Feladatmegoldás

Nincsen nekem vágyam semmi, csak úszni.

Kedves Ági, ezek a típusú kompozíciók és képek elsősorban Kardos Sándor Horus Archívum gyűjteményében találhatók nagy számban. Kardos Sanyi elsősorban az akkor még létező Főfotó úgynevezett rontott képeinek maradékából válogatott. Mivel a vágy kategóriájába küldted a képet, segítségre szorulunk, hogy a napozó emberi test egy részletének perspektivikus bemutatása és a háttérben látható Tisza vagy más folyó vagy tó, vagy a stég, vagy a nyugágy jelenti-e a vágyhoz kapcsolódó középpontozást. Teljességgel ez így most nem eldönthető, ettől függetlenül fontosnak tartottam hogy az oldalra kerüljön föl egy ilyen típusú dekomponált kép is. A 70-es 80-as években (amikor még a digitális technika nem létezett), a családi nyaralás ideje alatt született hasonló rendszerű képeknél azonban mindig lehetett érzékelni az okot, hogy a fényképész bizonyos testrészei miért látszanak. Így általában ezek a képek mindig valami megfigyelésnek voltak a gyors eszközei: tóból kiugró hal, háttérben magát olajozó, másik családhoz tartozó személy, netán a jugoszláv tengerparton monikiniző ismeretlen. Ezek miatt azonban azoknak tetten érhető volt a pontos üzenetrendszere. Itt viszont látok egy tájképet, amelyet talán az alkotó gyors ötlettől vezérelve rögzített. (-szőke-)

Vasárnap délelőtt
Nem vágyom Én másra, csak egy finom házi tyúkhúslevesre.

Kedves Feri, ezt inkább szorgalminak vegyük. Nagyon jól ábrázolod szomszédaid, barátaid, nagyon humánus, szerethető, ahogy fogalmazol. Ha kevésbé alulról exponálsz, az előnyösebb a modellnek, mert kevésbé jelentkeznek nyaknál a redők. (szőke)
értékelés:

Kedves Tamás! Ezt a filmet azért tartom mérföldkőnek az Estiskola eddigi munkái között is, mert felrúgja, kitágítja a barátság házi feladat kritériumait, és éppen ezért jó! Mik ezek a kritériumok, amelyeken az alkotó bővített? Nagyon fontos megjegyezni, hogy Tamás filmje alkalmaz egyfajta tájleíró jelleget a személyes környezetéről. Ezen kívül helytörténetet is kapunk és ami nagyon fontos, filmes szemléletmóddal, amely önmagában még nem lenne izgalmas, de az ember, az alkotó ember személyes megszólalásán keresztül szűrődik át, lesz érzékelhető, mesei, és szerethető az alkotói üzenet. Ez hitelesíti ezt a munkát. És nem győzöm hangsúlyozni, hogy az Estiskolának nem az önmagában való sokszínűség, hanem a valós emberi közlés és az annak következményeképpen létrejövő sokszínűség volt az eredeti célja. Ez a film tehát azért fontos, mert megismerhetjük Kovács Tamást, az embert esendőségével, vágyaival, sebezhetőségével.    Utóirat: nem szokásunk a pontozáson változtatni, ezért itt a maximális 3 disznót tudjuk adni, a plusz egy disznó kizárólag az üzenet bátorságára vonatkozik. (szőke) értékelés:

7139 Km
A remény hal meg utoljára.

Kedves Tamás, Bandi átadta nekem az elemzést, ezzel nem hozott könnyű helyzetbe se téged, se engem, de azért még kedveljük őt... Előbb sorolom a pozitívumokat. A fények megválasztásával sikerült az üzenet intimitását jelezned, a kép fő alkotóelemei érthetővé teszik a történetet. Jöjjenek a hibák. Egyrészt az sokszor előforduló probléma, hogy a személyességet úgy ábrázolja az alkotó, hogy érintetlenül hagyja a perszonális teret, nem vizsgálja meg esztétikai szempontból azt, hogy mi az, ami építi az üzenetet, erősíti azt és mi az, ami kompozícióban, fényben és formában zavaró, felesleges. A webkamerát tartó dobozok, a nyomtató, a képernyőn lévő chat ablak szemiotikailag a zaj kategóriába sorolandók. Jótékony csalással rá kellett volna erősíteni a kettőtök közti kommunikációra, ez a pici kis kamera jelentéktelen folt csak, egy nagyobb jobb lett volna, még ha nem is azzal szoktok chatelni. Fontos a testkód is, a testtartás, gesztusok. Mindkét kezed csonkolt, támasztod a fejed, ami emellett hanyatlik is. Ez esztétikai kérdés, nem előnyös magad így ábrázolni. A passzivitás pedig, amit ez sugall bizonytalanná teszi a nézőt, hogy mi a kimenetele ennek a sztorinak.
   Valamit fontos elmondanunk. A képi kommunikációban nehéz terep az, amikor egy konkrét történetet akarunk elmesélni egy állóképben. Ilyenkor ha didaktikus mesélést alkalmazunk, könnyen eshetünk abba a csapdába, hogy közhelyekkel operálunk. Hazai videoklipek, reklámfilmek alapvető hibája szokott lenni, hogy az elmondott szöveget a képekkel direkt módon, szóról-szóra, kockáról kockára rágják nekünk elő. Ez mindenképpen kerülendő irány, csak ha túlzó mód duplán ráerősítünk, akkor van létjogosultsága, mint az irónia, humor formája. Tehát összefoglalva bátrabban, jobban elvonatkoztatva és a formai elemekre jobban figyelve kellene megismételned ezt a feladatot. (hegyi)

Tényleg, ki van mind a két kereke! Öreg jószág, de én vagyok az idősebb.

Kedves Lacipapa! Az úgynevezett kis színes kategóriában nagyon jól teljesítettnek érzem a feladatot, miközben néztem a filmet, éreztem, hogy egyre jobban megnyugszom, mert amúgy annyira stresszes az életem, kaptam egy új pozitív megerősítést, nagyon szépen köszönöm a filmet, így tovább. (szőke) értékelés:

Kutyasors
Sokat gondolkoztam, hogy feltegyem-e ezt a képet. Amiért elkészült, röviden csak annyi, hogy a szomszédban volt egy "hangos" kutya, valahányszor meglátott valakit, éktelenül nagy lármát csapott. Egyszer amint a kertben dolgoztam, feltűnt az ugatás hiánya. Kérdem a szomszédot mi van a blökivel. A válasz: - Megöltem, mert hangos volt.
Ez volt az Én hatodik leckém.

Kedves Feri, nagyon szépen használod az árnyalatokat ezen a képen. Persze felmerül a kérdés, hogy beállított képről van-e szó, vagy a szomszéd baltáját látjuk. Ha nincs mód a dolgokon kattintás előtt változtatni, akkor azzal főzünk, amink van. Ha van, akkor figyelni kell a formákra. Egyrészt a balta élének lapja fontos a történethez, az árnyékban lévő rész túl sötét ahhoz, hogy kivehessük a részletet, azt, amibe kapaszkodhatunk a sztorinál. A másik a kutya foltja, ami egy lehelletnyit ha élesebb, akkor jobban érthető. Nagy machinátorok még arra is figyelmet szentelnének, hogy a kutya foltját a balta nyele összekapcsolja, vagy se. Ezt csak azért mondom el, hogy érzékelni lehessen, mi minden segítheti egy-egy kép információinak átadását.
   Ha ezeket a pici dolgokat is belegondoljuk a képbe, akkor ez egy három disznós munka - lenne. Kettőt nekem így is ér - de szeretném, ha nem zárnád le a pedellus leckéje vonalat, ahogy a vágyhoz is jó lenne még munkát látni tőled. Időd van, nem sietünk sehová. (hegyi)
értékelés:

egyetlen szerelmem

Kedves Renátó, nem tudom, hogy ez a kép mikor készült, az értékelés után vagy előtt. Miért döntöd a horizontot? A kutya feje beleolvad a háttérbe. Ez egy gyönyörű eb, próbálj valami bátrabbat kitalálni vele. Próbáld meg futtatni és futás közben fotózni, elkapni egy jellegzetes mozdulatot - de mindenek előtt a hátteret mindig vizsgáld meg, hogy ne legyen túl nyugtalan. Mozgást két módon fotózunk. Az egyik, hogy követjük a kamerával a modellt, így ő viszonylag éles marad, a háttér mozdul jobban, tehát ez a módszer azzal kelti a mozgás érzetét, hogy a táj mozog. A másik, amikor bemozdul a modell és a háttér marad nyugalomban. Ez utóbbit inkább akkor használjuk, ha a mozgás csak részleges, ha a testnek egy része legalább mozdulatlan marad. Ez a szép kutya is megérdemli, hogy foglalkozz a témával még többet. (hegyi)

Haaad mennyek be...
Ő a 007-es házikedvencem. A neve Di... BunDi. (Azt hiszem, hogy épp felénk néz.)

Kedves Tamás, kevés hiányzik a három disznóhoz. Egyrészt: a fotó kegyetlenebb a filmnél, a legapróbb részlet is elvonja a figyelmet, beég a retinába, és nem hagy nyugodni. Ilyen a szőnyeg. Zavaró a forma, amit mutat. A másik a kompozíció súlypontja. Ha a "modell" eleve csak részleteiben van jelen, akkor nyugodtan vághatsz jobb oldalon, hogy beljebb húzd a fekete tömeget, mert az ajtó szürkéje eleve arra húz, a kutya is ott ül, ehhez egy feszesebb szerkesztés kell. És a záridő itt is probléma. Tudom, a digitális korszak a mélységélesség és a bemozdulás elvesztését hozza, mert az emberek java azt hiszi, egy kép akkor jó, ha mindenütt tű éles. Ez tévedés. Az időt és a mozgást is azzal tudod behozni, ha a mélységélességgel és a záridővel játszol. A várakozás, a bejönnék de nem merek/nem szabad érzete így csak a befelé tekintésben van jelen, meg a kép címében. A kutya fajta jellegéből adódóan a tekintet hiánya ezt az üzenetet nem erősíti. Erre a mozgással lehet utalni, azzal a finom mozgással, amit a várakozó, de türelmetlen állat produkál. (Ami a fürdetést illeti: a kérdés az ábrázolás célja. Ha a cél a tökéletes jelleg megmutatása, akkor valóban lehet, hogy meg lehet előtte fürdetni is a kutyát, de én alapvetően idegenkedem a beállított történetektől, mert az igazságtól messze vannak. Ez nem jelenti azt, hogy ne kellene a képen szereplő ember vagy állat kinézetével is törődni.) Próbálj kis mozgást vinni a képre. (hegyi)
értékelés:

Melyben Anna barátai szerepelnek: a tavasz, a varázsló meg a virág.

Kedves Anna és Sanyi, engedélyetek nélkül a barát és a vágy házi feladat megoldásában én összevonnám ezt a munkát, mert úgy érzem, hogy a tavaszvárás varázslatának generálója a vágy, a tavaszvárás vágya. Ha ebben a kategóriában szabad értelmeznem, akkor a film teljesíti az általunk mért összes kategóriát. A zene metrikus, de melankólikus szerkezete ugyan hordoz hektikát, erre azonban nagyon jól használja a vágó a fekete blankokkal puritán módon elválasztott snitteket. Nem klipet látunk, hanem a zenével együtt élő ritmust. Így a ritmus szolgálja az egész kép üzenetét és nem a ritmus mint eszköz vonz be magához üzenetet, mint a pop klipekben látható formáknál. A virág szimbóluma, szakrális jelenléte nagyon tudatosan, tisztelettel és szeretettel van kezelve (a magyar néprajzban és a népi hitvilágban a virágkelyhek összetett szimbólumrendszert hordoznak, az élet kezdetét. A virág formavilága nem csak a magyar kultúrában, hanem az ősi kultúrákban is mind a két pólust magában hordozza, a kehely egyrészt a női, feminin, befogadói attitűdöt, a bibe a maszkulin, férfi, vagy teremtő attitűdöt. Mivel a kisfilm központi szereplője az alkotó felmutató kezén keresztül zárt zöldes színű belső tereken át kifelé az alvó, szabad területek felé közlekedik (a vágás alapján mondom), ez bizonyítja a vágy fogalom házi feladat pontos végrehajtását a film szempontjából.    Amúgy ha egy kis kocsmában ülnénk, csak úgy magunk között, azt mondanám, mágikus filmet látunk, a tavasz mágiáját, egyfajta (Szőke itt már nagyon mosolyog) animista megközelítésben. Anna filmje legjobban Lacipapa kis húsvéti etűdjéhez kapcsolódik, picit túllépve a képeslap momentumon. No de nem ülünk egy kiskopcsmában...    2 disznó a filmes megközelítésre és a vágásra és egy az eredeti és önálló zenei szerkesztésre. Utóirat: érdemes megjegyezni, hogy Tiszáék folyamatosan eredeti zenéket készítenek a munkáikhoz. (szőke) értékelés:

Egyetlen szerelmem

Kedves Renátó, két fő irány van az állat ábrázolásnál, mindkettőnek van létjogosultsága és oka. Az egyik, amikor ellesett pillanatot mutatunk be, a másik, amikor beállított pózt, egy idealizált formát jelenítünk meg. Ennél a képnél a kompozíció hibája miatt idealizálásról nem lehet szó, hisz levágtad az ujjait, fülét, bajszát. Ezen felül egy kompozíciós szabály, hogy ahova a modell néz, oda több teret engedünk, mint a másik oldalra, vagyis itt a kutya orra elől hiányzik ez a hely. Ha a pillanatkép, az ellesett, életszerű bemutatás a cél, akkor viszont az expozíciós idő megválasztásával kell "életet lehelni" a történetbe, magyarán ha túl rövid a záridő, akkor a modell "megfagy". A kutya láthatóan nem rád, hanem a melletted álló személyre figyel. Így a néző várja azt a pillanatot, amikor majd a kutya rá is figyel (általad, optikádon keresztül), de ez a pillanat nem jön el.
   Technikailag a kép csúcsfényekben hiányos, a kutya mellett látható ugyan a teljes fehér is, de a kutya bundájánál ez a tónus inkább piszkosba fordul. Összegezve, ha a kompozícióra több figyelmet fordítasz, akkor egy két disznós képet kapnánk - kérdés, hogy az eredeti kockán van-e még több a képből, vagy sem, azaz korrigálható-e ez a probléma. Így egy disznó és várjuk az ismétlést. (hegyi)
értékelés:

A vágy titokzatos tárgya
Az ötös lecke második része elkészült.

Két disznót ér ez a kép Feri, két ok miatt. Az egyik, ahogy az előzőnél is írtuk, hogy mással formálod meg a vágyat, a másik, hogy a kép tónusai feketénél bebuknak, középszürkénél nem elég részletesek. Nehéz a dolga egy kiskondásnak, hogy ennyi mindenre kell figyelnie, én tudom... (szőke)
értékelés:

Történet a barátságról, amely jó véget ért.

Az első rész az 3 disznó, nincs hozzáfűznivaló, tudja Aureliano, hogy rendben van minden. A ráadás plusz egy disznó, mert hallgatott a többiekre. (Szőke) értékelés:

Ágyban, vágyban

Kedves Ági, mostanában sokat dolgoztunk együtt, nagyon sok segítséget kaptam tőled a Mediawave programnál és ezt köszönöm, épp ezért meglepő számomra ez a kép, mert többségében nagy lendületet, vibrációt szoktam érzékelni, sok esetben elnagyoltságot. Ez a munkád viszont ennek az ellentéte, kompozíciós rendjében, hangulatvilágában, beállításában is. Ez a kép teljesen rendben van, 3 disznós. De akkor ott marad a kérdés: hogy Ági miért nem csinál mindig ilyen jó képet - és ezt a Szőke már soha nem fogja megtudni, mert nincs női agya. (szőke)
értékelés:

Alacsony a létra
Ezzel a képpel az 5. leckének próbálok megfelelni. :)

Kedves Feri, az ötös lecke elsősorban magunkról szól, magunkról kellene mesélni vele. Ami ezt a képet illeti, az első kérdés a formai rend, vagyis a folthatások kezelése. Ez itt nem elég jól megoldott, az alak fekete tömegét nem ellensúlyozza sem a félkörív, sem a szürke épületfal. A másik kérdés, hogy ha hosszabb létrát viszel, akkor ha azt ferdébben támasztod a falhoz, akkor máris izgalmasabb lesz a kompozíció. A harmadik az üzenet. A vakablak, a hiányzó szobor, dísz persze érthető, de izgalmasabbá tehetted volna az üzenetet, ráadásul tónusrendjében is hatásosabb lenne, ha a modelleden a leplen és a sapkán kívül nincs semmi, és a sapka nem ér össze a lepellel. Tehát a nadrág és a cipő visszavesz a kép erejéből. Ha valami tárgyat a modell kezébe adsz, lehet, hogy az is erősítene. Az ötös leckét meg ne akard ilyen egyszerűen megúszni, hogy más bőrét viszed a vásárra. :)(szőke)
értékelés:

Vágyakozás valami után...
...na de mi után (Ági... Ági... ismét egy képrejtvény) :)

Tamás, a vágyakozás házira nagyon örülök, hogy az első képet elküldted. A képi eljárásról majd a Zsolt fog írni, én viszont a vágyakozás témakörét a képhez írt szöveggel tudom csak értelmezni, feltételezem, hogy a kísérőszövegek nem véletlenül vannak a képekhez társítva. Úgyhogy én ebből próbáltam kiindulni. Tehát az én értelmezésem, hogy ez a kocsi az Ágié, ő elvitte a kulcsot és ez valójában nem plátói, hanem hosszú ideje működő érdekkapcsolat, mert te az Ágin keresztül a kocsira vágysz. A képet nézve egészen biztos vagyok, hogy a fényképész mögötti négy emeletes padlástérrel rendelkező manzárdszobába ment az Ági, mert fölfelé nézel. Egészen biztos, hogy ha ez mozgófilm lenne, akkor láttuk volna, hogy kiabáltál, Ági: hozd már le a kulcsot. Ezt ezen a képen nem láthatjuk, mert ez egy álló kép. A körülötted lévő sugárcsíkokat tekintve gondolom, hogy zoommal sűrítettél, mert ez egy álló kép, a csíkokat pedig gyerekek hozták létre, mert a kiabálásodra az Ági manzárdja melletti erkélyről összerágott kenyérgalacsinokkal kezdtek el dobálni. Úgy érzem, hogy a képet jól fejtettem meg és mivel ezeket a képen nem lehet látni, így kettő disznót tudok felajánlani. Várom a mjozgóképes megfogalmazását.
   Utóirat: Ezt innentől a Zsolt írja, mert én tudtam érzelmileg kapcsolódni a képhez(nem is, ezt is a szőke diktálja még mindig): Tamás, ha a vágy titokzatos tárgya az autó - a képrejtvényed még ha másról is lenne szó, egyéb megfejtésben nem segítene - akkor két út van, amin érdemes elindulni. Az egyik, hogy a modell legyen "elemelve" a hétköznapoktól. Vagyis ne utcai ruhában, utcai gesztusokkal dolgozzon. A másik út, hogy csak részletet adsz az autóból. Az effekt nem segíti a képbe kerülést, mert ezt a zoom közbeni expozíciót már nagyon sokan alkalmazták reklámoknál arra, hogy a zavaró hátteret elmossák. Ha ilyet használ az ember, figyelni kell a mértékre, hogy mekkorát mozdít a zoom gyűrűn. Ez itt egy ál-zoom, hisz láthatóan csak a háttér mozdul, az autó nem. Reklámfotós helyzet, de a feladathoz nem enged közel. Kettő disznó tehát, de mindenképp küldj másik, kevésbé távolságtartó, tehát merészebb ötös leckét. (szőke)
értékelés: