk ezen az úton befelé. (hegyi)
értékelés:

Azt nem teljesen értem, hogy miért pont erre a leckére lett ez beküldve, nekem ez péntek délelőttnek inkább kinéz, mint vasárnap hajnalnak, hogyha már ebben a logikai rendben mozgunk, de hát fogadjuk el, Árpinak ilyen a vasárnap hajnal. Egy olyan filmes megoldást látunk, ami az Árpi munkái között egy erős előrelépést mutat. Egyrészt van színészvezetés, van történet, van mese. Másrészt tudatos kamerakezelés van, tudatos mozgások vannak. Tehát egyszerűen az a fajta talált, esetleges Pap Árpi-féle vonal, amivel ő bemutatkozott már nálunk a kezdeteknél, abból egy nagyon nagy lépést tett előre ezzel a filmmel. Én ennek nagyon örülök. Tulajdonképpen itt most, amiket én kritikának tudok mondani, azok olyan nézői kritikák lesznek, amiket valószínű az Árpi saját maga is tud, mert gondolom, hogy végignézte ő ezt a filmet, és hát biztos, hogy meg van ennek az oka, hogy miért így készült el ez a film. Az egyik az, hogy nem mindegyik szereplő áll a helyzet magaslatán, és ez nem azt jelenti, hogy bármelyik szereplő jó avagy rossz színész lenne, de az instrukciókat hogyha pontosan adjuk meg az embereknek, hogyha gyakoroltatjuk, akkor igenis kihozható ennél azért konkrétabb eredmény is. Én itt most leginkább a főnök szerepét kérdőjelezem meg, nagyon billeg az a szerep. Sokkal gonoszabbnak, sokkal felsőbbrendűnek kellene lenni, de ez most nem jön át. Kicsit szerencsétlen, olyan „ Klapka Györgyös” megfogalmazás az ő szerepe. Miközben egyébként a kigúnyolt titkárnő nagyon jó, és nagyon erős arcmimikával, nagyon erős játékkal hozza a figurát. De a másik titkárnő is kitűnő. (Vikinek meg baromi jó lába van. Én ezt eddig nem tudtam, hogy egy magas sarkú cipő egy ilyen kis fehér köpenyben ilyen csodát tud lenni. Viki szeretünk, szép vagy és fiatal, a lábaid meg eszméletlen jók, és remélem, hogy több filmben is fogsz szerepelni Árpinál) Ami még számomra nem igazán értelmezhető, mint szerep, az a fiatalember, aki az elején issza a kávét. Nem tudom, hogy ő kicsoda, és mit akar. Nem tudom, hogy mi a cél vele. Hogy ő valami csábító akar lenni, a helyi macsó csávó, a munkahely bikája vagy nem tudom, merthogy ez most így nem jön le abszolút, és maga a figura nem igazán olyan, akit én ebben a szerepben tudnék értelmezni. Lehet, hogy egészen más funkciója van, azt nekem legalábbis, nem sikerült megértenem. Ami a filmben fontosabb, technikai jellegű problémám, az a „fényelés”. Magyarán, hogy az adott forgatási helyszínen felvett anyagokat az utómunkánál, a vágásnál megpróbálja az ember összereszelni. Most, amikor hazaér a kis hamupipőkénk, akkor ott az a belsőben fölvett jelenetsor, ott vannak egészen értelmezhetetlen képek, amikor csak szürkét látok, és semmi mást. Ez lehet cél, ugyanakkor ennek ahhoz az időtartama az, ami sok. Tehát amitől technikai problémává válik az, ami egyébként lehetne egy snittnek az indító képsora. Ott ez nagyon is problémás nekem. Aztán van egy másik ilyen jelenet a lakásban forgatott résznél, amikor nézi a tévét a szereplő, és ott elhangzik egy szöveg. Ez a szöveg, én nem tudom, hogy vendégszöveg vagy szereplő mondta föl, de az biztos, hogy jelen helyzetben kicsit lóg a levegőben, hogy az a szöveg most mit akar kezdeni ott. Tehát ritmikailag nincs úgy felvezetve, hogy az ott fókuszpontja lehessen annak, hogy milyen dráma zajlik le abban a lányban. Eddig voltak azok, amiket kritikaként mondtam.
Aztán van egy része a filmnek, aminél pedig azt mondtam, hogy hát én ilyen képeket szeretnék Árpitól látni, és ez az a rész, amikor a lány kimegy azon az üvegajtós részen, és üvegfalak között van a kamera elhelyezve, a külső és belső tér határa olyan szépen van világítva, olyan szépek a fények, és olyan hatásos maga az a pár másodperc, hátha másért nem, azért megérte. Egyébként régi skandináv filmekben lehet olyat látni. Nekem az ott 10 pont, azt megvettem kilóra.
Összefoglalva: nagy előrelépést látok az Árpinál, az utómunkát úgy érzem, hogy összecsapta, kicsit én lötyögősnek érzem a vágást, néhol nem onnan indul a gesztus, avagy a szöveg, ahonnan indulnia kellene, van előtte egy kis üresjárat. Ezekre szerintem jobban oda kéne figyelni, és hát a színészvezetésen még van mit csiszolni. Úgyhogy én négy csillagot javaslok erre a filmre, és nagyon köszönöm, hogy Árpi ezt megmutatta, és várom a további filmeket. Szívesen beszélgetnék, mondjuk a régebbi filmjeiről, amik nem kerültek fel az Estiskolára, ha van kedve és van kedve velünk ezt megosztani, akkor ezeket a filmeket is várnám. (hegyi) értékelés:

Andor-szobám kettős

Tökéletesen értem azt, hogy miért gondolja azt Viktória, hogy ez a Csend leckére megoldás lehet. Izgalmasak azok a felvetések, amik a képen keresztül hozzánk érkeznek. Nagyon jó apró részletek vannak ezen a képen. Felhívnám a figyelmet, például a falon lévő lámpára, aminek a hátsó része, ahol tulajdonképpen a meleget kéne kiengedje magából, azért az is egy fényforrásként felfogható, és a falon lévő kis képet, ami talán egy ballagási kép lehet nagyon is jól kiemeli ez a fajta fényforrás. Én azt gondolom, hogy ezekre érdemes odafigyelnünk, mert ezek, ha tudatosan építjük bele a kompozícióba, akkor segítségünkre lehetnek. Tessék megnézni, hogy milyen izgalmas, hogy ott külön hangsúlyt kap az a kép. Mindehhez képest én azt gondolom, hogy az a fajta rendezetlenség, amit látunk, az azért megkívánt volna egy pici rendezést, egy utólagos manipulációt. Például a falon vagy egy üzenőtábla. Azon az üzenőtáblán vannak ugyan most papírok, de annyira túl vannak exponálva, hogy azok nagy fehér foltként elvonják a tekintetünket, nem hagynak minket bóklászni a szobában, hanem mindig oda visszanézünk, hogy mi lehet vajon az ott a falon. A kis szatyor jó, a másik kis szatyor is jó, ott vannak színesebb képek, azok is jók. Ezeket a nagy fehér flekkeket érdemes lett volna valami másra kicserélni. A másik, a kép jobb oldala, ahol most nincs eldöntve, hogy szeretném, hogy a képre kerüljön az én kis asztalom az irataimmal, vagy pedig nem. Most ez egy bizonytalan helyzet ebben a formában, ezzel is érdemes lett volna valamit kezdeni. És valamilyen színdinamikát is érdemes lett volna létrehozni. Most nagyon vörösben úszik az egész kompozíció. Van egy napsárga párna, ami próbálja ezt ellensúlyozni ott a kutya mellett, de ez nem biztos, hogy elég. Ehhez a sok vöröshöz jól illett volna egy kék, egy zöld vagy egy citromsárga, de nagyobb felület. Akár például felakasztani az üzenőfalra, vagy az ajtókilincsre egy kabátot akasztani, ami mondjuk kék, én nem tudom. Valamivel érdemes lett volna megbolondítani, és akkor dinamikában picit jobban mozogna ez a kép. Miközben persze értem én, csend. Ehhez túl sokat nem tudok hozzátenni. Elfogadom a csend leckére, de azzal, hogy azért nem ártana, ha a Viki ezt a képet megismételni. Megadok rá egy csillagot, és visszaadom ismétlésre. Nem azért egy csillag, mert rossz a kép, hanem azért egy csillag, mert várom az ismétlést. És jó lenne, hogyha ilyeneket mondok az elemzésben, hogy várnám az ismétlést, akkor nem fél év múlva kapnánk rá meg, hanem amennyire lehet azon melegében készülnének el ezek a javítások, azért, mert minden egyes tanulási vagy értelmezési helyzetben az a jó, ha akkor és ott melegében ismételjük, és nem csak fejben játszunk el a gondolattal, hanem gyakorlatba át is ültetjük ezt. Nem biztos, hogy mindenben igazam van, amit mondok, de egy próbát mindenféleképp megérne, amiről aztán megint tudunk tovább beszélgetni. Mindig olyan érzésem van ilyenkor, hogy megállunk az első lépcsőnél, és amikor a Hegyi azt meri mondani, hogy ismétlés, akkor legyintünk, és azt mondjuk, hogy jó, jó, de ez engem már nem érdekel. Megyek új vadra lőni, új dolgot fényképezni. Csak azt kell, hogy mondjam, hogy akkor, ha ezek nem történnek meg ezek az ismétlések, akkor mehetünk új vadra lőni, aztán majd elkövetjük megint ugyanazt a hibát. Érdemes lenne ezt megfontolni és játszani vele még, nem csak Viktóriának szól ez, hanem a többieknek is. (hegyi)
értékelés:

Vonalak

Én nagyon szeretem ez a házi feladatot, és nekem abszolút működik is ez a képi megoldás, mint rezonancia. Ugyanis, ha jól látjuk, itt nagyon valószínűsíthetően Ágnes a tetőről lelógó havas struktúrát hozta párhuzamba az ablak előtt húzódó ráccsal, ráadásul felesel vele a háttérben, a tükröződésben lévő ismétlődés. Tehát ez, mint rezonancia, tökéletesen működik, van ennek egy nagyon is zenei ritmusa. De a kép nekem nem ettől szerethető, hanem attól, hogy mindemellett szembenéz velünk egy hölgy, aki láthatóan kapcsolatban van a fotográfussal, rá figyel, általa ránk is, és van valami bölcs belenyugvás ebben a mosolyban. Tehát hogy fényképezik, elfogadta, azt is látja, hogy a fotográfus kint áll a hóban, és mindjárt a fejére omlik a jégcsap, és ez a hölgy itt ebben a belső térben, ebben a fehér köpenyben a maga szigorúságával és ezeknek a vonalaknak a szigorúságát oldja a személyiség, és oldja az a mosoly, ahogy ő ebben a rendszerben megjelenik. Ágnesnek annyit tudnék mondani, hogy ha egy kettő millimétert elmozdulsz balra, vagy csak egy nagyon picit mozdítasz a kamerán, akkor a hölgynek a szemüvegje is bekerül oda a két hullámforma közé, meg az arca is, és nem vágjuk ketté a fejét ezzel a ráccsal. Vagy pedig, ha ez nem megy – látom, hogy van kommunikáció a modell és a fotós között – akkor megkérem, hogy bent lépjen egy lépést vagy egy fél lépést oldalirányba, és akkor ő maga mozdul nekünk és segíti ezt a helyzetet. Ennyit az instruálásról, tehát ezt is meg kell tanulni. Fontos, hogy rutinszerűen az ember, amikor a fényképezőgépe elé, úgymond hús-vér objektum kerül, akkor, azzal valamilyen szinten vegye fel a kapcsolatot, és a neki tetszi módon és irányba állítsa be. De nekem nagyon tetszik, és rezonanciára tökéletesen elfogadom. Amiatt marad itt egy csillag nálam, mert itt nagyon konkrét vonalak vannak, amik mint egy szerkesztőháló, segítenek, és ezeket jó figyelni, és a képhatárokkal összehozni, mert most nincs eldöntve, hogy mi legyen párhuzamos mivel. (hegyi)
értékelés:

A Mester és Margarita

Jártak itt

Láncreakció Mácsai Ferenc Csend című képére.

Ádám ezt úgymond láncreakcióként Mácsai Feri Csend képére küldte, emlékszünk, a temetős képre gondolt Ádám. És értem is és el is fogadom azt a ritmikai megfelelést, ami a padokkal történő ritmizálás. A kép, az tulajdonképpen rendben is van. Tanácsokat szeretnék mondani Ádámnak. Az egyik tanácsom az, hogy a horizont. Ezt mindannyiszor el fogom mondani, amikor indokolatlan, hogy mért dől a horizont. Itt is dől. Erre azért érdemes odafigyelni. Vagy a kép elkészítésénél, vagy hogyha ez becsúszik, mint hiba, hát utána azért módosításban ez körbevágható úgy, hogy egy-két fokot az ember elforgatja, és máris egyenesbe kerül a kép. A másik, hogy itt is az van, hogy bizonyos szempontból egy picit szűkre komponáltuk a kép széleit. Ez a pad, ami itt a parton van nagyon hozzáér a képszélhez és ez nem biztos, hogy ennek jót tesz. Egy nagyon pici levegőt mindig szélszerű hagyni ilyenkor, ennyire nem érdemes élesre vágni. A másik pedig az, hogy van egy előterünk, van egy középterünk és egy hátterünk. Az előtérben látjuk magát a partot, a középtér az a vízfelület és a háttér maga az az erdősáv, vagy az a fasor, ami lezárja ezt a történetet. Most azt mondom, hogy a hátsó lezárás az rendben van, a középtér is tulajdonképpen rendben van és maga az előtér is rendben van, csak ennek a háromnak a ritmusánál most nincs eldöntve, hogy melyikre helyezem a hangsúlyt. Most mind a három egyforma erővel van jelen a képen. És mivel sem a mélységélesség, sem a perspektíva nem engedi ezt a teret most megnyílni, ezért nagyon kétdimenziósra lapul ki ez a képi megoldás. Hogyha a képformákat vesszük, akkor nem is kell nagyon sokat hunyorítunk ahhoz, hogy ez az egész úgy nézzen ki mint hogyha egy kétdimenziós rajz lenne. Ezt is el lehet fogadni, de akkor azt mondom, hogy a kép alsó és felső részénél lényegesen erősebb vágást lehetne létrehozni, mert akkor ennek a főszereplője a padok. Most ez nincs igazán eldöntve. Kompozícióban érdemes még ezzel játszani. És Ádámnak is azt tudom mondani, hogy próbálja meg azt, hogy az első leckéktől elindulunk újra és megyünk végig, mielőtt elkezdünk ugrálni a leckékben tovább, mert gondolatom, hitem szerint ezek a leckék úgy épülnek egymásra, hogy segítik egymást. Jó lenne, hogyha az első tízig terjedő leckével foglalkozna Ádám újból. És egy picit talán azt is tudom mondani, hogyha nagyobb intenzitással foglalkozna a fotográfiával, magyarán többet fotografál, akkor a rutint is megszerzi. A fotográfiához nagyon fontos az, hogy a gyakorlatot az ember csinálja, a fotográfia nem egy elméleti műfaj. Úgyhogy én várnám Ádámtól a többi leckére is a megoldást és ez most egy kétcsillagos megoldás. Egy csillag itt a kompozíciós problémák miatt marad tarsolyban. (hegyi)
értékelés:

Csend

Abszolút érhető és világos a fogalmazás - Ferinek le fogom törni a kezét, mert babrál ezzel a hülye photoshoppal, ez a kép baloldalán látszik, hogy ott megint valamit machinált. Nem kellett volna, nincs semmi értelme, sőt, az, amit most besötétítettél a kép baloldalán, az most igenis kellene ahhoz, hogy ez a bal felső sarok a jobb alsó sarokban lévő nagy fehér flekkel tudjon feleselni. Tehát most pont azt vetted el tőle, és ettől borul is az egész, amit ezt egyensúlyba hozta volna. Úgyhogy ha lehetne kérni, akkor próbáld meg egy kicsit komolyan venni, amit kérek, hogy felejtsd már egy kicsit el ezt a fotószerkesztőt, mert nem mondom azt, hogy minden fotószerkesztős megoldásod annyira sikeres. Fotóban sokkal előrébb tartasz, mint a labortechnikában, hogyha ezt az elektronikus bizgerálást labortechnikának nevezzük. Labortechnikával nagyon sokszor agyon tudod csapni magát a megoldást. Itt most két eset lehetséges: vagy elkezdünk a fotókkal foglalkozni és a labortechnikát háttérbe szorítjuk, vagy megtanulunk „laborálni”. Ami a képet illeti, jó megoldásnak tartom a csend leckére. Az érdekes kérdést vet fel, hogy a jelen megoldásban nem érzem stabilnak ezt a kompozíciót, borul baloldal felé, hogyha nem lenne ez a sötétítés, talán az megfogná ezt a borulást, de most kompozícióban nincs ami kiegyensúlyozza a képnek a jobb oldalán lévő nagy üres teret, onnan nekem most valami hiányzik. Úgyhogy tetszik, jó az irány, de ez most egy csillag. (hegyi)
értékelés:

Hullámkörök

Na, most jól felrúgtam az 'újrakezdem a leckéket és sorba megyek' fogadalmamat, de ezt megláttam és muszáj volt. Nekem ez a rezonancia: a kő-víz hullámkörök, a lent és fent, az élő és élettelen, a mozgás és mozdulatlanság egyben.

Azt kell, hogy mondjam, hogy kevés ennél pontosabb, vagy ennyire betaláló megoldást kaptunk erre a 27-es leckére, ami egy viszonylag nehezebben értelmezhető lecke talán a leckék sorában. Mégpedig azért mondom ezt, merthogy izgalmas, hogy a mechanikus ember által épített kicsit iskolás szökőkútban létrehozott ilyen műgránit kockás hullámkörökkel miképp rezonál, miképp felesel erre a természet által létrehozott hullámzás. És ez önmagában is izgalmas lenne, de nekem, ami miatt ez a kép nagyon kedves, az pont az, hogy Nóra megvárt egy olyan pillanatot, vagy szerencsésen elkaphatott egy olyan pillanatot, amikor ebben a kis medencében egy galamb iszik a vízből. És ez az, ami mint egy könnyed szignó ezt az egészet ott feljebb emeli egy ilyen didaktikus megközelítésnél, és továbbgondolásra késztet minket. Köszönöm és ez három csillag. (hegyi)
értékelés:

Ebéd után

Nagyon érdekes megközelítését kapjuk a csendnek. Átélhető és érzékelhető. Ugyanakkor a képet, ha elkezdem, mint fotográfia szemlélni, akkor most, jelen pillanatban két síkra bomlik szét az a képi közlés, ami ezen a képkereten belül egységként kéne, hogy értelmezhető legyen. Magyarán, nekem most az a forma, amit a függöny és ez a szép ívelt karfa, háttámla, tehát maga a szék ad, az önmagában nagyon szép és nagyon jól ritmizál, ugyanakkor a könyv az nagyon idegen ettől a helyzettől. Mindahhoz képest, amit ez a háttér, a függöny és a szék adni tud nekünk élményben és a csend leckéhez nagyon is passzol, mindehhez képest ez a könyv ez izgága, nyugtalan, agresszív. Ezen kívül pedig nem látom azt a fajta értelmezési pluszt, ami miatt egy angol nyelvű könyvet teszünk ide, nagyon is jól értelmezhetően a címlapot, a címet és a szerzőt. Ha ennek az utalásnak van valamilyen létjogosultsága, akkor ez most nem került a képre, hogy mi az. Márpedig hát a néző számára ezt is értelmezni kell tudni. A könyv, az most egyrészt a címlapjával, színeivel konkurál a háttér nyugalmával és borítja ezt a csendet, másrészt pedig a méreteivel nagyon agresszívan uralja ezt a teret. Úgyhogy én azt mondom, hogy szeretném kérni Esztert, hogy ezt a leckét ismételje meg. Én erre most nem adok semmilyen csillagmennyiséget, azért nem, mert az ismétlést várom, nem azért, mert hogy rossz lenne az út, sőt, nagyon szépen indul ez a történet, csak tessék keresni ehhez a székhez és ehhez a függönyhöz és ehhez a világításhoz megfelelő alanyt, ami nem viszi el ennyire a tekintet, ennyire a figyelmet erről a kompozíciós összhangról. (hegyi)

Forró fekete nyugalom

Egyre jobb, egyre jobb. Úgyhogy én meg vagyok győzve, hogy itt tényleg valami nézőpont váltás történt a Giménél. A képcímekben még egy picit sántikálunk, de az is el fog jönni, hogy a azok is rendeződnek, de ez egy nagyon kedves kép nekem. Ez a durex kávéscsésze, azzal, hogy nagyon közeli és nagy látószögű objektívvel egy nagyon közeli expozíciót kapott, ezáltal torzul az egész kép, ez a torzulás ennek jót is tesz. Ráadásul ez az enyhén zöldes-barna szépiás szín megint azt mondom, hogy ez egy nagyon nagy ötlet, telitalálat nekem ehhez a képhez. A sima fekete-fehérhez képest ad ennek az egésznek egy pici fűszert, egy picit megborsozza ezt a kávét. Ami nekem különösen tetszik, hogy a lényegi formák megvannak, és itt ami az igazi erény az az, hogy attól, hogy a tónusgörbét ennyire széthúzta Gime, ettől a világosabb tartományokban egy roncsolás jött létre és ez azért izgalmas, mert ez hozza azt, ami a központi üzenete ennek, hogy ez nem egy kihűlt kávé, amit ottfelejtettek, hanem ez most készült és még meleg. Ez attól tud kijönni, hogy ez a páralecsapódás nagyon izgalmasan létrejön és ábrázolódik. Szóval hadd ne kelljen ezt ennél tovább rágnom, ez nekem három csillag és köszönöm. (hegyi)
értékelés:

Sziluett

Nagyon-nagyon tetszik ez a kép és én nagyon sokat nem is tudok, nem is akarok róla mesélni, mert ez a kép mindent elmond. Tehát a meseszerűségét ezt a fajta történetet én nem kívánom tovább bogozni. El lehetne itt indulni azon az úton, hogy lehetne egy Greenpeace-es fotó is az olajszennyezettségben megszenvedett kismadárkával, egész innen el lehetne jutni, hogy ez egy gyermekmese a kiskacsáról, aki fürdik a tóban, és az anyjához készül Lengyelországba. Szóval sok irány van, ami mint történet elindulhat, és ezzel párhuzamos, hogy nagyon-nagyon szép az a kicsit fáradt színvilág, amiben ez a kép megjelenik. Nagyon jó az az időpont kiválasztás, amit a Zsu itt most megtesz, hogy ebben a szinte naplementei helyzetben vagy naplemente utáni helyzetben exponál. Azt nem tudom, hogy mi az a két vízszintes csík ott a háttérben, az egy picit ott, hogy belelóg a madárkába, annyira nem szerencsés. Ott egy kicsit valaminek rendezettebbnek kéne lenni. Lehet, hogyha cöcögök ennek a madárnak vagy valahogy fütyülök neki, hogy jöjjön már egy kicsit bejjebb, akkor talán exponálható lett volna ez a kép anélkül, hogy a farkával összegabalyodjon ez a két vonal, de azt kell mondjam, hogy ez megint a szőrösszívű Hegyi meglátása. Ez a kép így van rendben, ahogy van. Úgyhogy három csillag, és nagyon köszönöm, és abszolút hordozza azt, amit a csendről én gondolok, arról a belső csendről, ami ebben a képben megjelenik. (hegyi)
értékelés:

Találkozunk a fényben

Én ezt egy nagyon jó meglátásnak tartom, és nagyon örülök annak, hogy Gime elkezd egy picit más irányban is keresni. A kép az ezzel a kiégett, túlexponált megoldással a valóságtól segít elrugaszkodni minket, nézőket és nem az a fontos, hogy kik vannak a képen, nem az a fontos, hogy milyen helyzetben történik ez a találkozás. Az azért elég jól megfigyelhető marad így is a roncsolás és a redukció mellett is, hogy a képen egy férfi és egy női alak látható. Az is jó, hogy különösebb interakcióba nem kerülnek egymással, tehát ha a sejtésem valós, akkor itt, ez a két szereplő valószínűsíthető, hogy elhaladt egymás mellett, de, mivelhogy jelen pillanatban, ami az expozíciós pillanat, ez még pontosan nem eldönthető, tehát nyitva van hagyva a történet, és ez jót tesz ennek a képnek. Ami észrevételem volna, az az, hogy ugyan itt jól használja az András azt, hogy ezzel a minimális képi információval hoz létre egy kompozíciót, de a végeredmény tekintetében azt kell, hogy mondjam, hogy most az, hogy maga a fő téma az hova kerül a képen az most nem biztos, hogy 100 százalékosra sikerült. Azért, merthogy bár világos formákkal és világos színekkel dolgozunk, a fehér uralkodik ezen a képen, de ez a nagy fehérség is tud tömegében súlyos lenni, attól még, hogy fehér. És ez a nagy fehér tömeg ül rajta ezen a kompozíción most felül. Lehet ezt használni, csak akkor azt mondom, hogy még inkább, még többet kell ebből mutatni, még nagyobbat, még több eget, vagy még több fölső részt kell hozni, és akkor ettől rendeződik megint helyére ez a történet. Most egy picit nekem ez billeg azon a határon, hogy én valószínű levágtam volna föntről, hát egy harmadnyit legalább ebből a kompozícióból, amit most látunk. Hogyha egy harmadnyit akár kitakarunk kézzel, akkor máris lehet látni azt, hogy egy négyzetes kompozícióban, hogy mondjuk erősebbé válik a fogalmazás. Én azt mondom, hogy erre én meg tudom adni a két csillagot, de a kompozícióra oda kell figyelni. Ami pedig azt illeti, hogy rezonancia lecke, én jónak tartom ezt a meglátást is, mert hogy személyek közötti impulzusok, rezgések is nagyon fontosak tudnak lenni. És pont attól, mivelhogy a két szereplő térbeli elhelyezéséből látszik az, hogy még ez a találkozás nem 100 százalékosan jött létre, ebből kifolyólag ez a rezonancia itt indul el, és ez jól érzékelhető. Tehát mivelhogy ez a kérdés nyitva van, ezért abszolút elfogadható a rezonancia leckére. Úgyhogy a két csillag az megvan, köszönöm. (hegyi)
értékelés:

Péntek
Péntek
Péntek

Itt egy olyan három képből álló képsorozatot látunk, ami valószínű egy munkahelyi helyzetet mutat. Péntek délelőtt van, Ágnes szó szerint vette ezt a történetet, tehát azt mondja, hogy az én péntek délelőttöm ilyen általában. Azt mondom, hogy ez nagyon érdekes, és most egy kicsit elkezdem ezeket a képeket vesézni, azért, mert azzal próbálok segíteni Ágnesnek, hogy azt a fajta ironikus hangvételt, ami nagyon jól jellemzi őt és ami fontos és egyedi vonása, azt a képeivel is meg kell tudni fogalmazni, mint akár egy rádióműsorral vagy egy filmmel. (Ennél a képhármasnál zavar az értelmezésben, hogy álló és fekvő képek váltakoznak.) Az első képen egy számítógép monitort látunk, amin már nincs semmi lényegi információ, tehát úgy tűnik, hogy aki ezt a computert használja, az enyhén szólva unatkozik vagy nem tudom mi a jó szó, nagyon sok kedve dolgozni nincs. Tehát nem egy számítógépes munkalapot látunk vagy nem egy épp megírandó levelet, hanem egy háttérképet, és ez elég lényege üzenete ennek a helyzetnek. Látunk még egy billentyűzetet, egy fejhallgatót, egy bögrét, egy naptárat, ezek, mint manifesztumok jelzik az irodai hangulatot. Én azt mondom, hogy egy picit itt a megrendezés lenne a kulcsszó, tehát az, hogy így találtam, az nem elég erős indok, nem elég erős védelme ennek a képnek. Így találtam és azért vagyok én az alkotó, hogy abba, ami a környezetembe van, szerkesztéssel beavatkozzak. Miért mondom ezt? Merthogy itt ennél a képnél szerintem maga a computer háttér kevésbé izgalmas pontosan azért, mert nem hoz információt, lényegesen kisebb felület is elég lenne ahhoz, hogy jelzésértékkel jelezze az irodai hátteret, míg mondjuk a naptár szerintem fontosabb lenne, mert egy dátum megjelenése a képen az mindig izgalmas. És hát ezen a naptáron valami látszik is, nem tudom megmondani, hogy milyen fotográfia, de lényegesen izgalmasabb közlés, mint amit a monitoron látunk. A másik hogy a billentyűzetből is egy kisebb rész elég lenne azért, merthogy magát azt, hogy ez egy számítógépes helyzet, jól tudjuk érzékelni fele ekkora billentyűzet megmutatásával is. Ami már kezd izgalmas lenni és ami személyes, a bögre. Nem biztos, hogy jó helyen van. Persze, lehet, hogy Ágnes oda szorította be, még az is lehet, hogy mindig ott szokott lenni, nem tudom, de az biztos, hogy most ezen a képen nagyon kiszorul, miközben ez egy személyes tárgy. Ott van egy fajhallgató, amire megint azt mondom, hogy izgalmas, csak úgy be van oda dobva, hogy azt a néző nem biztos, hogy jól tudja értelmezni, aki technikában nem olyan járatos. Jön a fő motívuma a képnek, ami az izgalmát és az iróniját adná, az pedig az, hogy itt van egy számítógépes környezet, mindeközben oda van valahogy ragasztva egy cérnán, ha jól látom egy kék színű, talán ceruza. És ez az, ami a humora, a bája ennek a képnek, de hát ez most itt alig látszik. Aki már fotózott, annak ez egyből lejön, de nem vagyok benne biztos, hogy egy laikusnak ez ennyire egyértelmű lenne. Tehát ez az a képelem, amire rá lehetett volna ezt az egészet fűzni, maga a digitális technika és az analóg technika találkozása, a postairon és a billentyűzet szerelme, vagy nem tudom. Tehát itt azért létre lehetett volna hozni valamit kompozícióban és ez most nem történt meg. A második kép egy nagyon érdekes helyzet, egy olyan nézőpontot mutat, aminél Ágnes, a saját kis íróasztala mögül kinéz az ajtaján és ott látunk egy teret, ahol egy néni, talán takarító néni, épp a munkaeszközét veszi elé vagy rakja el. Ez is érdekes és izgalmas, talán még izgalmasabb lett volna, ha ezt is rendezői szemmel nézzük. Tehát azt mondja Ágnes ennek a hölgynek, hogy „Irénke, megtenné-e nekem, hogy azt a porszívót elkezdi toligálni itt a kőpadlón?” Mindegy, hogy be van-e dugva, teljesen mindegy, mert ilyen szempontból ez a képen nem fog látszani, de tessék már úgy csinálni mintha. És akkor a nyugalmas irodai helyzetből egy olyan külső térbe tudunk áttekinteni, ahol folyik egy munka attól függetlenül, hogy péntek délelőtt van. Nekem izgalmas lenne. Itt is megjelenik a monitor, sejthetően ez az Estiskola címoldala lehet. Azt mondom, hogy itt megint egy döntés, hogy akarom én ezt mutatni? Ha igen, akkor itt van egy fehér rész, valahogy oda lehet csalni ennél nagyobb információ mennyiséget is. Ami igazándiból izgalmassá teszi ezt a képsort, az az utolsó kép, ami egy nagyon aranyos döntés és egy nagyon jó hangulatú mese. Ágnes királylány elmegy és itt hagyja a békakirályt az asztalán ülni, és azt mondja neki "Kis békakirály vigyázz az asztalomra hétvégén, amíg én bulizok vagy síelek. Hétfőn találkozunk, szia!” És elbúcsúzik ettől a mesei szereplőtől. Tehát van egy mesei helyzet és attól lesz nagyon egyértelmű, hogy Ágnes tudatosan alkalmaz egy olyan helyzetet, aminél ő magasabban van, az ő szemsíkja magasabban van, a kameráé, ami a nézőt képviseli. Ez hoz egy ilyen helyzetet, hogy az a kamera le lett téve az íróasztalra, már nem világít a monitor, kikapcsolta, ha jól látom, kabátban és búcsút int. Ez a befejező kép ez nekem abszolút rendben van. Az egy másik kérdés, hogy itt megint kialakult egy holttér a kép bal alsó sarkánál, de ez nem jelent olyan nagy problémát. Ha az előző képek gyatyába vannak rázva, akkor azt mondom, hogy ennél a képnél az, hogy el van pakolva az asztalról és rend van, ez tulajdonképpen azt is jelzi, hogy Ágnes milyen viszonyban van ezzel a munkahelyi helyzettel. Úgyhogy én azt mondom, hogy maga az ötlet nagyon jó, de azt kérem Ágnestől, hogy legyen szíves ezt a leckét megismételni, mert nagyon tetszik ez a fajta bemutatás, ez a fajta lecke megoldás, nagyon jó az irány, szerintem adódik is erre alkalma, hogy ezt megismételje és én azt szeretném, ha kedve is lenne hozzá pontosan azért, mert ezzel a gyakorlással fog tudni rájönni arra, hogy mitől működik egy mese, akár a saját mesélése. Mi az az „Ágneses” mesélési mód, amit van szerencsénk hétfőnként hallani a rádióban. Tehát én erre próbálom őt biztatni. Úgyhogy most erre nem adok semmit, várom az ismétlést. Köszönöm! (hegyi)

Rend

"összetart és életre kelt"

Az egy nagyon jó irány, hogy Ágnes elkezd gondolkodni, hogy hogy tud egy ilyen leckét megfogni, ez számomra legalábbis az egyik legnehezebben megfogható leckénk, vagy legnehezebben elmagyarázható leckénk. Ezt az ember vagy érzi, vagy hogyha nem, akkor tényleg órákat lehet róla beszélni, hogy mit is akar az ember ezzel a leckével. Tehát én nagyon örülök ennek. Ugyanakkor azt mondom, hogy van egy pici bizonytalanság a döntésben, mégpedig megmondom, hogy mi. Egyszerre akar dokumentatív is lenni ez a megfejtés, és egyszerre akar lírikus, vagy elvont, vagy áttételes is lenni. Dokumentatív abból a szempontból, hogy Ágnesnek fontos, hogy ott legyen az, hogy Csíki Székely Múzeum – Muzeul Secuiesc – hát azt már elolvasni sem tudom, ami alatta van írva, de mindezzel együtt szeretné ábrázolni magukat a zászlókat is. Ugyanakkor azt mondom, hogy ennél a képnél a fő motívum a zászló. Ha azt mondom, hogy rezonancia lecke és nem azt mondom, hogy ünnep, vagy nem azt mondom, hogy épített környezet, akkor ennél a képnél pontosan az az izgalmas, hogy ez a rezonancia a zászlóknál jön létre. Akkor viszont bele kell ezekbe a történetekbe bújnom, egészen közelre és azt mondani, hogy ez érdekel engem. Akkor engem nem érdekel az udvar, akkor engem nem érdekel a havas háztető, nem érdekel, hogy ez hol készült. Tehát nyugodtan ezeket el lehet hagyni. Nem kell mindent dokumentatív szempontból felfogni. Nem kell nekem azt tudni, hogy ez hol készült. Miért érdekes? Egyáltalán nem érdekes. Nem fontos az, hogy ez helyileg hol készült. Ha fontos, akkor az riport, de akkor meg végig kell csinálni egy riportfolyamatot. Úgyhogy ez a döntés az, amit az Ágnesnek határozottan meg kell hozni, és akkor azt mondani, hogy honnan is fogom ezt úgymond lőni ezt a képet? Megnézem innen, megnézem onnan, melyik zászló az amelyik engem leginkább izgat, mi a mondanivalóm ezzel? Mondjuk, hogy az amerikai zászlótól fogom fotózni, vagy a német zászlótól, vagy honnan, tehát igazándiból ettől lesz ez izgalmas feladat, hogy az ember egy ilyen helyzetnél azt mondja, hogy szakítok azzal a riporteri megközelítéssel, amiben egyébként nagyon jó vagyok és most nem a riporter fog belőlem beszélni, hanem egy áttételes, egy lírai megfejtést fogok küldeni. Akkor föl kell szabadítanom magamat azoktól a szabályoktól, ami egy riportnál fontos. Itt nem kell tudnunk beazonosítani. Ágnes, én azt mondom, hogy ez a lecke, a felvetés nagyon is helyes és ezért kap egy csillagot, de egyébként, hát, ha ez ismételhető, remélem, hogy majd ismételhető lesz, mert ezek a betonkockák nekem úgy tűnnek, hogy ezek állandóra vannak oda kitalálva, tehát ebből kifolyólag szerintem neki lehet ennek futni még egyszer. Várom az ismétlést. (hegyi)
értékelés:

Hajnali séta

vasárnapi hajnalok

Az egy nagyon is jó ötlet, hogy egy olyan triptichon hoz létre Tímea, ami nem csak három felé szabdalja ezt az egész képi teret, hanem magával a kép belső ritmusával itt egyéb felosztások is létrejönnek, kifejezetten a harmadik képen ez nagyon jól érzékelhető, de a középsőn is megvan és ez egy nagyon jó ritmusjátékot hoz. Az külön jó, hogy ez olyan, mintha egy naplóbejegyzést látnék, hogy Irénke elindult hajnalban a közértbe megvenni az első féldekás kevertet; Irénke randevúra készülve elment a fodrászhoz, reggelre kapott időpontot; Irénke a strandra szeretne menni, de előtte még körbenéz a kertben; nem tudom, de az a jó, hogy ezek olyan történetek tudnak hozni, - nyilván mindenkinek mást - ami nagyon is beszédes. Ezekben pont az izgalmas, hogy olyan helyzetek jönnek létre, amik aztán belső történeteket indítanak el. Nagyon jó például a második képen, nézzük meg azt a két otthagyott cipőt a kép fölső részén, hogy mennyire izgalmas az, hogy tulajdonképpen, mint egy Örkény egyperces, mesél. Nagyon szeretem és nagyon köszönöm. (hegyi)
értékelés: