Hónap képe

Vándor

Bükk, Tar-kő. Gyakran járok túrázni, szeretem a szép tájakat, ennek ellenére mindig keresem a Bükk másik arcát is, és örülök, ha egy megszokottól eltérő képet sikerült "találnom".

Magam sem választhattam volna jobb képet hónap képének, bár azt is meg kell mondjam, hogy nekem nincs semmi bajom a kompozícióval, tökéletesen egyensúlyozza a szikla, az ember, a fa azt a tömeget, ami a felhőrétegeknél érzékelhető. Egyetlen kritikai megjegyzésem van csak, mégpedig a kép felső képhatára, ott az íves felhő fölötti részt én már levágnám. Azt nem mondom hogy ez egy vidám kép, egészen álomszerű, arra hívnám fel a figyelmet, hogyha nem lenne az az ember a képen, egy szép, de érdektelen dekoráció lenne csak ez a fotográfia. Hát igen, ehhez kell egy ihletett pillanat és szerencse is. No meg rengeteg megfigyelés, és türelem. (hegyi)

Daruk és Én

Jó ez a visszatérés ezzel a képpel, mert a struktúra éppoly fontos szerepet kap, mint az origamik könnyedsége, miközben az alkotó tükröződése is részt vesz a játékban, nem csak véletlenül van ott, mintha ő maga terelgetné ezeket a madarakat. Demeternek van Szabó Magdáról egy nagyon hasonló hangulatú képe, amit Magda lakásán készített, és egy madaras függő dísz az, amit a kezeivel kerget, egyből ez ugrott be nekem, szóval jó ez - egy dolgot leszámítva, mégpedig, hogy azzal még elvolnék, hogy dől hanyatt az épület, hiszen ha nem így lenne, nem lennél jó helyen a képen, de az elfordulás nem tesz jót, a nagyobb világos épülettömeget a jobb oldali kisebb nem húzza egyenesbe. Bara, várjuk a munkáid, figyelj arra, hogy 760 pixel szélesek vagyunk, a méretet érdemes kihasználni. (hegyi) értékelés:

Ön itt áll

Ön itt áll A londoni metró bejáratánál (talán nem véletlenül) kiállított kép. Egy "kívülállónak" szerintem azonnal mosolyt csal az arcára. (eredetileg, amikor megláttam, a köldök, majd humor leckére gondoltam, de mire ide értem, ez a lecke átalakult, így az illusztrációra gondoltam) A kép kézből lőve, 50mm fix, f3.2, 1/50sec, iso100 készült, a vaku nem villant.

Jó kis konstrukció, egyszerű, világos. Talán kicsit túl egyszerű is, nem tudom, az idő majd kiforogja, hogy elég-e az a függőleges vonal a boldogsághoz, azaz, hogy fotográfiává emelje a képet, túl a dokumentáláson, vagy műtárgyfotón. Talán igen. Dani hónap képe írása kiváló, én hiszek neki. (hegyi) értékelés:

Menjünk haza rakétával!

gyermekkorom egyik nagy élménye volt a rakéta mászóka, akkoriban minden játszón volt egy és ha belemásztunk egy másik világban találtuk magunkat. órákig tudtunk benne - néha körülötte, de csak amíg volt levegőnk az oxigénpalackban - játszani. jó látni, hogy akad még egy-egy akkor is ha már nincsen ülőkéje, vagy sok színű festése. ... végül gyalog jöttünk haza.

Nem érdemtelenül lett a hónap képe ez a munka, mert maga a gondolat érdekes ezzel a scrollozással, egy olyan technikát kapcsol be Dani, ami ebben a digitális világban mindennap használatos, és mégis tud meglepetést okozni. Viszont azt hozzátenném, hogy nem olyan nagyon precíz ez a fotó, szóval valahogy azt kellett volna elérni, hogy ne legyen ekkora üres flekk a két forma között, másrészt, hát, igen, szóval a világítással azért némi problémám akad. Ezt egyrészt utómunkában is helyre lehet hozni, hogy a srác arca ne legyen ennyire sötétben, mert pont az ő tekintete lenne az, ami behúzna engem ebbe a képbe, ami miatt elkezdem pörgetni. Mindazzal együtt, hogy az ötletet jónak tartom, de a kivitelezés miatt ez 2 csillag. (hegyi) értékelés:

el...

Érdekes képet készítettél, ami technikailag ugyan problémákat vet fel, de kifejezőereje elvitathatatlan. Előbb a problémákról. Egyrészt a tónusokkal valami utómunkás gebasz történt, emiatt olyan érdekesek a kontúrok, mintha túl lenne kontrasztban emelve a dolog, és értem én, hogy az árnyék és a fény közti különbség okán kellett a bebukott tónusokat rendbe tenni, de ez tanulság arra, hogy amit a szemünk lát, az jóval szélesebb spektrum, mint amit az érzékelő vagy film felfogni és megmutatni képes. Ezt fontos tudnunk a világítás miatt, ilyenkor a sötét részeket, ha fontosnak gondoljuk, deríteni kell. A másik a kompozíció ritmikája. Most a jobb oldalon elkezdődik valami újra, és én azt választanám, hogy a fénynél vágok, így persze fenn is vágni lehet, ami nem is baj. Nyugalmasabb lenne és segítene a fő motívumra koncentrálni. Az egyszerűsítés sok esetben segít, erről szól ez is, miket hagyunk meg a képen. Ugyanakkor előnye a képnek az, hogy a két ember közvetít valamit, ami értelmezhető búcsúnak is, vagy egy hívatlan vendég jelenlétének is, mindenképp kívülállás, és erre nagyon jó a belső tér üressége, az asztalé, a falaké, a helyszíné. Szóval kiváló az ötlet, érdemes lenne ezzel még dolgoznod a technika okán. (hegyi) értékelés:    

Vizsgafilmnek készült, az volt a feladat, hogy cold open*-t készítsünk egy általunk forgatandó filmhez. Szabad téma és műfajválasztás volt, egyedül az 5 perces keretbe kellett beleférni. * "előzetes", cím előtti rész, ami felveti a film témáját, stílusát és alapvetően hangulatteremtő.

Azt gondolom, hogy a közösségünk történetének egyik, ha nem a legösszeszedettebb filmjét kaptuk, és akárhogy is volt a feladat, hogy főcím előtti összefoglalót csinálj, de ami született, így is működik, és azt mondom, érdemes lenne elgondolkodnod arról, hogy ebből készíts egy rövidfilmet. A szereplő hiteles, a környezet skandináv sztorimesélésre hajaz, az egész viszont nagyon magyar, a szó jó értelmében, épp annyira száraz, amennyire kell, és működnek az érzelmi pontok is. Köszönet, csillag, lecke, meg amit akarsz. Azt meg tudod, hisz beszéltünk róla, hogy ha lazázol, és magad sem veszed elég komolyan, akkor meg foglak verni. (hegyi) értékelés:    

Deák tér

Ez egy érdekes kép, mert elkezdtem rajta sokat agyalni, aztán találtam egyfajta párhuzamot a fényekkel, ahogy a Deák tér aranyba fordul, és ami a fiú fején megjelenik arany szín, annak tulajdonképpen van valamilyen párhuzama, és ez a dekomponált kompozíció ebben az irányban talán értelmezhető. Ha én készítettem volna ezt a képet, akkor biztos, hogy elmozdulok egy kicsit a fiú irányába a kamerával, hogy ne így vágódjon félbe az ő feje. És talán akkor egy kicsit közelebb kerül ehhez az egészhez. Nem kell itt sokra gondolni, csak annyira, hogy esetleg a feje meglegyen, a vállánál már akár lehet egy vágás. Mondom én. Nekem most tömegében ez a dolog valahogy billeg, mert a feliratok, a Kálvin tér, a Ferenciek tere, azok most nekem nagyon elviszik az egészet, talán egy kicsit kevesebb is elég lenne. De el tudom ezt is fogadni így. Egy meditatív megközelítést látunk, és sok múlik azon, hogy mennyire tudjuk megragadni egy pillanatnak az érzelmi töltöttségét. Én most azt mondom, hogy nem rossz ez az irány, de ahhoz, hogy ez meggyőzően működni tudjon, ahhoz megmásíthatatlannak kell lenni annak az élménynek, hogy ez így, és csak így fotózható le. És ha így kiszorulunk szélre, akkor nem lehet ennyire elkaszálni a lábakat. Nem tudom, hogy mi az, ami ezt a képarányt létrehozza, mert nekem olyan furcsa most. Lehet, hogy én számolom ezt most rosszul, de kicsit olyan panorámához közelítő forma, és ezt szerintem egy kicsit nehezebb is berendezni. Vegyük úgy, hogy ez 2 csillag, hisz nem kell Hegyinek mindent érteni, a saját tudatlanságom miatt azért nem vonnék le. Az az 1 csillag levonás a fiú miatt van, mert nekem ő most így nem olyan határozott forma. (hegyi) értékelés:

Az egész világ egy nagy tükör

“The world is like a mirror; frown at it, and it frowns at you. Smile and it smiles, too” A vilag olyan mint egy (nagy) tukor` tekints bele haragosan s merges pillantast vet arcodra, mosolygj(!) s vissza mosolyog rad ! ― Herbert Samuels

Egyrészt gratulálok ahhoz, hogy a Hónap képének lett választva ez a fotó, valóban egy elég izgalmas dolog ez a tükröződéssel, ugye felfedezhetjük az alkotót, a gyalogosokat, akik figyelik az ő munkáját, miközben van egy belső tér is ebben a cukrászdában, közben az előtérben pedig egy reggeliző helyzet van. Nagyon jó ez a ritmus. Ami nekem igazán tetszik, az a kép jobb oldalára került figura, a két kézzel, az egészen keleties hatást ad így. Olyan, mint egy Síva szobor. Tényleg jó dolog kalandozni a különböző rétegek között, de azért engem bosszant az, hogy ez ferde. Oké, hogy ott a helyszínen az embert ezt nem biztos, hogy észreveszi. Ahogy látom, ez egy álló fotográfia lehet, már a fényképezőgép tartásából következtetek erre, tehát lehet, hogy érdemes lenne az egész képet megpróbálni egyenesre hozni, és utána egy újbóli vágással ezt a kompozíciót megoldani. Már csak azért is, mert a képhatár fura, tehát az itt most egy dolog, hogy az oszlopok mennyire egyenesek, mert azt akár tömegelhelyezéssel vissza is lehet húzni, de a felső képhatár nagyon kiabál, hogy ott az valamilyen segítségre vár. Hát, ezt tudom így hozzátenni, egyébként a dolog tetszik, de nekem ezzel azért most így van egy kis problémám. (hegyi) értékelés:

A felszín alatt

Nem tudom, hogy mi történt, hogy új fényképezőgép, vagy egy új szerelem, vagy egy új csalódás, vagy mi az, ami Cliot arra ösztökélte, hogy ezt a képet megcsinálja, de tessék megfigyelni, hogy mi történt, mert itt most nagyon érdekes minőségi változás van. Ennek a képnek nem csak meséje van, hanem kompozíciója is. Ez nem csak egy filmes utalás, és nem csak egy ilyen alvilági kép, hanem az egész, úgy, ahogy van, tömegelhelyezésben, színben, kompozícióban rendben van. Egy gondolatnyit nem tudok belekötni, nincs is miért, mert ez úgy, ahogy van, tökéletes, falra való. Az alsó világ a vörösekkel jön, a felső világ a kékekkel, ez az egész ad egy dinamikát, hívogat az a mély, de azért egy kicsit félünk is tőle, közben a háttérben folyik valamilyen kommunikáció egy szereplővel. Edward Hopper Nighthawks (1942) című képét juttatja eszembe.    Az a baj Clio, hogy nem veszed komolyan a saját dolgaidat. Vannak fellángolásaid, aztán utána megint valami elsodor. Nagyon fontos lenne az, hogy valami mellé tedd le a voksod. Hogy én most ezt akarom! És ehhez rendeljél hozzá időt is. Tehát, ha el tud hangozni az a mondat, hogy én fotografálni akarok, vagy én fotográfus szeretnék lenni, akkor ezt a mondatot, hogy este ki tudod magadnak mondani, akkor szülessen meg hozzá a döntés is, hogy és most az elkövetkező egy évben nem vacakolok semmi mással, hanem ezt csinálom. Elhangozhat ez a mondat másként is, én festő akarok lenni. És akkor azzal vacakolok, de valami mellett tedd le a voksodat. Mert én elhiszem, hogy kívülről nézve azt látod mondjuk, hogy vannak nagy festő idolok, akikről megtudja az ember, hogy egyébként fotóztak is. Igen ám, de ez vagy a pálya vége felé van, amikor már nem olyan erős és acélos a festői megfogalmazás, meg az emberből úgy kifogy a szusz, és a nagy hevület, vagy ez az úttörő szemlélet ez már megkopik, és akkor keres egy új eszközt utána, egy új játszótársat. Ez az egyik lehetőség. A másik lehetőség az, hogy valaki eleve annyira zseniális, hogy több szólamban tud megszólalni, és nem csak filmet rendez, hanem mondjuk zenét is ír, és közben fest, meg verseket ír, ilyen is van. Azért azt lássuk be, hogy nem biztos, hogy mi vagyunk ezek a polihisztorok, és nem akarom ennek az örömét elvenni, de jó lenne, ha valami mellet azért is letennéd a voksodat, mert az utána húzhatja a többi területet is magával. Azoknál a nagy polihisztoroknál is, akiket úgy megfigyelhettünk, azért volt egy fő csapásvonal, nem akarom itt most Leonardot hozni, vagy Michelangelot, de azért valamiről őket ismerjük, és tudjuk, hogy amellett másban is zseniálisan jót alkottak. Miért volt ez a hosszú duma? Azért Clio, mert nem tudom eldönteni nálad, hogy lusta vagy, vagy nincs elég gyakorlatod, vagy mi a franc annak az oka, hogy úgy kell belőled kitaposni, vagy kirugdosni egy munkát. Ezt is azon a hülye, idióta facebookon osztottad meg, és Hegyi szólt, hogy tedd már fel. Miért kell lepkehálóval összeszedni téged? Miért van ez? Mi az isten van, hogy bele vagytok hülyülve abba a kibaszott facebookba és ott basszátok az időtöket, miközben kurvára lenne mit mást csinálni. Tessék elgondolkodni azon, hogy van egy közösség, ez a közösség arra született, hogy egymással alkotásokat osszunk meg. A facebookon maximum bólogató Jánosokat fogsz találni, akik azt se tudják, mire mondják, hogy szuper. Lájkvadászat. (hegyi) értékelés:    

tükörben

Az épület ablakaiban a Halászbástya tükröződik.

A helyzet az, hogy előbb kapta meg a Hónap képe díjat, mint hogy leelemeztem volna, ugyanakkor ez egy nagyon jó ritmusú munka ahhoz, hogy azt mondjam, hogy nem véletlen az, hogy felkeltette az érdeklődést. Pontatlanok vagyunk, azt azért hozzáteszem. Nem tudom, hogy ennyi-e az összes, ami a képből van, ugyanis a kép jobboldalához vagy hozzá kell adni, hogy ott az a forma, ami elindul a tetőrésznél, az megint rendesen megjelenjen, akár egy negyednyit még kapjunk ebből a háromszögből, vagy pedig akkor azt a kis fekete izét felejtsük már el. Lehetett volna ezt a vágást úgy csinálni, hogy az nem koszol bele. Nem nagyon értem egyébként azt, hogy ha valaki ennyire precízen tud fogalmazni képben képhatáron belül, akkor a széleknél miért ilyen trehány? Azért én tudnék ezen az egészen még mit vágni, mert a kép felső részében is elindulnak olyan formák, amiket én nem hagynék benne, meg a kép bal oldala is elég érdekes, szóval, a körbevágásnál azért vitatkoznék. Ugyanakkor a megfigyelés nagyon pontos. Hogy absztrakt lecke-e? Hát, legyen, bár én úgy gondolom, hogy ez az épített környezet leckébe való volna, azért ez az absztrakciótól egy kicsit messze van. De a megfigyelés fantasztikusan jó. Tényleg olyan, mint ezek a tili-tolis türelemjátékok voltak, vagy akár mondhatnám a tetrist is példának, szóval jó a dolog, tetszik. Mivel a képhatárokkal való problematika leküzdhető utólag, tehát, lehet ezen vágdosni, megkapja a 3 csillagot. A leckemegoldást azért nem, mert az absztrakt nekem másról szól. (hegyi) értékelés:

Mélyvíz

Egyetértek a díjazóval, ez valóban egy nagyon erős és elgondolkodtató üzenet. Ez akkor is igaz, ha a kivitelezés slendrián. Egy ennyire szikár konstrukciónál nem engedhető meg az, hogy dőljön a horizont, hogy perspektívában kiforduljunk a képből, még ha ennyire keveset is, mint itt, de megtegyük. Ráadásul, azt gondolom, hogy a tónusrend sem tökéletes, mert túl sok ez a fáradt, koszos szürke benne, és nem ellensúlyozza az egésznek a dinamikája. Eközben a megfigyelés 100 pont, és úgy vélem, ez a lényeg, mert a megfigyelés az, ami ösztönös, és ez az, ami nehezen tanulható, a technika viszont elsajátítható. Attól félek, és a gyakorlat sajnos azt igazolja, hogy ez a félelem nem alaptalan, hogy ezek abból adódnak, hogy nem vagyunk eléggé türelmesek, és nem adunk elég időt magunknak, hogy egy-egy élmény átszaladjon rajtunk. Lehet, hogy itt nem is volt idő rá, mert jött a gyerekcsoport, és két perc múlva már elfoglalták a medencét, sokféle indokot el tudok képzelni, hogy miért nem voltunk gondosak azzal, hogy pontosan oda álljunk, ahova kell, és hogy egyenesben tartsuk azt a gépet. Sajnos ebből csak egy rész az, ami korrigálható, mert hiába hozzuk egyenesre a horizontot, mivel nem pontosan jó helyen álltál a masinával, csak egy lépést kellett volna elmozdulnod, és máris működött volna a dolog. A jó meglátások és ötletek, ha elvéreznek a kivitelezésnél, akkor sajnos, például egy pályázatnál, kiesnek a rostán, mert lesz olyan ember, aki arra is ügyelni fog, hogy ezeket az úgymond kötelező köröket is végigfussa. Tudom, ezek olyan nem szeretem dolgok, mert azt gondoljuk, hogy elrepül a kismadár. Én meg azt gondolom, hogy a fenét repül el, ha meg elrepült, hadd repüljön, akkor majd megjön máskor. Nem szabad engedni a minőségből! (hegyi) értékelés:

M4, Budapest, 2012Hegyi Zsolt-2013.09.07. 23:40Hegyi Zsolt-2013.09.07. 23:40Hegyi Zsolt-2013.09.07. 23:40Hegyi Zsolt-2013.09.07. 23:40Hegyi Zsolt-2013.09.07. 23:40Hegyi Zsolt-2013.09.07. 23:40

Nagyon izgalmas az a világ, amit Sándor megmutat nekünk, és én azt gondolom, hogy ez az egyik legerősebb épített környezetes leckemegoldás, ugyanis abszolút jól látta azt Sándor, hogy maga ez a helyszín mit kíván. Milyen képkiosztást, milyen objektívet, milyen nézőpontot, ez honnan lesz érdekes, és miért, és milyen utómunkát. Nagyon magas szintű munkát kaptunk, és nem csak ez az erénye ennek az egésznek, mert ez még ettől lehetne beszámoló, ugyanakkor ez ennél tovább megy, mert nem mentes a képsor az alkotói képformálástól. Ez pedig szerintem a legfontosabb lépcső a fotográfiában, hogy az ember eljusson odáig, hogy van véleménye, és azt ne primer eszközökkel, hanem esztétikai formában tudja azt a néző elé tárni. Ez egy olyan projekt, amit szemmel láthatóan Sándor komolyan gondolt, ebbe nem kevés energia van, hogy bejárja ezeket a helyszíneket. Ebben a tekintetben mindegy az, hogy ehhez milyen segítséget kapott, vagy milyen lehetőségei adódtak, és ez kinek adott, és kinek nem, merthogy ugyanezt a fajta gondosságot bármilyen más helyzetben meg lehet oldani. És azt is mondhatom, hogy ez a helyzet is, hiába adódik meg az embernek, hogy elmenjen egy ilyen helyszínre, ettől még össze lehet csapni, vagy az ember állhat ott tétován, úgymond földbe gyökerezett lábbal, hogy mit kezdjek ezzel az egésszel. Sándor pontosan látta és érezte azt, hogy ezzel az objektív megválasztással egyrészt ezeket a tereket íveltté és pozitív kicsengésűvé tudja tenni, és ezt az egészet tulajdonképpen a tónusrenddel, az embertelenséggel, a sci-fi hatású utópisztikus ábrázolással helyre tudja billenteni, tehát a nagyon édes, és a nagyon úgymond nőies formákat előhozó élményanyagot meg tudja nekünk úgy mutatni, hogy az hordozza azt, amit egy jó film. Amikor a feszültségkeltés nagyon precízen, adagoltan kerül a néző elé. Tehát, én ezt nagyon jónak tartom ebben a képsorban, úgyhogy Sándor, megvan a három csillag és a leckemegoldás is. Tőled is azt kérem - függetlenül attól, hogy ezek mennyire kiállításérett anyagok, mert ennél a képsornál én azt gondolom, hogy abszolút kiállításra érett anyag -, hogy tedd meg, hogy kicsit a beküldésnél nagyobb tempót diktálsz magadnak. Van miről beszélgessünk, engem is kell inspirálni jó munkákkal! (hegyi) értékelés:    

Fénytörés

Ez egy nagyon finom megoldás, mindazzal együtt, hogy elég zaklatott. Ez a zaklatottság pedig valószínű, hogy elég tudatos. Túlmutat önmagán a megfigyelésen, mert ha csak azt venném, hogy felfedeztem, hogy na jó, én észrevettem, hogy milyen érdekesen törik ez az árnyék, akkor ezt megoldhattam volna máshogy is, úgy, hogy nem hozom ezt az átlós, fekete-fehér jing-jang történetet bele, márpedig, ez itt van. Ettől pedig van az egésznek egy nagyon érdekes szomorúsága. Nem tudom ezt nagyon sokkal jobban megfogalmazni. Örülök annak, hogy Zoli nem csak arra használja a szemét, hogy a keresőben nézzen, hanem arra is, hogy a környezetét megfigyelje. A kép tökéletesen jó erre a leckére is, úgyhogy a 3 csillag, és a leckemegoldás is megvan. (hegyi) értékelés: