6. Impresszió, hangulat

Álmod-lak
Áhítva álmodlak álomlak.

A Camilla újabb fekete-fehér képét látjuk, megint ez a retró és pop-art hangulat jelentkezik, itt pop-art alatt ugye az amerikai popkultúrát értem, itt elsősorban ez a lakókocsi próbálja hozni, ami divatjában is és életérzésében is még most is az USA-ban eléggé jelen volt, sőt jelen van, hogy voltak, akik lakókocsikban élték le az életüket, ide-oda mozogva az országban. A lakókocsi formarendszere az eleve egy urbanizált vizualitás, ami egy természeti közegben, a cseresznyefák, barackfák, és bokrok között kellően abszurd. Ugyanakkor azt gondolom, hogy ez a kép talán az optika, talán a fények miatt kellően elnagyolt ahhoz, hogy akárcsak az utazós képeknél foltszerűen érzékeljük a növényzetet és a lakókocsit, és ilyen értelemben mint pici kis lábjegyzetek jelentkeznek az információk, folthatásokban ezen a képen. Lakókocsi, három fa, fű, és ebben a ritmikai elrendezésben nekem az a kérdéses, hogy nem hiányzik-e a történetmesélésből valami, a nyugágy, az apa dereka, anya bikinije, a gyerek napozósapkája, valami, amitől ez az előtér élővé válik. Most olyan ez az egész, mintha egy talált kép lenne, a csend kategóriájára viszont visszaadnám, noha a képre adok egy disznót, de azt szeretném ha ez a lecke még jobban átszűrődne a Camillán. (szőke)
értékelés:

Üresség

Előtér-háttérel dolgozik az alkotó, és mivel már voltak nagyon erős munkái, így megkockáztatom, hogy kicsit határozottabb leszek a képpel. Az üresség természetesen arra utal, hogy a télre, a téli időszakra egy szép szobrot az önkormányzat becsomagol, vigyáz rá, hogy ne legyen baja a szobornak, és ettől tulajdonképpen egy avantgarde képzőművészeti alkotás lesz akaratlanul is. Nyilván ez egészalakosban lenne igazán érdekes, hogy a parkosított klasszicista épületkörnyezetben egy nejlonfóliával, cukorspárgával és leukoplaszttal összeragasztgatott avantgarde szobrot látnánk, ami alatt lehet, hogy egy történelmi személyiség lapul. A Zsolt itt közben említett egy világhírű performert, Christo a neve, akinek ez a mániája, és van is hozzá pénze és kapcsolatrendszer, hogy olyan helyen csomagol be a világ számára jól ismert épületeket, formákat, véleményem szerint eléggé értelmetlenül, a neoavantgarde egy híres művészéről beszélünk. A probléma ezzel a képpel az, hogy ha ezt az abszurditást keressük, ha azt keressük, hogy a szobor identitása, eleve a szobor egy abszurd dolog szokott lenni, hogy ennek a különlegessége most, eben a környezetben egy becsomagoltság, egy szürreális információ, ez egyrészt akkor él, ha a térből kiderül, hogy ez hol abszurd, és ez most nem teljesen érzékelhető, másrészt az abszurditás az anyagok különbözőségből is adódik, tehát abból, hogy az átlátszó cellux, a spárga, a fólia gyűrődései mind egy nem élő, hanem egy manipulált környezetet mutatnak. Ezek tónusokat, foltokat, ritmusokat is jelentenek. Hogyan keresgélünk itt mi az estiskolán, és ezt direkt mondom megint az Anitának, hogy miközben nagyon jók a meglátásai, az ötletei, a fénnyel tessék dolgozni! Ha ideviszek megint egy olyan fényvisszaverő anyagot vagy táblát, amit a képen kívül elhelyezve a kép jobb alsó részén reflexként használok, akkor kaphat egy olyan megvilágítást ez a szobor forma, amitől még jobban elválik a szobor a környezetétől, még szürreálisabb, még absztraktabb lesz. Tehát világítással, fénnyel, esetleg más napszakot választva létre tudom hozni, hogy ez a forma még extrémebb legyen abban a környezetben, ahol Anita most észrevette. Mert nagyon jól csodálkozik rá, veszi észre, a külvilág abszurditását, de amikor ezt le akarja képezni, akkor elmaradnak az érzékeléshez tartozó pici kis morzsák, amitől ez a képen is érthető lesz. Tehát túl gyorsan hozza létre a képet, kevesebb eszközzel, kevesebb olyan tartalékjelzéssel, mint amit ő a valóságban lát, és emiatt mi ezt már nem úgy érzékeljük. (szőke-hegyi)
értékelés:

Péntek délelőtt

Anita képeinek azért örülök, mert kezd magára találni, a péntek délelőtt kategóriájába, amibe ez beérkezett, az egyik legjobb képnek tartom. Olyant csinál, amivel nem akar nagyot emelni, szonetteket írni, hanem a szonettet beleteszi a vizualitásba – mert ez egy szonett, és nem a leiratban van, hanem abban a két kis termékenységi pihével, amelyek ugyanúgy ott vannak még abban a nagy csoportban, de úgy gondolják, hogy ők renitensek lesznek és lázadnak, és elindulnak, ott van minden történet ebben a parányi világmindenségben, miközben csak egy gyermekláncfűnek a terméseit látjuk itt, mindent elmesél a makrovilágban ugyanúgy, mintha ezt a hatalmas földünket járnánk. Nagyon jó a kompozíciója és nagyon szeretem ezt a képet, és talán annyit jegyeznék meg, hogy nagyon izgalmas, ahogy egy olyan időpontot választott ehhez a felvételhez, ami vagy naplemente, vagy valamilyen nem fölülről, ellenfényben átvilágító fényforrásunk van, hanem a kép alja környékéről valahonnan világítja meg ezt az összetett gömböt a fény. Ez azt is jelenti, hogy a gyermekláncfű részein ragyog, megcsillan a fény és ettől ez az egész szerkezeti rendszer még jobban érthetővé válik. Ha majd még ilyen növényközeliket készít még az alkotó, érdemes néha nagyobb tükröket is kivinni ezekhez a munkákhoz, amivel még jobban rásegíthetünk, még jobban megmutathatjuk ezeket a térbeli elmozdulásokat, és még érthetővé válik ez a gyönyörűséges természet által létrehozott térforma. Természetesen ez a mi, a fotósok disznósága, a mi trükkjeink, de ezeknél a fajta megoldásoknál, amikkel a nézőknek akarunk beszélni kell néha manipulálnunk, hogy még érthetőbbek legyenek, amit az alkotó a saját szemével meglát a természetben. Időnként erre a természetre is műtermi dolgon rá kell dolgozni, de ettől függetlenül a három disznó megvan. (szőke)
értékelés:

Ott

Hosszú, fekvő formátumú, panorámaszerű képet látunk nagyon kevés információval, valami szórt fényben látunk egy tavat, ez lehet a Balaton vagy Velence esetleg, vagy valami nagyobb vízfelület, ahol nem zavarják meg a látványt nádasok vagy fák behajló levelei. Talán egy nagyon kevés hullám jelenik meg alul, de alapvetően az egész képre egy szürkés tónusváltás jellemző. A képen egyetlen egy pont, egy fontos információ van, ez a fából készült csónak ami egy kétevezős, ívesen faragott jellegzetesen piros szegőcsíkkal. Ez a motívum uralja, irányítja az amúgy egyszerű, szinte szőnyegszerű felületet. A két érték, aminél már más képeknél is beszéltünk, a csónakon lévő többi szín, ami aránylag a fehér-szürkésfehér felé mozdul el, tehát a két érték az ez a vörös, a csónak szegőcsíkja, és az egész képet meghatározó szürke; és ennek a dinamikája, az asszimetriája irányítja azt a látványt, amit nézünk, amin ráadásul nagyon dekomponált a kishajó a baloldali felületre. Miközben a csend leckére érkezett ez a kép, a Csabának van erre hajlandósága és érzéke, már több alkotása is került be ide, ahol ez a fajta ’feszült nyugalom’ a kísérlet tárgya, ahol akusztikusan ugyan csend van, de valami feszültség mégis meghúzódik a háttérben. Ezen a képen is lehet ezt érezni, egyrészt a dekomponáltság miatt, másrészt a vörös-szürke kapcsolódás is létrehozza azt, hogy egy látszólagos nyugalmat érzékelünk. A japán akvarellfestészetben is alkalmazzák pl. ezt a fajta kompozíciót. Ugyanakkor ehhez az ázsiai szemlélethez nagyon is közelít ez a kép, az az érzésem, hogy igen, a csónak a kép baloldalára van komponálva, de maga a szerkezete és a formarendszere, ez a szilvamag vagy barackmagféle forma, és ennek is van egy tengelye, egy forgása, és a hajó tengelyiránya is kifelé-fölfelé mutat ebből a képből, az egész tengely iránya a baloldali részen ferdén halad át, és valami nehezen meghatározható miatt bármennyire is tudatosan balra van a kép komponálva, mégsem áll meg 100 %-osan ez a kétoldali kapcsolódás. Nem arról van szó, hogy a jobboldali vagy alsó felületbe el kellene helyezni valami tárgyat, de mégis valami miatt a kép billen egy kicsit. Ilyenkor nehéz az, amit elvárnak sokszor, hogy az ember egy adott esetben rögtön tudjon válaszolni, hogy mi az, ami a képben adott esetben erőteljesebben fog tudni mesélni, ez a kép nagyon szerethető, és hogy ez a munka mitől lesz pontosabb, precízebb, jobban elmondható, az a Csabának a következő lépéseiben fog tisztázódni. (szőke)
értékelés:

Árnyék

Nagyon szeretem ezt a képet, mert nagyon jó tagozódásokat lehet rajta felfedezni, többféle struktúra. Egyrészt a mélységélesség nagyon szépen van megválasztva azzal, hogy értelmezi ezt a fajta káoszt, amit a növények létrehoznak, és ebből a káoszból létrehoz egy rendet. És ezt nagyon sokszor, sok képnél elmondtuk, hogy káoszt káosszal nem ábrázolunk, és ennél a képnél pont az az erő, hogy fontossági sorrendet állít be, és ezzel ezt a kaotikus struktúrát megbontja és értelmezi. Másrészt a teret is behozza a képbe, nagyon fontos ez is, hogy a Nóra ezt étre tudta hozni, és a harmadik pedig egy vízszintes tagozódás, azzal, hogy van egy sötét csíkunk ami a föld, egy egünk, ami egy naplemente helyzete, és egy nagyon szép aranyló sárga, és egy harmadik, ahol már betör az éjszaka mélye, és ez a hármas tagozódás is nagyon szép, és lírai – de egyben drámai is. És ez a kép így is önmagában is szép lenne, és ami még tovább viszi, és a személyes közlést is beviszi a képbe, és amitől a csend leckére abszolút elfogadható, az a magányosan álló figura középtájon. Ez nagyon megejtő, ahogy a magányról, a csendről, a belső, meditatív történetekről beszél, pontosan azért, mert egy dinamikai kapcsolat van eközött a káosz között és a háttérben lévő nyugalmat sugárzó naplemente és a magányos figura között. Úgyhogy én ezt három disznónak gondolom, és köszönöm. (szőke-hegyi)
értékelés:

Csend midörökké még
csend...hallod?

Egy olyan kompozíciót kaptunk, ahol az előző képek értelmezését is látjuk, azt a temetőt, ahonnan az eddig kiválasztott darabok származnak. Én nagyon szeretem ezt a képet, mert ez a rend, maguk a formák, amik a sírkövekkel létrejönnek, egy nagyon jó ritmust hoz létre, ráadásul fényben, színben is ez a ritmizálás megtörténik, Amit viszont tanácsként tudnék mondani, az az előző képnél is felmerülő szemsík megválasztása , ami nagyon fontos, mert most lenézünk ezekre a tárgyakra, magasabbról van exponálva ez a kép, mint ahol ezek a kövek befejeződnek, és ez a fajta lefelé néző ábrázolás ez a szóban is benne van, a kapcsolatot jelzi, és szerintem nem ez volt a célja a Margitnak tehát ebben a helyzetben ha csak picit roggyant a térdén vagy legugol, egy teljesen más üzenet jön létre, mert a ritmizálások is erőteljesebbek lettek volna, pl. itt az előtérben álló szögletes tetejű sírkő megnőtt volna, jobban az ég felé törne, másrészt a horizonttal való kapcsolat is érdekes lett volna, hogy némely sírkövek ebből a formanyelvből ki tudnának beszélni, harmadrészt meg, hogy a kép jobb oldalán belóg egy faág, ami zavaró, tehát ha picit elmozdulunk és legugolunk akkor mindkét problémát meg tudtuk volna oldani. (szőke-hegyi)
értékelés:

csend mindörökké
talán lelek e témához más képvilágot...
most itt találom meg.
hallgatva sokat mondó, velünk élő elmúlt.

Ami az előző munkánál elhangzott, itt viszont úgy érzem, hogy nyilván a szórt fény miatt is, ugye az előzőben az hangzott el, hogy nagyon fontos, hogy ezek a domborművek amelyek tulajdonképpen szobrászati munkák, ahhoz, hogy információként a fotósnál meg tudjon jelenni reflexeket kell használni. Itt elképzelhető, hogy szórt megvilágítás vagy hogy nem volt erős fény, pl. napsütés a közelben, ez segít abban, hogy a gép most láthatóvá teszi a kőfelületen lévő feliratokat, formákat, piktogramokat, pl. a temetőkben sokszor látható kohanita, levita síroknál ezt az ismert jelet. Pontosan ezért jó, hogy a Margit olyan fényviszonyokat választott, ahol szórtabb a megvilágítás, mert így láthatóvá válik egy nagyon régi sírkövön az a szimbolika, amelytől ezek az építészeti alkotások jellegzetessé, különlegessé válnak. Ugyanakkor azt mondom, hogy ha a Margitnak van ideje és energiája, akkor ezt a fajta tárgyfotózást érdemes még egy kicsit folytatni, érdemes még érlelni, a környezet és a forma kapcsolódásait vizsgálgatni, hogy ne csak az történjen, hogy kimegyek, kirándulok, a kirándulás során elmegyek a temetőbe, és ott egyszerűen csak exponálok, hanem próbáljam ezt az egészet a dokumentatív fotózásból elemelni, hovatovább nekem ha én lennék a Margit, mi az üzenetem, mi az én érzelmi kapcsolatom a látvánnyal, mert ettől fog tudni elemelkedni a szokásos dokumentumfotón túlra az alkotás. Azt kell tudnom, hogy az önmagam fejlesztésén is változtatni akarok, hogy egy látszólag dokumentumfotóban is meg kell találnom a saját lényegemet, a valóságomat, hogy ez a zsidó temetőben készült fénykép, ez a csodálatos kőfaragásról ugyanúgy tartalmaznia kell a fotós személyiségét. És egy olyan dolgot is szeretnénk visszaidézni, amiről a gyerekfotónál, állatfotónál már volt szó, ez pedig a szemsík megválasztása. Ha felülről fotózunk, annak van egy üzenete, felette állunk annak, amit mutatunk, így az esendő lesz, mi pedig felettesek, tehát általunk a néző is letekint, lenéz a modellre, és ez igaz a tárgyaknál is, szóval az egy teljesen más üzenetet hordoz, ha odaguggolok a sírkő elé és onnan fényképezem, akkor nincs rövidülés és nincs ez az esendő póz, és ez az esendőség az alárendeltség érzetét is hordozza. Jó lenne, ha Margit még foglalkozna ezzel a tárgyi és szellemi környezettel. (szőke)

Ketten megértő hallgatásban
Szavak nélkül, hallgatva is hallhatsz, ha figyelsz.

Igazából a Margit képe, amin egy temetőt látunk, nagyon kérdéses az, hogy a gyász leckébe átkerülhet-e ez a kép, de most a csend leckében próbáljuk meg elemezni. Alapvetően még az is megkockáztatható, hogy akár csendéletként is jó lenne a kép. Azt azért el kell mondani, hogy két, ember által létrehozott építészeti forma, két szimbolikus forma, két sírkő, és ezeken faragások, szövegek láthatóak. A két kő mérete, formái nagyon különbözőek, és ezek egy természeti környezetben, egy őszi időszakban növények között jelentkeznek. Maguk a formák leegyszerűsítettek, függőlegesek, körívek vannak, és ezek a függőlegesek ezek sok helyütt párhuzamosak, a két sírkő kapcsolata, ezek erős ritmikájában adnak egy tengelyt. Ugyanakkor a kép ezt a két függőlegest jobbra döntött formában komponálva mutatja. Ez adódhat talán az optika torzításából, talán nagylátószögű, vagy a keresőn keresztül kézből nem látta jól az alkotó, hogy ezek az egyenesek picit buknak jobbfelé. Ugyancsak a méretkülönbség, ez a Stan és Pan, szürke tónusaiban a két kő viszonylatában megintcsak jobbra tolódik, jobbra támasztékolódik. A háttérből bevillanó égfehér, és a pici zöld nem tudja visszabuktatni ezt a súlypontozást, és miközben a sírkövek egyenesei is jobbra dőlnek, az egész kép jobbra súlypontozódik. Ennek korrigálására adott esetben lehetőség lenne, hogy valami a kép bal felső sarkában legyen látható, akár egy emberi alak, vagy egy arc, vagy bármi, ami visszahúzná ezt a dőlést. Vagy a kamerával addig próbálok mozogni, amíg ezt a ritmusharmóniát meg tudom találni. Úgy gondolom, hogy maga a kép témaválasztása nagyon jó, ez egy hálás feladat, és én sejtem, hogy ide vissza is lehet térni és talán, amit esetleg javasolnék a többieknek, akik jobban értenek ehhez, a fórumon például, hogy beszélgessenek arról, hogy sejtésem szerint fontosak azok a feliratok, amik ott a köveken vannak, de itt, most a monitoron látva bebukik a hosszabbik kő felülete, és nem nagyon láthatóak ezek a faragások rajta. Általában tudunk használni olyan tükröket vagy olyan felületeket, amik reflexhatásokkal megvilágítják kicsit, belecsalnak a valóságba. Ezekről javaslom, hogy a fórum rovatban lehet beszélgetni. De a kép jó, az irány jó, és két disznó. Még a szemmagasságról is lehet még beszélni a kép kapcsán, kérem a többieket, hogy akár a fórumon, akár itt beszéljenek, segítsenek a Margitnak ebben is, ha ezt megtettük már sokszor, akkor ne kelljen elkényelmesedni, segítsünk az új alkotóknak a saját tapasztalatainkkal is. (szőke)
értékelés:

Böjt
most meg megint nem iszom

A Dani itt egy, az estiskolán már látott izgalmas megközelítést, az kis itókás poharak felső gépállását használja, ahol az általam annyira szeretett és sokszor emlegetett OSB-lap felület és a poharak kapcsolódását mutatja ezen a képen, ugyanakkor ez egy negatív kép lehet, azaz elindul a grafika terén, ahol ugye a sötét árnyékokat kiforgatva, grafikai, ritmikai játékként használja az OSB felületet, ami a fényképészek számára egy nagyon hálás térbeli felület, a rücskökkel, kis árnyékokkal, és a poharak és a víz összetett formáival, a kis pálinkagyöngyökkel nagyon izgalmas ritmusokat alakít ki, tehát ilyenformán ezt a képet én egy geometriai játéknak fogom fel, egy picike utalással a valóság felé, mint egyfajta látlelet, egy SZTK-üzenet, ez az árnyék akár egy akt is lehet, vagy egy izzó, bármi, de valamilyen számvetés. Nyilván ha ez a csend kategóriájába érkezett ez és feltételezzük, hogy a pálinkáspoharak, az alkohol és a kiskocsmák hangulata az mindig valahol a számvetés, az ember nem véletlenül iszogat egy kisvendégő csendes zugában, akkor el kell fogadnunk a csend kategóriájában ezt a filozófiát, és a Juhász Dani belső történetében a kép és a látlelet is helytálló hiszen az egész formavilága a vizualitása egy látleletre utal. Ritmikailag pedig szerintem jó a kép, az önismeret is határozottan és jól lett elvégezve, szerintem ez is háromdisznós kép. (szőke)
értékelés:

de a
"De a kocsma bezzeg hangos!"

Én inkább azt mondanám most, hogy bár van megjegyzés a képhez, hogy megpróbálok a Berecz Pista képeire figyelni, és az ő vicces világát most elfelejteni, és azt mondani neki, hogy hála a jó istennek a kép jó, és a leiratot és egyáltalán Petőfi világát, akit én nagyon szeretek, mégsem kapcsolnám ehhez a képhez. Mert ez nem erről szól. Remélem, hogy ez a Pista készítette ezt a képet, és az ő érzékenysége, szenzitivitása líraisága, meseisége jelenik meg rajta – de teljesen más módon, mint Petőfinél, és hála istennek, hogy ez egy ilyen képet adott nekünk, amit én nagyon szeretek, elsősorban azért, mert ezt a kis tanyasi épületet, ahol talán még a konyhában egy kis fény világít, és ezt a párálló mezei csatorna mellett ez a kis fénypászma teszi rendbe ezt a demerungos, fél-éjszakai tájképet. Nagyon szeretem, mert anélkül, hogy a fotóknál tényleg hallanánk a hangokat, maga az a kis házikó azzal az emberi létezéssel bennünk hozza létre a hangot, azt a viszonyítást, ahogyan ott vacsorázgatnak, nevetgélnek, a család beszélget, de mindez mibennünk zajlik le, mert a kép néma marad, a tapasztalata is néma marad és hogy megkockáztatom, hogy maga a csend fogalma még reális történeteknél is mindig a viszonyulásból jön létre. Ha megnézünk olyan filmes helyzeteket, ahol cellákat, börtönöket vagy feszült helyzeteket látunk, akkor észrevehetjük, hogy a csend jelenléte mindig viszonylagos; utalnék itt Bergmann Csend című filmjére, hogy az igazán fojtó csend úgy jön létre, hogy előtte-utána-mögötte valamihez képest dialektikusan vagy dinamikájában valamihez képest lefojtódik a helyzet. Tehát pl. egy börtöncellában is a külső beszűrődő zajok, messziről érkező zajok erősítik fel a belső csöndet, és ez a kép szerintem ezért jó, mert ezt a fajta asszociációs rendszert használja a képi jegyekkel, akár azzal a kis világító házikóval. Kompozíciójában az az érdekes, hogy első nekifutásra számon kérhetnénk a horizont dőlését (ott fenn az a zsineg az nem kéne...), mindaddig, amíg nem jelenik meg a képen a sárga fényeivel a kis házikó, mert az billenti helyre ezt a dőlést, hiszen ez adja a dinamikát, feszültséget is a képnek. (szőke)
értékelés:

Nyil
Nyil
Nyil

Közben kiderült, hogy ezt három leckére akarta Dani beadni, a véletlen figyelmetlenségem viszont szerintem egy jó hármast hozott, ráadásul így most ez a képsor egyfajta délelőtti tevés-vevés, döntéshozatal, merre menjek, melyik buli lesz a jó hétvégére, kivel, hol, szóval van egy ilyen dinamikai helyzet és ez szerintem kifejezi a péntek délelőttjét Daninak, ahogy az újabb és újabb ötletek jönnek arra, hogy hogyan is alakuljon a péntek délután-este. Olyan is picit, mintha valami repülőtér lenne, mintha landolás előtt lennénk. Szeretem. (hegyi)
értékelés:

Lámpa

Azt nem tudom megállapítani, hogy ez egy kanapé, ágy vagy mi, aminek a takaróját lehet jobb oldalon látni - szeretem a képet és jó a hangulata is, fáradt, égő szemű vasárnap hajnali ébredés érzés, amikor legszívesebben visszaaludnánk... a tónusokkal kéne valamit kezdeni, nem sokat kell marceálni, de picit sok a fény és az árnyékok ettől bedőlnek. Fent meg lehetne vágni azt a fekete keretet vagy mit. (hegyi)
értékelés:

Hazafelé (javitás)
Javítottam az előzőn, most ott a kezem a kormányon.

Előre szólok, hogy nem elégedetlen vagyok, hanem szeretném, ha a maximumot hoznátok ki egy-egy megoldásból, az irány nagyon jó, három malacka megvan, és csak ha van kedved, akkor ismételj - egyrészt az A oszlop alja nem kell már a képre, másrészt picit koszosabb ablak jót tenne, harmadrészt egy füzetlap is elég lenne ahhoz, hogy a kezed egy pici ellenfényt kapjon és ettől legyen formája, az jó lenne, mert akkor még jobban tagolódnának a képsíkok. Szeretem a képet, szóval így is jó, de ha felkeltettem az érdeklődésed ebben az irányban - aminek nagyon örülnék - akkor bindzsizz vele még ott a kocsiban. (hegyi)
értékelés:

Ködös reggel
út a délután felé

Nagyon szeretem ezt a képet, a lecke besorolással nem értek egyet, ha reggel, akkor miért a hétfő délután az, amit ezzel el akarunk mesélni? Jó a kompozíció, jó ez a várakozással teli merengő helyzet, finomak a fények, a pára, az, ami összemossa a színeket, kicsit ugyan dől a horizont, amit jó lett volna korrigálni, mert az ilyen kevés elemmel dolgozó képnél fontos, hogy minden a helyén legyen, nincs indoka a síkok dőlésének. Szóval picit meg vagyok keverve ezzel a lecke besorolással, ebben kérem Mariann segítségét, hogy erről mesél még, és folytatását kérem ezeknek a leckéknek is. (hegyi)
értékelés:

Fáradtan

Azt érzem, hogy ha adtok magatoknak időt arra, hogy egy-egy lecke megérintsen, átszűrődhessen rajtatok, megtaláljátok azokat a momentumokat, amikről esetleg korábban azt gondoltátok, hogy nincs is meg bennetek, nincs közötök hozzá, nincs történetetek. Erre a legjobb példa ez a leckecsoport, ami olyan élményeket hivatott előhozni, amik nem a napi azonnali történések rögzítéséről szólnak, hanem az emlékekről, az érzelmekről, a környezetünkkel való emocionális kapcsolatról. Ez a keresés hozhat olyan képi megoldásokat, mint például ezen a fotón, ahol több korábbi előtanulmány egyesítsét látjuk - bemozdult, hosszú expozíció, fényfestés, szubjektív kamerahasználat. Ha egy lépéssel még előre halad Nóra, akkor a bal oldal kirakata még jobban a szélre kerülhet és akkor nincs ekkora holt tér a bal oldalon, ennyi, amit kompozícióban hozzá tudok ehhez tenni, de az élmény, az érzés megvan. (hegyi)
értékelés: