6. Impresszió, hangulat

Hosszú még a hét

Gábor nagyon jó fotós, Gábornak nagyon jó megfigyelései vannak, Gábornak azok igazából a zseniális munkái az én véleményem szerint, ahol a természet megfigyelés mellett behozza az embert. Szinte ebben a párhuzamban, tehát az emberi környezet, vagy az épített környezet, vagy a természeti környezet és az ember, ebben a kategóriában neki olyan érzékeny megfigyelései vannak, amibe majdnem azt kell mondjam, verhetetlen. Azokban a kategóriákban. Viszont én azt is megkockáztatnám, hogy a Gerleiben ez az, ami nagyon szerethető. Ugye gondoljunk csak a képsorozatra ahol a kis nippek, azok a kis tárgyak egy belső városi környezetben, egy lakásban a gyűjtővel, a nénivel együtt megjelennek, tehát arra a képriportra. Vagy a portrékra, vagy a családi környezetben felvett megfigyelésekre, hogy ezek nagyon erősek. És ha ezt a fajta minőséget nézem és várom el folyamatosan a Gábortól, akkor azt mondom, hogyha nem a Gábor készíti el ezt a képet, akkor ez egy nagyon jó, nagyon izgalmas anyag, csak a Gábor ennél többet tud. És abban a pillanatban, hogyha itt is az épített környezet és az ember kapcsolata konkrét módon megjelenne a képen, akkor úgy gondolom, hogy a Gerlei-féle minőség is jelen tudna lenni és kizárólag Gerlei Gáborért mondom azt, hogy a Gábor tud ennél többet és most egy kicsit csettintéssel van megoldva a 22-es lecke hétfő délután. Ezt visszaadnám a Gábornak ismétlésre. (szőke)

Amikor először láttam ezt a képet, akkor kezdtem megijedni, hogy ez valami videó trükk és gyorsan körbenéztem, hogy ugye a Jóisten segít, és nem azt fogom látni az összes ilyen csuhé napernyő alatt, hogy A-ból B-be, B-ből C-be, C-ből D-be, E-be és F-be tekintve mindenütt majd valamilyen szeretkező párt fogok látni, mintegy ilyen Bosch képen különböző pozíciókba, és ugye ez nem egy videó trükk. Tehát azt tudom mondani erre a képre, hogy természetesen itt is valamilyen úti élmény van rögzítve, és ennél az úti élménynél megint csak egy jó megfigyelés, az Ágnes kritikai szeme, amely a világból kiválasztja az extrémet és a furát. Ugyanakkor pedig megint azt mondom, hogy, de a kép teljes kivitelezése, kompozíció, kompozíció megválasztások, az megint egy picit esetleges. Lehet, hogy amit a virágos képnél, ahol a mezőn vagyunk és hegyet látunk mögötte, talán itt is érdemes lett volna lebújni oda ugyanarra a szintre, ahol ezek az ölelkező párok láthatóak, és talán akkor egy picit nem ilyen távolságtartó ez az üzenet. Bár azt is érdemes megjegyezni, hogy ezek a csimbókos nádsapkák ez se elvetendő, de mindenesetre most a képet látva két út között mozog az alkotás és nincs eldöntve régi kifejezésemmel, hogy mire megy ki a fuvar? Azt én látom, hogy ott a homokban valamire kimegy, de nekünk a képet kell elemezni, úgyhogy ezt visszaadnám ismétlésre. (szőke)

A Tátrában készítettem.

Nagyon örülök annak, hogy egy fekete-fehér és egy színes kép van párba állítva, és ráadásul nem csak annyi történik ezen az utazáson, hogy ugyanazt a helyszínt, vagy ugyanazt a beállítást a fotós két különböző időszakban lefényképezi, hanem hasonló motívumok, erdők darabkái, fenyvesek, különálló fák és a köd és ez a furcsa misztikus hangvétel ez kétféle módon ábrázolódik. Véleményem szerint ugyanakkor a két kép az nem egy képsorozat, vagy nem egy képriport, tehát esetlegesen lehetne annyi bátorság talán a későbbiekben, hogy ezek a képek, a fekete-fehér kép is és a színes kép is önmagában megállják a helyüket. Én megpróbáltam volna a két kép közül valamelyik mellett dönteni, hogy az a kép teljes erejével, kompozíciós rendjével tudja uralni ezt a házi feladat megoldást, mert itt most igazából a kétféle verzió egyfajta hezitálást hoz létre. Nem tudom, a két szék közül, hogy melyiket válasszam. Ettől függetlenül örülök ezeknek a képeknek és én úgy gondolom, hogy a két kép együttesen a három disznót megkaphatja. (szőke)
értékelés:

Húrgyakorlat

Húr-gyakorlat – ez a megjegyzése a képnek. Ez egy hosszú pannó-szerű, nagyon izgalmas, nem tudom, hogy színezve van-e a kép, vagy talán szél miatt, vihar mozdította búzakalász formák ebben a színben, ebben a hangulatvilágban voltak-e a valóságban jelen, de az biztos, hogy ennek a képnek az aranysárga és a zöld keveréke nagyon jót tesz. Az is biztos, hogy tényleg egyfajta Penderecki vagy Lutosławski stílusú kísérleti zenét is vagy akár egy Steve Reich zenei anyagot is idézhet a kép, mert ritmikával foglalkozik, és megpróbálja a zenét segédeszközként használni úgy, hogy valójában egy néma, vizuális felületet látunk. De attól, hogy meghagyja a jobb fölső sarokból induló hullámocskákkal középtájékon, balra fölfelé eltolva ezekkel a kalász szálakkal ezt a formát, tényleg az egész a rezonancia házi feladaton keresztül egy akusztikai dolgot old meg és változtat vizualitássá. Nagyon jó képnek tartom. (szőke)
értékelés:

Gimesi Andrásnál mindig nehéz helyzetbe kerülök, először is mert itt nem oly régen a huszonhetes lecke rezonanciára érkezett egy munkája, és ott nekem nagyon sok problémám volt azzal az alkotással, és emellett az András mint egy furcsa oszcilloszkóp, hol nagyon mélyről indít dolgokat, hol pedig nagyon összeszedetten és szinte csuklóból odarázva zseniális képeket, fotókat tud küldeni. Erre még nem tudtam rájönni, hogy mi miatt van ez az impulzív váltás, az összeszedetlenség és az összeszedettség kapcsolódásában, ő egy ilyen alkat. Ettől függetlenül itt a fényindák című képnél, amely akár lehetne egy röntgenkép, vagy valamilyen függöny mögül áthatoló fénypászma, nagyon kevés konkrétumot tartalmaz a felület, de a sötét feketében tartott keretszerkezetbe szétmosódó-foszló folthatások mégis elindítanak asszociációkat. Egyértelműen egy festői hatású képről kell itt beszélnünk, és ezen a kategórián belül, úgy gondolom, hogy pont a rezonancia házi feladatra jól keres témát az András, és megint csak azt bizonyítja, hogy egy nagyon szenzitív emberről, egy nagyon mély érzésű emberről kell itt beszélnünk, és egy nagyon érzékeny embernek a munkáit látjuk itt. Nekem igazából csak annyi lenne ezzel a képpel kapcsolatban az Andrásnak az üzenetem, hogy ha valaki képes akár Paul Klee szintű munkák létrehozására, akkor ezt a fajta önfegyelmet, ami ennél a képnél az én meglátásom szerint megvan, ezt az önfegyelmet miért nem tudja konzekvensen, minden egyes munkájánál ugyanilyen alázattal véghezvinni. Az lenne bátortalanul a megjegyzésem, hogy ugyanezzel az alázattal kellene az összes beküldendő munkáját rostálnia, és azokat a képverseit, vagy azokat a fajta mondatokat kellene befejezettnek tekintenie, ahol önmaga számára is érzi azt, hogy kellő fegyelemmel vitte végig a történetet a gondolat kezdetétől a képalkotásig, legyen az film, legyen az fotó. Tehát ez a kép három disznós, azért, mert nagyon fegyelmezetten vezetődik végig egy történet. (szőke)
értékelés:

Az az út, amit elég határozottan, elég konzekvensen visz a Bara a saját dolgaiban, az a belső út az itt is nagyon jól érzékelhető. Nekem nem hiányzik az, hogy valamilyen konkrét tárgyviszonyítást hozzon létre a tükröződő felülettel, vagy a tükröződő felület alatt lévő altalajjal. Most itt úgy érzem, hogy éppen elég az a konkrétság, amiből sejthető, hogy valami épületbelsőben, vagy épület előtt egy tócsa, vagy pocsolya, vagy egy útfelületen lévő víz tükrözi ezeket az ablakokat vissza, mert sokkal erősebb az az árnyékkeretezés, amit a víz ad. Szabadjon azt mondani, hogy szinte sztalkeri, ahogyan játszik ezekkel a foltokkal. És azért szeretem ezt a képet, mert a Barában megvan az a pimasz bátorság, hogy adott esetben beküld egy ilyen magas pontszámú házi feladatra egy látszólag könnyedén odavetett képet és azt mondja, hogy én ezt képes vagyok megoldani. Én ennek a képnek a kapcsán csak azt vetném fel, hogy az lenne jó, ha mindig ugyanilyan magabiztosan készülnének el az alkotások, mert hogy folyamatosan azt látni, hogy benne a tehetség, az az adottság, amely nem tanulható az megvan, de mindig ugyanilyen módon, 100 százalékosan kellene minden feladathoz hozzáállnia. Ehhez drukkolok, hogy ez mindig így is legyen, mert minden házi feladat ugyanolyan fontos ebben a játékban, amit mi játszunk. Tehát ez három disznó. (szőke)
értékelés: