6. Impresszió, hangulat

Tökéletesen értem azt, hogy miért gondolja azt Viktória, hogy ez a Csend leckére megoldás lehet. Izgalmasak azok a felvetések, amik a képen keresztül hozzánk érkeznek. Nagyon jó apró részletek vannak ezen a képen. Felhívnám a figyelmet, például a falon lévő lámpára, aminek a hátsó része, ahol tulajdonképpen a meleget kéne kiengedje magából, azért az is egy fényforrásként felfogható, és a falon lévő kis képet, ami talán egy ballagási kép lehet nagyon is jól kiemeli ez a fajta fényforrás. Én azt gondolom, hogy ezekre érdemes odafigyelnünk, mert ezek, ha tudatosan építjük bele a kompozícióba, akkor segítségünkre lehetnek. Tessék megnézni, hogy milyen izgalmas, hogy ott külön hangsúlyt kap az a kép. Mindehhez képest én azt gondolom, hogy az a fajta rendezetlenség, amit látunk, az azért megkívánt volna egy pici rendezést, egy utólagos manipulációt. Például a falon vagy egy üzenőtábla. Azon az üzenőtáblán vannak ugyan most papírok, de annyira túl vannak exponálva, hogy azok nagy fehér foltként elvonják a tekintetünket, nem hagynak minket bóklászni a szobában, hanem mindig oda visszanézünk, hogy mi lehet vajon az ott a falon. A kis szatyor jó, a másik kis szatyor is jó, ott vannak színesebb képek, azok is jók. Ezeket a nagy fehér flekkeket érdemes lett volna valami másra kicserélni. A másik, a kép jobb oldala, ahol most nincs eldöntve, hogy szeretném, hogy a képre kerüljön az én kis asztalom az irataimmal, vagy pedig nem. Most ez egy bizonytalan helyzet ebben a formában, ezzel is érdemes lett volna valamit kezdeni. És valamilyen színdinamikát is érdemes lett volna létrehozni. Most nagyon vörösben úszik az egész kompozíció. Van egy napsárga párna, ami próbálja ezt ellensúlyozni ott a kutya mellett, de ez nem biztos, hogy elég. Ehhez a sok vöröshöz jól illett volna egy kék, egy zöld vagy egy citromsárga, de nagyobb felület. Akár például felakasztani az üzenőfalra, vagy az ajtókilincsre egy kabátot akasztani, ami mondjuk kék, én nem tudom. Valamivel érdemes lett volna megbolondítani, és akkor dinamikában picit jobban mozogna ez a kép. Miközben persze értem én, csend. Ehhez túl sokat nem tudok hozzátenni. Elfogadom a csend leckére, de azzal, hogy azért nem ártana, ha a Viki ezt a képet megismételni. Megadok rá egy csillagot, és visszaadom ismétlésre. Nem azért egy csillag, mert rossz a kép, hanem azért egy csillag, mert várom az ismétlést. És jó lenne, hogyha ilyeneket mondok az elemzésben, hogy várnám az ismétlést, akkor nem fél év múlva kapnánk rá meg, hanem amennyire lehet azon melegében készülnének el ezek a javítások, azért, mert minden egyes tanulási vagy értelmezési helyzetben az a jó, ha akkor és ott melegében ismételjük, és nem csak fejben játszunk el a gondolattal, hanem gyakorlatba át is ültetjük ezt. Nem biztos, hogy mindenben igazam van, amit mondok, de egy próbát mindenféleképp megérne, amiről aztán megint tudunk tovább beszélgetni. Mindig olyan érzésem van ilyenkor, hogy megállunk az első lépcsőnél, és amikor a Hegyi azt meri mondani, hogy ismétlés, akkor legyintünk, és azt mondjuk, hogy jó, jó, de ez engem már nem érdekel. Megyek új vadra lőni, új dolgot fényképezni. Csak azt kell, hogy mondjam, hogy akkor, ha ezek nem történnek meg ezek az ismétlések, akkor mehetünk új vadra lőni, aztán majd elkövetjük megint ugyanazt a hibát. Érdemes lenne ezt megfontolni és játszani vele még, nem csak Viktóriának szól ez, hanem a többieknek is. (hegyi)
értékelés:

Abszolút érhető és világos a fogalmazás - Ferinek le fogom törni a kezét, mert babrál ezzel a hülye photoshoppal, ez a kép baloldalán látszik, hogy ott megint valamit machinált. Nem kellett volna, nincs semmi értelme, sőt, az, amit most besötétítettél a kép baloldalán, az most igenis kellene ahhoz, hogy ez a bal felső sarok a jobb alsó sarokban lévő nagy fehér flekkel tudjon feleselni. Tehát most pont azt vetted el tőle, és ettől borul is az egész, amit ezt egyensúlyba hozta volna. Úgyhogy ha lehetne kérni, akkor próbáld meg egy kicsit komolyan venni, amit kérek, hogy felejtsd már egy kicsit el ezt a fotószerkesztőt, mert nem mondom azt, hogy minden fotószerkesztős megoldásod annyira sikeres. Fotóban sokkal előrébb tartasz, mint a labortechnikában, hogyha ezt az elektronikus bizgerálást labortechnikának nevezzük. Labortechnikával nagyon sokszor agyon tudod csapni magát a megoldást. Itt most két eset lehetséges: vagy elkezdünk a fotókkal foglalkozni és a labortechnikát háttérbe szorítjuk, vagy megtanulunk „laborálni”. Ami a képet illeti, jó megoldásnak tartom a csend leckére. Az érdekes kérdést vet fel, hogy a jelen megoldásban nem érzem stabilnak ezt a kompozíciót, borul baloldal felé, hogyha nem lenne ez a sötétítés, talán az megfogná ezt a borulást, de most kompozícióban nincs ami kiegyensúlyozza a képnek a jobb oldalán lévő nagy üres teret, onnan nekem most valami hiányzik. Úgyhogy tetszik, jó az irány, de ez most egy csillag. (hegyi)
értékelés:

Nagyon érdekes megközelítését kapjuk a csendnek. Átélhető és érzékelhető. Ugyanakkor a képet, ha elkezdem, mint fotográfia szemlélni, akkor most, jelen pillanatban két síkra bomlik szét az a képi közlés, ami ezen a képkereten belül egységként kéne, hogy értelmezhető legyen. Magyarán, nekem most az a forma, amit a függöny és ez a szép ívelt karfa, háttámla, tehát maga a szék ad, az önmagában nagyon szép és nagyon jól ritmizál, ugyanakkor a könyv az nagyon idegen ettől a helyzettől. Mindahhoz képest, amit ez a háttér, a függöny és a szék adni tud nekünk élményben és a csend leckéhez nagyon is passzol, mindehhez képest ez a könyv ez izgága, nyugtalan, agresszív. Ezen kívül pedig nem látom azt a fajta értelmezési pluszt, ami miatt egy angol nyelvű könyvet teszünk ide, nagyon is jól értelmezhetően a címlapot, a címet és a szerzőt. Ha ennek az utalásnak van valamilyen létjogosultsága, akkor ez most nem került a képre, hogy mi az. Márpedig hát a néző számára ezt is értelmezni kell tudni. A könyv, az most egyrészt a címlapjával, színeivel konkurál a háttér nyugalmával és borítja ezt a csendet, másrészt pedig a méreteivel nagyon agresszívan uralja ezt a teret. Úgyhogy én azt mondom, hogy szeretném kérni Esztert, hogy ezt a leckét ismételje meg. Én erre most nem adok semmilyen csillagmennyiséget, azért nem, mert az ismétlést várom, nem azért, mert hogy rossz lenne az út, sőt, nagyon szépen indul ez a történet, csak tessék keresni ehhez a székhez és ehhez a függönyhöz és ehhez a világításhoz megfelelő alanyt, ami nem viszi el ennyire a tekintet, ennyire a figyelmet erről a kompozíciós összhangról. (hegyi)

Nagyon-nagyon tetszik ez a kép és én nagyon sokat nem is tudok, nem is akarok róla mesélni, mert ez a kép mindent elmond. Tehát a meseszerűségét ezt a fajta történetet én nem kívánom tovább bogozni. El lehetne itt indulni azon az úton, hogy lehetne egy Greenpeace-es fotó is az olajszennyezettségben megszenvedett kismadárkával, egész innen el lehetne jutni, hogy ez egy gyermekmese a kiskacsáról, aki fürdik a tóban, és az anyjához készül Lengyelországba. Szóval sok irány van, ami mint történet elindulhat, és ezzel párhuzamos, hogy nagyon-nagyon szép az a kicsit fáradt színvilág, amiben ez a kép megjelenik. Nagyon jó az az időpont kiválasztás, amit a Zsu itt most megtesz, hogy ebben a szinte naplementei helyzetben vagy naplemente utáni helyzetben exponál. Azt nem tudom, hogy mi az a két vízszintes csík ott a háttérben, az egy picit ott, hogy belelóg a madárkába, annyira nem szerencsés. Ott egy kicsit valaminek rendezettebbnek kéne lenni. Lehet, hogyha cöcögök ennek a madárnak vagy valahogy fütyülök neki, hogy jöjjön már egy kicsit bejjebb, akkor talán exponálható lett volna ez a kép anélkül, hogy a farkával összegabalyodjon ez a két vonal, de azt kell mondjam, hogy ez megint a szőrösszívű Hegyi meglátása. Ez a kép így van rendben, ahogy van. Úgyhogy három csillag, és nagyon köszönöm, és abszolút hordozza azt, amit a csendről én gondolok, arról a belső csendről, ami ebben a képben megjelenik. (hegyi)
értékelés:

Itt egy olyan három képből álló képsorozatot látunk, ami valószínű egy munkahelyi helyzetet mutat. Péntek délelőtt van, Ágnes szó szerint vette ezt a történetet, tehát azt mondja, hogy az én péntek délelőttöm ilyen általában. Azt mondom, hogy ez nagyon érdekes, és most egy kicsit elkezdem ezeket a képeket vesézni, azért, mert azzal próbálok segíteni Ágnesnek, hogy azt a fajta ironikus hangvételt, ami nagyon jól jellemzi őt és ami fontos és egyedi vonása, azt a képeivel is meg kell tudni fogalmazni, mint akár egy rádióműsorral vagy egy filmmel. (Ennél a képhármasnál zavar az értelmezésben, hogy álló és fekvő képek váltakoznak.) Az első képen egy számítógép monitort látunk, amin már nincs semmi lényegi információ, tehát úgy tűnik, hogy aki ezt a computert használja, az enyhén szólva unatkozik vagy nem tudom mi a jó szó, nagyon sok kedve dolgozni nincs. Tehát nem egy számítógépes munkalapot látunk vagy nem egy épp megírandó levelet, hanem egy háttérképet, és ez elég lényege üzenete ennek a helyzetnek. Látunk még egy billentyűzetet, egy fejhallgatót, egy bögrét, egy naptárat, ezek, mint manifesztumok jelzik az irodai hangulatot. Én azt mondom, hogy egy picit itt a megrendezés lenne a kulcsszó, tehát az, hogy így találtam, az nem elég erős indok, nem elég erős védelme ennek a képnek. Így találtam és azért vagyok én az alkotó, hogy abba, ami a környezetembe van, szerkesztéssel beavatkozzak. Miért mondom ezt? Merthogy itt ennél a képnél szerintem maga a computer háttér kevésbé izgalmas pontosan azért, mert nem hoz információt, lényegesen kisebb felület is elég lenne ahhoz, hogy jelzésértékkel jelezze az irodai hátteret, míg mondjuk a naptár szerintem fontosabb lenne, mert egy dátum megjelenése a képen az mindig izgalmas. És hát ezen a naptáron valami látszik is, nem tudom megmondani, hogy milyen fotográfia, de lényegesen izgalmasabb közlés, mint amit a monitoron látunk. A másik hogy a billentyűzetből is egy kisebb rész elég lenne azért, merthogy magát azt, hogy ez egy számítógépes helyzet, jól tudjuk érzékelni fele ekkora billentyűzet megmutatásával is. Ami már kezd izgalmas lenni és ami személyes, a bögre. Nem biztos, hogy jó helyen van. Persze, lehet, hogy Ágnes oda szorította be, még az is lehet, hogy mindig ott szokott lenni, nem tudom, de az biztos, hogy most ezen a képen nagyon kiszorul, miközben ez egy személyes tárgy. Ott van egy fajhallgató, amire megint azt mondom, hogy izgalmas, csak úgy be van oda dobva, hogy azt a néző nem biztos, hogy jól tudja értelmezni, aki technikában nem olyan járatos. Jön a fő motívuma a képnek, ami az izgalmát és az iróniját adná, az pedig az, hogy itt van egy számítógépes környezet, mindeközben oda van valahogy ragasztva egy cérnán, ha jól látom egy kék színű, talán ceruza. És ez az, ami a humora, a bája ennek a képnek, de hát ez most itt alig látszik. Aki már fotózott, annak ez egyből lejön, de nem vagyok benne biztos, hogy egy laikusnak ez ennyire egyértelmű lenne. Tehát ez az a képelem, amire rá lehetett volna ezt az egészet fűzni, maga a digitális technika és az analóg technika találkozása, a postairon és a billentyűzet szerelme, vagy nem tudom. Tehát itt azért létre lehetett volna hozni valamit kompozícióban és ez most nem történt meg. A második kép egy nagyon érdekes helyzet, egy olyan nézőpontot mutat, aminél Ágnes, a saját kis íróasztala mögül kinéz az ajtaján és ott látunk egy teret, ahol egy néni, talán takarító néni, épp a munkaeszközét veszi elé vagy rakja el. Ez is érdekes és izgalmas, talán még izgalmasabb lett volna, ha ezt is rendezői szemmel nézzük. Tehát azt mondja Ágnes ennek a hölgynek, hogy „Irénke, megtenné-e nekem, hogy azt a porszívót elkezdi toligálni itt a kőpadlón?” Mindegy, hogy be van-e dugva, teljesen mindegy, mert ilyen szempontból ez a képen nem fog látszani, de tessék már úgy csinálni mintha. És akkor a nyugalmas irodai helyzetből egy olyan külső térbe tudunk áttekinteni, ahol folyik egy munka attól függetlenül, hogy péntek délelőtt van. Nekem izgalmas lenne. Itt is megjelenik a monitor, sejthetően ez az Estiskola címoldala lehet. Azt mondom, hogy itt megint egy döntés, hogy akarom én ezt mutatni? Ha igen, akkor itt van egy fehér rész, valahogy oda lehet csalni ennél nagyobb információ mennyiséget is. Ami igazándiból izgalmassá teszi ezt a képsort, az az utolsó kép, ami egy nagyon aranyos döntés és egy nagyon jó hangulatú mese. Ágnes királylány elmegy és itt hagyja a békakirályt az asztalán ülni, és azt mondja neki "Kis békakirály vigyázz az asztalomra hétvégén, amíg én bulizok vagy síelek. Hétfőn találkozunk, szia!” És elbúcsúzik ettől a mesei szereplőtől. Tehát van egy mesei helyzet és attól lesz nagyon egyértelmű, hogy Ágnes tudatosan alkalmaz egy olyan helyzetet, aminél ő magasabban van, az ő szemsíkja magasabban van, a kameráé, ami a nézőt képviseli. Ez hoz egy ilyen helyzetet, hogy az a kamera le lett téve az íróasztalra, már nem világít a monitor, kikapcsolta, ha jól látom, kabátban és búcsút int. Ez a befejező kép ez nekem abszolút rendben van. Az egy másik kérdés, hogy itt megint kialakult egy holttér a kép bal alsó sarkánál, de ez nem jelent olyan nagy problémát. Ha az előző képek gyatyába vannak rázva, akkor azt mondom, hogy ennél a képnél az, hogy el van pakolva az asztalról és rend van, ez tulajdonképpen azt is jelzi, hogy Ágnes milyen viszonyban van ezzel a munkahelyi helyzettel. Úgyhogy én azt mondom, hogy maga az ötlet nagyon jó, de azt kérem Ágnestől, hogy legyen szíves ezt a leckét megismételni, mert nagyon tetszik ez a fajta bemutatás, ez a fajta lecke megoldás, nagyon jó az irány, szerintem adódik is erre alkalma, hogy ezt megismételje és én azt szeretném, ha kedve is lenne hozzá pontosan azért, mert ezzel a gyakorlással fog tudni rájönni arra, hogy mitől működik egy mese, akár a saját mesélése. Mi az az „Ágneses” mesélési mód, amit van szerencsénk hétfőnként hallani a rádióban. Tehát én erre próbálom őt biztatni. Úgyhogy most erre nem adok semmit, várom az ismétlést. Köszönöm! (hegyi)

vasárnapi hajnalok

Az egy nagyon is jó ötlet, hogy egy olyan triptichon hoz létre Tímea, ami nem csak három felé szabdalja ezt az egész képi teret, hanem magával a kép belső ritmusával itt egyéb felosztások is létrejönnek, kifejezetten a harmadik képen ez nagyon jól érzékelhető, de a középsőn is megvan és ez egy nagyon jó ritmusjátékot hoz. Az külön jó, hogy ez olyan, mintha egy naplóbejegyzést látnék, hogy Irénke elindult hajnalban a közértbe megvenni az első féldekás kevertet; Irénke randevúra készülve elment a fodrászhoz, reggelre kapott időpontot; Irénke a strandra szeretne menni, de előtte még körbenéz a kertben; nem tudom, de az a jó, hogy ezek olyan történetek tudnak hozni, - nyilván mindenkinek mást - ami nagyon is beszédes. Ezekben pont az izgalmas, hogy olyan helyzetek jönnek létre, amik aztán belső történeteket indítanak el. Nagyon jó például a második képen, nézzük meg azt a két otthagyott cipőt a kép fölső részén, hogy mennyire izgalmas az, hogy tulajdonképpen, mint egy Örkény egyperces, mesél. Nagyon szeretem és nagyon köszönöm. (hegyi)
értékelés: