6. Impresszió, hangulat

Szakmai szempontból tökéletes képet látunk, átgondolt munkát. Az előző Fehér Vera – Élettér című képhez képest azért tudom azt mondani, hogy egyetértek ezzel a képpel, - hiszen az előző képnél mondtam azt, hogy láttam, találkoztam a Verával, még talán azt is lehet mondani, hogy nagyon szeretem a Verát - mert ez a kép abban különbözik az előzőtől, hogy száz százalékosan benne van a Vera. Az mindegy, hogy a Vera lába van-e ott a tükörben a kínai papuccsal avagy sem, de az biztos, hogy attól válik élővé és nem csak egy struktúrafotóvá ez az üzenet, hogy az ember lába megjelenik a tükröződésekben. Az emberi szimbolikákról lehet egy csomót beszélgetni, vitatkozni, hogy az alma vajon a tudás vagy a bűnbeesés almája-e, és hogy a háromszoros alma, és hogy ez miért van a lába között az alkotónak, majd ti ezt esetleg a fórumon ha beszélgettek, vagy a hozzászólásokban biztos végigelemzitek.
   Azért tréfás a Vera, vagy trükkös – folytatja Hegyi –, mert bocsánat, ott a lába között van egy alma, ami tükröződik, aztán itt meg hol a lába? Tehát hogy létrehozott valami olyan tükröződési helyzetet, amivel tulajdonképpen, mint egy zsonglőr játszik.
   Jó, csak én – veszi vissza szót Szőke – nem véletlenül nem akartam most egy logikai eszmefuttatáson végigszaladni, hogy egy széttett láb között lévő második alma, vajon honnan pottyant ki, és hogy az almák sora mit jelent. Én nem véletlenül nem tettem meg, hogy elkezdtem volna a filozófiai üzenetrendszerét boncolni ennek a képnek, miközben az is elképzelhető, hogy ha egyszer egy meleg tea mellett, vagy egy kávé mellett egy pici kis kávézóban leülnénk, valószínűleg az lenne a következő lépcső, hogy igenis mi a képek szimbolikája. De most elégedjünk meg annyival, hogy három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

Természetesen egy szakmai értelemben professzionális képet látunk, és szeretem is ezt a képet. Minden olyan szakmai háttere megvan ennek a képnek, amire azt kell kimondani, hogy ez a kép jó. Talán egy apróságot kivéve, ha a Vera nem sértődik meg - azt merem állítani, hogy találkoztam már a Verával, és talán még azt merem állítani, hogy picit megismerhettem a Verát. Ha ez elfogadható, és megengedi a Vera, hogy ezt kimondhassam róla, akkor egy aprósággal van problémám a kép kapcsán, hogy ebben nincs benne a Vera. Én ismerem a Verát, éreztem, szagoltam, mellette voltam. Minden szakmai tudása egy védekezés arra, hogy valójában ahhoz a Verához, akit én ismerek, nem tudok közelebb kerülni. A kép támadhatatlan képzőművészeti szempontból, fotóművészetileg is, de ez nem a Vera. Úgyhogy én nagyon szeretem a képet, ha nem az lenne a feladatom, hogy próbáljam a házi feladatokban mint egy rossz kritikus keresni magunkat. Ezért én azt kérném, hogy a huszonhármas lecke péntek délelőttöt a Vera ismételje. (szőke)

Hétfő délutáni félkómás állapotban egy kávéautomata munkájánek eredményére várva.

Amennyiben ritmikai gyakorlatot látunk itt egy döntött kamerás felvételnél, és talán valamennyire szemcsés is a felület, ezt nem tudom eldönteni, nagyon jó a kompozíciós választása az Andrásnak. Valami miatt nem eléggé absztrakt mindaz, amit látunk. Valahol a határmezsgyéjén van egy lépcsőház följárati részének a dokumentumszerű lefényképezésével egy ferde kamera által, tehát nem is egy egyszerű dokumentum az absztrakció gondolatrendszerével. Egy picit ha a számítógépével lehet ezen módosítani, mert itt viszont én jogosnak látnám azt, hogy a fekete-fehér tónusokat egy picit vigye el a festészet felé, vagy a rajzosabb rendszerek felé. Az is nagyon érdekes, hogy semmilyen élőlény, semmilyen élő tárgy nincs ezen a képen. Talán festészeti szempontból az Andrásnak érdemes lenne ajánlani, egyrészt ha az Estiklopédián megtehető, akkor ott, ha nem akkor az interneten keresztül, hogy Deim Pál festőművész alkotásait érdemes lenne megnéznie. Egy disznó, mert miközben ezek érdekes kísérletek, valahogy az András folyamatosan egy védekezési burkot hoz létre önmagával szemben. És az nagyon fontos lenne, hogy azokat, amiket András elkezdesz, azokat próbáld módszeresen végigvinni, mert félbehagysz dolgokat. A humor nem azonos a komolytalansággal. (szőke)
értékelés:

Fekete-fehér képet látunk, ahol egy közvetlen előtér és egy középtér ritmusával dolgozik az alkotó. Jobbra komponál, miközben balra nyitott a félig guggoló emberi test, a tekintet jobbra fölfelé néz. Ez két dolgot jelez. Hogy valami a képen kívül történik, amit soha nem fogunk ebből a képből megtudni, hogy mi, és most a képkivágás nem is indokolja, hogy mi az, amit a kompozíció vagy az alkotó, tehát a fényképész eltitkol előlünk. Nyilvánvalóan, ha a címet is megpróbáljuk értelmezni, akkor a hiányzó szereplőről, vagy a hiányzó kapcsolódásról gondolkodhatunk képen kívül. Ezt nem láthatjuk, mert ebbe a képbe mi nem tudunk belépni. Nyilvánvalóan a női alak és a tegeződő mód arra utal, hogy valószínűleg egy társ hiánya az, amiről szól ez a kép. Ugyanakkor maga a kompozíció avval, hogy az előtérben tulajdonképpen csak esetlegesen van egy függőleges, majdnem függőleges metszés a baloldalon, és a fekete-fehér formátum olyanná változtatja ezt az üzenetet, mintha egy valamilyen filmbejátszásból egy képkockát látnánk. Önmagában a ritmikai rendszere a képnek a vízszintes fürdőkádszegély, a gázvezetékcső, vagy vízvezetékcső, a baloldali szürkés falforma ezek kicsit esetlegesen hozzák a dekomponált formavilágot. Határmezsgyén mozog a komponált, középen jól instruált szereplő és a dekomponált körülötte lévő környezet, WC csésze abszurditása között. Az én véleményem szerint ez azért van, mert nincs a kép üzenetrendszere 100 százalékosan tisztázva. De nagyon érdekesnek gondolom azt a kísérletezést, a filozófiai kísérletezést, amit az alkotó végez. Tehát én azt javasolnám, hogy a hétfő délutánnal a Camilla foglalkozzon még. Nem ugyanezt a képet kell megismételnie, hanem azt a gondolatiságot, amely a Hiányzol című képnél Camillában itt megfogalmazódik. Tehát várom a hétfő délutánra a folytatást. (szőke)

A témaválasztást, mármint a helyszínválasztást - bocsánat - értem. Sőt, el tudom fogadni a címet is. Ugyanakkor azt kell, hogy mondjam, hogy ez egy dokumentum helyszín. És mint olyan, van azért kompozíciós elvárás evvel. Tehát valamilyen épületoldal, ami beomlott, vályogtéglák vannak ide berakva, fönt a szelemen széle látszik, a stukatúr, gerendák és árnyékok vetülnek ide be. Véleményem szerint nem jól van komponálva a kép, mint dokumentumfilmes helyszín, mert hogy részeket látunk csak. Annyira viszont konkrét jó pár dolog, a repedések, a sarok, hogy ne csak egyszerűen árnyritmikai játékot lássunk. És a csend leckére pedig szerintem nem eléggé emelkedett maga a helyzet, ami fényképezve van. Vagy azért mert nem történik olyan fikciós elem, olyan valamilyen játék, nem tudom megmondani, hogy mi, amitől szimbolikusabbá válna mindez. Én úgy gondolom, hogy a csend lecke evvel nincs megoldva evvel a képpel, és mint dokumentumfilmes képpel is vannak kívánnivalóim, úgyhogy én ezt visszaadnám ismétlésre. (szőke)

A Barától egy olyan képet látunk amelyen tulajdonképpen valami szendvics-hatás érezhető. Két jelenség van valahogy egymásra fotózva, egy egészen közeli, pici műanyag baba és szinte egy macro, egy nagyon közeli kép, ahol egy ilyen parányi baba, hajasbaba látszódik itt. Valamilyen szolarizált, vagy kiégett, ilyen furcsa amorf felületek rákoszolódva itt meghatározhatatlanul a baloldalon jelen vannak, ez lehet, hogy a másik kép kiégetése és a háttérből sejthetően valamilyen akácos, valamilyen gallyas terület sejlik, de ezt nem lehet pontosan megállapítani. Ez az egész olyan, minthogyha egy ilyen roncsolt képtechnika lenne és miközben az a címe a képnek, hogy Melankólia, hát eléggé érzelemdúsak a színek, ezek a barnák, vörösesbarnák, ami ennek a műanyag babának a színei, vagy azok a kiégett foltok, amelyek meghatározhatatlan amorf formák. Eléggé érzelemdús az egész kép, majdhogynem azt lehet mondani a színekre, hogy a színek nem hagyják nyugodni az embert, nagyon is érzelmes, nagyon is érzéki a színvilága ennek a képnek. Ugyanakkor az alaptémája, a modell, az egy élettelen gyermekjáték, tulajdonképpen egy ilyen klasszikus síróbaba forma, ami nagyon furcsa témaválasztás, hogy az alkotó ezt a 22-es leckét ezt ezeken az élettelen tárgyakon keresztül próbálja megmutatni. Én el tudom ezt fogadni, hogy ez egy közvetítő eszköz, de nem vagyok benne biztos, hogy mindazok, amik a színekben, színvilágban, ebben az egész szendvics-szerű egymásra fényképezett festői kollázsszerű hatásokban jelen vannak, nem biztos, hogy maga a téma, amit választ, ez a műanyag baba, hogy ez eléggé hálás közvetítőeszköz arra, hogy mindazt, ami zajlik benne, azt kifejezhesse. Én úgy gondolom, hogy nagyon is van mit mesélnie, de kicsit úgy érzem, hogy pont azért, mert nagyon sok minden róla szól, az alkotóról, mégis valahogy távolságtartóvá válik a kép és amiatt, mert hogy az a tárgy amin keresztül közvetíteni szeretne, az nem eléggé impulzív és hát én emiatt mondanám azt, hogy a 22-es lecke az kettő disznó és ha van rá késztetés még, akkor jó lenne ismételni.
   - Nekem eszembe jut egyébként valami még erről – szól közbe Zsolt -, hogy ő már ezzel a babával dolgozott és akkor is ilyen elektronikus manipulációval próbált hatást elérni és most is. És lehet, hogy azon kéne elgondolkodni, hogy ezt muszáj-e ezt ilyen eltartásban, ilyen közvetetten és ennyire mechanikus eszközökkel mutatni, szóval hogy ha már a baba egy áttétel, hiszen nem más, mint egy játékszer által értelmezett érzelmi helyzet, akkor még egy áttétellel, hogy a babára mű roncsolások kerülnek, elveszítjük azt az erőt, ami benne rejlik egy ilyen transzpozícióban, vagyis ha már a baba asszociációt használjuk, akkor nem szabadna félénknek lenni, hogy a baba elektronikusan törik el, elektronikusan sarazódik be, tudom, barbár vagyok, de akkor legyen tényleg sár és tényleg törés és történet. (szőke-hegyi)
értékelés:

A Hegyi Zsolt féle Mérleg című kép kapcsán fölvetődött az előtér-háttér viszonya, amely azt gondolom, hogy anélkül, hogy az elemzést az alkotó olvasta volna, tulajdonképpen és ez nagyon örömteli, magától elindult egy ilyen úton. És érdekes, hogy a kronológiában is így következik, hogy itt az előtér megjelent az árnyképekkel kapcsolatban. Ugyanakkor azt mondom, hogy ami igazából izgalmas most jelen pillanatban, az előtér viszonylata, a háttér az gyönyörű szép, az tényleg csoda, az előtérben a madárkalicka felső fényei és az a fényképezőgépszerű kis négyzet alakú szerkezet, én tudom, hogy mi, de az a szerkezet amely nem pontosan meghatározható, de olyan mintha valami régi fényképezőgép lenne. Ezek amik igazából izgalmasak. Ugye a rádió, valami rádióforma az sötétben van tartva. Egyszerűbben szeretnék fogalmazni, én azt sejtem, hogy valószínűleg a fényképezőgépet mélyebbre kell helyezni és ezáltal az előtérben lévő tárgyak, amelyek valójában nem az előtérben vannak, hanem középteret jelentenek, középtérben helyezkednek el, nagyobb hangsúlyt kapnának. De továbbra is azt mondom, hogyha itt ugye megfigyelések és manipulált megfigyelések is jelen vannak, bár ezt a manipulációt nem a fotós hozza létre, hanem az idő, az elmúlt egy év, két év, tíz év távlatában, ahogy tárgyak bekerülnek egy térbe és mindezt egy jelenségen keresztül megfigyeli. Picit azt mondom, hogy lehet bátornak lenni és manipulálni úgy, hogy még továbbra is azt mondom, hogy a középtér van megoldva és a háttér van megoldva és az előtér nem működik és nem kap elég hangsúlyt most a középtér sem. Nagyon érzékenyen kellene ezekkel játszani, de úgy gondolom, hogy mivel ez egy izgalmas kísérlet, úgy gondolom, hogy a kettő disznó az megvan erre a képre. (szőke)
értékelés: