Feladatmegoldás

A helyzet hasonló, itt mondjuk az, hogy a nő öléhez odakerült a Skoda, az annyira nem erős, erre oda kellett volna figyelni, hogy ott mi történik azzal a fénnyel. Az nem rossz, hogy te ott hogyan jelensz meg, kicsit olyan, mintha egy marionett helyzet lenne, hogy a lány irányít téged, mint egy bábút, erre még rá lehet játszani, de itt most nem rossz ez a figurális megjelenés, ez itt most jól működik. Ha javítanék rajta valamit, akkor azt, hogy megvárni ilyenkor, hogy elmenjen a skodás. Tudom, ez majdnem lehetetlen, mert mikor fog az onnan elmenni, de ha ezek a szituációk, mint reklám, ott vannak, és többször vissza lehet oda menni, megnézni, hogy mikor milyen a fényviszony, a formák, stb. Érdemes ezzel foglalkozni, mert az ötlet jó. Abszolút pártolnám azt, hogy ezzel foglalkozz, de akkor tedd bele azt a pluszt, hogy jegyzeteket készítesz: például, hogy délután kettőkor jobbról jön a fény, délelőtt tízkor balról. Akkor látni fogod, hogy mi a különbség, hogy esetleg a te figurád hogyan tud életet kapni. Én sarkallnálak arra, hogy foglalkozz ezzel még. (hegyi)

Ez egy érdekes Vágy lecke megoldás, mert sok mindenről mesél, egészen vad irányokba is el tudok menni, ha akarok a lánccal, a leláncolással kapcsolatban, mint vágy. Gondolom nem teljesen erre gondoltál, amikor elkészítetted a képet, de bocsánat, ez most benne van. Ha a szabadulás, vagy a szabadság lenne a téma elsősorban, akkor valami kellene még ebből, kevés ez így, túl közel mentél, mert nem kapok abból, hogy mi lenne, ha ez a kapu még jobban kinyílna. Mi van ott mögötte? Egy tájrészlet, vagy egy épületnek a belső részlete? Szóval valami biztos, hogy van, de érdemes azt megfogalmazni, hogy mi az, ahová a vágy iránya mutat. Most ez nincs a képen. (hegyi)

Sejtem, hogy ez nem egyszerű történet, amikor az ember magát akarja lefotózni biciklizés közben, beállítani a gépet, az időzítőt, meg minden kutyafülét, és nagyjából arra is kell kerekezni, gondolom, hogy ez egy ilyen fogyókúrás programnak is felfogható volt. Ez ebben az értelemben egy nagyon jó tanulmány, és ezt jól is hajtottad végre. Ezzel ilyen értelemben nincsen probléma, szerethető a kép. Biztos te magad is megtapasztaltad azt, hogy hol van benne még javítani való, és én abszolút el tudom azt fogadni, hogy elfogy az embernek az energiája, és valahol a projekt közepén azt mondja, hogy jó, most ez egy olyan pont, ahol legalább benne vagyok a képben, akkor ezt most rögzítsük. A későbbiekre nézvést mondom, hogy nyilvánvaló, hogy kicsit följebb kellene emelni azt a kamerát, a mélységélesség nem egészen ott van, ahol kéne, tehát ezen még van mit melózni, és ez még csak a technikai része a dolognak, mert akkor kompozícióban és formájában a helyére kerül. Aztán a következő kérdés az, hogy mit akarunk elmesélni? Én ebben a képben érzek egy kis humort, és én lehet, hogy erre tenném a voksomat. A kerékpározás elég régi sportág, régen ezekkel a nagy kerekes biciklikkel űzték, volt ennek egyfajta stílusa, vagy formai jegye, ami itt most a csíkos pólóban fölismerhető. Én arra tenném a voksom (persze ez időjárásfüggő, hogy hogyan lehet ezt jobban megoldani), hogy ilyenkor az ember fölvesz egy cicanadrágot, ahhoz ezt a csíkos pólót, és mint régen a birkózók, „feszeng”, tehát mutatja az izmait. A humort az erősíti, hogy ha minél feszülősebbek ezek a cuccok, és már dolgozunk a fogyókúrán, de a testünk még olyan, amilyen. Erre rá lehet játszani, tehát nem muszáj mindig az embernek eltakarni azt, ami van, ha kihangsúlyozza azt, ami van, abban a vicc, az irónia benne van, és ez szerintem egy fontos erény lehet. Tehát a következő lépcső az, hogy oké, kerékpározunk, de hogyan, milyen szerelésben, mit akarok még ebből pluszban elmesélni, mert ez egyelőre még primer, másodlagos értelmezési síkot is meg kell nyitni, azt, hogy ennek legyen egyfajta üzenete. Ez lehet a következő lépcső a technika rendberakása után. Én javaslom neked, hogy ezzel még dolgozz. (hegyi)

Ugyanazt tudom elmondani, mint a színesnél, azzal megspékelve, hogy ez már ilyen kínai írásjelekhez hasonlít, de a döntést neked kell meghozni, hogy mi az, amiről mesélni akarsz. Fontos, hogy a gondolat előbb legyen a fejünkben, mint ahogy a kép elkészül, és ne utólag akarjunk valami elkészült képre ráhúzni egy sztorit. Látszólag nincs különbség, de gyakorlatilag óriási van. Az egyiknél van egy előkoncepció, az visz téged, és ha az nem is volt teljesen kidolgozva, de a végeredményed erős lesz. Ha meg valami készült, lőttünk egyet, és utána kezdünk el azon gondolkodni, hogy ezen hogy tudnánk csavarni még kettőt, annak lesz egy stichje. (hegyi)

Pista, sok mindent nem tudok mondani. A 365-be is betettél ebből, itt is van, szociónak ez nem szoció, fotónak valamennyire fotó lenne, ha technikailag ez egyben lenne. Ez most nincs egyben, mert a fickóról nem sokat tudok meg a kép által, és az a bajom, hogy te mész a magad feje után, holott, lehet, hogy érdemes lenne odafigyelni arra, hogy mit mond valaki, legalábbis mivel nem adsz visszajelzést, ezért nem tudom, hogy egyáltalán átmennek-e a mondataim, eljutnak-e hozzád. Senkivel nem kommunikálsz. Én elhiszem, hogy sok a meló, meg fáradt vagy, de a saját magad melója megérne ennyit. Ez olyan, hogy faragsz valami szépen, vagy igazat, akkor annak az igazságához nem csak az tartozik hozzá, hogy jól álljon a kezedben a fafaragó eszköz, meg hogy az nagyjából legyen megcsinálva, hanem valószínűleg vagy annyira igényes a saját munkáddal kapcsolatban, hogy az az utolsó simításig rendben legyen, olyan legyen, amilyet akarsz. Persze ez nem azt jelenti, hogy le kell csiszolni gömbölyűre, hanem hogyha szálka maradt a szélén, akkor azt nem hagyod ott, hacsak nem tartozik hozzá a tárgy mondanivalójához. A fotó nem másabb ügy, nagyon ugyanolyan, mint bármelyik más kézműves szakma. (hegyi)

Zolikám, megint itt vagyunk a 16:9-es képaránynál, és megint azt mondom, hogy indokolatlan ez számomra. Most még erősebben fogok fogalmazni: Zoli, szeretnélek kiszakítani téged a fotóamatőrök társaságából. Ők azok, akik ilyeneket elkövetnek: kimegy, fotóséta van, lehetőleg sokan legyünk, visszük egymást bele a hülyeségbe, és csinálunk valamit, 12 egy tucat, de egymásnak örülünk, utána örülünk a képnek is, ebből nem lehet mit gazdálkodni. Persze, rá lehet csodálkozni, és az elején ennek nincs hibája, de akinek van tehetsége, és képi érzékenysége, az jó, ha ezekből egyszer csak kikerül, és elkezdi a saját útját járni. Mondhatnátok, hogy akkor mi van a Látszótérrel? Én azt gondolom, hogy itt nincs ilyen egymásra hatás, mert ritkán dolgozunk együtt. Amikor együtt dolgoztunk is, akár én, akár András volt ott éppen a felügyelője egy-egy szituációnak, pontosan arra vittük a társaságot, hogy ne egymás seggébe gyalogoljon. Ezt azért mondom most el, mert ez a kép egy nagyon izgalmas kép lehetne, ha döntést meghozod, hogy téged ebből mi érdekel, de azért nem hoztad meg a döntést, mert nem ezért készült, hanem azért, hogy kipróbáld, hogy milyen a hosszú expozíció, meg hogy mi van az éjszakai fotózással, és majd mi lesz a fényszennyezéssel, és az hogyan fog megjelenni a képen. Értem én, hogy mi az, ami elvitte a figyelmedet, de ez akkor is egy fotográfia lesz a végeredmény szempontjából, és pont nem érdekel engem, hogy téged mi érdekelt akkor, amikor olyan közel van a megoldás, hogy akár még kis se kell érte nyújtani a kezed, mert ott van az orrod előtt. El kell dönteni itt, hogy téged ebből mi érdekel, mert teljesen más a történet, ha például megfelezed a képet. Akkor azt mondom, hogy a jobb és a bal oldali része teljesen másról mesél. A kettő együtt viszont nem tud mesélni semmiről. Próbáld meg, hogy nagyjából a felénél elvágod a képet, és nézegeted az egyiket, és a másikat, hogy mi történik. Itt két képet összemontázsoltál, értem,hogy tizenvalahány állóképből van, de nem kell. Vagy ebből a sok képből legyen egy olyan döntés, hogy mit hagysz le. Tessék az egészet úgy kezelni, hogy minden, ami a technika, minden, ami az ilyen trükközés, bindzsizés, az legyen ott elég, és utána legyen ahhoz az embernek kellő távolságtartása, és rálátása, hogy azt mondja, hogy „aha, jó volt ott együtt, de engem nem ez érdekel, hanem…”, és utána mondja el, hogy mi. (hegyi)