Feladatmegoldás

Bocsánat, hogy nagyon családi fotókat küldök be. Ez például 2014-es, és a számomra nyilvánvaló családi kapcsolatokon kívül többek között azért is szeretem, mert mind a nyolc alakot nagyon jó pillanatban sikerült elkapni. Egy kis kompakttal készült amúgy, időzítővel.

Az előző az egy mache ügy volt, ez ahhoz képest már egy szerethetőbb darab, ebben már több energia van számomra és sokkal jobban működik az egész, de gondolom, ezt te is érzékeled, hogy itt dinamikus mindenki és vihog-vigyorog, aki az előző képen olyan kis mogorva volt, még ő is elmosolyogja magát, tehát én jobban örülök ennek a képnek, annak ellenére, hogy a családi viszonyokról ez sem árul el túl sokat, de mégis egy működőképesebb verzió. (hegyi)

Az a része nagyon tetszik, ami ezzel a tükörrel létrejön, ez a csillogás, ez a fény és az, ahogyan ebben te elég mogorván megjelensz. Az nem annyira tetszik, hogy ez most úgy lett megjelenítve, hogy itt van benne ez a csap is és ettől az egész visszarántódik, de nem jó értelemben, hanem csak formailag, de tartalmilag nem lett erősebb a kép. Ezt majd gondold át, erre kérlek és talán megérne egy ismétlést is. (hegyi)

Ez egy családi családfotó, olyan nagyon hagyományos, összeálltunk, és mosolyogjatok a kamerába, én meg távkioldóztam és elég béna pofát is vágtam. Gondoltam bemutatom a szűkebb családomat is, ne csak az őrült önképeket lásd/lássátok tőlem.

Aranyosak ezek a belenézős képek akkor, ha a környezetből is kapunk valamit és lesz valamiféle szociója. Egyébként ez a fajta családábrázolás ritkán érvényes, tehát az a mindenki mosolyogjon a kamerába, akkor is ha nem olyan a kedve, széles csíz vigyorral, ez egy kicsit nehézkes, látom, hogy itt se sikerült mindenkinek, egy idő után a szereplőknek már mehetnékje támad, nem biztos, hogy mindenkit ugyanabban a hangulatban kapsz el, számos oka van annak, hogy ez nem jön össze. A jobb oldali szereplőnek már erős véleménye van ez iránt a dolog iránt. Szóval aranyos, szerethető az egész, de tudod, mi a helyzet? És ez most nem a digitális miatt van, amit mondani fogok. Ez is imitáció. Régen megvoltak ezek a tipikus családi fotók, nyaktámasszal, hosszú expozícióval, mindenki kicsípte magát, a legszebb ruháját vette fel és beült például a ház elé a kertkapuba és akkor ott csináltál egy ilyen fotót. Ott szerepe volt annak, hogy ki van jobb oldalon, ki van bal oldalon, hol a családfő, milyen hierarchiában következnek az emberek, szerepe volt a ruhának is, ami jellemezte azt a szociokulturális környezetet vagy azt a társadalmi szintet, rangot, amit elért, tehát azok a fotók nagyon sok rétegben visszafejthetőek, ehhez képest azok a fotók, amiket most csinálunk, semmi ilyenről nem szólnak azért, mert már nem szenzáció az, hogy fényképeznek. Ahhoz kellett az, hogy akkoriban fényképeztek félévente egyet a faluban valakit. Ezt azért mondtam el, mert ott veszett el valahol az egésznek az értelme. Az megint egy más kérdés, amire az elemzés elején is utaltam, hogy mi van akkor, ha a környezet is jelentős és ad egy szociografikus hátteret, akkor ez működhet. (hegyi)

Jobb híján csak ez a besorolás. Bár van rajta két épített tárgy, de azért nem az a jellemző. A szobor súlyát keresgélem, ilyen piciben is bevonzza-e kellően a tekintet, szemben a nappal, meg az erős oszloppal? Elég az a kontrasztos pötty a völgyben, amihez próbáltam igazítani a vertikumot?

Az a helyzet, István, hogy azt a fajta megoldást, amit te itt most próbálsz, ezt Ai WeiWei megoldotta a középső ujjával. Azoknak az üzeneteknek nem csak az a lényege, hogy protestál, hanem az is a lényege, hogy közben létrehoz egy új rendet, létrehoz egy új tömegelhelyezést, nagyon trükkös fiú ez az Ai WeiWei. Ezt most azért mondom ide, mert itt is az a kérdés, hogy létrejön-e valami új ritmus. Majdnem létrejönne, hogyha nem lenne ott ez az őrületes Nap, tudom, hogy téged az érdekelt, a csillanásával, akár még össze is jött volna ez a fajta egyensúly, de most billen az egész, mert tömegében az a sötétség, ami a jobb oldalon van, az a sötétség nagyobb, mint a bal oldalnak a fényessége, ettől nem lesz ez egyforma. Mert mindig a világosabb dolgok azok, amik közelebbinek vagy fontosabbnak érződnek és ezért ez a Nap itt most túlságosan elvisz mindent. (hegyi)

Még a másik tojásos almással fotóztam, azt hitte, ezt is beküldtem, talán jó lesz hasonlítási alapnak.

István, ezt ott is elmondtam, hogy mi a baj, almát tojással, ez nem működik, most ezzel kapcsolatban sok újat nem tudok elmondani, most egy kicsivel kevésbé zavaró a tónuskülönbség, attól, hogy lágyabbra vetted ezt az egészet, de attól még nem lett jó. Van ez így, nincs ezzel semmi hiba, ettől ne legyél szomorú. (hegyi)

Azt hiszem, hogy ebben a képben, mindamellett, hogy több képből van összerakva, és itt biztosan matekoltál azzal, hogy lesz három kép, az egyiken van szemüveg, a másikon nincs, van rajta sapka, nincs rajta sapka, nyuszika az erdőben, de ez a matekolós része engem annyira nem érdekel, nem köt le, viszont az a része leköt, ahogyan létrejön ez a rezgés, ritmus, robbanáshangulat, ez a feszültség, ami itt ebben jelen van. Jó, ahogyan maga tárgy is megjelenik, tehát az objektum is érzékelhető attól, hogy a térbelisége megjelenik a kis elforgatásokkal, a papírszélekkel és annak külön örülök, hogy nem voltál túl didaktikus, nem akartad mindenütt muszájból megjeleníteni ezt a három vagy négy képet, lehet, hogy nem is három, hanem négy. Én nagyon kedvelem ezt a megoldást, hogyha valami tanácsot mondhatok, akkor az annyi, hogy érdemes lenne ezt úgy is kipróbálni, hogy még kevésbé didaktikusra hagyni, tehát például itt a bal oldali résznél már azt a második réteget lehet, hogy nem raktam volna oda, hanem hagyom azt, hogy a szemünkbe néző férfi szája bajusznál megmaradjon és utána valahogyan folytatni a másik darabbal és ott egy nagyobb rést hagynék, egy nagyobb lyukat, lehet, hogy izgalmas lenne, szóval még kevésbé kötni magam ahhoz, hogy hány darab is ez és az jelenjen-e meg mind vagy nem. A szabadság itt a lényeg, az alkotói szabadság, hogy saját magunkat nem verjük úgy béklyóba, hogy az már nekünk is nehézséget jelent. (hegyi)

Mi latszoteresek tudjuk, hogy az olvaso nehezen fenykepezheto, objektiv latvanyara a szomszed szobaban teremt halaszthatatlan tennivalot, vagy hasonlo eszkozokkel probal lathatatlanna valni. A fotos minden bizonnyal rejtekhelyrol fotozhatott, mert sarokba szoritottsagot nem lehet erezni a kepen. Sot, hatarozott nyugalmat araszt annak minden reszlete. A hatterben es a kontosben benne van az otthon, a kompozicioban az egyes kepelemek kiegyensulyozottak, nem billegunk semerre, kozepen a talpan allo szabalyos haromszoget alkoto modell, az arcon a nyilt tekintet es a felmosoly. Szoval amennyire ritka ez a pillanat, annyira jol sikerult megfogalmazni azt, ami a cimben szerepel. Mindezekkel egyutt alul szuknek erzem, es ha most azt mondanad, hogy dehat pillanatkep, meg hogy az arc szamit, es az elobb irtam, hogy milyen rejtozkodo a modell, akkor en meg arra azt mondanam, hogy annak a fontos haromszognek resze a bal kez es ezer a lehetoseg, ha nincs tobb a kockan, akkor meg lehet ismetelni. Az olvasonak meg uzenem, hogy az elso oldalt, hogy melyik nyomdaban szedtek kinek a muvezetese alatt, azt senki nem olvassa. :) Viszont a lapozasra turelmetlenul varo gyakorlott keztartas remek. (bobák csaba)

Demeter Katinál

Műcsarnok, 2016, Demeter Baricz Kati képei előtt

Felso keretek? Hmm, lehet. De lehet, hogy nem kar ertuk, hadd higgyuk, hogy folytatodhatnak a kepek felfele meg egy-ket sorral. Akkor mar inkabb a jobb oldal vonja magara a figyelmet, ahol van egy extra oszlop, vagy inkabb hianyzik egy kep, a bal szelso onarckep (ugye jol tudom?) parja. Ha igazam van, es az elhelyezes ennyire tudatos, akkor kulon elismeres Zsoltnak, hogy tiszteletben tartotta azt az ures helyet, mint a kepcsoport reszet. Erdekes osszevetni a Telek Balazs portreinal keszult keppel. Egyreszt ugye sokkal nyitottabb a kozeg, erositve a vilagos exponalassal, es fokepp a nezohoz fordulo, vele kommunikalo modellel. A modellel, aki modellje ennek a kepnek, de modellje Baricz Katinak is, egy gyerek a sorban, aki szerepet kapott egy kepkeretben es gyermekkent jatszik a kereten kivul. Kedves kep ez nekem, eros osszhangban van a ket alkoto kozotti, a latszoteren tobb helyen megfigyelheto viszonnyal. (bobák csaba)

Műcsarnok, 2016, Demeter Telek Balázs képei előtt.

Nagyon eros hatasa van annak, ha valami egy sotet szobaban egyedul kap vilagitast. Arra gondolni sem merek, hogy technikailag hogyan kivitelezheto, hogy egy hatso megvilagitas osszhangban legyen a fenykeppel, lehetne errol beszelni, elmenni papirkep - dia - nedves kollodium es egyeb archaikus technologiak fele es onnan vissza a digitalisra, vagy masik nezopontbol a kiallitas megalmodojanak es felepitojenek munkaja felol kozeliteni. De maradjunk ennel a kepnel. Ahogy a kepek megkapjak a sajat vilagitasukat, az altal adnak egy hasonlo megvilagitast a nezonek. Dramai csendet lehet erezni, elmelyulest, amit erosit a kepek fele fordult poz. Kisse lebukik a fotos, a modell latszolag nem egeszen a kepek fele nez, hanem toluk kisse balra, velhetoen felkeresre, hogy tobbet kapjunk a profilbol. Abszolute megbocsathato csalas, fontos az arc es a szemuveg, segit a nezonek egyutt erezni a modellel. Szepen exponalt, komoly kep, bennsoseges, csendet kovetelo. Talan ketoldalt erzem kicsit szuknek. Olvastam a kerekrol szolo hozzaszolasokat, nekem szemely szerint nem hianyzik az alja, sot, igy stabilabb, mint a kep-piramis, nincs benne a gurulas lehetosege. Ott is elmondom, elmodom itt is: erdemes ezt egyutt nezni a Baricz Kati portreinal keszult keppel, osszehasonlitani az erzeseket, hangulatokat. (bobak csaba)

Kérlek tekintesetek el a háttértől (3.), nem tudtam újracsinálni a képet, ebben a pózban! :(

Kérdés, hogy az unalomra gondoltál-e, az is érzelem, de nem vagyok benne biztos, hogy ezt akartad mutatni. Erre jó ha sok képet készítesz ilyesmi témákban, hogy a visszacsatolással finomítsd a kelléktárad. (hegyi)

Kérlek tekintesetek el a háttértől (2.), nem tudtam újracsinálni a képet, ebben a pózban! :(

Na, itt a lényeg, ha az előzővel összevetem, itt jön ki, hogy az őrület valódi-e vagy maradt még benned önkontroll, félsz - ugyanis az őrület kontrollvesztés is egyben. Itt ez a hajjal, szájjal megtörténik, de a zárt lábak ellene dolgoznak ennek. Nyilván az ember a kisszobájában nem könnyen kezd el vadulni, benyitnak, szomszéd lekopog, megannyi nehéz ügy, de mint előbb is írtam, hajrá, gyakorold, gyűjts tapasztalatot. (hegyi)

Kérlek tekintesetek el a háttértől (1.), nem tudtam újracsinálni a képet, ebben a pózban! :(

Nagyon fontos dolog az, amit mondani akarok a képpel kapcsolatban, ami alapjában akkor, amikor tanulunk, amikor gyakorlunk, nagyon kell: és ez a póz, a szerepjáték. Ehhez kell bátorság, önismeret, ehhez kell extrovertáltság is, vagányság, szóval ezek olyan dolgok, amiknek az elsajátítása, pontosabban ennek az ajtónak a kinyitása nagyban hozzájárulhat majd, hogy amikor már nem te leszel a témája a képnek, akkor is határozott elképzelésekkel jelentkezz. Persze a buktatója is megvan, mert ebbe bele lehet ragadni. Szóval én azt mondom, a dolog nálam bejön, kellenek ezek a divatmagazin pózok, hogy meglegyen neked fejben a gyakorlata mindennek. (hegyi)

Tipográfiai értelemben ez nincs megoldva, de nem is tipó oldal vagyunk, bár ha belekezdesz, érdemes ezt is jól csinálni, tehát ha ez érdekel, javaslom nézegess tipó könyveket, mi hogy és miképp működik. A kép jó. És abszolút el tudom CD-nek képzelni. Egy baja van, a bal alsó sarka, az el van bénázva, ott nincs struktúra, csak vignettálás, az ott hiba, ami azért javítható, szóval ez a terv nem rossz, sőt. (hegyi)

A dolog alapvetően kísérlet volt részemről, és van kérdésem: ez a párosítás működhet? A dinamika nem túl erős? A becsillanások itt mennyire gond? Az látom, hogy almát másikat kellett volna választanom, mintha lapos részek lennének rajta, de a tesztelésre elérhetők közül ez volt még így is a legjobb.

A válasz nem. Azért, mert egyrészt a két tárgycsoport nagyon messze van egymástól, másrészt az alma ha valami világos, még csak-csak elmegy, de így olyan nagy a különbség, ami már nem áthidalható. De logikailag sem értelmezhető az, miért kerül a két dolog össze, a törékenység és az alma, hol kapcsolódnak ezek? A kérdés elsőre ott dől el, hogy adott tárgy megél-e abban a közegben, amibe kerül, és ha nem, akkor hiába az utómunka, a tónusok, minden, mert üti egymást a két dolog. Úgy, ráadásul, hogy a kettő nem egymás ellentéte (mert az jó is lehetne), hanem nincsenek egy univerzumban. (hegyi)

Bővebb leírás az előző képemnél. Ezt gondoltam késznek, kompozíció szempontjából. A táblán nem csak a nagylátószög torzít. Alapból csálé és még törött is. Ez a tábla valószínűleg öregebb nálam. A története pedig még régebbi.

Ha engem kérdezel, a másik a jobb. Ez akkor lehetne erősebb, ha nem lenne ennyire betorzítva és fentebbről engeded, no meg az exponálásnál már eleve gondolsz a háttérre és nem utómunkával sötétíted, mert így a zacskó, és a mögöttes rész elromlott. Nem az a baj, hogy lebeg, hanem hogy nem fut ki a tárgy, bedöglik a határainál. (hegyi)