Hónap képe

Az egész világ egy nagy tükör

“The world is like a mirror; frown at it, and it frowns at you. Smile and it smiles, too” A vilag olyan mint egy (nagy) tukor` tekints bele haragosan s merges pillantast vet arcodra, mosolygj(!) s vissza mosolyog rad ! ― Herbert Samuels

Egyrészt gratulálok ahhoz, hogy a Hónap képének lett választva ez a fotó, valóban egy elég izgalmas dolog ez a tükröződéssel, ugye felfedezhetjük az alkotót, a gyalogosokat, akik figyelik az ő munkáját, miközben van egy belső tér is ebben a cukrászdában, közben az előtérben pedig egy reggeliző helyzet van. Nagyon jó ez a ritmus. Ami nekem igazán tetszik, az a kép jobb oldalára került figura, a két kézzel, az egészen keleties hatást ad így. Olyan, mint egy Síva szobor. Tényleg jó dolog kalandozni a különböző rétegek között, de azért engem bosszant az, hogy ez ferde. Oké, hogy ott a helyszínen az embert ezt nem biztos, hogy észreveszi. Ahogy látom, ez egy álló fotográfia lehet, már a fényképezőgép tartásából következtetek erre, tehát lehet, hogy érdemes lenne az egész képet megpróbálni egyenesre hozni, és utána egy újbóli vágással ezt a kompozíciót megoldani. Már csak azért is, mert a képhatár fura, tehát az itt most egy dolog, hogy az oszlopok mennyire egyenesek, mert azt akár tömegelhelyezéssel vissza is lehet húzni, de a felső képhatár nagyon kiabál, hogy ott az valamilyen segítségre vár. Hát, ezt tudom így hozzátenni, egyébként a dolog tetszik, de nekem ezzel azért most így van egy kis problémám. (hegyi) értékelés:

A felszín alatt

Nem tudom, hogy mi történt, hogy új fényképezőgép, vagy egy új szerelem, vagy egy új csalódás, vagy mi az, ami Cliot arra ösztökélte, hogy ezt a képet megcsinálja, de tessék megfigyelni, hogy mi történt, mert itt most nagyon érdekes minőségi változás van. Ennek a képnek nem csak meséje van, hanem kompozíciója is. Ez nem csak egy filmes utalás, és nem csak egy ilyen alvilági kép, hanem az egész, úgy, ahogy van, tömegelhelyezésben, színben, kompozícióban rendben van. Egy gondolatnyit nem tudok belekötni, nincs is miért, mert ez úgy, ahogy van, tökéletes, falra való. Az alsó világ a vörösekkel jön, a felső világ a kékekkel, ez az egész ad egy dinamikát, hívogat az a mély, de azért egy kicsit félünk is tőle, közben a háttérben folyik valamilyen kommunikáció egy szereplővel. Edward Hopper Nighthawks (1942) című képét juttatja eszembe.    Az a baj Clio, hogy nem veszed komolyan a saját dolgaidat. Vannak fellángolásaid, aztán utána megint valami elsodor. Nagyon fontos lenne az, hogy valami mellé tedd le a voksod. Hogy én most ezt akarom! És ehhez rendeljél hozzá időt is. Tehát, ha el tud hangozni az a mondat, hogy én fotografálni akarok, vagy én fotográfus szeretnék lenni, akkor ezt a mondatot, hogy este ki tudod magadnak mondani, akkor szülessen meg hozzá a döntés is, hogy és most az elkövetkező egy évben nem vacakolok semmi mással, hanem ezt csinálom. Elhangozhat ez a mondat másként is, én festő akarok lenni. És akkor azzal vacakolok, de valami mellett tedd le a voksodat. Mert én elhiszem, hogy kívülről nézve azt látod mondjuk, hogy vannak nagy festő idolok, akikről megtudja az ember, hogy egyébként fotóztak is. Igen ám, de ez vagy a pálya vége felé van, amikor már nem olyan erős és acélos a festői megfogalmazás, meg az emberből úgy kifogy a szusz, és a nagy hevület, vagy ez az úttörő szemlélet ez már megkopik, és akkor keres egy új eszközt utána, egy új játszótársat. Ez az egyik lehetőség. A másik lehetőség az, hogy valaki eleve annyira zseniális, hogy több szólamban tud megszólalni, és nem csak filmet rendez, hanem mondjuk zenét is ír, és közben fest, meg verseket ír, ilyen is van. Azért azt lássuk be, hogy nem biztos, hogy mi vagyunk ezek a polihisztorok, és nem akarom ennek az örömét elvenni, de jó lenne, ha valami mellet azért is letennéd a voksodat, mert az utána húzhatja a többi területet is magával. Azoknál a nagy polihisztoroknál is, akiket úgy megfigyelhettünk, azért volt egy fő csapásvonal, nem akarom itt most Leonardot hozni, vagy Michelangelot, de azért valamiről őket ismerjük, és tudjuk, hogy amellett másban is zseniálisan jót alkottak. Miért volt ez a hosszú duma? Azért Clio, mert nem tudom eldönteni nálad, hogy lusta vagy, vagy nincs elég gyakorlatod, vagy mi a franc annak az oka, hogy úgy kell belőled kitaposni, vagy kirugdosni egy munkát. Ezt is azon a hülye, idióta facebookon osztottad meg, és Hegyi szólt, hogy tedd már fel. Miért kell lepkehálóval összeszedni téged? Miért van ez? Mi az isten van, hogy bele vagytok hülyülve abba a kibaszott facebookba és ott basszátok az időtöket, miközben kurvára lenne mit mást csinálni. Tessék elgondolkodni azon, hogy van egy közösség, ez a közösség arra született, hogy egymással alkotásokat osszunk meg. A facebookon maximum bólogató Jánosokat fogsz találni, akik azt se tudják, mire mondják, hogy szuper. Lájkvadászat. (hegyi) értékelés:    

tükörben

Az épület ablakaiban a Halászbástya tükröződik.

A helyzet az, hogy előbb kapta meg a Hónap képe díjat, mint hogy leelemeztem volna, ugyanakkor ez egy nagyon jó ritmusú munka ahhoz, hogy azt mondjam, hogy nem véletlen az, hogy felkeltette az érdeklődést. Pontatlanok vagyunk, azt azért hozzáteszem. Nem tudom, hogy ennyi-e az összes, ami a képből van, ugyanis a kép jobboldalához vagy hozzá kell adni, hogy ott az a forma, ami elindul a tetőrésznél, az megint rendesen megjelenjen, akár egy negyednyit még kapjunk ebből a háromszögből, vagy pedig akkor azt a kis fekete izét felejtsük már el. Lehetett volna ezt a vágást úgy csinálni, hogy az nem koszol bele. Nem nagyon értem egyébként azt, hogy ha valaki ennyire precízen tud fogalmazni képben képhatáron belül, akkor a széleknél miért ilyen trehány? Azért én tudnék ezen az egészen még mit vágni, mert a kép felső részében is elindulnak olyan formák, amiket én nem hagynék benne, meg a kép bal oldala is elég érdekes, szóval, a körbevágásnál azért vitatkoznék. Ugyanakkor a megfigyelés nagyon pontos. Hogy absztrakt lecke-e? Hát, legyen, bár én úgy gondolom, hogy ez az épített környezet leckébe való volna, azért ez az absztrakciótól egy kicsit messze van. De a megfigyelés fantasztikusan jó. Tényleg olyan, mint ezek a tili-tolis türelemjátékok voltak, vagy akár mondhatnám a tetrist is példának, szóval jó a dolog, tetszik. Mivel a képhatárokkal való problematika leküzdhető utólag, tehát, lehet ezen vágdosni, megkapja a 3 csillagot. A leckemegoldást azért nem, mert az absztrakt nekem másról szól. (hegyi) értékelés:

Mélyvíz

Egyetértek a díjazóval, ez valóban egy nagyon erős és elgondolkodtató üzenet. Ez akkor is igaz, ha a kivitelezés slendrián. Egy ennyire szikár konstrukciónál nem engedhető meg az, hogy dőljön a horizont, hogy perspektívában kiforduljunk a képből, még ha ennyire keveset is, mint itt, de megtegyük. Ráadásul, azt gondolom, hogy a tónusrend sem tökéletes, mert túl sok ez a fáradt, koszos szürke benne, és nem ellensúlyozza az egésznek a dinamikája. Eközben a megfigyelés 100 pont, és úgy vélem, ez a lényeg, mert a megfigyelés az, ami ösztönös, és ez az, ami nehezen tanulható, a technika viszont elsajátítható. Attól félek, és a gyakorlat sajnos azt igazolja, hogy ez a félelem nem alaptalan, hogy ezek abból adódnak, hogy nem vagyunk eléggé türelmesek, és nem adunk elég időt magunknak, hogy egy-egy élmény átszaladjon rajtunk. Lehet, hogy itt nem is volt idő rá, mert jött a gyerekcsoport, és két perc múlva már elfoglalták a medencét, sokféle indokot el tudok képzelni, hogy miért nem voltunk gondosak azzal, hogy pontosan oda álljunk, ahova kell, és hogy egyenesben tartsuk azt a gépet. Sajnos ebből csak egy rész az, ami korrigálható, mert hiába hozzuk egyenesre a horizontot, mivel nem pontosan jó helyen álltál a masinával, csak egy lépést kellett volna elmozdulnod, és máris működött volna a dolog. A jó meglátások és ötletek, ha elvéreznek a kivitelezésnél, akkor sajnos, például egy pályázatnál, kiesnek a rostán, mert lesz olyan ember, aki arra is ügyelni fog, hogy ezeket az úgymond kötelező köröket is végigfussa. Tudom, ezek olyan nem szeretem dolgok, mert azt gondoljuk, hogy elrepül a kismadár. Én meg azt gondolom, hogy a fenét repül el, ha meg elrepült, hadd repüljön, akkor majd megjön máskor. Nem szabad engedni a minőségből! (hegyi) értékelés:

M4, Budapest, 2012Hegyi Zsolt-2013.09.07. 23:40Hegyi Zsolt-2013.09.07. 23:40Hegyi Zsolt-2013.09.07. 23:40Hegyi Zsolt-2013.09.07. 23:40Hegyi Zsolt-2013.09.07. 23:40Hegyi Zsolt-2013.09.07. 23:40

Nagyon izgalmas az a világ, amit Sándor megmutat nekünk, és én azt gondolom, hogy ez az egyik legerősebb épített környezetes leckemegoldás, ugyanis abszolút jól látta azt Sándor, hogy maga ez a helyszín mit kíván. Milyen képkiosztást, milyen objektívet, milyen nézőpontot, ez honnan lesz érdekes, és miért, és milyen utómunkát. Nagyon magas szintű munkát kaptunk, és nem csak ez az erénye ennek az egésznek, mert ez még ettől lehetne beszámoló, ugyanakkor ez ennél tovább megy, mert nem mentes a képsor az alkotói képformálástól. Ez pedig szerintem a legfontosabb lépcső a fotográfiában, hogy az ember eljusson odáig, hogy van véleménye, és azt ne primer eszközökkel, hanem esztétikai formában tudja azt a néző elé tárni. Ez egy olyan projekt, amit szemmel láthatóan Sándor komolyan gondolt, ebbe nem kevés energia van, hogy bejárja ezeket a helyszíneket. Ebben a tekintetben mindegy az, hogy ehhez milyen segítséget kapott, vagy milyen lehetőségei adódtak, és ez kinek adott, és kinek nem, merthogy ugyanezt a fajta gondosságot bármilyen más helyzetben meg lehet oldani. És azt is mondhatom, hogy ez a helyzet is, hiába adódik meg az embernek, hogy elmenjen egy ilyen helyszínre, ettől még össze lehet csapni, vagy az ember állhat ott tétován, úgymond földbe gyökerezett lábbal, hogy mit kezdjek ezzel az egésszel. Sándor pontosan látta és érezte azt, hogy ezzel az objektív megválasztással egyrészt ezeket a tereket íveltté és pozitív kicsengésűvé tudja tenni, és ezt az egészet tulajdonképpen a tónusrenddel, az embertelenséggel, a sci-fi hatású utópisztikus ábrázolással helyre tudja billenteni, tehát a nagyon édes, és a nagyon úgymond nőies formákat előhozó élményanyagot meg tudja nekünk úgy mutatni, hogy az hordozza azt, amit egy jó film. Amikor a feszültségkeltés nagyon precízen, adagoltan kerül a néző elé. Tehát, én ezt nagyon jónak tartom ebben a képsorban, úgyhogy Sándor, megvan a három csillag és a leckemegoldás is. Tőled is azt kérem - függetlenül attól, hogy ezek mennyire kiállításérett anyagok, mert ennél a képsornál én azt gondolom, hogy abszolút kiállításra érett anyag -, hogy tedd meg, hogy kicsit a beküldésnél nagyobb tempót diktálsz magadnak. Van miről beszélgessünk, engem is kell inspirálni jó munkákkal! (hegyi) értékelés:    

Fénytörés

Ez egy nagyon finom megoldás, mindazzal együtt, hogy elég zaklatott. Ez a zaklatottság pedig valószínű, hogy elég tudatos. Túlmutat önmagán a megfigyelésen, mert ha csak azt venném, hogy felfedeztem, hogy na jó, én észrevettem, hogy milyen érdekesen törik ez az árnyék, akkor ezt megoldhattam volna máshogy is, úgy, hogy nem hozom ezt az átlós, fekete-fehér jing-jang történetet bele, márpedig, ez itt van. Ettől pedig van az egésznek egy nagyon érdekes szomorúsága. Nem tudom ezt nagyon sokkal jobban megfogalmazni. Örülök annak, hogy Zoli nem csak arra használja a szemét, hogy a keresőben nézzen, hanem arra is, hogy a környezetét megfigyelje. A kép tökéletesen jó erre a leckére is, úgyhogy a 3 csillag, és a leckemegoldás is megvan. (hegyi) értékelés:    

Ki az?

Azzal együtt, hogy erről a képről már beszélgettünk, én elfogadom ezt a megoldást is. Ikonikus hatása van az egésznek, nagyon érdekes ez a fajta képkivágás, nagyon szép az a ritmus, amit a haj, a kar, és a kézfej mutat, és ennek a lírának egyfajta ellenpontja az, ami a fejnél, és a tükröződő tekintetnél létrejön. Egy szerepjáték az, amit látunk, és ez nagyon izgalmassá teszi az egészet, pont azért, mert ebben a szerepjátékban, ha akarom, akkor más kultúrák, más vallások üzenetét is hordozhatom (csador), de azt is mondhatom, hogy a kukucskálás is bekapcsolódhat ebbe a történetbe (Aliz tükörvilága), szóval sok mindenről szó lehet. A saját megfigyelésem, a saját személyiségem rétegeinek a felfejtéseiről is szó van. Az üzenet rétegei tehát abszolút jól érthetőek. Én mégis azt mondom, hogy foglalkozz még ezzel, ne engedd ezt még el, mert van ebben még, még nem vagyunk az út végén. (hegyi) értékelés:    

Tiszteletem Balla Demeternek

Eredetileg Demeter születésnapjára akartam ezt a képet feltölteni, de sajnos kicsúsztam egyéb okok miatt. Lényeg az, hogy mi akik szeretünk fotózni, Demeter születésnapjára (május 4) elkészítenénk valamelyik csendéletét, tetszőlegesen kiválasztva. Szerintem nem kellene pontosan ugyanolyannak lennie, nem is arról van szó, hogy lemásoljunk egy egy Demeter képet, A lényeg a kompozíció, az arányok megtalálása, a színek harmóniájának megtalálása, azoknak a "fotós trükköknek" a felismerése amikkel Demeter dolgozott. Szóval, ha valakit tényleg érdekel a fotográfia, az játsszon velem, ismételjük meg Demeter képeit a tanulás kedvéért.

Hálátlan feladatot kaptam, mert most nagyon sok minden van egyszerre jelen ebben a munkában. Egyrészt van egy tiszteletadás, ami abszolút érthető és tökéletesen rendben van, másrészt van egy figyelem felkeltés, és egy labdadobás a Feri részéről a többieknek, hogy mit kezdenek ezzel az egésszel, hogyan értelmezik, és beszállnak-e egy játékba. Harmadrészt van maga a konkrét kép, mindezektől elvonatkoztatva. A konkrét képpel kapcsolatban azt tudom mondani, hogy két problémám van. Egyrészt az előtere nagyon szűk, másrészt ez a váza elviszi a figyelmemet a többiről, nagyon erős, nagyon konkrét az a barna rajta. Nyilvánvaló, hogy az ember azzal dolgozik, amit a környezetében megtalál, tehát, hogyha ilyen barnát találtam, akkor ez van, de azért azt hadd tegyem hozzá azt, amit már többször ajánlottam, hogy akár egy selyempapírral, akár egy krepp papírral ezeket a tárgyakat ideiglenesen meg lehet bolondítani, és akkor lehet, hogy jobban használhatóvá válnak. Érdemes lenne ezzel egy kísérletet tenned. Ami a kép többi részét illeti, egyetértek, nincsen vele bajom, kicsit szűk az alja, és ez a váza. Ami miatt viszont nagyon fontosnak tartom ezt az egészet, az maga a gondolatisága, hogy mi van akkor, ha valakinek a munkáját megfigyelem, és annak a hatására, akár még ha megtanulom teljesen lemásolni, akkor is létrehozok-e valamit, vagy pedig a másolás önmagában egy elítélendő dolog. Én azt gondolom, hogy ha ez tudatos, és azért csinálom, hogy megismerjek általa valakit, vagy valamit, akkor ez oktatási szempontból a legfontosabb gesztusok közé tartozik. Sok-sok olyan helyzetet tapasztaltam már, hogy valaki elkezd a fényképezéssel, vagy akár más önkifejezési formával foglalkozni, és egyből 10-est akar dobni, és egyből egyéniséget keres magában, a kifejezésében, a megszólalásában. Azt gondolom, hogy nagyon ritka, és nagyon keveseknek adatik meg, hogy már az első szárnypróbálgatások is annyira egyediek, és annyira beazonosíthatóan személyhez köthetőek legyenek, hogy ez esetleg felülírja a tapasztalatot és a szakmai ismeretek hiányát. A másik dolog, amit fontosnak tartok, az az, hogy ez az egész arra jó, hogy mielőtt az ember elkezdi saját magát kitalálni, begyakorolhasson, elsajátíthasson rutinokat, és itt megint azt mondom, hogy nincs azzal probléma, hogy ha az ember tudatosan másol. A másolással egyetlen helyzetben van gond, amikor azt eredetinek próbálja eladni. Itt erről nincsen szó. Azt gondolom, hogy semmi szégyellnivaló nincs azon, hogy valaki elkezdi ezt az egészet ebben a tekintetben komolyan venni. Sőt, még egy dolgot hadd tegyek hozzá: van egy Balla Demeterünk a körünkben, aki a három Kossuth-díjas fotográfusból az egyik, és nem minden fotósuli mondhatja el magáról, hogy a körében egy ilyen személyiség van. Márpedig, ha van, akkor már tényleg kézenfekvő dolog, hogy kezdjünk el foglalkozni azzal is, hogy ő mit csinál. Úgyhogy megvan a 3 csillag, és a leckemegoldás is, sőt, vegyük úgy, hogy a Feri kezdeményezésének van egy Látszóteres bázisa is, és én ezt tökéletesen elfogadhatónak, és üdvözítőnek tartom. Szóval, ez egy felhívás keringőre, és én teljes mellszélességgel a Feri mögé állok ebben a projektben. (hegyi) értékelés:    

Cím nélküli

Először született a kép, aztán próbáltam neki címet adni. De a végére már a világra jöveteltől kezdve mindent beleláttam (magyaráztam), így inkább nem befolyásolom az értelmezését.

Érdekes ez az egész, mert akár a köldök leckébe is kerülhetett volna és miközben érdekesnek és izgalmasnak találom ezt az egész formajátékot, azért azt hozzáteszem, hogy most az objektív torzítása, a nézőpont megválasztása és maga a tárgyi világ együtt nekem túl sok a jóból. Tehát kapok itt mindent, csak elvesztettem a kötődést a valósággal. Az mindig érdekes kérdés, hogy meddig lehet elmenni az absztrakcióban és én azt mondom, hogy ez egy kétirányú utca. A valóságból elindulunk és elkezdünk módosítani, torzítani, a képkivágással játszani, a nézőpontot keresni, a világítást változtatni, és a végén eljutunk valahová és aztán a kérdés az, hogy vajon biztos az a jó pont-e ahol megálltunk, ami a képen rögzítésre kerül. Hiszen ha egy kicsit többet kapok a valóságból, akkor ez a kép értelmezhető marad és tényleg azt a szenzációt kezdem el csodálni, ami egy ügyes nézőpontválasztásból adódna, de mivel ha jól látom, torzít maga az objektív is, ezért túlléptünk ezen. Akkor azt mondom, hogy oké, menjünk tovább ezen az úton, ne álljunk meg, vágjuk még szűkebbre és még kevesebbet hagyjunk a környezetből, mert akkor megint azt mondom, hogy valami olyan jön létre, ami már annyira absztrakt, hogy nem is akarok kapcsolódást a valósághoz. Azt kell eldönteni, és szerintem itt a titok és a trükk, hogy mennyiben kötődöm a valósághoz, mennyiben akarom, hogy a néző fölismerje és a ráismerés élményével gazdagodjon, vagy pedig mennyire mondom azt, hogy egy új világot, egy teljesen szürreális, sajátos, belső világot mutatok meg és ebben a világban tulajdonképpen az, amit a képen látunk az maga csak egy filozófiai indíttatás. Ha ezt jól lőjük be, akkor a néző nyugodtan tudja szemlélni a képet és nem marad hiányérzete. Most nekem olyan tekintetben hiányérzetem marad, hogy ha jól érzem, akkor itt azért fontos lenne magát ezt az épületet, objektumot is valamennyire meghagyni, hogy a környezeti hatásaival együtt érzékelhető maradjon. Nekem ez így kettő csillag. (hegyi) értékelés:

Kísérlet

Kísérletezem és megismerem önmagam.

Éva, azt gondolom, hogy ez egy nagyon határozott és átgondoltan végigvitt képi ötlet, a reluxa árnyékjátéka mint megfigyelés jól lett átültetve a képre és a női test ehhez kiválóan alkalmas vászon. Nem baj, hogy néhol a gerincoszlop és a reluxa elcsúszik, nem kell ezt didaktikusabban csinálni, hiszen a cél nem az, hogy valamit tűpontosan imitáljunk, hanem hogy formai játékként egy olyan esztétikai rendszert hozzunk létre, ami egyszerre valós és álomszerű, egyszerre tény és utalás, egyszerre vágy és forma. Egyetlen dolog, hogy a kép fölső régiójában a képhatár általi metszések kicsit problematikusak, vagy határozottan vágni kell, ha nincs a képen a far teljes íve, vagy ha megvan, akkor azt érdemes lett volna megmutatni. De ez egy három csillagos leckemegoldás, ami nem jelenti, hogy erre ne küldj többet, sőt - hiszen megelőlegezett ez az értékelés abban, hogy arra csak az idő ad rálátást, hogy ez mennyiben lesz majd később megismételhető teljesítmény. (hegyi) értékelés:    

Moll

Van nekem egy fotós barátom, úgy hívják, hogy Glázer Attila, néhány évvel ezelőtt, hát ez már jó tíz év vagy még több, azt találta ki magának, hogy romlott filmekre fotóz. Mindenkitől elkérte a hűtőjében tárolt, évek óta lejárt filmeket és ott jöttek létre nagyon érdekes ilyen rohadások, amik nagyon furcsa esztétikai helyzetet hoztak. Tulajdonképpen egy hibaista megközelítés volt és nagyon jót tett a képnek az, amit ő ott a véletlenre bízott, hogy éppen melyik kocka hogyan és milyen színjátékokkal fogja megörvendeztetni az alkotót meg a nézőt. Ez jutott eszembe erről a képről, ezekről a kis motoszkálásokról, kis pontokról, hogy olyan, mint hogyha egy mikroszkópnak a tárgylemezén lévő ilyen kis életcsírákat látnád. Nagyon furcsa ez a dolog és jó ez a kékes hangulat ehhez. Attól érdekes, hogy ezzel emeled túl azon a szinten, ami a hétköznapi közlés lenne, hogy találtam csipeszeket a ruhaszárító kötélen. Ami önmagában is egy jó dolog lenne. Tehát jók ezek a ritmusok, amik létrejöttek ezekkel a csipeszekkel és kompozícióban, tömegelhelyezésben, formai rendben ez abszolút helyén van eleve maga a fő motívum is, de a játékosságát tulajdonképpen azt hiszem ez a kékes árnyalatban tartott maszatok által rajzolt, átrajzolt helyzet hozza meg. Az is jó, hogy nem didaktikus a dolog, tehát ugye a kotta az öt vonal itt meg csak három és felet látunk. Nincs ezzel semmi baj, tehát pontosan elég amennyit ez érzékeltet, nem szájbarágós. Ez egy ilyen kis könnyed etűd, nem azt mondom, hogy ezzel kellett a legtöbbet dolgoznod, hogy ez létrejöjjön, de nem is baj, mert nem egy izzadtságszagú valamit kapunk és ez jó. Megvan a három csillag, köszönöm. (hegyi) értékelés:

Kockadobás soha nem törli el a Véletlent

Egyelőre maradok Mallarmé-nél mint mankónál. Itt-ott apró eltéréseket akartam a képbe vinni a nyilvánvaló stílusjegyektől. Az egyensúlyt itt eléggé nehéznek bizonyult megtalálni, se túlzás ne legyen se észrevehetetlen. Hát szerintem ez az amit akartam, a kérdés csak az, hogy ezt rajtam kívül más is látja-e. Mellesleg önarckép is.

Itt a kommentároknál kifejeztem aggodalmamat akkor, amikor elmentünk nagyon a technikai értelmezés felé. Bevallom nektek férfiasan, engem ez technikailag nem nagyon érdekel, sőt egyáltalán nem érdekel technikailag ez a kép. Még akkor sem, ha ebben benne van mindenféle trüváj az első vakura villantástól kezdve, a gyorsuláson keresztül a gravitációs elméleten át Malarmé-ig. Nekem ebben nem ez az izgalmas és nagyon szeretném, ha ki tudnálak ebből benneteket rángatni. Nagyon érdekes egyébként, hogy Szilárd képe pont azokat húzta és hívta be a kommentárokhoz, azokat a szereplőket, akik hasonló cipőben járnak. Akik mindent matekkal próbálnak értelmezni. Felejtsük el a matekot! És nem azt mondom, hogy perpillanat, hanem úgy általánosságban! Nincsen szerepe a fotográfiában. Szerepe lehet, talán csak az alapok lefektetésénél, de még ott sem igazán. Akkor amikor valami árnyjátékot hozunk létre, amikor valamilyen konstruktivista megoldást keresünk, a kompozíció elhelyezésben, tömegelhelyezésben, akkor esetleg. Persze lehet ezt számítgatni is, lehet érzésre is menni, mind a két út érvényes, de ennyi. Nincs tovább! Ez a kép azért zseniális, mert Szilárd megtalált valamit megint. Valamit megint megfogott, ami egy megszemélyesítés, ami egy gesztus, ami egyrészt sokat mesél róla, de nem a matek által. Az öltöny által, a csípőre tett kéz által, ahogy beállt ehhez a függönyhöz, ahogy ezt az egészet, mint gesztust ide tette. Ráadásul mindez mellett jók a kockák és az, hogy ezeket a kockákat kiszórja a kezéből. Aztán persze ad egy csipetnyi fűszert ennek a technika. Én nem a technika ellen vagyok, csak azt tessék megérteni, hogy nem ez a fő irány, tehát ha ez a kép csak a technikáról szólna, nem lenne érdekes, említésre sem lenne méltó. A tekintet, a kicsit összeszorított száj olyan, mint a Márió és a Varázslóban létrejön egyfajta hipnotikus állapot. Ami a problémám a képpel az az, hogy a fej feletti résznél nagyvonalúak vagyunk a térrel (túl sok értelme nincs), miközben oldalirányban nagyon szűkre vettük ezt az egészet. Lehet, hogy ez abból adódik, hogy a környezet olyan, hogy ott már belelógott a fikusz vagy ott állt mellette a konyhaszekrény, ezt nem tudom, de érdemes lenne ezt az egészet egy kicsit tágabb megközelítésben is szemlélni. Ez az egyik. A másik. Földobok most egy labdát Szilárd, aztán ha van kedved lecsapod, ha nem, nem. Nagyon érdekes lenne ez a kép, vagy ebből a képből létre lehetne hozni egy képsort, és filozófiailag és pszichológiailag is érdekes lenne ezt a képsort úgy létrehozni, hogy ezzel a játékkal játszol. Akár ugyanígy kockával, akár hasonlóképpen dobálhatod fel és le, de lehet a kezedben aranyóra is lánccal, és itt most két irányt fogok elmondani. Az egyik irány, hogy végigcsinálni egy sorozatot úgy, hogy megkeresel számodra fontos személyiségeket, akiket megpróbálsz életre hívni (pl. Einstein, Newton, Galilei) és ezeket a figurákat úgy hozod elénk, hogy valamilyen manifesztummal hívod őket életre. Te vagy mindig a szereplő egy lornyonnal, vagy egy sétapálcával (Chaplin) vagy más eszközökkel megpróbálsz ezekbe belehelyezkedni érzelmileg. A másik irány, hogy marad a Szilárd Szilárd, de mégis elindít egy játékot azzal, hogy igen, beáll ebbe a pózba vagy hasonló pózokba: valamilyen manipulációt végez (kockadobás, sétapálca pörgetés, aranyóra, labda dobálás…) tehát valamilyen tevékenységet végez és megcsinálja így ezt, ahogy ezt itt most megcsinálta. Öltönyben, szmokingban (ha van), házikabátban, pizsamában, úszódresszben, tehát elkezdesz ebben a szerepkörben saját magaddal különböző személyiségrészeket létrehozni. Mindenféleképp azt szeretném elindítani, hogy lépésről lépésre kezdjünk el azzal dolgozni, hogy ebből a megközelítésből (ami egy technikai vagy filozófiai megközelítésnek a kibontása) szép lassan gyalogoljunk át az érzelmi megközelítések irányába. Nem tudom, hogy „…játszótársam mondd, akarsz-e lenni?” ebben, én partner vagyok ha gondolod. Kezdjünk el egy munkát esetleg. Ez abszolút 3 csillagos kép, de nem a technika miatt! Fordítsd meg a dolgokat, kezdj az érzelmeiddel, a formákkal, azzal, hogy a gesztusokat, a gondolatokat osztod meg képben, mert ha ez megy és stabil lesz, akkor az majd már behívja a szükséges technikát, azt már szinte magától meg fogod találni. (hegyi) értékelés:    

Száj (ism.)

Ahogy az előző képnél volt problémám, ennél nincs. Teljesen rendben lévő megoldás, és az az érdekes, hogy bár a szabványtól eltérő a képkivágás, de indokolható, működik. Mondjuk az nem biztos, hogy a baloldalon a váll ívének kifordulását a képből, én meghagytam volna, lehet, hogy én ott vágok. Igaz, hogy akkor a haj íve is a képhatárra koppan, de nem hiszem, hogy ez problémát jelentene, tehát szépen mozogna ez a ritmus. Ott most nekem az egy picit kilágyul, kigyengül kompozícióban. A gesztus abszolút jó, és végre valami olyan arcot látok Ágnestől, amilyet nagyon ritkán. Van ebben egy nagy adag líra, és valami megbocsátó, valami, ami Ágnesnél a valós életben cserfesség közben nem nagyon érzékelhető. Nagyon örülök annak, hogy ezt a pillanatot megadta nekünk, mert valószínűleg nagyon keveseknek adatik meg, hogy őt ilyen helyzetben láthatják. Még azt is mondom, hogy bujkál ebben némi erotika és nem a váll miatt, mert az a primer része az üzenetnek, hanem ami nincs a képen, vagy talán amiatt is, hogy végre nem szorítja az ajkait. Ágnes hajalmos arra, hogy szorítsa a száját, örülök annak, hogy itt most egy elengedést, nyugalmas pillanatot kapunk. (hegyi) értékelés: