Elemzés

Nagynénik

Az egyik fontos irány, amiről beszélni kell, hogy az alkotó egy előtér-háttér síkkal dolgozik és ezt azzal is erősíti, hogy az elől lévő alak keze kitakarja a ruha nyakkivágását, és ezzel egy hármas sík-rendszer jön létre, a kamerához legközelebb egy mozgásban lévő, jól érzékelhető gesztus, maga a gesztust tevő egy idősebb nő, és furcsa módon sötétebb tónusokkal a háttérben egy tanú, egy fiatal hölgy, de nem éppen vidám arckifejezéssel. Az előtérben az alak egy történetben, egy mesében lehet jelen, folyamatos mozgásban van a fej, a nyak, és a technika miatt az expozíció alatt elmosódottabb lett az előtérben az alak, az arc, sőt, mintha a fényviszonyok is egy nyári délelőtt-délutánon lennének, és az erős napsütés miatt kiég a fej felső része, és az egész ettől légiessé, álomszerűvé válik, az egész jelenséggé válik. De nagyon erőteljes a két emberi alak kapcsolata, a háttérben lévő fiatalabb személy, akinek az arcán egyértelműen látszik, hogy hallja, tudja, érzékeli ezt a történetet, és sok minden mást is, ami ebben a családi helyzetben nem mondódott ki. Az ő tanú-jelensége kettős, és ha felülnézetben ábrázolnánk a kép mértaniságát, akkor egy nagyon furcsa háromszöget képzelhetnénk el, ahol az A (az előtérben lévő, mesélő hölgy) és a B pontot (a háttérben lévő tanúként jelenlévő hölgy) összekötjük, feltételeznünk kell egy C pontot, ami egyértelműen a kamera, az optika, és a mögötte lévő, aki sejthetően szintén a csoporthoz, közösséghez, családhoz tartozó. Ha ezeket a pontokat megpróbáljuk összekötni, akkor egyértelmű az is, hogy a háttérben lévő személy nagyon erős kontaktusban van a kamerával, ill. azon keresztül a megfigyelővel, hovatovább azt az üzenetet, ami A és B között van, azt közvetíti ő a C pont felé. Tehát ez a fura háromszög, és a belső mozgás, amit itt nem síkban kell keresnünk ezen a képen, az valamilyen más térbeli játékban, de jól követhetően főszereplővé teszi a háttérben meghúzódó tanút. A fotós szempontjából fontos döntések történtek, pl. hogy egy elmosódott, kiégett, fényszerű, fénylényszerű, lélekszerű az előtérben lévő alak, és nagyon is földi, drámai sőt fájdalmas a háttérbe lévő alak; de mindezt az a női alak közvetíti a kamerába, és ettől van a képen egy furcsa mozgás, noha az ő tekintetét nem látjuk, mégis időnként átlépünk a mesében lévő fátyolszerű másik alakra. Mindenféleképpen háromdisznós kép.
A kép maga tulajdonképpen egy kettősportré, de ha elég ideig szemléljük, ha hagyjuk átfolyni magunkon az üzenetet, akkor ez a hátsó hölgynek a portréja, ami a kettősportréból sűrítődik bele a hátul lévő hölgy portréjába, csakhogy ebből nem szabad elfelejteni azt, aki ezt fotózta, és az nem egy valaki, aki csak odament, és készített fotókat, mert megfizették érte, mert kellett, hanem ez a kép valóban egy portré, de az előtérben lévő személy átszűrődik a hátul lévő személyre, és tovább, és valójában ez az egész üzenet az alkotón keresztül sűrítődik; az alkotó is a tanú szerepébe kerül, ugyanúgy tükröztetődig a háttérben lévő személyben. Olyan ez az egész, mint amikor azt mondjuk, hogy ’tudod, hogy tudom, hogy tudjuk?’ De nem mondjuk, és az az érdekes, hogy az ő szemében az az állapot, helyzet van benne, amit mások akkor a közösségben nem érzékeltek, de a fotós észrevette, hogy ő azt tudja, és ebben az összenézésben ha nevezhetjük a kamerát is egy szemnek, ebben ez a kommunikáció is benne van. Hogy ez az ő portréja is, és annak a portréja is, aki a képen egyáltalán nem látszik. Az ő lenyomata is ott van a képen. A család leckére még azért is nagyon jó megoldás, mert a családban egy hierarchikus rendszert is tudnunk feltételezni, ráadásul úgy, hogy nem is szerepel minden figura a képen. Tehát a fotós azáltal válik a család részévé, hogy ebben a képi dinamikában megjelenik. (szőke)
értékelés:

Égi várakozás
Szintén az első gyermekünk várakozása közepette, ugyanaz a nyár, mint az előző képen, de más ruhában, amint látszik

Itt kicsit meglepőek lesznek az asszociációk, amiket mondok, hogy segítsem másoknak a képpel való viszonyát, vagy vitát generálhassak, egyrészt az alsó gépállás miatt Vera Muhina híres kétszemélyes szobra, ami a Moszfilm főcímét volt látható jut eszembe, másrészt pedig Kusturica világát idézi ez a virágmintás, foltos, zöldekkel díszített egyrészes ruha, és a zöldek ritmizálnak a háttér bokraival, zöldjeivel, és van az egésznek egy kis délvidéki, balkános, etnós hangulata, egészen biztosan a jelmez maga az hozhatja ezt az érzetet, és fontos az a döntés, hogy az anyukát úgymond magaslatra helyezed, és a has felől fotózva nem egy listát készítesz, hanem piedesztálra emeled. Ahogyan az előző képnél is mondtuk, hogy a személyesség ereje elfedheti akár a kompozíciós hibákat, ennél a képnél is ez érvényes, ugyanakkor itt már nem tudunk eltekinteni ettől, ez már nem egy ellesett pillanat, hanem egy beállított helyzet, és ha ez egy beállított helyzet, akkor azt pontosan kell tudni megfogalmazni. Nekem egy picit levegőtlen ez a beállítás, túl szűkre van vágva a tér, a függőleges irányban a fej fölötti rész csökkentett tere miatt ez a rész ráerősít a perspektivikus torzításra, ami az alsó gépállásból ered, és így még jobban nyomja a felsőtestet ez a szűk képhatár. Még kevesebb tere, levegője van, azaz még groteszkebb az alak, és ez csak a vágás miatt van, nem a terhesség a groteszk, nem az alak, nem a ruha, nem a póz, hanem a mód, ahogyan ez a képkeretbe bekerül. A két kép azért is fontos, mert amit mi itt úgymond a zászlónkra tűzünk, hogy a személyesség, az alkotó személyes kötődése egy képhez nagyon fontos, és mi ezt keressük, és ez amikor egy beállított felvételt készítünk, akkor ennek formailag is meg kell lennie. (szőke)
értékelés:

Párbanvárva
Már lassan 5 éve készítettem ezt a fotót, kedves feleségem és barátnéja a két csodás várandós hölgy a kerítéskapu előtt. Számomra a kedves baráti szeretet és a természetes báj tükröződik. De hát ez már több mint szubjektív!

Az ide beérkezett alkotást Csabától, aki már régen is küldött be leckéket, a köldök leckében azért érzem fontosnak, mert a kompozíciós rend ellenére, lásd baloldali alak karja-válla, döntött kameraállás, sokkal erősebb a belső tartalma, üzenete a képnek, mert a két kismama, akik láthatóan a kamerának, de mégis az egymással kapcsolatban lévő közös feladatként, akik várják a babák megérkezését, és az ő közös örömük ragyog át a képen, ahogyan a pocakjukat összeillesztik, talán azért is mosolyognak, mert érzik, hogy a két bent figyelő babával ők már kommunikálnak, és így a babák is egy közös üzenetben vannak, azaz olyan a szituációs helyzete a képnek, amit be lehetne állítani profi módon, manökenekkel, és szépen kompozíciós rendbe lehetne beállítani, fényeket keresni hozzá, de az a báj és kisugárzás elveszne a képről, ami bennünket a mindennapjainkban körülvesz, és ez elveszne belőle. Ez a kép nagy ereje, hogy életörömről, életigenlésről szól, és ez egy valós helyzetből ered, egy mindennapi helyzetből a valós emberekből, és ez indokolja az apróbb rendezetlenségeket is, mert az életünk így építkezik, percről-percre, darabkáktól darabkákig, hogy látszólag, távolságtartással szemlélve egyenetlen, hullámzó különböző ritmusokkal működik, de ettől szép az élet. Tehát a kép elsődleges ereje fontossága ebben a személyességben van jelen, amiből, és a szeretetből – hiszen az látszik a képen, hogy az alkotó szeretettel küld nekünk, a saját múltjukból történelmükből egy ablakot, amin betekinthetünk, ebben összetett módon benne van a gyermeki játék, mert a lányok, akik az anyaságra készülnek, játszanak, és rajtuk keresztül játszanak a babák is, és játszanak a fotóssal is, aki közeli ismerős, kapcsolódás, férfiként, és a lányok lányként játszanak a fotósnak, és ebben van érzelem és érzékiség is, hiszen mindkét kismama ugyanúgy pólóban, dresszben is egymás mellé állhatott volna, és a trikó ugyanezt a testformát kiadta volna, de pontosan ebben a fényképészeti biztonságban a testük részét felfedik, hogy látható legyen, és ebben ott van az érzékiség, és ezt a fotózási biztonság is hozza és ennek mi, nézők is részesei lehetünk. Tehát ebben a fotóban benne van a gyermekkor, a felnőttség, az erotika, a női-férfi kapcsolat és ezek felülértékelik, hogy a kompozícióban hol vágnánk, tágítanánk a keretet, rávilágítanánk, reflexelnénk-e. Ez nem azt jelenti, hogy egy másik munkánál nem számonkérhető a szerkesztettség, de az eddigi deklarációinkban is elhangzott, hogy a képeket mindig személyre szólóan, az addig beküldött alkotásokhoz és nem más alkotókhoz viszonyítva, nem egy másik helyzethez kapcsolva. Minden másik ember más személyes helyzettel, más attitűdökkel küzd. Ez a kép emiatt a köldök leckében három disznós, és ha ugyanezzel az úttal szeretnél még foglalkozni, a köldök, has, test érdekel, akkor bátorság, nyugodtan foglalkozhatsz vele tovább. Hol tart ma ez a köldök ennyi év után, milyen érzelmi viszonyod van ezzel a köldökkel; szeretettel várjuk a további üzeneteket. (szőke)
értékelés:

Szép álom
Ezt a képet régebben készítettem, még tavaly, amikor Nyíregyházán jártám, az állatkertben. Sajnos (már) nincs háziállatom, ezért gondoltam, hogy valamilyen más, de számomra kedves állat portréját küldöm el.

A leirat értelmezi, hogy miért egy vadmacskát látunk, hogy nem a Mariann a lakásban tart egy ilyen szép, vad cicát, és nagyon jó az a meglátás, hogy attól, hogy nekünk nincs saját állatunk, azért a viszonyunk ezekhez az állatokhoz megmutatható. Kompozícióban azért van két probléma, elsőször is, hogy ez vagy egy üvegfelületen keresztül készült ez a kép, vagy az optikába belecsillant a fény, ami történik, hogy két fénymaszat eléggé zavaró, ahogyan beletakarnak, maszatolnak az állat szájába, és a másik az, hogy a testből egy picit több kellene, és nem az egész állat kellene, hiszen az állat fejére koncentrálunk, azt akarjuk megmutatni ami ott zajlik, de ha a kép jobb oldaláról egy ujjnyit átteszünk a baloldalra, azaz a kamerát egy picit horizontálisan elmozdítottuk volna, akkor a kompozíció kevésbé lenne billegő, és az állat könyökéből, mancsából és a mellkasából is kapnánk egy picit, jobban lehetne következtetni az állat méreteire, és a jellegzetességeit is meghagytuk volna. (szőke)
értékelés:

Mindig is kockás hasra vágytam
nem pedig csíkosra

[jwplayer|config=4:3|file=/sites/default/files/08/06/elemzes080605_4.mp4|image=/sites/default/files/08/06/elemzes080605_4.jpg]

A kép elemzése a videón látható, egy disznó, a lecke ismétlését kérjük. (szőke)
értékelés:

Portré a nappaliban
Ebéd után. Ez az én másfél-két órám. Addig ők alszanak.

Egy ízig-vérig üzenet-jellegű kép, egy olyan fajta lenyomat, amiben jól és pontosan hajtja végre a feladatot az alkotó, hogy magáról, a maga privát környezetében küld egy fényképet. A szöveget olvasva következtethető, hogy ő most egy olyan életfázisban van, hogy anyukaként van jelen valamilyen környezetben, azon túl, hogy felfedezhetünk hátul könyveket vagy gyerekrajzokat, a falfelületen, nem tudunk ennél több konkrétumot a képből előbányászni. Azaz nem is annyira számottevő az, amit a szövegben olvashatunk, de az fontos, hogy a kamerába beletekintés, a majdnem középpontba helyezett, félrefordított arcban, könyöklő, de meghajolt pózban – az arcon, a tekintetben lévő létállapot, érzelem jól követhető, miközben a keresztbetett kéz véd is valamennyit az arcból. Az arc üzenete az a tekintet, lehet, hogy nem oly pontosan fogalmazza meg azt, ami a leiratban van, ha nem is olyan pontosan, de azért az mind ott van az arcon, egyrészt ott van egy keresés, egy kapcsolatkeresés, egy segítségkérés, egy szomorúság, és egy várakozás is, hiszen vállaltan, deklaráltan, az asztalra helyezett kamera elé bújik oda az alkotó. Ugyanakkor egy védfal is ebben a gesztusban jelen van a kétszeresen karba font kéz, amivel kicsit kitakarja az arcát is. Tehát látunk egy indulást, egy nyitást is, de ebben ugyanúgy ott van az is, hogy vissza is lehet csukni az ajtót. Egy ilyen fázist látunk ebben a portré leckében, ami mutat egy irányt, és később lehet eldönteni, hogy a további képek alapján milyen mélységekbe képes eljutni az alkotó. Két disznó, merthogy a képpel azért ne titkoljuk, hogy vannak technikai kérdések, ha van a gépnek keresője, abban lehet látni, hogy mi látszik, hogy látszik, miután exponáltunk lehet látni, hogy a fényviszonyok milyenek, tehát egy kicsit kiegyensúlyozottabb fényviszonyokat akár egy kislámpával vagy tükörrel is létre lehetne hozni, és akkor egy kicsit jobban élnének a szemek, ha oda több fényt tudnánk reflexeltetni, a háttér pedig, ahogyan dől, borul a szekrény a bizonytalanságot erősíti az üzenetben, ami nem biztos, hogy cél volt, azaz a fókuszt kicsit elviszi az üzenetről ez a bizonytalansági helyzet. (szőke)
értékelés:

Visszaidő

Egy bemozdult, hosszú expozíciós képet látunk, ami túl is van exponálva, tehát az látszik, hogy egészen ki vannak égve a világos tónusok, és ezzel az alkotó egy hangulatüzenetet küld, egy visszatekintést, amiben én nem annyira a gyermekkort érzem, mint az gyermekkora való utalást, vagy visszanézést, és ez az, ami ebben a képben jelentkezik, a gyerekkor élményéről nem tudunk meg sokat, csak arról, ahogyan az alkotó visszatekint arra, de ez is csak érzet-szinten, a színek által, a formák által, és ez a kiégett, zajos, bemozdult helyzet által, mintha az ember elrántaná a fejét valami elől, mintha egy belső utazásba haladna, azaz azt gondolom, hogy a lecke céljaiban ott szerepel, hogy a gyermekkorról annak a viszonyairól tudjunk meg valamit, és én ehhez ezt egy első lépésnek elfogadom, maga az, hogy ez elkészült az, hogy foglalkozni kezdünk a kérdéssel, kinyitjuk az emlékládánkat, de az emléket még nem hívtuk elő. Az irányt elfogadom, és látható, hogy nagyon mélyen, érzelmileg közelíti meg az alkotó a kérdést, és ezért nonfiguratív, szinte festői az amit elküld, ugyanakkor a 16. lecke megjegyzésében van az a szókapcsolat, hogy gyermekkor. És a nonfiguratív érzésekkel kapcsolatban azt szeretném megkérdezni, hogy ha lenne egy 21. lecke az időskorról vagy egy 22. a nőiségről, akkor ez a kép, pont azért, mert az érzelmi része általánosságban jelenik meg, vajon nem lenne oda behelyezhető? Szerintem igen, mivel nincs konkrét kapaszkodó a képen, ami az alkotó szubjektív megközelítésén kívül, hogy ’igen, de ez nekem ezt jelenti’, azon túl nem használ a néző számára olyan formajegyet, ami a nézőnek segíten a megközelítésben, hogy tudjon haladni az alkotó meséjével. Azaz nem a kép érzelmi töltetével van a probléma, hanem alapvetően nagyon sok házifeladatra is be lehetne rakni, azaz ha bármilyen címet adok, akkor az absztrakt és a nonfiguratív azok bárhová behelyezhetőek? Szerintem ezek nem csak önmagáért való stilisztika lenne, hanem keresni lehet azokat a motívumokat, amelyekkel a konkrét feladathoz kapcsolható lenne az üzenet. És ez nem azért fontos, hogy pontokat gyűjtsünk, hogy túllegyünk itt egy feladaton, hanem azért, amit az induláskor is sokszor beszélgettünk, hogy anélkül, hogy nekünk bármiféle vizsgánk vagy papírunk lenne ezzel a munkával kapcsolatban, egyszerűen csak azt szeretnénk elérni, hogy értelmezzük a világot, a vizualitáson keresztül próbáljuk megfogalmazni ezt a világot, lássunk, és próbáljuk ezt a látást átmorzsolni és rendszerbe foglalni. Ismétlést kérnénk. (szőke)

Jövünk-megyünk
Sőt megyünk, mendegélünk.

Egy képsorozatot látunk, és a legfontosabb erénye, hogy a fotós felfedezte egyrészt a saját árnyékát, másrészt egy kompozíciós helyzetet, a kapcsolatot, ami a saját árnyéka és a távolból érkező alakok, apafigura között létrejött. Még egy fontos dolog, a közeledéssel válik értelmezhetővé, hogy mi történik, mert ha megnézzük, az első képen látunk egy emberi alakot, de azon a képen, ha nagyon jól odafigyelünk is, az, hogy mi lóg az apa nyakában, hogy az egy útitáska, vagy mi, egy kis ember van a nyakában, de nem világos teljesen hogy mi micsoda, elől, a zsákban mi lóg. És a következő képen válik egyértelművé, hogy egy nagyon szoros családi helyzetet látunk, a kislány az apa fejét fogja, és nézi a postaládát, tehát a közeledéssel egy új kompozíciós helyzet lép elő, mivel a fotós marad ugyanúgy a jobb alsó sarokban, a modell bekerül a középső részben, és a kislány felerősödik, mint kompozíciós elem, és ugyanúgy a postaláda is, amire a tekintetet odavonzza, azaz létrejön egy ilyen háromszög, és egy dinamikus szemmozgást követelő képi forma. A képsorozat utolsó képén pedig csak az anya, vagyis hát a fotós látható, amiből már a modellek elhaladtak, és így is létrejön a kompozíció, a perspektíva miatt is, és mert az előző képek értelmezik a teret. Az alak helyére mint kompozíciós elem belép az autó, a postaládát értelmezte az előző kép, tehát maradt egy erős képi forma, és az árnyalak is kiadja ezt a háromszöget. Ha viszont az estiskola szemszögéből nézem, ez egy olyan történet, hogy mindig kérjük, hogy az üzenetek szűrődjenek át rajtatok, mindazok a filozófiák amik az életetekből származnak, hogy ennek van egy nagyon pontos dramaturgiája, mert jövünk-megyünk-mendegélünk, a család, a szent család, ha akarom, de az utolsó kép nagyon fontosan zárja le ezt a történetet, mert mégis csak az üzenetet közvetítő, akiben ez a történet lezajlik, és hiába az életünkben nagyon sokat vagyunk együtt, a fontos döntéseinkben mégis mindig egyedül vagyunk hagyva, nekünk kell felvállalni a döntéseket, és az utolsó képen már nincs senki, a fotós sem, csak az árnyéka, aki megélte közvetítette, üzente ezt a történetet, rajta keresztül szűrődik át ez a történet, ami egy nagyon fontos történet, hiszen az apát látjuk, az apán a gyerekeket, ez a közös történet, de az utolsó kép ebben a fejlődési sorrendben egy nagyon fontos zárókő, hiszen minden megtörtént már, a múltba elhaladtak már mind, és csak a fotós maradt, aki a történetet üzeni. A család belső dinamikájáról is hírt kapunk, a szereposztásról, nemrég beszéltünk a Diane Arbusról készült filmről, az ő képeiről, ahogyan azokban létrejön egy harmonikus történet, majd egyszercsak létrejön az az ember, aki megtalálja a maga identitását, akár azáltal is, hogy változnak körülötte a körülmények, az az egyén, az az egyszemélyes filozófus, az küldi. Ezért fontos a harmadik kép, mert ezt adja, ez keretezi ezt a kis anzixot. Abszolút három disznó, és én örülök, hogy úgy érzem, hogy van fejlődés a dolgokban. (szőke)
értékelés:

Régi nyári kút

A kép, ha kell, gyerekkori emlékeimet idézi, a fal a nagymamám házának fala.

[jwplayer|config=4:3|file=/sites/default/files/08/06/elemzes080605_2.mp4|image=/sites/default/files/08/06/elemzes080605_2.jpg]

A kép elemzése videón látható, András vette fel, Zsolt mondja. (szőke-hegyi)
értékelés:

és a kicsi virágom.

A kép elemzését videón küldjük a kompozíciós meglátásokkal. (szőke) értékelés:

10 malacot osztunk hárommal, ha jól értem, ebből körülbelül kerekítve átlagban 3 malac jön ki. értékelés:

Egy öreg tükör egy öreg házban - hiába várja már a gazdáját.

A képen egy szobabelsőt látunk, egy részletét, csendéletbe foglalva, ezen növények szerepelnek, mint indák, amik összekapcsolják a formákat, de akár azt is mondhatom, hogy ezek szabdalják is a teret, látszik egy tükör, amin tükröződik egy festmény, gondolom a szemközti falon, szerintem maga a meglátás az nagyon erős érzelmi töltetet hordoz magában; amiben én pontosítanék, mert a tükör is nagyon pontos, a kép ami tükröződik is nagyon pontos, és a tükörben tükröződő növényi formák is pontosak, ami egy kicsit visszahúzza ezt a realitás szintjére, az a valós térben megjelenő növényi formák és kaspók világa, tehát ebben lehetne egy kicsit javítani. Másfelől tükröt az ember mindig azért használ, hogy valamit kiemel, kiválaszt vele, azért használták a középkortól kezdve, a fürdőszobákban, mert felnagyít vagy szembesít, tehát az egy másik tér, mint a valós tér, és itt a fekete-fehér, a kompozíció és a környező növényi világ miatt az az érdekes, hogy ezen a képen így összefolyik az egész struktúra. A tükör tükörsége, szürrealizmusa, megintcsak mondanám René Magritte képeit, nem jön létre, nem érzékelem ezt mágiát, ami a látható és a tükröztetett közötti párhuzamokkal játszik, beleolvad ez a felület, nagyon kellett néznem, hogy hol van ez a tükör, a festmény képkeretén belül, vagy hol. Ez szerintem kamerabeállítás, fények keresése, ha ugyanezt a felületet akarjuk használni, tehát a kamera mozgatása, más fények megvárása, kellene, hogy legyen, mert az, amivel kísérletezel az jó irány, tehát jó lenne megismételni. (szőke)
értékelés:

pista.2
nemazigazi

Azt kell, hogy mondjam, a pista 2 portré kategóriában, fekete-fehérben a szobrász és a szobra, a valódi arc, ami beletekint az optikába és a szobor, aminél nem látjuk a szemgolyót nagyon érdekes párhuzam és nagyon érdekes, hogy egészen a háttérbe húzódva, nem túl erős fényekkel, majdnem tapétaszerűen az alkotó, a mágus a háttérbe húzódik. Talán annyi megjegyzés lenne, hogy a bal oldalon az alkotó arcából akár a neki jobb oldali részét ki lehetne takarni, és még jobban látszana ez a jövőbe nézés, még drámaibb lenne, mert most olyan érzésünk van, hogy ez a gipsz vagy agyagszobor mosolyog, valamiféle furcsa mosoly kunkorítja a bajusz szélét, míg az alkotó egy szomorú fájdalommal tekint felénk, és ez lehet, hogy még erősebb lenne, ha kevesebb látszana belőle. Tudjuk, hogy ez egy ismétlése egy feladatnak, és nagyon örülünk, hogy foglalkozott vele, de még visszaadnám ismétlésre, azzal, hogy három disznót adok érte, ha ezzel még tovább foglalkozik. Van egy technikai kérdésem, hogy Pista, te tényleg biciklit vettél azon a pénzen? Ez tényleg mobiltelefon? Mert lehet, hogy jó áron el lehetne adni azt a biciklit és venni egy fényképezőgépet. Miért is? Mert akkor részletgazdagabb lenne, élesebb lenne; és az a fotóeszköz nem áll olyan rosszul a te kezedben, nem kellene lenyomni magunkat, hogy nekem nem kell fényképezőgép, mert úgysem tudok – dehogynem. Fog ez menni. Vegyél egy fényképezőgépet és biciklizzél is. (szőke)

Kicsi
Ahol ez a kiccsávó van ott körülötte tankok, csatahajók, repülőgépek, bombák, fegyverek ölték egymást halomra a gyermekrajzuniverzumban. Ő volt az egyetlen nem harcoló figura, vidáman, elkülönülten. Én meg azonosulni próbáltam vele. Belépve a burokba ami körül vette.

Magamhoz ragadom a szót, mert azt akarom erősíteni, hogy szerencsénkre a maga módján ez egy vizualitással foglalkozó oldal. Másként: nagyon sok mindent összetettebben, jobban fogalmaztok meg, mint amit megszoktunk a mindennapi verbalitástól. És ez szerintem nagyon jó, mert képekben láttok, nem néztek, hanem láttok már. Én a hozzáfűzött megjegyzést nem olvasom el, beleolvastam, de nem olvasom el, mert nagy szerencsére a felülnézetben fotózott repedezett aszfalt, a krétarajzocska egy emberkefigurával, egy gyerekrajz, és ez a körberajzolt territórium, felület, ami baleseteknél szokott megjelenni, hogy itt volt, itt feküdt, ekkora volt, nagyon hasonlónak érzem ezt a fajta látványt, amelyben az alkotó belelép a képbe, és azt mondja, hogy én látom, én mondom, rajtam keresztül foglalódik össze ez az üzenet. A felnőtt fiatalember sziluettje sem részletgazdag, hiszen csak egy árnyék, hasonlóan a gyerekrajzhoz, ami csak a láb, egy nyak, ami a has is, és egy furcsa fejet ábrázol. Az árnyék is egy ugyanolyan szűkített, de pontos jelzés, az emberre és ez a kettő párhuzamba van állítva, egyrészt mert a kompozíció olyan, hogy ez a körberajzolt határvonal összekapcsolja az árnyékot és a gyermeki lét furcsa, barlangrajzra emlékeztető piktogramját. Ez nekem sűrítettebben jelentkezik a gyermekkor és felnőttkor kapcsolatáról, és arról a fajta látleletről, ami a poharas képen is jelentkezett, sőt, ez egy érett üzenet, aminek nincs szüksége a szövegleiratokra, sőt az semmit nem tesz hozzá, hála a jó istennek, hogy azok nincsenek rajta a képen, amik ott vannak, mert akkor egészen máshogyan kellene elemezni a képet, és nem is biztos, hogy három disznót tudnánk adni. Nekem az a mese is eszembe jut ahol a plakátfiú mindig lelépett a plakátról, valami rajzfilm volt. (szőke)
értékelés:

Tüzesvizöntő
Személyre szabott szatmári szilvák szenvtelen szimulákruma.

A Danitól már láttunk ezzel a két pohárral egy játékot, egy kompozíciós megfigyelést, ami egy nagyon pontos megfigyelés volt. Ez a kép csak egy tárgyi leltár szerint azonos kép, mert itt is látunk két poharat, de egy teljesen más érzelmi hátteret, üzenetet hordoz. Nagyon provokatív ez a kép, és érdekes, hogy a Dani felfedezte ezt a játékot, hogy amikor egy pohárba folyadékot töltünk, az optikaként működik, tehát mint egy tükör vagy egy lencse. Ugye a háttérben látjuk az arcot direktben, életlenül, és a pohárban a folyadékban látjuk tükröztetve az arc eltolódott verzióját, és tulajdonképen ez a kép lényege, mint egy furcsa, szürreális vasutas, akinek mint a vadakat terelő juhász úgy ragyog a szeme, és csillog, és ott van a torzulás miatt az átélés, hogy az előző poharat már megitta, és hú de nehéz ez a probléma amit a boszorkány feladott nekem ezen az életúton, megyek az üveghegyhez. Van egy olyan mondás, hogy az optimistának félig tele a pohár, a pesszimistának meg félig üres, és ő akár akarja, akár nem eljátszik ezzel a gondolattal, hogy van egy tele és egy üres poharunk, ami egy küzdelmi helyzet, dinamikus, mert egy történet közepén találjuk magunkat. Érezzük, hogy itt nagy dolgok történtek, és még nagy, drámai helyzetek is fognak, de ez egy öniróniával van kezelve, a színeket meghagyta, azok drámaiságát, és nem véletlenül helyezte a poharat, a fejét oda, ahová, mert gondolom nézegette ezt és nem egyből hörpintette ki azt a poharat, és egy olyan helyzetet választott, ahol horizontálisan elmozdult a feje, kettévált a feje, és az egyik feje csücsörít, a másik az néz felénk. Nézegette ő, mert ha a másik pohárból kiissza ezt az italt, akkor ennek a történetnek vége, mert azért azt sejthetjük, hogy ez egy alkoholos pohár, ez az egész álomszerű világ abban van benne, ami a másik világban egy tökéletesen hétköznapi, racionális környezetben, az OSB lapon könyökölve, egy ember kihörpint, és a mágia, a varázslatos világ ebben a pohárban van benn, és erre mondom, hogy a kompozíció ezt jól teljesíti. Egy dolgot áruljon el a Dani, hogy a szimulákruma az micsoda, mert én nem szoktam inni, biztos valami rum, amit szimulákkal kevernek, és a szatmári szilvának az egyik verziója, mert van kisüsti és van a szenvtelen, mert nálunk pl. az van kiírva a ház oldalára, hogy sör-bor-pálinka korlátlan kimérése, tehát van ilyen is, mivel ma már nem azok laknak ott, így nem tudom, milyen a korlátlan kimérés. (szőke)
értékelés: