6. Impresszió, hangulat

Hajnalban a tárgyak formákká egyszerűsödnek...

Amikor ez a három lecke feladásra került, akkor én azt gondoltam, hogy sokkal több megoldás fog rájuk érkezni, mint amennyi az elmúlt időben érkezett. Ez a három lecke, a péntek, vasárnap és hétfő az, ami sok minden gondolatot el tudna indítani. Én annak örülök, hogy Nóra ezt meglátta, és elkezdett ezzel játszani. Nagyon izgalmas az a formai játék, amit mutat. Nagyon izgalmas a téglafal struktúrája, mint ritmus, ez a vörös csík, ami ezt a képet tulajdonképpen három részre osztja. Nagyon izgalamas az a rombuszforma fényreklám, nagyon jó az az árnyék, ami a lámpából a falra vetül, ennek ellenpontjaként az asztalt megvilágító másik lámpáknak a jele. Aztán ez a négyzetes forma visszaforgatva megjelenik megint a képnek a bal alsó sarkában. Minden rendben van, és minden együtt van. Ezek a formai játékok izgalmasak, a cím is erről szól, és Nóra is ezt szerette volna nekünk megmutatni: azt, hogy van egy olyan pillanat egy ilyen bulizós helyzetnek egy összejövetelnél, amikor az ember egy ilyen publikus helyen tölti az estét, amikor vagy az elfogyasztott alkoholmennyiség hatására, vagy a zsibongás hatására, vagy a beszélgetések hatására meditatívabb állapotba kerül az ember, és akkor könnyen előfordul az, hogy csak úgy néz ki a fejéből, és hirtelen érdekes formák kezdenek összeállni. Amikor már nem a verbalitásé, a mozgásé, a táncé a főszerep, hanem a megpihenésé. Csak egyetlen pici javaslat: én értem azt, hogy miért van három felé osztva a kép, és ezzel egyet is tudok érteni, viszont a felső sötét egynegyedből én vágtam volna fele ekkorára mint amekkora most. Mégizgalmasabb lenne ez a formai játék, mert az most egy kicsit kilágyítja az egészet azzal, hogy ott nem igazán történik semmi. (hegyi)
értékelés:

Nagyon izgalmas ez a kép, nagyon szeretem ezt a kompozíciót, amit észrevett Eszter, és amit nekünk a kamerájával létrehozott. Talán, ha valamit ehhez hozzá lehet tenni, az annyi, hogy a kép előterében a jobb alsó sarokban nem ártott volna valamilyen tárgyat odatenni. Az most egy picit ott üres, de ettől függetlenül ez az ív, a pad, a ritmusok nagyon jól játszanak a képen. Én lehet, hogy fönt, a korlátnál meghoztam volna a döntést, és ott csinálok egy vágást, úgy még koncentráltabb lenne az üzenet. Abszolút el tudom fogadni a 24-es leckére is. (hegyi)
értékelés:

Idén is köszönöm az élményt!

Egy triptichont, egy képhármast kapunk Ágnestől. Itt most kétféle megfejtést tudok mondani. Az egyik megfejtés annak a megfejtése, aki ott volt a Maratonon, az pontosan tudja, hogy Ágnes miről beszél, és alapvetően jól fogja ezt értelmezni, sok kérdése nem is lesz, sőt van ebben egy pici összekacsintás is arra nézvést, hogy mi történt akkor éjjel. Tehát aki úgy gondolja, az majd hamarosan meghallgathatja ezt az összeállítást, amit mi ott létrehoztunk. Ezt az irányt tökéletesen teljesíti a képhármas. A másik irány az a Vasárnap hajnal lecke, amiben az első képnél keresném azt a fajta megoldást, ami a másik két képnél megvan. Talán valamennyire a ház ott van, de ott van egy kicsi bicsaklás. Ugyanis a második és harmadik kép attól izgalmas, hogy nagyjából hasonló helyen készült, és annyi változás történik, hogy nem csak az, hogy a nap felkel, hanem a kép előterébe bekerül ez a függöny. Így időben is jól demonstrálja Ágnes azt, hogy azzal, hogy felkelt a nap, a külső világ megszűnik, csókolom, bezár a bazár, kicsit fordítva éltünk azon az éjszakán, tehát reggel mentünk aludni. Ez a két kép viszonylatában tökéletesen jól működik, a bevezető kép tekiktetében ott van a kicsi problémám, hogy beáldozta ezt a fajta ritmus megfelelést azért, hogy rajta legyen a monitor a képen. Nem ismerem Ágnes szobáját, hogy mennyire lehetett volna ott mobilizálni a helyzetet. Talán valahogy megoldható lett volna az, hogy egy pici módon szerepeljen ez a monitor, de mégis az a toronyház nagyjából hasonló helyre kerüljön mint a második és harmadik képen. Ez a pici problémám van ezzel, és ennyi, egyébként tökéletesen rendben lévő képsornak gondolom. Én azért adok erre kettő csillagot, mert szeretném, ha ezzel ösztönözném, és sarkallnám arra, hogy ezekre a dolgokra koncentráljon a jövőben, hogy ha kitaláltunk egy ötletet, akkor annak az ötletnek nem csak a tételes véghezvétele történik, hanem ezek az apró nüanszok azok, amik ezeket a képeket egymás után fűzik, tehát amik az emlékfotóknál magasabb szintre emelik. Ezt Ágnes egyébként pontosan tudja, itt az első képnél nem volt száz százalékosan végiggondolva, hogy mit hova teszek. (hegyi)
értékelés:

Ehhez én most tényleg egy mondatot fogok mondani: Gime, nem értem. Se a címet, se a képet, se a Rezonancia leckére való beküldését. Mondhatni állok itt mint az az izé a lakodalomban, és nézek ki a fejemből, hogy mit akar a Gime. Mi ez? Miért készült? Mit ábrázol? Mi az a jlim? Mi az, hogy elhullás? Háló, Gimesi András! Választ kérnék! Ismétlés. (hegyi)

Andrástól egy olyan képet kapunk, ahol nem eldöntött, hogy mennyi a manipuláció, és azt mivel hozta létre, és mennyi az, ami a valóságban megtörtént. Ezzel egyetlenegy problémám van: az, hogy amikor ennyire misztikus az alap is, mert egy víztükörben tükröződő korlátot kapunk, tehát nem egy biztos helyzetet, hanem valaminek csak egy tükörképét, vagy lenyomatát, akkor ha erre még ráteszünk egy lapáttal, valamilyen felismerhetetlen formával, akkor ez izgalmas lesz az átlagnéző számára, mert ő sem tudja mit lát, és ez foglalkoztatja egy darabig, de mivel nem kap megoldást, ebből kifolyólag ez az izgalom egy idő után elcsitul, és onnantól kezdve a kép nem fog működni. Másképp fogom ezt megfogalmazni: jelen pillanatban ez a kép csak eszközében fotográfia. Lehet illusztrációként használni egy mesekönyhöz, sokmindent el tudok ezzel képzelni, mert a kép alapvetően nem rossz irányba mozdul el, de fotográfiaként nekem ez kevés. Festhetek is akár ilyet, rajzolhatok is akár ilyet, tehát azt a plusszt, amit a fotográfia tud, most ezen a képen nem kapom meg. Azt abszolút értem, hogy mitől rezonancia, nagyon is jól megfogható, de azt szoktam mondani, hogy azért nem árt, ha valamilyen kapaszkodót adunk a nézőnek. Ez a korlát most, mivel ez az átrajzolás megtörténik, önmagában kevés. Ezt visszaadnám Andrásnak, nem azt mondom, hogy ismétlésre, de nem ártana ezeket a gondolatokat egy kicsit még érlelni és átszűrni, mert a meseiség akkor is működik, ha valamennyit a fotográfusi célból meghagyunk, és a fotográfus eszközéből is meghagyunk. (hegyi)

A leckét András a 26-os leckére, a rezonanciára küldte, rövid leszek: jelen pillanatban ezt a rezonanciát meglátásom szerint egy fotosop-effekt hozza létre (amennyiben tévednék, és esetleg valamilyen üveglap mögötti helyzetet látunk, nézze el ezt nekem András, a képből ez nem derül ki). Azt is mondhatnánk, hogy ez egy nonfiguratív alkotás, a kubisták formavilágára emlékeztet, de ahhoz, hogy fotográfiaként értelmezni lehessen, jelen állapotában túl kevés a valósághoz kötő kapocs. A cím sem segít az értelmezésben. A hiba biztos az én készülékemben van, de én nem érzékelem sem az alkotói folyamatot, sem az alkotói akarat megnyilvánulását, és következetes végigvitelét ezen a munkán. Ez nem kritika akar lenni, nehezen tudok mit kezdeni azokkal a fényképekkel, amiknél ennyire elvont a kapcsolódási pont a valósággal. A makró-fotográfiánál is hasonlatosképpen vagyok bajban. Ugyanis számomra ezeket a képeket csak és kizárólag a kompozíció tudja alátámasztani és igazolni. Ebben az esetben számomra a kompozíciós irányok nehezen felismerhetőek. (hegyi)

Vizuális csend

A leirat azt mondja, hogy "vizuális csend". Alapvetően értem, hogy mit szeretne Tamás mondani, az számomra nem teljesen eldöntött, hogy a képkivágás, pontosabban a fő témának az elhelyezése ezen a képen jó helyen van-e. Most itt a kép elején lévő nagy zsombékos, gazos, valószínűleg valami partrész kapja az egyik nagy hangsúlyt, a másikat ezek a nagy konténerek. Igazából a kép három részre van tagolva: van egy fölső része, ahol a háttérben lévő fák vannak. Mivel most ez a mélységélesség megválasztásával, tökéletesen két-dimenziósra van redukálva, ezért ezek a tömegek most egy ötöd, a fölső rész talán egy hatod lehet, és ehhez képest a képnek több mint a felét elfoglalja az alsó rész, és a maradék marad a fő kompozíciós elemhez. A súlyt valahogy úgy osztottam volna, ezeket a tömegeket, hogy vagy sokkal több jusson a lenti résznek (de akkor a mélységélességgel kellett volna játszani), vagy pedig, ha meghagyom ezt a kétdimenziós játékot, akkor a fölső egy ötödhöz, vagy egy hatodhoz még egy picit kellett volna adni. Ez a kompozíciós része a dolognak. Hogy ez a Csend leckébe került, én azt mondom, hogy még egyelőre nincs olyan leckénk, hogy kompozíció, ezért itt hagyom, hogy maradjon a Csend leckében, de azt nem igazán tudom, hogy Tamásnak milyen érzelmi kötődése van ehhez a képhez. Keresem Tamást, idézőjelben, a képen, nem nagyon találom. Szóval azon kívül, hogy megtetszett neked ez a formai játék, nem nagyon látom, hogy mi ez, ami ehhez téged hozzáköt, vagy mi az, ami neked ezt a kötődést adja. Úgyhogy én most erre egy csillagot tudok adni. (hegyi)
értékelés: