Feladatmegoldás

Az az érdekes, hogy ha ebből elkezdenék kisollóval ollózni, akkor kivágnám a képpár 1-est is, meg a képpár 2-est is szétvágnám, és a csészékhez rendezném a paradicsomot, paprikát, és a falenyomathoz rendezném ezeket a talán legó építményeket, vagy nem tudom, hogy ez pontosan micsoda. Mert abban van valamiféle párhuzam. Tehát, a természetes formák és az ember által alkotott tárgyaknak a formái között van párhuzam, hiszen a funkció nem véletlenül alakul ki. Valamilyen kapcsolódás mindig van a természethez, ha csak a megfigyelés szintjén is. Meg hogy mit jó megfogni, vagy mivel jó együtt élni, és ezek a természeti formákból indulnak el. A másik két képnél meg az építmény struktúrája, formája az, ami lehetne párhuzam. De most megint azt mondom, hogy ebben a kontextusban, hogy a paradicsomos paprikás ügy mennyiben akar kapcsolódni a másikhoz, nem látom át. Nem tudok mit csinálni, mondom, nagyon sajnálom, hogy egyszerűen nem kaptam hozzá elég információt a képpárból. (hegyi)

Végre vigyorog a fejed! A szemed fáradt, nem vagy kipihent, de legalább szabadban vagy, én ezt látom, és úgy érzem, hogy azért is mész te ennyit, azért barangolsz, mert ez téged feltölt. Ebben az értelemben, amit az elején mondtam pár képpel ezelőtt, több képednél is, hogy esetleg mást keresni, most megerősítem, hogy kell keresned valami mást, mert látom a kifáradás jeleit a képen, de ettől még menjél a természetbe, és ott csináld ezt a mást. Nem arról van szó, hogy akkor most zárkózz be egy műterembe, és soha ne menjél ki aztán a romjaid közé, hanem hogy ott keresd meg azt, hogy hogyan lehet egy kicsit megújulni. Én azért várom az önarcképeket is! (hegyi)

Oké! Menjünk végig! Az első kép érdekes lehetne. Kőkemény a tónusrended, ez nem tesz neki jót, mert a sötétek már bebuknak, túl is van szaturálva az egész, az én ízlésemhez legalábbis, de ez mellékes, csak nem nagyon tudom értelmezni a teret. Ebben a képkivágásban nem tudom, hogy hol vagyunk, hogy ez valami épület darabja, vagy egy belső kert, vagy ez maga így van építve, csak valahogy olyan furcsán folytatódik valamerre, szóval nem nagyon értem. Második kép: Nagyon jó ez a kék, de nem érzem azt, hogy kompozícióban végig lenne gondolva, hogy hol és mit mutat. Maga a kék figyelemfelkeltő, de így, ezzel a növénnyel nem működik, és azért nem, mert egyrészt nem szedted ki a szárazakat, aminek nem szép a formája, másrészt azt hiszem, hogy ez akkor lenne érdekes, ha azokból a ciklámen színű dolgokból lenne még valahogy több, de azokat pont még le is vágtad. Szóval, jó-jó, de nem elég jó. A harmadik kép a szoborral ebben a fülkében, érdekes ez a váltás, de nem azt fotóztad, amit kellett volna, ugyanis benne hagytad a penészes oldat, ami már gusztustalan. Szerintem ebből a rondából elég lett volna kevesebb is, miközben a másik oldal, ahol esetleg folytatódik, ahol már fel van újítva, hangsúlyt kap, ezért ez nekem billeg, eltolódott az egyensúly. Aztán van egy teregetős kép, ide érdemes lett volna visszamenni máskor, amikor több fényt kap a fali fiók, a megemlékezés a halottakról. Most sötétben van, és így nem is érvényesül igazán. Ez a gatyás, ez jó, ez tetszik! Ez kiteregetett kis gatyó, azt hiszem, hogy ez működik. Nem tudom, hogy mi volt még jobb oldalon, amit lehagytál, de érdekelne, hogy az mi volt. Van benne olyan, amivel érdemes lenne foglalkozni, de megint azt érzem, hogy kapkodtál. (hegyi)

Feri, feladtad a leckét azzal, hogy mi az a jakubiskos, de a kommentből értem, egy színész. A fáradtság látszik, van humora a képnek, és ezt kedvelem. Van benne önirónia, és egyébként jól áll a szőr a fejeden, ezt mint hasonlóan korpulens testű ember mondom, hogy a szőrzet korrigálja a mi testi hibánkat, tehát, érdemes lenne elgondolkodnod azon, hogy esetleg meghagyod ezt a szakállzatot, mert soványít. Arra sarkallnálak téged, hogy egy kicsit kezdj el az önportréval foglalkozni, ne csak egy-egy villanás erejéig, hanem menj bele ebbe mélyebben. Ugyanis a tekintetről beszélsz, de ahhoz, hogy ez a tekintet éljen, kell fény. Anélkül nem fog menni. Egy alufólia, egy kistükör, bármi, akár egy újság vagy egy könyv is verhet vissza annyi fényt, hogy az derítse az arcod. (hegyi)

Azt írod, hogy egy kávézóban volt ez. Azért, ahogy látom ezeket a székeket, gondolom mozgathatóak lehettek, tehát azt a széket amelyik a Singer mögött van, odébb kellett volna rakni, és kivenni a képből a francba, és akkor lehet, hogy értelmes képet kapunk a többi széknek az árnyékával, és ezzel a Singerrel, de az a szék ott olyan szinten zavaró, hogy a szöveget is, az árnyékokat is, és mindent szétver. Szervezkedni kell, felállni, kivenni, oké, félrerakod, fotózol, senki nem fog érte szólni. Pont. Ez így nem működik! (hegyi)

Ágnes, szeretlek, de nem leszek veled kegyes, mert azzal nem mész semmire. Gondolom eleget dicsérnek úgyis, facebookon biztos lájkolnak, és nincs is ezzel semmi baj, de ezeknek a képeknek egy része nem igazán fontos. Itt van rögtön az első kép, egy primér poén, ott van Jézus, meg Mária, oké. De nem bontottad ki ezt a történetet, tehát megint azt kell mondjam, hogy a kompozíciót meg kell találni, hogy ez honnan érdekes, és milyen nézőpontból. Nem vagyok benne biztos, hogy ez állóban izgalmas, mert fekvőben lehet, hogy jobban értelmezhető, hogy hol van, és hogy mennyire groteszk, vagy mennyire nem, de ez így most nem működik. A második kép egy elég jó szín játék lenne, már úgy értem, hogy mint színekkel való játék, de ez még így kevés. Ott kellett volna maradni, nyilván az idő is kevés, de megnézni azt, hogy mikor milyen fények vannak, mikor hogy adja ki. Megint az a kérdés, hogy mennyire lehet távol menni, mekkora a hely. Te tudod, hogy milyen volt a terep, de nekem ez azért így önmagában ugyanolyan, mint a jézusos, kevés, túl szűk, nagyon lecsökkentetted arra a dolgot, hogy ajtó. Úgy értve, hogy csak azt mutatod, az meg önmagában, hát... pirosra van festve. A következő kép már izgalmasabb, mert ott már történik valami az árnyékokkal. Ennek az alja abszolút nem kell, az a rész, ami a befalazott ablak alatti faldísz alatt történik, azzal a kis ablakkal, az már nem kell, mert az a kis ablak már nem érdekes. Ennek a felső része az érdekes, és ott a vízszintes díszítés alatt már vágható lenne, de ebben érzelem, meg ezzel tudok mit kezdeni. Nagyjából ugyanekkor, ugyanott fotózhattál egy hasonlót, ami kevésbé lett sikeres. Itt megint az a baj, hogy nem döntötted el, hogy mi érdekel ebben téged. Ez turista kép abban az értelemben, hogy nincsen egy fotós döntés. Nincs meg az, hogy téged ebben érzelmileg mi hoz lázba. Mert ez így önmagában túl sok és túl kevés egyszerre. Jók ezek a teregetett ruhák, de bele van vágva, valamiért neked fontos volt, hogy ott legyél a képen, de minek, ezt nem nagyon értem, miközben persze, ajtó, és az ajtó elé van teregetve, ez maga érdekes lehetne, ha távolabb mész, és ahogy látom, mögötted annyi hely volt, mint a tenger, tehát nyugodtan mehettél volna távolabb. Lesz még mit dolgozni ezzel! (hegyi)

Az a helyzet Gábor, hogy ezeket te nagyon érzed és érted, de szerintem unod - mondd, ha nem így van -, és rutinná kezd válni. Érdemes lenne egy kicsit agyalnunk azon, hogy milyen irányba mozdulj el, vagy találj magadnak olyat, ami újból kihívást jelenthet számodra, mert szerintem itt már nincs meg az a kihívás, az a meghódítás, hogy egész furcsát mondjak, nincs meg a szerelem. Hogy nem az van, mint az első találkozásoknál, hogy belebújok a bőre alá is, meg még az illatát is haza akarom vinni. Ez a fotóra is ugyanúgy igaz, hogy ha már valami úgy megkopik bennünk, vagy rutinná válik, akkor valamit változtatni kell, valamit ki kell találni ahhoz, hogy újból izgalmassá tudjon válni a dolog, mert közben elkezdünk klisékben gondolkozni. Szép felhők, kemény színek, valami nagyjából aranymetszésre szerkesztett magányos épület a semmi közepén, ezek mennek neked, nem mondom, hogy nem, és amit most mondok, azt tényleg vedd komolyan, hogy nem bántásnak szánom, vagy nem lebeszélni akarlak erről. Nem is azt mondom, hogy ez az irány már kifutott úgy, ahogy van. Egészen egyszerűen csak a technikán, vagy a nézőponton, vagy a hozzáálláson, vagy valamin kellene változtatni. Szereplőket is el lehetne kezdeni használni, tehát, hogy valami történjen, ami téged újból felcsigáz. (hegyi)