Feladatmegoldás

Hát, én csak a saját kamaszkorom emlékeit tudom felidézni, és abba nyilván csak az én belső emlékeim vannak benn, de valószínű, hogy egy-egy számomra kényszeres helyzentél én magam is így nézhettem ki, ilyen fejet vághattam. Ebben benne van a dac, az unalom, a na jó, ha annyira akarod, legyen, amit akarsz, fejben nem törhetsz meg élménye is, szóval elég beszédes a kép. De a másodlagos, úgymond nem közvetlen, vagy nem szándékolt üzenetréteg is erős, amit anya tett a képhez, a fejen arcon tükröződő fények, ahogy piszkálják a modellt, a kék és sárga ellentéte, úgyhogy ez egy kettős játszma, ahogy valószínű mindig is kettős volt és lesz, hiszen itt értékek és érdekek csapnak össze. A kép ezt kiválóan ábrázolja, minden technikai problémája ellenére is. Amire kéne figyelni, az a világítás, a fények, mert ami sok picit balról, az kevés lett jobbról, ez a kiegyenlítetlenség egy szintig normális, mert hát van főfény és derítés, de ennek az arányait kell belőni jól. Aztán a háttér és modell fényviszony aránya, hogy ha a háttér ennyire fényben van, akkor az invertálja a képet, a modell kevésbé kap fókuszt ezálta, mert a fény okán a háttérre figyelek. Ez megoldható lámpával, vagy indirekt vakuzással is, szóval mondom, az ötlet és gesztus szuper, a többi gyakorlás kérdése. (hegyi)

Itt azt hiszem, a világítás nem nagyon volt a barátod. Ha jobb időben csinálod ezt, akkor lehet, hogy élénkebb lenne ez a két szobor is. Valamennyit az utómunkával ezen persze lehet segíteni, de nagyon érdekes az eredmény. Tehát jó ez a szobor, és a megfigyelés is jó, és az külön jó, hogy levitted a kamerát a víznek a szintjére, és hogy hagytál egy pici előteret. Ezek apróságoknak tűnnek, de nagyon fontos kérdések, mert ettől lesz az egésznek dinamikája és tere. És ezt nagyon jól érzed, hogy erre szükség van. Úgyhogy hajrá, bíztatlak. (hegyi)

Ez egy háromképes összeállítás egy eléggé furcsa szoborról, de megvallom neked, az első két kép nekem nem megoldott. Az első kép azért nem, mert az izgalmas lenne, hogy ez a madárkarom a mellbimbóba akar éppen belecsípni, de még meg kellett volna azt találni, hogy ebből a karból többet lássunk, hogy itt van valami harc is. De az erotikája meglehetne ennek, nem nagyon jó helyen vagy a géppel egyelőre. A második kép nekem felejthető, nem fontos. A harmadik kép az, ami szuper jó lenne, ha egy lépéssel közelebb mégy. Tehát ehhez a szoborhoz semmi szükség nincs ehhez a műkő alapzatra, hogy én ezt értelmezni tudjam. Főképp ezeknek a kőformáira, ahova le lehet esetleg ülni. Meg a bácsira sincs szükségem, meg a háttérben lévő talán közvilágítási lámpára, vagy nem tudom, mi lehet az a falanszter-megoldás ott. De a lényeg, hogy lényegesen kevesebb kéne ennek az aljából, és akkor úgymond közelebb menve már jobban ki tudom bogozni a részleteit ennek a szobornak. A másik, hogy arra is figyelni kell, hogy mi van a háttérben, hiszen most az egész momentumot, ami itt történik, összekavarja az a lucfenyő, vagy tuja, nem tudom, biológiából nem vagyok nagyon erős. Szóval azok a növények pont ott vannak, ahol nem kéne. Tehát kellett volna még itt kicsit sétálgatnod, hogy megnézd, honnan adja ez a szobor a legjobban magát neked. Valószínű egyébként, hogy abban igazad van az első két képpel, hogy ez valahonnan alulról megfotózva jobb, mert az ég kontrasztosabb és homogénebb hátteret tud hozni, és akkor nem kell kiválogatnom a ház- és növényrészletek közül magát a szobrot. Aztán az egy másik kérdés, hogy időpontban nem teljesen tökéletes ez a dolog. Nem verőfényes napsütés kell, tehát a szórt fény kell, de annál azért egy kicsit jobb idő. Télen ez nem annyira mutat jól. (hegyi)

Olyan ez, mint egy csillagszórás, vagy egy robbanás állapota. És egészen addig olyan, ameddig nem látom benne azt a háztetőt meg azt a kerítésrészt. Ha ez egy szendvicsnegatív, ami azt jelenti, hogy egymásra exponáltunk, vagy egymásra helyeztünk két réteget, magyarán két képet egymásra másolunk, akkor ezen neked kell dolgozni még, hogy hova teszed saját magad, mekkorában, és hogy kiküszöbölhető-e a háttérből az a szürkésfehér dolog, mert az most összekuszált engem. Hogyha ez valahogy máshogy jött létre - el tudom képzelni, hogy ez egy valamiben tükröződő valami -, akkor neked kellett volna úgy mozognod, hogy ez ne legyen ennyire evidensen látható. De maga az ötlet jó. Egyébként ez még most is megoldható lenne, így, ebben a képben is, hogyha azt a részt kijelölve, eléletlenítve a kijelölést, utána lesötétítenéd szinte feketébe, akkor ez helyreállna. Mert igazából arra a képsarokra túl sok szükség ráadásul nincs is. Úgyhogy maga az ötlet jó, tetszik. Hát eléggé őrült önkép, de nincs ezzel semmi baj. Én szeretem az őrülteket. (hegyi)

Na igen, itt már értelmezhető az, amit mondtam, hogy mi zavart az előző képben: itt, attól, hogy meghagyod a képnek a keretét, itt ettől értelmezhetővé válik a dolog. Az egy másik kérdés, hogy van-e erre szükség. Akkor lenne erre szükség, és akkor lenne jó, hogyha megfogtad volna ezt a papírt, és én látnám az ujjadat vagy a kezedet, de nem látom. Nem tudom, mennyire érthető, hogy önmagában a tűz és a papír és a közlés az az előző képen erősebb, hiszen trükkösebb vagy azáltal, hogy nem mutatod a képhatárt. Van benne probléma, mert az alsó képhatár azért mégiscsak belelóg, de azért megfotózható lehetett volna ez úgy, hogy az nem látszik. Itt most beviszel engem a valóságba. Igenám, de a valóságban csak a tűz történik. Semmi más. És senki más. És akkor viszont az a baj, hogy könnyen el tudom azt is képzelni, hogy ez csak egy játék, hogy meggyújtottam ezt a papírt. És te tulajdonképpen csak egy hatást akarsz elérni, érted? Tehát az a helyzet, amit létrehoztál, az ennél drámaibb, mintsem hogy hagyd az egészet elúszni a fenébe. Történik itt valami, a valóságban. Történt akkor is, mikor elkészítetted magát a fotót, ami az alap. De történik azáltal is, hogy azt meggyújtottad. És történik azáltal is, hogy nézed azt, hogy ég a tűz. Csakhogy ez a „nézed azt, hogy ég a tűz”, ez nincs rajta a képen. Ehhez valamilyen jelzésnek kéne lennie a valóságból, és a valós Mészáros Istvánból, aki ezt a képet fogja. Álmomban két macska voltam. (hegyi)

Az az érdekes, hogy amikor ezt a képet megláttam, már akkor azt gondoltam, hogy ez a kép akár a falra is kerülhetne, keretezve, így ahogy van. És most, ennyi idő távlatából is ugyanezt gondolom, hogy ez egy nagyon érdekes üzenet. Van benne egy kis romantika, van benne egy kis hidegség, még azt is mondhatom, hogy egy kis északi hidegség. Festményszerű az egésznek a hatása. Igaz, hogy olyan, mint egy hiperrealista festmény, de mégis festményszerű, miközben nyilvánvaló, hogy azt a hatást az az üvegfelület hozza létre, amin ezek a vízcseppek és páralecsapódások megjelennek. De nem kell ezt ennyire cincálni és elemezni, mivel maga az üzenet az erős. Úgyhogy köszönöm. Ne tűnj el, várom a folytatásokat. (hegyi)