Elemzés

A hely, amit gyűlölök
Meg sem próbálom megérteni, ami velem történik. Időre van szükségem. Nem tudok számot adni. Nézni lehet.

Hála a jó istennek, hogy nem azt a helyet látom, amit te gyűlölsz, noha látom, hogy valami buszon ülsz, és a háttérben látni azt a helyet, ahol éppen jársz, talán Pesten, de egy sokkal fontosabb dolog előttem van, az, ahogyan elképzelem, ahogyan ülsz a buszon, és tartod a térdednél vagy az öledben a gépedet, ahogyan ez a gép és ezen keresztül mi felnézünk rád, és az alsó gépállás ellenére is látható, hogy ugyan a helyre utalsz a címben, amit gyűlölsz, nem elsősorban a helyből árad, hanem belőled. Az összevont szemöldök, és a határozott kérdéseket jelző szem, hát ezek nem örömet vagy boldogságot jeleznek. Mégis kedves nekem ez a kép, mert a benned zajló folyamatokat rajtad keresztül közvetíti. Ha én a Verát leradírozhatnám, mert olyan gépem lenne, semmit sem adna vagy jelentene az általam is használt autóbuszon közlekedés, mert én is éveken keresztül mentem a hetes busszal, az ötvenhatossal, a hatvannégyessel, és ez a kép onnantól válik fontossá, még ha a háttér miatt dekomponálódik a rendszere, nagyon is pontosan kiolvashatóan ott van egy létállapot, most már mindörökre azt kell, hogy mondjam, amíg ez a kép látható a külvilág számára, hogy akkor, ott abban a pillanatban mi volt az, ami benned zajlott. Én ezért örülök ennek a képnek. (szőke)
értékelés:

Tükörben
Még egy kísérlet a tükörrel...

A legizgalmasabb ügy ebben az egészben ez a barokk vagy rokokó, sok tükördarabból álló, talán bizományi tárgy lehet, mert a háttérben álló szekrény, mintha be lenne árazva, amiben ugyanúgy eladó szobrocskák vannak, tehát valami bolt árusítóterében lehetünk, talán a fotós is ennek az üzletnek az aktív résztvevője. Az én kérdésem igazából az lenne, hogy ez a barokk vagy milyen tükör, ami nagyon izgalmas látvány, részben vágva van, nyilván azért, mert sokkal fontosabb nekünk a portré, az alkotó, aki megkettőződve van jelen, hiszen erre láthatólag figyelt az alkotó, hogy a felső tükörrészben is megjelenjen, megduplázva magát, aláhúzva még egyszer, hogy ez én vagyok nektek, aki dokumentálom magamat. Annyit jegyeznék meg, hogy ha előzőleg kimondódik magamban az, hogy mi az én szubjektív üzenetem, ami ezekhez a tárgyi formák is hozzátartoznak, mégis most egy köztes létben áll a kép, ahol benne van egy kicsit a környezet, de mégsem, mert az alkotó magát is akarta aláhúzni. De nincs eldöntve teljesen, ezért pl. az alkotó egészalakos tükröződésénél a lábba belevágunk, a tükör formái balról metszettek. Szerintem még érdekesebb lett volna ez a kép, ha a keret még szűkebb, és még jobban erre a kettős portréra koncentrál, és csak megjelennek mellette ezek az aranyozott formák. (szőke)
értékelés:

Elkezdem megcsinálni a leckéket, újra, merthogy belekezdtem régen, de az régen volt.

A kommentárokban olvashatóak az értékelések, átlagoltam, 33 disznót számoltam össze 11 szavazattal, az átlagban 3 disznó. értékelés:

Egészalakos

Ez egy függőleges triptichon, amiben a Michelin babát vélem felfedezni, nagyon jól játszik az alkotó, nagyon jó keserédes humora van a képnek, ill. van benne valami bohócos is, ha az alsó képet megnézzük a kockás nadrággal, míg a középső kép egy közelebbi felvétel, nagyobb méretű rajta a test, míg az alsó és a felső távolabbi, így kisebb rajuk a testrészlet. Ezáltal, bár ez nem biztos, hogy rögtön észrevehető, olyan a hármas, mintha az egésztől elvonatkoztatnánk, egy furcsa, félkör alakú tükröződő felületen vagy egy félkör alakú formán, lencsén keresztül felnagyítódna a középső rész ez egy egyfolytában működő mozgást, dinamikát hoz létre a képben. Nem véletlen, ez a bizonyos láthatatlan prizma elsősorban a hasi és az alsótesti részekre fókuszál. Még mielőtt elkezdtük volna elemezni, egy jóllakott macira, vagy egy mesefigurára asszociáltam róla, és ez nem a felső képen kicsit vigyázállásban látható félalakos kompozíció, a középen pedig kontraposztos, ballábra helyezett súlypont miatt van, hanem a színjátékok miatt is. Középen a szabadidőnadrág szürkéje egy világosabb terület, tehát a középső részre fókuszáltat bennünket. De közben van olyan csibészes a szem, hogy vissza-visszaugrálgat, hogy fent megnézze ezt az érettségi tablóra emlékeztető formát, vagy le, megnézni a lábujjakat, lábakat, meggyőződésem ha a képet szétválasztanánk, nem élnének meg, nagyon szorosan összekapcsolódnak és jó az egyszerre játékos de puritán választás, hogy a három térben, három időben, háromféle módon fényképezett emberi részletet mégiscsak megpróbálod összefűzni, és egy speciális anatómiával egy egész alakos emberré változtatni. Örülök neki, hogy a fekete-fehér, amit konzekvensen használsz itt hoz egy játékosságot is, és nagyon pontosan küldesz egy látleletet magadról. Helyzetjelentés lehetne a címe, mert olyan ez, mint egy napló, mintha három levelet küldtél volna nekünk. (szőke)
értékelés:

Portré

Nagyon szeretem ezt a képet. Nem akarom technikailag elemezni, mert nagyon tévút lenne, hogy igen, a háttér fehérje kiégett, igen, nem éles a plüssfotel hátulja, igen, az arc egyik fele kiégett, ezek a technikai jelek ennél a képnél tökéletesen lényegtelenek, mert maga az az őszinteség, az a vallomás, amivel belenézel a kamerába, ez egy olyan erős kontaktust hoz létre közted és a néző között, közted és köztem, hogy ettől nem tudok szabadulni. Elpörgetem az oldalt és visszapörgetem. Mert igen, akarom érteni, akarom tudni, akarom a történetedet hallani, ez egy nagyon erős kép. Ebben segít a fekete-fehér is, mert nem visznek el a színek a szociofotó felé, hanem végig ez a fekete-fehér tónusvilág az arcra és a szemekre koncentráltat. Nagyon zavarbaejtő kép, mert nem tud az ember továbblépni, hogy folyamatosan visszatekint, hogy ugye elmozdul, ugye mond nekünk valamit, hogy miért néz ilyen kérdőn, esendőn de kicsit még vádlón is ettől sokkal összetettebb ez a kép, miközben ezek a formai jegyek nem érhetőek konkrétan tetten. (szőke)
értékelés:

Kilátás
A grafitti-témához kapcsolódva; ez egy vonatablak belülről, egy olyan vonaton, amit kívülről grafittik (jórészt persze tagek) borítanak. A vonat a Cuha-patak völgyében, Mo. egyik legszebb vasútvonalán jár.

A kép három nagyobb rendszerrel dolgozik, ez három különböző sík felület, még ha a középső sík rendszerében térbeli formákat is sejthetünk. Ez a három nagy egység, az alsó harmadában látható tükröződés, valamilyen üvegen keresztül, talán egy vasúti kocsi belső fülkéje, ahol a tükröződésen keresztül kilátunk a fotós mögött elhaladó tájra, és láthatjuk az utazóközönség sziluettjeit, baloldalt két emberi alakot talán egy férfi és női alakot, jobbra alul pedig sejthetően a fényképészt magát. Ez a kép első vetülete, elsődleges információja. Középen valamilyen amorf felületet láthatunk, talán valamilyen gyűrött drapéria, vagy textília. És van egy harmadik felület, a vasúti kocsi ablakán keresztül kilátó fényképész, és egy elsuhanó erdei tájat láthat. Ennek a hármas ritmikának a viszonyán lenne majd érdemes elgondolkodni, hiszen ahogy ezzel a hármas térszerkezettel dolgozik az alkotás, és ebből most a legdominánsabb a középső sík vagy tér, amely egy absztrakt színritmus, a meleg színek felé elmozdulva. A másik két sík, az első és a hátulsó arányaiban ehhez képest az egész képet tekintve jelzésértékű. Sejtésem szerint viszont ennek a három ritmusnak a viszonyát meg kellene változtatni. Éppen azért, mert a képet most az absztrakt forma határozza meg, és a nézőnek nagyobb munkát kell elvégeznie ahhoz, hogy azonosítsa a konkréthoz, a reálishoz kapcsolódó kulcsokat, márpedig ez a hármas tér, a tér ritmusa csak akkor adható át a nézőnek, ha az megérti a tapasztalati rutinból, hogy ez egy vasúti kocsi belsőjének tükröződéseiből hozza létre ezt az amúgy nagyon izgalmas játékot. Sőt, a gondolati rendszer az egy nagyon jó irány, csak az arányokon kellene változtatni. Hogyan lehet ezt? Ki kell tudni mondani az exponálás előtt azt, hogy mit akarok közvetíteni, és ehhez a beszélt nyelvet használhatják-e a befogadók. Hiszen nem az a cél, hogy a nézőt zavarbaejtsük, hanem hogy elindítsuk azon az úton, amin mi is járunk. Ehhez nekünk is meg kell tenni az útirányokat, a jelzőtáblákat, a lépcsőket nekünk kell odatenni, hogy a néző velünk tudjon jönni ezen az úton. Itt megjegyezve, hogy nagyon érdekes az, amivel elkezdett dolgozni az alkotó, de arra sarkalljuk, hogy ezen a kísérleti szakaszon lépjen tovább, fogalmazzon pontosan, pontosítson a maga számára, mivel ez egy nagyon erős üzenet, de sokszor elmondjuk itt az estiskolán, hogy keresd magad a történetben, szűrd át magadon keresztül a világot. Ezzel azt reméljük, hogy a látogatóknak, akik ezeket a képeket nézik, segítünk elindulni ugyanezeken az utakon. A színek, ha folthatásként kezelem ezt a színjátékát, az nagyon jó. Minden jó a képen, csak egy picit pontosabban kellene fogalmazni, precízebbnek kellene lenni a dramaturgiának. (szőke)
értékelés:

Világtalanság
A street-art beszélgetés illusztrációja

A street-art beszélgetés illusztrációja, ahhoz a beszélgetéshez kapcsolódik a kép. Két út van, az egyik a grafitti, akik fújnak, arcokat, felismerhető, és vannak, akik csak tageket, betűket, firkákat fújnak. Tehát az egyiket, a street-artot akár művészetnek is felfoghatjuk, annak is tartják, a másik meg egyszerű környezetszennyezés, amikor firkálnak. Bullshit. :-) A képre visszatérve, ez a street-artos lehet az egyik megközelítés, és erre utal a megjegyzés is, de a kép nem erről szól. Hanem erről a feltehetően vak emberről, aki talán az ebédet viszi haza, a nadrágja a dereka fölé fel van húzva, a kis szürkés világos zakójában, és az ő esendősége, az itt ennek a képnek az elsődleges központja. Ezt erősíti a piros felső ami van a bácsin, azaz ez a jelenség a kép központja. Beszéltünk már arról, hogy ilyenkor, amikor portrét készítünk, akkor a személyiségi jogok, azaz hogy tud-e a fotózott arról, hogy fotózzuk, pláne akkor, ha valamilyen testi hibája, elváltozása, fogyatékossága van, és itt látható, hogy a bácsi erős fogyatékkal halad át itt a képen. Ennél a képnél – nem vagyok benne biztos, de azt hiszem ha olyan helyzet van, amikor tereptárgyak is vannak, akkor úgy szól ez a passzus, hogy mit szabad és mit nem, hogy elkészíthető ez a fotó. Én ezt a képet abszolút etikusnak érzem, mert nem hozza a fotó alanyát megalázó vagy vállalhatatlan helyzetbe, tehát abszolút humánus, szerethető helyzetben látható. (szőke)
értékelés:

Kilátás-talanság
Azt hittem, ilyen nyomasztó helyek csak régen voltak. Persze hülyeség, hiszen nem bontották le a szocialista lakótelepeket sehol sem, úgyhogy ma is néznek emberek ki ilyen sivár aknákra az ablakukból...

Szeretem ezt a képet, elsősorban azért, mert ezt az átriumszerű, lighthof-szerű helyet, a fekvő kép felső harmadába komponálta az alkotó, majdnem teljesen szimmetrikus a kép, kivéve a kilátáson keresztül látható ég felületén látható kormoskás felhőit. Az a sötét, ami innen az átjárónak a mélyéről érkezik felfelé egy nagyon megerősített keretként is működik, és ettől nemcsak drámaivá, de nagyon szürreálissá válik ez a lyukon kersztüli látvány. Nekem nagyon tetszik ez a négy drót, mert ez a négy drót teszi, emeli ezt a képet oda, ahol azt mondhatjuk már, hogy megszületik egy fotográfia, ez emeli ezen a részen tovább annál, ami egy sematikus üzenet lenne. (szőke)
értékelés:

Eső után
Bánatos pipacs nehéz fejjel. De a kerítésdrót megtartja.

Ezt egy nagyon jó meglátásnak tartom, és örülök neki. Nóra akarva-akaratlanul egy fontos fotográfiai helyzetet vett észre, hogy ha egy színes képet monokrómban fényképezünk, vagy átkonvertáljuk, akkor a színeknek a tónusa nagyon érdekesen változhat, ami az életben egy nagyon erős, középtónuson mozgó üzenet, a pipacs vöröse, ez fekete-fehérbe áttéve szinte befeketedik. Ez azért fontos, mert amikor fekete-fehérben komponálunk, akkor érdemes tudni azt, hogy melyik szín milyen tónust ad milyen szürketónusban mozog. Mert pl. amikor majd modellel dolgozunk, és segíteni kell pl. sminkben, akkor teljesen más mondjuk egy fekete-fehér képhez a make-upot elkészíteni, mint egy színeshez, ill. ff képnél lényegesen erősebben kell ezeket használni. Tehát egyrészről ez egy nagyon fontos megfigyelés a képen. Másrészről azért, mert az üzenete nagyon pontos, jól fókuszál Nóra ebben a képben. Ami egy picit a kompozíciót gyengíti, az a jobb alsó sarokban ez a fehér valami, ami egy kicsit zavarossá, zajossá teszi ezt a dolgot, tehát kevésbé lehet erre a gyönyörű felületre koncentrálni. Nem is annyira letakarni lehetett volna, inkább egy kicsit arrébb mozdulni, és máris kevésbé lenne ennyire erős. De az egy disznó a szorgalmira megvan, és ha a Nóra szereti ezt a világot, ha érdekli őt a fekete-fehér, akkor próbálkozzon vele, hogy milyen színek mit adnak vissza. (szőke)
értékelés:

Kacér pillantás
Időnként nagyon megtévesztően tud nézni a barátom. :)

Fekete-fehér kép, szuperközeli arcrészlet az, amit látunk, ráadásul nagyon meglepő, mivel egy női arc részletét látjuk, és a szem beletekint az optikába, vagyis felénk néz, a képet elsősorban azért jó nézni, mert a képen lévő modell tényleg nekünk üzenne valamit, ha a címből indulunk ki, egy kacér pillantást. Mi az, amitől a barátom kategóriában egy úgymond öreg és rutinos megközelítést látunk, és mégis érdemes erről beszélni és nem a kompozícióról. Azaz, amit most mi a képen keresztül átélünk, mi kapjuk ezt a csábítóan kacér tekintetet, ezt valójában nem mi hívjuk elő, mi csak tanúi vagyunk annak az állapotnak, amit a fotós idéz elő. Azaz ő egy olyan közeli viszonyban van a modellel, olyan bizalmi viszonyban, ahol a modell kitárulkozik. Nagyon sok érzelem és érzékiség van a képben. De ezeket a kapukat, ajtókat, zárakat, spalettákat a fotós nyitotta ki, és ezt fontos kimondani. Tehát ennél a képnél érdemes lesz pl. a fórumban mindarról is szót váltani, ami pl. a Dénes filmje kapcsán is félig-meddig elhangzott, hogy fontos, hogy mi történik a forgatás, az exponálás pillanata előtt. Ugyanis nyilvánvalóan a Ferinek valamilyen szituációt, helyzetet kellett létrehoznia, akár szóval, gesztussal, mondattal, ami kiváltotta ezt a gesztust. A szemre bármit is mondhatunk, de nem csillan ki belőle ez a kacérság azt nem, és mindezt, amitől igazán izgalmas lesz ez a kép az azért nem érdekes, mert ott van a dramaturgiai, pszichológiai pillanatot, amiben hirtelen mint egy vadászó pók, el tudta csípni, meg tudta örökíteni ezt a pillanatot. Ebben a fotós a varázsló, mert ez egy szakmai kérdés is. Vajon amikor arcokat, helyzeteket, portrékat fotózunk, akkor egy megleső szemmel kvázi dokumentálunk, vagy egy picit manipulálunk, létrehozunk egy ilyen manipulált képet. Nem a számítógéppel, nem úgy, ahogyan eddig sokat láthattunk, hanem azzal, hogy a Feri létrehozott egy csodálatos, könnyed helyzetet, avagy a kommunikáció létrehozta ezt a helyzetet, amiben már csak annyi dolga volt, hogy katt, és máris itt van előttünk egy felejthetetlen kép.
Három disznó lenne, de a Hegyi elvenne egyet, mert a Feritől már nem fogadhatunk el kompozíciós pontatlanságokat. Mert ugyan a kép jó, de a kompozícióval nem tudok mit kezdeni. Nézd meg a homlokrészt, ha ott beletakarsz erősödik a kompozíció. A jobboldali részen szintén, ha letakarsz ebből a nagy üres felületből – nem az egészet, csak egy részt – akkor szintén. Én visszatartok egy disznót a háromból, mert egy ilyen rutinos rókánál már nem tudom elfogadni a kompozíciós pontatlanságokat. Hunyoríts és nézd meg, akárhol takarsz bele, erősödik a kompozíció, a homlokrészből, a jobb oldalon, de még a baloldalon is, ha csak egy ujjat hagysz, tehát szinte bármerre lehetne ezt mozgatni, te bekomponáltad ezt a szemet középre, mivel erről a kacér pillantásról akartál mesélni, és ez meg is van, csak elfelejtkezni látszottál, hogy itt tömegekkel, képtömegekkel is dolgozunk. (szőke-hegyi)
értékelés:

egy ötlet köldökleckére...

Ha jól látom, valamilyen módon elszínezett, enyhén szürrealizáltnak ható képet látunk, amin egy alapvető élethelyzetet látunk, ami eléggé jól dekódolható, értelmezhető. Ha jól látom, egy másik testen van elhelyezve ez a kis halom, egy másik emberi testen. Itt egy folyamatot látunk, de kompozíciójában is felvet kérdéseket, hogy vajon a szemöldök vonalában vajon helyesen van-e elvágva ez a kép, de igazából a legnagyobb bizonytalanságom az, hogy nem tudom eldönteni, hogy a kép az egy nagyon erős múltbeli helyzetnek vagy állapotnak a szinte szocio-szerű feldolgozása, vagy pedig valamilyen provokatív feladatot is jelent a kép. Mindkét úton el lehetne indulni, de látva a tetoválásokat, a helyzetet, ami eléggé egyértelmű, de nem tudom, hogy az alkotó merre akart ezzel az üzenettel elindulni. Hogy a provokáció felé, vagy pedig egyfajta feldolgozás felé. Mivel ez így a képről nem dönthető el, nagyon nehéz erről a képről ítélkezni.
Hegyi: Van egy kérdésem. Egy eldöntendő helyzet az ember életében, hogy komolyan vesz-e dolgokat, vagy elmegy-e mellettük, merthogy ezt tovább folytatva, a provokáció az egyszer süthető el, míg egy komolyan vett helyzet feldolgozása az feladatot tud adni, és megméri, hogy menyire gondolunk egy dolgot komolyan. Tehát ha lehetne, akkor én a komolyan vétel felé bátorítanám az Edvint, még ha ez több munka is. Másképp fogalmazva, lehet ábrázolni egy dolgot, és ezzel a felületen maradni, vagy lehet feldolgozni egy témakört és akkor ezt komolyra fordítani. (szőke-hegyi)
értékelés:

Az állami támogatást felittuk, a 3. reklámfilm helyett most a filmet vetítjük. Köszönet és hála Pankának, Molnár Norbertnek és a Pap Árpád & co.w stúdiónak munkájukért. Filmrészletek: Borsay Márti-Beteljesülés Zenék: Leningrad Cowboys and Red Army Choir, Napra, Macskajaj filmzene. A lemaradt feliratozás: Vologya, Vologya! Nézd ez a lány! Asszony. Asszony?! 42! Add a kucsmát! Add az órát! Adj vodkát! Vologya diktálok piszmogjad! Ez utca... Nem, Iván nem!

Ez a kisfilm egy, a tavasz leckére beküldött film, a címe a miniatüra, ami nem tudom, hogy mire utal ez, talán valami szójáték, de én nem tudtam rájönni, hogy mi ez. Nagyon nagy vállalkozásba fogott Dénes, ez tulajdonképpen egy kisjátékfilm, és nem is egy egyszerű történet, egy team jelenik meg, hiszen az estiskolából mások, családtagok is részt vettek a film elkészítésében, azaz ez egy ízig-vérig kisjátékfilm. Nagyon sok irányból próbál a film meríteni, pl. egészen komoly, nagy, hosszú némajáték, elsősorban arcmimikával eljátszva uralják a film első harmadát, ez egy nagyon nehéz feladat ennyi időn keresztül az arccal, a tekintettel fenntartani a néző érdeklődését, de erre is vállalkozik ez a film. Majd a szereplő számára olyan szövegeket írnak, amelyek orosz nyelven értelmezhetőek. Mivel a leiratból következtethetünk, hogy talán egy másik estiskolás filmre utalhat, a zene miatt is, az oroszos hangulat, úgyhogy ehhez próbáljuk kapcsolni. Ugyanakkor a film középső része, ahol vezényszavakat hallunk, és talán egy hétvégi telken járhatunk, a különböző tárgyi anyagok, amelyek óhatatlanul is látszanak a képen nekem egy picit szervezetlennek, vagy inkább ad-hoc jellegűnek tűnnek, mondjuk ahhoz a dramaturgiához képest, hogy az orosz nyelvű szöveg teljesen egy klasszikus játékfilmes módot próbál követni, létrehozni. Lehet, furcsa lesz, amit mondok, de a 70-80-as évek amatőrfilmezésére volt ez részben jellemző, hogy a körülöttünk lévő tárgyakból amiket be tudtunk szerezni, próbáltunk egészen realisztikus képi világot létrehozni, és volt amikor egy picit a szürreálisba vagy inkább a káoszba mozgó abszurd helyzetek jöttek létre, attól függően, hogy egy kis jelenethez éppen hol tudtunk éppen egy egységes belső teret, pl. egy mozit, ami éjjel használható volt és volt egy egységes belső tere, hangulata. Tehát itt, ebben a középső részben azt érzem, hogy miközben próbálunk követni egy fikciót, az a fikció valamilyen múltidézésbe is, a szövegei, a mozdulatai, a gesztusai, a vodkaivás miatt is kapcsolódik, közben pedig erőteljesen érezni a privát mai környezetet is. Ebben érzek valami pontatlanságot, mivel úgy sejtem, hogy a filmnek erős üzenetrendszere van, ami teljes egészében a főszereplőn nyugszik, az ő színészi tudásának kellene elvinni az egyéb eseményeket. Ezt én úgy érzem, hogy nem 100 %-osan működik minden szituációban. Hegyi: Szerintem az egyik fontos meglátás az, hogy nagyon jól előkészített egy munka, mert ez nagyon fontos egy filmben, hogy meglegyen minden, ott legyenek a kellékek, ki legyen találva a helyszín, a szereplők mozgása, szövegi helyzete, aztán ebből lehet improvizálni, meg nem minden történik úgy ahogyan kitaláltuk, de legalább felkészültségben eljut odáig a dolog, hogy nem kell azért megalkudni, hogy elfelejtettem a nemtudommicsodát, és ezt fontosnak tartom. A Dénes korábbi filmjeihez próbálnék visszanyúlni, amiben mintha egy monolitot néznék, a témától függetlenül volt egy nagyon erős közlési vágy, a saját filozófiai, olykor pszichés világából, és mindehhez képest ebben a filmben a játékfilm felé elmozdulás abban is tetten érhető, hogy kevésbé ragaszkodik az alkotó, hogy az üzenetet másfél percben próbálja áttolni, átpréselni, hanem hagy mozgásteret a befogadónak, szusszanásnyi időket, hogy tudjunk azonosulni ezzel a munkával, sőt, és ez nem szégyen, hogy szórakozhassunk, örülhessünk ennek a munkának. Szőke: Én három disznót adnék, mert noha látszik, hogy sok munka volt a filmmel, és ez látszik is, sőt még valamiféle forgatókönyv-kezdemény vagy snittlista is volt, azért a filmre is érvényesek azok a szabályok, hogy egészében kell mérni, és egy kicsit a közepe tája, de méginkább a befejezése, amit én nem érzek elég súlypontosnak azzal, hogy a főszereplő elindul ott a lejtős részen, talán vízpart? És aztán egyszerűen ott elesik, ugye van a kerettel is egy játék, de igazából nincs egy olyan lezáró súlypont, olyan erőteljes dramaturgiai pont mint az elején, ahol szinte sokkolóan látjuk ezt a némajátékot a szereplővel, azaz nekem nincs lezárva a film. Mert a vége főcím az ezt a vicces helyzetet nem zárja le. Hegyi: Nekem ott egy kicsit érthetetlen, hogy már a vége főcímmel lezárja, aztán visszahoz valamit, és hogy ott mi van. (szőke-hegyi) értékelés:

Retro kicsi én
Nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy milyen egész alakos képet küldjek be magamról. Ez jutott az eszembe. Miből lett a cserebogár. :)

Egy olyan egészalakos portrét látunk, ami a múltban keletkezett, és ezt megerősíti a felirat is. Ráadásul valami állatkerti vagy állatsimogatóban készült kép, egy pónilovon látjuk a főszereplőt. Érdekes maga az a dolog, hogy valaki egy ilyen, a múltba visszanyúló képet küld valaki, ami nem tilos, de egy picit a feladat megkerülése, mivel nem kapunk a jelenre vonatkozó jeleket, csak utalásszinten, mert nem tudhatjuk, hogy egy a kislány ma is szeret-e lovagolni, vagy így hordja-e a haját. De a kép elemzésébe ennél mélyebben nem szeretném megtenni, ez egy kedves kép a családi albumból, de arra biztatnám Ritát, hogy kezdjen el a jelenben dolgozni, foglalkozni a feladatokkal, és küldje a megoldásokat, és arra adnék neki disznót is, ha majd ez a jelenben történő megfogalmazás megtörténik. (szőke)

Családiasan 2 alá portré
Az első valóban egy hibás feltöltés eredménye volt. Itt van az, amit szerettem volna feltölteni. A hibázás a tanulás kulcsa, ezért külön örülök, hogy módja nyílt Andrásnak elmondani azokat a fontos dolgokat, amelyek a képet jellemezték. Állok most elébe (amint látható is) az újabb kritikának.

A képen ezeket a festett orosz figurákat látjuk, sokat és még tükrök is vannak mögöttük, ami megkettőzi őket. Olyan ez, mintha a négygenerációs nagycsalád összegyűlt volna a nagypapa születésnapjára, mindenki itt van, a Zsuzsi, a Panni, a szomszédból az Editke, mindenki, és a babákon kívül egy férfi is, aki egy picit takarásban látszik, de a tükröződésből azt lehet kivenni a tekintetéből, hogy valami boldog várakozás vagy figyelem van benne, de azért itt a hölgyek a főszereplői a képnek. Ha megnézzük a babák arcát, meg a kirúzsozott, csókra csattanó szájukat, így nagyon fontos szereplői a képnek, még így kaotikusan. Szerintem a képnek elsősorban ez a fókusza, hogy a molett hölgyek, a kisebb molett hölgyek és az egészen kis babák is együtt vannak, és ebbe a csapatba, ebbe a közösségbe bújik meg a tükröződésen keresztül az alkotó félig látható arca. Szerintem jó ez, ahogyan együtt vannak, az asszonyok és ő. Bennem az vetődik fel, hogy ez valamilyen kiállítási tárgycsoport, belógnak még balra fent valamilyen tükördarabkák, amiben szintén tükröződnek ilyen festett fadoboz-asszonyok, de az annyira szélen van, hogy pontosan nem lehet megállapítani, hogy mit tükröz, honnan. A kép mostani keretszerkezete nem erősíti a lenti csapatot, hanem a felső rész egy picit a káosz felé mozdítja a képet. Ezt erősíti a ferde horizont vagy tengelypontok is. Szerintem ha a felső vízszintes felületből valahol ott a babák környékén elvágnánk, még sűrítettebben lenne jelen ez a szürreális nagycsalád, a háttérben látszódó családtaggal, és még sűrítettebb lenne a mondanivaló. És egy picit megnyugtató lenne, ha a horizont egyenes lenne, mert most olyan, mintha Csaba lökné fel őket valahonnan a mélyből. (szőke)
értékelés:

Tánc
Hmm, hol kezdjem? Tudom, hogy ez egy színházi fotó, ami mint kategória nincs is, de talán a mozgásba is befér, bár mozgást elmosódottsággal ábrázolni már-már nem illik, de hát most van Veszprémben a sokadik táncfesztivál (ez a kép is ott készült hajdanán, kis város, kis kultúra, filmklub is csak egy-kettő van) de aki erre jár nézzen be mert érdemes. 05.20-05.24.

Ha elolvassa az ember a hozzáfűzött szöveget, az egy segítség, hiszen Jóska az életteréhez közeli helyszínt ír le; viszont a kép szempontjából rögtön látszik, hogy ez egy színházi fotó. Ritkán látunk ilyen fényeket; itt valószínűleg a színpad fölött egy szpotlámpa van elhelyezve, ahol a táncosokat, talán kettőt, és hosszabb expozícióval, vagy négyet, de nyilván a kevés fény miatt elmosódottak az alakok. Nagyon jó a ritmusa. Klasszikus értelemben mint fotót nem is tudnám igazából semmilyen módon megkritizálni; jó a ritmus elhelyezése, éppen annyira követhető rajta az emberi alak bizonyos testrészeinek az azonosítható formája, mint amennyire a fények, a drapériák, az elmosódott világos és sötét felületek kapcsolódnak egymáshoz. Az estiskola szempontjából még azt is el tudom képzelni, hogy azért kapunk Kepes Józsitól a mozgás kategóriára egy táncszínházi élményt, mert ő ezzel világgal, ezzel a fajta fényrendszerrel, varázslattal közeli kapcsolatban van. Emiatt talán csak annyi a problémám, hogy ez a kép így most oly módon jelenik meg, ahogyan többezernyi mozgásszínházi fotót, képet láttunk már, Eiferttől kezdve nem tudom, nagy neveket is mondhatnánk, tehát bárhol megférne ez a kép, mint táncszínházi fotó, de akkor az vetődik fel bennem, hogy hol van ebben a képben Kepes József. Mitől az övé ez a kép?
A kérdés jogos, mondja Hegyi, ugyanakkor az a része, hogy akár Eifert nevével fémjelzett fotókhoz képest én látok egy lényeges különbséget, azt, hogy ez nem akar táncszínházi fotó lenni. Ugyanis én azt érzem, hogy a fotósnak nem az volt a célja, hogy korrektül bemutassa egy tánc jellemző lépéseit, vagy egy jellemző gesztust, azaz nem ismerhető fel, hogy éppen milyen darabból milyen jelenetet látunk, és nem a hosszú expozíció miatti bemozdulás miatt nem, hanem azért, mert szerintem univerzálisabb maga az a mozdulat, az a robbanás a képen.
Akkor fogadnám ezt el, válaszolja Szőke, ha... most vegyél a kezedbe egy papírt és takarjál bele a képbe, amíg a színpadi fehér csíkig érsz, a baloldali nőnek a talpa éppen benne legyen. Mit látunk most? Abban a pillanatban ez egy őrületesen izgalmas ügy. Mert elvettük belőle a színházat, a kapaszkodót. Ez van a kék szobában. Azért furcsa az a szoba, mert az egy színház, és azért színház, mert a szabadkémény fényforrása fent van. Csak ha ez az egész történet a kék szobában van (próbálkoztunk is ilyennel), akkor nem keressük benne a táncszínházat, mert a miénk. És ha ezt a csíkot elveszed erről a képről, akkor ez bárhol lehetne egy ilyen furcsa fényben, látjuk a Muybridge (lásd Estiklopédia) mozgásanatómiáját. És akkor meglenne a három disznó, így két disznó. Vagy három disznó, amennyiben ezt az utolsó véleményt elfogadja, és megpróbál csinálni otthon egy ugyanilyen verziót ebből. (szőke-hegyi)
értékelés: