Elemzés

Pista 1
Dávid képének hatására inkább bicajt vettem,és mobillal fotózok.

Számomra a kép örömteli dramaturgiája az, hogy az alkotó, Berecz István keze egy pillanatra megjelenik, ahogy megérint egy élettelen felületet. Azt már a többi alkotásából sejtjük, hogy ő maga az a szobrász, aki ezekből a halott anyagokból, száraz fából, alaktalan agyagformákból mágikusan életet lehel, és megjelennek ezek az emberi arcok, fejek, portrék, animációk. Tehát a mágus kezét látjuk itt a kép alsó szélén. Ugyanakkor meg kell jegyeznem, hogy ha ezen az úton indult el a fényképész, akkor szerintem több súlypontot kellett volna erre a mágikus kézre tenni. Mert ez a mágikus kéz kattintja el a fényképezőgépet, ez aki létrehozta számunkra ezt a térben elforduló, áthajló, összetett formájú, profilban látható, majdnem életnagyságú szobrot, tehát ő az, aki itt elsősorban a főszereplő, és a mágus eszközét látjuk itt, ami nem más, mint a szobor. Tehát miközben a kép majdnem középpontjában az emberi fej faragott szobra látható; ha tisztázottabb lett volna az üzenetrendszer, akkor a kép arányait, a kompozíciós arányokat kéz felé is elvittem volna. Picit többet hagytam volna a vágyakozó, köszöntő módon érintő kéz felé, másrészt viszont egy picit a kameraálláson változtattam volna, hogy a faszobor orrából ne a négy nagyfeszültségű zsinór áramoljon ki, és a esetleg a fenyők, a kertkapu picit rendezettebb lehetne. Ugyanis most ha hunyorítok, a tóusértékei az állkapocs mögötti fenyőnek hasonlóak, mint a talán reggeli vagy délutáni napsütésben, ettől olyan erősek az árnyékok, az árnyékok nagyon hasonlóak, mint a háttérban lévő fa.
   Még annyit tennék hozzá, mondja itt Zsolt, hogy a táborban is, a fórumon is beszélgettünk a színes és fekete-fehér képek közötti különbségről, és azt mondtam, hogy ha tehetném, nem engednék fotózni csak fekete-fehérben legalább egy évig. És erre ez itt egy jó példa, mert ha áttesszük a képet fekete-fehérbe, akkor a háttérben a fenyőkkel, amiről András beszélt, az egyértelműen látszik, hogy egybemosódnak ezek a formák, csak a színek elvisznek, becsapnak bennünket, és elhitetik, hogy hát az egyik zöldes, a másik sárgás, de igazából a tónust a fekete-fehéren kívül lehet jól megérteni. (szőke-hegyi)
értékelés:

Önarc (május 10)

Nem tudom, hogy a Józsi elküldte-e annó a második leckét, vagy ismétel-e, de az biztos, hogy a címben jelzett időpont egy nagyon fontos lépcsőt is jelez, hiszen május 10.-én mi a táborban voltunk. És a táborban nagyon sok minden történt, beszélgetések, helyzetek, és nagyon sok minden nem táródott fel, mert rettentően kevés időt tölthettünk egymással. Nagyon sok kérdésre érkezett válasz és sokra viszont nem fogalmaztuk meg a választ. Egymás előtt. De úgy sejtem, hogy itt óriási küzdelmek zajlottak le a függöny mögött - akár emögött a függöny mögött is, amit itt látunk, mert úgy tűnik, hogy az az elmosódott forma valamilyen vásznat szimbolizál, lehet, hogy az volt a vetítővásznunk, amire vetítettük éjszakánként a fotókat, filmeket, a színpadi terünk, ahol megelevenedtek esténként a különböző produkciók. És ez elé a színpadi tér elé ült le Józsi, ahol nyilvánvalóan nem csak önmaga számára, hanem a nézők, az internet előtt, a mi kis képtáruk elé leülő idegenek számára is egy jelentést szeretett volna küldeni. És ez a jelentés nem véletlen, hogy a címben május 10-ét jelöli, ahol az emberi történetekkel kapcsolatban a fényképeken keresztül nagyon sok minden elhangzott. Az egy most egy nagy segítség volt, amit a Hegyi Zsolt nemrég megjegyzett, hogy ez a kép a Kepes József jelenlegi, eddigi látott mérnöki precíz, pontos rendszereiben, ami még akár a Macsek című képnél is megjelenik, szóval abban az átgondolt, rendes rendszerben, nem objektumokat, nem formákat, nem utcákat, fényjátékokat jelez, hanem saját magát használja felületként, és azt az állapotot jelzi, amiben most van, amiben az elmosódottság, nem csak egy technikai trükk, hanem mindazt az illékonyságot is ami a Józsiban jelen van, de nagyon nehezen megközelíthető, mert benne van egy csomó lágyság, finomság, ami ezzel az elmosódott, elmozdult hosszú expozícióval egy sokkal összefogottabb üzenetet küld, mert nem akar pontosabb lenni, vagy éles. Nagyon jó helyzetjelentés ez, lehetne ez is a címe a képnek. Nagyon jó helyzetjelentés arról, hogy az embernek vannak az életében dátumok, amiket így feljegyez, hogy ekkor volt a születésnapom, ekkor a házassági évfordulóm, és ezeket így dátumra tudja, hogy ez ekkor volt. És nagyon pontosan fogalmaz, és nem csak a címmel. Igen, ott, május 10-én ami a kép tanúsága szerint, és a képen nagyon jól látszik a változás, és itt nagyon fontos, hogy összehasonlítsuk vagy megnézzük, hogy milyen képek, milyen megfogalmazási rendszerek jöttek eddig, és ehhez képest ő elindult egy úton, vagy kinyitott egy ajtót. Nem látunk még bele ebbe az útba, ő maga sem látja, most nyitja ki ezt az ajtót, és ebben ez az ajtónyitás, ez az útkeresés, pontosabban az útkeresésen már túl vagyunk, és ekkor jött egy döntés vagy elhatározás, hogy lesz, ami lesz, én ezt az ajtót kinyitom, találom amit találok mögötte, de én ezen az ajtón át fogok menni. Ennek a lenyomatát látjuk. (szőke)
értékelés:

Hoppá
Egy kirándulás pillanata

Háromszereplős képet látunk egy élethelyzetben, amikor egy kisgyereket a szülők átsegítenek egy vízfolyáson. Ez a történet lényege, ha a konkrétságában nézzük. Ha a kompozíciót nézzük, akkor kép jobb és bal oldalán egy-egy fekete formát látunk, a közepén pedig egy fehértől a szürkéig terjedő tónusú másik formát, egy jó beosztású, tömegében és dinamikájában is jó eloszlású képet láthatunk. De miért nem három disznós ez a kép, kérdezheti majd Feri, amikor látja, hogy ez csak kettő. Azért, mert a kompozíciónál nagyon jól megfigyelte ezeket a formákat, azaz nagyon jó az anyának a képből kisiető lábát felhúzó forma - csak nagyon szűk. A bal oldalon szűkre vágta, nagyon elvékonyodik ez a forma, nagyon kikönnyül. A másik oldalon, ahol feltételezzük az apafigurát látjuk, szintén nagyon jó a meglátás, hogy ő még a vízfolyás másik oldalán van, tehát a képnek van egy dinamikai előtere és háttere, és ezzel a dinamikai mozgás, a térbeliség az megvan a képen, ugyanakkor megint itt a kép tetejénél is a vágással van baj, a kislánynak a térdébe belevágtunk, és ettől a vágástól nincs összekötve a három forma. Nem arra gondolok, hogy lássuk a kezeket, hanem arra, hogy a tömegek kötődése, vagy a tömegek súlyozása jelenjen meg. És ezért két disznós ez a kép. (szőke)
értékelés:

Én és a barátom
Latex Nyugtató Cumi 16 Hónapos Kortól

Egy portrét látunk, és ezen a fotográfus – egy anyuka - önmagát egy cumival a szájában ábrázolja, és erre a cumira mint humorforrásra, a leírás még rá is erősít, másrészt az alkotó is azzal, hogy a képet fekete-fehérbe emelte át mindenütt másutt, mint a cumin, sőt a cumi színéből még jut az ajkaknál körbe lévő felületre is. És én ezzel nem értek egyet, bátortalannak érzem magát ezt a színezést, vagy ezt a színesben hagyást. Ha a kép fekete-fehérbe kerül át, az egy jó döntés, de akkor a teljes képnek így kell megjelennie. Ismerjük azt a történetet, amikor az anyuka a kisgyerekkel utazva nem a megszokott környezetében van, nincs egy polc, és a cumit valahová tenni kell, és akkor az anyuka a szájába veszi a cumit, mert az egyetlen biztonságos hely, ahol nem kerül rá semmilyen baktérium vagy fertőzés, mert az anya ilyen szempontból ugyanabban a rendszerben van, mint a gyereke, tehát ez egy nagyon fontos üzenet ebből a szempontból, emellett egy teljesen külön üzenetet sugároz felénk a tekintet, a szemek, a félrebillent fejjel együtt, talán egy autóülésnek lehet támasztva, tehát ez a két dolog nagyon fontos üzenet, aminek a hatását ez a humorforrás gyengíti. Éppen elég szerintem, hogy a szádban van ez a cumi, nem kell még ráerősíteni. (szőke)
értékelés:

A reklám kategóriáját tökéletesen teljesíti, felcsigáztál, ugyanúgy, ahogyan Borsay Mártinak is nagyon drukkolunk az ő rendszerében, a Mindenki csinálja azt amit akar -ban, itt is drukkolunk Kovács Dénesnek, hogy szép legyen majd az alkotása. Mivel az egyik tanuló segít a másiknak, így jár érte az egy disznó. Mint reklámforma is teljesíti a klasszikus reklámszabályokat, ráadásul ez az Estiskola első reklámfilmje. (szőke) értékelés:

jin-jin
A jin negatív, de két negatív az már pozitív. :) Lehet, hogy kikapok a torzításért, de úgy éreztem, így jobban visszaadja azt az érzést. Meg lehet, hogy ezt a következő leckében kellett volna, nem tudom. Amikor magamat fotózom csak, valahogy mindig olyan egyedül vagyok a képen. :)

A két emberi alak tulajdonképpen egyként értelmezhető, és az a biztonságos mosoly, az egymás felé hajlás is azt jelzi, hogy együvé tartoznak. A leírásban elhangzik egy kis védekezés, hogy a torzításért lehet, hogy az alkotó kikap. Miközben ha fognék egy darab papírt és ceruzát, és a két emberi alakot, akik egymásba olvadnak, de ettől függetlenül a formájuk balra nyitódik, az első alak meghajlásával, a második alak rásimulásával, tehát az egész balra nyitódik, és a tóparton a baloldali felületen valójában egy jin-jang torzulás jön létre, mert ha ezt az egészet nem felhőnek, nem vízpartnak, hanem egy ilyen kis spirális lencsének fogom fel, akkor az derül ki, ahogy rajzolgatok a kis papíromon, hogy a jin-jang forma eggyé válik, és ez az egyszerű, és könnyen hozzáférhető trükk nagyon is dramaturgiailag beleilleszkedik a játékosságával ebbe a képbe, hiszen a képnek nem jin-jang, hanem jin-jin a címe, és erről talán az Estiklopédiában tudunk többet találni, hogy a jin, illetve a jang kifejezés mit tesz. Nagyon szép a karok játéka, az az összefonódás, hogy nem csak ráhajolunk egymás testére, de érinteni akarjuk egymást, még az első figura is ezt az érintést mutatja, és ez az együvé tartozás, a bizalom jele. És ezért fontos a torzítás, mert a jin-jangban ez az egység jele, azt a cseppformát, ami a körben záródik, az egység jeleként használják. A leiratban is benne van, hogy ha egyedül fotózza magát, akkor olyan egyedül érzi magát, és ez egy nagyon fontos, és nagyon szerethető közlés. Úgyhogy ezt a képet én helyénvalónak, nagyon jónak tartom, ráadásul az ellenfény, illetve a világos fényhatások ellenére is kapnak az arcok némi szórt fényt, látható a gesztus, látható a békesség a képen, azaz én ezt három disznós képnek gondolom. (szőke)
értékelés:

Családiasan
A pedellus már annyira rugdosott, hogy nem bírtam tovább. A kedves, ám kissé fájó felismerés eredményeképpen a hosszú csend után egy buddhista szerzetes által a szibériai területre vitt babák egy prágai utcán. Szépülésünkre!

Én ott kezdeném, hogy attól függetlenül, hogy ezek a szláv kultúrában nagyon jellegzetes, szimbolikus kulcsfigurák, a Matrjoska babák, azért elég sokkolóak a egzotikus színeikkel, a hasukra festett történetekkel - még nem kellene ettől megijedni. Mármint ha az ember fényképészként rácsodálkozik ezekre, hogy igen, neki ezek a család szimbolikáját hordozzák, hiszen ezek a bábuk egymásba rakhatóak, tehát ha merek eljutni oda, hogy én ezeket a bábukat lefényképezem, megmutatom, elküldöm a többieknek, akkor tulajdonképpen már megtettem az első lépést, hogy nem csukom be a szemem, nem fordulok el, hogy ez őrület, hogy itt mi van. És akkor kellene annyi bátorságomnak vagy önbizalmamnak lenni, hogy merjem ezt elfogadni, igen, én róluk készítek családi képet. Ha ez a bátorság megvan, akkor megnyugszom a fényképezőgép mögött, és nem akarok plusz dolgokat keresni, dönteni a kamerát, vagy azáltal, hogy döntöm a kamerát kibuktatni és jobbra, a képen kifelé nézetni a bábukat. Meggyőződésem, hogy nincs szükség erre a döntött formára, és ez csak azért van jelen, mert nem bíztál abban, hogy ezek az egésze furcsa, abszurd termékenység formák ezek megállják a helyüket akkor is ha klasszikus módon fényképezed őket. Lehet, hogy a mögöttük lévő tükör miatt van a döntés, hogy ne látszódjon benne a fotós maga. De akkor oda lehetett volna tenni valamit mögéjük, vagy feltételezve, hogy ez a tükröződés volt a döntés oka, még mindig lettek volna mankóid. Ilyen mankó a polc, amihez képest megintcsak létre tudsz hozni egy viszonyrendszert. A bal alsó sarokban látszik az üvegpolc, a jobban nem, tehát kvázi nincs párhuzamos. Ha ott lenne egy párhuzamos, akkor ahhoz képest tudunk viszonyítani. A másik, hogy a kép bal oldalán van egy információval nem bíró lyuk, míg a jobb oldalon belevágtál az egyik baba fejébe. Ezt sem indokolja semmi. Tehát lehet keresni, kis türelemmel és itt is az időt tudnám mondani, hogy szánd rá az időt, nem kell rohanni, hogy lekésem a buszt vagy a repülőt, hanem igenis, ezt a fél percet szánd rá, hogy mozdíts a kamerán, hogy megkeresd azt a helyzetet, ahonnan ez a kép jól megfotózható. Az ötlet tehát jó, ezért egy disznó. (szőke)
értékelés:

Barát(ok)
A 3. leckém még nincs meg, de az is jön hamarosan...

Egy külső térben készült képet látunk, a cím alapján egy baráti társaságról, akik valamilyen kerti partin vagy stégen ülnek. Maga a ritmus, a képen látható szereplők ritmusa egy jó ötlet lenne, mint a kottán a hangjegyek, nagyon szépen látszik ez a kép, ugyanakkor a kép pont itt, ami az erőssége lehetne, itt csúszik el, mert a képen szerepel két olyan manifesztum, ami ezt bezavarja. Ez pedig két szék. Van az előtérben egy fehér és egy barna műanyag szék, ami összekuszálja ezt a ritmust, ami komolytalanná, esetlegessé teszi a képet. Itt ugyanazt tudnánk mondani, mint néhány képpel ezelőtt, hogy ilyenkor a fotósnak kötelessége, hogy odamenjen, elvegye azt a két széket, és mondja a többieknek, hogy várjatok, még ne menjetek, még ne ugorjatok bele a vízbe, ne menjetek el fagyizni, ezt én még szeretném megcsinálni. És ezt el kell tudni érni. A képnek egyébként a bal oldalán is van egy kis rendezetlenség, de ez még jó is lenne, hogy ez a fa zárja le a történetet, de ott egy test nekidől a székkel a fának, és nekem kell ott az a lezárás, de szólni kell ott a Bélának, hogy Béla dőlj vissza előre a székkel, mert belelógsz a képbe, és máris helyére kerül ez a dolog. A másik része pedig az, hogy egy technikai probléma is van a képpel, nem tudom milyen gépet használsz, például ha ez egy mobiltelefonnal készült, akkor elfogadom és csodálatos, mert egy mobiltelefonnal nem kötelezően lehet ennél sokkal jobbat csinálni; de ha nem, akkor a tónusokra, a fényekre figyelni kell, a tónusrenddel bajok vannak, ennek a képnek nincsenek meg a feketéi, elmosódások vannak, és képkódolási hibák is, tehát ha a lehetőségeidnek a technika nem szab határt, akkor ezzel foglalkozni kell. Én egy disznót azért megadnék, mert a meglátás, ahogyan az emberek állnak, ülnek ezen a mólón, az szép lenne. (szőke)
értékelés:

Hazaértem

Nem tudom eldönteni, hogy ez valamilyen csali, egy élőlény, egy műanyag forma, ami a kertben egy egérlyukban vagy békáknak is szoktak lenni, tehát van ilyen, hasonló a probléma itt a köldök leckénél, mint az előzőnél volt, hogy még ha elfogadom is, hogy ott egy légy megy be a lakásába, bár nem ott lakik, de ez az albérlete. Tételezzük fel, hogy elfogadjuk ezt a feltételezést. De itt is ezek a fűszálacskák zavarossá teszik ezt az abszurditást, nem tudok kellően odafigyelni erre, nem tudok odafigyelni erre a párosításra, mert körülötte van egy csomó más rekvizítum, például levelecskék; vagy azért mert ahonnan fényképezve van, egy ilyen félig felső félig oldalsó gépállás, vagy a fények miatt, de sok minden van a képen, és ezért a kép kusza. Hiába van középen a mélyedés, és ott az az élőlény, vagy élőlény-forma, ha egyszerűen a kép üzenete kusza. És ha ehhez hozzáveszem, hogy a kép címe a Hazaértem, a lecke a hívószavaival mit üzen, akkor nagyon nehezen tudom értelmezni a sűrítményét ennek a képnek. Azaz ha a köldök házi feladathoz akarom kapcsolni, a föld köldöke, amihez ha a hazaértem szót akarom kapcsolni, akkor a légy az ki, mert milyen köldök az, ami bevonzza ezt a legyet, nem tudom dekódolni, értelmezni a képnek a konkrét vizuális üzeneteit, a lyukat, a legyet, tehát nem tudom merre induljak el. Amúgy kompozíciós szempontból ha semmit nem tudok a címről, a házi feladatról, akkor azt mondom, hogy valaki valahol lefényképezett a ház mellett egy talajt, ahol a virágok jönnek ki, és megy ott az a tücsök a lakásába. Nem tudom megközelíteni. Azt javasolnám, hogy nézd meg még egyszer a köldök lecke videóját, hogy miről beszéltünk ott, és fuss neki még egyszer ennek, az érzelmi részének. Még azt is hozzátenném, hogy a köldök az egy nagyon személyes, és személyre szabott lecke. Tehát én elfogadom amikor azt mondjátok, hogy a köldök az legyen egy fa odva vagy hasonlók tehát lehet asszociálni, de azért foglalkozzunk egy kicsit magunkkal, mert ezeknek a dolgoknak egyszerűen nincs tétje. Ezt visszaadnánk ismétlésre. (szőke)

Totemoszlop
Munkámból kifolyólag gyakran járok lerobbant, lebontásra váró, vagy akár összeomlott épületekben, azok közelében. Mindig, kivétel nélkül megérint, ahogyan ezek a hajdan büszke épületek megadják magukat az idő vasfogának. Ez a vasúti talpfa annyira szinte küzd az elmúlása ellen, annyira áll még, holottt ő aztán sosem állt életében, hogy egyszerűen muszáj volt lefényképezni. Ő mintha új életet talált volna magának, ezt a furcsa totemoszlop-szerepet ott, a romok között.

Két meghatározó formát látunk, egy hidroglóbuszt, és egy valamiféle talán útjelző betonoszlopot, nem tudom mi lehetett a szerepe valójában, de ez talán nem is fontos. A kompozíció is nagyon érdekes, hogy van egy átlós tömegünk az egyik irányban, de ez az átló megjelenik a háttér zöld tömegében a másik irányban is, és a tömegjáték is nagyon érdekes, mert ez a ferde oszlop is képvisel egy tömegértéket, és ezt visszahúzza ez a hidroglóbusz. Egy problémám van, ha ennek a hidroglóbusznak ha meghosszabbítjuk a nyakánál a fák mögül is kisejlő tengelyét, akkor az nem függőleges. Márpedig akkor lenne igazán helyén ennek a felkiáltójelnek a pontja, ha függőlegesben tudtuk volna tartani. Akkor is megmarad ez a dőlés, vagy ha a kamerát hátrafelé döntjük, nem oldalra, akkor is visszább dől ez a hidroglóbusz, tehát ezzel többféle játékot lehetett volna csinálni. De ettől még nagyon jónak tartom ezt a képi ötletet, és nagyon egyszerű eszközökkel dolgozik, tehát az épített környezetre, mint leckére, ez egy nagyon könnyed utalás, tehát a két disznót azért megadnám. A könnyedségről mondanék még egy mondatot, mert ez nem mindenki számára érthető. Ha Renoir képeit megnézzük (az Estiklopédián is megnézhetitek az impresszionista stílussal kapcsolatban), akkor nagyon sokszor találkozhatunk könnyed technikával. És ezek a könnyed technikák, mint egy akvarell vagy egy porpasztell módszer csak akkor jöhetett létre jó alkotás, ha azok a festőművészek tökéletes technikai vagy tárgyi tudással rendelkeztek. Ugyanis például az akvarell az pár, akár tíz perc alatt elkészíthető kép, azért, mert maga a technika olyan, hogy a víz és az englipapír miatt ami nagyon gyorsan felszívódik, tehát ezzel csak gyorsan lehet dolgozni. Jó ritmusú, arányos, jól elkészített képet pedig gyorsan elkészíteni akkor tudsz, ha mögötte rengeteg apró megfigyelés van, rengeteg szakmai tudás. Tehát a könnyed dolgok mögött mindig hosszú évek megfigyelései állnak. (szőke)
értékelés:

Talp
Talp vagy talplenyomat?Inkább patalenyomat.

Nagyon jó az irány, amit Anita elkezd keresni, és nagyon jó a megfigyelés, hogy egy erdei saras talajban talál egy időlenyomatot, egy talplenyomatot, nem tudom milyen állatét, és használja ezeket az oldalfényeket, amelyek ebben a gödörben árnyékként jelennek meg. De már többször beszéltünk erről, és itt behívnám a csendélet fogalmát, ott több képnél is elhangzott, hogy a fotósnak pont az üzenete miatt bele kell nyúlnia a képekbe, az üzenetrendszere pontossága miatt, kell tudnia manipulatívan is komponálni. Itt a képnél a felső részen van egy valamilyen növény gallydarabkája, ami a talpba fúródik bele, és alul egy másik kis gallyacska, és ezek magát a lenyomatformát zavarosabbá teszik, összezavarják a képen belüli üzenetet, tehát én azt mondom, hogy még kellett volna ezzel játszani, maniulálni, hogy méginkább erre a patalenyomatra tudjunk koncentrálni. Sok más rekvizítum is jelen van, vaami elszáradt levél, vagy forma. A kép bal felső sarka pedig, ezek a tónusértékek kívánnak egy kis derítést, valami fehér pólóval, vagy tükröcskével, oda be kellene reflexelni. Tehát jó az irány, jófelé halad az Anita, bátor dolgokat csinál, csak még tisztulnia kellene ezeknek a történeteknek. Ezzel úgy tudsz segíteni magadnak Anita, hogyha a fotózások előtt kimondod magadnak - és nem kell szégyelleni, nincs ott senki - hogy mi az, amit ki szeretnél mondani, amit össze szeretnél sűríteni a képedbe, és ez hívni fogja a megfelelő megoldásokat feléd. Hogy az exponálás előtt mélyedj el, ne siess vele; furcsa dolgot fogok mondani, ez olyan, mint amikor az ember szerelmeskedik, nem rohanja el, hanem hagyja, hogy a dolog az élvezete miatt a maga rendjén zajoljon le. Tekintsd a fényképezést is ilyennek, mint a szerelmeskedést, amiben hagyd az időt, hogy átszívódjon rajtad, és ez segíteni fog a formák megtalálásában. (szőke)
értékelés:

Börtön

Egy enteriőrt látunk, ez egy speciális helyzet, amit a cím is erősít, a dupla rácsozat, a vastag, négyzetvasból hegesztett ajtók is ezt mutatják, hogy ez egy börtön. Ugyanakkor ezek az ajtók a képen nyitva vannak, az egyik sarkig, a másik csak résnyire, de nyitva van. Látunk egy figurát is a képen, aki vélhetően, bár ez nem egyértelmű, de talán a sarkig tárt ajtóból jöhetett ki. Azért is vagyok ilyen bizonytalan, mert nekem a figura elhelyezése tűnik határozatlannak, meg az ajtók is, annyira rendezetlen az egész, noha értem én, hogy perspektivikusnak kell lenniük az ajtóknak, de ha hunyorítva nézem, annyira zavaros az egész, dől is jobbra, meg nincs igazán ritmusa sem az egésznek. Úgy érezzük - és Gábor cáfoljon meg, ha nem így van - hogy Gábor bekerült egy helyzetbe, ahol a helyzet újdonsága, vagy a helyszín intimitása, szokatlan volta egy hatást tett rá, és ez a hatás túlnőtt rajta, nem tudta feldolgozni, nem tudta belesűríteni egy képbe. Nem egészen olyan, mint egy turistafotó, hogy bent voltunk a börtönben és készült egy kép, mert ennél azért tovább próbált menni, de még nem sikerült eljutnia arra a pontra, amikor kellő távolságtartással, ugyanakkor kellő realitással ábrázolja ezt a helyzetet, és onnan formálja meg a maga üzenetét. A figura elhelyezése esetleges, ha ő beljebb került volna, hogy a feje az ajtónyílásnál legyen, és mondjuk még fél vállal még bent van, már egy történet elindul, vagy több értelmet nyer, és a kép alján a vágás egy picit szűknek tűnik, tehát ebből még a mozdulat sem igazán derül ki. A kompozíció nem elég erős ahhoz sem, hogy dekomponáltnak mondhassam, amit ez a figura húzna vissza. Ha a képet kicsit hunyorítva nézzük, és a rácsokat összemosva, foltként érzékeljük, akkor a kép bal oldala lyukas, a kép a baloldalon kifut, nincs lezárva. Van egy ritmusunk, és ez a bal oldalon a végtelenbe elvisszhangzik. És a kép felső részén is ezek a formák nyitva vannak. Ezek miatt a vágás picit esetlegesnek tűnik, és a kép függőleges viszonyrendszere is dől jobbra, és ez sem húzódik vissza. Esetleg el tudom képzelni, hogy ez volt a Gábor célja, hogy ránkdőljön, ránk záródjon a kép, de nem ezt érte el. (szőke)
értékelés:

Kapcsolat

Próbáltam már korábban is megcsinálni ezt a képet, talán most sikerült olyannak, amit szeretnék elmondani.

A többieknek: ez a kép a második táborban készült. Azok a Szőke anyai nagyszülei, a Bíró nagyapa és a felesége ott a képen. Tehát. A kép egy kettős portrénak fogható fel, de igazából ez egy családi kép, egy négyes portré. Nagyon érdekesen dolgozik az alkotó egyrészt a térrel is, másrészt az idővel. Párhuzamos történeteket látunk a képen, egyrészt a falon lévő kép keretén belül, ami ha jól látom, egy esküvői kép, és mint ilyen egy romantikus, beállított helyzet, ráadásul ez a múlt század elején készülhetett, hosszú expozícióval, kar- és fejtámaszokkal megoldott helyzet, és ettől minden ilyen képnek van egy természetes lágy hatása, másrészt pedig egy időtlenebb, kortalanabb jellege is. Tehát az alkotó ezt a képet megkettőzte, és a mostani, valós időben szereplő két portréalany mellé elhelyezte, mintegy utalásként az időre. Azért érdekes ez a felvetés, ez az időbeli ugrás, ez a történetmesélés, mert nem azt látjuk, ami egyébként logikus lenne, hogy van egy fiatal korban készített házastársi kép, és aztán két öregember megöregedve, mert ez egy logikus irány lenne, hanem látunk két idős, öreg képet, ami előtt két fiatal ember áll, tehát kvázi mintha a nagyszülőket látnánk, és a mostani férj és feleséget látnánk ezen a képen, és a dolognak az a pikantériája, hogy van benne egy gelleres humor, hogy a háttérben lévő képek mindegyike ugyanazt a párt ábrázolja. Tehát még csak az az asszociáció sem indulhat el, hogy a képen látható Lajosnak aki a kis feleségével ott áll, ott vannak a nagyszülei, a képen látható Irénkének meg a nagyszüleit láthatjuk mellette, mert ugyanaz a két kép van mellettük. Tehát egy nagyon furcsa csavar van itt, lehetne persze a lány, és fiútestvér, de azért ezeket a régi családi fotókat nem szoktuk sokszorosítani, nem szokott egy lakásban két ugyanolyan esküvői kép lenni.
Az időben egy ugrást hajtunk végre, és ettől az utalás is többsíkúvá válik, mert ha onnan indulunk ki, hogy van egy századfordulós kép, és ehhez viszonyítunk, akkor mondhatjuk, hogy a képen ezeknek a keretbeli embereknek valamilyen leszármazottait láthatjuk, akik egy történetet mesélnek el. Mert ez a történet megjelenik, ugyanis a két modell nem egyformán szerepel, egyrészt nem egyforma méretben, másrészt nem egyforma a gesztus. A női alany szembenéz a kamerával, szinte vigyázállásban, hasonlóan ehhez a régi korhoz, akár meg is támaszkodik, hogy a hosszú expozíció létrejöhessen, egy nagyon tárgyszerű és nagyon konkrét arckifejezéssel, szenvtelen, kifelé érzelmeket nem mutató arcot próbál mutatni. A férfialany fáradtabban, szomorúbban, több érzelemmel, és mintegy véleménnyel erről az egész helyzetről, fordul is kifelé a kép középponti tengelyéből, és néz félre, a kamera mellé, alá. Ettől a két ember közötti kapcsolat problematikája kerül be a képbe. Ez a két ember nem egymással és nem velünk kommunikál egyszerre, hanem attól, hogy ez a kommunikációs helyzet el van egymáshoz képest csúsztatva, máris létrejön az ő történetük, ami egy nagyon erős történet, és innen kapcsolódnék vissza, hogy érdekes az idővel való játék, mert mintha azt akarná a fotós mondani, hogy volt egy régmúlt helyzet, ezek a nagyszülők éltek valamilyen életet, aminek volt egy következménye, és ezek a mai korban élő emberek akármennyire is akarnak változtatni vagy továbblépni, de ugyanebbe a történetbe lépnek bele, és ez a jelhagyás ennek a summázata, hogy ismételjük a szüleink, nagyszüleink által kódolt üzeneteket, hordozzuk ezt a karmikus utat.
   De vannak egyszerűbb megközelítések is ezen a képen; például nem egyformán van fényképezve a két alany, az egyik közelebb van a kamerához, és ráadásul balra húz, a másik, a női szereplő pedig hátrébb van, és mintha méreteiben is kisebb lenne. Ebből az is következik, hogy a férfiszereplő van jobban kiemelve, a képen sejthető történet alapján, miközben pont a férfiszereplő nem néz a kamerába, hanem aki szembesülni akar velünk, az a női szereplő. Ettől a belenézéstől a női szereplő olyan, mintha a kísérője, hozzá tartozója, nem a szokott értelemben, hanem hozzá tartozik ehhez a férfihez, azaz valójában ez a férfi története, aki mellett mint tanú, vagy kísérő ott van mögötte a nő, mint iránytű, aki vele van. A férfi figura tartása, nézése miatt olyan, mintha egy szenvedő alanya lenne valaminek. Tehát ez a kép minden egyes porcikájával mesél, de alapvetően a férfi drámájáról szól. (szőke)
értékelés:

Igaz, a felvétel a tábor végén készült, de kis ízelítőt ad talán a hangulatból. Is. És lesz még film és lecke is ehhez kapcsolódóan.

Az egész bagázs a Szőke kivételével egy disznót kap, mivel Márti leckéje ekkor még nem volt lecke, de ezt a szorgalmit ők közösen megalkották, és a pedellus a Szőkének is ad egy disznót, hogy ne sovánkodjon. És azért egy disznót kapnak, mert ekkor ez még nem volt házi feladat, ha az lett volna, akkor itt eléggé előnytelen mozgások vannak, és mindenki megkapta volna a három disznót. Ez nem jelenti azt, hogy a Mácsai vagy akárki nem készítheti el külön a Márti leckéjét! Sőt! Megjegyzés: Gerlei Gábor külön kap plusz egy disznót, mert ő ott kitalálta azt a helyzetet, azt a dramaturgiát, miközben tudjuk, hogy a táborban voltak helyzetek. Na. Aki érti, az érti. :-) (szőke) értékelés: mindenkinek

Talán egy csángó népzenét hallunk, ütőgardonon és furulyán, és tulajdonképpen az egyik zenész itt félig-meddig meg is jelenik, Szabó Pista bácsi, nagy bajusszal, kalappal. Az alkotó öniróniája, humora és interperszonális megközelítése is megjelenik, érzékelhető a képen, nemcsak a háttérben elhelyezett két zászlócskával, hanem a kreativitásán keresztül is, ugyanis egy normál gyufásdobozból egy gyufaszállal gardonozik Szabó Pista bácsi. Nagyon jónak tartom, hogy az animációban - egy bábanimáció - próbálja a hátteret és az előteret külön mozgatni. Tehát egyszerre a főszereplő - aki itt egy mellportréval van jelen a kamerához közel - vele is egy történet lezajlik, ahogy ő érzi ennek a zenének a ritmusát, és kvázi táncol, és a háttérben is a Szabó Pista bácsi a zene ritmusára a maga kis öreges módján ide-oda mocorog. Alapvetően itt a filmben egy lüktető, magába vissza-visszatérő ritmust hallunk, és ez segítséget ad a mozgásanimációhoz, azért meg kell, hogy jegyezzem, hogy ha jól láttam a hátsó bábu baloldali keze többször is mozog, tehát azt hozzá kell tenni, hogy ezeknél a gyurmaanimációknál ez nem egy egyszerű mozgatási módszer. Közérthetőbben: attól, hogy egy pici kis filmet látunk itt, ezzel még nagyon sokat dolgozott István, nagyon jó, ahogyan a végére lerántja a leplet az egész történetről, és a végén egy varióval vagy nyitókóddal megmutatja, hogy ez egy pici kis sámlin, két kis szelet papír előtt, parányi bábukkal történt, visszatükröztetve mindazt, amit az estiskolán is azzal a formával, amivel dolgozunk, létrehoz az ember időről-időre egy egy varázslatot, amikor elküldi a képét, tehát valójában ezeken a számítógépeken, laptopokon keresztül álmodunk. Tehát nagyon jó az, hogy van öniróniája a filmnek, és ez egy jó, egységes szerkezet, amit az alkotó itt elkészített. Itt is azt mondanám, hogy fontos az is, hogy ez a film is egy nem magyar anyanyelvű ember számára is érthető, átjön az üzenete. És ez nagyon jó, hogy elkezdtetek képben gondolkodni, vizualitásban gondolkodni, és ezeknek a kódjai közérthetőek. Szerintem azért ez a film a barát, barátok kategóriába nagyon is belefér, és ez lehetőséget ad arra, hogy ez a nem kis munka ne egy, hanem három disznót kapjon. (szőke) értékelés: