6. Impresszió, hangulat

Ez valami őszi helyzet, ugye, látjuk itt a búzamezőt, Feri kedvenc helyét ezzel a nagyon érdekesen behorpadt térrel, egy beállított képet, ahol az alkotó azért, hogy ezt az egész tér-törést még sejtelmesebbé tegye, elhelyezett ebben egy tárgyat, egy képalkotó elemet, ezt a széket a kabáttal és a kalappal, és a modell megy kifelé a képből. Hogy ő most ott egyébként valamit keres, és össze szeretné még szedni, nem teljesen világos, nekem egy kicsit ez az érzetem van abból, hogy nagyon lefelé néz a modell, olyan, mintha ő közben elment volna virágot szedni a búzamezőre. Érdekes kép, érdekes a gondolatisága, nagyon szépek a Feri felhői, tényleg nagyon festőiek, filmszerű a látvány, mint egy 70-es évekből itt maradt csehszlovák mozi. Amivel még mindig nem tudok mit kezdeni, és én szeretném, ha Feri ennek valamilyen szinten magyarázatát adná, hogy mi a fenének kell ez a vignettálás itt is. Én értem, hogy ez gyorsan és könnyen összerántja a kompozíciót, de ez a kompozíció, ha működik, akkor működik enélkül is, ettől nem lesz feszesebb, testidegen nekem. A Hétfő délutánra, mint értelmezés, és érzelmi helyzet, abszolút jó képnek gondolom, legfőképpen azért mert ez az egész attól válik személyessé, hogy nem egy megszokott hétfő délutáni helyzetet mutat. Nem egy nagyvárost, nem egy gyárat, nem egy munkahelyet, nem egy iskolát, hanem egy olyan személyes teret, amihez nagyon is érződik, hogy Ferinek érzelmileg mekkora kötődése van, és erre Ferinek nagyon nagy szüksége is van. Tehát akár az is lehet a történet megfejtése, hogy Feri elment a mezőre fotózni, de mire mindent beállított, délután lett, egy álmosító hétfő délután és dolgavégezetlenül elbattyogott haza. Figyeljük meg azt, hogy ott a látóhatár szélén tulajdonképpen mint egy mutatóujj tornyosul egy felhő, szintén nagyon jó helyzet. Persze ezek a véletlenek, amik a fotós kezére dolgoznak, de olyan, mint egy intelem. Én kedvelem ezt a képet, csak a vignettálást nem. (hegyi)
értékelés:

Amióta ez a kép fölkerült, Gábor küldött egy másik verziót is a Szorgalmiba. Érdemes azt is megnézni. Azt gondolom, hogy a kettő között van valahol az igazság. Nem mondom, hogy erre a képre szükséges lenne bármilyen különleges effekt, egyszerűen tónusban kellett volna gatyába rázni. Értem én, hogy ebben a közegben ennyi fény van, és a gép abból a fényből ennyit tudott megörökíteni, de azért ez egy kontrasztosabb megoldást igénylő meglátás. Azért, mert ha megfigyeljük, akkor van ugye maga a hab, a habnak az árnyéka, és az alap, ami a kád felülete. Ez három féle tónus. Hans Arp festészetben volt fontos, képeit érdemes megnézni, az interneten rákeresni. A kép a Rezonancia leckét jól teljesíti, azt nem tudom, hogy most ott a lefolyónál nem volt-e még egy kicsi hely, hogy ami ott örvényként keletkezik, abból még kapjunk valamit, ott nekem a vágás furcsa, de nagyrészt a tónussal van bajom. Gábor, szerintem fogsz te még fürdeni, és ha így van, akkor tedd már meg, hogy ezzel még játszol egy kicsit, mert szerintem ez tök jó irány, és ezzel érdemes még foglalkozni, főleg úgy, hogy látod, hogy ez gyönyörű amőbákat eredményezett, úgyhogy mutass ebből még egy kicsit. Próbáld még magadban egy picit ezt rágni, és egy ismétlést kérek, még mielőtt magamban lezárnám ezt a vonalat. Ismétlés. (hegyi)

A súlyos Csönd...

Azért érdekes ez a kép, mert a csend úgymond színházi csend a képen. Valószínű, hogy ha ott lettünk volna, akkor éppen halljuk, ahogy az úriemberek ezeket a halakat boncolgatják, még megbeszélik a sporthíreket, vagy éppen készülnek elő a következő fogáshoz, és zörögnek az edények. Mégis ezek a tárgyak ebben a környezetben, ebben a képkivágásban jól tudják érzékeltetni azt a csendet, ami egy befejezett folyamatnak a végén érzékelhető csend. Arra szeretném felhívni Camillának a figyelmét, és ezért egy csillagot levonnék, hogy a képnek a fölső részénél a vágás most elég slendrián. Adja magát az a dolog, hogy hol van a hal, hogy hol van a vágódeszka a késekkel, és a vágódeszka végénél ez a történet véget ér. Ami ott utána van, nem is tudom értelmezni, hogy micsoda, valószínű, hogy ott még volt valami az asztalon, de arra nincsen szükség. Miközben egy kicsit szűknek érzem a képet, főleg a jobb oldalát, mert ott megint van valami, egy forma elindul a képhatárnál, és az nincs befejezve. Ha azt is levágom, akkor túl szűk, meg kellett volna találni azt a megoldást, hogy ez a képkivágás így lezárt formákat eredményezzen. Ennyit tudok csak hozzátenni, egyébként a kép tetszik, és az ötlet is nagyon jó, ezért kettő csillag. (hegyi)
értékelés:

Ez a kép egy asztalra dobott slusszkulcsot mutat. Ezek filmes eszközök, és a fotográfia nem lehet ennyire fecsegő, pontosan azért mert egy képbe kell sűríteni a mondanivalót. Lehet azt is mondani, hogy ezek együtt adnának ki egy történetet, de ez a történet se biztos, hogy összeáll. Így globálisan azt tudom mondani, hogy izgalmas lehet az, hogy filmfelvevővel fotografálunk, egy jó játék, de ahhoz, hogy ebből koncentrált munka jöjjön ki, és fotográfiailag is értelmezhető legyen, én azt tudnám javasolni, hogy először a fotográfiai kompozíciót kell az embernek tökéletesen elsajátítani. Ha csak a legutolsó képet nézem, a slusszkulcs sem nem centrális, sem nem dinamikus elhelyezésű, csak ott van az asztalon. Nem győz meg arról, hogy ez az egyetlen, és leginkább használható helye annak a kulcsnak. Márpedig egy csendéletnél, vagy egy ilyen kompozíciónál ez egy fontos dolog, hogy az emberben ne maradjon kétség, hogy mi miért és ott szerepel azon a képen. Én izgalommal várom azt, hogy ebből a filmből is láthassunk valamit, mint történetből, mert jóllehet ezek a kiragadott képek nem igazán kötődnek magához a filmhez sem, de annyira pedig nem lettek erősek, hogy fotográfiai szempontból letekerjék a nézők fejét. Azt a fajta didaktikus játékot, hogy ugyanazon az asztalon történnek dolgok, kicsit kimódoltnak gondolom, mivel a megjelenő történetek annyira nem karakteresek, hogy ez a poént elvigyék a vállukon. Ez kimondottan csak a fotográfiai megközelítésre igaz, jóllehet, hogy maga a film tökéletesen egyben tartja ezt az egész stuktúrát. Fotográfiailag, főleg ezekbe a leckékbe beleszuszakolva, én nem gondolom ezt teljesen átgondolt koncepciónak, bocsássa meg nekem ezt Ákos is, és Árpi is. Én abszolút partner vagyok abban, hogy kísérletezzünk, és feszegessük a határokat, de ehhez az is kell, hogy ezek az útkeresések, ezek a határfeszegetések a provokációnál tovább tudjanak lépni, mert az szerintem öncélú.
   Végezetül üzenet Árpinak: szeretném, ha megnéznéd Laila Pakalnina: A cipő című filmjét. Ugyanis szerintem kétféle operatőr-rendező viszony létezik, az egyik, ahol a rendezőnek vannak kifejezett képi víziói, és története, és ezt az operatőrnek lekottázza, aki a maga szakmai bázisát adja a filmhez, a másik, amikor a rendező a sztoriban erős, a képi világot pedig rábízza az operatőrre. Bármi is legyen, amit a későbbiekben magadhoz közel állónak gondolsz, az biztos, hogy a filmben is az a jó, ha erősek a snittek, nem lötyög a kép. Érdemes másnak is megnéznie ezt a mozit (kiskondáért esetleg kikölcsönözhető), mert iskolapéldája annak, ahogy a kamerát filmben kezelni lehet. Minden snitt egy fotorgafikus megközelítés benne, és mégis működő történetet látunk, nem öncélú vizuális önkielégítést.
   Üzenet Ákosnak: Árpi nagy dumás, és lelkesítő pasi, de ha feladod a magad fotós attitűdjét, akkor légüres térbe keveredsz és nem marad más támaszod, mint Árpi dumája, amiben aztán ha így mint itt, kiragadjuk a kontextusból a képeket, a király meztelen lesz. Ákos, javasolnám, hogy ha operatőrködni akarsz, a fotós leckéket kezdd el feldolgozni fotóban, mert akkor valóban létrejöhet olyan alkotói közösség közted és Árpi között, ahol Árpi robbanékonyságát jól kiegészítheted a magad akkurátusságával. De ne dőlj be minden Ápri-brahinak. Itt jegyzem meg, hogy a képek és a filmelőzetes is ha jól sejtem reklámja a filmnek, amit remélünk, hogy mihamarább láthatunk. (hegyi)

Csak mert szeretem...

Nagyon pontos fogalmazás, nagyon szerethető. Számomra ez a címadó figura nem is olyan fontos, mert olyan az egész, mintha a nézőt is behívná ebbe a hangulatba Diána, azt mondaná, hogy "gyere, ülj ide mellém, és igyunk egy teát". Vannak olyan pillanatok az ember életében, amikor úgy elmereng dolgokon, és elbíbelődik tárgyakkal. Ha épp a keze ügyében egy teáscsésze van, akkor azzal. Figyeli, bambulja, közben a feje valahol máshol jár, de a megfigyelés valami hasonló élmény, amikor egy kicsit fókuszálatlanul nézünk valamit, és nem is nagyon matekolunk, hanem az élményeket próbáljuk meg helyretenni, az elmúlt időszak élményeit. Nekem ezt hozza ez a kép, nagyon örülök ennek a munkának, és nagyon tetszik. Azon elgondolkodtam, hogy biztos jó-e az, hogy ez a Sir Morton címke ebben a formában jelenik meg, értem ezalatt azt, hogy ott van az a kis ragasztó, és ez egy kicsit engem mintha kibillentene, visszahoz a valóságba, hogy ez hogy van odaragasztva. Lehet, hogy én ezt megfordítottam volna, hogy ez hátra kerüljön. Lehet, hogy ez szőrözés a részemről, így is elfogadom. De itt is szeretném kérni Diánát, hogy első leckéket mutasson nekünk, várom a munkáit, mert nagyon izgalmas az a kezdés, ahogy ezeket ide behozta hozzánk. (hegyi)
értékelés:

Telihold a decsi nyugdíjasházban.

Az izgalmas ezen a képen, hogy úgy hoz egy hangulatot, ami a csendre, a magányra, sokmindenre rímelhet, hogy mindezt a világítás teszi jól értelmezhetővé. Ha megfigyeljük a képet, akkor egyrészt látunk egy fő fényt, amit a hold felhők mögé burkolózó fénye ad, és ez tükröződik az alumínium asztalon, másrészt, ahhoz, hogy a kép meseisége is működhessen, látunk a képen egy sárgásabb fényt, amit az utcalámpák adnak. Így az előtér és háttér viszonya egy folyamatos, dinamikus mozgásban van tartva. Miközben nyugalom van, és csend, eközött a két hangulat között ingadozik az ember. Ez az, ami nem hagy minket nyugodni, és nem hagy minket békésen szemlélődni. Érdekes próba lenne, hogy mi van akkor, ha csak ez a kékes holdfény, és ennek a tükröződése látszana a képen. Ez talán egyszerűbb üzenet lenne. Én kifejezetten örülök annak, hogy itt nem csak sziluettek vannak, hanem konkrét formák is megjelennek a tűzfallal, a kis utcával, az utcalámpákkal, a fenyővel. Ez az egész olyan hatást kelt, mintha lenne egy színpadrész, ahol ez a történet elindul, és lenne egy páholy, ahonnan mi ezt nézzük. Nagyon tetszik, köszönöm szépen. (hegyi)
értékelés: