6. Impresszió, hangulat

Élettér

Szakmai szempontból tökéletes képet látunk, átgondolt munkát. Az előző Fehér Vera – Élettér című képhez képest azért tudom azt mondani, hogy egyetértek ezzel a képpel, - hiszen az előző képnél mondtam azt, hogy láttam, találkoztam a Verával, még talán azt is lehet mondani, hogy nagyon szeretem a Verát - mert ez a kép abban különbözik az előzőtől, hogy száz százalékosan benne van a Vera. Az mindegy, hogy a Vera lába van-e ott a tükörben a kínai papuccsal avagy sem, de az biztos, hogy attól válik élővé és nem csak egy struktúrafotóvá ez az üzenet, hogy az ember lába megjelenik a tükröződésekben. Az emberi szimbolikákról lehet egy csomót beszélgetni, vitatkozni, hogy az alma vajon a tudás vagy a bűnbeesés almája-e, és hogy a háromszoros alma, és hogy ez miért van a lába között az alkotónak, majd ti ezt esetleg a fórumon ha beszélgettek, vagy a hozzászólásokban biztos végigelemzitek.
   Azért tréfás a Vera, vagy trükkös – folytatja Hegyi –, mert bocsánat, ott a lába között van egy alma, ami tükröződik, aztán itt meg hol a lába? Tehát hogy létrehozott valami olyan tükröződési helyzetet, amivel tulajdonképpen, mint egy zsonglőr játszik.
   Jó, csak én – veszi vissza szót Szőke – nem véletlenül nem akartam most egy logikai eszmefuttatáson végigszaladni, hogy egy széttett láb között lévő második alma, vajon honnan pottyant ki, és hogy az almák sora mit jelent. Én nem véletlenül nem tettem meg, hogy elkezdtem volna a filozófiai üzenetrendszerét boncolni ennek a képnek, miközben az is elképzelhető, hogy ha egyszer egy meleg tea mellett, vagy egy kávé mellett egy pici kis kávézóban leülnénk, valószínűleg az lenne a következő lépcső, hogy igenis mi a képek szimbolikája. De most elégedjünk meg annyival, hogy három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

Csend

Talán ugyanaz a helyszín, melyet az előbb egy másik képén elemeztünk Mariannak. Újra a pannó formátumot használja. Nagyon szívet melengető az, hogy miközben úgy tűnik, hogy most akkor megtetszett ez a húzott verzió, akkor csinálgatok ilyen képeket - kérem szépen nem ez történik. Egy teljesen más üzenet és egy teljesen más történet zajlik egy hasonló, hosszúkásra szerkesztett formánál. Mondom, talán a helyszín is ugyanaz, de a kép története, a kép meséje sarkalatosan más. És ez véleményem szerint azt jelenti, hogy nem egy lustálkodás történik, hogy ott maradtam reggelig a forralt bor után és csattintottam még egyet a jégpályáról, hanem egyrészt valószínűleg visszatérő képzőművészeti munka zajlik, visszatérő megfigyelések. Másrészt pedig úgy tűnik, hogy egy adott szituációról igenis van többféle mondanivalója, amire azt mondanánk, hogy jó, hát a korcsolyázós történet egy tök jó kép, ne húzzunk már le róla még nyolc bőrt. Úgy tűnik, hogy mivel Mariann ebben a tekintetben tudja, hogy mit akar, pont a csend az, ami visszarezonál a mozgás házi feladatára. Így használja a különböző építészeti formákat, a beállítást is, ugyanis a jégpálya felől, ahol a korcsolyákat föl szoktuk húzni a lábunkra, onnan is lehetett volna készíteni erről a szép felületről egy tájképet, miközben ez a szimmetrikus de az épületek miatt mégis aszimmetrikus szerkezet innen mesélhető el jól. Olyan az egész, mint a Versailles-i kastély eddig nem ismert részlete. A király nagy kertjeit ábrázolják így, az óriási felületeket, vagy a keszthelyi Festetics-kastélynál a kertet. Egyértelműen egy bemutató jellegű nagy átfogó kép amelyben a hiányról is mesél. Hiszen megszoktuk, hogy ez a jégpálya mindig nyüzsög, szólnak a hangosbemondók, és folyamatosan valakit látunk korcsolyázni. Azt is el tudom képzelni, hogy a Mariannak az előző kép hatására jutott eszébe, hogy na vajon milyen lehet ez, amikor nincs ott senki. Nagyon fontos, hogy képes volt másként beszélni és másként mesélni. Abszolút más a fogalmazás is. Merthogy ugye most fölvetődhet az, hogy de a Mikolics Mariannak a Szőke miért nem mondja azt, hogy miért nem jelenik meg benne a Mariann, ebben a képben. Kérem szépen, ebben a képben a Mariann benne van. A távolságtartással, a mesélési móddal. Nem kell az, hogy a kisujja belelógjon. Másutt meg lehet, hogy egy másik képnél éppen az hiányzik. Egy szobabelsőnél, ahol látjuk a párnákat, én azt gondolom, hogy fontos lehet egy testrész vagy egy nagy bütykös fiú lábujj, itt pedig így van jelen az alkotó, hogy a távolságtartásán keresztül, a megfigyelői attitűdön keresztül hagyja ott a kéznyomát. (szőke-hegyi)
értékelés:

Élettér

Természetesen egy szakmai értelemben professzionális képet látunk, és szeretem is ezt a képet. Minden olyan szakmai háttere megvan ennek a képnek, amire azt kell kimondani, hogy ez a kép jó. Talán egy apróságot kivéve, ha a Vera nem sértődik meg - azt merem állítani, hogy találkoztam már a Verával, és talán még azt merem állítani, hogy picit megismerhettem a Verát. Ha ez elfogadható, és megengedi a Vera, hogy ezt kimondhassam róla, akkor egy aprósággal van problémám a kép kapcsán, hogy ebben nincs benne a Vera. Én ismerem a Verát, éreztem, szagoltam, mellette voltam. Minden szakmai tudása egy védekezés arra, hogy valójában ahhoz a Verához, akit én ismerek, nem tudok közelebb kerülni. A kép támadhatatlan képzőművészeti szempontból, fotóművészetileg is, de ez nem a Vera. Úgyhogy én nagyon szeretem a képet, ha nem az lenne a feladatom, hogy próbáljam a házi feladatokban mint egy rossz kritikus keresni magunkat. Ezért én azt kérném, hogy a huszonhármas lecke péntek délelőttöt a Vera ismételje. (szőke)

vihar előtti?
Ejj, de szükség van rá, hogy néha csak úgy merengjünk csendben.

Az ilyen sziluettes, kontrasztos, kevés képelemmel dolgozó képeknél mindig van egy technikai minimum, aminek meg kell tudnunk felelni. Addig, ameddig egy szubjektív, mondjuk portrénál ez nem kérdés, addig igazándiból ezeknél a képeknél ez mindig is fel fog merülni. Én magát a kompozíciót elfogadom, és még azt is, hogy a csend leckében dolgozik ez az egész, és azt mondom, hogy azt látom, hogy olyan, mint hogyha egy jpg kép nagyon sokszor egymásra lenne mentve. Tehát én nem tudom eldönteni ezt, ebben kérem, hogy Laci segítsen, talán írja le ide a hozzászólásokhoz nekem azt, hogy hogyan is készít ő egy képet, tehát hogy milyen technikai feltételekkel és milyen metódussal, mert lehet, hogy valahol kisiklik ez a vonat. Olyan, mintha valahol el lenne ez technikailag kefélve. De a képpel nekem nincs bajom. Megadom rá a három disznót, de beszéljünk a technikáról, könyörögve, sírva kérem, hogy beszéljünk róla. (szőke-hegyi)
értékelés:

térgeometria
Hétfő délutáni félkómás állapotban egy kávéautomata munkájánek eredményére várva.

Amennyiben ritmikai gyakorlatot látunk itt egy döntött kamerás felvételnél, és talán valamennyire szemcsés is a felület, ezt nem tudom eldönteni, nagyon jó a kompozíciós választása az Andrásnak. Valami miatt nem eléggé absztrakt mindaz, amit látunk. Valahol a határmezsgyéjén van egy lépcsőház följárati részének a dokumentumszerű lefényképezésével egy ferde kamera által, tehát nem is egy egyszerű dokumentum az absztrakció gondolatrendszerével. Egy picit ha a számítógépével lehet ezen módosítani, mert itt viszont én jogosnak látnám azt, hogy a fekete-fehér tónusokat egy picit vigye el a festészet felé, vagy a rajzosabb rendszerek felé. Az is nagyon érdekes, hogy semmilyen élőlény, semmilyen élő tárgy nincs ezen a képen. Talán festészeti szempontból az Andrásnak érdemes lenne ajánlani, egyrészt ha az Estiklopédián megtehető, akkor ott, ha nem akkor az interneten keresztül, hogy Deim Pál festőművész alkotásait érdemes lenne megnéznie. Egy disznó, mert miközben ezek érdekes kísérletek, valahogy az András folyamatosan egy védekezési burkot hoz létre önmagával szemben. És az nagyon fontos lenne, hogy azokat, amiket András elkezdesz, azokat próbáld módszeresen végigvinni, mert félbehagysz dolgokat. A humor nem azonos a komolytalansággal. (szőke)
értékelés:

Fénypókháló

Jellegzetes Gimesinek ez fajta keresése, amely geometriákra, mikró történetekre, ritmikákra, szekvenciákra, fraktálokra épül és ebben ő nagyon otthon van. Konzekvens. Jónak tartom ezeket a kereséseket. Meg kell jegyezni azonban, hogy ez az oldal elsősorban egy nagyon egyszerű, fotográfiával, képzőművészettel, formanyelvvel, de szokványos módon foglalkozó műhely oldal. És mint ilyen, erre a képre is kénytelen vagyok az alapvető, egyszerű mondatainkat, mondataimat elmondani. A kép önmagában olyan folthatás rendszerrel dolgozik, tulajdonképpen majdnem fekete-fehér színvilágról beszélünk, ahol a villódzó fehér, expresszív foltocskák, szakaszolt ecsetvonások és a sötétek variációi, mint egy zenei festmény jelennek meg. Ugyanakkor a fénykép, amely nem csak elsősorban a síkra redukált ritmussal, hanem a tér illúziójával is dolgozik, ez a fotó jelen pillanatban nem használja ki a befelé menő perspektívát, térábrázolást. Nem biztos, hogy azért, mert az a felület, amit az alkotó rögzít az nem alkalmas erre, hanem azért mert a kiválasztásban, a döntésben, az alkotói döntésben ez most nem szerepel. Pedig azt kell, hogy mondjam, nagy egészében akkor válna dialektikussá a kép, ha ezen valahol vagy egy éles, akár felületi karc az exponált felületen, vagy valamilyen appercipiálható, jól értelmezhető forma megjelenne. Legalább az elmosódott sík előtt, vagy az elmosódótt síkból kiszakadva, vagy az elmosódott sík áttörésével mögötte. Most a hármas egység az előtér, középtér, háttér kategória nem érzékelhető a képen és ezért félig jelentkezik az a fajta koncepció, amelyet az András mutat. Tulajdonképpen a ritmikai elemek igazából egy sík rendszeren keresztül balról jobbra, vagy jobbról balra, fölülről lefelé, vagy lentről fölfelé működnek, de kívülről befelé, vagy bentről kifelé nem. És ahhoz, hogy a tér fogalmával, abban az útban, amiben Gimesi András dolgozik nézőként találkozhassunk, tovább kellene lépni a sík egyszerű értelmezésén. Ezért kettő disznóra értékelem a 27-es lecke rezonanciát és kérem az Andrást, hogy a rezonancia házi feladattal foglalkozzon tovább. Annál is inkább merem ezt mondani, mert az Andrást nagyon is érdekli ez a kategória. (szőke)
értékelés:

Hiányzol...

Fekete-fehér képet látunk, ahol egy közvetlen előtér és egy középtér ritmusával dolgozik az alkotó. Jobbra komponál, miközben balra nyitott a félig guggoló emberi test, a tekintet jobbra fölfelé néz. Ez két dolgot jelez. Hogy valami a képen kívül történik, amit soha nem fogunk ebből a képből megtudni, hogy mi, és most a képkivágás nem is indokolja, hogy mi az, amit a kompozíció vagy az alkotó, tehát a fényképész eltitkol előlünk. Nyilvánvalóan, ha a címet is megpróbáljuk értelmezni, akkor a hiányzó szereplőről, vagy a hiányzó kapcsolódásról gondolkodhatunk képen kívül. Ezt nem láthatjuk, mert ebbe a képbe mi nem tudunk belépni. Nyilvánvalóan a női alak és a tegeződő mód arra utal, hogy valószínűleg egy társ hiánya az, amiről szól ez a kép. Ugyanakkor maga a kompozíció avval, hogy az előtérben tulajdonképpen csak esetlegesen van egy függőleges, majdnem függőleges metszés a baloldalon, és a fekete-fehér formátum olyanná változtatja ezt az üzenetet, mintha egy valamilyen filmbejátszásból egy képkockát látnánk. Önmagában a ritmikai rendszere a képnek a vízszintes fürdőkádszegély, a gázvezetékcső, vagy vízvezetékcső, a baloldali szürkés falforma ezek kicsit esetlegesen hozzák a dekomponált formavilágot. Határmezsgyén mozog a komponált, középen jól instruált szereplő és a dekomponált körülötte lévő környezet, WC csésze abszurditása között. Az én véleményem szerint ez azért van, mert nincs a kép üzenetrendszere 100 százalékosan tisztázva. De nagyon érdekesnek gondolom azt a kísérletezést, a filozófiai kísérletezést, amit az alkotó végez. Tehát én azt javasolnám, hogy a hétfő délutánnal a Camilla foglalkozzon még. Nem ugyanezt a képet kell megismételnie, hanem azt a gondolatiságot, amely a Hiányzol című képnél Camillában itt megfogalmazódik. Tehát várom a hétfő délutánra a folytatást. (szőke)

Ébredés

Az a személyes tér, az az intim tér jelent itt meg, amely sok alkotásban itt az Estiskolán közvetett módon látható volt már. Annyi lenne a hozzáfűzésem, hogy azért sok idő eltelt amióta itt vagyunk, képeket készítünk, nézzük egymás képeit, hogy miközben én szeretem, örülök ennek a képnek, megint csak azt mondom, hogy nincs rajta emberi jelenlét. Pedig tudom, hogy itt van a Bara az optika mögött, de mégis azt mondom, hogy a kép azért nem tud átlépni ezen a jól tanuló diák kategórián, mert hogy ugyanolyan zárkózott most egy jó ideje, mint ahogy a nagyon kreatív ötletek is védekezésre szolgálnak a képei kapcsán. Folyamatosan - Isten lássa lelkemet, hogy ezt mondom, de azért próbálom mondani, hátha segítek - mellébeszél. Folyamatosan elbeszél valami mellett, úgyhogy tökéletesen tudja, hogy miről kell beszélni. Ez a kép is ott áll az ajtóban, a kapuban és az a pici, apró dolog az nincs hozzátéve. Az a pici, apró dolog maga a Bara. Ő ebben szégyenlős. Azt én nem tudom, hogy hogy kell odarakni egy lábujjat, karórás kezet, egyszerűen nem tudom megmondani, nem az én dolgom, hogy mi hiányzik a képről, de ez a kép félig van kész. Én ezt visszaadom. (szőke)

Nyugalomsarok

A témaválasztást, mármint a helyszínválasztást - bocsánat - értem. Sőt, el tudom fogadni a címet is. Ugyanakkor azt kell, hogy mondjam, hogy ez egy dokumentum helyszín. És mint olyan, van azért kompozíciós elvárás evvel. Tehát valamilyen épületoldal, ami beomlott, vályogtéglák vannak ide berakva, fönt a szelemen széle látszik, a stukatúr, gerendák és árnyékok vetülnek ide be. Véleményem szerint nem jól van komponálva a kép, mint dokumentumfilmes helyszín, mert hogy részeket látunk csak. Annyira viszont konkrét jó pár dolog, a repedések, a sarok, hogy ne csak egyszerűen árnyritmikai játékot lássunk. És a csend leckére pedig szerintem nem eléggé emelkedett maga a helyzet, ami fényképezve van. Vagy azért mert nem történik olyan fikciós elem, olyan valamilyen játék, nem tudom megmondani, hogy mi, amitől szimbolikusabbá válna mindez. Én úgy gondolom, hogy a csend lecke evvel nincs megoldva evvel a képpel, és mint dokumentumfilmes képpel is vannak kívánnivalóim, úgyhogy én ezt visszaadnám ismétlésre. (szőke)

Szabadság

Nagyon tetszik ez a kép, nagyon izgalmas. Olyan érzelmes, olyan ördögi és ezért leszek most pont a szőrszálak miatt szőrős szívű, én ezt most visszaadom ismétlésre azért, mert, mert tudom, mert véleményem szerint igenis meg tudja csinálni a Bara, bele tudja tenni azt, ami hiányzik ebből a képből, amitől konkréttá válik, amitől a Barához kapcsolódik. Tudom, vannak itt hajszálak, tudom sok mindent lehetne itt azonosítani, de én mégiscsak azt mondom, hogy ahogyan az első lecke oly sokszor nekifutva hozott egy ilyen eredményt, amit nem olyan régen egy pár képpel arrébb néztünk, meggyőződésem, hogy a rezonancia képre, pontosan azért mert Szabadság címet adott, tud egy jobban magához kötődőt létrehozni, úgyhogy én ezt visszaadnám, de nem azért mert nem szeretem ezt a képet, hanem azért, mert tudom, hogy ennél sokkal jobbat fog küldeni erre a házi feladatra. (szőke)

Melankólia

A Barától egy olyan képet látunk amelyen tulajdonképpen valami szendvics-hatás érezhető. Két jelenség van valahogy egymásra fotózva, egy egészen közeli, pici műanyag baba és szinte egy macro, egy nagyon közeli kép, ahol egy ilyen parányi baba, hajasbaba látszódik itt. Valamilyen szolarizált, vagy kiégett, ilyen furcsa amorf felületek rákoszolódva itt meghatározhatatlanul a baloldalon jelen vannak, ez lehet, hogy a másik kép kiégetése és a háttérből sejthetően valamilyen akácos, valamilyen gallyas terület sejlik, de ezt nem lehet pontosan megállapítani. Ez az egész olyan, minthogyha egy ilyen roncsolt képtechnika lenne és miközben az a címe a képnek, hogy Melankólia, hát eléggé érzelemdúsak a színek, ezek a barnák, vörösesbarnák, ami ennek a műanyag babának a színei, vagy azok a kiégett foltok, amelyek meghatározhatatlan amorf formák. Eléggé érzelemdús az egész kép, majdhogynem azt lehet mondani a színekre, hogy a színek nem hagyják nyugodni az embert, nagyon is érzelmes, nagyon is érzéki a színvilága ennek a képnek. Ugyanakkor az alaptémája, a modell, az egy élettelen gyermekjáték, tulajdonképpen egy ilyen klasszikus síróbaba forma, ami nagyon furcsa témaválasztás, hogy az alkotó ezt a 22-es leckét ezt ezeken az élettelen tárgyakon keresztül próbálja megmutatni. Én el tudom ezt fogadni, hogy ez egy közvetítő eszköz, de nem vagyok benne biztos, hogy mindazok, amik a színekben, színvilágban, ebben az egész szendvics-szerű egymásra fényképezett festői kollázsszerű hatásokban jelen vannak, nem biztos, hogy maga a téma, amit választ, ez a műanyag baba, hogy ez eléggé hálás közvetítőeszköz arra, hogy mindazt, ami zajlik benne, azt kifejezhesse. Én úgy gondolom, hogy nagyon is van mit mesélnie, de kicsit úgy érzem, hogy pont azért, mert nagyon sok minden róla szól, az alkotóról, mégis valahogy távolságtartóvá válik a kép és amiatt, mert hogy az a tárgy amin keresztül közvetíteni szeretne, az nem eléggé impulzív és hát én emiatt mondanám azt, hogy a 22-es lecke az kettő disznó és ha van rá késztetés még, akkor jó lenne ismételni.
   - Nekem eszembe jut egyébként valami még erről – szól közbe Zsolt -, hogy ő már ezzel a babával dolgozott és akkor is ilyen elektronikus manipulációval próbált hatást elérni és most is. És lehet, hogy azon kéne elgondolkodni, hogy ezt muszáj-e ezt ilyen eltartásban, ilyen közvetetten és ennyire mechanikus eszközökkel mutatni, szóval hogy ha már a baba egy áttétel, hiszen nem más, mint egy játékszer által értelmezett érzelmi helyzet, akkor még egy áttétellel, hogy a babára mű roncsolások kerülnek, elveszítjük azt az erőt, ami benne rejlik egy ilyen transzpozícióban, vagyis ha már a baba asszociációt használjuk, akkor nem szabadna félénknek lenni, hogy a baba elektronikusan törik el, elektronikusan sarazódik be, tudom, barbár vagyok, de akkor legyen tényleg sár és tényleg törés és történet. (szőke-hegyi)
értékelés:

Kitár

Nem tudom mi az anyag, hogy amiben ez a dombormű forma elkészült, hogy vajon cukor, vagy valamilyen por, netán hó, nem tudom miből van a lenyomat, nem tudom hogyan készült el. Az nagyon tetszik nekem, hogy nem szimmetrikus maga a jelenség, ami a két tenyér, ahogy össze van forgatva. Nekem elsőre tulajdonképpen egy kohanita jelnek, játékosan egy kohanita jelnek is tűnhetne ez a forma, bár a kohanita jel egészen más módon használja a két tenyeret. Esetleg az Estiskolában, az Estiklopédiában talán meg lehet nézni ezt a formát, hogy hogy néz ki a két tenyér formája. De pontosan attól jó, hogy egy olyan felületet használ az alkotó, amely leegyszerűsít, szimbolizál, ez a hó, vagy valamilyen por, amitől az emberi vonatkozása jelzésszerűvé válik ennek a testrésznek. Az egész hoz valami spirituálist, valami légiest. Nagyon jó az, hogy a domborműfelületnek az árnyékai azok sejtetik, nem pontosan követik a tenyér formáját. Talán én annyit jegyeznék meg, hogy ha már egy ilyen asszociációs szimmetriával játszik az alkotó, valamit még érdemes lett volna, gyűrűt, nem tudom, elhelyezni valamilyen olyan tárgyat, vagy egy olyan jelzést, ami egészen más színű, még jobban ezt a szimbolikát besűríti. A rezonancia kategóriára ugyanakkor úgy érzem, hogy ez egy szép vállalkozás, szerintem megvan érte a három disznó. (szőke)
értékelés:

Vetitett hajnal

A Hegyi Zsolt féle Mérleg című kép kapcsán fölvetődött az előtér-háttér viszonya, amely azt gondolom, hogy anélkül, hogy az elemzést az alkotó olvasta volna, tulajdonképpen és ez nagyon örömteli, magától elindult egy ilyen úton. És érdekes, hogy a kronológiában is így következik, hogy itt az előtér megjelent az árnyképekkel kapcsolatban. Ugyanakkor azt mondom, hogy ami igazából izgalmas most jelen pillanatban, az előtér viszonylata, a háttér az gyönyörű szép, az tényleg csoda, az előtérben a madárkalicka felső fényei és az a fényképezőgépszerű kis négyzet alakú szerkezet, én tudom, hogy mi, de az a szerkezet amely nem pontosan meghatározható, de olyan mintha valami régi fényképezőgép lenne. Ezek amik igazából izgalmasak. Ugye a rádió, valami rádióforma az sötétben van tartva. Egyszerűbben szeretnék fogalmazni, én azt sejtem, hogy valószínűleg a fényképezőgépet mélyebbre kell helyezni és ezáltal az előtérben lévő tárgyak, amelyek valójában nem az előtérben vannak, hanem középteret jelentenek, középtérben helyezkednek el, nagyobb hangsúlyt kapnának. De továbbra is azt mondom, hogyha itt ugye megfigyelések és manipulált megfigyelések is jelen vannak, bár ezt a manipulációt nem a fotós hozza létre, hanem az idő, az elmúlt egy év, két év, tíz év távlatában, ahogy tárgyak bekerülnek egy térbe és mindezt egy jelenségen keresztül megfigyeli. Picit azt mondom, hogy lehet bátornak lenni és manipulálni úgy, hogy még továbbra is azt mondom, hogy a középtér van megoldva és a háttér van megoldva és az előtér nem működik és nem kap elég hangsúlyt most a középtér sem. Nagyon érzékenyen kellene ezekkel játszani, de úgy gondolom, hogy mivel ez egy izgalmas kísérlet, úgy gondolom, hogy a kettő disznó az megvan erre a képre. (szőke)
értékelés:

egy nehéz nap éjszakája

Ez a kép egy jó kép, én szeretem – de nem azért, ami a címe. Először erről szeretnék beszélni. A problémám a címmel az, hogy megint munkára késztettek. Én értem a szándékot, és örülök neki, de attól félek, hogy nem biztos, hogy ezt a munkát mindenki el tudja végezni. Az egy nehéz nap éjszakája ha jól emlékszem egy Beatles szám volt, talán még film is, mintha még valami tengeralattjáró is kapcsolódna a mondatszerkezethez, neadjisten sárga tengeralattjáró. Aztán még valami Nautilus meg Verne Gyula, is bajlódott vele. Itt úgy látom, ez mintha egy akváriumi felvétel lenne, és ez a halacska élő lenne, úgy sejtem, hogy nemrég egy ismert filmben a Nemo kapitányban is mintha hasonlóan nézett volna ki az a halacska, és teljesen összezavarodok, hogy vajon melyik a sok asszociáció közül, és mit keres mindez hétfő délután egy akvárium törött üvegfelületén keresztülvilágítva ha jól sejtem egy lakótelep fényeivel…? Nagyon nehéz ezt összeraknom, és ebben nem segít az alkotó, ahogy abban sem, hogy a nehéz nap éjszakája hogyan kapcsolódik a hétfő délutánhoz. Nyilván úgy, hogy annyira berúgtam, hogy még hétfő délután is rosszul voltam – de ez csak az én megközelítésem. Teljesen bizonytalan vagyok, mint néző, mint befogadó, ugyanis a kép az egy absztrakt játék, foltokkal, a baloldalon megjelenő folthatásokkal, az előtérben megjelenő makrorepedésekkel és a jobb oldalon nagyon jó ritmusban a sárga, dinamikus felületen megjelenő halacskával. Mondjuk máshogy. Ez a kép rendben van, ez a kép egy nagyon jó kép, sőt abszolút beleillik a hétfő délután leckébe. De akkor miért kell engem ezzel a címmel szivatni, amikor ott van a megoldás, az, hogy ezt a képet élvezni kell, hogy ez a kis Némó ez maga a Dani, a nagy szemeivel, ahogy néz és megy bele abba a nagy éjszakába… én annyit kérek csak, hogy ha valami jó és közérthető és attól mert tőle származik, még nem kell állandóan lázadni és mindig még egy csavart beletenni a történésekbe, mert lehet, hogy időnként te tudsz jó dolgokat csinálni, és hátha ezeket meg tudja más is közelíteni. Ha az a szándékod persze, hogy a nézők értsék és befogadhassák a képeidet. Tehát a három disznó akkor jár, ha valamit meg lehet tudni, hogy mi van végülis ezzel az éjszakával, mert én a hozzászólásokat nem olvasom, meg hogy mi a dramaturgiai kapcsolódás a kép és a cím között, mert én most ezt nem értem. (szőke)
értékelés:

daktélsz, úÚ
Gondolom a vasárnap hajnal leginkább a szombat esti láz lezárása lenne, de van itt nekem ez a képem amit talán gyermekkor leckének kéne küldenem. Az ugyanis úgy volt, hogy a paraszti vér kiskoromban még nagyon erősen élt bennem és gyakran a napocska előtt keltem (ez ma már ritka). Vasárnaponként ez azt jelentette, hogy vártam a délutánt, mikoris elmentünk a nagyihoz vacsorára és ott szoktam volt megnézni a waltdizni mesedélutánját. Csudiklasz - vagy legalábbis jól megrajzolt mesék voltak meg a dzsesszi... Csak az volt a bökkenő, hogy a nagyinál egy feketefehér yunost volt csak.

Nagyon nehéz feladat elé állít a Dani minket, mert egy nagyon személyes történet az, amit el akar itt mesélni nekünk, és nagyon vékony az az út, amin el tudok indulni mint néző, befogadó, abban a kérdésben, hogy vajon miért vasárnap hajnal ez a történet. Mert ez az egyetlenegy irány, amin el tudok indulni, a képnek a 99 %-a, ami a Donald kacsát jelenti a történetben, az számomra nem biztos, hogy jól értelmezhető. Akkor, amikor ezt a képet elkezdtem nézni direkt úgy hoztam a képernyőre, hogy ne lássam a hozzáfűzést, mert a hozzáfűzés - egyébként elárulom, hogy elolvastam, és az nagyon jól leírja azt a viszonyrendszert, aminek a képen kellene szerepelnie, de nincs a képen. A vasárnap hajnalra az egyedüli utalás az a cca. két négyzetcentiméternyi rész, ami a kacsaforma előtti fényviszonyt jelenti a macska vagy kockaköves vagy milyen padozaton viszonyrendszeren. Ez az egyetlen irány, ami minket kapcsolni tud egy vasárnap hajnali szituációhoz. Ott a fények, a tér üressége, ami sejteti, hogy ez lehet akár egy játékterme, vagy egy bevásárlóközpont belseje, ahol vannak ezek a figurák, amire a gyerekek ráülnek és pénzt kell beledobni és mocorognak, és hát nekem tipikusan kelet-európai helyzetnek tűntek mindig is. Tehát ez az a vonal, amin talán el tudok indulni, ugyanakkor szerintem tévedek, mert ez a figura eredetileg valószínűleg nem erről szól. Tehát itt eleve van egy transzpozíció, ami vagy beindul a nézőben vagy nem. Velem szerencséje van a Daninak, de a nézők 99 %-ában ez nem biztos, hogy beindul ez a történet. Márpedig ha készítünk egy fotót, akkor igenis elvárható az alkotótól, hogy próbáljon meg pontosan beszélni és pontosan megfogalmazni azt, hogy miért kattintotta el ezt a képet. Mert semmi más nem fogja őt igazolni mint az idő, az időben az az üzenet, amit a kép kompozíciója hordoz, hogy igenis érvényes megoldást mutat a nézőknek, hogy igenis, ennek a képnek el kellett készülnie. Ha ezt nem érzem, akkor benne van a képben egy esetlegesség, akkor benne van egy olyan irányvonal, ami gyengíti az üzenetet és kétségessé teszi a nézőt, hogy vajon jól koncentrált-e, jól sűrített-e az alkotó és utána a néző megvonja a vállát, és azt mondja, hogy hát, ez a kép nem jó. Úgyhogy én szeretném azt kérni a Danitól, hogy ezt a leckét gondolja végig, én tudom, hogy egy vagány csávó, de nem biztos, hogy ez a vagány megoldás mindenre ráhúzható. Vannak leckék, ill. feladatok, érzések, érzelmek, amiknél mélyebbre kell egy picit ásni, és ez a három lecke (vasárnap hajnal, hétfő du és péntek de) pont erről a mélyebbre ásásról szól. Én tudom, hogy nagyon nehéz pőrére vetkőznünk egymás előtt, lelki értelemben értve persze, de ezeknél a leckéknél mi pont ezt keressük. Úgyhogy én ezt visszaadnám ismétlésre a Daninak. (szőke-hegyi)