Elemzés

Mézeskalács lakópark

Mézeskalács lakópark

Ezzel a képpel kívánok mindenkinek kellemes ünnepeket, boldog új évet.

Hasonlóan Sándor képéhez, én ezt a képet sem nagyon szívesen elemezném, mert ha elemeznem kellene, akkor azt mondanám, hogy miért vagyunk ilyen magasan, miért ilyen madártávlatból van ez az egész megfotózva, ettől nem tudok belemenni a mesébe, de mint üzenet, abszolút értem, és jó az egész. Van egy kedves, meleg, otthonos érzete is. Ha mint jókívánságot veszem, akkor 10 pont, és nagyon tetszik, ha mint leckemegoldást veszem a címmel együtt, akkor lehetne egy másik nézőpontot találni. Hasonlóképpen a Sándor képével, nagy szeretettel köszönöm, és az összes látszóteres nevében hasonló jókat kívánok. (hegyi)

Hideg téli este

Hideg téli este

Csaba, ez egy nagyon jó kép azért, mert ezek a csillogások, amik létrejönnek a hópelyheknek a megolvadásával a sapkán meg a sálon nagy jók, és ez a csillogás ott van a szemedben is. Ez a mosoly is oké, kicsit talán érdemes lenne utómunkában dolgozni vele, hogy legyünk ennyire sötétek, hogy ne legyünk ennyire kiszolgáltatva a vakufénynek, érdemes lenne ezt kicsit visszahozni fényben, de mint kép abszolút viszi a pálmát. Örülök neki, köszönöm szépen, várom a folytatást. (hegyi)
értékelés:    

BOLDOG KARÁCSONYT DEMETERNEK, MINDENKINEK

BOLDOG KARÁCSONYT DEMETERNEK, MINDENKINEK

Én ezt a képet nem nagyon elemezném, mert ezeket az üzeneteket, amik érzelmi megközelítésből keletkeznek, nem érzem tisztemnek, hogy nagyon szétcincáljam, mindazzal együtt, hogy ez egy nagyon aranyos és kedves kép. Ez a kutyus itt a háttérben a maga esetlenségével és játékmackó jellegével nagyon aranyos és kedves üzenet. Szóval a kép abszolút rendben van, csak hadd ne kelljen nekem ezt most elemzéssel értelmeznem. Köszönöm szépen, Demeternek is mutattam, neki is nagyon tetszett, és köszönöm az összes látszóteres nevében. (hegyi)

Csendélet macskával

Csendélet macskával

próbálkoztam csendéletet készíteni, de belemászott a macska.

Ahogy látom, van itt minden, mint karácsonykor, ahogy mondani szokták, és akkor is készült a kép. Ez az elemzőnek a kis humora akar lenni. Az a helyzet, Gábor, hogy olyan jól összeraktad ezt az egészet, összeszedted ezeket a gyümölcsöket, ez a tányér is jó, a világítás viszont nem. Az avokádó egészen bedöglik, miközben nagyon szép lenne a felülete, érdemes lett volna egy kicsit deríteni rajta alulról, miközben az összes többin túl sok a fény, nagyon tárgyiassá válik ettől az egész kép. Az is eszembe jutott, ahogy nézem a képet, hogy kevesebb több lenne. Van itt most fölsorolva citrom, lime, narancs, mandarin, grapefruit, avokádó, sőt, ahogy látom, itt még van egy másik növényke is, aminek a nevét nem nagyon tudom, de ez most nekem így sok. Ha kimetszek ebből részeket, akkor azok izgalmasak. Például a lime-citrom-narancs hármas, vagy a lime-grapefruit-avokádó hármas izgalmasak lennének, de együtt nekem sok. Én ezt most visszaadom ismétlésre azért, mert a világításnál is ez a helyzet, hogy vagy szétvilágítod az egészet, de akkor nem jó hozzá ez a fekete háttér, vagy ha ezzel a háttérrel dolgozol, akkor nagyon kevés fénnyel kell dolgozni, hogy derengő, titokzatos legyen az egész. A cica aranyos utalás Tímea macskájára, ez egy jó kapcsolódás, de most előbb foglalkozzunk a képpel, a viccet még hagyjuk. Én el tudnám felejteni ezt a cicát a képről, próbáljunk meg egyrészt döntést hozni, hogy ha egy szépen, erősen megvilágított képet akarunk használni, akkor a háttérrel kellene mást kezdenünk, vagy pedig egy titokzatosabb, érzékibb vonalat akarunk hozni, de akkor nagyon kevés fénnyel, nagyon puhán kell dolgozni, aztán a többit majd meglátjuk. Ismétlés. (hegyi)

A smink nélküli modell

A smink nélküli modell

Bár hallgat a nevére (Bambi), sosem kell szólni neki. Mindig a sarkamban van, mint egy kiskacsa. Azért választottam ezt a képet mert ez mesél a legtöbbet róla, rólunk. Még a fotózásban is szeret részt venni a kedvemért, habár nem túl szimpatikus számára az arcába tolt kamera (ezt a pillantásában is látni lehet, azt hiszem).

Ez egy nagyon izgalmas portré. Benne van minden titokzatossága a macskafotóknak, az az érdekes benne, hogy ritka eset az, hogy ezek a kisállatok ennyire partnerek abban, hogy fénykép készüljön róluk. Azzal, hogy az elején elmondom, hogy megvan a leckemegoldás, annyit hadd mondjak, hogy egy kicsi utómunka nem ártana. A jobb alsó sarokban most az arcnál és a nyaknál lévő rész fehérje már túlságosan sok fényt kapott, és ebből egy kicsit maszkolással vissza lehetne venni. Ugyanígy a nekünk bal oldali szeme túl kevés fényt kapott, maga a szemgolyó, és ebben talán egy kicsit világosítani lehetne. Ez utóbbi esetben ezt úgy kell megoldani, hogy a kontraszton is egy kicsit változtatsz azért, hogy a térbelisége a szemnek is megmaradjon. Ez a két csinosítási javaslatom van, de a kép abszolút szuggesztív és erős. Köszönöm szépen. (hegyi)
értékelés:    

Wellcome picture

Wellcome picture

"Egy darab idő vagyok, az a tartam, melyet a sors a lelkembe zárt."

Én nagyon örülök annak, hogy Ádám újból itt van közöttünk, egy viszonylag hosszabb időt hagyott ki a közös munkából, én örülök annak, hogy újból ránk talált, ráadásul egy nagyon érdekes és izgalmas portréval. Talán annyit hozzátennék, hogy most ez a fajta nyúlánkság a kép fölső részén nem annyira indokolt, onnan egy ujjnyit én vágnék, de egyébként a ritmus nagyon jó, ahogy ez az egész megjelenik van ebben sok fájdalom, sok érzelem, szóval én nagyon örülök ennek a képnek, és annak is, hogy újból látunk. Hajrá, várom a folytatást, most megvan a három csillag és a leckemegoldás is. (hegyi)
értékelés:    

Lángok

Lángok

Az a helyzet, hogy ez egy nagyon szép, és nagyon lírai megfejtés, de ebben a képkivágásban nem nagyon értelmezhető az, hogy miért van ekkora hely hagyva jobb és bal oldalt. Ez akár egy négyzetes kompozíció is lehetne. A másik dolog, hogy ez akár lehetne egy lírai táncos jelenetnek is az átértelmezése lángokban. Igen ám, de akkor, mint ahogyan a táncnál is vannak dinamikai csúcspontok, akkor ezt kell itt is megtalálni. Abból, hogy Lángok arra következtetek, hogy itt nem egy láng van, hanem kettő, ez nagyjából érzékelhető is, de akkor valahogy meglebbegtetsz egy papírlapot, vagy valamit, és akkor egy kis légmozgást létrehozva különválhat ez a két láng, hogy valamilyen viszony létrejöjjön köztük. Most ez a viszony, mivel annyira takarják egymást, amennyire, nem biztos, hogy jól értelmezhető. Érdemes lenne ezzel játszani, arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy azért föl ne gyújtsd a lakást, de ha van kedved, akkor ezzel még játszhatsz. Ez egy jó irány, érdemes lenne ezzel foglalkoznod. A kamerát fölrakod valami állványra, akár időzítőt bekapcsolsz, hogy lásd, hogy mikor fog exponálni, és elkezdesz ezekkel a lángokkal játszani. Majd meglátod, hogy mi fog ebből kisülni, érdemes lenne ezt ismételni. (hegyi)

Csak hangok

Csak hangok

Műsor készül.

Győző, egyszerű leszek: ez egy verbálfotó. Ezt, aki nincs beavatva, nem tudja megfejteni. Látunk egy laptopot, viszonylag furcsán fotózva, nem nagyon értem, hogy miért ott, és úgy, ahogy éppen van, a háttérben lehet, hogy voltak még tárgyak, mert sejthető, hogy ott valami drótokat mintha látnék, de ezek felismerhetetlenek. Az, amit itt most kapunk, ebben a formában egy rossz laptop-fotó. Ha ezt fölteszed valamilyen aukciós oldalra, hogy el akarod adni ezt a gépet, akkor e kép alapján nem biztos, hogy meg akarom venni. Igen ám, de ezt te beküldted egy érzelmi leckére, ami a magányról és a hiányról szól. Ebből a képből se a magány, se a hiány nem értelmezhető, ez csak a te fejedben van most meg. Lehet, hogy arra gondoltál, hogy „de épp itt mondom azt a műsorban, hogy milyen magányos vagyok”, és ezt nekem, mint nézőnek, a hullámformából kellene megállapítanom. Nem tudom, hogy mennyire világos, amit mondani akarok, hogy ahhoz, hogy érzelmileg ez köthető legyen bármihez, ezeket az érzelmeket bele kell rakni ebbe a képbe. Ezt én mint lecke adom vissza ismétlésre, nem mint kép. Ez a kép önmagában nem kép. Ismétlés. (hegyi)

Egy jó barát

Egy jó barát

Kicsit azért vagyok zavarban, mert több kép jött tőled egyszerre, és úgy érezheted most, hogy nagy tömegben zuhan vissza rád az értékelés, és nem biztos, hogy minden képnél azokat az értékeléseket kapod, amikre számítottál. Én viszont nem szeretném elvenni a kedved, hanem segíteni, hogy tovább tudj lépni. Ennél a képnél nagyon jó a tekintet, nagyon jó, hogy a tekintetben fölfedezhető vagy. Ez egy nagyon fontos dolog, mert ez egy kapcsolódás, ez az ereje a képnek, és ezt az erőt figyeld meg, mert ezt kell tudnod közvetíteni az előző képeidnél is, hogy valamilyen módon a néző duma nélkül kapjon valamit, anélkül, hogy különösebben kelljen magyarázni. Ez a kép ebből a szempontból egy nagyon erős kép. Ami miatt problémám van, az a kép kivágása, az, ahogy a fejbe belevágtál. Ha ekkora tér van az orr alatti résznél, akkor megmaradhatott volna a fej formája, és nem kellett volna ebbe belevágni. Tudom, hogy nem nagyon egyszerű dolog, amit mondok, mert az állatkák mozognak, élik a maguk világát, és nem kötelezően hagyják, hogy instruáljuk őket. Ez egy ilyen játszma, hogy meg kell találnunk a legjobb pillanatot. Ha ismerjük ezt a kutyát, és tudom, hogy ő mennyire mozgós, ugrálós, akkor ezt bele tudom komponálni a képbe úgy, hogy ha nagyon ficánkolós a kutya, akkor tágabb képkivágást hagyok, és abban exponálok, mert még mindig jobb, ha vágnom kell belőle, mintha valami nincs meg. Vágni lehet, de hozzáragasztani már nem. Ha egy nyugodtabb modell van, akkor adja magát a dolog, hogy ezt az egészet egy tágabb kompozícióban meg kellene ismételni. Jó lenne, ha kapnék egy ismétlést, mindazon által kettő csillag a képre megvan. (hegyi)
értékelés:

Gyermekkorom egyik kedvence, és még most is

Gyermekkorom egyik kedvence, és még most is

Zavarban vagyok, mert nem tudom, hogy ez micsoda, valószínű, hogy ez valami párna, vagy valami ruhadarab, nem tudom. Visszaadom ismétlésre, mégpedig azért, mert abból, amit írsz a címben, nem kapok semmit, hogy ez gyerekkorodban is kedvenced volt, meg most is. Valamilyen viszonyt kellene vele kialakítanod. Hol vagy te? Hol van az, hogy neked ez annyira fontos? Mitől kellene nekem ezt elhinnem? Hol van ez a képen? Ezeket a kérdéseket teszi föl nekem ez a kép, és ha ezek felmerülnek, akkor ez nincs a fotóban megoldva, ezt te a fejedben tudod, de ezt nekem bemondásra kell elhinnem, a kép erről nem beszél. Ha leveszed a címet, és csak a képet nézed, ha az érzelmi kötődést kiveszed, amit te magad tudsz, amit nekünk nem adtál oda, akkor ami marad, az egy viszonylag rossz fényviszonyok között fotózott valami, párna, ruha, játék, nem tudom micsoda. De akkor felmerül a kérdés, hogy ez miért van lefotózva. Ezekre a kérdésekre neked kell választ adni a képben, a képi kommunikáció viszonylag egyszerű, nem nagyon tűr meg olyan kihagyásokat, amiket utána dumában kell elmondani, amikor a képet megmutatod valakinek, hogy „egyébként itt az történt, hogy…”. Ez nem látszik a képen. Ismétlés. (hegyi)

Grimaszolunk

Grimaszolunk

Blanka, ez otthoni emlékkönyvbe való kép, most ez nem sikerült olyan erős képnek, ami fotográfiailag is megoldana bármilyen kérdést. Ez nem több mint egy geg. Vakuval fotózva, erősen bevillantva, tulajdonképpen ezzel létrehozol egy nagyon erős, kopogós képet az előtérben, a háttér pedig sötétben marad. Esetleges az, ahogy ebben a körben benne vagyunk, tehát magának a grimaszolásnak, a hülyéskedésnek a hangulata megjön, de azáltal, hogy ez befagy ebbe a pillanatba, ez az egyetlen gesztus, ez örökítődik meg. Se az eleje, hogy hogy jutottatok idáig, hogy itt ökörködtök a kamera előtt, se a folyatása, hogy min röhögtök, nincs rajta a képen, csak ez az egy, kimerevített pillanat van. Igen ám, de ez a pillanat csak értelmezés kérdése, hogy vidám vagy nem. Takard le a kisfiúnak a száját, nézd csak a szemét, és ha csak azt nézed, akkor nem vagyok teljesen biztos benne, hogy ő a csúcspontján van annak, amikor ezt az egész játékot ő élvezi. De ennél komolyabb kérdés, hogy mi történik a képen és miért. Erre nem ad a kép választ amellett, hogy esztétikailag sem üti meg azt a szintet, ami érdemes arra, hogy megőrizzük. Ez egy gesztusfotó, ebben elfogadható, de leckemegoldásnak ez kevés. (hegyi)

Hóval födve

Hóval födve

Azért érzem ezt a képet pontatlannak, mert magad nem tisztáztad azt, hogy téged a két fa csoportnak a viszonya érdekel, vagy pedig az a szürrealitás, hogy mindez egy lakótelepi környezetben jelenik meg. Ha ezt tisztázod, akkor az meg fogja hozni azt, hogy milyen képkivágást, milyen tömegelhelyezést kell csinálnod. Izgalmas az, ahogy az előtérben lévő fácska viszonyul a háttérben lévő nagy, monstrum fához. Ebből az érdekes helyzetből két dolog visz ki: egyrészt a másik oldalon megjelenő kis faágacska, ami a bal alsó résznél kibukkan, amire nem lenne szükség, másrészt a lakótelepi épület, ami a háttérben van. Ha elmozdulsz, amennyit lehet, ha felülről nézed, akkor az óramutató járásának ellentétesen elmozdulnál a kameráddal, akkor talán lehetett volna ezt úgy fotózni, hogy a háttérben a monstrumok a teljes hátteret uralják, és ehhez képest jelenjen meg ez a kis ágacska, és akkor talán ki lehetett volna hagyni még a bal oldalt a kinyúló ágacskát. Ez az egyik irány, a másik az, hogy ha ez a lakótelepi helyzet érdekel, akkor pont az ellenkező irányba kellett volna mozdulni, és nyitni ezen az egészen, hogy még többet befogjunk, hogy értelmezhetővé váljon ez a lakótelepi helyzet. Ezt a két irányt te magad el tudtad volna dönteni a te saját magad elmozdulásával, azzal, hogy figyeled, hogy mi történik az előtérben és a háttérben, csak a kamerát kellett volna mozdítani. Én ezt a képet most visszaadom ismétlésre ennek tudatában. (hegyi)

Kopott színek

Kopott színek

Egy végigdolgozott hét, a hétvégi reggel...

Érdekes hangulata van ennek a képnek, tudod, hogy mit nem értek, Győző? Azt, hogy most te szeretted volna, hogy ez térbeli kép legyen, szeretted volna érzékeltetni a teret és annak a mélységét, vagy pedig kétdimenziósra akartad vasalni? Azzal, hogy az élesség nagyjából egy jó tág térben jelen van, ezzel eleve kétdimenziósra vasalsz, ugyanakkor a fényekkel viszont szeleteket hozol létre: van egy közeli szelet, ez a fenyő, aztán van egy kicsit távolabbi szelet, ez a másik oldali facsoport, aztán van egy harmadik szelet, ez pedig a háttérben meghúzódó házak sora. Ez most három elcsúsztatott ritmus, de nem vagyok benne biztos, hogy ezt én értem, hogy mi lenne a legfontosabb. Ezt annyival rendbe lehetne hozni, hogy utómunkában kicsit kontrasztosabbra veszed a képnek a jobb oldalát is, tehát körülbelül arra a tónusszintre hozod, mint a kép bal oldala, és akkor ez megoldódik, ha ez lett volna a cél. Ha nem, akkor a mélységélességgel kellett volna úgy játszani, hogy inkább a hátsó rész legyen éles, és ez az egész itt elől csak egy folthatás legyen. Nem vagyok benne biztos, hogy akarom számolgatni az ágakat itt elől, hogy hány kis kinövése van. A gondolat tetszik, azon vaccillálok, hogy ez most kettő csillag, vagy ismétlés. Tudom, hogy nehéz dolog egy ilyet megismételni, ugyanakkor ahhoz, hogy pontosak legyenek azok az üzenetek, amiket küldesz, ahhoz az ismétlés nem ártana. Ezt most döntsd el te magad, én most itthagyom ezt a dolgot, a kettő csillagot megelőlegezem rá, ha úgy döntenél, hogy nem ismételsz, akkor maradunk ebben a kettő csillagban, én szeretném, ha születne ide egy ismétlés. (hegyi)
értékelés:

Várj, segítek tolni!

Várj, segítek tolni!

Az ötlet jó, teljesen rendben lenne a fehér háttérrel a vörös és a kék forma megjelenése, ugyanakkor a bizonytalanságától az egész, de a horizont ferde, levágtad a gyerek lábát, és a felnőtt nézőpontjából exponálsz, ettől nem indul be az a sztori, amit egyébként mutatni szeretnél. Ha a gyerekekről, a gyerekkorról mesélünk, akkor menjünk le arra a szintre, ahol ők vannak fizikailag. Guggolj le, menj be a hóra, emeld őket magasra, emeld őket arra a szintre, hol te vagy, mert most innen, ahonnan exponáltad, lefelé nézel rájuk, és ez már eleve egy értékítélet, vagy egyfajta minősítés, hogy én vagyok a felnőtt, a tudatos, és én megengedően, jótékonyan nézek lefelé ezekre a kis figurákra. Ettől nem működik az ő barátságuknak az ábrázolása, ehhez benne kéne lenni. A kamera nagyon érdekes játékszer, merthogy a kamera nézőpontjának az elhelyezésével már eleve hangulatot tudunk teremteni, de ebből most kicsúszunk, és ettől tud a képben szerepet kapni, hogy miért ferde a horizont, és sok minden mással elkezdek foglakozni, miközben az üzenet itt van a szemünk előtt. Ismétlés. (hegyi)

Összekapaszkodás

Összekapaszkodás

Nagyon egyszerű megoldást talált Feri, nagyon egyszerű dolgot vett észre, de ez, a maga egyszerűségében egy nagyon jó ritmusú kép. Egészen őrületes az, ahogy a nagyjából homogén háttér ezt az egészet kiemeli, mindazzal együtt, hogy hiába homogén a háttér, de azért párhuzamként hozzáad ahhoz, amit a dér és a kerítésdrótok hordoznak magukban. Azt mondtam, hogy nagyjából homogén a háttér, nem biztos, hogy ebben a formában én meghagynám ezt a fajta enyhén, de mégis jelen lévő vignettálást, mert összerántaná a képet, de itt erre nincs szükség, sőt, pontosan ellene dolgozik annak a ritmikának, amit itt látunk. Ezt a zizegős-zajosságot meghagynám, ugyanakkor a kép széleinél megpróbálnám valamennyire utómunkában rendbehozni, hogy ne legyenek ezek a sötétedések. Erre én most megadom a leckemegoldást is, Feri, de érdemes erre a technikai dologra odafigyelni. (hegyi)
értékelés: